Marcus Aurelius gondolatok
Íme az értelmes élet sajátságai: figyeli, elemzi, tetszése szerint formálja önmagát; a maga termését maga élvezi, a maga sajátos célját eléri, bárhol legyen is élete határa….Az értelmes lélek sajátsága az embertársak szeretete, az igazság, a szerelem, továbbá, hogy önmagánál semmit nem becsül többre, ami egyébként a törvénynek is sajátja. Így a helyesen gondolkodó és az igazságosság szellemében tevékeny értelem között nincs különbség. (Marcus Aurelius)
Az értelmes lény számára a természetszerű és ésszerű cselekedet egy és ugyanaz. (Marcus Aurelius)
Minden meghozza a maga gyümölcsét: ember, istenség, világ, mégpedig mindegyik a maga idejében. Mert az nem számít, hogy a nyelvszokás főleg a szőlőtőre és más hasonlókra használja ezt a szót. Hiszen az értelemnek is megvan az egyetemes és a saját gyümölcse. S mindaz, ami belőle fakad, olyasvalami, mint maga az értelem. (Marcus Aurelius)
Mi a mesterséged? Hogy jó ember légy! Miképpen sikerülhetne ez, ha nem volna világos fogalmad a mindenség természetéről és az ember sajátos alkatáról. (Marcus Aurelius)
Valami közérdekűt tettem? Hiszen akkor nekem is hasznom van belőle! Tartsd ezt az elvet mindig kéznél, s ne téveszd soha szem elől. (Marcus Aurelius)
Tanulj meg mosolyogni. A mosolyban mágikus erő rejlik. (Marcus Aurelius)
Ha hibát találsz valakiben, szelíden javíts rajta és mutasd meg neki, miben téved. És ha nem használ a fáradozásod, magadra vessél, vagy - ami még jobb - ne okolj érte senkit, hanem maradj továbbra is szelíd. (Marcus Aurelius)
…Még azt sem tudod bizonyosan megállapítani, vajon az emberek igazában hibáznak-e, mert sok dolog kiszámított célzattal történik. Általában ahhoz, hogy valaki más tettéről megalapozott véleményt nyilvánítson, előbb sok mindennel tisztába kell jönnie. (Marcus Aurelius)
Egyáltalán ne vitatkozz többé arról, hogy milyennek kell lennie a jó embernek, hanem légy olyan. (Marcus Aurelius)
Befelé nézz, bensődben fakad fel a jónak forrása, s ha szüntelenül mélyíted, szüntelenül buzog! (Marcus Aurelius)
Ha a lélek a közömbös dolgokkal szemben valóban közömbös – hiszen módjában áll -, akkor igazán szépen élhetjük le az életet. Közömbös pedig akkor lesz, ha minden egyes dolgot előbb külön-külön, azután az egésszel való összefüggésében megvizsgál, és nem felejti el, hogy egyikük sem maga alakítja ki bennünk a róla alkotott képünket, és egyikük sem tolakszik oda hozzánk. Maguk a dolgok ugyanis mozdulatlanok: ni vagyunk azok, aki véleményt formálunk róluk s ezt a véleményt s ezt a véleményt valósággal bevéssük a lelkünkbe, pedig azt is megtehetnénk, hogy ne véssük be, sőt azt is, hogy titkon mégis besurran, tüstént eltávolítsuk onnan. Azt se felejtsd el, hogy erre az óvatosságra csak rövid ideig van szükség, mert innen-onnan itt az élet vége. (Marcus Aurelius)
Nem annyira az emberek cselekedetei kavarják fel nyugalmunkat – hiszen azok elkövetőik vezető értelmére korlátozódnak -, mint inkább saját felfogásunk. Szüntesd meg tehát, szándékosan távoztasd el azt a véleményedet, hogy valami rettenetes történt – s haragodnak is vége. (Marcus Aurelius)
Ha rajtad kívül álló dolgok bántanak, nem ők zavarnak téged, hanem a saját, róluk alkotott ítéleted. És neked hatalmadban áll, hogy akár most rögtön kitöröld ezt az ítéletet. (Marcus Aurelius)
Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul; minden izgalom tehát a belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik. Állandóan gondolj rá, hogy mennyi változásnak voltál már te is a tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga. (Marcus Aurelius)
Ha a józan ész szabályainak megfelelő módon, buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem nézel, hanem géniuszodat olyan tisztán igyekszel megőrizni, mintha már vissza kellene adnod; ha még hozzá mit sem vársz és mitől sem remegsz: ha úgy cselekszel, hogy tevékenységed mindig összhangban áll a természettel, és minden szavadban-megnyilatkozásodban beéred a hősi időkre emlékeztető igazsággal, akkor boldogan élsz. Márpedig ebben senki meg nem akadályozhat. (Marcus Aurelius)
Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény, és minden, amit látunk, nézőpont, nem a valóság. (Marcus Aurelius)
Lenéz engem valaki? Az ő dolga! Az én dolgom, hogy ne tegyek, és ne mondjak semmit, ami lenézést érdemelne. (Marcus Aurelius)
Gyűlöl valaki? Az ő dolga! Az enyém az, hogy türelmes és jólelkű legyek mindenkivel szemben s még a gyűlölködő tévedésére is készségesen mutassák rá – nem fölényeskedően, nem hánytorgatva fel, hogy ez nekem türelempróba, hanem őszintén, jóságosan, mint ahogyan a híres Phókión tette, ha ugyan nem pózolt. Az ilyesminek ugyanis szívből kell jönnie, hogy az istenek is lássák: az ember semmin ne bosszankodik, semmit nem vesz rossz néven. Mert mi rossz van számodra abban, ha saját természeteddel önként összhangban cselekszel és elfogadod azt, ami a mindenség természetének éppen most megfelel. Hiszen ember vagy, aki arra törekszik, ami a köznek így vagy úgy hasznos! (Marcus Aurelius)
Ne vedd úgy a dolgokat, mint ahogyan rosszakaród felfogja őket, se úgy, ahogyan ő szeretné, hogy felfogd! Vedd inkább őket úgy, ahogy a valóságban vannak. (Marcus Aurelius)
Fogj már hozzá egyszer, míg élned adatott, hogy végre ember légy! Egyformán őrizkedj azonban embertársaiddal szemben a haragtól, és a hízelkedéstől: mert mindkettő sérti a közösség érdekeit, és kárt okoz. Haragodban se felejtsd el, hogy az indulat egyáltalán nem férfias, viszont a szelídség és a türelem, amint emberibb, úgy férfiasabb is. Itt tűnik ki valakiben az erő, az ideg, a férfiasság, nem pedig az ingerültségben és a zsörtölődésben. Minél közelebb jutunk a szenvedélytelenséghez, annál közelebb vagyunk az erőhöz. Amint a búskomorság, úgy a harag is a gyengeség jele. Mindkét esetben sebesült az ember, és mintegy megadja magát. (Marcus Aurelius)
Az epikureisták írásaiban van olyan szabály, hogy mindig szemünk előtt lebegjen valamelyik erényes előd példája. (Marcus Aurelius)
Gondold meg, hogy vezető értelmed, ha önmagába zárkózva beéri azzal, hogy semmit ne tegyen, amit nem akar, még akkor is bevehetetlen erősség, ha nincs oka rá, hogy ellenséges legyen. Hát még ha megfontolt körültekintéssel ítélkezik valamiről! Ezért a szenvedélytől megtisztult értelem valóságos fellegvár. Az embernek nincs ennél biztosabb menedéke, hiszen, ha ide húzódik, továbbra is megközelíthetetlen. Aki ezt nem látja be, az tudatlan, aki pedig belátja, de nem húzódik oda vissza, az szerencsétlen. (Marcus Aurelius)
Mi szükség van sejtésekre, amikor módodban van látva látnod, mit kell tenned! S ha már látod, járj utadon békében, állhatatosan. Ha még nem látod, állj meg, és kérj tanácsot az okosabbaktól. Ha pedig egyéb akadályok merülnének föl, az adott lehetőségeket okosan mérlegelve és attól, ami igazságosnak látszik, tapodtat sem tágítva, csak előre! Ezt a célt biztosítani a legjobb, tőle eltávolodni viszont rút dolog volna. Aki mindenben az értelmet követi, az nyugodt, mégis tevékeny, derült, mégis komoly. (Marcus Aurelius)
Semmi munka sem természetellenes a kéznek és a lábnak, míg a kéz a kéz, a láb a láb dolgát végzi. Így az embernek mint embernek sem természetellenes a munka, míg az ember feladatát végzi. Ha pedig nem természetellenes, akkor nem is rossz számára. (Marcus Aurelius)
Akár a tanácshoz intézed szavadat, akár bárkihez, tedd méltósággal, ne túl hangosan. Beszéded legyen józan. (Marcus Aurelius)
Az életet egyes cselekedetekre kell felépíteni, s érd be vele, ha minden egyes cselekedet a lehetőség szerint eléri a maga célját. Márpedig semmi meg nem akadályozhat téged abban, hogy ezt elérje.
- Hát a külső akadály? - Azt, hogy igazságos, józan, megfontolt légy, semmi sem akadályozhatja meg. Előfordulhat, hogy valami más cselekedeted akadályba ütközik, de ha az akadályt egykedvűen fogadod, ha nyugodt lélekkel áttérsz arra, ami lehetséges, azonnal alkalmad nyílik más olyan tevékenységre, amely megfelel az előbb említett életépítésnek. (Marcus Aurelius)
Fogadd a dolgokat gőg nélkül, válj meg tőlük könnyű szívvel. (Marcus Aurelius)
Tegyen vagy mondjon bárki bármit: nekem jónak kell lennem. (Marcus Aurelius)
Ne törődj a mások gondolatvilágával, hanem nézz egyenesen előre, oda, ahová a természet vezet, egyrészt a közös természet, a téged érő eseményekkel, másrészt saját természeted, kötelességeid által. Mindenkinek az a kötelessége, ami alkatának megfelel. Az összes többi lény az értelmes lények kedvéért lett, az alacsonyabbrendűek általában a magasabbrendűekért vannak, az értelmes lények viszont egymás kedvéért. (Marcus Aurelius)
Ne légy hanyag tetteidben; ne légy kapkodó beszédedben; ne légy csapongó képzeletedben; általában, lelked ne legyen sem zárkózott, sem kitáruló; ne zsúfold túl az életedet tennivalóval. (Marcus Aurelius)
Annak az embernek dicséretére sóvárogsz, aki óránként háromszor elátkozza önmagát? Annak az embernek akarsz tetszeni, aki önmagának sem tetszik? Vagy talán tetszik önmagának az, aki szinte minden cselekedetét megbánja? (Marcus Aurelius)
Ne érd be azzal, hogy másokkal együtt belélegzed a körülöttünk szétáradó levegőt, hanem gondolkodásod is legyen összhangban a mindent átfogó értelemmel. Hiszen az értelem hatalma nem kevésbé árad szét mindenüvé, s nem kevésbé járja át azt, aki képes a befogadására, mint a levegő a lélegezni tudót. (Marcus Aurelius)
Írni és olvasni nem taníthatsz addig mást, míg téged meg nem tanítottak. Még inkább érvényes ez a szabály az élet művészetére. (Marcus Aurelius)
A lélek boldogsága attól függ, hogy minden tárgyat a maga egészében, anyaga, formáló oka szempontjából megvizsgálj, hogy teljes lelkedből, igazságosan cselekedj, és igazat mondj. Mi marad más hátra, mint élvezni az életet az egyik jó cselekedetet a másikhoz fűzve, úgy, hogy a legcsekélyebb kihagyást se tűrjük? (Marcus Aurelius)
Lehet valaki jártasabb a birkózásban, mint te, de ne legyen társaslétre termettebb, szerényebb, az élet eseményeivel szemben felkészültebb, embertársainak tévedéseivel szemben elnézőbb. (Marcus Aurelius)
Ahol az istenek és az emberek számára közös értelem szerint végezheted munkádat, ott nincs okod aggodalomra; mert ahol jól irányított és alkatodnak megfelelő cselekedettel valami hasznot hajthatsz, ott semmi hátránytól nem kell félned. (Marcus Aurelius)
Mindenütt és mindig rajtad áll, hogy megnyugszol-e istenfélő lélekkel a helyzetedben, igazságosan jársz-e el embertársaiddal szemben, alapos vizsgálatnak veted-e alá felötlő képzeteidet, hogy be ne csússzék közéjük valami, amit nem értettél meg. (Marcus Aurelius)
Nézz egyenesen előre, oda, ahová a természet vezet, egyrészt a közös természet, a téged érő eseményekkel, másrészt saját természeted, kötelességeid által. Mindenkinek az a kötelessége, ami alkatának megfelel. (Marcus Aurelius)
,,Az emberi élet tartama pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó; a lélek ide-oda kapkodás; a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan. Egyszóval: minden testi dolog rohanó vízfolyás, minden lelki jelenség álom és ködkép, az élet harc és számkivetés, az utókor dicsérete feledés. Mi hát a biztos vezető?
Egy, csak egyetlenegy: a filozófia. Ez pedig annyit jelent, hogy figyeljünk belső géniuszunkra, és ne botránkoztassuk meg, ne sértsük meg, segítsük győzelemre az élvezet és a fájdalom fölött, ne hagyjuk ötletszerűen, csalárdul, álnok módra cselekedni, ne függjön attól, megtesz-e más valamit, vagy sem. Továbbá ami a sorstól jött, azt fogadja úgy, mint onnan valahonnan eredőt, ahonnan ő maga is jött. Főleg pedig várja lelki békességgel a halált, hiszen az nem egyéb, mint az őselemek bomlása, melyekből minden élőlény összeállt. Ha pedig az őselemeknek éppen nem rettenetes, hogy mindegyikük folyton mássá és mássá változik, miért néznénk mi szorongó szívvel mindenek változását és bomlását? Hiszen ez a természet szerint van. Márpedig semmi sem rossz, ami a természet szerint való."
“Az, hogy milyen a boldog ember élete, gondolatai milyenségén múlik: így hát ügyelj erre! Ne fogadj be sötét, negatív gondolatokat.”
“Ha valamilyen külső ok miatt szomorú vagy, a fájdalom nem magának a dolognak a következménye, hanem annak, ahogyan az adott dolgot értékeled; ezt az értékelést pedig hatalmadban áll visszavonni bármely pillanatban.”
“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? – Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta.”
“Életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik.”
,,Gyakran elmélkedj róla, hogy a meglevő és keletkező dolgok milyen gyorsan sodródnak és tűnnek el. Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végső ok ezer meg ezer fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a múlt és jövő feneketlen, mindent fölfaló mélysége. Hogyne volna hát esztelen, aki ilyen körülmények között felfuvalkodik, vagy szorong, vagy jajgat, mintha valami akár egy ideig, akár tartósabban kellemetlenséget okozhatna.”
,,Légy mindenben Antoninus méltó tanítványa: olyan állhatatos és az értelem parancsainak teljesítésében, olyan egyenletes minden dologban, olyan kegyes, olyan tiszta tekintetű, olyan nyájas, olyan hiúság nélkül való, olyan szorgos a dolgok megismerésében, mint ő. A világért sem hagyott abba semmit, míg jól meg nem vizsgálta és alaposan ki nem ismerte! Milyen békében tűrte, hogy igazságtalanul ócsárolják, és soha nem viszonozta! Mennyire nem sietett el semmit! Mennyire nem hajlott besúgásokra! Milyen alaposan ellenőrizte az emberek erkölcseit és cselekedeteit! Nem gyalázkodott, nem aggodalmaskodott, nem gyanakodott, nem volt tudálékos! Milyen kevéssel beérte: milyen lakással, fekvőhellyel, ruhával, élelemmel, kiszolgálással! Mennyire szerette a munkát, mennyire türelmes volt! Egyszerű életmódja lehetővé tette, hogy alkonyatig kitartson ugyanabban a munkában: még testi szükség sem bántotta, csak a megszokott órában. Baráti kapcsolataiban állhatatos, mindig egyforma volt. Ha valaki szókimondóan szembeszállt nézetével, eltűrte, sőt örült, ha valami jobbra figyelmeztette. Istenfélő volt, de nem babonás. Vajha olyan tiszta lelkiismerettel nézhetnél szembe utolsó óráddal, mint ő!”
„Szoktasd magad hozzá, hogy más beszédére a legpontosabban figyelj, szinte helyezd át magad a beszélő lelkébe.”
„Megteheted, hogy új életet kezdj. Csak nézd ismét azzal a szemmel a dolgokat, amivel egyszer már helyesen megláttad őket. Ebben áll az új élet.”
„Amire az ember gyakran gondol, az meghatározza a gondolkodásmódját, mert a képzetek mintegy áthatják a lelket. Tehát itasd át lelkedet szüntelen ilyen gondolatokkal. Ahol élni lehet, ott jól is lehet élni.”