A Megoldás, avagy az élet kulcsai

A kisded Makkbul, ha nem romlott, idővel termő Tölgyfa lessz, csak senki el ne gázolja. (Sézchényi István)

"Minden nemesb szívnek melly édes a' Haza!" (Sézchényi István)

 ,,A szülők sok esetben nem szokták dicsérni gyermekeiket, különösen nem azokat, akiket kiváltképpen szeretnek, hanem folytonosan csak korholják őket, hogy "még jobbak" legyenek, ami rendszerint lehetetlen. Egy porból alkotott teremtmény a tökéletességnek vajon milyen fokára juthat e földön? - Igen, ez az örökös "még feljebb srófolás" nem ritkán bizonyos hidegséget, sőt elmaradhatatlan keserűséget szül a gyermekben, úgyhogy a végén minden élőlény minden szeretetet, minden bátorságot elveszít, és egyfajta desperációba süllyed, ha kötelességeit minden erejét megfeszítve becsületes szorgalommal végzi, mégis folytonosan korholják, sőt egyre erősebben hajszolják. -

Anyád és én nem ilyenek voltunk. - Jobban szeretünk, semhogy érzésünket emberi szóval ki lehetne fejezni; tudunk méltányolni is Téged; büszkék vagyunk Reád, mert - anélkül, hogy áltatnók önmagunkat, vagy túlbecsülnénk Téged - világosan érezzük, sőt meg vagyunk róla győződve, hogy sok ezer ember között aligha akad valaki, aki - persze a szó magasabb értelmében - egyenértékű volna Veled. Kiváló tulajdonságaid vannak!

…

Ami engem elbűvöl, az a Te nemes emberiességed. Véredben egy atom sincs abból az érzésből, amit helytelenül nevezünk "büszkeség"-nek - mert nem egyéb az, mint gőg, amely miatt sokan, akik szerencsésebb körülmények között születtek, lenézik testvéreiket. Te kivétel nélkül minden embertársadban megbecsülöd és tiszteled azt, ami szép, ami nemes; ez adja a kulcsot jellemed értékeléséhez.

…

Kevés ifjú embert ismerek, aki annyira független, mint Te. Neked, szorosan véve, szolgára nincs is szükséged, egyetlen égető szükségleted sincs, és ha kell, kenyéren és vízen is meg tudsz élni anélkül, hogy szerencsétlennek éreznéd magad.

Tizenhat esztendőskoromban katona lettem - ezzel kinőttem minden ellenőrzés alól, és - nem tagadhatom - 24 éves koromig nem is csináltam semmiféle okos dolgot, egyszerűen agyonütöttem vagy inkább elpocsékoltam a drága időt.

Tudhatod, ha a diák nem készül fel jól - egész biztosan nyomorúságosan vizsgázik.

A la bonheur! Nosza rajta, tegyünk egy "keveset", - érjük be "kevéssel" - hát nem: a jövőre kell felkészülni!!!

Tehát: sokoldalúan kell felkészülnünk, s e munkánkat egy napig, egyetlenegy óráig sem szabad halogatni; mert különben lehetetlen, hogy annak idején akár csak tűrhető szerepünk is legyen, semmiféle sem lesz, vagy egészen "hitvány".

Anyádon kívül Te vagy az egyetlen e világon - Ödön még túl fiatal és fejletlen, semhogy támaszom lehetne -, aki még életben és épségben tart. Minden érzelmem elsősorban kettőtökben összpontosul. - Tehát nagyon is természetes, hogy először rögtön felőled érdeklődtem.

Én: Mit csinál a mi Bélánk? Mi van a köhögésével, - tett már ellene valamit, vagy csak ezután fog!? Szakít-e mégis időt arra, hogy Hajniknak egy kicsit a körmére nézzen? Foglalkozik-e néha valami komoly dologgal is?

Mama: Béla, hála Istennek, most jobb színben van. Tout le monde le trouve charmant; köhögni bizony gyakran köhög, de, legalábbis eddig, semmit sem tett ellene, annál többet érte. Egész nap vadászik, vagy másutt jár, - csak az asztalnál látom; bár most, mióta Obrenovicsék itt vannak, gyakrabban. Hajnikkal ugyan beszélt, - de azt mondja, hogy a gazdasághoz túlságosan keveset ért, annyit semmi esetre sem, hogy beavatkozása eredményre vezetne stb. stb. "Komoly dolgokkal" nemigen foglalkozik, - az most nehéz is lenne - - ezenfelül annyira nyugtalan és türelmetlen, hogy képtelen akár tanulni, akár nyugton ülve maradni. - Múltkori leveledre, mely annyira felizgatta, megjegyezte: "Apa engem rossz embernek, »rossz útra tévedt fiúnak« tarthat, pedig én úgy érzem, hogy nem hoztam szégyent sem reád, sem őreá." Más alkalommal meg arra kért, ne feketítsem be őt előtted; mire én azt feleltem: elmondom mindazt, amit érzek és gondolok, - csupán az igazat.

Hallom, ez a hír: Széchenyi Istvánnak fia egy czikket írt - nagy szenzáció volt Magyarországon, különösen Pesten!

Már csak az hiányzik, hogy a lapok dicséretét megérdemelt elismerésnek és összes eddigi hazafias cselekedeteid méltó jutalmának tekintsd, nem pedig buzdításnak, ami a voltaképpeni céljuk lenne, hogy az "elárvult haza iránti szeretetre" serkentsék a reménydús ifjút.

'Írni' mindig lehet valamit. Egy iromány alapján nem is ítélik meg az embert. De másképp áll a dolog a 'kinyomtatással'. La il faut respecter le public; és mondhatom, nem hiszem, hogy a peu pres akadna ember, aki a sajtóra bízna valamit, mielőtt fogalmazványát valakinek meg nem mutatta és annak észrevételeit meg nem hallgatta volna. Én soha nem adtam sajtó alá egyetlen sor írást sem, mielőtt 1, 2, sőt több barátom, jóakaróm tanácsát ki nem kértem volna; - - pedig én sem tartoztam a túlságosan szerények közé! Teleky József, Eötvös, előttük a Kisfaludyak stb. ugyanígy cselekedtek.

Te nem érezted ennek szükségességét, pedig magyarul enyhén szólva középszerűen írsz és - amint látom - egyáltalán nem ismered a magyar közönséget!

Miből fakadhat magatartásod? Töröm rajta a fejem, de nem tudok teljesen a nyitjára akadni. Vagy önelégültségből, elbizakodásból ered, akkor keresni kellene az ellenszerét, vagy pedig könnyelműségből, hallatlanul felületes ítélőképességből.

Egy ismert és kedvelt szerző sok mindent feltálalhat, azt is, ami esetleg nem jó vagy nem a közönség ízlése szerint való. Egy balett-táncosnő, ha már hírnévre tett szert, elcsúszhat, sőt el is eshet, a közönség mégis megtapsolja; egy "début" azonban - történjék az bármiben -, amikor először lépünk a közönség, a nyilvánosság elé, mindenkor főbenjáró dolog.

A te "szűz" közleményednél tekintetbe vétetik az én személyem is. - Nem akarom firtatni, hogy szeretnek-e, becsülnek-e stb. stb. hazámban. Annyi azonban bizonyos, hogy én annak idején egyfajta korszakot alkottam Magyarországon. 10 év óta jóformán semmit sem hall felőlem a magyar közönség. Senki sem tudja egész biztosan, meghalt-e Magyarország, vagy sem. - - - Sokan 'reménykednek', és csodálatos, mennyi életerő van még ma is a magyar vérben, - végre föllép egy magnifique ifjú ember, az öreg hazafi sarja, mindenkiben új reménység lobban fel. A régi Paradicsom falai áttörnek, előtűnik a korábbi dicsőség, mintha egy új Nap volna felkelőben stb. és íme debütál ez az ifjú isten, aki módfelett sekélyes és a legkevésbé sem szórakoztató, hogy ne mondjam, "mafla". - Sokan gondolhatták: bizonyára az öreg Széchenyi aligha lát ki a sötétből, különben egyre-másra figyelmeztette volna fiát; mert hiszen az ifjú szerző bizonyosan bemutatta neki dolgozatát.

Nagyszerű híred van még más tekintetben is, ezt kötelességem érinteni, jóllehet tudom, hogy szavaim - abban az önáltatásban, vagy inkább "szédületben", amelyben élsz - nagyon is elevenedbe fognak vágni. De ki kell mondanom!

Téged a jó fiú mintaképének tartanak! S valóban, Te jó fiú vagy! Irántam mindig több szeretetet tanúsítottál, mint amennyit megérdemeltem, - a Mamához is jó voltál. - - Ám ebben a tekintetben mégsem állítanálak példaképül!

…

Anyádat és engem három ok késztetett arra, hogy Angliába küldjünk.

Először is, hogy Pesten ne kelljen - az összes jótétemény stb. stb. miatt - alázatos és hálára kötelezett kézcsókoló szolgaként szerepelned. Értesz engem, ugye?

Másodszor, hogy kiszakítsunk barátaid furcsa társaságából, mely társaság, őszintén kimondva - bármennyire tiszteletre méltó fiatalemberek ezek a barátaid - nem olyan volt, hogy előmozdíthatta volna szellemi fejlődésedet, és Te napjaid legértékesebb részét rendszerint e társaságban töltötted, voltaképpen "szétforgácsoltad".

Harmadszor, és főképpen azért küldtünk Britanniába, hogy magadnak élettársat találj, ha nem is most mindjárt, hanem a közeljövőre gondolva, pl. egy leányt, aki most 12, 13 éves stb.

…

Azt is mondtam: a legtöbb ember olyan helyzetben van, hogy ha azt kérdezzük tőle: "Miért van itt? - Miért teszi ezt?" - azt kell felelnie: "Azért vagyok itt, mert az áradat, a vihar ide sodort, s azért teszem ezt-azt, mert rákényszerít a véletlen, meg a körülmények így kívánják." - Az embereket - így folytattam - annyiféle benyomás űzi, hajtja, hogy nagy részüket többnyire a körülmények áradata sodorja magával. De hogy élettelen tuskóként ragadjanak magukkal a hullámok, s mi még annyira se szabhassuk meg irányunkat, hogy saját akaratunkból érjük el életünk bal vagy jobb partját, ily passzívan, ilyen tehetetlenül mégsem lenne szabad sodortatnia magát egy olyan lélekkel bíró lénynek, amilyen az ember, - - különösen akkor nem, ha születésénél és vagyonánál fogva a függetlenek közé tartozik. Csodaképpen hangzik, ha egy férfi ezt mondhatja magáról: azért állok itt, mert így akartam; azért csinálom ezt, mert ez az akaratom!

…

Téged egyrészt a mélységes együttérzés, másrészt a meggyőződés és kötelességtudás arra késztet, hogy hűségesen kitarts szerencsétlen hazád mellett, és a magyarság életerejében és megmaradásában.

… hazádat a véredben érzed stb., azért becsülöd mindenek felett, azért életed fő feladata: a honnak áldozni erőid legjavát, és nemzeted újabb felvirágoztatására fordítani mindazt, ami csak rendelkezésedre áll!

Mikor láttam, hogy életed fő céljával és saját magaddal tökéletesen tisztában vagy, minden igyekezetemmel azon voltam, hogy hosszas tapasztalataim alapján kimutassam: mely eszközökhöz kellene nyúlnod, melyik útra lépj, hogy gyorsabban, könnyebben és mindenekelőtt: nagyobb eredménnyel érhesd el célodat!

Hasztalan szórjuk el a legjobb vetőmagot, ha előbb nem szántottunk stb. stb., fákat nem lehet egy fejszecsapással kivágni stb. stb. Mindent ki kell előbb tervelni, elő kell készíteni, megalapozni.

…ketten együtt, nem egy jó szolgálatot tehetnénk az elárvult hazának, különösen akkor, ha nem én látok jól, hanem Te, hogy tudniillik él még a magyar. - Hogy él magyar, hogy él magyar, áll Buda még! - s hogy ezt tehessem, Veled, drága Barátommal tanácskozhassam, ez még ma is legkedvesebb tervem, sőt mondhatom - Anyád hűséges szeretete mellett - ez az egyetlen horgonykötél, amely keserves állapotomban még tart.

Mindenekelőtt, úgy gondoltam, jó lenne - persze akkor, ha a 'világfinál' többre becsülöd a "a nemes hazafit" - hamarosan megházasodnod. "Hamarosan" - ezt úgy értem: most rögtön, vagy 2, 3, 4 éven belül, amint a legjobb alkalom kínálkozik, - és több nyomós okból Angliában kellene keresned élettársat.

Te gyakran mondtad ugyan a Mamának - mielőtt még érintettem volna ezt a kérdést -, hogy 30 éves korod előtt nem akarsz megnősülni; - velem szemben azonban sohasem volt e tekintetben ellenvetésed; - mikor pedig kívánságunkra oly készségesen és örömmel mentél Angliába, holott tudtad, hogy utazásodnak szinte föltételéül tűztem ki azt, hogy ott magadnak egy leányt, vagy pro futuro egy gyermeket szemelj ki - mikor nem mondtad nyíltan és gyorsan, ahogy a magad állítása szerint gondolkodol, hogy "Angliába ugyan szívesen elmegyek, de megházasodni nem fogok, leánynézőbe nem járok stb." - akkor azt hiszem, én teljes joggal tehettem fel, "hogy nézetemet magadévá tetted".

S most kérdem Tőled: követted-e tanácsomat? Vagy legalább vitába szálltál-e vele? Egyiket sem tetted! Hallgattál, engedted, hogy hosszasan beszéljek, - és meghagytál téves elvakultságomban. Vous ne m'avez pas détrompé. - Még azt sem mondhatod, hogy nem engedtelek szóhoz jutni; mert utánad küldött levelemben megkérdeztelek, nem feledkeztél-e meg utazásod fő céljáról? - Te azt felelted: e fő célról nem feledkeztél meg; de szerencsétlenségedre egy férjes hölgy iránt gyulladtál szerelemre, - s így nem követheted most menten az én "jóakaratú tanácsomat".

Nos, Barátom, ezek után nyíltan ki kell mondanom: szentül meg vagyok győződve róla, hogy Te voltál szíves elviselni, hogy én ezt a házasságeszmét csak fejtsem ki bölcsen és terjedelmesen, kegyesen és nagy türelemmel végighallgattál, de a lelked mélyén egy pillanatig sem gondoltál komolyan a házasságra. Hiszen Anyád előtt csak nemrég újra kijelentetted, hogy 30 éves korod előtt nem házasodol!

Miféle viselkedés volt hát ez irányomban, hogy téveszmémből fel nem ráztál? Melyik rovatba jegyezzem ezt a magadtartást? Ravaszság volt ez? Furfang, élelmesség, képmutatás? - Azt lehetne mondani: "kímélet, állapotomra való tekintetből", - ez azonban csak maszlag -; mert hiszen a Mamával nyíltan beszélhettél volna! - De Te őt is meghagytad téves hitében! -

Megértem, hogy így cselekedtél, hiszen nem vagy nyílt, hanem zárkózott ember, amit nem kívánok felróni Neked, mint fentebb már említettem; de légy résen! Jellemed még sok tekintetben nem teljesen kiforrott; - s a zárkózottságra hajlamos ember könnyen kifejleszti magában azt a képességet, amelyet a jezsuiták olyan ügyesen alkalmaztak, s amelyet 'reservata mentalis'-nak szokás nevezni. - A jezsuiták sohasem mondtak valótlanságot, nem hazudtak soha, annál sokkal okosabbak, fortélyosabbak és csavarosabbak voltak, céljaik elérésére beérték azzal, hogy meghagyták az embereket téves felfogásukban.

Nos, én kedves, drága Barátom, távol áll tőlem, hogy Téged egy nyomorult jezsuitával hasonlítsalak össze; - de mint legjobb és legőszintébb barátod ezen a földön, figyelmeztetlek: vigyázz magadra!

…

Hidd el, Barátom, ha az ember valamit szenvedélyesen kíván, vagy csak egy kicsit határozott vágyódás él benne utána, annyira "elhomályosul" ítélőképessége, hogy nem is sejti, mennyire ámítja önmagát. - Így jártál Te is az említett esetben. Nem engem tévesztettél meg, hanem saját magadat.

Az önismeret a legnagyobb bölcsesség.

A tények mellettem szólnak, és eleven tanúbizonyságai annak, hogy e tekintetben jól és önáltatás nélkül ítéltem meg magam! Jóformán minden, amit kezdeményeztem, áll és él még! S vajon miért? A véletlen vagy a jó szerencse folytán? Nem, nem azért; hanem azért, mert mélyen átgondoltam minden körülményt, minden lehetséges akadályt mérlegeltem és számításba vettem, s így vagy elhárítottam, vagy legyőztem őket, s nem feledkeztem meg semmiről, amire a "siker" érdekében szükség volt.

Vannak emberek - persze kevesen -, akik e kettős előnyt - a gyors és mély felfogást - magukban egyesítik.

A mély felfogás lassan alakul ki, - a Te korodban gyors felfogást ajándékozhat a természet.

Rendesen azonban úgy van, mint pl. nálam, hogy e két sajátosság nem egyesül ugyanegy személyben, hanem vagy egyik, vagy másik van túlsúlyban, s mindig egymás rovására.

Neked igen gyors a felfogásod, s erre - igen természetesen - büszke is vagy, és szívesen parádézol vele, mint ahogy minden ember teszi a maga kiváló csillogó tulajdonságaival teljes joggal; pl. Liszt zongoraművészetével, Dase emlékezőtehetségével, Löwenthal sakkjátékával stb. stb.

…

Mindezt, amit most a gondolkodás felszínességéről és mélységéről mondtam, nem akarom ezúttal bővebben fejtegetni, mert föltett szándékom, hogy ezt a fontos kérdést is Veled szemtől-szemben fogom megbeszélni(???), s így visszatérek arra a pontra, ahol megállapítottam, hogy Angliába indulásod előtt adott tanácsaimból és Hozzád intézett kéréseimből egyetlenegyet sem szívleltél meg, vagy legfeljebb ímmel-ámmal tettél eleget nekik.

A következőkre kértelek:

1° Olvasd el minden nap a számodra saját kezemmel írt Pantheont, s ennek segítségével fürkészd bensődet.

2° Vezess rendszeres számadást.

3° Rendszeres naplót - hasonlóképpen.

4° A ceruza legyen mindig kezed ügyében, hogy följegyezhess mindent, ami eszedbe jut, amit észreveszel stb., azután pedig írd össze azokra a félívekre, amiket Veled adtam.

5° Foglalkozzál behatóan és alaposan a "borászattal" stb. stb.

6° Brüsszelben en passant keresd fel a brabanti hercegnőt, és végül:

7° Szerezd meg számomra a Punch kontinuációját - London: published at the office 85 Fleet Street.

Engedted, hogy e pontok mindegyikéről vég nélkül beszéljek, te azonban nem bocsátkoztál nyilatkozatokba, hallgattál! Én tehát azt hittem, "egyetértesz" velem; ha talán annyit beszéltem, hogy nem juthattál szóhoz, vagy nem akartál a szavamba vágni, akkor is ráértél volna ellenvetéseidet följegyezni, s a legelső alkalommal kijelenthetted volna pl.: "Ebben más véleményen vagyok; ezt nem szeretném tenni; emezt én másképp látom stb." Te azonban mindezt fölöslegesnek vélted, csupán egy dologra vonatkozólag adtál "választ": arra a levélbeli kérdésemre, hogy átfutod-e majd mindennap a kis Pantheont, ezt felelted: "Szándékom mindennap megtenni." - Ebből a válaszból egész tisztán láttam, hogy nem fogod teljesíteni kívánságomat; - és jobban szerettem volna, ha egyenesen kijelented: igen, vagy nem! Mégpedig a következő indoklással: "Igen," mert te (:mármint én:) kívánod, és ez teljességgel az én akaratomon múlik, mert a nap hosszú s e kis "önmagamba tekintés" oly rövid; - és hajótörés, láz vagy eszmélet nélküli állapot esetén ígéretem úgy sem kötelez; vagy: "Nem" - mert szerintem az egész legfeljebb gyermekeknek célravezető! - Ez az utóbbi a peu pres az, amire valószínűleg gondoltál.

Te azonban kitérő választ adtál. És tudod, hogy miért? Megmondom! Mert "Szomorú helyzetemben" nem akartál nekem ellentmondani, vagy velem hitvitába bocsátkozni. Teljesen megértettelek és természetesen egy pillanatig sem neheztelek rád.

Gyakran elcsodálkoztam, ha látnom és tapasztalnom kellett, hogy a gyakorlás tekintetében minden gondolkodni tudó ember teljesen egyetért, különösen Angliában, és hogy eddig mégis - legalábbis az én tudásom szerint - oly keveseknek jutott eszébe nemcsak a testet, hanem a szellemet is trenírozni, mert ha már "Énünk" egyik részét e tekintetben elhanyagoljuk, logikusabb lenne, ha inkább testünkkel bánnánk mostohán, róla feledkeznénk meg, semmint nemesebbik részünkről: tudniillik szellemünkről.

Te például folytonosan edzed testedet, minden nap, sőt minden órában emelgeted súlyzódat. Ugyan miért teszed? Mondhatnám én is teljes joggal, legalább annyival, mint ahogy Te mondod Pantheonomról: "Hisz ezt már tökéletesen tudod; - dobjuk hát végre a lomtárba azt a súlyzót". De mondom én ezt? Nem! Mert én igen bölcs dolognak tartom testünket mértékkel és célszerűen edzeni, egészségessé tenni és egészségében megtartani, bár azért a "testi erőt" nem tekintem olyan nagy kincsnek - amint már gyakran mondottam -, mint a "testi ügyességet".

Csakugyan többre becsülnéd húsodat, csontjaidat, a port, amiből tested van, mint azt a láthatatlan anyagot, amely éltet? Ezt nem hihetem, csak ne sajnáld a fáradságot és gondolkozzál a dologról előítélet nélkül.

Sokat, igen sokat töprengtem ezen a dolgon. Az emberek száz- meg százféle vallást követnek, melyek gyakran ellenségesen, sőt nekikeseredetten állanak egymással szemben; pedig az erény valamennyi ember számára ugyanegy! Nem más a zsidónak, mint a kereszténynek, nem más a mohamedánnak, mint a kínainak; és az emberek dőre vakságukban mégis áthághatatlan falakat emelnek, amelyek elválasztják egyik emberfiát a másiktól! Gyakran fájdalommal gondoltam át ezt a jelenséget, és nem ritkán ötlött eszembe: ugyan miért nem létesültek még szellem-, vagyis inkább erkölcsgyakorló intézetek, ahol - vallásra való tekintet nélkül - mindenki gyakorolhatná a kötelességteljesítést, a helyes cselekvést stb., szóval minden erényt; hiszen annyi uszoda, lovagló-, vívó-, akrobata, voltigeur-, torna- és testnevelő iskola és intézet van, melyek által kétségtelenül "ügyesedik" az ember, de attól még nem válik egymagában 'jobbá'! Még ortopéd-intézetek is vannak, ahol kiegyenesítik az elferdült testűeket; ilyenféle lélekgyógyító intézet - - - nincs sehol; holott bizonyára több szellemileg, mint testileg elferdült és sérült emberfia népesíti be a világot - és erre a magasztos célra sem az iskola, sem a fegyház, sőt még a katolikus egyház sem elegendő!

Én szigorúan figyelembe vettem a katolikus vallás valamennyi szokását, mégpedig nem azért, hogy a parasztoknak(!) példát mutassak. Ó, nem; mert az ilyesmi bizonyos mértékig a képmutatás rovatába tartoznék, - s aki így cselekszik, az voltaképpen nem egyéb, mint holmi "templomi csalimadár"; én azért jártam misére, gyónásra stb. stb., mert katolikus vagyok, és ha török lennék, akkor török módra, - ha zsidó, zsidó szokás szerint stb. stb. a mecsetben, a zsinagógában stb. lettem volna áhítatos stb., lehet, hogy több okból - amiket most nem akarok felsorolni - más hitre tértem volna, de sokkal valószínűbb, hogy nem; - mert, amint mondottam, minden ember számára csak egyféle erény létezik, és csak a külső árnyalatok különbözőek, ám ezeket az okos ember szigorúan szem előtt tartja, mint ahogy egy 'művelt ember' sem vét a bevett társasági szokások ellen, ha ezek sokszor merő ostobaságok is; hanem legfeljebb arra törekszik, hogy leküzdje és helyesbítse őket.

Többször mondtad nekem, hogy most a magyarok fő kötelessége: a meggazdagodás.

Tökéletesen helyes felfogás! A jómód a legnagyobb elnyomatás idején is bizonyos fokú függetlenséget biztosít; - márpedig függetlennek lenni megbecsülhetetlen kincs!

Mondhatom, a pénzt mint pénzt mindenkor gyűlöltem; mert a pénz szeretete - - mellesleg szólva a legbecstelenebb szenvedély, amely emberben lehet, és olyan forrás, amelyből valóban értékes dolog soha nem eredhet; - ezért szórtam teli marokkal és céltalanul mindaddig, amíg rá nem jöttem - szinte már későn -, hogy a pénz szükséges rossz; - s hogy a rendetlen gazda nemcsak függetlenségét képtelen megőrizni, hanem szó szerint mindenben megbénul, - s a végén valósággal rabszolga lesz.

No meg a példa! Éppen az imént mondtam: csupán példaadás végett járni templomba, ezt afféle álszenteskedésnek tartom; legalábbis nem több, mint komédia, a komédiának pedig csak a színházban a helye. - Ellenben a rend, a hasznos és nemes élet, az erény példájává válni, van-e ennél magasztosabb hivatás egy ember számára!?

Ha a szegényebbek, a szűkölködők azt látják, hogy Te, jóllehet ma még szép vagyonod van, fogadhoz versz minden krajcárt, éspedig nem fukarságból, vagy a pénz szeretetéből, hanem azért "mert a legkisebb értéket sem vagy hajlandó haszontalanul a Dunába vetni", - s végtére hazáján és honfitársain csak az képes "fontokkal" segíteni, aki nem restelli gyűjteni a "pennyket", - nem gondolod, hogy ez olyan példa, mely sok embert jobb gazdává nevel, mint amilyen most és mint amilyen a Te példaadó irányításod nélkül lett volna? - - - és ugyebár, Magyarországnak jómódú emberekre van szüksége?

És végül, aminthogy minden nemes és ésszerű dolog en derniere analyse egyben a leghasznosabbnak is bizonyul, milyen hatása lesz végül a Te gazdaságos, rendes életmódodnak valamennyi cselédedre? Ha látják, hogy Neked egyetlen krajcár sem közömbös, hogy még ilyen csekélységet sem hajítsz el, és nem engeded magad egy fillérrel sem becsapni

Ma szinte minden művelt ember, ha gazdálkodásról van szó, nyelvén hordja ezt az ismert angol mondást: "Time is money". - Valóban nagyszerű mondás, de szerintem nem eléggé kimerítő, mert ahogy én gondolom, - hogy pontosak legyünk -, azt kellene mondani: Time is more than money! Mert a világ ezer példája mutatja, hogy a gazdag, ha koldusbotra jutott, ismét meggazdagodhatik, sőt gazdagabb lehet, mint valaha; a pénz stb. tehát pótolható, míg az elfecsérelt idő visszavonhatatlanul elveszett. -

És mégis sok, igen sok embert látunk, akik pénzzel kitűnően tudnak bánni, míg egy hozzáértő időgazdálkodó, who can make the most of his time, olyan ritkaság, hogy valóban pénzért mutogathatná magát, ha az efféle ritkaságot annyira tudnák értékelni, amennyire azt különlegessége miatt megérdemelné!

Kérdem: miért vezetünk számadást? Nemde főképpen azért, hogy önmagunkat ellenőrizzük: nehogy haszontalanul dobjunk ki pénzt! Mármost, ha igaz, hogy az idő ezüstnél, aranynál, gyémántnál is többre becsülendő, miért nem vezetünk időszámvetési könyvet, hogy megtanuljunk jobban gazdálkodni az idővel?

Véleményem szerint minden embernek, aki írni tud, naplót kellene vezetnie. Csakhogy pl. egy napszámosnak, egy gyári munkásnak, egy kézművesnek stb. csupán ritkán adódna olyan napja, amelynek leírása más embereket is túlságosan érdekelne; eközben az olyan helyzetű ember, amilyen pl. Wellington herceg, különösen miután benyomult Spanyolországba stb. vagy a waterlooi csata idején, vagy korábban Lord Nelson, nyilván írhatott volna olyan naplót, ami módfelett érdekes lett volna - -. Ha azonban nem az a napló fő rendeltetése, hogy nyomtatásban megjelenjék vagy hogy felolvastassék, hanem az idővel való gazdálkodás és az önellenőrzés, akkor egy szabólegény naplója egyéni szempontból éppen olyan értékes, mint amilyen értékes pl. Ferenc József ő császári felsége naplója lehetne a maga felkent személye számára.

Mármost az időellenőrzés fő indítékán kívül egy napló még azt a végső célt is szolgálhatja, hogy rendkívül tanulságos legyen, éspedig nemcsak annak, aki vezeti, hanem mások számára is.

Sokan azt gondolják - az ember el se hinné -, hogy az egyfajta tortúra, ha az idővel fukarkodunk; vagyis ha folytonosan tennünk kell valamit. Számtalan ember ilyen megvilágításban látja a tevékenykedést! Pedig valójában csak az szánnivaló, akinek nincsen dolga, és csak azt lehet szerencsésnek, hogy úgy mondjam, bizonyos mértékig boldognak mondani, aki egy adott idő alatt a legtöbb jót és hasznosat tudja végbevinni, sőt megalkotni, - de azt meg is teszi!

Minél többet gondolkodom nyelvünk bölcseletén, annál inkább felismerem végtelen felsőbbségét sok más nyelvvel szemben. Így pl. az angol azt mondja: I am well; a francia: Je me porte bien; a német: Ich bin wohl, Es geht mir gut stb. - tehát voltaképpen teljesen passzív érzések stb., míg a magyar azzal, hogy "jó dolgom van" aktivitásban fejezi ki kellemes lelkiállapotát!

…minél többet és minél szélesebb körben munkálkodhatik valaki, annál nagyobb az ő igazi, benső földi boldogsága.

… s végezetül, a csökönyös államférfi, ha még olyan zseniális is, sokkal több bajt okoz, mint ezer középszerű, aki elég mérsékelt ahhoz, hogy másra is hallgasson és megszívlelje a jó tanácsot. És mégis: ifjú emberben nagyszerű tulajdonság az önfejűség, mert ebből fejlődik ki a szilárd, férfias jellem; - és az a szívósság és kitartás, ami nélkül semmiféle derék és nagy dolgot nem lehet keresztülvinni, míg e tulajdonság túlzásba vitele valami roppantul nevetséges abszurdum, - és par excellence megtalálható minden öszvérben!

Idő-gazdálkodáshoz érteni többet ér, mint mindenkor szilárdnak lenni egészség- vagy akár pénz gazdálkodásban; mert csak az idő visszahozhatatlan; míg a beteg, vagy anyagilag leromlott ember ismét egészséges és jómódú lehet. Aki viszont az egészségével tud gazdálkodni, jóval fölötte áll a pénz-gazdálkodónak, mert a beteg, a nyomorék, sokkal szerencsétlenebb, mint a szegény ember.

A pénzzel en comparaison még elég megfontoltan bánsz, ha nem is éppen dicséretet érdemlőn; - ami azonban egészségedet és idődet illeti, abban valóban gyógyíthatatlanul tékozló vagy, bár nem sokkal rosszabb, mint sok esztelen korodbeli fiatalember stb. csakhogy Tőled többet, jóval többet lehetne elvárni, mint sok mindenki mástól, mert Te sokkal okosabb vagy és jóval több az eszed, mint a legtöbb Veled egyívásúnak.

Mármost azt kérdem: nem ügyefogyott, nem nagyon balga dolog ez? Ugyan mit mondasz majd erre? Csak úgy kurtán egy dacos és konok "Nem"-et, - vagy Te is egy beismerő "Igen"-t, mint derék Hajnikunk, amikor a vallatószékben ült, - - és Te jónak láttad őt megróni ezért a gyöngeségéért(?!) és jellemtelenségéért(?!).

Amióta Bonnban jártál, sok, igen sok időt a szó szoros értelmében elherdáltál. -

És lásd, Barátom, a nyugtalanságod, magad előtt is érthetetlen vágyakozásod valami meghatározatlan, ismeretlen után, tudod-e, miből fakad? - Higgy az én lélektani tapasztalatomnak, - semmi egyébből, mint "hogy Neked voltaképpen nincsen semmi dolgod".

A mi szerencsétlen nemzeti körülményeink között nehéz is meghatározni, hogy egy ilyen ifjú magyar mágnás, mint amilyen Te is vagy, voltaképpen mihez is kezdjen. A 47-es és 48-as [sic!] hátborzongató katasztrófa előtt egy magadfajta fiatalembernek éppen elég dolga akadt volna a haza közvetlen szolgálatában. Ahogy én ítéllek meg és tulajdonságaidat mérlegelem, igen alkalmas lettél volna arra, hogy rövidesen betölthesd a megyefőnöki és csakhamar a főispáni méltóságot. Ez a pálya, legalábbis pillanatnyilag, el van zárva a magyarok elől; mert hogy azokkal a rühös kutyákkal, akik most bennünket kormányoznak, egy sorba álljon - hacsak valami szerencsétlen körülmény nem kényszeríti, vagy nem szolgál felfoghatatlan magasabb célokat - ez egy gentlemantől nem várható el. - Mi legyen hát akkor manapság egy ifjú magyar gavallérból? Mit tegyen? - Talán semmit? Várjon mindaddig, amíg jobb idők(?) következnek? - Amint már előbb is említettem, teljességgel megértem, ha egy ifjú magyar nem tesz semmit Magyarországért; mert a legkevésbé sem reménykedem hazánkat illetően; - de hogy egy fiatal, erőteljes és tehetséges férfi egyáltalán semmit se tegyen, azt a világért sem helyeselhetem; mert a "semmittevés", - a semmi tennivaló a la longue, kétségkívül a legnagyobb szerencsétlenség, ami e Földön embert érhet, aki valamivel több, mint lelketlen hústömeg vagy trotli.

A Paradicsomban lakoztam, - és ennek falain kívül még mindig lélegzem ugyan, - - de már régen nem élek.

Ádám, amikor kiűzetett a Paradicsomból, minden valószínűség szerint ugyancsak nem tett semmit - - - ivadékainak azonban hozzá kellett látni a munkához, mégpedig arcuk verejtékével, - ha nem akartak éhen veszni.

Neked, Barátom, tehát tenned kell valamit - - mert Te még gyermek voltál, mikor eltűnt felettünk a mennybolt, - amelyet Te igazából nem is ismerhettél.

Hogy aztán új menny derül-e még a magyar népre, ez olyan kérdés, amelyre én most is, mint már annyiszor, 'nem'- mel felelek, sok okos ember ellenben bizakodó "igen"-nel.

Mindenesetre készülj fel arra a boldog lehetőségre, hogy megragadhasd hazád számára az esetleg kedvező pillanatot, és hogy talán az a legnagyobb szerencse érhessen, hogy azt hosszú évekre elnyújthasd; - de addig is szenteld magad valami komoly dolognak. Vizsgáld meg hajlamaidat; vedd fontolóra kötelességeidet, teljesítsd őket lelkiismeretes pontossággal, s akkor olyan nyugalom, olyan jóleső érzés fog eltölteni, amit nem ismersz, amit soha sem ismertél, amit Te csak most fogsz - ha követed az én becsületes tanácsomat - boldog meglepődéssel először megismerni.

Mint gyermeknek, mint kisfiúnak megparancsolták, hogy ezt vagy azt tedd - vizsgáld meg magad alaposan: nem voltál-e bensődben magaddal elégedettebb, boldogabb, mint most? És vajon miért? - Mert volt tennivalód, kötelességeket kellett teljesítened.

Nos tehát most, hogy már ifjú férfi vagy, parancsolj önmagadnak! Állapítsd meg, mik a kötelességeid, teljesítsd őket pontosan, csak akkor érzed majd, mit érsz, és ha ez az érzés boldoggá nem is tesz, mindenesetre lehetővé teszi, hogy megelégedéssel, sőt élvezettel szakíthasd le az élet némely virágát.

Tűzz célt magad elé; pl. annak a nagy magyar családnak felvirágoztatását és megnemesítését, amelynek tagja vagy! Tarts e cél felé, amilyen egyenesen csak tudsz. - Ha viharok, áradatok, feneketlen mélységek és zátonyok sokszor el is térítenek fő célodtól, vagy gátolják előhaladásodat; nos, akkor ügyeskedjél mindaddig, amíg ismét a szükséges irányba kerülsz.

Te pl. csodálója vagy Liebichnek [sic!], - s azt hiszem, méltán -, de azért úgy hiszem, Liebich aligha tudna pl. 100, 500 holdból olyan sok valódi nyereséget az asztalra olvasni - márpedig ez a fő dolog, s ehhez nem ért Hajnik annyira sem -, mint egy okos és tapasztalt Öregbéres!

A legtöbb dologban nincs meg Benned az igazi savoir-faire, - - - és ezt nem is lehet másként megszerezni, csak sokoldalú tapasztalással és kombinatív gondolkodással, de sokszor, sőt szinte mindig többre megyünk vele, mint a legnagyobb tanultsággal. Csak egy emberre hivatkozom, aki ebben a tekintetben valóságos példakép. Gróf Szapáry Antal barátomra gondolok. Ő semmiképp sem mondható tanult embernek, sőt - egészen köztünk maradjon - én egyenesen tudatlannak tartom. - És mégis, kevés ember van, aki - mindent egybevéve - anyagi tekintetben okosabban és célszerűbben intézné ügyeit, mint ő; éspedig csakis azért, mert kiváló 'savoir-faire'-je van Neki ugyan nem tudná telebeszélni a fejét Hajnik. Szapáry nem a részletek embere. Mindig az egészet nézi, az összeget! (Savoir-faire=know-how=szakértelem)

Nos, éppen ezért, hogy erre az életben annyira hasznos tulajdonságra szert tégy, kértelek:

4^szer: hogy tarts magadnál állandóan ceruzát, és jegyezz fel mindent, ami eszedbe jut, amit észreveszel, s azután vezesd rá azokra a félívekre, amiket Veled adtam.

…

Velem sokféle elfoglaltságom közben gyakran megesett, hogy fél napokig is törtem a fejemet valamin, amit elfelejtettem, míg végre ráeszméltem, hogy mindent fel kell jegyezni. De csakhamar észrevettem, hogy tulajdon gondolataim és észleleteim tömege olyan temérdek, hogy csak végtelen fáradság és szörnyű időveszteség árán tudom kikeresni feljegyzéseimből azt, amire éppen szükségem van, ez persze arra a gondolatra késztetett, hogy feljegyzéseimet rendezzem és külön-külön lapokra írjam, miáltal aztán igen könnyen au fait voltam, hogy mit kell mondanom vagy tennem, pl. a vármegye tanácstermében, a helytartótanács ülésén, a gőzmalomban stb.

Így pl. azt tanácsolnám Neked, hogy mielőtt kilépsz a házból, vagy még inkább mihelyt felöltözködtél, módszeresen, sőt pedánsan helyezz a zsebedbe órát, aprópénzt, kulcsot, papírt és ceruzát. Órát, mert az idővel nem takarékoskodhatunk eleget; aprópénzt, mert az ember a Te helyzetedben sohasem tagadhat meg legalább egy krajcárt egy koldustól; és annak, aki szükséget szenved, bizonyosan igen fájdalmas, sőt keserű érzés egy tehetős embertől az olyan gyakori mentegetődzést hallani: "nincs semmi nálam" - mintha nem lenne a legelfoglaltabb embernek is annyi ideje, hogy némi pénzt vegyen magához; kulcsot, mert sohase vigyük kísértésbe felebarátainkat, ami oly könnyen megtörténik, ha valaki nem zárja el holmiját és különösen pénzét; - végül papírt és ceruzát, hogy mindent, a legapróbbat is pele-mele feljegyezhessünk, ami átfut a fejünkön, ami azután az első adandó alkalommal rendezünk.

Ha sokat akarsz végbevinni jól és könnyen, nem utasíthatod el módszeremet.

Én pl. most a következő külön ívek vezetését ajánlanám Neked, amelyekre aztán elosztanád, amit egész nap pele-mele, csak úgy in crudo feljegyeztél.

Szülők. Tehát semmiképpen sem külön anya, apa; mert közöttünk nem szabad titoknak lenni.
Pest.
Cenk.
Pölöske.
Pince.
Hajnik.
Gondolatok.

6^szor: arra kértelek, hogy en passant keresd fel a brabanti hercegnőt, kinek fennkölt, nemes gondolkodású édesanyja irántam szellemi vonzalommal viseltetett, s hasonlóképpen én is iránta, mert ő hűséges és becsületes szívű volt hazánkhoz, nemzetünkhöz.

Hozzád, mint fiamhoz, illő dolog lett volna, hogy leányát fölkeresd - - nemcsak azért, mert ő gyermekkorában szívélyes volt Hozzád, hanem hogy lásd, örökölt-e valamit lelkiekben gazdag anyjának magyarság iránti szeretetéből - vagy nem? Hisz a sok tényező közül, melyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy fajtánk megmentessék a teljes megsemmisüléstől, kétségtelenül a legfontosabbak egyike az a vélemény, amelyet rólunk külföldön táplálnak; mert abban a leigázott helyzetben, amelybe süllyedtünk, és egy szívtelen, sőt mondhatni démoni kormányzat alatt, amely vámpírszorításával még a kérést és panaszt is belénk fojtja - sőt ráadásul kénytelenek vagyunk mind e gaztettért, amikkel könyörtelenül és minden jog ellenére majdnem hogy kétségbe ejtettek, még köszönetet is mondani és hálatüntetéseket és hasonló komédiákat rendezni és alakoskodni - mondom, ilyen keserves viszonyok között talán csak a művelt világ véleménye - ha ugyan állásfoglalása fajtánkra nézve kedvező - képes fékezni azt az ördögi kormánytörekvést, amelynek következtében még nemzeti mivoltunk is apránként gyilkosság áldozatává válik. - Amilyen örömest gondolok én Marie Henriette hercegnőre, azt hiszem, módodban lett volna ezt a véleményt legalább Belgiumban - egy alkotmányos országban, ahol az emberek nemcsak szabadon gondolkodnak, de szabadon szólhatnak is stb. stb. - kedvezőre vagy kedvezőbbre fordítani! -

Végül N^o 7 arra kértelek, mégpedig nemcsak szóban, hanem nagyon körülményesen és pontosan le is írtam egy Londonba küldött levelemben, hogy a Punch 1846-os kontinuációját hozd el magaddal. Ehelyett valami egyebet hoztál, amit egyáltalában nem kértem, s ami nem is szórakoztat jobban, mint közönségesen jól sikerült karikatúrák - mert csak típusok vannak benne, s nem személyek, mint a jelzett és óhajtott Punch kiadványában - s engem éppen ez érdekel, mert azokat a személyiségeket, akiknek karikatúráit hozza, jobbára mind ismertem. - Meg voltam győződve, hogy ez a kiadvány megszűnt és az öreg Punch meghalt: amit én fájlaltam is nagyon; mikor aztán par hasard megtudtam, hogy a holtnak hitt és megsiratott régi Punch nemcsak hogy nem halt meg, de egész kiválóan érzi magát, sőt 1846 óta 10 ivadékkal gyarapodott stb., azonnal meg is rendeltettem, és remélem, hogy néhány héten belül élvezni is fogom.

De be akarom fejezni e sorokat! Előbb még azonban két kérésem van:

1^ször: Ne felületesen olvasd át ezeket a sorokat, hogy aztán félretedd, hanem vedd elő gyakran, és vizsgáld meg magadat illúziók nélkül és becsületesen, hogy nem lelsz-e benne valamilyen megszívlelni valót; és

2^szor: Egy pillanatra se búsulj el azon és ne őszüljön meg azért egy hajad szála sem, ha netán úgy éreznéd, hogy mégiscsak egy kicsit túlságosan könnyedén, és cavalierement fogadtad atyád tanácsait, sőt kéréseit.

Ha a helyemen lehetnék, akkor - biztosan tudom - a Te kedves, becsületes és fogékony lényedre nagyobb hatása lenne minden szavamnak, mint akár a Szentírásnak. De az olyan embert, aki tébolydában él szinte mint fogoly, senki sem tartja - mégpedig teljes joggal - egészen épeszűnek, és biztosra veszi, hogy - ha mégannyi világos pillanata van is - nagyjából mégis csak zavaros az elméje. -

Sok emberi csudabogár van szerencsétlenségére tébolydába utalva; ők szentül hiszik, hogy igen okosak, s ezt meg is mondják mindenkinek, csakhogy senki sem ad a szavukra.

Én pl., ha valaki megkérdez, hogy miért vagyok a döblingi intézetben, azt szoktam mondani: túlságos világosan látok, elvesztettem minden illúziómat, semmit sem remélek stb. stb., s ezért nem találhattam e Földön olyan zugot, ahol jobban elhitethetném magammal, hogy az emberek és önmagam elől rejtve vagyok! Igen, én így látom helyzetemet; de nem követelhetem, hogy mások is osztozzanak nézetemben.

Gondold meg, hogy apád, a te szerencsétlen apád vagyok, és mérlegeld szavaimat súlyuk szerint - s nem azért, mert én mondtam őket.

Ez minden, amit kívánok, s amire végezetül kérlek! –

Talán a "legtöbb baj" a világon félreértésből keletkezik - mert az emberek nem értik meg egymást. Nekünk tehát kölcsönösen ki kell beszélnünk magunkat teljesen.

Szerettem volna még egyet-mást közölni Veled, világosabban fejezni ki magamat, de fáj a szemem - a szívem oly sivár, agyam izzik - abba kell hagynom! De még beszélgetünk majd mindenről, ugye? Te csak mondd azt, amit érzel, vágj a szavamba, ahányszor csak akarsz, engem nem sérthetsz meg, és megbántani bizonyosan nem fogsz, mert kedves, jó és nemes vagy!

1857. november 25-én

Széchenyi István

Részletek Gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához

Forrás: http://mek.oszk.hu/01000/01075/01075.htm

Valamint káros, sőt némi esetekben valódi átok, ha társasági és emberi viszonyunkban összekevertetnek a szerepek, szintúgy burjánozhatik csak rossz, sőt veszély olly intézetekbül, mellyek irányaikbul esnek, s czéljaikat vesztik. Mert egyedül tiszta fogalmak alapján fejlődhetik ki az emberi jobblét, s egyedül saját határaik közt szorosan mozgó intézvények érhetik el teljes virágzásukat.

… mindegyre nő Magyarországban a' szólási viszketeg, mintha egyedül a' nyelv működése által akarna kibuzogni a' magyarnak minden energiája, tettre nem maradván semmi. Milly eset nem ritka; mert ismert dolog, hogy valamint például olly igazgatásnál, hol határon tul sokat ülnek, sokat irnak, annál kevesebbet's felszinesbet cselekszenek; hol a' törvénycsinálás és egymásra halmozás már kimerítő nyereségnek tartatik, ott rendszerint a' végrehajtás hiányos; 's hol a' képzelő erő gamón jár, ott az ítélő tehetség fekszik rendszerint porban: ugy szinte kivétel nélküli dolog, mikép az, ki szóval erős, teltben gyenge szokott lenni; vagy máskép kitéve: ki minél többet szól, annál kevesebbet teszen,

Felüdülési nagy kérdésünket tekintve nemcsak ferde logika után nem indultunk tehát, de kirekesztőleg azon egyedüli szerint, mellyet valamint becsület, úgy saját nemzeti fentartás, és ekkép a legszentebb kötelességérzet jelelt ki.

Egészséges nemzet nem kénytelen efféle álszínben mutatkozó lépcsőzet után járni; kiléphet az legott, a műveltség bármilly fokán álljon, egyenesen a cselekvés mezejére, a nyavalygónak azonban egészség kell előbb, a némának szó, mielőtt neki józan, neki szabad volna, egészséges népek lépcsözeteit követni mindenben.

Míg más nemzetn, imáiban az egek uránál gazdagságért, hatalomért, vagy erényért és bölcseségért esdeklik, hadd áraszsza a' menny ezeket fajtája fölött el,

azalatt nem egy buzgó magyar térdre esve azért sóvárog az egek felé, bár. csak a' magyar nyelv válnék általánossá.

A' magyar mélyen alatt. E' közben nyelvét felejté, nemzeti színét veszté. Sok azt hitte, nem eszmél már fel többé, 's el van olvasztva. De a' magyar felébredt; milly halovány színben, milly torzalakban, kiki előtt ismeretes. Alig van nemzetek közt illy iszonyatos példa. Sok ezt azonban fel sem vette, sőt álfényében, mint Armida kertjében, még tetszett is magának. Többnek azonban türhetlen volt az önmegismerés e' keserű képe, ámde erő nemszilárdítá keblét; kétségbe esett, 's magára hagyta a' hont. Voltak végre ollyasok, kik dagály 's szélvész daczára nem gyengültek el, 's férfiak maradtak a'

veszély óráiban. — 'S ismét élet felé kezdett fordulni a' haza.

Köztünk — azt hiszem — nincs , ki, ha éppen szívvérét és életét nem is akarná adni — mik egyébiránt ugy is szinte csak harcz mezején bocsáthatók áruba haszonnal — legalább ne volna kész, ideje fáradsága, értelme, vagyona, szóval: tehetségének kisebb vagy tán nagyobb részét is áldozatul hozni, miszerint nemzetisége ne csak tengődve éldegéljen, de mindinkább terjedve 's nemesülve, vagy inkább 'nemesülve és terjedve' — meri ez a' kifejlési logika — elvégre nagy, hatalmas és dicső nemzetté váljék is vére.

Ámde ezt, jóllehet saját bennünk nemcsak a' feltámadási, de még a' felemelkedési erő is, soha el nem érjük, ha csak lelki felsőbbség által nem. Ennek eléréseért kötelességünk tehát buzgólkodnunk. 'S ím ez az egész titok, mikép menthetjük meg fajtánkat bukástul, 's mikép emelkedhetünk nagy, hatalmas, dicső nemzetté. Felsőbbség által, vagy sehogy sem.

Erkölcsi felsőbbség mindig 's mindenütt győzött erőszakon. Még China félénk népe is magába olvasztá győzőjét a' hajlatlan tatárt, mert nagyobb, jóllehet aránylag olly csekély erkölcsi felsőbbséggel bírt.

…egyedül az önmegismerés keserű gyümölcse által nyerheti el teljes egészségét az emberi lélek; 's ha igaz, hogy egyedül ennek egészséges léte emelhet valamint embert úgy nemzetet is valódi Hivatásának fényfokára:

A' magyar szó még nem magyar érzés, az ember mert magyar, még nem erényes ember, és a' hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi.

'S hány illy külmázos dolgozik a' haza meggyilkolásán, ki, mert éppen nincs más tulajdona, és a' vak hév által még is felhőkbe emeltetik, azok hazafiságát is gyanússá teszi, homályba állítja, sőt ellenük antipathiát és gyűlöletet gerjeszt, kik szeplőtlen kebellel, minden efféle undok salaktul menten, a' honszeretet legtisztább szellemében kapcsolvák vérükhöz. — '

S ím ez fő oka, miért áll a' magyaR hazafiság sokkal kisebb becsben, sőt nem legtisztább fényben a' világ nagy színpadán, 's miért nem képes civilisatioi sympathiát 's hódító közvéleményt gerjeszteni a' legmagasztosb magyar polgári erény is oda kün.

Bízzunk magánkban, bízzunk erőnkben, készületlen azonban soha ne lépjünk síkra, 's erőnkkel jobban gazdálkodjunk mint eddigelé; mert hiába, nemzetnek regeneratioi működésében, hol minden, 's kivált az idő olly drága, és minden léptek annyira gátolvák, vajmi többet mozdít a' szerény méh, a' munkás hangya, mint a' sok szópompa, meg a' sok lelkesedési zaj.

Lelkesedés nélkül csak félig-meddigi tökélylyel sem megy semmi, bár a' legkisebb is.

Legyünk mi, a' magyar tudós társaság tagjai, 's egy áltáljában társaságunk is mint testület, illy phalanxnak kiegészítő része; 's ha igaz, hogy nemzetiség és alkotmányos haladás azon egyedüli két factor, mellyen emelkedhetik vérünk, dolgozzunk rendithetlen állhatatossággal, de itt is óvakodva, nehogy a' régi előítéletek 's szokások rabjait kétségbeesési ellentállásra felbőszítsük, nyelvünk lehető legmélyebb 's legtágabb kifejtésén; mert habár nem is szüli a' szó a' gondolatot, hanem a' mély gondolatbul fejlik az alkalmas szó: még is kimondhatlan varázszsal jár a' rövid, szabatos, gazdag nyelv, 's ha mint nyelv közvetlen nem is bír nagy terjesztési hatással, még is kimondhatlanul drága kincs, mert magában rejti a' nemzeti fenmaradásnak zálogát.

Őrizzük tehát e' kincset, tisztelt tudós társaság, 's ápoljuk soha nem lankadó hűséggel.

A' legderültebb napokban is jó a' biztos menedék.

…mert hiába — 's vegyük a' dolgokat mint azok vannak, és nem mint

azoknak lenniök kellene — igen sok ember csak ugy

bír tiszta logika után cselekedni, ha tisztán eszmélhet;

tisztán pedig csak akkor képes eszmélni, ha tiszta, határzott

szavakba öntheti érzelmit. Gazdagítsuk tehát

tiszta, határozott szavakkal a' haza nyelvét, 's e' szerint

ha szerencsésen csak egyetlen egy kitételre tudna is

alkalmas szót fellelni az Academia, ugy mindazáltal,

hogy azt necsak gyűlöletessé ne tegye, sőt általa tetszetővé

is váljék az eszme; egyetlen egy szót, mellyel

a' német így tesz ki 'Klugheit': és azt hiszem, már már

megtette vala kötelességének jó részét társulatunk,'s

ha ma bukik, egészen hiába már nem élt, mert bátran

kiléphet nép a' nemzeti verseny disz-, de veszélyteli

terére, ha elegendőleg felfogta az érintett szó

egész jelentőségét, 's a' gyakorlati életnek mezején,

hol minduntalan kineveti a' tény az elveket, annak

parancsát teljesítlen soha nem hagyja, minthogy ez

azon tulajdon , mellyel valamint ember úgy nemzet

is, habár elibe vág is eleinte a' lelkesedés, villogó

ész, elragadó szónoklat, széles tudomány, elvégre mindenen

győz, 's melly tulajdonra ekkép minden nemzetnek

nagy szüksége van, 's így annál inkább fejletlen,

fegyver közt többé nem, de erkölcsi súrlódásban

annál veszélyesebben forgó vérünknek.

Mozdítsuk tehát elő, könnyítsük, ha bármilly kicsiben

is, az illy erények gyakorolhatását, mennyire csak

bírjuk, mert kialakulásunk hosszadalmas, szövevényes,

görőngyteli pályáján egyedül ezek által tarthatjuk magunkat

fen, 's emelkedhetünk más népek fölé; és azért keressünk

azon annyiszor gyanúsított tulajdonra, helyes,

alkalmas, magához édesgető kitételt előlegesen, melly

minden erények közt legtovább vezet — tán megszereti

és szert tesz rá, ki még híjával van — melly mindnyájunk

előtt, mint érintem, a' 'Klugheit' szó alatt ugyan eléggé

ismeretes már, csakhogy mindnyájának cselekvési szótárában

valamint magyar szóval nincs kitéve eddigelé,

ugy soknak csak eszméjében sem foganzott még; mihezképest

e' kis szócska életbe hozása, e' kis ige testté alakítása

által is járuljunk ahoz, hogy Magyarország ne csak

külsőleg és ámítólag jószínünek, megelégültnek, gazdagnak,

fényesnek lássék;

Ámde mindig növekedve és hosszú időkre terjedve

belsőkép is, valódilag jó egészségű, boldog, dicső és

hatalmas legyen!

Széchenyi István - A' magyar Academia körül

Forrás: http://mek.oszk.hu/05200/05216/05216.pdf

A nők vannak arra hivatva, hogy mint anyák és hitvesek terjesszék az ő arany-igazságait, melyeknek követése hazánk boldogulásának legbiztosabb talpköve.

Annak az országnak sorsa biztos, melyben a nők jó honleányok. Hazánk múltjában sok nagy és hőslelkű honleányt találunk, kik a hazaszeretetnek örök időkre fényes és követésre méltó példái.

Maga Széchenyi is átérezte, hogy a nők erénye, hazaszeretete mentheti meg a hazát, ezért ajánlotta első művét: a Hitelt ,,Hazánk szebb lelkű leányainak”

Magas polczra helyezte Széchenyi a nőt. Nem csoda, hisz édes anyja, gróf Festetich Julia, a legjobb magyar nők és anyák egyike, kihez a legnagyobb magyar verset irt, a ki nemcsak megálmodta fia egykori nagyságát, de irányította is.

Széchenyi István jó gyermek volt, rajongón szerette atyját és különösen anyját, kihez a leggyengédebb fiúi szeretettel teljes leveleket írta

A legnagyobb magyar hitvese, gróf Seilern Crescentia, kiért tíz évig epedett, szintén magasztos hölgy volt. Neki adta át a »Hitel. legelső példányát, mert nagy súlyt helyezett ítéletére. Tíz év alatt majdnem

minden eszméjét közölte a kitűnő és erényekben gazdag

hölggyel és meghallgatta nézetét, véleményét.

Egyáltalában Széchenyi szellemét a nőkkel való szellemi érintkezés élesítette. Belevonta őket minden: nagy alkotásába s az ő gondolkozását fejezte ki a költő

Magyar hölgynek születtél,

Áldd érte sorsodat;

Magyar nőnek születni

Nagy és szép gondolat.

(DR. KOMLÓSSY FERENC)

Mindenható Isten, hallgasd meg minden órai imámat.

Töltsd el szívemet angyali tiszta szeretettel embertársaim, hazám s honfiaim iránt.

Világosíts föl engem egy cherub lángszellemével, erős eszével. Engedj a jövőmbe pillantanom s megkülönböztetnem a jónak magvát a gonoszok magvától.

Add tudtomra, mit tegyek és miként kezdjem, hogy neked egykor azon tőkéről, melyet reám bíztál, beszámolhassak.

Gondolkodni akarok és dolgozni éjjel és nappal, egész éltemen át. Segítsd sikerre azt, a mi jó; tipord el csirájában azt, a minek rossz gyümölcse lehetne.

Nyújtsd segélyedet, hogy minden heves indulatot elnyomhassak magamban.

Engedd, hogy igaz lelki alázattal tekintsek mindent a világon

s fogjak hozzá bármihez. Azt az angyalt pedig, a kitől világosságot nyerek, engedd élni békében s csendes boldogságban!

Ezen imám ne szóval legyen elmondva, hanem tetteimben szünetlen az éghez bocsátva. (Széchenyi István 1826. December)

*

Isten, te foglalatja minden jónak, magasztosnak, tökéletesnek, befejezettnek, töltsd meg szívemet és lelkemet a Te szellemeddel.

Erősíts meg engem mennyei hatalmaddal, hogy földi

gyarlóságaimon erőt véve; elmémet hozzád fölemelhessem

Tisztítsd meg érzékeimet minden hozzám tapadó földi salaktól, s világosságoddal töltsd be emberi természetemet, hogy ez a Te műved hozzád méltó lehessen.

Önts bizalmat lelkembe, s ne engedd meg, hogy a te végzéseidet bírálgassam, vagy éppen kételkedhessem a te mindenhatóságod, mindentudásod és véghetetlen irgalmasságodban.

Add végre a te legjobb áldásodat minden hozzátartozóimra

s barátimra, hogy egykoron mindnyájan együtt Téged dicsőíthessünk és magasztaljunk mindörökké Amen. (Széchenyi István 1832. December 16. Cr. -- imakönyvébe.)

Forrás: Eszmék és gondolatok Grof Széchenyi István műveiből. Összeállította Dr. Komlóssy Ferenc http://mek.oszk.hu/09000/09068/09068.pdf

,,Az ember csak annyit ér, amennyi hasznot hajt embertársainak, hazájának s

ezáltal az egész emberiségnek."