Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"Arany emberek"


Ez egy arany ember.

Maga olyan jó ember.

Az ilyen ember: arany ember.
 

-         Iskolát építtet, kórházat alapít, minden pénteken sorban állnak a város szegényei a háza előtt.
-         Még te is véded?
-         Nem védem, de ami igaz az igaz, téged még soha senki nem nevezett Arany embernek.
(Arany ember)

 

"Arany Emberek"

Oprah Winfrey azt vallja: mindenkinek fontos szerepe van abban abban a
közösségben, amelyben él, és mindenki képes arra, hogy segítsen a másiknak.

Rengeteg pénzt adományozott az évek során: Dél-Afrikában leányiskolát hozott létre, ahol több száz árva neveléséről gondoskodik.

De saját alapítványa is van, Oprah Angyalai néven, ami szintén ott segít, ahol csak tud. Célja az, hogy olyan embereket is támogasson, akik azért fáradoztak, hogy másoknak segítsenek.

Szociális érzékenysége legendás. Az oktatásügy, a nők és a gyermek megsegítéséért tett erőfeszítései jutalmául 2011-ben megkapta a tiszteletbeli
Oscar-díjat, az Amerikai Filmakadémia Jean Hersholt Humanitárius díját.

http://www.delmagyar.hu/lilla/60_eves_oprah_winfrey_az_amerikai_televiziozas_koronazatlan_kiralynoje/2367103/


http://lelekpillango.blog.hu/2015/10/19/kedves_kuldetes_tizenkilencedik_nap_buszke_vagyok_rad


,,Álmodj, kérj, és én valóra váltom.
Minden hónapban annyit, amennyit csak tudok.
.." - Oravecz Nóra

- Tavaly az egyik ismerősöm szomorúan mesélte, hogy egy elismert sminkes sulijában szeretne tanulni, de jelenleg nem engedheti meg magának - mondja Nóri. - Amikor elmondta a sminkes nevét, megkérdeztem, hogy mennyire szeretné, mert ha nagyon, el tudom intézni, hiszen már dolgoztam vele, és cserébe végigkövetem az álmát a blogon.

- Így indult az egész tavaly tavasszal, és ebből nőtte ki magát az akkori Valóra váltom néven futó mozgalom, aminek keretén belül egyetlen hónap alatt több mint 20 álmot sikerült megvalósítani. Volt ebben nászút, találkozás Szily Nórával, fotózás, sőt, még videót is forgattunk egy tehetséges zenész lánynak.

- Az elmúlt évek alatt sikerült olyan kapcsolatrendszert kiépíteni, hogy amennyiben valaki nem házat, autót vagy éppen repülőjegyet kér, akkor tudok segíteni abban, hogy az ő álma is valóra váljon.

- Ha visszanézek az elmúlt négy évemre, tele volt csodákkal, és szerencsére nagyon sokat meg tudtam osztani a barátaimmal is - árulja el az írónő. - Mivel sokáig dolgoztam marketing területen, így nagyon sok kapu kinyílt előttem, és ma már tényleg hiszem azt, hogy itthon nincs lehetetlen, és gyakorlatilag majdnem bármilyen hétköznapi kérést valóra lehet váltani. Szerencsére az álmokat beküldők is tudják, hogy hiába kérnek Porschét, pénzt vagy házat, abban nem tudok segíteni, de minden másban lehet.

- Nincs annál jobb karma, mint másoknak segíteni. Amikor látod, hogy a lány, aki eddig csak a TV-ben látott fotózást, és minden vágya az volt, hogy átélje, milyen boldog, vagy hogy amikor az anyukája meglátja, és könnyes lesz a szeme, mert örül annak, hogy a lánya boldog, na, azért megéri ez az egész. Ráadásul tényleg pár e-mailből megszervezhető dolgokról van szó a kérések kapcsán, tekintve, hogy mindenki nagyon nyitott és segítőkész.

Forrás. http://www.femina.hu/terasz/oravecz_nora_azenalmom


 

Kikből áll a világ? Olyan emberekből, mint te meg én. Ahhoz, hogy a világ jobb legyen, először az egyéneknek kell fejlődni, neked, nekem, meg neki is, meg ennek, meg annak meg amannak. Úgyhogy rajtad is múlik. A nevem Dunai Amina, a mottóm:

"Ha elég sokan döntünk úgy, hogy változunk, az egész világ megváltozik."

Szerintem ebben minden benne van. Az Önmagad Blog célja: segíteni, jobbá tenni az életedet. Mert ha az életed jobb lesz, akkor egy kicsit a világ is jobb lesz. Neked is jobb lesz benne élni, meg a családodnak, barátaidnak, rokonaidnak, kollégáidnak és mindenkinek. És ha ők is változnak egy kicsit, az még több emberre sugárzik ki. Ha önmagunkért teszünk, akkor másokért is teszünk, és végül megtaláljuk a világban a helyünket, boldogabbak leszünk. És végső soron ez a cél, amit mindannyian szeretnénk elérni.
https://www.facebook.com/%C3%96nmagad-Blog-101896636865493/about/?entry_point=page_nav_about_item&tab=page_info



,,Pozitív fal" Budán - Szerelem, mosoly, siker egy helyen.

Harminchét pozitív jelentéstartalmú szót festettek önkéntesek Budán egy téglafalra, hogy ezzel pozitív üzenetet közvetítsenek a járókelőknek."

pozitiv-fal-budan.jpg


https://sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2019/10/09/mesefalla-varazsoltak-a-betonkeritest-egy-rabakozi-faluban/


http://pozitivnap.hu/inspiralo/9-evesen-kezdte-mara-14-milliard-fa-elultetesenel-jar-a-fiatal-srac

A most 19 éves német fiú ENSZ-közreműködéssel alapított Plant-for-the-Planet nevű csoportja 55 000 taggal rendelkezik, legtöbbjük 9 és 12 év közötti. A szervezet idáig 14 milliárd fát ültetett több mint 130 országban. Céljuk, hogy eljussanak egy billió, vagy ha úgy tetszik ezermilliárd fa elültetéséig, ami fejenként százötvenet jelentene a Földön élő összes ember számára.
 

7
 

Annyi mindent tehetünk egy ember boldogságáért. Megdicsérhetjük, megkérdezhetjük, hogy érzi magát, írhatunk neki valami szépet, megölelhetjük…Csak úgy általában törődnünk kéne egymással. Az apróságok is sokat jelentenek.

https://www.facebook.com/szeretlekalegszebbszo/photos/a.226061320748532.56180.214671915220806/1265568183464502/?type=3&theater
 

,,Mások felemelése által emelkedünk fel mi is! "
CSODÁLATOS VAGY!!!yes smiley Szeretlek! heart

https://www.facebook.com/motivushungary.hu/videos/2117747295187084/

 

Domján Mia

Jógaoktató, cikkíró, segítő, inspiráló.

Test – szellem – lélek.

Rengeteg hasznos, inspiráló, érdekes, fejlesztő, és segítő cikke van.  Sok-sok témakörben ad hasznos ,,eszközöket”, a boldogabb, az egészségesebb, és az elégedettebb életre vágyóknak. Én mondhatom, hogy ő egy, igazi guru.

A Sat Nam Jóga oldalion meditációról, jógáról és tudatos életmódról ír.

Youtube-on található meditációi is szenzációsan értékesek, érdekesek, segítőek, hatásosak a mindennapi életben, a bőség, a szeretet, az egészség, a jobb, a boldogabb, és a gazdagabb életért.

,,Célom, hogy megmutassam, a jóga és a meditáció egy hatékony eszköz az átalakulásra, és az egészségnek, nyugalomnak és harmóniának helye van mindennapjainkban. Szeretnék minél több embert arra inspirálni, hogy merjenek változtatni, mert igenis lehet jobb, boldogabb, teljesebb életet teremteni.” – Domján Mia

http://satnamjoga.hu/rolam

 

5

 

Ez a férfi 37 éven keresztül minden nap ültetett egy fát- Nézzétek mit hozott létre!

Jadav Payeng 1979-ben ültette el az első fáját és azóta minden nap ültet egyet. Saját kezével azóta egy egész erdőt ültetett el, ami nagyobb mint a Central Park. Az 550 hektáros erdőben 115 elefánt, orrszarvú, szarvas és tigrisek laknak. A mezőgazdaság fejlődése és az emberek lerombolták azt a természeti szépséget, ami ott volt, de Payeng arra törekszik, hogy visszahozza a régi ökoszisztémát.
Nézzétek meg ezt a csodálatos történetet az alábbi videóban!

http://eztnezd.net/ez-a-ferfi-37-even-keresztul-minden-nap-ultetett-egy-fat-nezzetek-mit-hozott-letre/
https://www.facebook.com/natgeo/videos/10153621205673951/



 

Emer Hickey, Ciara Judge, Sophie Healy–Thow, a három tinédzser lány, akik tettek az éhiség felszámolása érdekében.
Miután 2011-ben hallottak az észak-kelet Afrikai éhségről, az élelmiszer növelésének lehetőségeit kezdték kutatni, 3 évnyi kutatómunka után úgy döntöttek, hogy beneveznek a Google Science Fairre (a Google tudományos pályázatára, melyet 13-18 éves diákok jelentkezhetnek projektekkel.,,Sokat kísérleteztünk Ciaraék otthonában – mesélte Émer. Először a vendégszobát vettük birtokba, majd tovább terjeszkedtünk a konyhába, a nappaliba, a melegházba, végül a kertbe. Több mint 13 ezer magot teszteltünk, Elég sok munka volt vele, de igazán megérte.”Vizsgálódásaik során rájöttek, a diazotróf nevű baktérium felgyorsítja a kenyérgabonák csírázását, mi több, megnöveli a hozamukat – és elnyerték a 16-17 éves lányok 2013-ban a neves tudományos világverseny fődíját. Forrás: Nők Lapja Évszakok – Tavasz 2015 - Orisek Andrea

 

https://www.facebook.com/jihan.alhusseini/videos/10157250524177664/
Itt kezdődik a pedagógia :)… Szeretet, ölelések, törődés, mosoly, jókedv smileyheart



10 perc dicsérettel kezdi a napot a világ leglelkesebb tanára
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/4188875734511694

https://www.csupaszivmagazin.hu/25-dicsero-onbizalomerosito-szulo-gyerek-kapcsolatot-szorosabba-tevo-mondat/


http://www.nemzetisport.hu/legiosok/jotekonysag-huszti-szabolcs-1-millio-forintos-adomanya-2543331 Huszti Szabolcs 1 milliós adománya

https://hir.ma/sport-2/cristiano-ronaldo-rengeteg-penzt-adomanyozott-a-szegeny-arva-gyerekeknek/664349

https://index.hu/sport/sportgeza/2015/08/10/messi_felmillio_dollar_adomany_unicef/

https://www.hatharom.com/2014/08/12/ibrahimovic-megmutatta-emberi-oldalat

 

https://www.youtube.com/watch?v=nwAYpLVyeFU&list=PLD4970748C58F6B7D&index=4 

Így kell szép világot építeni, a figyelmesség ereje! :)




https://www.youtube.com/watch?v=gLDj6IYcf9Q Jónak lenni jó - Egy nagyon megható videó. Nézd végig.




RAK = Random Act Kindness, azaz Véletlenszerű Kedvesség
https://www.youtube.com/watch?v=BXa0ksc78G4

 

sok jó

 

·  Life coach és aktivista (ennek leírását ld. alább a "hosszabb leírás" címszó alatt) vagyok. Nincs lehetetlen és nincs megoldhatatlan! :-)

Life coachként segítem az embereket a célkitűzésben, ügyeik sikerre vitelében, kommunikációs problémák megoldásában, életmódváltásban és még sok-sok területen.
Meditációt és relaxációs technikákat tanítok.
NLP és egyéb terápiás módszerekkel segítem az érzelmi gyógyulást és a kiegyensúlyozottságot.
Vonzás Coachként segítelek a kívánt életkörülmények megteremtésében. A "vonzás törvénye" dologban nincs a világon semmi "ezoterikus"!
Asszertivitás coaching módszerrel pedig abban segítem az embereket, hogy bátran, de szeretettel kiálljanak magukért, és őszintén, nyíltan vállalják önmagukat.

Mit jelent számomra a szó: "aktivista"?
Először is: mit NEM jelent?
NEM provokálok, NEM vonulok fel és hasonlók, csak segítem az emberek oktatását, felvilágosítását, hogy képesek legyenek a szociálisan éber, józan, felelősségteljes és környezettudatos viselkedésre és cselekvésre.
Szívesen működöm együtt bármely mozgalommal olyan ügyekben, amikben egyet tudok velük érteni, de egyiknek sem vagyok tagja vagy támogatója.
Egy mozgalomnak vagyok tagja, ezt pedig úgy hívják: EMBERISÉG!

Nagyszerű tanítók, aktivisták, előadók, írók stb vannak szerte a világon, akik munkájára rendszeresen felhívom a figyelmet, de soha nem gondolom egyikükről sem, hogy tévedhetetlenek. Ugyanakkor nincs köztük egy sem, akiről elmondhatnám, hogy mindenben egyetértek vele - ettől még tisztelem és nagyrabecsülöm őket.

Az én olvasatomban az igazi (azaz tevékeny) bölcsesség
-alapja: "Egyvalamit tudok biztosan: azt, hogy nem tudok semmit." ~Szókratész
-lényege: "Amit jónak és helyesnek ismertem föl, azt a gyakorlatban is élem ahelyett, hogy csak megcsodálnám!" ~Kurt Tepperwein

Forrás: https://www.facebook.com/HelyesKerdes/about/?entry_point=page_nav_about_item&tab=page_info




Bruttó Nemzeti Boldogság
Bhután. A Himalája csúcsai között, India és Kína közé beékelve bújik meg a világ egyetlen olyan országa, ahol a fejlődést nem GDP-ben, azaz bruttó hazai termékben, hanem GNH-ban, azaz bruttó nemzeti boldogságban mérik. Az ősi természetet és az élővilágot elszántan védő, bámulatos kis ország, amelynek mindössze 750 ezer lakosa van, területe fele akkora, mint Magyarországé, nemrégiben 108 ezer fát ültetett a herceg születésének ünnepléseként, pedig már így is területének 70%-át erdő fedte, amit alkotmányuk is előír.
A videóban Tshering Tobgay, az ország miniszterelnöke beszél arról, hogy országa, vezetősége számára milyen fontos a környezetük megóvása, az országuk a világon az egyetlen, amely szén-dioxid semleges, sőt, szén-dioxid negatív. Emellett alapot hoztak létre annak érdekében, hogy az ősi szépségű hegyvidékes, erdős területeken megakadályozzák az orvvadászatot, a vadászatot, bányászatot, egyszóval a természet kizsákmányolását.
Követendő példa!

https://www.facebook.com/sevaster1/videos/vb.404252313047686/730267900446124/

Igazából akkor tud az egész világ a helyes útra lépni, és Buthánhoz hasonló mintát követni, ha végre túllépünk a gyűlölködésen, a faji, vallási vagy bármilyen más megkülönböztetésen. Minden embernek egy célja van: boldogan élni. (Sebestyén Éva)



Mátrai Vanda, life coach, előadó, író

Önismereti tréningeket tart, önfejlesztő előadásaival járja az országot, és az Álomkatalógus című regényével inspirálja az olvasóit arra, hogy merjenek elindulni a céljaik felé.

Önfejlesztő tréningjeim során a könyv üzenetét továbbgörgetve a belső szabadság eléréséért dolgozunk: azt az állapotot célozzuk elérni, amikor nem függünk a külső körülményektől, és képesek vagyunk saját életfeladatunkra koncentrálni, bármilyen külső behatás is ér bennünket.A tréningek résztvevői indítottak el azután visszajelzéseikkel egy következő útszakasz felé: igény mutatkozott arra, hogy személyes beszélgetésekkel, egyénileg is segítsem azokat, akik hatékony megoldásokat keresnek életük egy bizonyos szakaszában, vagy épp azért, mert céltalannak érzik az életüket. Éppen ezért ebben a formában is segítem a hozzám fordulókat, hogy életüket kibontva, megtalálják önmagukban a teljességet.
,,Hihetetlen jó érzés látni a csillogó szemeket a nap végén, kapni az e-maileket arról, mennyire megváltozott az életük azoknak, akikre akár élőszóban, akár írásban hatni tudtam.”

A könyvemmel, tréningjeimmel, előadásaimmal abban segítem az embereket, hogy elkezdjék végre a saját életüket élni. A cél, hogy elérjünk egy olyan harmonikus állapotba, ahol képesek vagyunk kiemelkedni a játszmákból, kezeljük a stresszes helyzeteket, elengedjük negatív, lehúzó érzelmeinket. Rálátunk megoldásainkra, és céljaink, álmaink megvalósítása felé tudunk haladni, feladva a görcsös akarást, rábízva magunkat a teremtő áramlásra. Ez így összegezve elég szép feladat egy ember életében, de megér minden belefektetett időt és energiát.


A benned élő nő arra vágyik, hogy kibontakozhasson, a külvilág behatásaitól függetlenül is megélje önmaga csodáját.
Ebben tudok neked segíteni! A természet a legtöbb ember számára kiaknázatlan energiaforrás. Nem tapasztaljuk meg a fák, a szél, vagy a csend erejét. A tréningjeimen az előadások között az erdőben egy túraútvonalat sétálunk végig, és ezzel megsokszorozzuk az elhangzottak hatását.Ha - nem a saját életed éled, de azt akarod,

- nem szereted a munkád, de meg akarod találni azt, amiért lelkesedni tudsz,
- keresed magad, és impulzust keresel a továbblépéshez,
akkor neked írtam ezt a könyvet...
az Álomkatalógusról: matrainovellak.hu
tréningjeim: onfejlesztotreningek.hu http://onismeretnoknek.hu/matrai-vandarol
https://hu-hu.facebook.com/alomkatalogus
http://onfejlesztotreningek.hu/alomkatalogus#.VS-_lSIjM4o




Bagdi Bella - életmódfejlesztő énekesnő, a Jobb veled a világ alapítvány elnöke, a Kórházmisszió megálmodója, készségfejlesztő tréner, életvezetési tanácsadó.

Bella nevét ismeri az ország, a missziós karitatív tevékenység előtt is számos olyan megmozdulás köthető hozzá, ahol gyerekek vagy betegek százainak tette, tették munkatársaival, segítőivel szebbé a mindennapokat vagy az ünnepeket. Nevelőotthonok, idősek otthona, egészségügyi központok. Olyan helyszínek és olyan emberi sorsok, ahol elkél a segítség.

Tudományos kutatások eredményeit használom fel, azokat írom, szabom át egy kicsit a saját nyelvemre és az emberek nyelvére, akiknek - hamar észrevettem - nem kellenek a nagy szavak. Mindig megpróbálok úgy szólni a közönséghez, hogy olyanok is megértsék az üzenetemet, akik talán először hallanak ilyen jellegű önismereti előadást. Tanításokat adok át. A szövegek egy-egy egyszerű tanítás üzenetét közvetítik, gyakran csak egy vagy két mondat ismétlődik, ami mögé hol meditatív, keleties, hol meg nagyon vidám, dinamikus zenét illesztünk be zenésztársaimmal. Komoly kutatási eredmények igazolták, hogy az egyik leghatékonyabb boldogságfokozó technika a hála. Rengeteg történetet lehet olvasni arról, hogyan változtatta meg emberek millióinak az életét a hála gyakorlása. A hála számos jótéteménye közül az egyik legfontosabb adománya, hogy azonnal képes semlegesíteni a negatív érzéseket belőlünk és azt kezdjük el meglátni az adott helyzetben, ami a javunkat szolgálja

Gyakorlatilag öt boldogságfokozó technikát tanítok meg, amelyekhez mind kapcsolódik egy-egy dal is, ezzel segítve a gyakorlatok beépülését. Az előadásokon életkortól függetlenül vehetnek részt betegek, orvosok, egészségügyi személyzet, hozzátartozók.

A Kórházmisszió célja: felhívni a figyelmet a belső béke megteremtésének a fontosságára és ehhez gyakorlati útmutatókat adni, hogy hogyan kezdjék el a mindennapi rutintevékenységeikbe beépíteni

Dr. Varga Péter, az Ózdi Kórház gyermekgyógyásza egyik lelkes támogatója így beszélt a Life.hu-nak Bella missziós tevékenységéről: "Ötvenkét éves vagyok, elvált, egy tizenkét éves kisfiú édesapja. Nemcsak orvosként, de emberként, édesapaként is meggyőződéssel állítom, hogy ez a misszió, amivel Bella érkezett közénk, olyan szemléletváltást idézhet elő, ami alapvetően változtatja meg az életet. Az embereknek, a betegeknek egyszerűen kell ez a derűlátás, életöröm, életigenlés és optimizmus, ami a dalokból árad. Elgondolkodtat és megváltoztat, olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, ami természetes lehetne, de nem az, és segít, hogy a boldogság vezérelje a gondolkodást, az életet."

A BOLDOGSÁGPROGRAM elindítója és szakmai vezetője és A JOBB VELED A VILÁG IS A NEVÉHEZ KÖTŐDIK.

Boldogságórák az iskolákban, Boldogság klubok országszerte. Boldogságprogram a családokban.

http://boldogsagprogram.hu/

http://www.life.hu/drlife/20130625-bagdi-bella-eneklessel-gyogytja-az-embereket.html
http://bagdibella.hu/
http://bagdibella.hu/cikkek/bagdi-bella-lelekben-hozzad-emelkedem-eger
https://www.facebook.com/bagdibella?fref=nf
https://www.youtube.com/watch?v=N2rc4JqDSGU




Szeretet Kuckó

Életgyógyászat - Életküldetési tanácsadás, Családállítás

Szeretet kuckó Mindenki keres valamit. Ki bőséget, szépséget, varázslatot, ki felszínes, ki mélyebb dolgokat, minőségeket, csendet, békét, jóságot, szeretetet, egységélményt. Mindegyik elérése egy út. Egy keresés. Elindulunk. Elindulunk rendet tenni, de nem tudjuk hogyan. Csak azt tudjuk, hogy rendet kell tenni az életünkben kívül és belül egyaránt. Keressük a technikákat, a személyt, tanítót, segítőt, akivel ezt megtehetjük. Keressük a teret, ahol biztonságban vagyunk, ahol ránk figyelnek, ahol fogják a kezünket. Azt a teret, ahol szeretet és béke van. Azt, ahol minden arról szól, hogy az oda betérő úgy érzi magát, mint egy biztonságos, melegséget adó kuckóban. Ott, ahol feltöltődhet, ahol bátran ráláthat mindarra, amire másutt, mással nem lenne bátorsága. Ahol el tud vonulni a világától egy pici időre, hogy megengedje magának a szeretetet. Azt, ami a mai világ emberének annyira hiányzik. Hiányzik, de mégsem tudja befogadni, mert fél. Fél, ha ad, kiszolgáltatottá válik, fél, hogy visszaélnek vele, ezért falakat épít maga köré. Falakat, melyek ki és bezárnak mindent. Kizárják a külvilágot, az onnan érkező hatásokat, ezáltal a szeretetet is. És bezárják a falak mögé saját érzéseiket, fájdalmukat. S így saját útjukra sem lelnek rá. Elnyomják a belső hangot, s nem hallják lelkük üzenetét. Ez egy hely, ahol téged látnak, ahol önmagad lehetsz, ahol minden rezdülésed fontos, s minden szeretetteljes kérdés azért hangzik el, hogy te magad válaszolj rá. Te találd meg a válaszaidat. Ahol minden kérdés közelebb visz a saját utadhoz. Egy úthoz, valamelyikhez, bármelyikhez, amely közelebb visz önmagadhoz. Ahol minden válaszod egy lépés a szeretet felé, ahol a pillantás egymás szemében egy apró fénysugár a végtelenből. Ahol minden könnycsepp az oldódás és megkönnyebbülés könnye. Gyere és lásd meg MAGad, keresd az utad! Tegyél egy lépést önMAGad felé, a Szeretet felé! Halld meg a Végtelen Szeretet üzenetét! Tedd a saját világodat olyanná, amilyenné szeretnéd, hogy legyen! Találd meg a helyed! Gyere és fogom a kezed!

Szeretettel:
Mráv Gyöngyi
https://www.facebook.com/mravgyongyi/




Szereteterő Közösségi Szervezet

Erő a változáshoz. Szeretet a kapcsolódáshoz. Feltöltődés az egészséghez. A Szereteterő alapítója Bedő Nóra, Maitri Szolgáltatások: Családállítás, SzomatoDráma, életvezetési tanácsadás
https://www.facebook.com/Szeretetero/

Szereteterő – ezzel a hívószóval invitállak beljebb a honlapomon. Akkor született meg bennem ez a kifejezés, amikor még egyszer régen egy mesterem azt mondta, hogy az én dolgom a bennem lévő hatalmas erőt és a szeretetet integrálni. Azóta ezen az úton vagyok és a Szereteterő terében segítek azoknak, akik az önismeret, önfejlesztés, kiteljesedés, spirituális fejlődés útjára lépnek. https://szeretetero.hu/




Arató Mónika

Ismerd meg önmagad és minden lehetőségedet, ami segít megélni az életedben a Teljességet!

A Teljesség felé vezető utad során az oldal alapítója, Arató Mónika lesz segítségedre.

Gyógyító, tanító, író, kundalini jóga instruktor

Több mint tíz évig dolgozott vezetőként különböző nemzetközi vállalatoknál. Majd emberek képzésével kezdett foglalkozni, vezetői coaching, szervezetfejlesztési folyamatok és vállalati tréningek keretében. Sikeres volt, valami mégis hiányzott.

Lépésről- lépésre haladt, egyre erősödő intuícióját követve, majd a „nagy ugrás” is elkövetkezett. Írni, tanítani és gyógyítani kezdett, és megérkezett azokhoz az életfeladatokhoz, amelyekben a mai napig is legnagyobb örömét leli. Immár több, mint 10 éve gyógyít, tanít és ír.

Hivatása, hogy segítsen elérni a céljukat mindazoknak, akik egészséges, boldog és teljes életre vágynak.

Hivatásán belül különösen fontos területnek érzi, hogy tanítsa és segítse a nőket, hogy valódi ragyogásukat, önvalójuk tiszta tündöklését éljék.

A Nő a szépség megtestesítője, az öröm forrása, a mindennapok megédesítője, az otthon őrzője, a Férfi múzsája.

Képzések:

  • Agykontroll
  • Asszonysors- női agykontroll tréning
  • Fényadás
  • Megoldás-orientált coach képzés
  • Vezetői coach- tréneri képzés
  • Tudatosság Akadémiája- 6 hónapos képzés
  • A Csodák Útja- 1 éves képzés a Course in Miracles tanításai alapján
  • Danu papnője iskola- 3 éves képzés
  • 1,5 éves Gyógyítói kurzus Gill Roslin Wright-tal
  • Mátrix és kvantum gyógyítás: tiszta energiák közvetítése a test öngyógyító folyamataihoz
  • Munay- Ki beavatások
  • Access Bars és Body kezelések; stressz és akadályok tisztítása az életterületeinken, valamint testkezelések a fizikai fájdalomintenzitások feldolgozásához és tisztításához
  • Kundalini jóga instruktori diploma /Kundalini Research Institute-USA/ Yogi Bhajan tanításai alapján
  • Kundalini jóga intstruktori képzés – Level 2. Tudatos kommunikáció Yogi Bhajan tanításai alapján
  • “Leadership and success” kundalini jóga vezetőképző program

Megjelent könyve : Lélekcsemegék minden napra
Forrás: 
http://www.teljessegviraga.hu/bemutatkozas/




tn
 

,,I aspire to be a giver... a giver of hope, love, joy good vibes and strength."
https://www.facebook.com/heidi.anne.3363


Kindness – Healing – Investor – Speaker – Global citizen – Lightworker
Starseed

https://www.instagram.com/sara_almadani_/


A magyar szeretetmozgalom szándékai
A Magyar Szeretetemberek és Szeretetközösségek Mozgalma nemrég alakult meg, s hívja mindazokat a szellemi és közösségi együttműködésre, akik támogatják az egyes ember Szeretetemberré válását és önkéntesen szeretetközösségeket hoznak létre. A végső cél a magyar Szeretetnemzet születése és a Földünk Szeretetbolygóvá válása!

Kérjük, nézzétek meg ezt a szeretetfilmet! Köszönjük!
https://www.youtube.com/watch?v=wBwaYX6fcDA
Forrás: https://www.facebook.com/groups/516799315099230/posts/4597031910409263/

Every act of kindness changes the world.
Minden kedves cselekedet megváltoztatja a világot.
...
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/4894444897288104



,,Az egyetlen törvény, amelyet tiszteletben kell tartanunk minden határon túl, a szeretet és a másik emberi lény tisztelete. A szeretet és a megbocsátás soha nem hiba, hanem hatalmas erő."

,,Ő egy forradalmár, aki megváltoztatja ezt a világot. Remélem, mentálisan egészséges marad, és nem törik le a szárnyait”

,,Köszönöm kedves emberek, szerte a világon, hogy hangotokkal szeretetet küldtök a férjemnek. Mély levegőt veszek, hogy megnyugodjak, és hálát (és megértést) találjak ebben a pillanatban mindazért, ami történik."
– Jelena Djokovic

Jelena Djokovic, a Novak Djokovic Alapítvány társalapítója és vezérigazgatója. A szervezet 2007-ben alakult, és célja, hogy a hátrányos helyzetű közösségek gyermekeinek lehetőséget biztosítson egy stimuláló, kreatív és biztonságos környezet megtapasztalására. Az alapítvány elismert intézményekkel - például a Világbankkal - társult, és munkájáért díjakat kapott.

Jelena 2014-ben díjat kapott filantróp munkájáért. És blogger is. Blogja gyakran a szülői, a családi, a gyerekek fegyelmezésével és a lelkiséggel kapcsolatos témákat tárja fel.

,,Az új világ Spartacusa, amely nem tűri az igazságtalanságot, a gyarmatosítást és a képmutatást.”

„Az egész világon köszönet illeti azokat az embereket, akik folyamatosan támogatnak engem. Érzem, és nagyra értékelem, amit tesztek”
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/4894444897288104



Aludtam és azt álmodtam, hogy ez az élet öröm. Felébredtem, és láttam, hogy ez az élet szolgálat. Cselekedtem, és íme, a szolgálat öröm volt. - Rabindranath Tagore


,,Több mint hét évtizeden keresztül a közösség szolgálatának szentelte életét, méltósággal és odaadással, és nagyon sokunkat inspirált a világban.”


Tisztelgünk a figyelemreméltó szolgálata előtt.

Csodálatos dolog jó dolgokat tenni, jó dolog jónak lenni, jó dolog más emberekből jó dolgokat kiprovokálni, ezért én ennél szebb dolgot nem tudok a magam számára elképzelni ezen a földön. - Böjte Csaba


Összefogással, szeretettel jobb lehet a világ. smileyyesheart


Hiszem, hogy tényleg vannak a világon jó emberek.
És azt is látom, hogy Jóságból, Szeretetből nagy dolgok tudnak születni.smileyyesheartMindennapi apró lépésekkel… – Csergő Hajnal


"Merjünk egymás számára lágy tavaszi eső lenni, hogy mellettünk a másik kivirágozzon." - Böjte Csaba




https://www.youtube.com/watch?v=yqeIUgbUaNk&list=PLD4970748C58F6B7D&index=93 Üzenet az Egész Világnak - Mooji (magyar felirattal) - A Message to the Whole World



https://www.youtube.com/watch?v=3uCR7cC6sg0&list=PLD4970748C58F6B7D&index=7 Önbizalom, lelki egyensúly és boldogságnövelő állítások - Thétakert Meditációk - Hackl Mónika


https://www.youtube.com/watch?v=JSu3K11oBH8&list=PLD4970748C58F6B7D&index=67
Tényleg csak egy döntés az, hogy BOLDOG legyél? www.tundersziv.hu Tudat-OM Stúdió - Némethi Erika & Földi Gábor




https://www.youtube.com/watch?v=SulSuBt_mOU INSTANT Mindset Shift That Will Change Your Life FOREVER  Gabby Bernstein



https://www.youtube.com/watch?v=rRpaJI_FziE
Csináld ezt, hogy boldogan élj! | Sadhguru


https://www.youtube.com/watch?v=0mDh4blresk&list=PLD4970748C58F6B7D&index=86 Mi a harag? - Sri Bhagavan tanítás


https://www.youtube.com/watch?v=kZG9iAwNmHE Love and Presence - Eckhart Tolle





2010-es indulásunk óta 9 konferencia áll mögöttünk és több, mint 150 előadó varázsolt el bennünket. Olyan inspiráló gondolatokat, ötleteket és kezdeményezéseket ismerhettünk meg, melyek közös jövőnkre, személyes sorsunkra is nagy hatással vannak!

Most rajtad a sor, csatlakozz Te is és oszd meg gondolataidat a világgal! Legyél Te is TEDxDanubia előadó! Várunk!

https://www.facebook.com/notes/tedxdanubia/legy%C3%A9l-te-is-a-2017-es-tedxdanubia-el%C5%91ad%C3%B3ja-p%C3%A1ly%C3%A1zat/1400592329970389


http://te.karrierepitok.hu/guestInvitation/MTE
= TudásEstek



http://mosolygosmagyarorszagert.hu Mosolygós Magyarországért



Egyre több országban sikerrel alkalmazzák a Boldogságórákat, amelyeken a diákok csoportosan és egyénileg ismerik meg a boldogság fő összetevőit.

„Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak.” - Prof. Dr. Bagdy Emőke, a Boldogságprogram fővédnöke

A Boldogság program Magyarországon a pozitív pszichológia kutatási eredményeire épül, melynek célja, hogy elősegítse a gyerekek önbecsülését, és boldogságra tanítsa őket. Több országban tartanak már Boldogság órákat, és számos vizsgálati eredmény kimutatta, hogy ez a program csökkenti a gyerekek szorongását, növeli az önbizalmukat és segíti őket, hogy jobban teljesítsenek az iskolában.

https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/899736476758986


Boldogságórák az iskolákban, Boldogság klubok országszerte. Boldogságprogram a családokban.

http://boldogsagprogram.hu/




Tegyél másokért valami jót, - és te is jobb emberré válsz

 „A Hősök Tere célja, hogy Magyarországon társadalmi norma legyen az együttérzés és hogy az emberek tesznek egymásért. Alapítótársaimmal azt szeretnénk, hogy az emberek minél többen vegyék észre, hogy ami az utcán történik, rájuk is tartozik. Egyfajta társadalmi proaktivitásra törekszünk, amiben az emberek kiállnak és tesznek egymásért. A workshopok, tréningek, akciók, kampányok, konferenciák formájában ehhez kívánjuk megadni a kezdő lökést és a szükséges tudást” – mondta Orosz Györgyi, a Hősök Tere ügyvezetője.




Az ELTE PPK Hallgatói Önkormányzat 2016. október 6-án rendezi meg Mindenki Segít címmel önkéntes napját. A korábbi évekhez hasonlóan idén is minden segíteni vágyót örömmel várnak.

A résztvevők különböző önkéntes csapatok tagjaiként gyerekekkel játszhatnak, időseknek olvashatnak fel, kutyát sétáltathatnak, vagy épp kerítést festhetnek. A részvételhez regisztráció szükséges, amely elérhető az esemény Facebook-oldalán.




A Superbrands-díj a minőség, a siker és a hitelesség fokmérőjéül is szolgál szerte a világban.



 

,,A kis aranypiramis a német sportolók legjobbjainak, a Hall of fame nyolcvan tagjának jár. Tudni kell, az elismerést nemcsak a kiváló sporteredményekkel, hanem – ezen felül – a példamutató magán- és társadalmi élettel lehet kiérdemelni.”



,,Padma Shri-díj: Ezzel a díjjal az indiai kormány minden évben kitünteti azokat az indiai állampolgárokat, akik az élet különböző területein (művészet, irdalom, tudományok, szociális munka stb.) kiemelkedő munkát végeztek. (Padma jelentése: lótusz) A lótuszvirág jelentése: lét, szépség, igazság, tisztaság, örök. Indiában, ahol a lótusz a nemzet virága, a legmagasabb állami kitüntetések egyike a Padma Sri, aminek jelentése lótusz szépségű.”



Ayudh szanszkrit szó jelentése,,Béke”, Továbbá az AYUDH betűszó, az Amrita Yuva Dharma Dhara kezdőbetűiből áll össze, mely szabad fordításban azt jelenti szanszkritül: „fiatalok, akik mozgásban tartják a tisztesség kerekét. Az AYUDH egy olyan - Ammá (Mata Amritanandamayi)által inspirált - ifjúsági mozgalom, melynek tagjai spirituális értékeken nyugvó életet szeretnének élni. Önmagukon kezdve a változtatást, azon dolgoznak, hogy a jövő reménytelibb, békésebb és szociálisan érzékenyebb legyen. Galambot formázó logójuk két szárnya a szeretetet és odaadást szimbolizálja. Ammá egyik allegóriájában, farka a spirituális tudást, és a madár irányításához nélkülözhetetlen intellektust ábrázolja. Mindezen értékek segítenek nekünk szabadon szárnyalni, függetlenül és boldogan élni életünket.



Mata Amritanandamayi, vagy ahogy nevezik, Amma a jelenkor egyik legfontosabb adakozója. A hajdani dél-indiai kislány életét a rászorulók segítésére tette fel, miután erős megtapasztalásai voltak Istenről. Nem vár tanítványokat, hanem éppenhogy ő járja a világot, húsz éve, adományokat gyűjtve. Azonban Amma nem csak gyűjt, hanem ad is: tanítása elsősorban abból áll, hogy teljes, elfogadó szeretetével átöleli az elébe sorjázó embereket, immár több, mint huszonhét milliót. Amma jelentése anya, egyéb nevén "az ölelő szent"nek is hívják, mert eddigi élete során már rengeteg (több mint 20 millió) embert ölelt meg.

 

 

 

Peru: Újabb 800 diák gyakorolja a Transzcendentális Meditációt - órán, a tanrend részeként

Mint korábban hírt adtam róla, gyakorlatilag az összes latin-amerikai ország bevezeti a Meditációt az oktatási rendszerébe.


http://hvg.hu/elet/20161010_meditacio_pozitiv_hatasai_iskola_meditacio_fegyelmezes
,,Ahonnan érdemes lehet példát venni: az egyik baltimore-i általános iskolában meditációs technikákat tanítanak a gyerekeknek. Mondani sem kell, hogy mennyivel jobb a hangulat az iskolában, mint előtte. Nincs többé kiabálás és fenyítés: megtalálták a fegyelmezés tökéletes eszközét."


8


,,Mi dolgunk a világon?
A nevetés, a megértés és a szeretet."


,,Azért éltek, hogy megtanuljatok szeretni. Azért szerettek, hogy megtanuljatok élni.”

,,TEDD AZ ÉLETED AJÁNDÉKKÁ!”

,,A jó lelkű embert az különbözteti meg a többi embertől, amit szívében táplál. Jóságot növeszt a szívében és tisztességet.

Aki jóságos, az szereti az embereket. Aki tisztességes, az megbecsüli őket.”

 

 

„Egy civilizáció, ahol nincs őrültség, ahol nincsenek bűnözők és nincs háború, ahol a tehetség virágozhat, a tisztességes lények jogai megadatnak, és ahol az ember szabadon szárnyalhat egyre magasabbra – ezek a Szcientológia céljai.” – L. Ron Hubbard – A Dianetika és a Szcientológia alkalmazott vallásos filozófia létrehozója.


„Az igazi lecke az, hogy megtanuljunk szeretni.

Annak, aki sértetlenül szeretné leélni az életét, ezt meg kell tanulnia: soha ne használja fel gyűlölet alapjául azt, amit ön ellen tettek. Soha ne vágyakozzon megtorlásra.

Igazi erő kell ahhoz, hogy szeressük az Embert. És hogy szeressük őt minden ez ellen irányuló kihívás ellenére, minden provokáció és mindazok ellenére, amelyek miatt nem kellene őt szeretnünk.

A boldogság és az erő csakis a gyűlölet hiányában marad fenn. A gyűlölet maga a pusztulásba vezető út. A szeretet az út az erő felé. Szeretni mindenek ellenére: ez a nagyság titka. És nagyon is lehetséges, hogy ez az univerzum legnagyobb titka.” (L. Ron Hubbard)


Szcientológusként mindenki javára elkötelezem magamat a Szcientológus kódexhez:

1. Folyamatosan és pontosan tájékoztatom a Szcientológusokat, a közönséget és a sajtót a Szcientológiáról, a mentális egészség világáról és a társadalomról.

2. A Szcientológiát legjobb tudásom és legjobbképességeim szerint használom fel családom, barátaim, csoportjaim és a világ segítésére.

3. Visszautasítom, hogy az auditálásra elfogadjak bármely olyan precleart vagy csoportot, akit úgy érzem, nem tudok becsülettel segíteni, és visszautasítom, hogy pénzt fogadjak el tőlük.

4. Felemelem a szavam mindennemű élet- vagy emberiségellenes visszaéléssel szemben, és mindent megteszek, amit csak tudok azért, hogy megszüntessem azokat.

5. Leleplezek és segítek megszüntetni mindennemű fizikai sérülést okozó gyakorlatot a mentális egészség területén.

6. Segítem megtisztítani és tisztán tartani a mentális egészség területét.

7. Biztonságos légkört teremtek a mentális egészség területén, az ott előforduló visszaélések és brutalitás eltörlésével.

8. Támogatom az igaz emberbaráti törekvéseket az emberi jogok különböző területein.

9. Magamévá teszem azt az irányelvet, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő.

10. Dolgozom azért, hogy szólásszabadság legyen a világon.

11. Aktívan felemelem a szavam az olyan tudás, bölcsesség, filozófia vagy adat elnyomása ellen,amely segítené az emberiséget.

12. Támogatom a vallásszabadságot.

13. Segítem a Szcientológia szervezetek és csoportok szövetségre lépését a közönség csoportjaival.

14. Olyan szinten tanítom a Szcientológiát, amelyen az a befogadó számára érthető és felhasználható.

15. Hangoztatom a Szcientológia mint filozófia szabad felhasználását – annak minden alkalmazását és változatát tekintve – a humán tudományok terén.

16. Ragaszkodom ahhoz, hogy a Szcientológia szervezeteken belül a standard, minden változtatástól mentes Szcientológia legyen az alkalmazott tevékenység az etika, a processzing és az adminisztráció terén.

17. Kiveszem a részem a Szcientológia világra gyakorolt hatásáért vállalt felelősségből.

18. Növelem a Szcientológia nagyságát és erejét világszerte.

19. Tetteimmel példázom a Szcientológia hatékonyságát és bölcsességét.

20. Józanabb és jobb hellyé teszem ezt a világot.

Forrás: http://www.tuddmegazigazsagot.hu/hitt%C3%A9telek/szcientol%C3%B3gus-k%C3%B3dex.html

 

A boldogsághoz vezető út le van zárva azok számára, akik nem tartják vissza magukat ártalmas cselekedetek elkövetésétől. (Lafayette Ron Hubbard)


A tétlen emberekkel nehéz kijönni. Azon kívül, hogy lehangolóak, kissé még veszélyesek is lehetnek. (Lafayette Ron Hubbard)



A boldogsághoz vezető út megköveteli, hogy jó példát mutassunk másoknak. (Lafayette Ron Hubbard)


A szex nagy lépés a boldogsághoz és az örömhöz vezető úton. Semmi rossz nincs benne, ha együtt jár vele a hűség és a tisztesség. (Lafayette Ron Hubbard)


A kommunikáció a házasság sikerének gyökere, melyből erős frigy fejlődhet ki. (Lafayette Ron Hubbard)


A zűrzavar a butaság alapvető oka. A buta embernek minden zavaros, kivéve a nagyon egyszerű dolgokat. Így attól függetlenül, hogy mennyire okos valaki, ha az illető ismerné a zűrzavar anatómiáját, még okosabb lenne. (Lafayette Ron Hubbard)


Próbálj nem tenni másokkal olyan dolgokat, amelyeket nem szeretnéd, ha ők tennének veled! Légy méltó a bizalomra! (Lafayette Ron Hubbard)


A jóság nagyon aktív és hatalmas erő lehet. Próbálj úgy bánni másokkal, ahogy te szeretnéd, hogy ők bánjanak veled. (Lafayette Ron Hubbard)


Nem elvakult utópikus gondolat, hogy a nő az eddig elfoglalt helyénél magasabbra emelhető. És magasabbra is kell emelni, ha a holnap nemzedékének gyermekkorát emberhez méltóvá kívánjuk tenni, ha az otthonokban békességet és nyugalmat szeretnénk látni s ha társadalmi haladást óhajtunk. (Lafayette Ron Hubbard)


A sikeres munka alkotóelemei: képzés és tapasztalat az adott témában, jó általános intelligencia és képesség, képesség a magas szintű affinitásra, képesség a realitás elviselésére, valamint képesség arra, hogy kommunikáljunk és gondolatokat fogadjunk be. (Lafayette Ron Hubbard)


Az öröm pozitív minőség. Ilyen a munka élvezete, egy jó könyv vagy egy jó barát, …Öröm az, amit az ember élvezettel tesz; amin szívesen elmélkedik; amire jó visszaemlékezni; és néha még az is, ha olyan dolgokról beszél. (Lafayette Ron Hubbard)



A siker az ember akaratával kezdődik. (Lafayette Ron Hubbard)

 

A dolgok azért mennek jól, mert valaki jóra fordítja a menetüket. (Lafayette Ron Hubbard)

 

„Szeretek másokon segíteni, és életem legnagyobb örömének tekintem, amikor azt látom, hogy egy ember megszabadítja önmagát az árnyaktól, amelyek elhomályosították napjait. Az ember ezeket az árnyakat annyira sűrűnek látja, és azok olyan súllyal nehezednek rá, hogy amikor felfedezi, hogy ezek csak árnyak, és képes átlátni és átsétálni rajtuk, és újra megfürödhet a napfényben, akkor rendkívül boldognak érzi magát. És attól tartok, én is éppoly boldog vagyok, mint ő.” (Lafayette Ron Hubbard)


A boldogsághoz vezető út sokkal könnyebben követhető, ha támogatjuk a jó szándékú embereket. (Lafayette Ron Hubbard)



 

Bahá’í hit alapelvei:

- Az igazság önálló keresése

- Az előítéletek eltörlése (faji, etnikai, vallási stb.)

- Az emberiség egysége

- A vallások egysége

- Egy egységes világkormány működése

- A vallás és tudomány összhangja

- Egy mindenki által beszélt ’kiegészítő’ nyelv (világnyelv) használata

- A férfiak és a nők egyenjogúsága

- A szülők tisztelete, a Család egysége

- Mindenki számára biztosított kötelező és egyetemes oktatás

 

 

Az ökumenizmus (görögül oikumené - földkerekség, a lakott világ, egyetemes, egész világot érintő.



,,A
katolikus szó egyetemeset jelent. Azért egyetemes, mert a katolikus egyházhoz bárki, bármilyen származású ember csatlakozhat. Ez a felfogás a Krisztus utáni első században forradalmi volt, mert majdnem minden népnek, államnak sajátos hitvilága volt. Így például a zsidó valláshoz csak izraeliták - a választott nép tagjai - tartozhattak. Katolikus az, akit megkereszteltek - szentelt vízzel a katolikus egyház keretein belül. Elfogadja, hogy tagjai különféle nemzetekhez tartoznak, de elveti a nacionalizmust, vagy azt, hogy egy nyelvet az ördög nyelvének nyilvánítsanak. Továbbá helyteleníti azt, hogy a nemzet érdekét az egyház érdeke elé helyezzenek.”



Ferences rendiek jelmondata: "Pax et bonum" – Béke és Jóság. A pax et bonum kifejezései még: Békét és Áldást, Béke és üdvözülés, Béke és áldás. A ferenceseknek nem csak jelmondata, de így is üdvözölték egymást.

 

A Teozófiai Társulat hármas célja

1.Megalkotni az emberiség egyetemes testvériségének egyik magvát nemzetiségi, vallási, társadalmi osztálybeli, nemi és faji megkülönböztetés nélkül.

2.Támogatni a vallások, bölcseletek és tudományok összehasonlító tanulmányozását.

3.Kutatni a természet még fel nem ismert törvényeit és az emberben rejlő erőket.
 


5

Krisztus, Krisna, Buddha és Mohammed mind ugyanahhoz a kapuhoz vezetnek el bennünket, ami a SZERETET Mennyországába nyílik - a szeretetébe, ami nem ismeri a gyűlöletet, ahogy a nap fénye sem ismeri a sötétséget.  Az Úr Jézus nyilvánítsa ki Magát neked! Legyél a tanításainak megtestesítője! Ragyogj Igaz Keresztényként, az Úr őszinte és hű leszármazottaként! Az Úr Jézus áldása legyen veled! (Szvámí Sivánanda)


„Ha muszlim vagy, légy jó muszlim. Ha keresztény vagy, légy jó keresztény. Ha hindu vagy, légy jó hindu. Legyen teljes hited a saját vallásodban, és élj példamutató életet! Ez a valódi odaadás és az igazi szabadság.” (
Sri Sathya Sai Baba)


„Kövesd azt a vallást, amelyikbe beleszülettél, vagy amelyet választottál magadnak, és ragaszkodj a jó elvekhez és az erkölcsös viselkedéshez a mindennapi életed során.” (Sri Sathya Sai Baba)


„Éljenek és virágozzanak a különféle vallások, hirdessék Isten Dicsőségét minden nyelven, minden dalban. Legyen ez az eszménykép! Tiszteljük a hitek közötti különbséget, s fogadjuk el mindegyiket egyaránt, mígnem valamennyi egységre fog törekedni. Ha minden ember a vallásalapítók által lefektetett eszmék szerint él, kerülve a gyűlölködést és kapzsiságot, akkor a világ békés és boldog lakóhellyé válhat.” (Sri Sathya Sai Baba)


,,Legyen minden lény boldog és rendelkezzen a boldogság okával! Legyen mentes a szenvedéstől és a szenvedés okától! Legyen részük a valódi boldogságban, mely mentes a szenvedéstől! Időzhessenek a teljes háborítatlanság állapotában!”

 

Amikor a buddhisták azt mondják: „Buddham Saranam Gachchhami, Dhammam Saranam Gachchhami, Sangham Saranam Gachchhami”, az ima igazi jelentése a következő: az elméteket fordítsátok az erkölcs felé. Az erkölcsnek a társadalom szolgálatára kell irányulnia. Amikor ez teljesül, a társadalom megtisztul. (Sri Sathya Sai Baba)



Egyre jobb leszek, fejlődőm, s ezáltal még jobbat tudok adni magamnak, másoknak, a szeretteimnek, a világnak.

Egyre jobb leszel, fejlődsz, s ezáltal még jobbat tudsz adni magadnak, másoknak, a szeretteidnek, a világnak. (Molnár József)



Az első vallásközi találkozót II. János Pál pápa hívta össze 1986-ban Assisi-ben, és ez az imavilágnap adta az alapját az azóta minden évben megrendezett vallási és kulturális béketalálkozóknak.

 

1986 őszén a Ferences-rend meghívására, a Világ Természetvédel­mi Alap (World Wide Found, WWF) megalakulásának 25. évfordu­lóján Assisi városában gyűltek össze az öt világvallás (buddhizmus, hinduizmus, iszlám, kereszténység és zsidóság) képviselői, hogy kétnapos lelkigyakorlaton tegyenek hitet a természeti környezet megóvásának ügye mellett.

Ott elhangzott és későbbi nyilatkozataik, fölhívásaik azt mutatták, hogy az egyes vallások cselekedni kívánnak a földi élet megóvása érdekében.


 

 

Buddha tanítása teljes mértékben az élet tisztaságát hangsúlyozta az élet minden területén – a látás, a gondolatok, a beszéd és a tettek tisztaságát. (Sri Sathya Sai Baba)

 

,,A tisztaság kétféle lehet: külső és belső. A külső tisztaság, a test tisztán tartását jelenti. Piszkos külsejű ember sohasem lehet jógi. Ez vonatkozik a belső tisztaságra is. Magától értetődően a belső tisztaság sokkal fontosabb, de mindkettő szükséges.

A külső testi tisztaság egymagában nem ér sokat, de a belső tisztasággal karöltve fontos követelmény. A mosdás, fürdés, tisztálkodás megilleti a testet, sőt elengedhetetlenül fontos, hiszen a szellemileg fejlett ember tisztában van azzal, hogy testére, mint szellemének burkára, kifelé forduló közegére és eszközére, szüksége van, s éppoly kevéssé hanyagolhatja el, mint a gondos munkás a szerszámát. A test belső tisztasága visszahat a szellemre, hiszen rajta keresztül éri a szellemet minden kívülről érkező hatás. A szennyes, elhanyagolt test rossz szűrő és hiányosan, fertőzötten közvetíti a külső hatásokat.

A kétféle tisztaság közül a belső tisztaság - a szív és az elme tisztasága - a fontosabb. A belső tisztaság vidámságot, örömöt, harmóniát, nyugalmat, békességet ad.

A kívül-belül tisztán tartott test, az egyidejűleg tisztán tartott szellemmel együtt, tökéletesen egészséges lesz, minden működése hibátlanná válik, a szattva tiszta eleme túlsúlyra jut benne, az így előállt egyensúlyérzés zavartalan derűt eredményez az elmében, ez megkönnyíti az összpontosítást, amely viszont az érzékeken való uralomra s ezen át az önvaló megismerésére vezet.

A belső tisztaság tiszta gondolatokat eredményez. Ha egyszerű, tiszta táplálékokon élünk, akkor tiszta lesz az elménk. A test és a gondolatok között nagyon szoros kapcsolat van.
Egy tiszta testű embernek tiszta gondolatai vannak és fordítva is igaz: egy beteg, önmérgezésben levő testnek beteg gondolatai vannak.
A tisztaság a jóság kötőerejének egyik alapvető megnyilvánulása.”

"A belső tisztaság mossa le a tudat tisztátalanságát” (Vjásza)

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Saucsa


 

,,A bodhiszattva ösvény

A bodhiszattva ösvény a minden érző lény javára megvilágosodás érdekében gyakorló személy gyakorlására vonatkozik, amely során állandóan a "hat tökéletességet" (páramitá) fejleszti ki.
Ezek az:

  • adakozás (dána),
  • erkölcsiség (síla),
  • kitartás (vírja),
  • türelem (ksánti),
  • meditáció (szamádhi)
  • és bölcsesség (pradnyá).

Az első öt gyakorlásából gyűlik össze a "punja-szambhára" (érdem felhalmozása) készlet,
az utolsóból pedig a dhjána-szambhára (tudás felhalmozása) halom.

Egyes hagyományok az első hat tökéletességhez további négyet hozzátesznek, amelyek az ügyes módszer (bhúmi), a buddhaság elérésére tett fogadalom (pranidhána), az erő (bala) és a tudás (dhjána).
Az összesen tíz szintű gyakorlatot bhúminak nevezik.
A szintek nevei sorrendben a következők: örömteli, szeplőtlen, ragyogó, sugárzó, nehezen meghódítható, szemben álló, messzire jutó, megingathatatlan, éles értelmű és dharma fellege. A bodhiszattva a tizedik szint után éri el a buddhaságot.”
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bodhiszattva


 

Ha még több időt fordítunk tudatosan a szeretetre, a megértésre, elfogadásra, a saját és szeretteink, embertársaink boldogságára, segítésére és boldogulására, akkor a gyűlöletkeltő emberek, politikusok hamar megváltoznának, ,,kihalnának”. Hiszem, hogy eljön az a kor, amikor szégyennek számít majd a politikusi múlt, s mindörökre természetes lesz, a nagyon segítő, támogató, szerető EMBER. (Pe-chi-ce)


Ne azt az embert kövesd, akinek a neve nagy, hanem azt, akinek a tettei nagyok. (Pe-chi-ce)

 

 

ebj

 

 

Helen Adams Keller

Amerikai író, aktivista és előadó volt. Ő volt az első siket és vak diák, aki főiskolai diplomát szerzett.

A The Miracle Worker (A csodatévő) című színmű drámai jeleneteiből ismert az, hogy hogyan törte át Keller tanára, Anne Sullivan, a csaknem teljes kommunikációs eszköz hiánya okozta elszigetelődést és hogyan virágzott ki a kislány, amikor megtanulta a kapcsolatteremtést.

Termékeny író volt, sokat utazott, és hirdette háborúellenes nézeteit. Kiállt a női egyenjogúság, a munkásosztály jogai és a szocializmus mellett.

Abban az időben csak egyetlen emberrel tudott Helen kommunikálni, mégpedig Martha Washingtonnal, a család szakácsának hatéves kislányával, aki saját jelnyelvet alakított ki a beteg kislánnyal. Egy év múlva már mintegy 60 jelet tudtak használni.

„Siket-vak gyermekek (pszichológiai fejlődés a tanulási folyamatban)” című doktori disszertációjában (megjelent 1971, Sérültek Moszkvai Intézete) Mescserjakov szovjet vak-siket pszichológus azt bizonygatja, hogy a kis Martha barátsága és tanítása létfontosságú volt Keller későbbi fejlődésének lehetővé tételében.

1886-ban Keller anyja Charles Dickens American Notes (Amerikai jegyzetek) című írásában olvasott egy Laura Bridgman (tanára Samuel Gridley Howe) nevű siketvak kislány sikeres taníttatásáról. Az édesanyát ez arra ösztönözte, hogy az ifjú Helent apja kíséretében Dr. J. Julian Chisolm baltimori szem-fül-orr-gége specialistához küldje vizsgálatra. Ez az orvos azután megismertette a családot Alexander Graham Bellel, aki akkoriban siket gyermekekkel foglalkozott. Bell tanácsára a szülők felkeresték a Vakok Perkins Intézetét Bostonban, azt az iskolát, ahol Bridgmant is tanították. Az iskola volt diákját, Anne Sullivant küldte a családhoz Helen tanítójául. Az akkor még csak húszéves Sullivan maga is látássérült volt. Így kezdődött az a 49 évig tartó kapcsolat, aminek során Sullivan tanítónője, nevelőnője, társalkodónéje lett Kellernek.

1896 Helen beiratkozott a The Cambridge School for Young Ladies (Ifjú Hölgyek Cambridge Iskolája) intézetbe, majd 1900-ban felvételt nyert a Radcliffe Főiskolára. Csodálója, Mark Twain bemutatta őt a Standard Oil mágnásának, Henry H. Rogers-nek, aki a feleségével együtt anyagi támogatást biztosított Keller tanulmányaihoz. 1904. június 28-án 24 évesen, Keller magna cum laude kitüntetéssel diplomázott, és egyben ő lett az első siketvak, aki főiskolai bölcsészdiplomát szerzett.

helen-kellerhez.jpg

1999-ben Keller felkerült a Gallup által létrehozott „A 20. század legkedveltebb alakjai” című listára.

Helen Keller élete egy csoda. Számtalan könyv, film szól róla. Az sem véletlen azonban, hogy ezt az egészen kivételes nőt sosem egyedül ábrázolják, hiszen érdemei megszerzésében Anne Sullivan is döntő szerepet játszott. Két nő, egy fantasztikus életút. Bevallom, mélyen meghatott ez a történet. Helen kitartása és tenni akarása arra tanít, hogy nincs lehetetlen, minden elérhető, még akkor is, ha a cél a szem előtt láthatatlan.

Források: http://hu.wikipedia.org/wiki/Helen_Keller
http://www.life.hu/sztarszerzok/takacs-nora/20130219-takacs-nora-helen-keller-siketvak-no-meghato-tortenete.html

 

,,Életünknek vörös betűs napjai azok, amelyeken olyan emberekkel találkozunk, akik lelkesíteni tudnak, mint valamely hatásos költemény, olyanokkal, akiknek kézszorításából őszinte rokonszenv érzik, akinek édes és gazdag kedélye a mi sóvárgó és türelmetlen lelkünkbe isteni megnyugvást lehel. A sok baj, izgalom, fáradság, amiben majdnem elmerültünk, eltűnik, mint valamely kellemetlen álom és fölébredve új szemmel nézzük, új füllel hallgatjuk Isten valódi világának szépségét és összhangját. Azok a komor és lehetetlennek látszó dolgok, amelyekkel minden nap találkozunk, egy pillanat alatt derült reménységgé változnak át.”


Három dologért adok hálát Istennek minden nap: azért, mert megengedi, hogy megismerjem munkáját; azért, mert a sötétségben meggyújtotta számomra a hit lámpását; és legfőképp azért, mert vár rám egy másik lét tele életörömmel, virágpompával és mennyei dallamokkal.


Soha nem a pesszimisták fedezik fel a csillagok titkait, nem ők hajóznak el a feltérképezetlen világokba, és nem ők nyitnak új távlatokat az emberi szellem számára.


Aki az igaz felismeréshez akar jutni, a nehézségek hegyét egyedül kell annak megmásznia.


Az emberi tapasztalás bámulatos gazdagsága nem szerezne annyi örömet, ha nem kellene korlátokat leküzdenünk. A csúcsra érés feleannyira sem boldogítana, ha nem kellene sötét völgyeken is áthaladnunk.


A szerelem olyan, mint egy gyönyörű virág, amit talán nem érinthetek, de aminek az illata a kertet mindenképpen az öröm helyévé varázsolja.


A némaság iszonyú teherként nehezedik lelkemre. Majd megjelenik a remény egy mosollyal és ezt susogja: "az önfeledésnek is megvan a maga öröme". Így hát én igyekszem napommá varázsolni a mások szemében lévő világosságot, zenémmé a mások fülébe csengő hangot és boldogságommá a mások ajkán megjelenő mosolyt.


"A tudomány hatalom." Sőt: a tudás boldogság, mert akinek széleskörű és mélységes tudása van, az megkülönbözteti az igazi célt a hamistól, a magas rendű dolgot az alacsonytól. Aki megismeri az emberi haladás útján született gondolatokat és cselekedeteket, mintegy érzi az emberiség szívverését az évszázadokon keresztül. És aki ezen ütőérlüktetésből nem érzi ki az ég felé törekvés vágyát, azelőtt az élet összhangja örökös sötétségbe van temetve.


Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.


Mikor tanuljuk meg végre, hogy valamennyien egyetlen rendszer alkotóelemei vagyunk? Amíg a világot el nem tölti az embertársaink iránti szeretet, mégpedig fajra, színre és vallásra való tekintet nélkül; amíg életünket és tetteinket nem hatja át az összetartozás érzése, amíg az emberek tömegei nem éreznek felelősséget társaik boldogulása és jóléte iránt, addig sosem valósulhat meg a társadalmi igazságosság.



Szeretnék nagy és nemes dolgokat véghez vinni, de a fő kötelességem az, hogy a kisebb dolgokat is úgy végezzem el, mint ha nagyok és nemesek lennének.


Az ember soha nem elégedhet meg azzal, hogy a földön kússzék, ha igazából szárnyalni vágyik.

           - Helen Keller -


 

Újjászülető szìv, szerelem heartheart

https://www.facebook.com/renata.onodi/videos/4612289328787602/
Újjászületés, elengedni mindazt, ami nem szolgál.



https://www.facebook.com/F%C3%A9nymunk%C3%A1sok-k%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9ge-120846527925512/ Fénymunkások közössége

http://viccmagazin.com/hu/erdekessegek/kik-a-fenymunkasok-mik-a-jelei-annak-hogy-te-is-az-vagy-2 Kik a fénymunkások? Mik a jelei annak, hogy te is az vagy?

https://fenymag.hu/fenymunkasok-es-feladataik-fenykuldottek-utja Fénymunkások és feladataik / Fényküldöttek Útja

A Magabiztos Fényküldött
https://www.facebook.com/AMagabiztosFoldangyal/posts/932624930408240



IKERLÁNGOK ÉS FÉNYMUNKÁSOK KLUBJA.
MI AZ IKERLÁNG-ÚT CÉLJA?
Továbbá ikerlángok és fénymunkások - hogy kerül ez a kettő egy lapra?
https://www.facebook.com/AMagabiztosFoldangyal/photos/ikerl%C3%81ngok-%C3%89s-f%C3%89nymunk%C3%81sok-klubja-mi/498070537197017/




MAGYAR BUDDHIZMUS CSOPORT ALAPSZABÁLYZAT.: Arról írj, ami felszabadító vagy megvilágosító! Úgy írj, hogy az örömteli legyen! Kovácsolj egységet, gyújts fényt és ünnepelj velünk - velem!
https://www.facebook.com/groups/322420321198157/





https://www.facebook.com/groups/149228465216351/ Meditációk Mindenkinek Csoport


Szia Mindenki! :)

Azért hoztam létre ezt a csoportot, hogy minél többen EGY-esítsük erőinket :), meditáljuk azonos időpontban azonos célért, emeljük fel magunkat, s egymást. <3 :)

Hozzunk létre, mozgassunk meg nagy energiákat, élvezzük az életet, legyünk belül békések, találjunk vissza ÖN-magunkhoz, halljuk meg-és vezessen minket a belső hang, halljuk meg, hallgassunk rá, segítsünk egymást, és tudatosan magunkat, és ebben nagyon jó segítő a meditáció :). Mind EGYEK VAGYUNK! :) Mind szeretetteljes világra vágyunk, megtudjuk teremteni magunkban, és így változik meg a világ, hogy mindenkiben magában megváltozik először .. :)

Gyertek, gyertek! Szeretet, áldás, békesség:) <3

https://www.facebook.com/groups/133159220164287/ Meditáció mindenkinek J Csoport

https://www.facebook.com/groups/133159220164287/permalink/2417294961750690/

Minden este 21:00kor együtt meditálunk, itt tudsz csatlakozni, ha érzed az együttműködést:

https://www.facebook.com/groups/379868063338197/ Napi teremt-Ő Csoport

Napi meditációkkal kapcsolódunk, segítjük egymás és a magunk folyamatait egy közös szeretet térben.



Belső fény ébresztése csoport
https://www.facebook.com/groups/690497258312648



Rendszeres meditáció a belső egyensúlyért

https://www.facebook.com/magiccaofficial/photos/p.1419570748382305/1419570748382305

https://www.facebook.com/events/727787737908899/

 RENDSZERES MEDITÁCIÓ SZERDÁNKÉNT A BELSŐ ERŐÉRT, EGYENSÚLYÉRT ÉS A VALÓDI SZABADSÁGÉRT



Ébredezők Csoport
https://www.facebook.com/groups/436047826425823/




Kedves Lélektestvéreim csatlakozzatok minél többen Együtt Egységben Egyesítsük a Szeretet Energiát Mutassuk meg ez az Erő mire képes Áldás mindenkire

https://www.facebook.com/groups/267955248014555/permalink/310706410406105/

minden nap 20:00-től 20:10-ig együtt teremtünk!

https://www.facebook.com/foldvari.erzsebet.758/posts/255841422945179


Az Emberiség Ereje Spirituális Tudatosság Csoport

Sokan vagyunk már türelmetlenek, hogy mikor változik már valami, mikor jön a segítség.

Nos, TENNI KELL ÉRTE!

1. Teremtés: vizualizáld azt a jövőt, amiben élni szeretnél, de úgy, hogy az már megvan! Jelen időben! A pozitív fogalmakat használd, pl: szabadság, béke és bőség van, nem pedig ne legyen rabság, háború és éhség. Ez fontos! A nem szót nem érti az Univerzum és pont azt fogod teremteni, amitől elszakadni vágysz.

A végén adj hálát, hogy mindez már megvan!

Érezd át az egészet a szíveddel! Ne csak a gondolataiddal teremts, hanem az érzelmeiddel, úgy sokkal erősebb a teremtés folyamata!


Pár perc, naponta lehet többször is. Már van egy kezdeményezés ahol minden nap 20:00-től 20:10-ig együtt teremtenek, egyéni meditációban. (Nincs fórum ahol találkoznak, csak az időpont a közös.) Ha ez neked alkalmas, csatlakozz, ha nem az sem gond, csak csináld valamikor.

2. Kérni kell a jóindulatú csillagtestvéreket, hogy segítsenek, avatkozzanak bele a földi eseményekbe, hogy a Szeretet útján megindulhasson az emberiség végre!

MINÉL TÖBBEN DOLGOZUNK EGYÜTT A JÖVŐNKÉRT, ANNÁL SIKERESEBB ÉS GYORSABB LESZ A FOLYAMAT!

A GYEREKEINKÉRT! AZ UNOKÁINKÉRT! A SZERETTEINKÉRT! HAJRÁ!

(Oszd meg kérlek, hogy legyünk sokan!)

https://www.facebook.com/groups/267955248014555/permalink/308697310607015/




f

www.ujkollektivtudat.hu

beharangozó videó: https://www.youtube.com/watch?v=3Kuu7iaSiIk

https://www.facebook.com/judit.demjanantal.3/posts/2991893721067852



Peace Compassion Love

Békében, szeretetben és megértésben egyesített világunk gyógyítása.

Egy holisztikus, természetes gyengéden virágzó bolygó építése mindannyiunk számára.

OneLove, tudatos közösség Kapcsolat, elfogadás, tudatosság, inspirációk egyesülnek a béke iránti együttérzésben, a csodálatos világ szépségében.

,,Sok nemzetből származunk, különböző nyelvek és szokások, különböző vallások és hiedelmek, különböző bőrszín és sok életszakasz, figyelemre méltó sokszínűség.

Egyszívűek vagyunk, kölcsönös imádatunk, tiszteletünk és csodálkozásunk köti össze, közös kíváncsiság a természet iránt, ritka gyönyörű világunk és látványos univerzumunk iránt.”

https://www.facebook.com/peacecompassionlove/about/

https://www.instagram.com/peace.compassion.love/

We are multi dimensional beings of light embracing harmony, unity and peace.
We seek soul development and spiritual evolution that we may manifest and create miracles. There is joy in the present moment if we engage the heart
and accept the full bloom of lifes magnificence. Find your purpose, express your freedom, nourish yourself with love and you will make a profound difference in the world

https://www.facebook.com/peacecompassionlove/photos/a.364184910269219/2971077082913309




Amikor ellátogattok hozzánk, sokan kérdezitek, hogy mitől olyan békések a krisnások?

KrisnaNews - Most eláruljuk a boldog élet titkát!

Nézd meg videónkat, melyből kiderül miben rejlik a Krisna-tudatú hívők kiegyensúlyozottsága, boldogsága, mindennapos békessége, nyugalma, melyet sokan észrevesznek személyes közelségükben. Megismerheted a Krisna-tudatú hívők életének központi elemét, a mantra meditációt, sőt bevezetőnkkel el is kezdheted otthoni gyakorlását. Mikor lenne erre alkalmasabb időszak erre, mint jelenlegi világhelyzetünkben?!
https://www.facebook.com/krisnavolgy/posts/10159462716922664





https://www.facebook.com/eva.kerekgyarto.146/posts/487508392262932

VÁLASZD a megvilágosodást!

Néha valódi, lehetséges és fantasztikus élményként tapasztalod meg a megvilágosodás pillanatait.

- Samvara • Bepillantás a Megvilágosodásba


Máskor viszont a kétely elválasztó függönyén keresztül nézve lehetetlennek tartasz mindent.

Ha a kétely pillanatai helyett a megvilágosodás pillanataira összpontosítasz, akkor túllépsz önmagadon, túllépsz a kétely múlandóságán.

Meditálj velünk!

Bepillantás a megvilágosodásba: Az erő és a szív útja

Bepillantás a Megvilágosodásba: https://bepillantasamegvilagosodasba.hu

Felébredt Tudat — Online meditációs tanítások: https://www.felebredttudat.hu/meditacios-orak

#zen #pillanatok #megvilágosodás #meditáció

https://www.facebook.com/bepillantasamegvilagosodasba/posts/3978149995550748




Grál Ház…ahol az aranykor születik!

Pont azért mert az egyén szintjén, a közösségek szintjén és a nemzet szintjén is új mintákat valósítunk meg, s adunk át másoknak is.

A Grál Ház szolgálja:

  1. a személyiségfejlesztés minden szintjét
  2. a társkapcsolati és családi megújulást
  3. az egészség helyreállítását és megóvását
  4. az új kor új módszereinek és mintáinak meggyökerezését

A Grál Ház ezért otthont ad:

1. tanácsadásoknak, terápiáknak, tréningeknek, programoknak, melyek az egyént segítik a megújulásban, önMAGa kibontakoztatásában. Ide tartoznak a kineziológia, életvezetési tanácsadások, SzInT családállítások és Szinkron tréninek, a Női és Férfi Energia Fitneszek, Alternatív Képességfejlesztés gyerekeknek, stb.

2. az Aranykor Iskolájának, ami kifejezetten az aranykor s vele az új minták tanítását szolgálja; összefűzi a múlt tradícióit a jelennel az Új Jövő érdekében. Ide tartozik az AranyAsszony és AranyEmber képzés is.

3. a Fény-Forrás Képzőközpontnak is, ami összefogja az Új Kor Tanítóinak/Trénereinek képzéseit. Ide tartozik a SzInT és Szinkron tanácsadó/tréner képzés, a TEK képzés sok más mellett.

Közös a Földünk, közös az Egünk; saját erőnkben állunk, s szívben kapcsolódunk

http://gralhaz.hu/rolunk/

https://www.youtube.com/watch?v=vKp0qpLZ8II Pozsgai Nikoletta - A szerelem és szeretet isteni minőségei

Az Önmegvalósítás Útjáról:
https://www.youtube.com/watch?v=4BI6iy4T_MM

Pozsgai Nikoletta: Önismeret, Önfejlesztés, Önmegvalósítás

https://www.facebook.com/watch/noiteljesseg/ Az EGYberendező meditáció, ami segít a lelki békédethelyreállítani, önMagoddal kapcsolódni. Tiszta teret teremteni körülötted és kapcsolataidban. heart




Az Egyetemes Bőség És Szeretet Ereje Legyen Veled!


Kellemes ébredést, örömteli szép napot.


Nagyon sok-sok nevetést, és jókedvet, és legfőképp milliónyi szeretet érzést kívánok neked hatalmas szeretettel.




Quan Yin Monastery BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN - TASHI DELEK
https://www.facebook.com/quanamtuvien/posts/4211263902219149




Az alacsony energiaszint alacsony energiaszintet vonz. Az alacsony energiaszintű érzések, mint a düh, a gyűlölet, a bűntudat, a szégyen és a félelem, elgyengítenek; és még többet vonzanak hozzád magukból. Ha magasabb rezgésre hangolod érzéseidet: szeretetre, harmóniára, kedvességre, békére és örömre, akkor ezekből vonzol majd még többet magadhoz, és ezt a magasabb energiaszintet oszthatod meg a világgal. Wayne Dyer

A Szeretet az én ajándékom a világnak. Megtöltöm magam Szeretettel és a Szeretetet kisugárzom a Világba. (Wayne Dyer)


https://www.youtube.com/watch?v=vsATSoZVSKo&feature=share Az aranykor elkezdődött


Az új tudattal élő emberiség megérkezése



A jó példa ragadós, továbbhullámzik, és rendkívüli építő tapasztalat. - Joós István

sz



Sorsfordító korszak

A közösségi oldal célja, figyelmedbe ajánljon néhány információt, gyakorlatot, ami elősegíti a testi a szellemi és érzelmi átalakulásodat.

A Bolygón élő felébredt Mesterek, és szellemi entitások tanításait, gyakorlatait, olvashatod egy csokorban. Segíti a szellemi ébredésed!

A belső azaz az érzelmi és gondolati energia átalakítása létrehozza a külső (anyagi) változást.

Itt és most!

Lezáródott a harmadik dimenziós vaskorszak.

Jelenleg egy átmeneti korban élünk. A dualitás egós mintáiból kifelé, de még nem vagyunk tartósan a 4, 5 dimenzió magasabb rezgésében.

A szellemi ébredők, a tudatszint és a rezgésszint emelésével segíti a kollektív átalakulást. Minden egyes tudatos ember hozzájárul a saját átalakulása révén az emberiség átalakuláshoz..

Teljesen új civilizáció alakul a bolygón.

Minden esemény, ezt a változást támogatja, egyéni és kollektív szinten.

Olvashatsz üzeneteket égi mesterektől  Adamus-tól, Saint-Germaintől, Ábrahámtól, Kryon entitásoktól.
Földi megvilágosodott mesterek Eckhart Tolle és Mooji.könyvei,üzenetei (youTube-n is megtalálható) segítenek emlékezni eredeti önvalónkra.
A Vagyok Aki Vagyok létállapotára..

Az új információk a személyes tapasztalatok, a hétköznapi gyakorlatok elősegítik az előttünk álló húsz év. egyre emelkedő energiáinak beintegrálását.
Itt és most!
Adamus Saint-Germain egyik üzenete így hangzik." Aki gyorsan változik annak akár 10-15 évbe is beletelhet az új energia beintegrálása. De van akinek erre akár 4 inkarnációra is szüksége lehet..
Te melyiket választod önmagad számára?

"Aki kifelé néz álmodik,
aki befelé felébred"(Jung)

Szerkesztő: Fischer Erzsébet
https://www.facebook.com/pg/sorsforditokorszak/about/?ref=page_internal




Jade Bodhisattva Buddhista Egyházközösség - Hitvallás
Felfogásunk szerint minden ember számára elérhető a Tudat-természet eszenciájának (mint kiemelkedő minőségének) a tökéletes felismerése. Azaz a felismerő tudat ráébred alanyának és tárgyának azonosságára, végső természetére.

Az Egyház Buddha követőjeként, Buddha tanításai elfogadásával az erények felhalmozása révén a cselekvő-segítő szolgálat gyakorlatának átadására törekszik minden lény javára, a szent szimbólumok iránti tisztelet és a hit vezérlése által.

Ez abbeli vágyunk megfogalmazását képviseli, hogy elérjük a bölcsességet, jószándékot, megvilágosodást, és azt — tevékeny együttvaló (egyetemes) jóságból és együttérzésből fakadóan — integrálva (eggyé olvasztva) gyakorlatunkká tegyük a cselekvő-segítő szolgálatban és általa, valamennyi lény javára.

Az Egyház hitélete Buddha tanításain túl a Nagy Út (Mahajana) tantételeinek a gyakorlására és végrehajtására, annak az Egyház Hitelvi Szabályzatai szerinti megvalósításával, az Egyház szertartásrendje és szervezeti rendjére figyelemmel kíván tényleges vallásos tevékenységet gyakorolni. Az Egyház cselekvő-segítő szolgálata arra irányul, hogy a hitvallás gyakorlását a tagok ne önös érdekből, hanem minden lény üdvére cselekedjék meg.
http://www.jabo.hu/hitvallas.html





Suller Melinda SJC

Belépésem előtt vegyésztechnikusként a gyógyszerkutatás területén dolgoztam.
1990-ben jelentkeztem a Jézus Szíve Társaságába, ahol 2001-ben örökesküvel köteleztem el magam.
A Sophia Szerzetesnői Főiskola elsőként induló évfolyamában hitoktatói és lelkipásztori munkatársi diplomát szereztem, majd a Semmelweis Egyetem lelkigondozói szakán tanultam.
12 évig a Katolikus Ifjúsági Alapítvány munkatársaként a Szeged-Csanádi Egyházmegyében szolgáltam, küldetésem az ifjúságpasztoráció, közösségépítés és plébániai munkacsoportok szervezése volt. Lelkivezetéssel és Szent Ignác-i lelkigyakorlatok kísérésével évek óta foglalkozom.

Jó szervezőkészségemet, játékosságomat, ötletességemet és lelki törődésemet mindenhová magammal viszem. Jelenleg Tahiban a Szív Lelkiségi Központ vezetője vagyok.
https://www.sjc.hu/testverek/suller-melinda



 

áj



Abigail Wainwright
Alchemist, Activator, Transmuter, Energy Reader & Healer
Sovereignty. Divine Feminine. Light language. Reiki. Twin Flame. 144000 Grid Worker

https://www.instagram.com/abigail.wainwright_/?hl=hu
https://www.youtube.com/channel/UCg7qaeSCzR1gt8ul_T8rung





Az Út Íze egy olyan új világmozgalom, amely vallásos jellegű korlátoktól mentesen kínál módszereket a testi-lelki-szellemi kiteljesedésre. Az évezredes Astaunga jógán alapul, azonban a ma emberére szabott és a fényes jövő lehetőségét hordozza.
https://www.facebook.com/events/1294795804050360/




Gábriel Segítő Közösség

A Gábriel Segítő Közösség azért jött létre, hogy segítséget nyújtsunk rászoruló családoknak, gyermekeknek, bárkinek, aki nehéz helyzetbe került és szüksége van rá. Fő célunk, hogy segítsük azokat, akik nélkülöznek és eljuttassuk hozzájuk az összegyűjtött adományokat.

Közösségünkhöz bárki csatlakozhat, aki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége. Illetve, aki szívesen támogatna rászoruló gyermekeket, családokat bármilyen adománnyal. Adományozni ruhákat, tartós élelmiszert, bútorokat, játékokat és bármilyen olyan használati tárgyat lehet, amire egy családnak szüksége van. Ezeken kívül szolgáltatások (villanyszerelés, víz-gáz-fűtés szerelés, festés és egyéb munkák) felajánlásával is lehet segíteni.

Önkéntesek jelentkezését is várjuk az ország bármely pontjáról, akik az adományok szállításában és átadásában tudnának alkalmanként vagy folyamatosan segíteni.
Az adományokat minden esetben személyesen mi vagy önkénteseink adják át, így biztosak lehetünk abban, hogy olyan helyre kerülnek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

http://gabrielsegitseg.hu/




A szeretet nem főnév, hanem IGE!.



Balázs Andi

NEM VAGY EGYEDÜL!

,,Amikor színész szerettem volna lenni, kinevettek és azt mondták: Úgy sem sikerül. Pont te??” Emlékszem, mennyire rossul esett akkor. Aztán rájöttem lassan, hogy akik bántanak, Ők vannak a legnehezebb helyzetben. NEM velem van a baj!

Azért meséltem ezt el, hogy tudd! Nem vagy egyedül!

Ha úgy érzed semmi nem sikerül, hogy le akarnak téríteni az utadról. Akkor kérlek egyetlen egy percre se felejtsd el: Codálatos vagy!.. és ne szégyelj segítséget kérni!

NEM VAGY EGYEDÜL!
https://www.instagram.com/p/CAydRBGgaYt/

Rengeteg levelet kapok tőletek mostanában amiben megosztjátok velem a titeket ért szóbeli vagy fizikális bántásokat.

https://www.facebook.com/andrea.balazs.35/videos/3089372301085361/?t=40

Nem vagytok egyedül!
Segítünk nektek!
Itt az oldalamon is biztos vannak olyanok akik szívesen beszélgetnek veletek.

instagram.com/balazsandi

Nem velem van a baj.

Megtámadottság érzése. Megbántottság érzése. Ítélkezés. Nem elfogadás érzése. Elutasítás. Megtagadás. Irányítás elvesztése – visszaszerzése. Én irányítok. Szeretet. Szerethető vagyok. Jót kívánni.




Action for Happiness·április 4., szerda·

www.actionforhappiness.org

A boldogságért folytatott cselekvés az emberek mozgalma, amely a boldogabb társadalom megteremtése érdekében cselekszik. Előtérbe helyezzük azokat a dolgokat, amelyek valóban számítanak.
Csatlakozzon hozzánk, és segítsen elterjeszteni a boldogságot otthon, a munkahelyen és az egész közösségben.




ht
http://www.4dzona.hu/index.html

https://www.youtube.com/watch?v=-v-LfC0WjN8




,,A boldogságot azok érik el, akik BECSÜLETESEK magukkal és másokkal szemben.”
https://www.scribd.com/doc/35251957/L-Ron-Hubbard-Az-ut-a-boldogsaghoz



„Fel kell emelnünk egymást, meg kell találnunk egymás erősségét, tiszteletben kell tartanunk egymást és jobban kell szeretnünk egymást." - Szedlacsik Miklós mester-coach, boldogság-specialista
https://www.facebook.com/2015209795214593/photos/a.2020768131325426/2934216526647244/?type=3&theater

Aranynapfény

Úttörő szerepünk van. Tenni kell rendszeresen a dolgunk. Vagyis minél több embernek el kell juttatnunk a LELKI FEJLŐDÉST eredményező, a mindennapokban használható, a boldog élethez vezető TUDÁST.

A sikeres emberek ismerik önmaguk és mások személyiségét. A másokkal való helyes bánásmód tudása nélkül tele leszel problémával. (Szedlacsik Miklós, mester-coach)

https://www.fejlodesreszulettunk.hu/emberismeret/

A szeretet minden emberben benne van. A boldogságod attól függ, hogy mennyire vagy képes szeretni az embereket. (Szedlacsik Miklós, mester-coach)

Ahol az emberek nem boldogok, ott mindig jelen van az elnyomás. (Szedlacsik Miklós, mester-coach)

Úgy kommunikálj másokkal, hogy a kommunikációd pozitív változást idézzen elő! (Szedlacsik Miklós, mester-coach)

Minden ember LÉLEKTESTVÉR



Szedlacsik Miklós Személyiségfejlesztő mester-coach előadásai

AZ ARANYKOR EGY ELŐRE LÉPÉS - PPH


Aranykori Szeretet Közösség


A média, a politika és a vallások megosztják az embereket. Ezek nem azt a célt szolgálják, hogy az emberek szeretetben együttműködjenek, hanem pont az ellenkezőjét azt, hogy széthúzzanak.
Csak egyetlen út van a szeretetben együttműködéshez és az nem a külön utakon járás.
A szellemileg fejlett embereknek, Fényküldötteknek kötelességük, hogy együttműködjenek.
A SZERETETBEN EGYÜTTMŰKÖDÉSHEZ KELL: egy közösséghez tartozás, azonos célok, az ember és az élet ismerete, etikus működ
és, a mindennapokban használható tudás és módszerek, a nagyközösségen belüli saját csapat.
Mindenkinek adnia kell magának egy esélyt arra, hogy képes-e a szeretetteli együttműködésre.

Hozz egy jó döntést még MA❗️ Lépj rá TE is a szellemi, lelki fejlődés útjára, hogy képesek legyünk EGYÜTT szeretetben
️, békességben️, boldogan️ EGYÜTTMŰKÖDVE élni!
Ezzel a DÖNTÉSEDDEL tehetsz legtöbbet azért, hogy gyermekeinkkel már egy JOBB JÖVŐBEN élhessünk!
TEGYÜNK EGYÜTT EGY JOBB VILÁGÉRT❗️❗️❗️

Szeretettel várunk az INTERNETEN vagy személyesen a most SZERDAI 18:00 órakor kezdődő, DÍJMENTES élet és emberismeret képzésünkön!
A díjmentes képzésen az alábbi linken történő ingyenes regisztráció után vehetsz részt:

http://aranykor.net/&vez=1173107

http://aranykor.net/miert-abba-a-csaladba-szulettel&vez=117…

https://www.facebook.com/anasztazia.takacsmonek.5/posts/367264298003906

https://www.facebook.com/photo?fbid=479444873209558&set=pcb.479444943209551

,,Olyan világot kezdünk létrehozni, ahol az emberek képesek, SZERETETben, békében, és boldogságban élni egymással, amire az emberiség évezredek óta vágyik.”


Várunk szeretettel, folyamatos TUD-at-os-ságemelő képzésünkre!

"Az életet csak TUDással lehet megjavítani!"

http://aranykor.net/&vez=1171879

https://www.facebook.com/judit.eszes.16/posts/479089033245142

Nem elég a tudás, kell a módszer… Ahhoz, hogy ez ember mást érjen el, változtatni kell, tudás és módszer kell. Ha nem változtatsz, ugyanazok a dolgok lesznek. …Ha nincs biztos módszered, nem éred el.

https://www.youtube.com/watch?v=YCjpN_DfMYU

"Ezen a bolygón, most nincs fontosabb és sürgősebb teendő, mint a szellemileg fejlett spirituális emberek összefogása az Aranykor előkészítése érdekében."


Szeretném a figyelmedbe ajánlani képzésünket, mely segítségével megtanulhatsz minden élethelyzetet megoldani. Megtanulhatod, hogyan bánj önmagaddal, a pároddal, a gyerekeiddel, a szüleiddel, a pénzzel, a munkával, az emberekkel. Egy boldog életet élhetsz az itt megszerezhető tudás segítségével. Interneten élőben nézhetőek a bemutató előadások díj és kötelezettség mentesen. Mit gondolsz?

Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet erre a képzésre te is. Már többen megtették. Nagyon jó, figyelemfelkeltő ajánlat!! Tetszik. Köszi.  Nekem ezek a dolgok abszolút full természetesek, sőt ezen vagyok, vagy éppen már túl vagyok, - szóval számomra nem igazán fejlesztő képzés. De remélem, hogy minél több ember csatlakozik hozzátok, mert nagyon jónak, és nagyon értékesnek tartom Szedlacsek Miklós gondolatait, és a PPH-t...
http://aranykor.net/hu/



Jó, hogy egy békés világban élünk azért. Egyre több, sok-sok a jógás, sok a buddhista, a keresztény, az szcientológus, a krisnás, az evangélikus, a hit gyülekezetes, a muzulmán, a golgotás stb. Magyarországon. Sok jó szerető, hívő, gyakorló ember, akik a jósággal, a szeretettel, és boldogsággal vannak elfoglalva itt a hazánkban és a világban, és ez nagyon jóóóóó!!!!



Buddhism For World Peace And Humanity



https://www.facebook.com/HooponoponowayMagyarorszag/photos/a.404247206309449/3063061697094640/ "Az emberek azért jönnek a Földre, hogy megtanulják, hogyan kell boldog életet élni, hogyan kell mindig szeretni egymást és jó embernek lenni.”



Ez az oldal azoknak jött létre,akik hisznek a SZERETET létezésében,és azoknak is akik még nem vagy már nem.Hiszen sohasem késő......Föltehettek bármit amit jó céllal segítheti a másikat és elvihettek bármit ami nektek segít:)Kisérjen minden tevékenységet ÁLDÁS és BÉKE! SZERETETTEL

A Szeretet és Béke közössége

https://bhaktimarga.hu/bhakti-marga-kozossegek/





Szeretet kör

A Földön minden egyes élőlénynek és minden egyes èlettelen tárgynak meg van a maga fontossága ès minden mindenre hatással van. Így mi is mindannyian fontos részesei vagyunk ennek a világnak ès hatással vagyunk rá. Kihasználva az internet előnyeit szeretnénk kialakítani egy csoportot amiben a szeretet erejével segítünk egymásnak megtalálni ès fenntartani a boldogságot, bárhol is legyünk a világon. Kezdetnek minden heten kibeszélünk egy-egy témát: Mi kell a boldogsághoz? Ehhez kérjük a ti segítségeteket is; vélemények, tapasztalatok, kérdések, kétségek stb... formájában.
Aztán majd meglátjuk hova és hogyan fejlődik csoportunk, de remélhetőleg sok szeretetet ès boldogságot viszünk egymás életébe.

https://www.facebook.com/pg/aszeretetkor/about/?ref=page_internal




https://www.facebook.com/pg/onedropzendo/about/

A Onedropzendo tevékenysége során támogat mindent, ami tisztábbá és élhetőbbé teszi világunkat.
Hogy milyen világot hagyunk a gyerekeinkre, rajtunk múlik.

Ezt a célt segítik a Onedropzendo programjai: a meditáción, tudatunk tisztításán, (zen meditáció vagy zazen), és a meditációra felkészítő gyakorlatokon kívül vannak kulturális, szociális projektjeink, gyerekprogramjaink.

A meditáció és a hétköznapi életünk nem válik, nem válhat el egymástól.

Nemesség, egyszerűség, szépség, együttérzés, tudatos jelenlét, visszatérés a csendbe.

A zen azoknak az útja,akik fel akarják számolni magukban a nyugtalanságot és a zűrzavart.
A zen útja nem kizáró, mindenki előtt nyitva áll, a zent bárki gyakorolhatja. A zen a belső szabadság útja.

Alapvetésünk:
Tégy egy jobb világért, kezdd magaddal.





https://www.facebook.com/MeilanMauritsRise/posts/685843468846353


,,Louise Hay az emberek tanításának szentelte életét, azt igyekezett átadni az embereknek, hogy hogyan éljenek pozitív életet, és hogyan legyen hatalmuk saját életük felett.
Tette ezt gyakran pozitív kijelentései és meggyőződései segítségével, amelyeket ő maga megerősítéseknek hívott. Louise tanításai szerint erőnk csúcsa mindig a jelen pillanatban van, ugyanis ott és akkor ültetjük el az új tapasztalatok megteremtésének mentális magjait.
Nincs olyan, hogy elakadás, hiszen bármikor választhatunk új gondolatokat és újfajta gondolkodásmódot.
A jövőnk mindig lehet pozitívabb, szeretetteljesebb és virágzóbb."



I Am a Spiritual Light Being who wants to help awaken and uplift the planet one or more at a time. - Ginny Gentile




https://www.facebook.com/peacelovesmilehippie/photos/a.282677251913855/1461563670691868/?type=3&theater Good Morning Everybody - Peace and Love




Az emberiség tanítása és felkészítése az új korszakra

Fénymunkások =)

 

144000 Fénymunkás a Föld Felemelkedéséért



https://www.facebook.com/groups/186617001811570/permalink/242607982879138/
Aranykort Teremtők csoport


Szeretet meditáció - online élő közös meditáció

https://www.facebook.com/events/1890389977762830/

https://www.facebook.com/groups/ezoterikus/permalink/2610145059244057/

 

 

no




legy-krisztushoz-es-buddhahoz-hasonlo---feny-csaladja---lelekcsalad.jpg




,,Feladatomnak érzem, hogy összehozzak egy olyan közösséget, ahol egymásnak adhatunk. Mindannyian ugyanarra tartunk, és ha segítünk egymásnak megérteni mindazt, ami bennünk zajlik, együtt csodákra leszünk képesek. Olyan falakat mozgathatunk meg, amely lehetővé teszi, hogy beköltözzön a szívünkbe a szeretet.

Csatlakozz Te is, hogy az életedre minden áldott nap csillogó szemekkel tekints :)”




... mahajánában a legmagasabb cél az,
hogy "érd el a felébredést, és segíts másokon!"
A kettő együtt...

Nincs különbség a felébredés elérésének a motivációja,
és a másokon való segítség motivációja között...

(Csong An Szunim - az Eredeti Fény Zen Templom apátja)

https://www.facebook.com/zentanitasok/videos/342213793611818/?t=3

 

 

pozitiv---szeretet.gif
 

szeretet


Ha összhangba hozod szándékodat és lényedet lelked fényével, akkor a hozzájárulás és a szolgálat szent energiája árad belőled.

A legfontosabb kérdés, amit ma és minden nap feltehetsz magadnak, ez: – Mivel járulok hozzá?

Bármelyik pillanatban táplálhatjuk a félelem alapú tudatot, vagy hozzájárulhatunk az új föld megteremtéséhez... amely a szereteten, harmónián és egyensúlyon alapul.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=5161398320592759&set=p.5161398320592759&type=3
 

peace-love-joy

Az egyetlen lényegi dolog, amit helyre kell tenned magadban: hogy szeretetben élj, hogy szeresd magad és engedd, hogy szeressenek! Bármi is billentett ki ebből az alapállapotból, ebből a rezgésből, az feldolgozható, feloldható.

Teremtéseink és boldogságunk nem múlik külső dolgokon - ám amint a szeretet frekvenciáján rezgünk újra, a külsőségek is ehhez formálódnak.
- Zentai Anna


szeretet az első


,,Minden problémát (anyagiakat, betegségeket is), a szeretet áramlásának megszűnése, vagy akadályozása okoz."

 

affi


Happyismus (boldogság vallás, boldoggá válás)
http://amegoldas.estranky.cz/hu/cikkek/pedagogia---pszichologia/happyismus--boldogsag-vallas--boldogga-valas-.html
 

12 ölelés

azert-vagy-kapcsolatban---a-szeretet-nyelve.jpg

A szeretet irdatlan erő, amely mindent képes átváltoztatni, amit megérint.
Úgy tudjuk edzeni a szeretetre való képességünket, hogy gyakoroljuk, miként tudunk a lehető leginkább megmaradni a szeretetben minden élethelyzetben, amelyben részünk van.
A toleranciától az elfogadáson át eljutunk a szeretet átváltoztató erejéhez.
(Kurt Tepperwein)



Az a legfontosabb, hogy mélyen szálljunk magunkba és felfedezzük a bennünk rejlő buddha szerető kedvességét és együttérzését – a felébredt természetet, mellyel mindannyian rendelkezünk. (Shinjō Itō)
 

8


Amikor az elmét a szeretet tölti be, akkor teljessé válik. (Sri Sathya Sai Baba)
 

Az élet igazi művészete a meditációval kezdődik. És meditáció alatt az elme csöndjét, a szív csöndjét értem; azt, hogy eljutsz lényed legbensőbb középpontjába és megtalálod a kincset: saját valóságodat.
És ha megtaláltad, akkor sugárzik belőled a szeretet, sugárzik belőled az élet, a kreativitás. (Osho)

 

fény és szeretet


Fény és Szeretet heart - legyen benned és körülötted. Szeretet rezgése.

Szívedből élj, gondolkozz, beszélj, cselekedj. Szeretet érzése.

A Fény, a Szeretet és a Kedvesség cselekedjen, sugározódjon, beszéljen belőled.

A Szeretet a válasz.



A jó szándék nem vallás kérdése.


Hiszem, hogy a társadalom minden szintjén - családi, törzsi, nemzeti és nemzetközi - a kulcs a boldogabb és még sikeresebb világhoz a kegyelem gyarapodása.

Nem szükséges, hogy vallásosak legyünk, arra sincs szükség, hogy egy ideológiában higyjünk.
Mindössze annyira van szükségünk, hogy jó emberi tulajdonságokat fejlesszünk ki.
(Tendzin Gyaco, a XIV. Dalai Láma)

8

 

light---love.jpg

A nyugodt és csendes elmével elért békesség egyfajta ragyogást és fényességet, a boldogság érzését árasztja. Ez nemcsak nekünk nagyon jó, de a körülöttünk levőknek is sokat segíthet, hiszen nyugalmunk, belső vidámságunk betölti a levegőt, és ezáltal mások is részesei lesznek. (Dr. Pema Dordzse)


"A meditáció lesz a kulcsa mindennek, s egyik napról a másikra csodák történnek…"


Ha meg akarod tapasztalni, mi a béke, mi a boldogság, akkor biztosítsd mások békéjét, boldogságát.
(XIV. Dalai Láma - Bölcsesség óceánja)


m

Az ember valódi lényege a jóság. Vannak más, a nevelésből és a tudásból eredő jó tulajdonságok, de alapvető fontosságú, ha igazán emberi lényekké szeretnénk válni és értelmet akarunk adni létezésünknek, hogy szívünk jó legyen. (Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma)

A jóindulat nem gyengeség; ez a legnagyobb erő, mert a szeretet a legerősebb dolog, amivel rendelkezünk. Türelem, kedvesség, megbocsátás és szeretet - e négy dologból áll az, amit jóindulatnak nevezzünk. Ha jóindulatúak vagyunk, akkor nagyon erősek vagyunk. (Szvámi Ráma)


szeretet


,,Àlmodtam egy színes világot, ahol emberek segítenek egymásnak.
Jó szándék, öröm és simogatás, mindennapi természetes ajándék.
Ismerős és ismeretlen, megfogja egymás kezét.
Színes képek szavak egész sorával, köszöntik mások örök létét.”

https://www.facebook.com/szivforras.aszeretethangjai/posts/2146488102243601


Szeressétek egymást-Régi Magyar Áldás
https://www.youtube.com/watch?v=MmcVeN5wSpQ&list=PLeZBke-YtlqOV3pBRR4aIJy5VTY8ueSsS&index=3


Takács Nikolas- Boldoggá tenni
Fontos, hogy tudd, mi az boldoggá tenni...
Igazán boldoggá tenni!
Adni úgy, hogy közben nem vársz érte mást:
Egy őszinte mosolyt,  
És Őt, hogy épp' odahajol -
Csendjével többet mond pár szónál.
Úgy fogy az idő,
Elmúlik majd, ami dicső.
Kérdezd meg, hogy mi számít igazán.
Adj! - hogyha szeretsz.  
Nyisd meg a szíved, ha szeretsz.
Ha Őt megtaláltad, hirdesd a világnak:
Jó érzés boldoggá tenni -   
Az élet értelme ennyi…
Így válsz Te is boldoggá.   
https://www.youtube.com/watch?v=RTrn8DxW98o&list=PLeZBke-YtlqOV3pBRR4aIJy5VTY8ueSsS&index=33

https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/5997469896985593


Vannak férfiak, akiket tényleg érdemes támogatni, de nem azért, mert férfiak, hanem azért, mert méltóak rá.

Nőként el kell kezdenünk megbecsülni a saját magunk és egymás értékeit.

Keress erős nőket azért, hogy pártold őket, köss velük szövetséget, tanulj tőlük, inspirálódj belőlük, működj együtt velük, támogasd őket, láss tisztábban általuk. (Madonna Louise Ciccone)


"Az emberek mindig beszélnek, úgyhogy adjunk nekik valami értelmes témát, amiről beszélhetnek!"
(,,Lady Gaga” Stefani Germanotta)


“Adjunk életet egy új, nemzetközi ideológiának.”

Fogjunk össze, és egyesítsük a történelmünket a mával. Legyünk a szeretet forradalmárai, és használjuk emberi hatalmunkat, a rendkívül erős emberi hatalmunkat, hogy életeket mentsünk, és bátorítsuk az összefogást az egész világon. (,,Lady Gaga” Stefani Germanotta)
 

l

Álmodtam egy szebb világot, ahol rózsa nyílik - száz.     ...
Reggel madárdalra ébred, és egy szebb új napra vár.  
Ahol igaz a szó.
Dalnak dallama van.
Ahol élni még jó.
Vár két ölelő kar.
Ahol még nem divat,
becsapni másokat.
Ahol van még barát,
és az otthon vár Reám!
Ahol igaz a szó.
Dalnak dallama van.
Ahol élni még jó.
Vár két ölelő kar.
Ahol van még barát,
és az otthon vár Reád!
https://www.youtube.com/watch?v=gLsUqTH3HhI&list=PLeZBke-YtlqOV3pBRR4aIJy5VTY8ueSsS&index=3

,,Aki magában az erényt gyarapítja, az boldog.”

tiszta szív

,,A taoisták mindenütt nyugodt jövőt érdemelnek, hiszen a kí­nai kultúrát megteremtő gondolkodásuk lényege az egyetemes szeretet és a béke."


,,Csak egyetlen vallás üdvözít, bármilyen nevet is adunk neki: a jó gondolat, jó szó és jó cseleke­det: akkor a béke és igazság megmutatja önmagát... "


„Ha mi, hatalmon lévők... elkezdenénk együtt dolgozni, akkor el tudnánk törölni a szegénységet, és húsz éven belül gondoskodni tudnánk róla, hogy a szegénység történelemmé váljon. Ez mindegyik emberi lény erkölcsi kötelessége.” (José Ramos-Horta)


„Ha egyszer elkezdődik a társadalmi változás, akkor már nem lehet visszafordítani. Nem lehet elvenni az oktatást attól az embertől, aki már megtanult olvasni. Nem lehet megszégyeníteni azt az embert, aki büszke. Nem lehet elnyomni az olyan embereket, akik többé már nem félnek. Láttuk a jövőt, és a jövő a miénk.” (César Chávez)




,,Nem hiszem, hogy egy civilizáció nagyságából bármit is mutatna az épületeinek magassága. Sokkal inkább az, hogy annak tagjai, az emberek milyen szinten tudnak kapcsolódni embertársaikhoz és a természetes környezetükhöz” - Ősi indián bölcsesség



Ne pazarold az idődet rossz hírek olvasására, nézésére!

Az internet attól pörög, ha minél hangzatosabb címen, minél több tragédiát lehet “eladni”.

Ha pedig bekapcsolod a tévét, egy hír akkor érdekes, ha a meghalt, felrobbant, félt, megölte igékkel, vagy a brutális, agresszív, megdöbbentő, tragikus jelzőkkel van felvezetve.

(Egyszer egy ismerősöm megkérdezte, létezik-e olyan csatorna, ahol nem kap a képébe minden áldott nap rossz híreket már korán reggel, azt mondtam neki, az én blogomat lapozgassa és máris megoldódik a gondja. Szóval
�� )

Szánd az idődet már korán reggel arra, hogy inkább ébredés után vegyél elő egy könyvet, lapozgass bele, olvass el egy-két oldalt, inspirálódj, töltődj fel!


Ne sodródj bele az ismerőseid, meg a körülötted lévők panaszhullámába! Rém könnyű belekerülni a negatív sodrásba, aztán meg olyan nehéz kijutni onnan. Minden embernek megvan a maga keresztje. Neked is, nekem is, neki is. De attól, hogy panaszkodsz, attól az a hiba még nem gyógyul meg. Csak téged betegít le a panaszkodás. (Hölgyek, figyelem: a panaszkodás ráncosít!)

Ne pazarold az életedet arra, hogy napról napra felhúzod magad a közéleti történéseken. Újra megkérdezem: attól, hogy az energiáidat lezabálod a durrogásra, neked bármiben változik az életed, ha minden áldott nap képes vagy magadat felhúzni a stadionépítésen, a migránsokon, az egészségügy helyzetén vagy a szupertrafipaxon? És tényleg annyira bosszant Liptai Claudia legújabb ruhája is, hogy percekig dühöng rajta? Ugye-ugye
..

Próbálj meg örülni! Mindennek! Szoktam mondani, ha nagyon szürkén látod a világodat, csak lépj ki az utcára, tégy meg pár lépést, majd nézz fel az égre. És aztán számold össze, mit látsz, ami szép. Belóg egy fa ága a képbe, már zöldell, a tavasz virágai lepotyogtak róla, új rügyek szöktek szárba, amik olyanok, mint pici fa-csecsemők. Ott az ég, ami kék (és még rímel is a mondat eleje) – de az a felhő milyen aranyos. Olyan, mint egy kis csónak. Vagy mint egy kacsa. Vagy mint egy fehér távirányító.

Ez öt apró kérés, de elhiszed, hogy úgy berobbantja a napod minden jó tekintetében, hogy azt el nem tudod képzelni? Hogy tele leszel jókedvvel és energiával? Akkor is, ha a te saját világod épp gödörben van, ha épp összedőlt körülötted pár kártyavár, akkor is kezdd így a napot!


Csináljunk ebből mozgalmat! Küldd el nekem, milyen könyvet olvasol, küldd el nekem a képet, amit a legelső fán csücsülő kismadárról készítettél, vagy ahol belemosolyogsz a világba, mert csak így érdemes. Sehogy máshogy.

További írások, amelyek címére kattintva szerezhetsz nagy adag inspirációt és motivációt, ezeket a cikkeket is olvasd el:  Higgy a pozitív mondatok elsöprő erejében! A mosoly.. Egy nap az életedből.. És a legfontosabb: Reggel a tükörben

http://bouvet.cafeblog.hu/2016/06/16/5-dolog-amit-csinalj-meg-meg-ma-megvaltozik-az-eleted-2/

 

Azzal, hogy adsz, megszépíted a világot és létrehozol egy olyan környezetet, ahol jó érzés honol és felszabadul a lélek. Adni jó, hiszen ezáltal örömet okozol a másiknak és szebbé varázsolod a napját.

Lehet ez egy mosoly, egy kedves gesztus vagy egy tárgyi ajándék, mind-mind pozitívan hat az emberre. Olyan jó érzés látni, hogy a másik boldog, hogy megfeledkezik mindenről, csupán a jelenben van és önfeledten mosolyog rád, mert olyat adtál neki, amire épp, abban a pillanatban szüksége volt. (Boros Bea)
 

Kedvesség kell, hogy betöltse minden szavunkat és cselekedetünket munkahelyünkön, az iskolában, az egyházban és különösen az otthonainkban. (Joseph B. Wirthlin)
 

é

sz


mostantol-az-oromomet.jpg
 

(mj)

http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/szep--uj-vilag.html