Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



Imádok nyerni.

Sikerre viszem.

Az imádat nagyon fontos dolog.


A mentálisan erős, produktív, sikeres emberek ezeket teszik:

·  NEM LESZNEK NEGATÍVAK. POZITÍV ELME = POZITÍV EREDMÉNYEK

·  NEM AGGÓDNAK AMIATT, HOGY MINDENKINEK MEGFELELJENEK.

·  Nem rágódnak a múlton, nem a múltban élnek.

·  KERÜLIK A NEGATÍV EMBEREK TÁRSASÁGÁT. A PRODUKTÍV, SIKERES EMBEREK NEM LÓGNAK NEGATÍV EMBEREKKEL. Szelektív társas kapcsolatok (pozitív, sikeres, boldog emberek társasága).

·  A PRODUKTÍV, SIKERES EMBEREK NEM VÉGEZNEK ÉRZELMILEG KIMERÍTŐ TEVÉKENYSÉGEKET.

·  A NEHÉZSÉGEKBEN MEGTALÁLJÁK A LEHETŐSÉGET.
MINDEN ELŐTTÜK ÁLLÓ PROBLÉMA CSUPÁN EGY ÚJABB LEHETŐSÉG, HOGY FEJLŐDJENEK.
A MENTÁLISAN ERŐSEK ELFOGADJÁK A KIHÍVÁST ÉS MEGOLDJÁK A GONDOKAT.


·  ARRA FÓKUSZÁLNAK, AMIBEN A LEGJOBBAK.
A MENTÁLISAN ERŐSEK AZÉRT SIKERESEK, MERT TUDJÁK, HOGY MIHEZ ÉRTENEK A LEGJOBBAN ÉS ARRA ÖSSZPONTOSÍTANAK.

·  DOLGOZNAK A GYENGESÉGEIKEN.

·  NEM ADJÁK ÁT AZ IRÁNYÍTÁST AZ ÉLETÜK FELETT.

·  ADDIG PRÓBÁLKOZNAK, AMÍG EL NEM ÉRIK A CÉLJUKAT! AZ AKADÁLYOK CSAK A FEJLŐDÉSÜNKET SZOLGÁLJÁK.

·  ÖNMOTIVÁCIÓ. ,,GONDOLJ SOKAT A GYŐZTES PILLANATAIDRA, MERT EZ ÉBREN TARTJA A VÁGYAT, HOGY MIÉRT IS KÜZDESZ.”

·  ÉRZELMI ÖNKONTROLL. ,,A KÜLSŐ KÖRÜLMÉNYEK HELYETT AZ ÉRZELMEINKET KELL KONTROLLÁLNI, ÉS FOLYTATNI MEGÁLLÁS NÉLKÜL, AMIT ELKEZDTÜNK.” NYOMÁS ALATT IS A CÉLRA TARTANAK.

·  VIZUALIZÁLNAK. ,,AMIKOR ELKÉPZELJÜK MAGUNKAT VALAMILYEN TEVÉKENYSÉG KÖZBEN, BIZONYÍTOTTAN UGYANAZOK AZ AGYI KÖZPONTOK AKTIVÁLÓDNAK, MINT A TÉNYLEGES CSELEKVÉS SORÁN.”

·  CSELEKVÉS-ORIENTÁLTAK.

·
  POZITÍV-SIKERES JÖVŐKÉPÜK VAN.

·  IGYEKEZNEK MINDENT MEGADNI A TESTÜKNEK, AMIRE SZÜKSÉGE VAN.

·  A PRODUKTÍV, SIKERES EMBEREK NEM TESZIK MAGUKAT AZ UTOLSÓ HELYRE A FONTOSSÁGI LISTÁN.

·  PRODUKTÍVAN TÖLTIK AZ IDŐT.

·  NEM VÁRNAK AZONNALI EREDMÉNYEKET.

·  HA SZÜKSÉG VAN RÁ, AKKOR NEMET MONDANAK.

·
  EGÉSZSÉGES ÖNBIZALMUK VAN.

·  TISZTÁBAN VANNAK A CÉLJUKKAL.
TUDJÁK, HOGY HOVA SZERETNÉNEK ELJUTNI A KARRIERJÜKBEN.


·  HISZNEK MAGUKBAN. Aki hisz magában, aki tudja, hogy mit akar, és azt képes is megfogalmazni, akarja, s tesz érte eredményes, célravezető módszerekkel, tettekkel, és el is éri.

·  A HITÜKHÖZ SZÜKSÉGES KÉPESSÉGEK, KÉSZSÉGEK, AFFINITÁS, TUDÁS BIRTOKÁBAN VANNAK, VAGY MEGSZERZIK.

·  KÉPZIK MAGUKAT - FEJLŐDNEK.

·  INTELLIGENSEK, POZITÍVAK, DINAMIKUSAK.

·  MINDENT ELKÖVETNEK, HOGY AMI ÉRDEKLI ŐKET, ABBAN JÓK LEGYENEK.

·  MEGFELELŐ MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGŰ ,,MUNKÁT” FEKTETNEK BE, MERT TUDJÁK, HOGY AZ ELVÉGZETT MUNKA JÖN MAJD KI.

·  NEM FÉLNEK EGYEDÜL LENNI.

·  NEM PAZAROLJÁK AZ IDEJÜKET.

+
,,Kizárólag hatékony, eredményes, megtérülő munkafolyamatokra törekszem." 

 ,,Az eredményesség kulcsa abban rejlik, hogy a napjaid túlnyomó részében mi az, mi magasabb szerepet játszik."

,,Az egyetlen értelmes cél csak is az lehet az indulásod kapcsán, hogy mindent megtegyél,
amit muszáj megtenned a sikered érdekében,

de semmit ne tegyél meg,
ami nem ad hozzá az optimális eredményhez."



,,Pozitív szemléletmód jellemzi őket.

Hisznek abban, hogy a kihívásokon keresztül fejlődnek.

A kudarcot nem az intelligencia hiányaként, vagy akként
könyvelik el, hogy ők maguk értéktelenek lennének,

hanem
katalizátorként tekintenek rá.

Egy kudarc katalizátor a fejlődéshez,
a már meglévő képességek fejlesztéséhez.”



,,Nem foglalkoznak mások véleményével.

  • Ugyanis az nem definiálja őket.

    A kellő önbizalommal rendelkezők meglátják a különbséget a között, hogy meghallgatni más véleményét, és megfogadni a tanácsát.

Tudják, hogy sajnos sokan féltékenységből, irigységből próbálják lebeszélni őket céljaik eléréséről,
és nem hagyják, hogy lehúzzák őket magukkal.


Ezek az emberek tudják, hogy a csalódás és a vereség ugyanúgy a siker része, és csak közelebb viszi őket a végső célhoz.
Eléggé magabiztosak ahhoz, hogy ragaszkodjanak az ötletükhöz, és véghez is vigyék."

 

A cselekedet mindig abból születik, amit erőteljesen kívánunk. (Harry A. Overstreet)

,,Aki a célt akarja, annak az eszközöket is akarnia kell.”
 

,,A gazdagok a pozitív beállítottságú, sikeres emberek társaságát keresik.
A szegények a negatív beállítottságú vagy sikertelen emberek társaságát keresik.

A gazdagok készek menedzselni magukat és az értékeiket.
A szegények rossz véleménnyel vannak az eladásról és az önmenedzselésről.


A gazdagok nagyobbak, mint a problémáik.
A szegények kisebbek, mint a problémáik.


A gazdagok a lehetőségekre koncentrálnak.
A szegények az akadályokra koncentrálnak.

 …Ahová figyelem irányul, ott energia áramlik, és eredmények mutatkoznak.

A gazdagok az eredményeik alapján várnak javadalmazást.
A szegények az idejük alapján várnak javadalmazást.

Amíg meg nem mutatjuk, hogy kezelni tudjuk, amink van, nem kapunk többet.

A gazdagok a pénzüket dolgoztatják. A szegények a pénzért dolgoznak.

A gazdagok minden dollárt "magnak" tekintenek, amelyet el lehet ültetni, és száz másikat terem, azokat azután újra el lehet ültetni, és még ezret teremnek.

Jövedelmünk csak olyan mértékben nő, amilyen mértékben mi magunk fejlődünk.

Ha meg akarjuk változtatni a gyümölcsöt, a gyökereket kell megváltoztatnunk.

A gondolatok érzésekhez vezetnek.
Az érzések tettekhez vezetnek.
A tettek eredményekhez vezetnek.

A tudatosság azt jelenti, hogy megfigyeljük a gondolatainkat és cselekedeteinket, hogy igazi döntések szerint éljük az életünket, melyeket az adott pillanatban hozunk, ne múltbeli programjaink érvényesüljenek.

Te döntöd el, úgy gondolkozol-e, hogy segítsd önmagadat a boldogulásban és a sikerességben, vagy ezzel ellentétesen.


A vezetők sokkal több pénzt keresnek, mint a követőik.

Elménk oktatása és irányítása a leglényegesebb készség a boldogság és a siker eléréséhez.


Még ma határozd el, hogy jobb lesz az életed, ha az itt leírtak szerint gondolkozol, és felhagysz a múltbeli, önromboló szellemi szokásokkal!
Döntsd el, hogy mostantól fogva nem a gondolataid irányítanak, hanem te irányítod a gondolataidat!
Mától kezdve nem az elméd a hajó kapitánya, hanem te, és az elméd neked dolgozik.


Megválaszthatod a gondolataidat. Velünk született képesség, hogy bármikor törölhetünk minden olyan gondolatot, amely nem támogat minket.
Ugyanakkor bármikor előtérbe helyezhetünk erőt adó gondolatokat is, egyszerűen azáltal, hogy koncentrálunk rájuk.
Irányíthatjuk az elménket.

- T. Harv Eker - A milliomos elme titkai -


Építsd fel! - Sok-sok jóval, sok pozitív energiájú cselekedetekkel, gondolatokkal!
Negatívval leviszed.

Sok jót, pozitívat tegyél bele. – Telítettség.

Jó okok-dolgok felhalmozása.



Masszázsok, simogatások.

Nyújtás-nyújtózkodás, sportolás.



Sikerélmények.


Jó-vidám-pozitív zenék-könyvek-életrajzok-filmek.



A Teljes kipihentség, és a minőségi meditációk csodája!!!.


A jó, a kellemes, az öröm és a szeretet töltsön el.

Szeretetet adni és kapni – Szeretni és szeretve lenni.


Friss levegő
,,figyelmen kívül hagyott szellőzés a felelős az álmosságért és a kábaságért."
Az orvostudomány is állítja:

A friss levegő kémiailag értékesebb, mint a szobai levegő. A nagy mennyiségű friss levegő valósággal felvillanyoz.

Fény-világosság.


Helyes energiagazdálkodás
Pihentető szünetek – napok beiktatása.
Hagyd abba,mielőtt elfáradnál.


Energiaszint-növelése.

Fáradtság - teljesítménycsökkenés, negatív gondolatok, hibáztatás..
Kipihentség - jó teljesítmény, jó gondolatok.



Tudatos energiagazdálkodás

A tudatos energia-felvétellel stabilizálhatjuk energetikai egyensúlyunkat, erősíthetjük életenergiánkat,
és harmonizálhatjuk a testet, a lelket és a szellemet.

Hibás energiagazdálkodás következményei:
csökkenő teljesítmény, motivációhiány, kedvetlenség,
diszharmónia, gyengeség, korlátozott alkotóképesség, kimerültség, gátoltság, ingerültség, betegség.

A sikerhez célirányos, koncentrált energiagazdálkodás kell.

(Helene Walterskirchen)




Pozitív hozzáállásával és gyakorlatias szemléletével tartja fenn a hitét nehéz körülmények között is a legjobb helyzeteket használva fel.


,,Ha hiszel magadban és feltételek nélkül szereted magad, legyőzhetetlenné válsz.”


A tanácsom: ne csak olvasd, hanem hasznosíts, és küzdj meg az álmaidért. Megéri!



Arról beszélünk, amit emberek állítanak, hogy: Ha nagyon akarunk valamit, és hiszünk magunkban, a világon bármit elérhetünk.

Az egésznek a lényege, hogy: mi az, amire a főhősünk vágyik, milyen cél lebeg a szeme előtt.


Tehát adott a cél, és történet során a főhős legyőzi az elé gördülő akadályokat. Igen, ez a lényeg.

,,Ami megtölti az emberek szívét, előbb-utóbb kikívánkozik és megjelenik körülöttünk mindenhol. Ezért látunk karácsonykor mindenhol örökzöldet, fényeket, csillagokat…és betlehemi jászolokat, mert emlékezteti őket a Szeretetre…”


Jobban éreznéd magad, ha kedves lennél hozzám. - Elfogadóbb. Boldogabb leszel.

 

,,Nagyon fontos, hogy mindenki tudjon mosolyogni és megtalálja azt, ami boldoggá teszi őt. Elég egy kedves szó, meleg napsütés vagy egy finom kávé illata.
A lényeg, hogy találjunk valamit az életünkben, ami boldoggá tesz minket.”



,,Alvás, egészséges étkezés és testmozgás.
A derűs, nyugodt életet élőknél megfigyelhető a napirend.

Nem henyélnek egész délelőtt az ágyban, és reggeli rutinjuk része a testmozgás.

Egészségesen és napi ötször esznek,
este pedig igyekeznek időben ágyba bújni.


Törődnek az érzelmi életükkel.
A
segítségkérés a lelki problémákra is kiterjed azoknál, akiket úgy ismerünk, hogy sosem szoronganak semmin.
Nem szégyellnek pszichológushoz fordulni,
ha életük során olyan problémákkal találják szemben magukkal,
melyekkel úgy érzik, nem tudnak egyedül megbirkózni.


Megbízható baráti körük van.


Kerülik a drámát.

Sportolók és művészek egy személyben.


Nem mástól várják a boldogulást.
Tudják, hogyan alakítsák a munkahelyi életüket,
és nem mástól várják azt sem, hogy megmondják, mivel töltsék a szabadidejüket, hogy jól érezzék magukat.


Érzik, mikor van szükségük arra, hogy társaságban legyenek, és mikor egy csendes délutánra a virágaik között.

Tisztában vannak önmagukkal, az igényeikkel, nem mástól függ a boldogulásuk.

Kitűzik az elérendő célokat maguknak, és tudják, hogyan érjék el ezeket.”


Forrás: https://marieclaire.hu/lelek/2019/04/21/a-sosem-stresszelok-tizparancsolata

https://ridikul.hu/2017/10/09/a-stresszmentes-elet-5-apro-titka




”Azt kívánom, hogy alázattal, kitartóan tegyetek az álmaitokért, kapkodás, türelmetlenség nélkül, elfogadva, hogy mindenhez idő kell.

Azt kívánom, hogy tanuljatok meg nemet mondani, még akkor is, ha borzasztóan nehéz.

Azt kívánom, hogy minden alkalommal, amikor közel kerültök a ponthoz, amikor feladnátok, jusson eszetekbe az, hogy miért csináljátok azt, amit.

Azt kívánom, hogy merjétek kinyitni a szíveteket, és vegyétek észre, hogy mennyi nagyszerű ember van a világon.

Azt kívánom, hogy vegyétek észre a lehetőségeket még ott is, ahol más semmit sem lát.”
https://www.facebook.com/oravecznora/photos/a.185601784829180/4823567104365935/



A rendszeres meditációval könnyedén szerelmes, boldog, harmonikus életet teremthetsz magadnak.
http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/meditacio.html
A meditáció és a fergeteges szexuális élet összefüggései
 

Az érett, önmegvalósító személyiség 25 jellemzője (Abraham Maslow)

  1. A valóság hatékony észlelése. Realitásérzék, helyes valóságérzés, jó kapcsolat a valósággal. Ez nyilvánul meg a helyzetek és a személyek helyes megítélésében.
  2. Elfogadás önmagunkkal, másokkal és a természettel szemben.
  3. Spontaneitás.
  4. Természetesek és mesterkétlenek.
  5. Örök filozófiai kérdések foglalkoztatják őket.
  6. Problémamegoldóközpontúak. Problémamegoldó tevékenységében annak humán módja legyen a jellemző (a belátás és a gondolkodás, szemben a vak próbálkozással).
  7. Szilárd szokásokkal rendelkezzék, amelyek fizikai és szociális helyzetekben eredményes alkalmazkodást biztosítanak számára. Ezt a perspektívát ígéri a tanuláselméleti koncepció.
  8. Képes legyen ösztönimpulzusainak örömteljes, szorongásmentes kielégítésére, azaz találja meg a harmóniát vágyai és a felettes én kontrollja (a közösség érdekei és elvárásai) között.
  9. Sokoldalú érdeklődés és tevékenység (tág kiterjedésű mező). Az egy-oldalú „beszűkült” ember mint személyiségminta nem ideális, még akkor sem, ha magas sport- vagy munkateljesítményre, például tudományos tevékenységre vagy művészetre szűkült be. Az igazán jelentős alkotók mindig sokoldalúak.
  10. Reális önértékelés (önismeret), identitás.
  11. Elég erősek, autonomók, függetlenek, és saját meglátásaik által irányítottak ahhoz, hogy néha indulatosnak tűnjenek.
  12. Feladatközpontúság.
  13. A magánélet önállósága és sértetlensége.
  14. Függetlenség a kultúrától és környezettől.
  15. A befogadás állandó frissessége.
  16. Kitágult idődimenzió, azaz a jelen tevékenységnek összefüggésbe állítása a múlttal és jövővel, tervezés. Maslow odáig megy, hogy hangsúlyozza: az önmegvalósító személyiség saját magát és tevékenységét a valóság végső lényegével igyekszik összefüggésbe hozni, abban elhelyezni és ahhoz vonatkoztatva megérteni, érzékletesen „óceáni” attitűdnek nevezi ezt a belső magatartást. A végtelen horizontok: “oceanikus” érzés, vallások.
  17. Interdependencia, azaz a személyiség alrendszereinek egymástól független működése. Az érett személyiség képes arra, hogy például hivatali kudarcának ne vallja kárát a családjával való együttlét jó hangulata.
  18. Belső kontroll attitűd: jól működő, nem infantilis (nem félelemkondicionált), hanem az énképhez igazodó lelkiismeret. Jól szabályozza motívumait (önkontroll).
  19. Magas a frusztráció-toleranciája. Viselkedését nem jellemzi az agresszivitás.
  20. Szociális érzület: azonosulás, együttérzés, gyöngédség.
  21. Mély, de szelektív társas kapcsolatok. Intimitásra törekvés, azaz mély, de megválasztott szociális kapcsolatok, melyekben saját énünk „feloldódik”.
  22. Demokratikus jellemszerkezet: mások tiszteletben tartása.
  23. Etikai (erkölcsi) szilárdság.
  24. Ellenségességtől mentes humorérzék. Filozófikus és gondolatgazdag. Nem mások megtréfálása jellemez, hanem mosolyra késztet.
  25. Alkotóképesség, kreativitás, találékonyság.

http://365letszikra.hu/maslow-piramis-erett-szemelyiseg/ https://www.szemelyiseg-vezetes.hu/az-erett-szemelyiseg-jellemzoi/ Carver, Charles S.-Scheier, Michael F. – Személyiségpszichológia


Élete vége felé Maslow különbséget tett kétféle önmegvalósító személyiség között (Maslow 1971).

Az egyik a már leírt jellemzőket testesíti meg.

A másikat Maslow transzcendens önmegvalósítónak nevezte el.

Ez utóbbiak oly sokat áldoznak az önmegvalósító tapasztalatokért, hogy ez válik életük legbecsesebb alkotóelemévé.

Tudatosabban moti­válják őket az olyan egyetemes értékek vagy célok, melyek felettük vagy rajtuk kívül állnak (mint pél­dául a szépség, az igazság és az egység), mint az önmegvalósítók másik csoportját. Holisztikus mó­don viszonyulnak a világhoz, s az izgatja őket, ho­gyan képeznek egységet a világ alkotóelemei.
Az én fokozottabban transzcendálódik, így az önmegva­lósítás szinte az „univerzum megvalósításává" válik. Tapasztalataik valamiképp megszentelődnek szá­mukra.

Önmagukat képességeik kifejeződésének eszközeként, és nem képességeik tulajdonosának te­kintik. Ebből a jellemzésből származik a transzper­szonális (személyen túli) kifejezés is, mellyel olykor az emberi lehetőségek ilyen szemléletére utalnak.

 

  • Neufeld szerint az érett személyiség három minimális kritériuma az önálló életképesség, az alkalmazkodóképesség, valamint az, hogy legyen önmaga a kapcsolataiban is.

    Allport listájában többségben vannak a kapcsolati és érzelmi tényezők:
    az én-érzés kiterjesztésének képessége, azaz a másik örömében való részvétel képessége; a másokhoz való meghitt, szerető, de nem birtokló, beavatkozó viszonyulás; az érzelmi biztonság, önelfogadás, az élet állandó bizonytalansága elfogadásának képessége; és a valósághű percepció és a jártasságok, a saját szakma, mesterség ismerete, a képesség az elmélyülésre.
    http://mipszi.hu/cikk/160225-erett-szemelyiseg-kerestetik
     

 ,,Az érett személyiséget dominánsan ,,proszociális” (önzetlen) értékek jellemzik.”


Az egészséges személyiség kritériumai:

  • MENNYIRE SZERETJÜK MAGUNKAT:
    akik nagyon szeretik magukat egészséges személyiségük van.

    MENNYI FELELŐSSÉGET VÁLLALUNK: akik nem kívülről várják sorsuk alakítását, akik nem másokat hibáztatnak, egészséges személyiségek.

    KÖNNYEN MEG TUDUNK E BOCSÁTANI:

    minél könnyebben tudunk megbocsátani, annál egészségesebb a személyiségünk.

    POZITÍV VÁRAKOZÁSOK:

    Az, hogy mennyire keresünk jót mindenben és mindenkiben. Akik a jót keresik igazán egészséges személyiségek.

    HOGYAN JÖVÜNK KI MÁSOKKAL: nem lehet egészséges személyiségünk, ha nincsenek jó kapcsolataink embertársainkkal.


    Kölcsönösség törvénye:
    *minél jobban szeretjük magunkat, annál jobban szeretünk mást.

*minél több felelősséget vállalunk, annál jobb a kapcsolat.

*minél könnyebben bocsátunk meg, annál jobban fejlődnek kapcsolataink.

*minél inkább csak a jót keressük az emberekben, annál jobban jövünk ki önmagunkkal(!!) és velük.

*és minél jobban kijövünk más emberekkel annál jobban szeretjük magunkat.

Megfelelés törvénye:
Külvilágunk megfelel a belső világunknak. Amilyen bent, olyan kint.
Különösen a kapcsolatainkban.


Vonzás törvénye: Olyan embereket vonzunk akik hasonlítanak hozzánk belül.
Ahhoz, hogy megváltoztasd a kapcsolataid,
változtasd meg a kapcsolatod magaddal.


Amint jobban tiszteljük és elfogadjuk magunkat, jelentősen növekszik azoknak a száma, akikkel kijövünk,
Amint növekszik az önbecsülésünk, javulnak a kapcsolataink és több emberrel jövünk ki.
 

-Mi a titka az önbecsülés javításának?
Kölcsönösség törvénye:
Minden dolog amivel növeljük más önbecsülését a sajátunkat is fokozza.
Megfordíthatóság törvénye: minden amit azért teszünk, hogy mások önértékelését javítsa, a sajátunkat is javítja.

-Hogyan növeljük mások önbecsülését?

  • HAGYJ FEL A DESTRUKTÍV KRITIKÁVAL: Senkit se kritizálj, mert az lebecsülést sugall, tönkreteszi a másik ember önbecsülését. Semmi más nincs, ami az önértékelést gyorsabban csökkentené, mint a destruktív kritika.
  • LEGYÉL KEDVES: ne vitatkozz. Először a másikat próbáld meg megérteni, ne magad megértetni.

Ha nem értünk egyet valakivel, az éretlen személyiség természetes reakciója az, hogy nyomban érvekkel árasztja el a másikat.

Ezzel szemben az érett személyiséget az jellemzi, hogy először igyekszik megérteni, miért vélekedik vagy érez így vagy úgy a másik.

https://www.youtube.com/watch?v=ONg0a39AZIs https://thisisyourkingdom.wordpress.com/2015/08/11/brian-tracy-sikeres-szemelyiseg-kialakitasa


t




A kudarc és a siker, a tanítód legyen.


„Azt gondolom, hogy a magyar környezet jelenleg nem teszi lehetővé a fejlődést.”  - Révész Attila a Kisvárda szakmai igazgatója

 

Ki az igazi innovátor? Aki elképzeli, hogy a szemünk előtt lévő dolgok nem véglegesek.



„Mindenekelőtt büszke vagyok arra, hogy itt lehetek. Sokat jelentett számomra, hogy a klub mennyire éreztette azt, hogy rám van szüksége.”

Szeretném, ha a klubnak a jövőben minden célja megvalósulna.

Az első benyomásaim rettentő pozitívak. Befogadó közösséghez érkeztem, kérdés nélkül mindenki segít mindenben, várom a közös jövőt.

Szeretném a csapatot segíteni, hogy első helyen végezzünk a tabellán. Célunkat elérhetjük, mert igen mély a keret és nagyon jó játékosok alkotják.
Látom, tudom, sokat kell dolgozzak az elkövetkezendő időkben.

Dolgozni fogunk vele, hogy jobbá tegyük őt bizonyos területeken.

El tudom magyarázni, hogy mit érzek, valamint mire van szükségem ahhoz, hogy eljussak A-ból B-be. Hiszem, hogy erre képes vagyok.


Add gyermekednek a tudás, a kreativitás és a kíváncsiság hármas szuperképességét.

„A jó alsó tagozat szeretetteljes, biztonságot és örömöt adó közösség.”



Mi lakozik a felszín alatt?
Ma érdemes figyelnünk a bevillanó gondolatainkra és a belső és külső, Minket felkavaró helyzetekre.
Milyen erők munkálkodnak Benned? Miben szeretnél változtatni?
Minden Benned szunnyadó erő, vágy, gondolat, érzés Utat keres az Életedben. De csak akkor jelenik meg a fizikai valóságban, ha már kész vagy rá testi, lelki, szellemi szinten is.
Fénnyel, Szeretettel és Áldással.

https://www.facebook.com/csillagforras/photos/a.171032456295031.44831.168793726518904/1026612694070332


Hidd el, hogy meg tudod, csinálni, hidd el hogy képes vagy rá, mert meg van hozzá a tudásod, a képességed, ha meg nincs, akkor szerezd meg. (Molnár József)



jol



http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/egyeb-jok/a-csakrak-es-szinek-jotekony-hatasai.html

csakrak

Brian Tracy - A negatív érzelmek kiiktatása
https://www.youtube.com/watch?v=Eahvg74otXc&index=112&list=PLD4970748C58F6B7D

Brian Tracy - A stressz és a feszültség kiiktatása https://www.youtube.com/watch?v=REGT07igASU&list=PLD4970748C58F6B7D&index=113

 

"Egy percig se érdekeljen az, hogy más kételkedik benned! Csak az a fontos, hogy te soha ne tedd ezt meg! Higgy, mindig, megállás nélkül, szívből, leállíthatatlanul menetelve előre, mert az bőven elég lesz ahhoz, hogy elérj az álmodig!" - Oravecz Nóra

Képezd magad! Tanuld meg azt, ami a célod eléréséhez szükséges - tudás, képesség, készség.

Csináld azt, ami a sikerhez vezet, ami a sikeredhez kell!



,,Gyakorold a negatív gondolatok megváltoztatását.

Amikor a fejedben felbukkan egy negatív gondolat, akkor helyezd a dolgot más nézőpontba, és változtasd pozitívra.

Gyakorlással ez egyre könnyebb lesz, és idővel már automatikusan fog menni a gátló gondolatok átalakítása olyanokká, amik felemelőbbek.”




- Az ún. kognatív-viselkedésterápia egyik legfontosabb célja éppen az, hogy segítsen az automatikus gondolatok felismerésében,
és megtanítsa a beteget arra, hogy testi panaszok esetén más, hasonlóan elfogadható, de jóval kevésbé fenyegető értelmezési lehetőségeket találjon.

- A másik fontos dolog célja a terápiának a lassú, kontrollált légzés megtanítása, mivel ezzel megelőzhető az öngerjesztő kóros kór beindulása.


,,Légzéskontroll
A kezelés lényege abból érthető meg: a pánikroham során jelentkező tünetek jó részét az okozza, hogy
a roham során kialakuló hiperventilláció miatt
 a vérben felszaporodik az oxigén, és lecsökken a széndioxid.


Ennek hatására a testben átmeneti érszűkületek alakulnak ki, ezzel magyarázhatók a pániktünetek.

Így a légzéskontroll kezelés során arra törekszünk,
hogy ellassítsuk a légzést, helyreállítva ezzel az oxigén/széndioxid arányt. 


 

A légzéskontroll kezelés épít arra a fiziológiai jelenségre is,
hogy az elnyújtott kilégzés fokozza az ellazulást, ami a szorongás ellen dolgozik.

A módszer hatásosabb, ha a hasi légzéssel együtt gyakoroljuk.

 

A legtöbb relaxációs módszer elsősorban az izmok ellazítására koncentrál.

A szorongás egyik vezető tünete ugyanis az izomfeszülés, amit sokszor csak akkor veszünk észre, amikor ellazulunk.

A relaxáció (és a hipnózis) egyik lényeges hatóeleme, hogy amit elképzelünk, azt a testünk meg is valósíthatja.


Relaxációban a beteg a terapeuta segítségével elsajátítja azt a képességet,

hogy képzeleti képek,
magában kimondott szavak segítségével

képes legyen az izmok ellazulását előidézni testében.

Erre két módszer van, a progresszív relaxáció, melyben először megfeszítjük az izmainkat, így mikor ellazulnak jobban lehet érezni a különbséget.”



Hosszútávú higgadtság? Íme a pszichológus néhány jó tanácsa:

Legyen lakása a nyugalom szigete!
Kerülje a vakító fény- és szükségtelen zajforrásokat. Ha teheti, jó minőségű, halk berendezéseket, készülékeket vásároljon.

Sportoljon!
Próbálja megtalálni az önhöz legjobban illő mozgásfajtát. Olyan sportágat válasszon, ahol azonos, már-már monoton mozdulatok követik egymást (például úszás, kocogás).

Rendszeresen iktasson be napirendjébe hosszabb-rövidebb szüneteket, amikor nyugodtan átadhatja magát gondolatainak.

Sajátítson el különféle relaxációs technikákat (meditáció, jóga, autogén tréning), és gyakorolja azokat mindennap. 
Forrás: http://www.shape.hu/rovat/egeszseg/182_a_diagnozis_tulerzekenyseg.html


Ezen alkalmakkor felszínre bukkanhatnak fájó emlékek. A lényeg, hogy ne nagyon zavarjanak, ez jel lehet, hogy tisztulunk.
Folytassuk a gyakorlatokat tovább, és ezek a zavaró érzelmek egyre jobban elvesztik a jelentőségüket, majd végül eltűnnek.


Még mielőtt eluralkodik önön ez az érzés, ismerjen meg néhány gyors, de hatásos trükköt:

* Mindig vigyen magával néhányat kedvenc zenéi közül, így bármikor könnyen kikapcsolhat.

* Ha feszült, nézzen ki az ablakon, keressen szemeivel zöld felületet és pihentesse azon tekintetét. 
Egy szép fa látványa nyugtatóan hat az idegekre és segít a koncentrálásban.

Idézze fel lelki szemei előtt azt a helyet, ahol mindig jól érzi magát 
és próbálja részletesen leírni a tájat.
Gondoljon rá hosszasan! 
Forrás: http://www.shape.hu/rovat/egeszseg/182_a_diagnozis_tulerzekenyseg.html


 

Tanuljunk meg lazítani, oldani feszültségeinket az izmok, a légzés, az érzelmek és a gondolatok szintjén.

Tanuljunk meg feltöltődni, végezzünk néhány vizualizációs gyakorlatot,
például amikor ellazulva nyugodtan fekszünk vagy ülünk, és magunk elé képzelünk egy szép tájat vagy növényt.

Képzeljük el, hogy ott vagyunk, és a gyógyító energiaforrásból feltankolunk. 
Forrás: http://www.informed.hu/eletmod/partnerkapcsolat__szex?article_hid=22067

  

Képzeljük el azt a helyszínt és szituációt, amelyben a legkevésbé szoronganánk a kudarctól való félelemtől.

Azután lépjünk át a következő helyszínre és szituációba, mindaddig folytatva az átlépéseket, amíg szorongani nem kezdünk.

Ekkor lépjünk ki a szituációból, újra relaxáljunk, majd ismét térjünk vissza az elhagyott szituációba, mely korábban erőteljesebb szorongást, félelmet váltott ki belőlünk.
Ezzel az egyre fenyegetőbb pszichés hatásokkal való szembenézéssel és azokon szorongás nélkül történő túllépéssel megtanulható,
 
a korábban az életben szorongást, stresszállapotot kiváltó szituációktól való végleges megszabadulás.

Forrás: http://www.teafilter.hu/teazo/stressz.html


Önbizalmunkat relaxált állapotban tudatosan is edzhetjük.


,,Epiktetosznak valószínűleg igaza van abban, hogy nem maguk a dolgok, események váltanak ki bennünk elviselhetetlen feszültségű érzelmeket és indulatokat, hanem a róluk alkotott képzeteink.”
 

,,Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy. Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.”

,,Ha a mai napot nem mosollyal kezdted, akkor kezdj el gyakorolni holnapra...!!”



,,Regenerálódás 2 hét, ha az ember nem pihente ki magát.
Nem győzik az orvosok hangoztatni, hogy a jó egészség szempontjából mennyire fontos az alvás és a nyugodt pihenés.

Kiderült, hogy a kialvatlanság valóban jelentős elváltozásokat okoz. Ha valaki tartósan több órát elspórol alvási idejéből, olyan hormonális változások is felléphetnek, amelyek felboríthatják szervezetének normális működését.

Kimutatták azt is, hogy a szervezet képes a regenerálódásra, de ehhez nem elég egy nap (mint gondolnánk: jól kialszom magam, és kész!)
-
legalább két hét rendszeres és megfelelő mennyiségű, mindennapos alvásra van szükség.”


Tudósok azt feltételezik, hogy a lehangoltság bizonyos formái a testazonos melatonin hormon fényhiány okozta túltermelődésével hozhatók összefüggésbe.
A komor évszakban bekövetkező lelki zavarok ellensúlyozására ezért az egyik legelterjedtebb módszer a fényterápia.

Egy speciális fényforrás meghatározott ideig tartó nézésével mérsékelhető többek között a melatonin képződése.
A téli depressziós epizódokban szenvedő betegek 70-80 %-a jól reagál fényterápiára.
Ajánlott: www.depresszio.hu


A teljes spektrumú fényt évek óta alkalmazzák terápiás céllal.
Évente kb. 200 millióan élik át az úgynevezett „téli depressziót”.
Ez azonban gyógyítható illetve megelőzhető a teljes spektrumú fény segítségével.

Ha kihasználjuk a fény idegrendszerre gyakorolt jótékony hatását, javíthatunk az alvás és az ébrenlét ritmusán is.
Forrás: http://www.fenyterapia.hu/hu/erdekes+es+hasznos/fenyforras+hatasa+a+gyogyaszatban/a+teljes+spektrumu+fenyt+evek+ota+alkalmazzak+terapias+cellal.html


http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/egyeb-jok/jo--pozitiv-hatasu-gyumolcsok--taplalekok.html


http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/energetizalo--erosito--nagyon-pozitiv-hatasu--gyogyito-gyogynovenyek.html


,,Evés előtt félórával, s evés után körülbelül egy órával fogyasszunk folyadékot és akkor is javasolt valamilyen meleget inni hideg helyett, mert a meleg segíti az emésztést és nem korlátozza.”

,,A SO megállapítja: butaság, tévhit, hogy evés közben ne igyunk.
Sőt ennek az ellentéte igaz: ha nem cukros üdítőket fogyasztunk vagy alkoholt,

akkor a folyadék segíti az emésztést.”



,,A légzés szervezetünk egyik legfontosabb energiaforrása.
Minden egyes belégzéssel életenergiát szívunk magunkba. Az oxigén az élet forrása.

Csak ha sejtjeink elegendő oxigént tudnak felvenni, vagyunk olyan helyzetben,
hogy a rendelkezésre álló tápanyagokat elégessük,

és így a test működésének fenntartásához szükséges energiát garantáljuk.”



,,Testépítők, erőemelők edzés előtti itala lehet azon pre-workout készítmények sora,
amelyek értágító,
energetizáló és az izom bedurranását eredményező összetevőkkel rendelkeznek.
Sok esetben nagy mennyiségben tartalmaznak szénhidrátot, kreatint, valamint a vér nitrogén-monoxid szintjét emelő faktorokat.”




,,A jóindulat a kedvesség, és végső soron a karizma felé vezető út második szakasza (a hála után).

A mindennapi interakciókban a testbeszéded
szívélyességet, gondoskodást és együttérzést közvetít

– márpedig ezek mindegyike erőteljes karizmatikus minőség.

Ebben a lelkiállapotban fokozódik a szervezetedben az oxitocin- és a szerotonintermelés.
Mindkét vegyület közérzetjavító hatással bír.


Érdekes módon ezután maga az interakció is
könnyedebb lesz, mert megszűnik az abból fakadó nyomás, hogy kedvesnek akarod láttatni magadat.”




Különösen a szív-csakra tisztítására figyeljünk,
hiszen ez a csakra-rendszer központja,
itt van a szeretet, mely nyitottá tesz minket az élet és más emberek felé.


Ha sikerül megnyitnunk a szív-csakránkat, az emberekben egyre több pozitív tulajdonságot fedezzük fel,
elkezdjünk becsülni őket
és automatikusan csak a pozitív kisugárzásokat engedjük magunkhoz.



A csakráknak szükségük van a kellemes, szeretettel, örömmel végzett tevékenységekre.
Pozitív, felemelő energiát árasztó helyekre.
(Lehet ez akár a saját lakásunk: színekkel, látvánnyal (pl. képek), hangokkal stb.)


Ha két ember szereti egymást a szív-csakrájuk megnyílik és szexuális életük is jobb lesz.

A szeretet képes semlegesíteni a csakráinkat újra összezáró feszültségeket.

Ha a szív-csakránk nyitott,
elérhetjük, hogy a többi csakránk is nyitva maradjon, és a bennünk rejlő erőket a lehető leghatékonyabban használja ki.


A halvány rózsaszín hatására szív-csakránkban felébred a lágy, simogató szeretet és a gyengédség érzése.
Ugyanezeket a hatásokat váltja ki a rózsakvarc, vagy a hárfa és hegedű lágy dallamai.
De egy gyengéd, szeretetteljes érintés is megfelelő rezgést válthat ki a szív-csakránkban
és elősegíti annak megnyílását és saját rezgésének aktívvá válását.


http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/egyeb-jok/a-csakrak-es-szinek-jotekony-hatasai.html



,,Minél intenzívebb érzéseket táplálsz, egy gondolattal kapcsolatosan annál hamarabb bekövetkezi.”



buddhák kora – A teljes Szeretet és Boldogság korszaka.


,,Szeretnék boldog lenni. Úgy akarok élni, mint a madarak az égen. Szeretném megismerni a mindennapjaik szabadságát és tisztaságát. Más számomra haszontalan.
Higgyétek el, haszontalan.
A szeretet nélküli élet, mely betölti mindennapjainkat, nem lehet az ember célja.
Kell, hogy legyen valami más. Valami jobb.
… Olyan szabad akarok lenni, mint ők…
Én most, újjászülettem.”


,,Egyre kevesebb ember érti azt, hogy miről beszélsz, és fogalmuk sincs, hogy mit élsz át. Egyedül kell végigjárnod az utat, ami ritkán kellemes, hisz sok benne az akadály, a kétség, a magány, viszont fejlődést és egy olyan életet ígér, ahova tudatosan vagy tudattalanul, mindannyian tartunk.”



A megvilágosodás a legnagyobb boldogság, a legmagasabb szintű időtlen öröm, boldogság és szeretet.

Nincs semmi kielégítőbb vagy teljesebb, mint a megvilágosodás csodás, boldog állapota.
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/4831012963631298


,,A helyes, jó minőségű meditáció elvezeti gyakorlóját a tudat tiszta, csodás állapotához, a samadhihoz.

Akik megtapasztalják ezt az állapotot, a rendkívüli boldogságot tapasztalják meg.”

Ürítsd ki magad meditációval, s érd el a tökéletes boldogságot, a megvilágosodást, te is.
http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/meditacio.html
Meditáció fényen és légzésen…


A buddhaság világa egy olyan életállapotként is leírható, ahol a gyönyör, a tiszta és végtelen boldogság és szeretet tapasztalható meg.



A negatív hatást okozó „csapokat" el kell zárni: a pozitívakat meg kell nyitni.



,,Őrizzük meg, ami megőrzésre méltó, és javítsunk ott, ahol van mit javítani."


,,A rossz szokásokat gyomláljuk ki könyörtelenül."


,,A félelem félelmet szül, az agresszivitás agresszivitás szülője. Ha mi félünk, akkor félelmet kelthetünk másokban is, de
ha szeretettel vagyunk, akkor szeretetet ébreszthetünk másokban is. 

Ha az ember más embernek örömet és boldogságot hoz,

ugyanolyan örömben, boldogságban lesz osztályrésze.”



,,A félelem és a kimerültség leblokkolják az elmét.
Kíméletlenül szállj szembe mindkettővel, és akkor el fog tölteni a bátorság és az önbizalom." (B. K. S Iyengar).



…Csak egy gondolat…testrészek (jól) ellazítása...

,,Nem nézzük, amit látunk, hanem A nézésenergia bennmarad a szemben, és a szemeket egyáltalán semmi módon nem erőltetjük, hanem lágyan tekintünk magunk elé."

Maradj csak szemlélődő, (pozitív), ne ítéld meg,
(ne menj bele, ne adj neki erőt, energiát).

Felette állj (emberek, helyzetek).

Még gondolatban se menj bele kétes érzelmű kimenetelű dologba.

Milyen igényed sérül?

Mit tagadsz?

Most ez van.

Ne engedd a mérgező embereket közel magadhoz, se a céljaidhoz!


"Ha valaki nem bánik jól veled, akkor nem számít, hogy mennyire szereted őt,
muszáj hogy önmagadat is szeresd annyira, hogy továbblépj!”



 

Bármit alkottok, mindenen legyen rajta a nyugalom és a pihenés bélyege. (Bengt Danielsson)

 


"Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is!
Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Udvarias mozdulattal. Nem kell sok az emberi ünnephez.

Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet,

megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével,
valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével.


Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel." (Márai Sándor)

 

boldogsagba.jpg


,,A meditáció segítségével, a belső valóság objektív szemlélésének útján haladva, fokozatosan megszabadulhatunk belső feszültségeinktől, félelmeinktől, így egyre boldogabb és békésebb életet élhetünk.”


,,A szemed folyamatosan elhiteti veled, hogy a világ hatalmas, te pedig parányi vagy. Baba azonban mindvégig igyekezett rábírni engem, hogy ne a szememnek higgyek.

Élt egyszer egy nagy tanító, akinek számos odaadó követője volt.
Egy napon felkereste őt egy nagyon elcsüggedt fiatalember, és így szólt: - Oly magasan felettem állsz, hogy sosem érhetek a nyomodba. Éjjel az ágyamban fekve Jézusra, a Buddhára és a többi nagy tanítómesterre gondolok. Miként juthat el egy hozzám hasonló gyarló ember a megvilágosodásig?

A tanító egy pillanatig töprengett, majd így szólt: - Azért látod magad olyan aprónak és gyengének, mert a testi szemeiddel nézel, nem a lelki szemeiddel.
Én látom benned a fényt, és ez ugyanaz a fény, ami Jézusban, a Buddhában és az összes szentben világlott. Ma talán még aprócska ez a fény, de nem a nagysága számít, hiszen általa eggyé válsz a megvilágosodottakkal.

Csak munkálkodj tovább, míg dicsfényed telje betölti a világot!”

- Deepak Chopra – Mesteri útmutatás tanítványoknak -

Élj a Tudás minden Fényével.



,,A meditáció segít a belső egyensúly és a semlegesség kiépítésében és megtartásában, miközben ráállít a sorsod útjára, hogy ki tudd teljesíteni önmagad.

Ha rendszeresen gyakorlod, tudatossá válsz a gondolataidra és cselekedeteidre egyaránt.

A szavaid az igazságot képviselik majd, mélyre hatolnak és ösztönözni fognak másokat."

A meditáció immunissá teszi Önt a külső, negatív hatásokkal szemben.
Többé már nem lesznek hatással Önre. Félelem - Lelki problémák legyőzése.
Amikor az érzelmi problémákkal szembesül, el fogja tudni fogadni és megbékél velük. Így végre megszabadul a lelki terheitől.

Harmónia, Kiegyensúlyozottság.

Az életében minden a helyére kerül.
Tiszta, kipihent elméje és belső harmóniája kihat majd az élete külső eredményeire is.

Forrás: http://www.meditaciosprogram.com/



“Tobias személyében egy fiatal, ambiciózus, de már számottevő tapasztalattal rendelkező játékos érkezett.

Azt korábban sem titkoltuk, hogy a középpályát szeretnénk megerősíteni, új igazolásunkra védekezésben és támadásban is lehet számítani a pálya közepén.

Nagy potenciált látunk benne,
biztos vagyok benne, hogy hamar képes lesz beilleszkedni a csapatba és erősségévé válik a Vidinek.”
 
 mondta Juhász Roland, a MOL Fehérvár sportigazgatója Tobias Christensen norvég bajnok, U21-es válogatott leigazolásával kapcsolatban.. https://www.molfehervarfc.hu/2023/01/03/tobias-christensen-a-vidi-uj-igazolasa-.html


„Az egyeztetések alatt nagyon pozitív benyomásom alakult ki a klubról,
és nagyon vonzó volt számomra szakmailag az ajánlat,
amit a DVTK vezetői felvázoltak.

– nyilatkozta Senkó Zsombor magyar korosztályos válogatott kapus

Tudom, hogy hová jöttem és mit jelent ez a klub az itt élőknek.

Szerettem volna kicsit kiszakadni a megszokott környezetemből, hogy tovább tudjak fejlődni.

Úgy érzem, hogy jól döntöttem,
izgatottan várom a felkészülést és a közös munkát.
Szeretnék mielőbb játéklehetőséghez jutni, hogy megmutathassam, mire vagyok képes.”



Norris rengeteget tanult Ricciardótól

 Lando Norris kijelentette, nagyon sokat tanult Daniel Ricciardótól a vezetésről, sőt azon túl, a sport mentális oldaláról, az azzal kapcsolatos kihívásokról is.

Az ESPN-nek adott nyilatkozatában megtisztelőnek nevezhette, hogy mellette dolgozott, és kiemelte, Ricciardo sokat segített abban, hogyan váljon erősebbé mentálisan, azt követően, hogy pályafutása elején csak az autóban érezte komfortosan magát, a nyilvános szereplés, a marketingtevékenység pedig „abnormális” volt számára.

„Pokolian sokat tanultam Danieltől– emelte ki.

 „A versenyzéshez való hozzáállásról is (tanultam), a mentalitásából, ahogyan nehéz időkben is erős maradt és hitt magában.
Ez olyasmi, amivel én is sokat küszködtem, amikor bekerültem az F1-be. Az elmúlt években viszont sokat tanultam tőle”
tette hozzá.

„A vezetés terén is sokat tanultam, azzal kapcsolatban, hogyan irányította az autót.
Láttam azokat az eseteket, melyek olyan jóvá tették őt.
Azt hiszem, ezeket megpróbálom átvenni tőle.

Nem könnyű dolog, de minél többet tanultam, annál jobbá váltam, és ez csak pozitív volt számomra” – folytatta.

https://m4sport.hu/forma-1/cikk/2023/01/03/norris-rengeteget-tanult-ricciardotol/


,,Olyan közegbe csöppentem, amelyre vágytam.

Ahol az emberi értékek előrébb valók.

Ahol az erősségeimet értékelik, és lehetőségem van testi-lelki fejlődésre. Ahol számít, ki vagyok.”



,,A különbség a sikeresek és a sikertelen emberek között az, hogy a sikeresek előnyt kovácsolnak a hibáikból.”

,,Tehát ilyen esetben mondjad: Oké, mi előnyöm származik ebből az akadályból?

Hogyan szolgál engem? Hogyan léphetek előrébb általa? Ha tudsz válaszolni e kérdésekre nincs előtted akadály.

Akkor van akadály, ha csak a negatívumot látod a helyzetben.”



„Olyan az életed, amilyen tudatszinten vagy."


Amit mond a másik, az ő lelki világát tükrözi. Sajnos nehézségen megy keresztül, kívánj neki szívből jót.

„Ez nem változtat az életemen. Tudom, hogy kik a barátaim, és velük, valamint a családommal töltöm az időmet.”

Szeresd magad, és ne korlátozd magad. Tárd ki a szárnyaidat!



Ezek a nehézségek csak átmenetiek.

Csak ragyogj olyan fényesen, mint, aki valójában vagy.



Az gondolom,a jóban könnyű jónak lenni,a nehézségek közepette mutatkozik meg a lélek ereje.


Tudjátok, néha eltévedünk. Néha meginog a hitünk. …

A tanulságra gondolok. Túlélni a vihar közepében.
Ez a gondolat különösen közel áll a szívemhez. …Én egy ideje már a vihar közepében élek. Beszélhetünk erről? Mint a legtöbb esetben, én is magam okoztam viharomat. Menekülhetek vagy küzdhetek. Mindegy. Vagy hívhatom a barátaimat. Nincsenek itt.
És ez az a pillanat, amikor pontosan ott van az ember, ahol Isten akarja, hogy legyen. Mert végre csak Őrá hagyatkozhatsz. Így van.
Belegondolok, milyen nehéz volt… A pásztorotok nem tökéletes. Vannak hibáim. De Isten áldásával és útmutatásával megtalálom az utat a viharban, míg tiszta nem lesz az égbolt!... Csak akkor nézhetek vissza, és hagyhatom, hogy az utamon lévő jelzőfények mást is átsegítsenek a viharon. Tudjátok?


Egy ideig itt leszek. Eljárok ide játszani veled, szeretni téged, puszilgatni, amikor csak lehet.


Olyan gyönyörű vagy.


Egy család lehetnénk.


Szóval, azt akarjuk, hogy nagy legyen. Nagy A-val és GY-vel.

- Gospel  film -



,,Álljatok ellen a gonosznak, és elfut tőletek.”

- Elizabeth, csak hogy tudjam, a mai együtt töltött 1 óránkból mennyit akar a férje miatti nyafogással tölteni? És mennyit azzal, hogy az Úr, mit tehet magáért?

- Bocsásson meg miss Clara, de minél többet gondolok rá, annál jobban fáj.

- A férjével kapcsolatban, szinte minden gondolata negatív, ugye?
- Úgy viselkedik velem, mint egy ellenség.
- Nézze, rossz ellenséggel harcol. Nyilván, vannak problémák a férjével, de nem ő az ellenség.
Amikor én küzdöttem a férjemmel, a házasságunkkal és az egész családunkkal. küzdöttem, évekig próbáltam megváltoztatni, de nem sikerült.
- Én semmire sem mentem Tonyval.
- Mert nem a maga dolga. Kimondta, hogy a maga felelőssége megjavítani Tonyt?

A maga dolga: Szeretni, és tisztelni, és imádkozni érte. Nagy szüksége van rá.

És egy férfi sem szereti, ha a felesége idomítgatja. Elisabeth, egyezzen meg Istennel, hogy tegye meg azt, amire csak ő képes. Maga álljon félre, és hagyja, hogy végezze a dolgát.
- Imával nyert csaták film -


,,Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte."
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/5692561120809807


Minden szintemelkedès előtt mèlysèget èrzünk, mert lelkünk ebben az energiàban alakìtja àt önmagàt, hogy ùj erőre kapjon ès lèpcsőfokot lèpjen.

Az elcsendesedès, a belső figyelem, az erőgyűjtès, a GYÒGYULÀS ideje van, hisz hamarosan szintet emelkedünk.
Most kèszülünk fel a Fèny megszületèsère, hogy legyőzve az egonkat, a legmèlyebb szeretetre ràtalàva, beavatò erőinket kèzbentartva, lelkünket - szellemünket - testünket gyògyìtva (Skorpiò - Kìgyòtartò csillagzat àtfedèse), lassan, lèpèsről lèpèsre megmutatkozzon ès felszabadìtson a teljes igazsàg, ahogy Jupiter egyre közelebb lèp a Szaturnuszhoz, az idő uràhoz.
Kitartàs, hamarosan kienged a szorìtàs.

SzB

https://www.facebook.com/szantocygnus/posts/1278963332480463


"A fájdalom súlya alatt más emberré formálódsz. Ez az egy olyan lecke, amelyet mindnyájan megtanulunk életünk során.

Néha annyira el vagyunk foglalva az életünkkel, hogy nem vesszük észre a körülöttünk lévő sok pozitívumot.

Úgy élünk, akárcsak a zombik. Inkább
figyeljünk oda a környezetünkre, köszönjünk az utcán sétáló embereknek, mosolyogjunk rájuk, segítsünk nekik, ha bajba kerülnek. Azt kevesen tudják rólam, hogy pár évvel ezelőtt depresszióval kűzdöttem. Erről senkinek sem beszéltem.
De meg kellett találnom azt az erőt, amely kimozdított ebből az állapotból. Az, aki távol tartott az örömöktől, boldogságtól, az én magam voltam.


Tanuljuk meg, hogy minden nap ünnep."

(Keanu Reeves)
https://www.facebook.com/angyal.kato/posts/4271827722865023

 

,,Ismerd meg a különbséget azok között, akik maradnak, hogy táplálják a ,,talajt”, és akik jönnek, hogy megragadják a gyümölcsöt.”

Ha megfigyeled ki miről beszél, megtudod milyen rezgésszinten van.

Ha megfigyeled ki mivel azonosul, megtudod mire vágyik.

Maradj megfigyelő, ne ítélkező.


A szeretet beszéljen és cselekedjen belőled.heart


 

Az akadályokat attól függően látod nagynak vagy kicsinek, hogy te magad milyen vagy: nagy vagy kicsi. (Orison Swett Marden)


A probléma felett állj, kicsinyítsd le, vagy magad nagyítsd, erősítsd fel.



– Mester, hogy reagáljak, mit mondjak, ha valaki sérteget engem?
– Kívánd neki a gyógyulást, s hogy mihamarabb békéljen meg Önmagával.



A NEMesedés idejében járunk.

Mondjunk NEM-et mindenre és mindenkire,
- ami és aki NEM ért,
- NEM támogat,
- NEM értékel,
- aki NEM áll kèszen feltètel nèlkül elfogadni és szeretni,

- aki és ami NEM jó nekünk,

hogy a NEMesedéssel helyettük meg tudjanak érkezni azok a lehetőségek - körülmények - megoldások - társak - kapcsolatok, amikre szívünk teljes szeretetével IGEN - t tudunk mondani.


Az Ikrek csillagképben járó Nap rávilágìt azokra a lélektársakra, akikkel làthatatlan aranyfonállal össze vagyunk kötve, ami a vérségi köteléken túlmutat, amit Ember nem tud elszakítani. Ilyenkor találkozhatunk azokkal az IGAZ(I) társakkal - Szerelmekkel, akikkel EGY az utunk, EGY a küldetésünk, akikkel szavak nélkül is èrezzük EGYmást.

A Szerelem ùj minőségbe lép. Hagyjunk magunk mögött minden Női és Férfi tapasztalást, hogy meg tudjon történi a szintlépés és EGYmásra találás.

SzB
https://www.facebook.com/szantocygnus/posts/1427245074318954




,,Ne azonosítsd magad! Egyes buddhista tanítók azt mondják, hogy ne mondjuk azt „félek”, hanem „a félelem most velem van.” Miért?
Mert te és a szenvedés, te és a félelem nem ugyanazok vagytok."




Táplálj önmagaddal szemben pozitív érzéseket és gondolatokat.

Amennyiben szükséged van valamire, vagy kívánsz valamit, képzeld el, hogy sikerül.

Kizárólag pozitív gondolatokat engedj meg önmagadról. Például: meg tudom csinálni, értek hozzá.


Minél inkább hiszel magadban, annál biztosabb a siker. Aki bízik ebben, az jó eredményekre számíthat.

Ha ellenben csupa aggodalom vagy, és a kudarc jár a fejedben, nem tudod élvezni az életet. Ehhez bizony hinned kell magadban.

Ha valaki arról győzködne, hogy nem, te nem juthatsz sikerre, képzeletben húzd át egy nagy X - szel a szavait, hogy semmissé váljanak.

Ne engedd, hogy más kishitűsége elvegye az önbizalmadat. Mutasd meg neki, magadnak, hogy csakazértis mire vagy képes!

Önbizalommal eltelve eldöntöd magadban, hogy igenis megbirkózol a kérdéses feladattal.

A határozott döntés a puszta vakpróbálkozás helyett megacélozza az akaratodat.
Nem számít, hogy épp valami új dolog megvalósításába vágod a fejszédet.

Az a fontos, hogy higgy magadban. Hisz valahányszor új feladat kerül eléd, tanulsz, és gazdagodsz általa.
A végén megköszönheted magadnak, hogy megtanultad : bármire képes vagy, amiben hiszel.

- Doreen Virtue

https://www.facebook.com/groups/357772698819766/posts/600770687853298/



,,Vedd körül magad olyan emberekkel, akik arra ösztönöznek, hogy jót csinálj és jobb legyél.

Nincs dráma vagy negativitás. Csak magasabb célok és magasabb rezgések.
Jó idő és pozitív energia.

Nincs féltékenység vagy gyűlölet.

Egyszerűen kihozzák egymásból az abszolút legjobbat."




Egy Boldogabb élet!

,,Segítek neked megtalálni az utat egy BOLDOGABB élethez!

Hogy milyen módszerekkel?
Ami a te fejlődésednek a legjobb. Amivel Te legjobban tudsz azonosulni:

https://www.facebook.com/egyboldogabbelet/posts/106215514443403
https://boldognaklenni.hu/3-hatekony-tipp-hogy-kijuss-a-lelki-godorbol




,,Csak helyes időpontban való lefekvéssel és helyes alvással van esélyünk másnap felkelni időben és frissen.”


 

,,Az elektrolitjai bemondták az unalmast, mert folyton túlhajszolja magát.”


,,Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a sok különféle hatással. S amikor kiborulnak, túl nagy bennük a káosz és az érzelmi hullámzás.”



Ayur-véda: az élet tudománya, ősi indiai orvoslás, a betegségeket az ener­gia­áramlás zavarai okozzák.


,,Elősegíthetjük az energiaáramlást, ha egyik kezünk mutató és hüvelykujjával a másik kéz e két ujj közötti mélyedését dörzsölgetjük.”


,,A Bach virágterápia, mint az öngyógyítás nagyszerű módszere segít megtalálni a lelki harmóniát, a megnyugvást és a békét ebben a rohanó világban.”


"Meg fogják érteni, milyen fontos, hogy megkapják a napfényből azokat a részecskéket , amelyek a megfelelő intenzitással rezegnek, azt tudom, hogy az éteri testünk ezáltal megerősödik és mert a Nap kisugárzása biztonságos, feltölti auránkat és megvéd a betegségektől, és minden rendellenes támadásoktól."
Olvass tovább: http://m.sungazing.webnode.hu/a-nap-fenye/


MOSOLY ÉS NEVETÉS - POZITÍV HATÁSOK. J J


A C-vitamin szuperül likvidálja a stresszhormonokat és segít ellazulni.



,,Különböző masszázsfogásokkal, akupresszúrás kezeléssel visszaállítható az energiák megfelelő áramlása.”



Energetikai Terápiák
A test egészségi állapota az energiatest egészségét, tisztaságát és áramlását tükrözi.
Alkalmazása:
- stressz leküzdésére,
- immunrendszer erősítésére,
- tanulási nehézségek, koncentrációzavar esetén,
- növeli az életerőt, élénkít,
- fejleszti a koordinációt,
- összehangolja az energiákat,
- méreganyag-eltávolításra,

- stb…
http://www.harmoniacentrum.hu/HTML/energetika/energetika.htm



Mi kineziológia? Mire használható?
Szüless Újjá videósorozat
A kineziológia egy sejtszintű  stressz-oldó technika, mely a test-lélek-szellem egységére törekszik. 
Az elakadásaid mögötti érzelmi  blokkok feloldásával  megteremtheted a minőségi életed.

https://www.youtube.com/watch?v=uBHj1ORSEso
www.locskaieva.hu



 

,,Az egészség záloga a Chi akadálytalan áramlásának biztosítása az egész testben. Amikor ez elakad valahol, ott kezdődnek a bajok.”

https://naturportal.hu/hagyomanyos_kinai_orvoslas_hko/csi_eletero/
 

 

Teljes szakmai csapat.
 

,,Egy energetikai probléma megoldása mindenképpen a csakrák tisztításával, a csakrákban folyó energiaáramlás helyreállításával kezdődik."

https://csodasteremtes.hu/energia-test-harmonizalasa-kristalyokkal-es-angyalokkal/



,,A Reiki megváltoztatja a test energiafolyamatait, képes oldani az energetikai blokkokat, megemeli a kezelt terület rezgésszámát.

A Reiki energia a szervezetben oda áramlik, ahol szükség van rá, ezért nevezik „intelligens" energiának.”
http://aranykapuegeszsegklub.hupont.hu/2/a-reikirol



MINDEN EMBERNEK ALANYI JOGON JÁR A BOLDOGSÁG! Így születünk! Sajnos, valahol útközben ez elromlik, majd akár el is feledkezünk róla.
Ehhez a komfortos, boldog érzésedhez segítelek vissza.


Akkor vagyok boldog, ha a tanításaimmal, a segítségemmel egyszer csak, azt veszed észre, hogy békesség vesz körül, szeretnek az emberek,
Te is tiszta szívvel látod őket, és szinte hihetetlenül jól érzed magad a bőrödben!

Te is szeretnéd ezt érezni? Akkor tarts Velem!

Abban tudok Neked segíteni, hogy az életed filmje

OLYAN LEGYEN, AMILYENNEK TE SZERETNÉD!

Légy boldog  a körülményeidtől
 függetlenül!

https://rakovicseva.hu/bemutatkozas/ https://spirit4you.hu/
 


Harmónia Lélekközpont

Célunk, hogy minden ember megtalálja a számára leghatékonyabb terápiát, hogy a lélek jól érezze magát a testében.
https://business.facebook.com/Harm%C3%B3nia-L%C3%A9lekk%C3%B6zpont-100128591434485/about/



DÜH, HARAG OLDÁSA

A düh, harag a bánat, trauma mindig a hasi agyba szedhető be, és ott is kell oldani.

Régen azt mondták a férfiakhoz a hasukon keresztül lehet eljutni, ez nem egészen igaz, mert nem csak a férfiakhoz a hölgyekhez is!


A boldogság hormon 95 % a hasban és csak 5 % a fejben termelődik. Amennyiben félelem ,bánat, idegesség vesz erőt az emberen azt a hasfalában érzi először.

Ezért van mostanában annyi bőr problémás beteg, mert a bőr kapcsolatban áll a belső szervekkel, máj, vastagbél, mentálisan elszakadási konfliktus.
A vastagbél és az epe az a pont ahol oldani kell a blokkokat, ezt a köldök 2 oldalán két útnyira találjuk.

http://szelidgyogymodok.hupont.hu/8/szimbolumok-hasznalata-a-mindennapokban#ixzz75NXD4dGn
https://www.facebook.com/groups/674063756084706/posts/2032441576913577/




Mindig vigyázz, nehogy elvedd valakitől a kéretlen tanácsait. Hiszen olyan fontosnak tartja azokat, őrizze csak meg magának. https://www.facebook.com/photo?fbid=2187344424741868&set=a.682849338524725


A megbocsátás kinyitja a szívünket
A harag, a megbánás, a bűntudat mérgezi a kapcsolatunkat és az életünket is. Ellopják a jelen pillanatot és a múlt börtönébe zárnak minket. A düh és a neheztelés több energiát igényel, mint a megbocsátás.

https://lifeadvisor.hu/2020/03/29/10_szabaly_a_tenylegesen_hosszutavu_parkapcsolathoz



Ahogy én látom, meg kell tanulnunk navigálni a saját belső viharainkon, és érzelmileg elég érettnek lenni ahhoz, hogy navigáljunk a kapcsolatban bekövetkező viharokban... mielőtt belépünk egy újba.
Ellenkező esetben, amikor viharok jönnek, egy meg nem gyógyult személy, akiből hiányzik az önszeretet és az önbecsülés, vonzódhat a szexhez vagy a kapcsolaton kívüliekkel való társasághoz, mert nincs meg az eszköze ahhoz, hogy egy kapcsolatba hajoljon, vagy hogy eligazodjon a viharokban.

Lehet, hogy könnyű menekülést választanak, és nem akarnak erőfeszítést tenni. Ha nem tudnak magukon dolgozni, és a személyes magány elől most a randizáson keresztül szeretnének könnyű menekülést…

Meg kell tanulniuk egészségesen kommunikálni magukkal, mielőtt megértenék, hogyan kommunikáljanak egy másik emberrel egészséges módon.
https://www.facebook.com/groups/281696392284282/posts/1537072033413372/



„ÖnSzeretet
 Az együttérzés és az empátia gyökere, a szeretet befogadásának képessége az önmagunk szeretetének emlékezésén keresztül.


Szívcsakránk gyökerében megtaláljuk a zöld és tiszta szeretetenergia receptorát és továbbítóját.
 Ez az energia híd a fizikai és a lelki között.”

https://www.facebook.com/energypyramids/posts/self-love-is-the-healing-of-mankind-self-love-is-the-answer-to-create-more-peace/1982855431800114/



,,Mindannyiunkban benne rejlik az a végtelen képesség, hogy a szeretet gyógyító erejével segítsünk a másikon.”



"A fa nem változtathatja meg környezetét. Ott kell maradnia, ahová gyökere beágyazta.

Az ember, ha környezete nyomasztó, terméketlen, fejlődésgátló, kiléphet belőle. Megváltoztathatja.

Ehhez azonban pontosan ismernie kell a sorsán, egyéniségén uralkodó törvényeket." /Mindennapi élet mágiája/

Az ember belső blokkjai pedig oldhatók, így elősegítik a változást egy jobb és boldogabb élet felé.
https://fenyes-eg.hu/tudatalatti-blokkoldas-es-sorsteremtes/




Légy Boldog Goranga

Közösségi központ
https://www.facebook.com/L%C3%A9gy-Boldog-Goranga-779931515516587/



Gyógyító érzelmek:

Ha félelem, harag, szorongás, gyermekkori trauma vagy korlátozó hit van a tudatalattidban, soha nem leszel 100% boldog.
Soha nem fogod magad békében érezni, az életed olyan lesz, mint a hullámvasút tele érzelmi hullámvölgyekkel.
Amikor történik valami jó, akkor jól fogod érezni magad, de ha romlik a helyzet, akkor az magával ránt.
Ha találsz egy jó terapeutát a problémák megoldására, akkor az életed drámai módon meg fog változni.

Mindannyiunknak segítségre van szükségünk bizonyos dolgok legyőzéséhez, amelyeket önmagunkban nem tudunk megtenni. Be kell vallanom, hogy senki sem mindenható és elfogadja a segítséget. Még a legnagyobb mestereknek is, akik valaha átmentek ezen a világon, valamikor segítségre volt szükségük.
https://angyalforras.hu/uj-kor/felemelkedes-5d/het-lepes




Viola Krisztina - Az igazi belső erő

A könyv útmutató azoknak, akik fejleszteni szeretnék önbizalmukat, és érzelmi tudatosságukat.

A kötet cselekvésre ösztönöz: azoknak a férfiaknak és nőknek szól, akik aktívan részt akarnak venni fejlődésük folyamatában. Boldogok, lelkileg erősek, stabilak szeretnének lenni: kellő önismerettel, önbizalommal és önbecsüléssel felvértezve próbálnák fel az élet eddig nem ismert, szebbik oldalát.

Meg akarod tanulni, hogy hogyan használd legmélyebb Szupererődet?
Akkor ez a könyv Neked szól! A könyvben több mint 20 évnyi tudást és a tapasztalatot és egyedi személyiségfejlesztő szemléletemet találod- rengeteg példával és inspiráló gyakorlatokkal.
https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/tarsadalomtudomany/az-igazi-belso-ero


John Kehoe - Elme erő
John Kehoe író, előadó és emberbarát közel harminc éve tanítja az embereknek, micsoda elképesztő ereje van az elmének.
Először 1978-ban dolgozta ki az Elme Erő programot, miután hosszabb időre elvonult egy erdőbe a Csendes-óceán északnyugati részén. Azóta több százezer embernek tartott előadást szerte a világon, és több olyan vállalati óriásnak volt az Elme Erő tanácsadója, mint a DeBeers, a Mobil Oil és a Dominion Life. John könyvei nemzetközi diadalt arattak, és világszerte vezetik a sikerlistákat.
"Minden nemzedék során születik legalább egy könyv, amely egyszerre emeli fel a lelket és inspirálja az elmét... Az Elme Erő egyike ezen ritka gyöngyszemeknek." - Johannesburg Star

"Erőteljes és hasznos információ." - Sue Chown, Képzési igazgató, DeBeers

Ebben a kötetben John Kehoe nemcsak egy sor olyan alapelvet fogalmaz meg a sikerhez és a boldogsághoz vezető útirány feltérképezéséhez,
amelyek gyökeresen megváltoztatják az életünket, az Elme Erő ezen felül egy igen különleges és praktikus útmutató is.


Rávilágít, hogyan...
- használd fel a tudatalatti elméd hatalmát,
- aknázd ki a kreativitásodat,
- alkalmazd sikeresen a vizualizációs technikákat,
- alakítsd át az énképedet,
- értelmezd az álmaidat,
- gyógyítsd meg önmagadat,
- fejleszd ki magadban a gazdagságtudatot,
- építs ki és tarts fenn kielégítő kapcsolatokat.

Egyszerűen kötelező olvasmány azok számára, akik az életet valóban a legteljesebben szeretnék megélni.

"...fontos gondolatok és gyakorlatias technikák kincsestára."
- David Feinstein, PhD., A Személyes mitológia társszerzője

"Ez a könyv mindenkinek szól." - Metro Network
https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/ezoterikus-irodalom/elme-ero?recLink=1#bovebb_ismerteto





100 mondat, ami megváltoztatta az életemet!

,,Elképesztő sorsokat determinál egy-egy ilyen esszencia.!"

Vajon mi az a száz mondat, amely alapvetően formálta személyiségünk, jellemünk, karakterünk, életünk alakulását? Kik és mikor mondták azt a fájó, retinánkra égő egysorost, vagy azt a felemelő életelvet?

,,Vannak ugye építő mondatok, meg a nem építő, degradáló mondatok. Nem mindegy, hogy mik azok, melyek azok, amelyek megragadnak, vagy tovább adjuk őket.”
https://www.facebook.com/csaladbarat/videos/1742622272553170/

Pszichológiai szempontból determinációk tucatjait hozzuk és hordozzuk magunkkal, melyek pszichénk mélyebb rétegében ott lapulnak és fejtik ki olykor mételyező, máskor lelkesítő hatásukat.

Az emberek a sorsformáló válaszokat általában odakint keresik, pedig azok valójában odabent találhatóak meg.

Az előadás során azokat a hatásokat tárjuk fel, melyek visszavonhatatlanul hatnak életünkre, tesszük ezt azért, hogy több kontrollunk legyen a mindennapjaink felett,
hogy ne csak lézengjünk, hanem igazán létezhessünk saját éltünkben.

https://tixa.hu/kapaszkodok-a-vilagjarvany-arnyekaban-2021

Védjük meg a szabadságunkat, NE engedjük ,hogy kihasználjanak minket ,hogy bántsák a lelkünk!

,,Ne adjuk oda a nyugalmunkat semmiért!
Az életben megtanulható legfontosabb szabály: A lelki nyugalmunk legyen a fő célunk!
És ha valami fenyegeti a lelki nyugalmunkat, akkor az a fő felelősségünk magunkkal szemben, hogy nézzünk szembe a helyzettel, foglalkozzunk vele, és
vessünk véget neki!"

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=4864308470301747&set=p.4864308470301747&type=3



Érzelmi kód
„Meggyőződésem, hogy az Emotion Code arra hivatott, hogy az új évezred gyógyulásának sarokköve legyen.” - Gregg Braden, New York Times bestseller író

https://bioenergetic.hu/konyvek/emotion-code

Dr. Bradley Nelson - Mi az érzelmi kód és hogyan segít a testben ragadt érzelmi csomaggal. A szív körüli fal is kialakul, és el kell távolítani. Elmúlik a betegség, jön a szerelem és a siker, a vágyaid megvalósulnak!!.
https://drive.google.com/file/d/147WvJ4y_0cWJDGQgLSWf_HJMGa_WC1CD/view

https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/4894842820581645


Vanek Ági http://vanekagi.com/ismerj-meg/
Hogyan tudod kikerülni a nehézségek miatt kialakuló félelmeket?
http://vanekagi.com/hogyan-tudod-kikerulni-a-nehezsegek-miatt-kialakulo-felelmeket/

http://vanekagi.com/category/felelem-megszuntetese/


Módosult energiarendszered helyrehozatala
http://vanekagi.com/modosult-energiarendszered-helyrehozatala/



Ozsváth Anna vagyok, Integrál szemléletű Családállító, Természetgyógyász, Szakrális Női Kör vezető, Párkapcsolati Coach, tradicionális reiki tanár és Source Memory Healing tanár.
A Levendula Lélek központ megnyitásával egy régi álom valósult meg.
Olvashatsz rólam bővebben a honlapon, vagy találkozhatunk személyesen a programjaimon.
www.levendulalelekkozpont.hu
https://www.facebook.com/transzperszonalispszichologia/services/

  • Integrál Szemléletű Családállítás,

  • Transzperszonális Pszichológia,

  • Reiki,

  • Születés feldolgozás,

  • Újjászületés,

  • Bach-virág esszenciák,

  • Transzlégzés.

     

Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus
Pszichoterápiás módszerek
Integratív módszer
Több fajta módszer kombinációi – személytől és problémától függően.



ENERGETIKAI GYÓGYÍTÁS, velem-

Az Univerzumban minden létező: élő, és élettelen dolog energiából, rezgésből áll.

Ezt a mindent átható kozmikus energiát, amely szüntelenül kering bennünk és körülöttünk, és amely nemcsak testünket, de az egész Univerzumot átjárja, a keleti nyelvek is különbözőképpen nevezik: a kínaiak csinek, a japánok kínek, a hinduk pedig pránának hívják.

A csi /kí / prána tehát maga az életerő, ami életben tart minket.

Folyamatosan és öntudatlanul vesszük magunkhoz a levegő, a napfény és a föld energiájának befogadásával és átalakításával.

Az emberi test alapvetően három részből áll: a látható fizikai testből, az energiatestből, valamint az asztráltestből.

Az élet fenntartásához a szervezetnek életenergiára van szüksége.

Az energia-gyógyítás ősi tudomány, mely az egész fizikai test gyógyítását az életenergia (csi /kí / prána) segítségével éri el.


Az energia-gyógyítás során segítek helyreállítani a szervezet energiarendszerét, hogy meg tudja gyógyítani önmagát.
Ha elzáródások alakulnak ki az energiamezőben, eltávolítjuk azokat, ha pedig energiahiány lép fel, pótoljuk az energiát.
Az öngyógyulás megkönnyítése érdekében mindig a teljes emberrel, s nem csupán annak egy szervével dolgozom, így nem csupán tüneti, hanem oki kezelést is végzek.


Az energiatest zavarai, egy vagy több csakra gyenge, ill. túlzott működése blokkokként jelentkeznek az energia áramlásában,
melyek egy idő után már panaszként vagy betegségként jelennek meg.

Az energiával történő gyógyítási technikák tudatos használatával és az energia átadásával eltávolíthatók a zavarok a finomanyagú energiarendszerből, ezáltal a szervezet öngyógyítási folyamata felgyorsul.


Kezelés hatása:
-Segít rezgés szintünk emelésében.
-Enyhíti a fájdalmakat.
-Meggyorsítja az emberi szervezet regenerálódó képességét, ezáltal segíti a gyógyulási folyamatokat.
-Feloldja a negatívnak nevezett érzéseket, mint a gyűlölet, a harag, a méreg, a félelem, stb.
-Segít a depresszió megszüntetésében.
-Megkönnyíti a fizikai, és pszichikai hatások elviselését.

A további információkért, *időpont foglalás miatt, keress meg privát üzenetben!
Köszönöm a bizalmad!

https://www.facebook.com/groups/840021550205921/permalink/942311339976941


Lucza Gabriella kineziológus
,,A különféle problémák hátterében oldásra szoruló problémák állnak,melyek a test kémiai egyensúlyát felborítva kihatnak a test szerkezeti állapotára és visszahatnak az érzelmi állapotra.

Az érzelmi stressz oldásával, elfogadásával, elengedéssel, megértéssel, megbocsájtással, az energia egyensúly helyreállításával, a problémához kapcsolódó negatív érzelmek megszűnésével, maga a probléma is megoldható.

A kineziológia ma már elfogadott tudomány, amely az izmoknak a különféle ingerekre adott, „mindent vagy semmit” jellegű válaszreakciójának tesztelésén alapul.
A pozitív inger erős tesztválaszt eredményez, míg a negatív inger hatására, kimutathatóan gyengül a vizsgált izom.

A kineziológiai reakció az ember azon képességének az eredménye, amely nem csupán a pozitív ingert tudja megkülönböztetni a negatívtól, hanem az anabolikus (életet építő) dolgokat a katabolikustól, ( az életet lebontóktól) valamint -ami a legdöbbenetesebb-az igazat a hamistól.

Ez a nélkülözhetetlen belső kommunikáció egyáltalán nem misztikus jelenség és működése bárkinek másodpercek alatt egyértelműen bebizonyítható.
Valamilyen negatív gondolat hatására ugyanis egy bizonyos izmunk elgyengül, pozitív gondolat hatására viszont ugyanaz az izom azonnal megerősödik.
Az elme és a test között közvetlen kapcsolat áll fenn. A test reakciói pillanatról pillanatra változnak, válaszolva a gondolataink és a hozzájuk kapcsolódó érzelmek sorozatára.”

http://kineziologia.co/kineziologia


GYERMEK KINEZIOLÓGIA & Access Bars
Képességfejlesztés Tanulási nehézségek Önbizalomhiány Beilleszkedési zavarok Szorongások, félelmek Viselkedési zavarok Számítógépes játékfüggőség Autizmus spektrum zavar tünetei Kényszercselekvések oldása http://kineziologia.co/upload/files/183/kinez-10154.png




 

b

 


Az összpontosítást joggal nevezhetjük művészetnek, mivel a legtöbb ember csak korlátozott mértékben képes hosszabb idegig összpontosítani valamire.
Túl könnyen elkalandoznak a gondolatok, és elillannak a gondolati erők, ennek következtében túl keveset ér el az ember.

Nincs olyan akadály, amely tartósan ellen tudna állni a legmagasabb koncentráció rendkívüli erejének.

,,A koncentráció az a képesség, hogy irányítani, összpontosítani tudjuk figyelmünket.
Ha összpontosítja és egy bizonyos szándékra vagy vágyra irányítja minden szellemi erejét, akkor azt a legtöbb esetben el is éri.”



Ha nem koncentrálsz, ha kiengeded
Végig koncentráltnak kell lenned!

„NEM ÉRDEKLI, HA KUDARCOT VALL,
MEGY ÉS TOVÁBB CSINÁLJA." 



„A csodák akkor kezdenek felbukkanni az életedben,
mikor legalább annyi energiát szentelsz az álmaidnak, mint amennyit másnak szoktál."



,,Ne kérj bocsánatot azért, mert erős vagy, mert okos vagy, mert tudod, mit akarsz. Sokan értékelik ezt a részét, és néhányan azt gondolhatják, hogy ez túl sok nekik. Rendben van.
Soha ne változz meg értük..


Trauma, fájdalom, rossz gyerekkor teremt változást, amit nem te választottál..
A gyógyítás a változás létrehozásáról szól,
te választasz.
Ami veled történt, amikor fiatalabb voltál, az kiesett az irányításod alól, nem érdemelted meg, és nem is a te hibád.
De hogy felnőttként mit kezdesz vele és hogyan gyógyulsz ki belőle, az a te felelősséged.
Ha valamit megtanultam abból a nehézségekből, amelyen az élet sújtott, az az, hogy nem szabad hagynom, hogy a múltamból származó harag kiélezze a széleimet, és megkeserítsen.
Hagynom kell, hogy megpuhuljon a szélem, és jobbá tegyen.

Ne hagyd, hogy a múltad irányítsa a jövődet.

Válaszd a gyógyulást, válaszd a kedvességet, válaszd a szeretetet.

A gyógyítás táplálja a lelkedet.

A gyógyítás szabaddá teszi a lelkedet.

Időnk ebben a világban korlátozott, és minden, amink most van és birtokolunk, kölcsönzött, semmi sem megy veled a sírba. Az egyetlen dolog, amit magaddal viszel, amikor elhagyod ezt az életet, a tetteid, hogyan befolyásoltad és megváltoztattad a világot, az emlékeid, és hogyan érintetted meg az emberek szívét. "
- Sara Al Madani -


A titkos összetevő a SZERETET heart
Tiszta szívemből szeretem a természetet és gyönyörű világunkat, és kívánom, hogy mindenki érezze ezt a fajta kapcsolatot.

 

 

Nagyszerű volt a hozzáállása és a szorgalma.

 

„Nagyon hiszek abban, hogy ha valaki pozitívan áll hozzá az élethez, és így gondolkodik róla, akkor vele is jó dolgok fognak történni.

A pozitív beállítottságú emberek könnyebben túljutnak bármilyen akadályon vagy nehézségen, miközben egyszerűen nem hagyják, hogy a negatív érzések beférkőzzenek az agyukba.

Próbálom én is eszerint alakítani a mindennapjaimat,
és ha tehetem, sokat mosolygok
.”



Megfelelő emberekkel a legnehezebb nap is könnyű;
rossz társakkal a legegyszerűbb feladat is kínlódás.
- Scott Kelly


Az emberek szívesen maradnak egy jó csapat tagjai, és ezért képesek áldozatot is vállalni.

Egy jó csapat komoly védőhálója tud lenni az egyénnek. 

Egy jól funkcionáló csapat pedig csodákra képes!


*Pszichológiai biztonság: csapat-tulajdonság, egy olyan közös norma, hogy a csapatban lehet interperszonális kockázatot vállalni, mert a csapat nem vet ki magából azért, mert pl. másként gondolkodom, eltérő a véleményem.

Persze a csapat megtartó ereje, a hatás, csak akkor tud érvényesülni, ha bizonyos tényezők rendben van.
A teljesség igénye nélkül kettő markáns tényező, ami alapot tud képezni:
juttatási csomag és
minőségi vezetés
.

Ez utóbbi alatt éppúgy értem a hiteles vezetői magatartást, a transzparens kommunikációt, a törődést és odafigyelést az emberekre.
https://hrpwr.hu/cikk/ez-kell-ahhoz-hogy-a-csapat-megtarto-ereje-ervenyesulhessen

Ha egy csapatban mindannyian változnak előnyösen, akkor ez összeadódik, és előnyös irányba megy a csapat.


Nagyon jók az első benyomásai, az edző és a játékosok is pozitívan állnak az érkezéséhez,
valamint a tengerpart és a jó idő is segíti azt a feltöltődési folyamatot,
ami miatt tulajdonképpen a váltás mellett döntött.

Még mindig képes győzelemre vezetni a csapatot. Azt érzem, hogy erre minden motivációm és energiám megvan, egyelőre nagyon élvezem.”


Ha az embernek vannak céljai, az azt jelenti, hogy minden egyes percét be kell tábláznia? (Filippi 4:5)


„Könnyű megfeledkezni a célokról, ezért összpontosíts rájuk, és dolgozz a megvalósításukon.”

Mindennap gondolj a céljaidra. Emlékeztesd magad arra, hogy miért fontosak neked a céljaid. Tegyél egy -t (vagy egy dátumot) minden teendő mellé, amelyet már elvégeztél, így látni fogod, hogy hogy állsz.

Legyél rugalmas. Még a legjobb terveken is szükséges lehet néha változtatni. Ezért ha változtatnod kell a terveiden, semmi baj. Nem kell görcsösen ragaszkodnod hozzájuk. A végeredmény lebegjen a szemed előtt.

Használd a fantáziádat.
„Tekerd előre a filmszalagot”, és képzeld el, hogy már elérted a célodat. Érezd a megelégedettséget.
Most haladj visszafelé, és állj meg minden egyes állomásnál, amely elvezetett a célodhoz. Mindegyiket képzeld magad elé. Végül nyomd meg a „lejátszás” gombot. Lásd magad, amint sikerül megvalósítanod valamit, ami közelebb visz a célodhoz, és képzeld el azt az érzést, amit akkor érzel majd, amikor a célod megvalósul. Most pedig vágj bele!
https://www.jw.org/hu/konyvtar/folyoiratok/g201010/Hogyan-tudom-el%C3%A9rni-a-c%C3%A9ljaimat/



,,A hitünk általában akkor hagy alább, amikor oly közel már a cél... de te most ne állj meg...mert van miért tenni, van értelme tovább álmodni, és cselekedni Önmagadért és mások boldogságáért!”

Az embernek sikerre, pozitív visszajelzésekre van szüksége.

Boldogabbak, akiket a munkájuk során több sikerélmény ér
és kollégáiktól több pozitív visszajelzést kapnak.


Kedvesség, szeretet, támogatás, pozitivitás. Jó kapcsolat.


Szeretet dominál. Lelki rokonság. Otthonos viszony, közeg.

,,Hiszem, hogy mindenki megérdemel egy olyan otthont, munkahelyet, ahol nincs stressz, ahol nem kell feszengeni, napi szinten rossz érzéseket átélni.”

Pozitív, kellemes, jó atmoszféra, közösség.


,,Az anyagi ember egójának folyamatosan szüksége van a környezete pozitív reakciójára."


Időbe telt, míg megszokta új csapatának környezetét és megértette, hogyan tud hatékonyan együttműködni kollégáival.

Mindenki a megfelelő irányba halad a fejlesztéseknek köszönhetően.


,,A versenyzőket illetően nekünk a teljesítmény az elsődleges.”
-
Adam Baker, az Audi F1-es projektjének vezetője

„Az alkalmazásnál is ezt az elvet követjük.

Célzottan szakértőket keresünk, akiknek már van F1-es tapasztalata.

Ha rutinos szakembereket akarunk, akkor Nagy-Britanniában, Franciaországban vagy Olaszországban kell keresgélnünk.”

– utalt arra Adam Baker, hogy az F1 jelenlegi motorgyártói ezekben az országokban működtetik a gyáraikat.


,,Az igazság az, hogy soha nem ismertem még olyan sikeres embert, aki mélyen legbelül ne értékelte volna a kemény munkát, a fegyelmet.”
 
NYERNI, NYERNI és NYERNI!

Mindig is az volt a célom, hogy élvonalbeli csapathoz tartozzak.

Keményen edzettem, aminek meg is lett a jutalma.

Tudtam, elvégeztem a munkát, ami ahhoz szükséges, hogy jó teljesítményt nyújtsak. Azzal is tisztában voltam, meg kell ragadnom a lehetőséget.


Egyéni kondicionális edzésprogrammal kezdték meg a játékosok a vb-felkészülést.

Szeretnék gratulálni az elmúlt években végzett munkájuk miatt.


Szeretném olyan érzéssel befejezni ezt az időszakot, amilyen a szívemben van, szeretnék olyan örömet szerezni ebben a fél évben, amelyre mindenki vár.
– Ambros Martin, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője

Tudjuk, hogy kik vagyunk, tudjuk, hogy mit akarunk, és tudjuk, hogy mit szeretnénk elérni.
Csak azt tudom csak ígérni, hogy ezzel a fantasztikus csapattal meccsről-meccsre, hétről-hétre, versenysorozatról-versenysorozatra mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a szezon végén mindenki boldog lehessen.
- Ambros Martin

Alkalmasnak érezzük a keretet arra, hogy tökéletes szezont fussunk.
– fogalmazott Endrődi Péter ügyvezető

Vissza a győztes formához

Meccsről meccsre jobbak vagyunk.

 

b



„Most tele vagyok önbizalommal és mindent egybevetve büszke lehetek magamra – tekintett előre Sebastian Korda Melbourne-ben. – Próbálom ugyanezt folytatni a továbbiakban is. Azt hiszem, hogy már a közeljövőben igazán nagy tettekre lehetek képes.”

Szerintem már régóta látszódott rajta, hogy megvan benne, ami egy Grand Slam-győzelemhez kell.

Boldog vagyok, hogy ilyen támogató emberek vesznek körül.

Hozzáállás, és eltökéltség kell hozzá a sok munka mellett.

Lenyűgözött, hogy ilyen rövid idő alatt így meg tudta változtatni a mentalitását.

Megtehetnek mindent a pályán kívül, dolgozhatnak pszichológussal is, de akkor is az a lényeg, hogy a fontos meccseken mit tudsz ebből megmutatni, ebben pedig lenyűgöző volt ma.

„Köszönöm ezt a csodálatos atmoszférát!”

Köszönöm a csapatomnak a kemény munkát… Tavaly sok hullámvölgyön mentünk keresztül együtt, de keményen dolgoztunk, és az övéké is ez a trófea. Nélkülük nem sikerült volna.

Sabalenka a Channel Nine csatornának úgy fogalmazott: meccs közben többször is emlékeztette magát, hogy senki nem mondta, hogy könnyű lesz. „Tudtam, hogy ő is küzd érte. Ezért azt mondogattam magamban, hogy dolgozz érte, vegyél egy mély levegőt és dolgozz!” – mondta.