Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Oroszlán horoszkóp jegyűek jellemzése + egyéb jók

Az Oroszlán jegy szereti az életet, szereti a sikert, és hajlandó is ezért tenni.

Az Oroszlánt optimizmus, határozottság és méltóság jellemzi. Uralkodó csillaga a Nap.

Célja, hogy minden szempontból teljes értékű életet éljen.

A szenvedélyes Oroszlán a legjóságosabb csillagjegy. Másoktól tiszteletet vár el.

Az Oroszlán jószívűsége és jó természete napfényt hoz mások életébe.
Optimizmusa, derűje a környezetét is magával ragadja.

Határozottsága és sikerorientáltsága nagyon jó vezetővé teheti, aki akár mindent képes legyőzni.

 

Néhány jellemző tulajdonsága még: nagylelkű, segítőkész, teremtő intelligencia, optimista, bátor, hatalmas szabadságvággyal, tisztességes, széles látókörű, erős, humoros, életvidám, vállalkozó kedvű, sikerorientált.

Jellemzője a jegynek az önmegvalósításra való törekvés, az erő és a szabadság.

Természetes tekintélye azon alapul, hogy tisztában van saját értékével.

Újításra törekszik. Gyakorlatias és érdeklődik a filozófiai gondolatok iránt.

A szellemi munkára nagyobb hangsúlyt fektet, mint a fizikaira. Inkább vezetőként, mint szolgaként tekint magára.

Méltósága megtámadhatatlan.

igényli, hogy mások szeressék.

Fontos számára a tisztességes viselkedés, és mindig támogatja a gyengéket.

 

Elsősorban az élet szeretete, vitalitás, túlpezsgő életerő jellemzi.

Optimista természetű, tele van bizalommal minden és mindenki iránt.

Nagylelkű és segítőkész, erős kisugárzásával sokakat képes belelkesíteni.

Erős érvényesülési vágya van, általában céltudatos. Ettől azonban még megmarad játékossága, és az élet élvezetének képessége.

Szereti a pompát, a luxust, a szabadságot. A nagyon drága sportautók illenek hozzá, emellett a Mercedes és a Jaguár is.

Kedveli a jó minőségű és drága dolgokat.

Hajlandó másoknak segíteni, szívesen törődik a gyengébbekkel.

Az Oroszlán hűséges és odaadó barát.

Tény, hogy óriási a szívük, nagyvonalúak, szeretteiket luxussal és a legjobb dolgokkal ajándékozzák meg. Ugyanakkor a hiúságuk a vesztük. Két jó szó elég, ha valamit el akarunk érni náluk.

Királyi jegyként valóban mindent el tud intézni, óriási szívességeket tesz másoknak.
 

Az oroszlán jelmondata: "Bármit is teszel, teljes szívvel tedd."

 

Félnek a középszerűségtől, ezért keresik a kreatív lehetőségeket és szerepeket, amikben vágynak megtalálni önmagukat, felfedezni, hogy kik is ők valójában.

Az Oroszlán szereti a festészetet és színművészetet.
Bármilyen életpályát is választ, jobban teszi, ha megbizonyosodik arról, hogy veleszületett egyénisége szabadon kibontakozhat.

Az Oroszlán szereti, ha hatalom van a kezében, és ha tekintélyét mások elismerik.

Mivel nyári csillagzat alatt született, szereti az élet napos oldalát, élvezi az élet adta örömöket.

Szexualitása igen aktív, nem kedveli a visszafogottságot, a szeretete áradó. És mivel nagyon kreatív, lelkesedését könnyedén lelombozhatja a monotónia. Egy összeillő partner oldalán az Oroszlán kedélyes, odaadó és hűséges típus,

Cselekedeteit mindig a jó szándék vezérli, hiszen arra törekszik, hogy a legjobbat hozza ki a társából.


Szeret fontosnak mutatkozni. Önbecsülését nehezen megszerezhető elismerésekkel növeli.

Kevesen tudják róla, hogy nagyon érzékeny, mert nagyon jól álcázza ezt az énjét.

Habár néha egoistának tartják (az Oroszlán egója valószínűleg az) egyben kifejezetten érzékeny, a kritikát általában rossz néven veszi. Néhány éles szó képes hirtelen összetörni az Oroszlán törékeny büszkeségét.

 

Sokan azt hiszik, hogy az Oroszlán jegy magabiztos és extrovertált. Ami első látásra általában még igaz is lehet, sőt, sokuknak a hangjuk is erős, ettől aztán fellépésük még magabiztosabbnak tűnik. Kevesen gondolnák, hogy sokszor szégyenlősek és befelé fordulóak, és nagyon függnek mások szeretetétől.

Gyakran nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy a külvilág nem körülöttük forog, viszont rendíthetetlenül hisznek magukban.

Szeretik fitogtatni vonzerejüket.

 

Ez a férfi nem spórol a figyelmével és a szeretetével, amit a hozzá közel álló emberekre szán. Gáláns, szenvedélyes

Ha valakit igazán kedvel, azt ki is mutatja és a felelősségérzet személyes kapcsolataiban megmutatkozik. Bármire képes embertársaiért, szeret varázslatos születésnapokat és ünnepségeket rendezni és másokat gondosan kiválasztott ajándékaival elárasztani.

Elvárja azonban ugyanezt viszont és néha ez problémákat okozhat, nem lenne szabad elfelejtenie, hogy az ajándékozás nem mindenkinek egyaránt ennyire fontos.


Óvatosnak kell lennie, szerelmi kapcsolatában, a szerelem elbűvölő ereje csak ott fejti ki hatását, ahol egyik fél sem próbálja elnyomni a másikat.

Határozottan igényli egy olyan partner közelségét, aki felnéz rá.

Igazi romantikus, szenvedélyes hódító a szerelemben, és elvárja, hogy szerelmét ugyanilyen hévvel és odaadással viszonozzák.

Hajlandó mindent megadni annak, akit szeret. Nagylelkűsége, lovagiassága, bőkezűsége a partnerkapcsolataiban is megnyilvánul.

 

Mit talál vonzónak egy Oroszlán férfi a nőben?

Ideálja a humoros és könnyed természetű, kalandvágyó nő, aki szeret utazni,
kedveli a gyerekeket, és aki rendszeresen kimutatja az iránta érzett vonzódását.

Szeret büszke lenni a nőre: könnyedén előnyhöz juthat az, aki mosolyával beragyogja napját.

Természetesen fontos a hűség és az, hogy ne hagyja, hogy az Oroszlán unatkozzon.

A dolgokhoz való laza hozzáállásával mindig megtalálja a megoldást szinte bármely helyzetre.

Az Oroszlán férfi minőségi szexre törekszik.

Erogén zónái: hát, hátgerinc.



Az oroszlán egy karizmatikus egyéniség, ami miatt nehéz neki ellenállni.

Szereti a jó kapcsolatokat, amikben van valami plussz.

Mindig szenvedélyes és melegszívű, a kapcsolatait is emlékezetessé akarja tenni.

Nem szereted a hétköznapi, alantas dolgokat.


A szenvedélyes Oroszlán a legjóságosabb csillagjegy,
másoktól tiszteletet vár el.
Undort kelt benne, ha mások figyelmét színleltnek érzi. A hazugságot méltóságán alulinak tartja. Dolgait nyíltan intézi.

Alighanem már gyermekkorodban tudtad, hogyan tartsd távol magadat a tömegektől.

Gyakran előfordulhat veled, hogy többnek érzed magad, mint ami vagy valójában.


Alkatodnál fogva jó természetű vagy,  s ha sikerül elkerülnöd, hogy arrogáns legyél, akkor különösen szeretetre méltó tudsz lenni.

Kedveled a sportot, a játékot.



Mivel az Oroszlán a szerelem jegye, így érthető, hogy a szerelem fontos szerepet tölt be az életedben. 

Szeretsz hódítani, és boldog vagy, ha meghódítanak.

Tüzes, szenvedélyes és ellenállhatatlan vagy.


Az otthonod elegáns.

A családod mindig hasznát veszi a jó szervezőkészségednek, nagyvonalúságodnak, szerető gondoskodásodnak.



Bárhol megjelensz, úgy viselkedsz, hogy oda kell rád figyelni. Az emberek szívesen vannak a társaságodban, és mert karizmatikus egyéniség vagy, ezért könnyen alávetik magukat az akaratodnak.

Neked ragyognod kell! És a Nap, mely az uralkodó bolygód és a születési uralkodód is, mindenképpen segít neked ebben.


Őszinte vagy, nyílt és becsületes, nem szereted az elvtelen, tisztességtelen viselkedést.


Nagyon kell vigyáznod, hogy ne legyél önkényeskedő, kérkedő és felfuvalkodott, és mivel hajlamos vagy rá, kerüld el a drámai fellépéseket.


Mivel a párkapcsolatodban megőrzöd az önállóságodat, ezt a társadnak is biztosítod.


Azzal az elvárással érkeztél ide, hogy kapcsolatot, egyensúlyt teremts, és arra törekedj, hogy mindenkinek jó legyen.

Valamiféle "béke gyerekként" jöttél, hogy a szüleid között az egyetértést megteremtsd. Ezzel szemben folyamatosan két tűz között vagy a szüleid között. Előző életeidben is lehettél közvetítő az emberek között.

Ezért aztán született tehetséged van a stratégiai viselkedésre, amely révén konfliktusok nélkül is eléred a célodat.


Győzni akarsz, mert számodra az életelixír.

Karmikus feladatod arra ösztönöz, hogy tekintsd magad hódítónak, vagy úttörőnek, legyen bátorságod a magad útját járni, engedd, hogy az akadályok és a nehézségek még erősebben ösztönözzenek, vedd át a motor, a vezető és az élharcos szerepét a többi ember előtt.



A Jupiter állása biztosítja neked, hogy nagyon sikeres és elégedett legyél, úgy, hogy az emberek is szeretni fognak. 

Sikereket fogsz elérni szakmai és anyagi téren is, mivel életszemléleted ezáltal derűlátó, és nagy lelkesedéssel vágsz bele új vállalkozásba. 

A részletekre keveset adsz, és
igazságérzeted gazdagítja vezetői képességedet.


Mivel a Nap erőteljes életereje a Vénusz kedvességével és kapcsolatteremtési vágyával elegyedik, ehhez jószívűség társul és harmonikus jellemvonásokat kölcsönöz neked.


Mivel társadat csodálod, felnézel rá, jelentős támogatást és bátorítást nyújtasz neki.

Forrás: http://www.nlcafe.hu/?fid=441&topicid=188241&step=1&page=10




Az Oroszlán a legerősebb és legnagyobb energiájú jegy, hihetetlen belső erővel és kisugárzással bír.

Életöröm, optimizmus és elevenség jellemzi.

Megteremti önmagát, életkörülményeit, megáll a saját lábán.

Erős érvényesülési vágy sarkallja, tudja, hogy vezetésre született.

Céltudatos, olyan, aki mindig felfelé tör.

Van benne elég bátorság és bizalom az élettel szemben.

Szenvedélyes, erős akaratú, a felelősségtudat és a szabadságvágy kellő egyensúlyban van nála.

Kitűnő szervező, vezető egyéniség.

Szereti és tudja is élvezni az életet.

Igazságszerető, nemcsak saját érdekében, legtöbbször másokért is kiáll, nagyvonalú, mindig segít, ha egy bajba szorult a segítségét kéri.

Szeret reprezentálni, rendkívül hiú, bókokkal, hízelgéssel mindent el lehet érni nála.

Az Oroszlán az a jegy, amihez hagyományosan a büszkeség, autokratikus viselkedés, hiúság, önteltség, de a kisugárzás, méltóság, önbizalom és erő fogalma is társul.

Az ilyen jellegű ember alapérzése, hogy valami nagy dologra született.

Úgy éli meg magát, mint akinek természetes joga, hogy a középpontban legyen és méltatást, elismerést gyűjtsön be. Mivel környezete nem mindig hajlandó kellőképpen tolerálni eme óhaját, a szerénység álarca mögé bújik, de szíve mélyén arra vágyik, hogy képességei napvilágra kerüljenek.


Ő változatosnak és színesnek akarja megélni a világot.

Az Oroszlán legmélyebb motivációja az a vágy, hogy korlátozás nélkül éljen és valósítsa meg önmagát.

Minden cselekvése tudatos, szervezett tevékenységre irányuló.

Egy Oroszlánt sohasem kell bátorítani, nagyon is jól tudja, mit kell tennie céljai eléréséért. Ha fontos a számára valami, akkor azért kész áldozatokra és kemény, kitartó munkára is. Egyébként hajlamos a lustaságra, vagy finomabban fogalmazva szereti a kényelmes életet.

Rendkívül könnyen tanul.

Az Oroszlánokra általában jellemző az őszinteség és a nyíltság, ezért sokszor ki is használják.

Az Oroszlánnal nagyon óvatosan kell bánni, hiszen rendkívül büszke és hiú.

Ha megsértik önérzetében, akkor az egyébként lágyszívű macskákból kitör az oroszlán.


Nagyon szereti a méltó külsőségeket, az ízléses de feltűnő ruházatot.

Kényelemszerető (akár lusta is), de ha bizonyítania kell, akkor belead apait-anyait, míg végül látványos produktumra számíthatunk.

A gazdagság, a kényelem számára nagyon fontos, hiúsága folytán szeret dicsekedni.

Szereti a pompát, a luxust, a szabadságot.
A nagyon drága sportautók illenek hozzá, emellett a Mercedes és a Jaguár is. Szereti a száguldást, de még inkább azt az érzést, hogy ő uralkodik az úton. Ha tehetné, mindig rendőri felvezetéssel közlekedne, mint egy király...

Az Oroszlán jegyében született emberek nagyon szeretnek imponálni mások előtt.

Imádják, ha mindenki rájuk figyel, született irányítók, vezetők.

Ugyanakkor fontos számukra, hogy szeretetet kapjanak.


Az Oroszlánt erős érvényesülés hajtja előre az útján, tudja, hogy vezetésre született.

Céltudatos és mindig felfelé tör és van is benne elég bátorság, felelősségérzet és erő, ahhoz, hogy elképzeléseit megvalósítsa.

Az Oroszlánok vonzódnak mindenhez, ami jó és nem kímélik magukat annak érdekében, hogy megszerezzék az élet luxus dolgait, amit aztán a messzemenőkig élvezni is tudnak.

Tudja hogyan kell hatni, kitűnően ért a nagyszabású tervezéshez.

Nyugodt, optimista, határozott és magabiztos.

Mindig nagy léptékben tervez, az életet igazi színpadnak tartja, ahol megmutathatja önmagát.

Nagyon kreatív, segítőkész és nagyvonalú ember.

Mint maga az oroszlán ő is méltósággal uralkodik saját birodalmában, legyen az az otthona vagy a munkahelyen.

Akkor érzi magát elemében, amikor a figyelem középpontjában van, mindig törekszik arra, hogy a reflektorfényben legyen. Ez azonban nem csak átvitt értelemben igaz, mivel nagyon sok jó színész, zenész, művész kerül ki ezen szülöttekből. 

Viselkedése ugyanakkor nemes, ezért tettei nagyvonalúak és látványosak.

Szereti és tudja is élvezni az életet.

Igazságszerető és nem csak saját érdekében lép fel, hanem mások jólétét, érdekét is szem előtt tartja. A bajbajutottakon segít, és kiáll másokért.

Életfeladatuk, hogy olyan tudásra tegyenek szert, amiért felnéznek rájuk, elismerik őket. Így válhatnak igazi bölcs királyokká.

Források: http://josda.zsozirisz.hu/horoszkop/europai/oroszlan.html
http://astrocsage.klara-masszazs.hu/asztrologia/34-asztrologia/546-az-oroszlan-csillagjegy-
https://www.ratalalsz.hu/horoszkop/oroszlan
http://www.asztralfeny.hu/astro/oroszlan.php
http://harmonikuselet.hupont.hu/14/csillagjegyek-altalaban
https://belsobeke.com/asztrologia-2/milyen-jegyben-szulettel-ez-az-eletfeladatod/

 

,,Aki ebben a csillagjegyben született, az egy igen fontos küldetéssel született a világra. Az ő életfeladata az, hogy kiváló vezető legyen belőle, és ehhez minden képessége meg is van.

Olyan közösségeket kell maga köré kovácsoljon, melyek egy jobb élet, harmonikusabb világ megteremtésére törekednek.

Az Oroszlán feladata, hogy biztosítsa a családon belül a harmóniát, és a gördülékenyebb együttműködést.

Az Oroszlánok méltósággal, ésszerűen, és példamutatóan kell viseljék az élet mindennapi küzdelmeit."

http://tudnodkell.info/3-kuldetessel-rendelkezo-csillagjegy-akik-nem-veletlenul-szulettek-erre-a-foldre-te-is-kozejuk-tartozol

 

Bár szenvedélyes, azért meggondoltan cselekszik.


Legjellemzőbb tulajdonságai: jó szívű, szeretetre méltó, aki mindig ügyel arra, hogy valamiben a többiek fölé kerekedjen.

Jellemző tulajdonságai még:
Nagylelkűség, segítőkészség, bátorság, szabadságvágy, vitalitás, erő, tisztesség, széles látókör, hiszékenység.

Szereti a játékot, a szórakozást, szüksége van a társaságra, a "közönségre". (Talán ezért is található oly sok Oroszlán-szülött a színészek között.)

Versengő szelleme nemcsak a sportban nyilvánul meg, hanem az élet minden területén.

Általában ügyesen tudja rendezni a pénzügyeit.

Alattomos, kicsinyes dolgokra képtelen.

Alapvetően hiú, így nagyon szereti, ha dicsérik és csodálják. Ezt a csodálatot igyekszik nap mint nap kivívni magának.

Gyakran fordul meg a szoláriumban, hogy a bőre napbarnított és ragyogóan szép legyen. Edzőterembe jár, hogy tökéletes alakját minél tovább megőrizhesse, és sörényszerű haját a legjobb fodrászok fésülik.

Egészséges exhibicionizmusa az öltözködésében is tetten érhető. Ruhái mindig kiemelik alakját, tükrözik jó ízlését.

Egész megjelenése eleganciát sugároz.
http://www.astronet.hu/horoszkop/oroszlan-horoszkop


               Tűz jegy, kreatív és nagyvonalú.

A Naphoz hasonlóan az élet középpontjának tekintik magukat. A zodiákusban nincs büszkébb és királyibb jegy.

Mint szimbólumuk az oroszlán, ők is nagy méltósággal uralkodnak birodalmuk felett, legyen szó népről, munkahelyről vagy egy egyszerű családról.

Az Oroszlánok születésüknél fogva melegszívűek, nagylelkűek.

Teljes szívvel támogatják a jót. Cserébe ugyanazt a hűséget és becsületességet várják el, amit ők tanúsítanak.

Viselkedésük nemességet rejt, ezért tetteik nagyvonalúak és látványosak.

Az Oroszlánok akkor érzik magukat a legjobban mikor figyelem középpontjában vannak, mindig arra törekszenek, hogy reflektorfényben legyenek. Nagy tehetségük van abban, hogy úgy viselkedjenek, mint egy uralkodó, és nézzék, milyen hatást érnek el ezzel.

Az Oroszlánok gyakorlatiasak, lelkesek, szeretnek keményen dolgozni és nagy önbizalmuk van.

Törekszenek arra, hogy tekintélyes pozíciót töltsenek be. Becsületességük, erős önbizalmuk kiváló vezetővé teszi őket.

Az Oroszlánhoz hasonlóan lustává válhatnak, ha nem sikerül a tekintélyt megszerezniük.

Az Oroszlánok vonzódnak mindenhez, ami jó és nem kímélik magukat annak érdekében, hogy megszerezzék az élet luxus dolgait.

Éttermek közül azt választják, ahová a legszebb ruhát kell felvenni.

Gyenge pontjuk - ha egyáltalán van - az hogy arra vágynak, mindig csodálják őket. Egójuk állandó hízelgést, dicséretet vár. Ha nem kapják meg, magyarázatot nem várva visszavonulnak.

Természetes optimizmusuk, vidám hozzáállásuk segít nekik visszatérni, hogy ismét eredeti pompájukban ragyogjanak.

 

Kreatív lendület; álmai vannak; tud szívből örülni, szórakozni, ezért bárkit megtanít az élet szeretetére.

Az Oroszlánok kezében minden arannyá válhat, megérezhetik teremtő erejüket, amivel gyarapíthatják vagyonukat és erőforrásaikat is stabilan kihasználhatják.



Tüzes jegyként fő jellemzőjük az aktivitás, dinamizmus, szenvedélyesség, kreativitás, lobbanékonyság, önérvényesítés.

A jegy szülöttei nagyon öntudatosak, büszkék. A külsőség annyira fontos az életükben, hogy akár sznobbá is válhatnak.

Szeretik a luxust, fényűzést, a különlegességeket (mindenben) és a nagyvonalúságot.


A kitűzött cél felé bátran és hidegvérrel halad, épp ettől veszélyes, ha netán ellenféllé válik.

Született optimisták és emiatt gyakran meg is valósítják az elképzeléseiket, hiszen meg sem fordul a fejükben, hogy esetleg nem sikerül.

Mindig magas ideálok megvalósítására törekszenek, sosem érik be az átlagossal, a hétköznapival.

Lehet kicsit kimért és tartózkodó, de ha reflektorfénybe kerül, kinyílik és hozza a formáját.

Kiváló a lényeglátása, emiatt hajlamos lehet az "észosztásra".

Jellemzőjük a spontaneitás is, vidám, barátkozó emberek és megbízható barátok.

Bár őszinték és becsületesek, az egyenes úton járnak, de meglehetősen öntörvényűek. Igyekeznek a saját szabályaik szerint élni, de mellette figyelembe veszik mások érdekeit is.

A hiúsága miatt naív és hiszékeny - ez a gyenge pontja, de nem érdemes ezt kihasználni, mert ha rájön (márpedig rájön!), akkor nagyon kemény ellenféllé válik. Ő nem hirtelen fellángolásból harcol, hanem higgadtan, józanul, kitartóan és bár nem bosszúálló, de ha felvetetik vele a kesztyűt, ő nem fog a harcból kilépni. Hisz ő a király, ő sosem lehet vesztes.

Jóakaratú és segítőkész, szereti az embereket és az állatokat, tiszteli a természet rendjét.

Rendkívül kreatív, az alkotás folyamatában türelmes, de a rutin feladatokat és a monotóniát nem jól tűri.

Kerüli és utálja a veszekedést, a nyílt konfliktust, ezek számára rangon aluli dolgok.
 

 

OROSZLÁN: Az akarat által irányított intelligenciára hagyatkoznak

Az oroszlán kénye-kedve szerint alakítja a valóságot, egyszerűen úgy, ahogy ő látni szeretné azt. Az oroszlánt az érdekli, hogy miként tudja megszerezni azt, amit akar.

Nem engedi a részletek által akadályozni magát és nem is figyel arra, ami megállíthatná őt ebben. Igaz, néha az erős egójuk körül forgó gondolkodásmódjuk fárasztó lehet mások számára.

Gondolataik nagy dolgok körül forognak.

Az oroszlánok jó példái annak, hogy amikor erősen akarunk valamit és vágyunk rá, akkor a gondolat energiája megvalósítja azt.

Ők sosem fáradnak bele az elképzelésekbe és abba, hogy megszerezzék az élettől azt, ami nekik tetszik. Előbb vagy utóbb megszerzik azt, amire vágynak, erősen koncentrálva rá.

Igen, idealisták.

Az oroszlán gondolatmódja átfogó, ki tudja válogatni azokat a dolgokat, amelyek segítik a kreativitását, nagyobb fényben tüntetik fel, és amelyek által vezetővé válhat.

http://filantropikum.com/a-csillagjegyek-intelligenciaja-horoszkopod-elarulja-miben-vagy-a-legjobb/
 

OROSZLÁN - Az Oroszlán mély belső meggyőződése, hogy jogosult a sikerre. Hite és magabiztossága olyan helyzeteken is átsegíti, amikor mások már régen feladnák a próbálkozást.
Ráadásul belső ereje erősen karizmatikus kisugárzást kölcsönöz az Oroszlánnak: ennek köszönhetően az emberek is megadják neki a tiszteletet.
Ezen tulajdonságai révén az Oroszlán szinte ítélve van a sikerre. Csakis saját magát képes szabotálni..
http://szuperjo.net/ennek-a-harom-csillagjegynek-meg-van-irva-a-gazdagsag-a-sorsaban/

 

oroszlanhooz.jpg

 

,,Az Oroszlán szülötte kolerikus temperamentumú. Hatalomra vágyása révén szavak nélkül is tekintélyt parancsoló, aki bárhol jelenne is meg, mindig a társaság középpontjává lesz. Sok-sok fizikai és lelki tulajdonsága ellenére, mégis sebezhető, mérhetetlen hiúsága miatt.

Az Oroszlán
erős fizikuma és vitalitása ellenére sem szeret nehéz munkát végezni, kicsiségekkel bíbelődni, inkább mások munkáját hivatott megszervezni, s elvárja, hogy őt kiszolgálják.

Ezzel együtt szereti, ha dicsérik, ha hízelegnek neki. Ezt viszont busásan megfizeti azzal, hogy ha egyszer valakit megszeret, azért mindenre képes. Nemes lelkű, jó barát. "

 

oroszlan-csillagjegyhez.jpg

Jegyek a körhintán smileysurprise
OROSZLÁN:
Nem igazán élvezi, mert óriási csalódás neki, hogy más is van a hintán. Azt hitte, hogy neki jár egy külön menet.

 

oroszlanba.jpg
 

oroszlan-horoszkophoz.jpg


Élvezi, ha a középpontban lehet, mindenki csodálatával övezve. Az első légyott alkalmával is mindenképp be kell bizonyítania, hogy ki az igazi király. Választhatsz egy paint-ball csatát. Tovább növelheted nála esélyeidet, ha egyszerűen csak hagyod nyerni őt.
Beszélgetés közben is szereti saját magára terelni a szót, így a legcélravezetőbb, ha figyelmes hallgatóságnak bizonyulsz.
A revans alkalmával még mindig bőven lesz lehetőséged bebizonyítani, hogy benned is egy igazi vadmacska rejtőzik.


Meghódítása igen egyszerű. Legyünk nyíltak és hagyjuk, hogy magáról beszéljen. Tápláljuk egoizmusát, szorítsuk háttérbe saját akaratunkat. Csodáljuk és bókoljunk neki szüntelen.

Szerelmi Kapcsolata:

Mint igazi nemes vad, az Oroszlán férfi türelmesen lesben áll a prédájára, majd pontos biztonsággal, hirtelen megragadja.

Az Oroszlán férfi érzelmei szívbõl fakadó, forró és õszinte érzelmek.

Nagystílû. Szívesen udvarol, szereti az izgalmat.

A szex nagyon fontos az Oroszlán számára.

Ha szerelmes lesz, az Oroszlán jegyben született férfi lángol, lobog s partnerétõl is elvárja a nagy érzelmeket.

A Nap hatása alatt álló Oroszlán szülötte, miként az élet bármily területén, a szerelemben is a legjobbat várja el. Elvárja, hogy a választottja a legszebb, a legkívánatosabb legyen,

s ha valóban megtalálja azt, akiben meglátja ezt, azt csodálatos ajándékokkal halmozza el, pompás estélyeket rendez a tiszteletére, intimitásukban pedig tüzes, játékos szeretõ, de szeszélyes is

Az Oroszlánnak hatalmas szíve van, és a szex is igazi élmény vele, hiszen tüzes, temperamentumos és játékos.

Teljes valóját, ösztönvilágát beleviszi a szexualitásba és nagyon érzékeny a saját erejével kapcsolatban.

Ügyelni kell arra, hogy erőfeszítéseit ne hagyjuk elismerés nélkül.

Soha ne mondjuk egy Oroszlánnak, hogy átlagos teljesítményt nyújtott, még akkor se, ha valóban ez a helyzet.

Ha sokáig szeretnénk Oroszlán szerelmünk mellett élni, akkor hunyjunk szemet gyengeségei felett, mert ezeket úgysem tudjuk kinevelni belőle. Ha akad néha egy-egy flörtje, akkor tudjuk be annak, hogy állandó megerősítésre van szüksége. Ezzel együtt azonban nem valószínű, hogy emiatt kilépne a kapcsolatból, hiszen az állandó párkapcsolat nagyon fontos számára.

Mivel hatalmas szíve van, ezért képes a végletekig szeretni és meghozni bármilyen áldozatot szeretteiért.

Szereti elhalmozni anyagi jóléttel azokat, akik fontosak a számára.

Oda kell azonban figyelni a lelkivilágára, folyton dicsérni kell, különben elhanyagoltnak fogja magát érezni.
Mivel szabadságvágya óriási, ezért nehéz őt leláncolni. Hosszú pórázon kell tartani és ha valaki ezt elfogadja, akkor hosszútávon élvezheti az Oroszlán társaságát.  Az állandó párkapcsolat nagyon fontos a számára ezért egy románc miatt kicsi a valószínűsége, hogy kilép a megszokott, kényelmes otthon melegéből.

Szexualitása igen aktív, nem kedveli a visszafogottságot, a szeretete áradó, és mivel nagyon kreatív, lelkesedését könnyedén lelombozhatja a monotónia.


Egy összeillő partner oldalán az Oroszlán kedélyes, odaadó és hűséges típus,

Ez a férfi nem spórol a figyelmével és a szeretetével, amit a hozzá közel álló emberekre szán.

Gáláns, szenvedélyes.

Ha valakit igazán kedvel, azt ki is mutatja és a felelősségérzet személyes kapcsolataiban megmutatkozik. Bármire képes embertársaiért, szeret varázslatos születésnapokat és ünnepségeket rendezni és másokat gondosan kiválasztott ajándékaival elárasztani.

Elvárja azonban ugyanezt viszont és néha ez problémákat okozhat, nem lenne szabad elfelejtenie, hogy az ajándékozás nem mindenkinek egyaránt ennyire fontos.


Óvatosnak kell lennie, szerelmi kapcsolatában, a szerelem elbűvölő ereje csak ott fejti ki hatását, ahol egyik fél sem próbálja elnyomni a másikat.

Határozottan igényli egy olyan partner közelségét, aki felnéz rá.

Igazi romantikus, szenvedélyes hódító a szerelemben, és elvárja, hogy szerelmét ugyanilyen hévvel és odaadással viszonozzák.

Hajlandó mindent megadni annak, akit szeret. Nagylelkűsége, lovagiassága, bőkezűsége a partnerkapcsolataiban is megnyilvánul.


A szívét könnyen összetörhetik, ezért vigyáznia kell, hogy kinek adja oda. Mivel saját tapasztalata alapján tanul, sokszor csalódik szerelmi ügyekben, mielőtt rájönne, hogy nem mindig történnek úgy a dolgok, ahogy azt szeretné. Csak akkor lesz képes megnyugtatóan és hűségesen szeretni másokat, ha megtanulja hogyan legyen rugalmas és kompromisszumra kész.

http://szeretni.elet-orom.hu/hu/?i=horoszkop_szerelmi-oroszlan
https://www.ratalalsz.hu/horoszkop/oroszlan
http://josda.zsozirisz.hu/horoszkop/europai/oroszlan.html

 

Mit talál vonzónak egy Oroszlán férfi a nőben?
Ideálja a humoros és könnyed természetű, kalandvágyó nő, aki szeret utazni,
kedveli a gyerekeket, és aki rendszeresen kimutatja az iránta érzett vonzódását.
Szeret büszke lenni a nőre: könnyedén előnyhöz juthat az, aki mosolyával beragyogja napját.
Természetesen fontos a hűség és az, hogy ne hagyja, hogy az Oroszlán unatkozzon.
A dolgokhoz való laza hozzáállásával mindig megtalálja a megoldást szinte bármely helyzetre.

Az Oroszlán férfi minőségi szexre törekszik.

Erogén zónái: hát, hátgerinc.


Az Oroszlán szülött nagyon kényes a párválasztásban. Szereti a szép hölgyeket, de fontos számára, hogy szépségük mellett intelligensek, ápoltak, jó modorúak s még szerények is legyenek.

PÁRKERESŐ: Egyszerűen csak élvezd az életet. Legyél egyedi, különleges, lógj ki a sorból azért, hogy felfigyeljenek rád a párjukat keresők. Ne félj megmutatni az egyedi és rejtőzködő oldaladat.

Nagyon sok jó pillanatot ígér ez az év arra, hogy ismerkedj, flörtölj, csábíts, és akár egy-két kalandba is belekeveredj. Ha valami nem jön össze, arra ne kudarcként, hanem tanulnivalóként tekints.

Pár nekifutás után meg fogod találni a vágyott nagy őt, akit jó eséllyel első találkozásotok alkalmával leveszel a lábairól. Az is megeshet, hogy nem látod eleinte a fától az erdőt, s el kell telnie némi időnek ahhoz, hogy ráébredj, ki mellett lesz jó dolgod.
https://www.life.hu/eletmod/20201229-eves-szerelmi-horoszkop-2021re-jon-lat-s-elrabolja-a-szivedet-valaki.html


Oroszlán – szenvedély, romantika, fényűzés
Ha igazi romantikára és mindent elsöprő szenvedélyre vágysz, érdemes lehet az Oroszlánok között keresgélned, hiszen – ha fogékony vagy rá – azonnal képes levenni a lábadról. Nagyvonalúsága miatt sokan szeretik e csillagjegy társaságát, méltóságteljes megjelenése és igényessége miatt sokan irigyelhetik majd tőled. Számára kiemelten fontos, hogy partnere dekoratív, intelligens legyen – cserébe viszont feledhetetlen élményben lesz részed az élet minden területén vele!




OROSZLÁN FÉRFI
Az Oroszlán folyton pózol. Nemes szívű életszeretete pedig ráragad másokra is, mert mindig a középpontban van, és mintha törvényadta joga lenne, megköveteli a tömjénezést.
Tehát az Oroszlán férfit minél gyakrabban kell biztosítanunk, szavakban és beszédes tettekben egyaránt szerelmünkről, hűségünkről, ragaszkodásunkról.

 Legyünk hozzá minél lojálisabbak, csodáljuk őt, minden lehetséges alkalommal mutassuk ki minél konkrétabban, kézzelfoghatóbban azt, amit amúgy is érzünk: nevezetesen, hogy csak vele tudjuk elképzelni az életünket. Az Oroszlánnak hasonlóképpen éreznie kell azt is, hogy férfitársai irigylik azért, hogy olyan partnerre talált, mint mi. Társaságban tehát igyekezzünk csillogni, kitűnni, hogy ránk figyeljenek. Eközben pedig tapodtat se tágítsunk partnerünk mellől, karoljunk bele, simuljunk hozzá, legyünk a szokásosnál is gyengébbek hozzá, hadd lássa mindenki, mennyire elvagyunk telve tőle. Nagyon vigyázzunk azonban arra, hogy csillogásunkkal ne szorítsuk háttérbe őt. Az oroszlán férfi igen jó néven veszi azt is, ha éreztetjük vele, hogy mindenkor szükségünk van segítségére, a támogatására, hogy ő életünk fő támasza, védelmezője. Az biztos, hogy bármilyen körülmény közepette számíthatunk rá, soha nem fog cserbe hagyni minket. Mindeközben azonban paradoxnak tűnő módon kell viselkednünk: kapcsolatunkban át kell vennünk a vezető szerepet, oly módon viszont, hogy eközben inkább a háttérben maradjunk.

Nem könnyű — de nem is megvalósíthatatlan — feladat. Ehhez kellő (élet)erővel kell rendelkeznünk, és a humorérzék sem árt, amely átsegít nehéz pillanatainkon. A szüntelenül panaszkodó, siránkozó partner mellett az Oroszlán férfi nem marad meg hosszú ideig. A párkapcsolat„vezető erejeként” azon kell lennünk, hogy leküzdjük az oroszlánra leselkedő két legnagyobb veszélyt: hajlamot a lustaságra és a zsarnokságra.
Véssük jól eszünkbe azt is, hogy az Oroszlánt nem elég egyszer meghódítani. Szinte nap, mint nap meg kell küzdenünk azért, hogy meg is tarthassuk őt. Ennek legegyszerűbb módja az, hogy igyekezzünk mindvégig

Nőnek maradni. Vigyázzunk, a megszokás ne változtasson bennünket nemtörődömmé, slampossá, mindig fordítsunk nagy gondot testünkre, ruházatunkra. Otthon, a hétköznapi életben, a konyhában is legyünk ápoltak, gondozottak, vonzóak és érzékiek. Az Oroszlán férfi kedvenc színe általában a sárga, a narancsvörös vagy a fehér, de mindenképpen szereti az élénk színeket, valamint a feltűnő, de az ízlésesség határán belül maradó ruhadarabokat.

Legyen gondunk rá, hogy „éjszakai szerelésünk”, hálóingünk is kellőképpen szexis legyen. Ez napiparancs! Ellenkező esetben az Oroszlán férfit könnyen elveszíthetjük.
https://funland.hu/csillagjegyek-ferfiak-meghoditasa/


Szerepei:

Az Oroszlán, mint partner:

Az Oroszlán nem tűri a középszerűséget, aki vele kezd, az legyen elbűvölő, kivételes és kissé titokzatos.

Nem kedveli a kalandorokat, maximális, kizárólagos figyelmet követel magának.

Nem szereti a humort, ha vele kapcsolatos, mert az Oroszlán nem ismer tréfát, ha saját személyéről van szó. Ilyenkor hajlamos mindent szó szerint venni.

Az a hölgy, aki Oroszlán férjet választ magának, készüljön fel arra, hogy élete párja elvárja a feltétlen csodálatot és odaadást.

Azt se várja férjétől, hogy megfogja a pénzt, vagy bármivel is takarékoskodik.Így tehát az asszonynak kell kézbe venni a pénzügyek irányítását, persze úgy, hogy azt az Oroszlán férj ne vegye észre.

Egyébként rendkívül kellemes partner, gáláns, nagyvonalú az Oroszlán férfi.

Aki Oroszlán feleséget választ magának, annak élete párja okos, kedves, nagyvonalú lesz. Arra is fel kell készülnie, hogy a kalapot majd nem ő viseli odahaza, hanem a neje. És ne felejtse el rendszeresen meglepni feleségét valamilyen értékes ajándékkal, lehetőleg luxusholmival, amiről már messziről látszik, hogy megkérték az árát.


Gondoskodjon arról is, hogy barátaik ne hétköznapi emberek, hanem hírességek legyenek, és persze gyakran járjanak társaságba, hogy az Oroszlán kedvére sütkérezhessen a hírességek dicsfényében.

Hűséges és romantikus a szerelemben, bár erős a hódítási vágya. Ezt azonban más területen is meg tudja élni, pl. munkában, és akkor hűséges tud lenni partneréhez. Amúgy féltékeny és sértődékeny, de méltósága és hiúsága miatt ezt sosem mutatná ki.

Érzelmileg és anyagilag bőkezű, társának mindent megad, de csak addig, amíg szeretetet, megbecsülést és csodálatot kap cserébe. Ha ezt nem kapja meg, akkor új kapcsolatot után néz, ahol megtalálja amit keres.

Kerüli és utálja a veszekedést, a nyílt konfliktust, ezek számára rangon aluli dolgok.

Az Oroszlán-jegyű férfiak hatalommal bírnak. Amíg te elrévedsz, addig az Oroszlán neked támad, és minden erejével magához húz. De csupa olyat tesz, ami neked is tetszik. Az állatias hajlama ellenére gyengéd szerető.

Az oroszlán férfi a partnerével nagyvonalú, bőkezű, elnéző minden hibájával szemben. Az Oroszlánra illik a mondás, hogy a "csillagokat is lehozza az égből" annak, akit szeret.

Így hódítsd meg: Légy szellemes, és hallgasd őt valódi áhítattal.  Döbbentsd meg, az eredetiség elvarázsolja. Hagyd rá is a kezdeményezést, és légy mindig engedékeny. Meghódítása igen egyszerű. Legyünk nyíltak és hagyjuk, hogy magáról beszéljen. Tápláljuk egoizmusát, szorítsuk háttérbe saját akaratunkat. Csodáljuk és bókoljunk neki szüntelen.

Így tarthatod meg: Ne mondj ellent neki, hacsak nem okvetlenül szükséges. Ne rivalizálj vele. Mutasd ki az iránta érzett csodálatodat.


Csillagjegyed szerint így viselkedsz, ha szerelmes leszel
Mindent felemésztő szenvedély ragad magával, igazi megszállottság. Másra sem tudsz gondolni, s még akkor is hiányzik egy kicsit, amikor az ágy másik felére merészkedik.
https://www.joy.hu/tipp/44296_csillagjegyed_szerint_igy_viselkedsz_ha_szerelmes_leszel.h


Így szeretünk a csillagjegyünk alapján
A kreatív és játékos Oroszlán egyaránt szeret szórakoztatni és szórakoztatva lenni. Fontos, hogy a partnere fenn tudja tartani az érdeklődését, valamint éreztesse vele, hogy ő a világ közepe.
http://www.nlcafe.hu/ezoteria/20160831/igy-szeretunk-a-csillagjegyunk-alapjan


Az Oroszlán számára első körben az a legfontosabb, hogy jól nézzen ki a partnerre, megfelelő anyagi és egzisztenciális háttérrel rendelkezzen és legyen „valaki”.

Ha valakiben nem lát fantáziát, valami különlegeset, akkor azt unalmasnak, egyszerűnek ítéli meg és kiesik a kegyeiből.

Ha igazán szerelmes, akkor nagyon forró, tüzes, szenvedélyes tud lenni, és természetesen az ágyban is.



Az Oroszlánok már csak a büszkeségükből adódóan is szigorú erkölcsi értékrendeket és magas normákat követnek. Ugyan nyitottak mások álláspontjára, melyet mindig figyelmesen meghallgatnak, azonban a véleményüket, döntéseiket ez rendszerint a legkevésbé sem befolyásolja. Még ha innovatív dolgokat hoznak is létre, azok mindig a tradíciókon alapulnak és egyfajta hagyományok és elődök előtti tisztelgésként foghatók fel.
https://nlc.hu/horoszkop/20210409/ezek-a-legregimodibb-csillagjegyek/


,,Magabiztosabb leszel, és az újonnan szerzett önbizalmad segítségével minden akadályt le fogsz győzni, ami eddig az utadban állt ahhoz, hogy végre beteljesüljenek az álmaid. Végre világot látnál? Vennél egy saját lakást? Esetleg egy önálló projektbe vágnál bele? Hajrá, összejön!”

Az Oroszlán, mint vezető:
Vezetésre termett, hiszen csakis így nem érzi korlátozva szabadságát.

Jó szervező, dinamikus, hatékony és vállalkozó kedvű.

Munkatársaival szívélyes kapcsolatra törekszik, de fontos, hogy semmiképp ne sértsék meg a büszkeségét.

Azt szereti, ha beosztottjai rendelkeznek az adott munkához szükséges erényekkel, ám mégsem múlják felül őt.

Nagyon fogékony a hízelgésre, és e gyengeségét kihasználva olykor látványos előléptetést vagy fizetésemelést lehet elérni nála.

Kiváló vezetői képességei és ambíciói vannak.

Becsületessége, erős önbizalma kiváló vezetővé teszi őt.

Határozottsága és sikerorientáltsága nagyon jó vezetővé teheti, aki akár mindent képes legyőzni.
 

A szellemi munkára nagyobb hangsúlyt fektet, mint a fizikaira. Inkább vezetőként, mint szolgaként tekint magára.
 

Az Oroszlán, mint beosztott:

Az Oroszlán beosztott figyelmes és lelkiismeretes.

Időnként azonban dicséretekkel, különféle elismerésekkel kell ösztönözni, különben sértettnek és csalódottnak érzi magát, ilyenkor pedig lustává vagy közönyössé válhat.

Ha nem juthat előbbre a ranglétrán, tovább áll, vagy olyan munkát keres, amelyben a maga ura lehet.

Lehetőleg ne legyen beosztotti pozícióban, hanem álljon a saját lábán. Ha ez elkerülhetetlen, akkor fontos, hogy tudja tisztelni a főnökét/felettesét, mert különben lehetetlen lesz sokáig megmaradnia egy munkahelyen.

Minden olyan foglalkozás, ahol a dolgokat kézben tarthatja és teremtő módon kifejezheti önmagát.

Vezető pozíciók, művészi-kreatív foglalkozások, igazgató, vállalkozó, manager, rendező, színész, karmester, dekoratőr, ékszerész.
 

Mivel szeret szerepelni, jól érzi magát ha közönség előtt megnyilvánulhat alkalmasak színészi, előadói, tanári, szóvivői pályára.

Erőssége a prezentáció, szervezés és jó az üzleti érzéke is. Így minden ide tartozó munka "jól fekszik" nekik: rendezvényszervezés, propaganda munkák, marketing tevékenység, spekuláció-tőzsde, becsléssel kapcsolatos munkák.

Otthonos a luxussal kapcsolatos területeken: divat, ékszer, szállodaipar és vendéglátás (de természetesen csak felső kategóriás szinten!), illetve illik hozzá mindenfajta tanácsadói munka is.



Az Oroszlán gyakorlatias, lelkes, szeret keményen dolgozni és nagy önbizalma van.

Törekszik arra, hogy tekintélyes pozíciót töltsön be.

Jó szervezők, hatékony és vállalkozó kedvű.

Munkatársaival szereti megőrizni a jó viszonyt, egy a lényeg, hiúsága, büszkesége ne csorbuljon.

Figyelmes, lelkiismeretes dolgozó, viszont szükséges számára a folyamatos elismerés, ösztönzés mert, ha nem így van, akkor csalódott lesz, úgy érzi kevés amit csinál, vagy nem elég jó és ellustulhat, közönyössé válhat.

Fontos számára a pozíció, az előrejutás. Ha ez nincs meg, inkább kilép a munkakörből.

A legjobb számára, ha önálló vállalkozásba kezd. Ereje, kitartása, munkabírása sikeressé teheti.



Az Oroszlán, mint szülő:

Elsőrangú szülő, a gyermeknevelést legfontosabb élethivatásának tekinti, számára nincs nagyobb érték a saját gyermekénél.

Szülőként: igyekszik mindent megadni gyermekének, ezért általában nem is születik "sok" gyermekük. A szülővé válás amúgy is nagyon megviseli, mivel ekkor sok ideálja lerombolódik. Tökéletességet vár el gyermekeitől is, és gyakran kényszeríti őket szereplésre (önmaga helyett is). Anyaságában/apaságában is sokat ad a külsőségekre, ezért nem ritka, hogy ünneplőben homokozik a gyereke. Kisebb gyerekekkel nehezebben tud bánni, de mikor már szellemileg partnerekké válnak, jól tud velük együttműködni.


Az Oroszlán, mint gyermek:
Akinek az Oroszlán jegyében született a gyermeke, sokat gyönyörködhet benne, hiszen vidám, játékos, szelíd és boldog.

Akkor érzi jól magát, ha testvérein és szülein uralkodhat, vagyis körülötte forog a világ. Ezt olyan kedvesen tudja tenni, hogy a környezetében élők észre sem veszik, hogy a családban átvette a hatalmat.

Az Oroszlán gyermeket gyakran kell dicsérni  és mások előtt sohasem szabad őt megszidni.

Rendkívül könnyen tanulnak az Oroszlán gyerekek, főleg ha világos, logikus tantárgyról van szó. Nekik elég egyszer érthetően elmagyarázni a tananyagot, s máris megjegyezték.


Bátor, energiában gazdag, döntéshozó, erős akaratú, erőt sugárzó, határozott, hatékony, igazságos, jó szervező, jó irányító,
központi szerepet tölt be, magabiztos, méltányos, nagylelkű, nyílt, szívélyes.



Feladata:
Szerénység, alázat, reális önértékelés
    A helyes mérték és arányok megtartása
    Megtalálni saját középpontját
    Megkülönböztetni a látszatot a valóságtól
    Tudatos, megtervezett cselekvés
    Higgadtság
      http://josda.zsozirisz.hu/horoszkop/europai/oroszlan.html

 

Uralkodója: Nap
Elem: Tűz
Minőség: Fix
Princípium: Szabadság
Nyári jegy: július - augusztus


Ilyen hálószobában érzed magad a legjobban csillagjegyed szerint - Oroszlán, a Nap gyermeke

A mindig jókedélyű, melegszívű és barátságos oroszlán nagyon szereti a pompát, hiszen mégiscsak egy királyi jegyről van szó.

A narancssárga és a bordó az ő színe, de az aranyat sem veti meg, amely a Napra emlékezteti.

Egy indiai, marokkói stílusú hálószoba tökéletes a számára, a lényeg, hogy az ágy legyen a hangsúlyos, hiszen ez a jegy szeret a legjobban aludni.

https://www.bien.hu/otthon-kikapcsolodas/lakberendezes-dekor/ilyen-haloszobaban-erzed-magad-a-legjobban-csillagjegyed-szerint/128220



,,A lelki harmóniádra nagy hatással lesz az, hogy a környezeted éppen milyen hangulatban lesz:
ha mások feszültek és idegesek körülötted, az rád is negatívan hat, míg ha mindenki kiegyensúlyozott, te is könnyebben találsz belső békére.
Próbálj egy olyan bizonyosságot találni magadban, ami független másoktól,
de addig is, amíg ezt az állapotot eléred, igyekezz olyan környezetben lenni, ami jó hatással van a lelki egészségedre.”


11 óra 30 perckor a Jupiter az Oroszlánba lépett.Amelyik életterületünkön egyéni horoszkópunkban jár, ott van lehetőség új tervek megvalósítására, ott teremthetünk új értékrendet, ott segít új megközelítésekhez, céljaink eléréséhez.


Legjellemzőbb tulajdonságai: jó szívű: szeretetre méltó: a. mindig ügyel arra: hogy valamiben a többiek fölé kerekedjen. Általában békés és nagylelkű: de hajlamos a dühkitörésekre: amikor nem nézi: hová csap: és azokat is megbántja, akikre nem is haragszik.

Királyi megjelenése tekintélyt követel: ugyanis nemcsak a külsőségekben: hanem gesztusaiban, megnyilvánulásaiban is demonstrálni akarja: hogy több: mint a környezete.

Lelkesedése magával ragadja a környezetét is: sokan szívesen utánozzák. Szereti a játékot: a szórakozást: szüksége van a társaságra, a "közönségre". (Talán ezért is található oly sok Oroszlán-szülött a színészek között.)
Versengő szelleme nemcsak a sportban nyilvánul meg: hanem az élet minden területén: így persze a szerencsejátékokban is. A legtöbb szenvedélyes kártyás: lóverseny-látogató vagy totózó Oroszlán jegyű.
Alapvetően hiú: így nagyon szereti: ha dicsérik és csodálják.


Oroszlán: Mikor az egó testet ölt. Te vagy az, akinél jobban egyik jegy sem imádja önmagát.Tollászkodsz a tükör előtt. Szép akarsz lenni. Van eszed és használod is.

Extrém vagy az ágyban. Közöd nincs a főzéshez, inkább étterembe mész, addig is megcsodálhat a személyzet.

http://www.hotdog.hu/egytorkosborz/egy-kis-vidamsag/szokimondo-horoszkopnbsp



Az ő fontos tanulási feladatai: a feltételnélküliség megtanulása, illetve, hogy nem lehet mindig mindenben ő az első.

Látszólagos önuralma sok esetben bizonytalanságot takar, ennek ellenére megpróbál olyan benyomást kelteni, mint aki már régen célba ért a tervei megvalósítását illetően.

Lehetnek romantikus vagy hősies ideáljai az életről, de amikor felismeri, hogy egy tanulási folyamatban vesz részt, nehezen boldogul a szürke hétköznapok realitásával.

Ő változatosnak és színesnek akarja megélni a világot.

Nem ijed meg a kockáztatástól, ha ez lehetőséget ad a meggazdagodásra.

Az egészen apró dolgokban is szereti az irányítást a saját kezében tartani, önállóan döntést hozni, mások tanácsát nem szívesen fogadja el.

Kevés igazi barátja van, sokan nem képesek elviselni sokszor gőgös és fölényes stílusát. Aki azonban jobban megismeri, az tudja, hogy rossz tulajdonságai ellenére egy érzékeny, nagylelkű és melegszívű barát.

Az Oroszlánnal nagyon óvatosan kell bánni, hiszen rendkívül büszke és hiú. Ha megsértik önérzetében, akkor az egyébként lágyszívű macskákból vérszomjas ellenséggé válik.

Ha valami nem az akarata szerint történik, könnyen felkapja a vizet, és mérgében nem tudja, mit cselekszik. Annyira dühös tud lenni, hogy szinte önkívületi állapotba kerül. Később persze mindent megbán. Ha dühkitörése van, nem szabad tovább ingerelni, rá kell hagyni, mert minden csak olaj lenne a tűzre. Amilyen gyorsan felfortyan, olyan gyorsan le is higgad. Könnyen megbocsát és felejt, szerencse, hogy egy cseppet sem haragtartó és bosszúálló.

Szeret parancsolgatni és irányítani.

Az Oroszlán elvárja, hogy felnézzenek rá és csodálják. Ezért hódolókat gyűjt maga köré.
Ő mindenkire sugároz, de társának kizárólag ő lehet az egyetlen.

Hatalmát erőteljes szexualitásával teremti meg.

Könnyen megsértődik, rendkívül büszke és hiú, a kritikát nehezen tűri. A hízelgésnek viszont soha nem tud ellenállni.

Kellő önismeret hiányában lehet dicsekvő, zsörtölődő, felfuvalkodott és nagyképű is.

Források: http://josda.zsozirisz.hu/horoszkop/europai/oroszlan.html
http://astrocsage.klara-masszazs.hu/asztrologia/34-asztrologia/546-az-oroszlan-csillagjegy-
https://www.ratalalsz.hu/horoszkop/oroszlan
http://www.asztralfeny.hu/astro/oroszlan.php
http://harmonikuselet.hupont.hu/14/csillagjegyek-altalaban
http://nononails.webnode.hu/horoszkop/oroszlan/
https://belsobeke.com/asztrologia-2/milyen-jegyben-szulettel-ez-az-eletfeladatod/



Vannak csillagjegyek, akik különleges spirituális küldetéssel születtek a világra, és tetteiknek, céljaiknak mind-mind feladatai vannak az emberiség számára.

Az alábbi 3 csillagjegybe tartozó emberek gyakran érezhetik különcnek magukat, olyan embereknek, akik nehezen tudnak beilleszkedni. Ők azok, akik mindig más szemmel látják a világot és a világ is teljesen más szemmel tekint rájuk. Különös érzésvilággal születtek, a lelki erejük és világuk nem hasonlítható senkiéhez. http://szupertanacsokblog.hu/3-kuldetessel-rendelkezo-csillagjegy-akik-nem-veletlenul-szulettek-erre-a-foldre-te-is-kozejuk-tartozol



Szűz aszcendens: Csendes és zárkózott személyiséged által nagyon hatékony vagy. Mindig mindent az irányításod alatt tartasz. Mivel a többi jegy ezt könnyen kihasználja, gyakran munkamániássá válsz. Önzetlen vagy és áthat a szolgálat ösztöne, így mindig jól teljesítesz. Szereted, ha minden a helyén van, de ennek megvan az ára. Kritikus személyiség is tudsz lenni, aki nem tűri a sikertelenséget. Ám a túlzott aggodalmaskodás idegkimerültséghez vezethet.
Személyiségednek egy része mindig érintetlen és tiszta marad, ám a másik oldala érzéki és termékeny.

http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=gzsani23&pid=13389&blog_cim=ilyen%20vagyok%20%28?%29


Minden aszcendens közül a Szűz a legkritikusabb és a legleleményesebb. Annak ellenére, hogy nagyszerűen vág az esze, van hogy úgy éri el a célját, ha ösztönzik, lökdösik, és sürgetik mások. Visszahúzódó, nem fogad be mindenkit a bizalmába. A legjobb adottsága egyértelműen az, hogy nagyon jó esze van. Könnyen megbántódik.

Mindenben a tökéletességre törekszik, és így minden másnál jobban vágyik az ötletek világosságára és kiváló minőségére.

http://www.kavezo.net/phpbb3/viewtopic.php?t=245


szuz-aszcendenshez.jpg



A Patkány eszes jószág (Buddha szent állata)
Ez egyébként a valóságban is így van, nem véletlenül ő a pszichológiai kutatások sztárja. Sok mindenben hasonlít az emberhez, és Keleten nagy megbecsülés is övezi. Mint Buddha szent állatát, nem bántják, sőt a templomok környékén tejjel kínálják.

(Igaz, az ázsiai patkány egy másik faj, mint az európai csatornatöltelék, amely rossz hírét a középkori járványok terjesztésének köszönheti. Őrá haragudtak az emberek, ahelyett, hogy a szemétszállítást és a szennyvízelvezetést megoldották volna a városokban.)

A Patkány évének szülötte humoros, hódító, intelligens, kreatív megoldásokat talál.

Az Eszes újító
Eszes újítóról van szó, aki nem hátrál meg a nehézségek előtt, és inkább rafinériával, mintsem harccal győzi le őket.

Gyorsan felismeri a különféle helyzetekben rejlő lehetőségeket, váratlan szituációkban is hamar rájön a nehézségekre és az előnyökre.

Intelligens.

Akarata erős.              

Ha kitűz valamilyen célt maga elé, azt mindig meg akarja valósítani, mert őszintén hisz abban, amit csinál.

Kitűnő szervező.
 

Életed legszerencsésebb periódusa:
Azokban a helyzetekben érzel valódi boldogságot, mikor kiélheted határtalan szabadságvágyadat. Lehet, hogy gyermekkorodban még nem köszöntött be ez az időszak. Pályád kezdetén is korlátok közé szoríthattak, azonban a harmincas-negyvenes éveid tájékán az élet minden területén kibontakozhatsz.

Patkányként szereted az anyagi jólétet, ez nyújtja számodra az igazi biztonságérzetet. Mivel jó érzéked van a befektetésekhez, gyakran a bankszektorban vagy pénzügyi területen vállalsz munkát. Munkakedved idősebb korodban sem szűnik meg: biztosan nem fogod tétlenül várni, hogy nyugdíjba mehess.

 

Rugalmasságod soha nem hagy cserben, a legváratlanabb helyzetekben is azonnal felismered, hogyan kell cselekedned. Míg mások tétováznak, te már régen tudod a megoldást.

Céljaid elérése érdekében az elméletek gyártása helyett azonnal akcióba lépsz. Terveidet tűzön-vízen keresztülviszed, számodra nincs lehetetlen. Kapcsolatteremtő képességed vonzza a társaságot, melletted képtelenség unatkozni.

Rettenetesen élvezik az életet, szeretnek magas színvonalon élni.

Szereti, ha szépeket mondanak róla, hiú és érzékeny.


Az életben minden helyzetben fontos szerepet kívánnak játszani; s ez általában sikerül is nekik.


Értelmesek és furfangos; terveik tűzön-vízen keresztülviszik.

Kedvesek, előzékenyek és elbűvölőn tudnak viselkedni.

Hihetetlenül szívósak, törekvők, képesek tartósan hosszan dolgozni céljuk eléréséért. Mégis gyötri őket valami állandó félelem a hibázás veszélytől; csődbejutástól.

Az életet, amikor minden simán megy rettenetesen élvezik.

Igen magasra állítják a mércét, szeretnek magas színvonalon élni.

Ugyanakkor mindenféle társaságban és minden helyen jól érzik magukat, legyen az kiskocsma, drága bár, luxusvilla vagy vidéki ház.

Mind a Patkány nő, mind a férfi szereti, ha jókat, kellemeseket mondanak róla. Hiúk, érzékenyek, de szeretetreméltók.


Élénk, határozott személyiség vagy.

Gyakori sikereidet vonzerődnek és határtalan akaraterődnek köszönheted.

Helyt állsz akár a legkülönbözőbb helyzetekben is,

de különösen akkor tündökölhetsz, ha a probléma megoldása különösen jó megfigyelőképességet, emlékezetet, vagy aprólékosságot igényel.

Szereted a jólétet, és mivel minden Patkány a győzelemre született.  Egyetlen dolog veszélyeztetheti a sikerszériát: ha túl sok dologgal foglalkozol egyszerre, elaprózod magad, kimerítve összes energiádat. A pénzt tiszteled, néha túlságosan is ami esetleg fösvénységbe is átcsaphat. Érdemes erre vigyázni! Hiú, érzékeny, de szeretetreméltó.

Munkáját energikusan, rugalmasan végzi, viszonylag könnyen veszi az akadályokat.                

Fő foglalkozása mellett gyakran dolgozik egyéb feladatokon is. Különösen alkalmas olyan munkakörökben, amelyek a kereskedelemmel, adótanácsadással, személyzeti munkával kapcsolatosak, de lehet belőle kitűnő író, újságíró, kiadó, zenész és sportoló is.

Jól bánik az emberekkel, ért a taktikázáshoz is. Ha kollégái viselkedésében kivetnivalót talál, túl élesen fogalmazza meg bírálatát, pedig némi türelemmel és megértéssel többre menne.

Pénzügyi érzéke fejlett.


Magánélet

A Patkány és a szerelem

Rendkívüli intelligencia és jószívűség jellemez. Ezeket a tulajdonságokat a társkeresésnél is remekül érvényesíted.

Párod mindig számíthat rád: életképességed és higgadtságod révén garantáltan megtalálod a megoldást.

Valójában akkor vagy boldog, ha mindent megoszthatsz azzal, akit szeretsz.                       

Emellett azonban hangulatod ingadozó, így kedvesednek végtelen türelemre van szüksége.

Konfliktusforrást még az jelenthet, hogy hajlamos vagy akár erődön felül is támogatni a nálad gyengébbeket, amivel társad nem feltétlenül ért egyet. Attól félt, hogy túlzottan kihasználják a jószívűségedet.

A szerelemben szenvedélyes, szívesen feltárja érzelmeit.

Kapcsolatainak kezdeti időszakában érzelmei lángolnak, de ha odaadását nem viszonozzák, hamarosan megneheztel.

Feltétel nélküli szeretetre vágyik, társa minden tervét, sőt gondolatait is meg akarja osztani.

Gyengéd és szerető társ tud lenni, ha megkapja a számára elsősorban fontos biztonságot. A szemrehányásokat nehezen viseli.


A Patkány és a barátság

Nagyon fontos neked a magánéleted. Szereted, ha sok a barátod, a társasági életet. Még a legtávolabbi rokonaiddal is fenntartod a kapcsolatot.

Otthon is állandóan cselekvő, hasznos ember próbálsz lenni.

Annak ellenére, hogy családod, barátaid néha menekülnek ingerlékenységed elől, kiváló társaság és nagyszerű, valamint hűséges társ vagy.

Ismeretségi köröd igen nagy, bár jó barátod kevés van. Mivel az érzelmi hullámhegyek és hullámvölgyek jellemzik, kapcsolatai törékenyek.

Könnyen barátkozik, társaságban szívesen látják.

Jó társalgó, van humora.

Mások iránt kedves, figyelmes.

A Patkány számára fontos a biztonság. Vágyik a megértésre.

Féltékenyen óvja magánéletét.

Kapcsolataiban tisztességes, ezt várja el másoktól is, és nagyon rosszul esik a Patkánynak, ha visszaélnek a bizalmával.


Nagyvonalúságod és segítőkészséged legendás - valójában akkor vagy boldog, ha mások hasznára lehetsz.

Ha úgy hozza az élet, akár egy vadidegen felé is kinyújtod a kezed.

Az esetek túlnyomó részében hasonlóan nemes lelkű embereket vonzol az életedbe.                      

Nem véletlen, hogy sokan keresik a társaságodat, ezért a magány soha nem fenyeget. Türelmesen meghallgatod mások problémáit, és nemsokára előállsz a tanácsaiddal.

Született diplomata vagy, aki mindenkivel szót ért.


Patkány, a nagy túlélő
Patkányként bármilyen körülményt képes vagy elfogadni. A kitartás és a szívósság figyelemre méltó jellemvonásaival büszkélkedhetsz. Függetlenül attól, mi történik veled, mindig képes vagy alkalmazkodni és továbblépni. A legnehezebb problémák esetén sem fordul meg a fejedben, hogy meghátrálj, hallani sem akarsz a kudarc lehetőségéről. Ha terveidet egy váratlan fordulat miatt módosítanod kell, az sem riaszt el a folytatástól. Bátorságodért sokan irigyelnek, nem tétovázol, ha új feladatokkal bíznak meg.



Az újdonság elvarázsol
Sokoldalú személyiségednek és változatos érdeklődési körödnek köszönhetően az unalom messzire elkerül. Megfigyelő képességed kiváló, melynek a kreatív tevékenységekben is hasznát veszed. Vonzódsz a művészetekhez, nemcsak csodálod a festményeket és szobrokat, de örömmel veted bele magad az alkotásba.

Állandó mozgásban vagy, szívesen váltogatod az állásaidat, gyakran költözöl új otthonba. Jelszavad a gyorsaság, ki nem állhatod, ha valaki sokat tétovázik körülötted, a közlekedésben is élvezed a sebességet. A kínai horoszkóp szerint olyan munkakörben érzed leginkább otthon magad, ahol kihasználhatod kiváló kommunikációs képességedet és határozottságodat.


A Patkány kiváló intuíciója
A patkány elhagyja a süllyedő hajót, mielőtt jele lenne, hogy az viharba fog kerülni. Már a kikötőben megszökdösnek. Ez nem árulás, hanem a kiváló intuíció, előérzet bizonyítéka. A Titanic teljesen új hajó volt, egyáltalán nem voltak rajta – még – patkányok, ha lettek volna, talán a katasztrófát is előre jelezték volna. Esetleg akkor meg sem történik.
Köztudott az is, hogy a földrengéseket is előre megérzik, előjönnek földalatti rejtekükből, és biztonságba menekülnek.


A Patkány-férfiak vonzók, kedvesek, ügyesek; kitűnő társasági emberek.Olyanok, amilyeneket a nők kedvelnek, még akkor is; ha külsőleg nem valami vonzók; mert a kedvességük; jókedélyüek így is vonzóvá teszi őket: hangjuk kellemes, szeretnek jókat nevetni, sokat és szívesen beszélnek.


Pozitív tulajdonságaid közé tartozik még a kitűnő humorérzék.                                 
Kedvességgel, őszinteséggel könnyen megnyerhetnek, és ha már barátnak tartod a másikat, a kapcsolatot megőrzöd, ragaszkodó, hűséges vagy.

Általában a Patkány jegyében születettek egészsége kitűnő, s ha mégis megtámadja a szervezetedet valami kór, könnyen, gyorsan gyógyulsz.

Negatív tulajdonságok: Hibád is akad természetesen. Ilyen például, hogy nem tudsz titokban tartani híreket, pletykákat, amelyeket nem lenne szabad továbbadnod. Néha utólag megbánod, hogy már megint eljárt a szád. Olykor kifejezetten bőbeszédű vagy, nem tudod magadba zárni örömödet, bánatodat, ami nem is baj, hiszen jobb kibeszélni magunkból a problémákat.

A Patkány leszokás mantrája: Szeretetre cserélem a sóvárgást, tudom, valójában szeretetre vágyom a függőségem tárgya helyett. http://www.nlcafe.hu/ezoteria/20130114/mantra-leszokas

Források: http://www.harmonet.hu/ezoteria/14978-mi-var-rad-a-patkany-eveben.html
http://www.harmonet.hu/ezoteria/2606-kinai-horoszkop-patkany-%28-1936;-1948;-1960;-1972;-1984;-1996;-2008;-2020%29.html
http://fantasylap.gportal.hu/gindex.php?pg=33617599



    Amennyiben a patkány jegyében születtél, állandó forrongás jellemez, folyton mozgásban vagy. Imádsz új emberekkel megismerkedni, imádsz flörtölni és kapcsolatokat teremteni másokkal. Ha munkahelyet kell váltanod, te vagy az az ember, akinek ez egészen biztosan nem okoz gondot. Rendkívül intelligens vagy, akárcsak a patkány, és roppant elegáns, kifinomult stílussal rendelkezel.

http://www.noiportal.hu/main/npnews-30512.html
http://astralguru.net/ismerd-meg-karmadat-kinai-horoszkop-szerint/


 

A kínai asztrológia az időt 60 éves ciklusokra osztja, ezen belül minden év egy bizonyos Égi Törzs és egy Földi Ág kombinációjából alakul ki. Másfelől az Égi Törzsek (az elemek, sorban: Fa, Tűz, Föld, Fém, Víz mind a Yin illetve Yang formájukban) és a Földi Ágak (az állatjegyek) a holdhónapokhoz, holdnapokhoz, az órákhoz és a 12 állatjegyhez is kapcsolódnak, tehát az egyéni sorsra és jellemre is kihatnak. Minden holdújév kezdetekor más állat veszi át az uralmat az adott esztendőre. Minden jegyhez tartozik egy őt leginkább meghatározó elem, égtáj, illetve szín. A színek több fajta jelentést is hordozhatnak, ezek mellett a jin és jang tulajdonságait is hordozzák magukban, melyet befolyásol az előző 3 tulajdonság is.  A kínai naptár a holdfázisokra épül: a holdévben 12, nagyjából 29 és fél napos hónap van. A kerekítés kedvéért hasonlóan a nyugati naptárhoz, 6 darab 29 napos kishónap, és 6 darab 30 napos nagyhónapra tagolódik. Körülbelül 3 évenként pedig megtoldják egy kiegészítő hónappal, de ezek nem szabályosan követik egymást.

A kínai holdév általában később kezdődik, mint a nyugati napév.

 

Buddha és az állatövek nevei
Van egy legenda, mely szerint az állatövek úgy kapták nevüket, hogy Buddha egyszer találkozni kívánt a földön élő állatokkal. Tizenketten jelentek meg előtte, s ahogy elhaladtak előtte, annak sorrendjében neveztek el egy-egy évet. -Patkány, Bivaly, Tigris, Macska, Sárkány, Kígyó, Ló, Kecske, Majom, Kakas, Kutya és Disznó.- Az állatövi jegyeket összekapcsolják a felsorolt elemekkel. Az elemek, ill. uralkodó bolygóik pozitív (Yang) , illetve negatív (Yin) sugárzással rendelkeznek. A fém bolygója a Vénusz, a tűzé a Mars, a földé a a Szaturnusz, a vízé a Merkúr, és a fáé a a Jupiter.


Miért a Patkánnyal kezdődik a kínai zodiákus?
Egy keleti mesében tizenkét állat összeveszett, hogy melyikük legyen az évkörök ura ...
A tizenkét - jelképes - állat összeveszett, hogy melyiküké legyen a megtisztelő elsőbbség a zodiákus élén. Végül is az állatsereglet legnagyobb erejű tagja, Kiu, a Bivaly volt a legesélyesebb erre, hiszen nagy hangjával, fenyegető fellépésével meghátrálásra késztette a többieket. Kivéve Tzét, a Patkányt!

A patkány épp a legkisebb erejű a jelképes állatok között, ezért Kiu csodálkozott, honnan veszi a bátorságot Tze, hogy vitába szálljon vele. 

Végül Tze versenyt ajánlott: kettejük közül amelyik nagyobb benyomást gyakorol az emberekre, az legyen a győztes! Csak azt kérem – mondta a Patkány – mivel méretkülönbségünk oly nagy, legyen kicsit sportszerűbb a verseny, hiszen engem melletted meg sem látnának – hadd kérjem meg Buddhát, növelje meg testem méretét ideiglenesen a kétszeresére!
A Bivaly nevetve beleegyezett, hiszen hozzá képest Tze még mindig eltörpült.
A két állat végigsétált a főutcán. A bivaly senkit sem érdekelt – a parasztok láttak épp elég ilyet a földeken – de Tze rögtön feltűnt. "Odass, mekkora patkány!" – kiabáltak az emberek. Így Tze győzött.
Buddha pedig mosolygott.

http://www.harmonet.hu/orulet/13432-miert-a-patkannyal-kezdodik-a-kinai-zodiakus.html


A kínai és tibeti asztrológusok a holdévek szerint végzik számításaikat. A kínai hold-kalendárium több ezer éves. Egy teljes ciklus 60 évig tart, s ezen belül vannak az egyszerűbb ciklusok az öt elemmel -fémmel, tűzzel, földdel, vízzel és fával- kombinálva. Egy-egy kínai ciklus 12 évig tart, egy-egy évet a 12 állatövi jegyről elnevezve.
A legenda szerint a 12 állatövi jegy úgy keletkezett, hogy Buddha magához hívta a Földön élő állatokat. Hívására tizenketten jelentek meg, és az évek az állatok érkezési sorrendjében kapták meg nevüket. A tibeti asztrológia szerint (zárójelben a kínai asztrológia szerint) elsőként érkezett az Egér (Patkány), majd a Tehén (Bivaly), utána jött a Tigris (Tigris), a Nyúl (Nyúl), a Sárkány (Sárkány), a Kígyó (Kígyó), a Ló (Ló), a Birka (Kecske), majd a Majom (Majom), a Madár (Madár), a Kutya (Kutya), és végül a Disznó (Disznó). http://www.tibet.hu/epocha-reszletek/losar-2016


 

Tibeti horoszkóp

A tibeti asztrológia az ókori buddhista kultúrában gyökerezik.

Az ősi buddhizmus tanítása szerint a karma a történések hatásainak erkölcsi törvénye.

A tibeti horoszkóp jóval több, mint személyiség, vagy sorselemzés. Követői azt vallják, hogy az életben semmi sem eleve elrendelt, és, bár bizonyos tulajdonságaid és körülményeid adottak, módodban áll azokból a lehető legtöbbet kiaknázni, és módodban áll alakítani sorsod hogy kiteljesedett életet élhess.

Fehér 1 - Parkha Kham

Jellemzője: Intuitív, beleérző, adakozó, passzívan alkalmazkodik, nem harcol.

Jók a megérzései és az empatikus készségük. Képesek teljesen átérezni mások problémáját, szinte sajátjukként élik át. Ez a képesség azonban sebezhetővé teszi őket, mert sokan visszaélnek vele és kihasználják segítőkészségüket. http://www.noiportal.hu/main/npnews-4604.html

Egész életében a középúton halad, nem nagy áldozat tőle szerényen élni, mérsékelten költekezni.
A tibeti horoszkóp szerint feladatod, hogy környezeted hasznára légy, ezért az égiek rendkívüli beleérző-képességgel ruháztak fel.

Gondot okozhat azonban, hogy mások testi-lelki jólétét szem előtt tartva megfeledkezel saját vágyaidról, ezért a karrieredben nehezen tudsz érvényesülni. A helyzetet súlyosbítja, hogy érzékenységedből fakadóan a környezetből érkező negatív impulzusok is elbizonytalanítanak.

http://lotusz.cafeblog.hu/2015/06/11/tibeti-horoszkop-szerint-ez-a-csaladi-karmad/

Ez az utad a kiteljesedéshez.

Fejleszd ki magadban a lehatárolódás képességét.

Merj nemet mondani azokra a kérésekre, melyek teljesítése túlságosan nagy terhet jelent számodra.

Ötleteidet, elképzeléseidet ne rejtsd véka alá, megvalósításuk érdekében pedig ne félj felvállalni egy-egy konfliktust. http://www.femina.hu/ezo/tibeti_horoszkop_ez_az_utad_a_kiteljesedeshez

A vágyad, hogy megadhasd azt a biztonságot a családodnak, amit te egész gyerekkorodban hiányoltál.
Csak sajnos hajlamos vagy túlzásokba esni… Ugyanis számodra pont az a biztonság, ha nélkülözhetetlennek érzed magad. Figyelj arra, hogy a szeretet mellett szabadságot is adj a körülötted élőknek.

http://lotusz.cafeblog.hu/2015/06/11/tibeti-horoszkop-szerint-ez-a-csaladi-karmad/



Tündér horoszkóp

Mindenkire vigyáz egy tündér: sokan meg is esküsznek rá, hogy bizonyos élethelyzetben nem boldogultak volna spirituális segítőjük nélkül. Most Te is megtudhatod, kik is e titokzatos lények, illetve hogy kiknek, s miben segítenek.

MORGAN
Akinek Morgan a spirituális segítője, nagy ötletek véghezvitelére képes, személyisége pedig lovagias, nemes. Árad belőle az alkotókedv, s általában játszi könnyedséggel oldja meg az életben elé kerülő problémákat. Hozzátartozik ezenfölül a zenemágia, a szellemi kapcsolatok és a vízvarázslatok.

Morgan nem más, mint a legendás uralkodó, Arthur király féltestvére. Mítosza tehát Britanniában, azon belül is Walesben keresendő. Jegyzik a történetírások halálistennőként és a függetlenség istennőjeként is. A legenda szerint ő is támogatta a zöld lovagot, hogy foglalja vissza Camelotot.

http://vakbarat.promenad.hu/cikk/megmutatja-a-sorsot-a-tunderhoroszkop-84267



Ősi Perzsa horoszkóp

Nap
Lendületes, magabiztos emberek, még arra is képesek, hogy környezetüket feltöltsék energiával. Derűjük korlátlan. Szeretnek a társaság középpontjában állni, élvezik, ha zajlik körülöttük az élet. Azon kevesek közé tartoznak, akik úgy tudnak szeretni, hogy az másoknak is jó legyen.

http://horoszkopok0.webnode.hu/perzsa-horoszkop/



Azték horoszkóp

Sas
A Nappal áll közeli kapcsolatban, és az bátorságot ad neki, jó szerencsét és szépséget. Kedveli a kihívást, és van ereje is. Jó főnök, aki kockáztat, de tudja, hogyan kell győzni.

Impulzív, hagyja, hogy a megérzései vezéreljék. Teli van energiával, életerővel, nem tud megállni egy percre sem. Barátainak jó gondját viseli, de az árulás nagyon fáj neki. A sasnak sok időre van szüksége, hogy az élet hozta csapásokat földolgozza. Türelmetlen és heves a szerelemben. Büszke, és talán egy kicsit túl mohó is.

http://aalmaa.gportal.hu/gindex.php?pg=18434821



Indiai horoszkóp

Az indiai asztrológia a vérmérsékletre és az előző életbe vetett hitre épít – erről árulkodik  csillagjegye.

Az indiai horoszkóp merőben eltér a többi, általunk már jól ismert asztrológiai rendszertől. Míg a nyugati asztrológia csak a pontos születési hely és idő alapján képes a karmára utaló bolygóállásokat meghatározni, addig az indiai horoszkóp jegyei magukban hordozzák a karmát, vagyis a teljesítendő életfeladatot.

Oroszlán (Simha)
Az oroszlán ember a luxus és a gyönyör rabja. Sokat ad a külsőségekre, legyen szó saját megjelenéséről, vagy értéktárgyairól. Nem szereti az értéktelen csecsebecséket. Becsületes ember. Ebben az életében a szerelmi- és testi kapcsolatok jutnak főszerephez.

http://dreamcity.mindenkilapja.hu/html/18790212/render/indiai-horoszkop



Sorsunk az indiai karma tükrében

Makara – krokodil

Mielőtt elérnéd céljaidat, mindig hatalmas nehézségekkel találod szemben magad. Kitartásodnak köszönhetően azonban sikerekre számíthatsz. Főleg a szakmai előmenetelre fektetsz hangsúlyt. Érzelmi téren nyugodtnak, már-már zordnak tűnsz. Hűvös reakcióid azonban csak védekezést takarnak.

Karma: Előző életedben, egy fantáziavilágban éltél. A négy fal között megteremtetted saját világodat, ahová senki sem léphetett be. Csak egyszer szerettél. A valóságban, vagy csak a képzeletedben? Ki tudja. Most minden energiádat szakmai előmeneteledre fordítod. Az egyedüllétet azonban már nehezebben bírod. Most is csak egyszer fogsz szeretni, de az igaz szerelem lesz.

http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=horvathnemagdi&pid=302030&blog_cim=%20%20Az%20indiai%20asztrol%F3gia




Különleges indiai horoszkóp

Ismerd meg jellemzőidet a több ezer éves indiai horoszkóp segítségével! A több ezer éves indiai kultúra is megalkotta a saját zodiákusát, ami 36 jegyből áll. Most megtudhatod, melyik jegybe tartozol, és ezek alapján megismerheted alapvető tulajdonságaidat!

Medve

Nagy kanállal habzsolod az életet, ezért sokszor vannak anyagi problémáid. A barátaidért bármire képes lennél, jólelkűségedet sokan ki is használják. Nem érdekel, hogy mit mondanak mások, céljaidat tűzön-vízen átviszed. A szerelemben a birtoklási vágy hajt, bár nagyon odaadó vagy, de ember legyen a talpán, aki le tudja kötni felfokozott energiáidat.

http://www.femina.hu/ezo/kulonleges_indiai_horoszkop



Egyiptomi horoszkóp

Tudtad, hogy isteni tulajdonságokkal bírsz? Az óegyiptomi horoszkóp ugyanis istenekről nevezte el asztrológiai jegyeit. Még az is előfordulhat, hogy te vagy a szerelem istennője! Az egyiptomi asztrológia alapja a több ezer éves kairói kalendárium. Ezért ez a horoszkóp egészen más rendszeren alapul, mint a nyugati vagy akár a kínai asztrológia.

Szfinx a hit istene

Alapvetően optimista, de az első nagyobb akadálynál kétségbe esik.

Könnyen lelkesedik.

Idealista.

Hamar felizgatja magát minden apróságon, de gyorsan le lehet csillapítani.

Élvezi, ha rá figyelnek az emberek.

Igazi életművész: értékeli az élet szépségét, a testi örömöket, a művészeteket. És a szerelmet.

http://www.astronet.hu/asztrologia/bolygok-es-hazak/faraok-titka-egyiptomi-horoszkop-34680

 


Az egyiptomi asztrológia alapja a több ezer éves kairói kalendárium. Az egyiptomi papok már több ezer éve kutatták a csillagok emberekre gyakorolt hatását. Mivel az istenségek igen fontos szerepet játszottak az életükben, róluk nevezték el az asztrológiai jegyeket.

Geb

Történet
Geb isten Su, és Tefnut fia, aki Nut égistennő bátyjaként és egyben férjeként a föld férfiasságát testesíti meg.

Személyiség

Gyakran vesz erőt rajtad a gyengeség, és úgy érzed, nincs elég energiád. Nem vagy képes minden lehetséges következményt átlátni, mielőtt egy döntést meghozol, mivel egyszerre csak egy dologra tudsz koncentrálni, és a távoli jövőig nem igazán látsz előre. Kimondottan félénk és érzékeny vagy, ami könnyen befolyásolhatóvá és kiszolgáltatottá tesz. Hajlamos vagy feláldozni magad a kapcsolataidban, és ezt gyakran ki is használják.

Mindenki tudja, hogy rád lehet számítani, mivel minden hozzád fordulót meghallgatsz, és megőrzöd a titkaikat.

Olyan szakmák passzolnak hozzád, ahol másoknak szentelheted a figyelmedet, és az is fontos számodra, hogy munkádnak művészi tevékenységhez legyen köze.

Végül is bármilyen munkában örömödet leled, ha hagynak nyugodtan dolgozni, és a saját kis világodban létezhetsz.

Érzékeny partnerre vágysz, akitől sok megerősítést kaphatsz, és akivel megoszthatod az életedet, és képes megérteni és tiszteletben tartani hóbortjaidat.

http://www.noiportal.hu/main/npnews-5048.html

Akik ebben az időszakban születtek, biztosan megszokták már, hogy az emberek folyton dicsérik a külsejüket.

Nem véletlenül, hiszen nagyon szerencsés adottságokkal rendelkeznek!

Ehhez a szuper kinézethez pedig még gönyörűbb belsőérték is társul, ami miatt mindig sok ember veszi őket körül, és rengeteg igaz barátjuk is van.

https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/ezoter/ilyen-a-szemelyiseged-az-egyiptomi-horoszkopod-szerint/128256



Indián horoszkóp

Az indiánok az állatok természetrajza alapján következtetnek az emberek horoszkópjára.

Az indián asztrológiai rendszer, melyet az észak-amerikai indiánok gyakoroltak és tanítottak, már jóval korábban létezett mielőtt az első telepesek érkeztek az új világba. Ez a rendszer a természetre épül, és ahogy az ember illeszkedik a kozmikus dolgok rendjébe.

Nemzedékről nemzedékre ezt a tudást az idősebbek továbbadták a törzs gyermekeinek. A tanítások az új generációt olyan szinten inspirálták, hogy életútjuk során hitük sarokkövévé vált. Sokat tanulhatunk ebből a gazdag örökségből.

Az indián zodiákust tizenkét állat alkotja. Minden egyes állat egy természeti szellemi vezetőnek felel meg, és a születéstől a halálig az indián szellemi vezető hűséges társ, aki utat mutat és irányít az élet ösvényén.

Az indiánok szerint a "fehérek” a fejükkel gondolkodnak, ők pedig a szívükkel. A totemek (állatövi jegyek) meghatározását kizárólag az állatok természetes viselkedésére, nem pedig a logikára, racionalitásra alapozzák.

Lazac

• eleme: tűz

• erénye: magabiztosság, öntudatos, melegszívűség

• hibája: büszkeség, arrogancia

A lazacot a halak királyaként tartják számon, amit nemcsak elegáns küllemével érdemelt ki, hanem bátorságával is. A lazac ugyanis, bár az óceánban él, az ivás idejére visszatér abba a folyóba, ahol maga is világra jött. Vándorlása során, amely akár több ezer kilométer is lehet, a folyó sodrával szemben halad, és mindenre képes, hogy elérje célját.

A lazac jószívű, nagyvonalú, kicsinyes vitákba, perekbe soha nem megy bele, ezeket méltóságán alulinak tartja.

Jellemzően magabiztos, bátor, elegáns. Megjelenésére sokat ad, fontos számára, hogy mások mit gondolnak róla.

Egész életében fontos szerepet játszik az anyagi biztonság.

Nagyvonalú, jószívű, kerüli a vitákat, konfliktusokat.

Nemcsak anyagiakban bőkezű, de nagy, mindent elsöprő érzelmekre is képes.

Határozott és célratörő, jó vezetői képességekkel van megáldva.

Kiváló vezetői képességeket birtokol, s mindent meg is tesz céljai elérésének érdekében.

Olyan jól ellavírozol a problémák mellett, hogy azt tanítani kellene. Mindenből megtalálod a kiutat, soha nem esel pánikba

Hatalmas a szabadságvágy, nem szereti, ha irányítják, korlátozzák.

Olykor azonban a fejébe száll a dicsőség, és túlértékeli saját magát.

Vándorlásai során hatalmas távokat tesz meg, amit a fejébe vesz, azt véghez is viszi.

http://szeretni.elet-orom.hu/hu/?i=horoszkop_indian-lazac-a
http://galaktikusportal.hu/asztrologia/indian-horoszkop.html

Indián szerelmi horoszkóp

A lazac a szerelemben is merész, bátor, szenvedélyes. Számára nincsenek tabuk, úgy érez és úgy tesz, ahogy a szíve diktálja. Ha választottja egy kicsit is a kedvében jár, és hiúságát olykor legyezgeti, akkor cserébe káprázatos ajándékokra és kényeztetésre számíthat. A szexualitás a Lazac vérében van, a plátói szerelem egyáltalán nem érdekli. Partnerének azonban meg kell felelnie az elvárásainak lelkileg-testileg, szellemileg és fizikailag egyaránt. A minőség számára a legfontosabb a szerelemben is, sem a silányat, sem a középszerűt nem viseli el. Gondot okozhat azonban a párkapcsolatában, hogy a partnerét szőröstül-bőröstül birtokolni akarja. Igazából azt szeretné, ha a társa - természetesen egy okos, intelligens, vonzó külsővel megáldott - rabszolga lenne, akin kénye-kedve szerint uralkodhat.

http://www.ancsajosno.hu/horoszkopok-indian-szerelmi



Indián horoszkóp

Hal
Imádja a csillogást, a fényt, az év legvilágosabb hónapja az övé! Jól alkalmazkodik a körülményekhez, kedveli a luxust, szereti a mozgalmas életet. A Halhoz legjobban a Csiga illik, aki el is várja partnerétől a csillogást.
http://www.noiportal.hu/main/npnews-3748.html



Zen horoszkóp

Japán kőhíd

Személyiség

Azért születtél erre a Földre, hogy összekösd az ellentétes dolgokat és világokat, hogy megtalálják az emberek az ellentéteket átívelő hidakat. Egy békítő és kibékítő személy vagy, aki egyben nagyon különleges személyiség. Egyszerre vagy erős és művészi. Jó érzéked van a zenéhez és az íráshoz.

Erősségek

Képes vagy a változásra és a megújulásra. Ennek köszönhetően folyamatosan fejlődsz, hiszen tanulsz a hibáidból. Bölcsességed és élettapasztalatodat oszd meg másokkal is, akár írás formájában.

Zen tanács

Soha ne állj meg félúton! Vidd végig az elhatározásaidat, akármennyi akadállyal is kell megküzdened. Ne légy türelmetlen, az idő neked dolgozik.

Egy nagyon harmonikus és békés teremtés vagy. Különleges személyiséged erősen művészi beállítottságú. A szerelembe is beleviszed a romantikát és az álmodozást. Képes vagy tanulni a hibáidból, és folyamatosan fejlődsz. Egy idő után már más szemmel nézel a partneredre, és képes vagy elfogadni a kisebb-nagyobb hibáit és meglátni benne a nagy ő-t.

http://www.noiportal.hu/main/npnews-12009.html


 

Japán horoszkóp

Ippaku - Fehér víz

Jellemzője: Igazi társasági lény, beszédes, aki eltitkolja szomorú gondolatait, vagy elrejti bánatát. Olyan, mint a víz: simogató, gyengéd, de van benne kellő erő és akarat.

Munka: Vezetői pozíció betöltésére alkalmas, kemény.

Szerelem: Szívesen van egyedül, és olyan partnerre vágyik, aki ezt megérti, nem telepszik rá. Ha egyszer döntött valaki mellett, akkor hű marad.

http://www.nlcafe.hu/ezoteria/20131128/japan-horoszkop/

 

 

Ezt írják rólad a maják!

Denevér

A sejtelmesség és a misztika világa közel áll önhöz, fontosak a megérzések. Könnyen „belelát” másokba. A legkisebb titok sem maradhat rejtve ön előtt. Állata, a denevér, az éjszaka királya, kiválóan tájékozódik a sötétben, ahogy önnek sem okoz gondot, hogy az érzelmek kusza útvesztőjében eligazodjon. Sikeresen tudja motiválni munkatársait. Családtagjainak pedig igazi érzelmi biztonságot kínál.
http://www.tudasfaja.com/mikor-szulettel-a-majak-szerint-ilyen-kulonos-kepesseggel-rendelkezel/

 

 

Az indiai asztrológia

Simha

E jegy képviselői pozitívak, lenyűgöző hatást keltenek és alkotószelleműek. Ezek az emberek iszonyodnak a szegénységtől és a sikertelenségtől. Sikerre és dicsőségre születtek, folytonos szükségük van az általuk elért eredményekről való beszámolásra, ily módon különcnek és jobbnak érezhetik magukat az őket körülvevő emberekkel szemben. Hajlanak a hízelgésre és a bókokra, különösen ha letörtnek érzik magukat. Nagyon gyakorlatiasak, eredményesek, és állandóan törtetnek a siker felé az élet minden területén. A szerelemben odaadóak.

https://www.astro24h.hu/az-indiai-asztrologia

 


Az a típus vagy, akinek szüksége van a saját térre. Szükséged van a szabadságra, hogy a dolgokat a magad módján végezd el. Inkább olyan utat választasz, amelyet Te taposol ki, amely végtelen lehetőségekkel és választásokkal kecsegtet.

Nem akarsz kényszert, és független, lázadó személyiség vagy, de nem szereted a konfrontációt. Valószínűbb, hogy passzívan ellenállsz valakinek vagy valaminek. Utálod, ha rohannod kell, és jobban szereted az időt azzal tölteni, hogy élvezd az életet. https://angyalportal.hu/valassz-angyali-ajtot/


Augusztus 21.-én születtek:
Wilt Chamberlain
Usain Bolt
Robert Lewandowski
Alizee
Sergey Brin
Hayden Panettiere
Tarek El Moussa
Carrie-Anne Moss
Sana Kahn


Az önmegvalósító személyek jellemzői:
http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/pedagogia---pszichologia/pedagogia-pszichologia-rogers--maslow--csikszentmihalyi.html

az-erett--onmegvalosito--egeszseges-szemelyiseg---kulcsszavaim---pe-chi-ce---mj-ek---josag.jpg

 

oroszlan-es-egyebekhez.jpg


Szereted megosztani a kreativitásodat másokkal. Barátságos ember vagy, aki odafigyel mások érzéseire. Kedveled a társaságot, a kellemes beszélgetéseket. Nyitott vagy, élvezed az életet, és legtöbbször egyáltalán nem érdekel a holnap, vagy a pénz, inkább a jelenre koncentrálsz.

http://filantropikum.com/szuletesi-szamod-olyasmit-elarulhat-rolad-amit-almodban-sem-gondoltal



MELYIK NAPON SZÜLETTÉL? NÉZD MEG MILYEN AZ ÉLETUTAD!
A szokásos születési dátumok helyett nézzük meg, mennyire befolyásolja életünket az, hogy a hét melyik napján születtünk. Ha nem tudod pontosan melyik napra esik a születésnapod, az lejjebb öröknaptárból kikeresheted, majd nézd meg jellemzésünket.

Hétfő:

Rengeteg motivációval, lelkesedéssel, kreativitással és inspirációval vagy megáldva. Ráadásul lelkileg erősebb vagy a legtöbb embernél. Éppen ezért a sorsodat saját magad alakítod, és a saját utadat járod. Ez nem annyira egyszerű, mert sok akadályt kell leküzdened, mielőtt célba érsz. Újító, támogató kreatív éned jobbá teszi a világot és változásra, kiteljesedésre ösztönzöd a környezetedet.
https://zoldujsag.hu/melyik-napon-szulettel-nezd-meg-milyen-az-eletutad-50932

 

a-tehetseges-gyerekek-affektiv-jellemzoi-es-a-harom-embertipus--a-tao-szerint---harom-eletkozpont.jpg

Társaságkedvelő, kreatív ember vagy. A képzeleted vadul száguld, ezért kitűnő mesélő, látnok és gondolkodó vagy. Kreatívan gondolkodsz, és mindig te vagy a buli kulcsfigurája.
http://edesvizkiado.hu/index.php/2018/01/04/a-szuletesnapod-szama


http://lelekmagazin.hu/mit-uzen-neked-a-neved

A kezdőbetűk rezgései “duplán számítanak”, vagyis erősebben nyomnak a latban, így személyiségünket is erőteljesebben befolyásolják. A vezetékneved és keresztneved kezdőbetűi ezáltal erőteljesen meghatározzák a személyiségvonásokat családi és egyéni téren is. A dupla betűk is nyomatékot kapnak. A betűk ékezetei is erősítő hatással bírnak. A becenevet érdemes külön vizsgálni, értelmezni! Ez mutathatja meg választott énünket, vágyainkat, személyes küldetésünket.

M: Az anyaságot jelképezi, a tápláló, ősanyai kebleket szimbolizálja, tápláló, eredendő ősi energiával lát el. Mária az ősanya. Személye gyakran szélsősége megítélés alá esik, mivel az egyetemes jót szolgálja. Az m társas kapcsolatok betűje. Három szára az én-te-ő kapcsolatot szimbolizálja.

O: A második én-kép betű. A kör, a teljesség, a karikagyűrű jelképe a teljes kapcsolatot szimbolizálja, de lehet a bezártságé is, a házasságba, a munkába, vagy bármilyen cselekedetbe. A mások számára érzékelhető énünket szimbolizálja. A jó közérzet betűje. A sok ,,o” betűvel rendelkező szereti a vidámságot és a szórakozást. A végtelen kör, mely fogva tart, ugyanakkor lehetőségekhez juttat. Ezért a harmóniára törekvés jele is, az ilyen embernek nagyon fontos, hogy körülötte és benne is harmónia legyen. Ez a magánhangzó a hasi csakra rezgéseire kapcsolódik, éppen ezért a teremtő erő és a tiszta akarat erejét szólítja meg. Segít megvalósítanunk önmagunkat.

L: Az intellektus, egyfajta szellemi kényelmesség betűje, olyasvalakit jelöl, aki a tudásával szerzi meg a javait, kényelmét. Okos, tudására támaszkodik. Az ismeretek a tudás betűje. Olyan személyiséget jelez, akinek fontos a tudás megszerzése, és törekszik is erre. Segít abban is, hogy a megszerzett tudást felhasználjuk. Utal a pénzre és az anyagi javakra.

N: Ugyancsak társas kapcsolati betű, de itt a kapcsolat két személy közötti. Az erők egyensúlya, a te és én egyenrangúságának kifejezője lehet, a kommunikációt, az egyenrangú párbeszédet jelképezheti. Az N ad a világnak, és mindezt könnyeden, játékosan teszi.

A: A házunk védelme, a betű formája adja, hogy sátorra hasonlít legjobban. Az otthon, a család fontosságát jelzi. A védelmet, a testünket (főleg kisbetű formában) is jelképezi. Ha leírod, figyelj, hogy mindkét “lába” a földet érje, biztos védelmet adjon neked ez a ház. Ugyanakkor az ,,a”, a munka betűje és én-kép betű is. Az “a” hang a szív rezgéshangja. Mikor énekeljük, szívünket nyitjuk, szívcsakránkat erősítjük. Betűkódja segít, hogy szív szinten lássuk a dolgokat, szívünkből éljünk.

R: Mutatja a művészi érzéket, a színpadi megjelenést, a kisugárzást, az ezotériával kapcsolatos képességeket, a ráérzést, a transzcendensre való fogékonyságot. A karrier, egyensúly, sikertsegítő betűje lehet, ha az ember tesz érte.

J: Az élet “jója”, minden ami az életünkben a fejlődést, a boldogságot – vagy szélsőséges esetben a hedonizmust, a túlzott életigenlést jelenti. Vágyaink betűje is, jelzi, hogy mennyi ösztönző erőnk van azokat megvalósítani.

Z: Az őszinteség, a nyitottság, a torok-csakra betűje, olyan vonatkozásban, hogy támogatja a kommunikatív kapcsolatokat. Mutatja a verbális képességeket, a törekvést a jó kommunikációra. Ugyanakkor ez a betű a külvilág és az ember közötti harmóniát is igényli. Jelöli a pontosságra, precizitásra való törekvésünket.

E: A szív, a változékony érzelmek, a vonzás-taszítás, a végletek betűje. A kicsit “elszállt” varázslatos dolgokra hajlamos, szórakozott emberek jele lehet. Az önbecsülés betűje is. Az ,,e” a szeretet-jelző betű is. Ennek a magánhangzónak a rezgése a torokcsakra energiáit szólítja, ezzel segítő erőt ad nekünk, hogy kiálljunk önmagunkért és az igazságunkért.

F: Van benne játékosság, gyors felfogás, a transzcendens és a tudatalatti közötti szabad átjárás, fiatalon bohémség, idősebb korban beérkezettség, nagyfokú rajongás. Férfias betű, érzelmi aspektussal fűszerezve. Férfiaknál a férfiassághoz (önmagukhoz) való viszonyt, nőknél a férfiakhoz való viszonyt jelöli. A függőségeket mutathatja.

P: A nőies betű. Férfiaknál a nőkhöz való viszonyt, aktív szexualitást, erőteljességet, ösztönös kitartást mutat.

C: Nyitottságot mutat, befogadást. Ugyanakkor a családot is mutatja, mennyire fontos, hogy kiegészüljön a félkör körívvé?, mint ölelő kar. Az ilyen ember, akinek sok ,,c” betűje van, szeret nevetni.

H: A légvétel betűje. A tüdővel is analóg lehet, arra figyelmeztet, hogy viselője mit “szív mellre”, szabadon áramolhat-e az éltető levegő az életében. Szabadságot, kitekintő hajlamot, reménykedést is jelöl. Jelöli az otthonunkhoz való viszonyunkat is. A sok ,,h” betű olyan személyiséget takar, akinek fontos a nyugodt, támogató, otthonos háttér. Ez a betű a középpont megtalálására ösztönöz, viselőjét arra készteti, hogy mindig értse a dolgok közötti összefüggéseket.

I: A legteljesebb én, önértékelési betű. Erővonal, fallikus szimbólum egy kard, vagy akár lehet akadály is. A népnyelv arról, aki “kiteszi az i-re a pontot” azt tartja, hogy befejezi a dolgait, nem hagy félbe semmit, határozott személy. A sok ,,i” betűvel rendelkező értékeli az életet és látja a lehetőségeket. Hajlamot mutat az ego-s viselkedésre is, főleg ha nevünk minden első betűje így kezdődik, ezért fontos, hogy kiegyensúlyozottan álljunk a dolgokhoz. Ennek a hangnak a rezgése a felső két csakra (homlok-, és koronacsakra) energiájához kapcsolódik. Segít, hogy megértsük a dolgokban rejlő magasabb összefüggéseket.



Mit jelentenek a neved kezdőbetűi?
A vezetékneved és a keresztneved is kezdőbetűjét is érdemes megkeresned.
A vezetékneved sokkal rejtettebb jelentésű, egyfajta küldetést mutat, amit mások nem nagyon tudnak rólad. A keresztneved mutatja a nyilvánvaló személyiségjegyeket, amiket a világ is tud rólad.

J: Szerencsés ember vagy, aki kifogja az "aranyhalat".
M: Híd vagy, aki közvetít a legkülönfélébb emberek között.

http://www.szammisztika.com/index.php?option=com_myblog&show=Neved-kezdobetui-arulkodnak-rolad-.html&Itemid=33
http://www.astronet.hu/tenyek-talanyok/szammisztika/neved-kezdobetui-arulkodnak-rolad-101918



 

Keresztneved kezdőbetűje elárulja, hogy milyen pasi vagy!

J: Intelligenciád magas, gyakran rejtett művészi képességekkel is rendelkezik. Tele vagy ambícióval, nem viseled jól a kudarcot, ha kell, többször is nekifutsz, hogy elérd céljaidat.

http://www.mensworld.hu/eletmod/item/4387-keresztneved-kezdobetuje-elarulja-hogy-milyen-pasi-vagy


 

Mi a neved?

Ez a karmád a szerelemben

Neved kezdőbetűje meghatározza bizonyos tulajdonságaidat, sőt, karmikus feladatot ró rád. Ha tisztában vagy vele - neved alapján -, mi a dolgod a párkapcsolatban, és ennek igyekszel eleget tenni, az közelebb visz a boldogsághoz és egy kiegyensúlyozottabb élet lehetőségéhez.

M: számodra rendkívül fontos a párkapcsolat. Tulajdonképpen a karmád maga a szerelem. Szükséged van rá ahhoz, hogy kellő energiád legyen, és értékelni tudd önmagad. Ez azonban veszélyes dolog, hiszen így mindig csak valaki más szemüvegén át láthatod saját személyiséged.

http://www.femina.hu/ezo/karma_szerelem_nev




MUTASD A BETŰID, MEGMONDOM, MILYEN VAGY.

JELLEMÜNK A MONOGRAMUNKBAN

M: Rendszerető, megbízható, igen tanulékony, otthonszerető ember, aki ösztönösen jó irányba tereli a környezetében élőket.

J:  Ő igazi vezető típus, okos, kreatív, nyitott mindenre.



Augusztusban született férfi
Megfontolt és jól öltözött. Számára nagyon fontos a külső, de ez ne tévesszen meg, nem ez alapján ítél. Erős akaratú, hajlandó küzdeni az álmaiért. Semmit nem szeret elhamarkodni, ezért napokig gondolkodik a fontos döntéseken. Jó férj és apa válik belőle. Azonban néha túlságosan aggodalmaskodó, ő az aki kiköti, hogy mikorra érjen haza a gyerek és a kapuban fogja várni. Nagyon dolgos, de nem hagyja, hogy a munka uralja az életét, számára fontos, hogy minél több időt töltsön a családjával.

Imádja a családját, mindent megtesz a gyerekeiért, és a házastársáért. Nehezen köt kapcsolatot, de, ha kell hamar meg is szakítja. Kiegyensúlyozott, társaságkedvelő, igazságos. Általában hallgat a megérzéseire, szeret a középpontban lenni.

Az augusztusban született férfi jó férj és ideális szülő. Ö állhatatos és kiegyensúlyozott, jó érzésű és szereti az új dolgokat. Képes arra, hogy objektíven értékeljen minden szituációt és kész vállalni a felelősséget. A tehetsége és a jólelke miatt szeretik a kollégái és a barátai.

Ő egy igazi férfi, elegánsan öltözködik. Példás férj, szereti a családját és a gyermekeit.

Stabil, kiegyensúlyozott, kedves és békés.
Gyors gondolkodású és felvállalja magát.
Nagyon jó ötletei vannak és tapasztalatokkal rendelkezik, jó vezetővé válhat. Hisz a saját intuíciójában és szeret ő a legfontosabb lenni. Szereti magát pontosan kifejezni.
https://egijoslat.hu/posts/article/amelyik-honapban-szuletett-a-ferfi-olyan-lesz-vele-az-elet/4


Mi a vezetékneved eredete:
A Molnár család - ambiciózus, kalandvágyó és lenyűgöző. Ez a családnév mindig is híres volt, és a bölcsességet reprezentálta. Felfedezők és kalandorok azok, akik ezt a családnevet viselik.


József
A József név érzékeny, álmodozó és intuitív egyéniség kialakulását segíti, aki fogékony a különféle művészeti ágak iránt. Viselői sokkal inkább használják az érzékeiket, mint az eszüket, de megérzéseik sokkal erősebbek és pontosabbak, mint az emberek többségének.

http://www.nevenapja.hu/nevnapok/jozsef_nevnap.html


https://www.youtube.com/watch?v=DzNQ-lZN11Q Milka Szeretlek Józsi

https://www.youtube.com/watch?v=z7dM7OemkfE Milka Köszönöm Józsi


oroszlanosbaa.gif



oroszlan-horoszkoposba.gif


http://joportal.hu/johirek/1036/ A házszámod befolyásolhatja a sorsod: a tiéd hányas?

https://www.youtube.com/watch?v=0MvtP2RtCH0 Japán kocka teszt - A kocka teszt mindent elárul a személyiségedről.


https://www.joy.hu/szemelyiseg-elemzes-95582

https://femina.hu/terasz/mit-latsz-a-kepen

http://joportal.hu/jotettek/5006/mit_latsz_meg_eloszor_a_kepen__ezt_arulja_el_rolad

http://illuzio.cafeblog.hu/2018/02/08/mit-latsz-meg-eloszor-a-kepeken-szemelyisegteszt


http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/szerelem--szeretet--jo-kapcsolatert/az-ikerlang-szerelem.html Ikerláng szerelem
 

,,AMIKOR EGY ŐSI LELKET SZERETSZ
Van egy különleges embertípus ezen a világon…

https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/5399477850118137


HÉT tény az éber lelkekről!
https://www.facebook.com/csaba.szekelypajor/posts/7441295829260178


https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/4854582527941008 Magas rezgésű ember ismertetőjegyei


“Földangyal” típus vagy, és szeretnél hatékonyabb, magabiztosabb lenni? Talán még az utad felől is kissé bizonytalan vagy? Kimerült vagy a sok adástól, segítéstől? Ideje, hogy magadnak is adj – légy kreatív, teljesítsd ki önmagad!
...
http://www.antaljudit.com/asszertiv-onmegvalositas-spiritualis-coaching/


,,Ha találkozol angyalokkal - sokan élnek közöttünk emberként - onnan lehet felismerni őket, hogy fokozott felelősségtudattal élnek. Bármilyen hivatásuk lehet. Lehet anya, apa, asztalos, szobafestő, muzsikus, de még vízvezeték-szerelő, mérnök, orvos, bőrdíszműves vagy hivatalnok is... szóval az angyal onnan ismerhető meg, hogy felelősséget érez minden tettért… Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is. Ő sem tudja, hogy angyal. Nem emlékszik rá. Csak érzékenyebb.... Finomabb.... A bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengszter világban élünk, Ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent. Neki nem szabad. Mindenki lop, neki nem lehet. Mindenki megbízhatatlan, link, Ő nem lehet az. Mindenki gátlástalanul hazudik, Ő elpirul. Nem engedi hazudni a származása. Össze akarja tartani, ami széthullana. Egyszerű, romlatlan lelkületű emberek ezek, jók, tiszták és becsületesek. Rengetegen vannak.” (Müller Péter)



,,Azok az emberek, akik az angyalok frekvenciájából származnak, nagyon sok képességgel rendelkeznek.
Jó földelésük révén emelkednek ki, megbízhatóak és kötelességtudóak."


http://sronika-kepeslap.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=1145210

http://www.antaljudit.com/asszertiv-onmegvalositas-spiritualis-coaching/


Lehet, hogy FöldAngyal vagy?

Életünk legsötétebb időszakaiban gyakran kapunk segítséget olyanoktól, akiket csupán mellénk sodor az élet egy rövid időszakra, aztán tovább is állnak, de emlékük életünk végéig elkísér. Ők azok, akiknek emléke megnyugvással, boldogsággal tölt el, hiszen nem mások ők, mint Földre szállt Angyalok!

Ők azon égi küldöttek, akiktől életünk legfontosabb leckéit tanuljuk meg, akik olyan csodálatos gyógyulásokban segédkeznek, amikre nincs magyarázat. És azok is ők, akiktől spirituális energiáinkat nyerjük, mikor a legnagyobb szükségünk van rá - tanítóink, vezetőink vagy múzsáink.

Vajon kik azok a Földre szállt Angyalok?

Az első és talán legfontosabb vonásuk a szellemi örökségük, és az ezzel járó szabadságuk.
Nem ismerik a lehetetlen fogalmát, mindemellett nem is fogadják el mások véleményét, ha az hátráltatja az ügyüket.

Döntéseiket soha nem vezérlik önös érdekek és mindig arra törekszenek, hogy senki ne kerüljön ki vesztesen egy probléma megoldása kapcsán.

Megjelenésükben mindig van valami „angyali”, amitől az egész lényük olyan, mint a testet öltött szépség és nyugalom.

Nincs szükségük rá, hogy divatosak legyenek, egyszerűen megnyerőek, lehengerlőek, mégis ártatlanok. Igazi örök ifjak, akinek idősebb korukban is huncutul csillog a szemük, hiszen sosem öregszenek meg igazán, a lelkük örökké fiatal.

Életük legfontosabb küldetése segíteni másokon. Elsősorban az élet azon területein találkozunk velük, ahova gyógyulni, tanulni, regenerálódni megyünk. Olyan helyeken, ahol kiöntjük a lelkünket, ahol megoldást keresünk test- lelki bajainkra.

Leginkább abban lelik örömüket, ha másokat is rá tudnak venni arra, hogy legyenek könyörületesek és nyújtsanak segítő jobbot a rászorulóknak, így gyakorta találkozunk velük, mint szociális munkások, állatvédők, egészségügyi dolgozók.

Nehezen látják be, ha küzdelmes világunkban néha ők maguk is segítségre szorulnak.
Mindig mások miatt aggódnak - ha segítséget, adományt kapnak, másoknak próbálnak segíteni vele.


Mivel empatikusak, és jóhiszeműek, nehezen mondanak nemet, képtelenek időt szakítani magukra - inkább adják fel a saját álmaikat, mintsem, elutasítsanak egy segítségre várót. Persze ennek ára van, méghozzá nem kis ára! Legtöbbjük két végén égeti a gyertyát, és állandóan kimerült, fáradt. A bennük lakozó hihetetlenül mély empátia hatására folyton hajtja őket a vérük, mindig akad elintézni valójuk, közben pedig cipelik a hátukon minden aggódásunkat és egyéb negatív energiákat.

Természetesen, akik ilyen engedékenyek és ítélkezés nélkül elfogadják a körülöttük élőket, azok gyakorta menekülnek a stressz és az érzelmi túlterheltség elől. Ez a függőség megnyilvánulhat szokásaikban, kapcsolataikban, de egy egyszerű evési kényszerben is.

De ők nem adják fel. Nem lépnek ki a kapcsolataikból, nem dobják utcára problémássá vált kutyájukat, nem cserélik le azt, ami nem működik, hanem megjavítják és értékként őrzik életük minden darabját.

Végtelen precízen és becsületesen élik mindennapjaikat, és erre tanítják azokat, akikkel kapcsolatba kerülnek. Nem véletlenül, hiszen irtóznak a konfliktusoktól és az erőszaktól. Ennek egyenes következménye, hogy időnként szükségük van a magányra.

Amikor lélekben visszatérhetnek a csendbe, a megnyugvásba, lelkük feltöltődik az őket is segítő angyali segítők lelkei között. Emiatt, ha nem is tudatosul bennük, mégis érzik, hogy ők kicsit mások, mint az átlagemberek, ami tovább erősíti bennük a küldetéstudatukat.
Kirekesztettség érzetüket fokozhatja, hogy gyakran születnek problémás családba, ahol vagy az a cél, hogy békét teremtsenek, vagy az, hogy sokat fejlődjenek egyetlen életciklus alatt.
http://www.noiportal.hu/main/npnews-18982.html


Lehet, hogy angyal vagy?!

Talán többször mondták már neked, hogy „te egy angyal vagy!”. Gondoltál ilyenkor arra, hogy ebben akár lehet is igazság? Biztosan nem, pedig állítólag élnek köztünk olyan emberek, akik valójában angyalok.

Az ang
yal szó hallatán egy kedves, láthatatlan, alak és nem nélküli égi lény jut eszünkbe, semmiképp sem egy hús-vér ember. Emberi alakot egy angyal legfeljebb csak rövid időre ölthet, ha azzal életet ment, de aztán eltűnik, mintha soha ott sem lett volna.

Bármilyen hihetetlen is, állítólag vannak olyan angyalok is, akik emberként születtek meg és élnek a Földön. Azaz a lelkük az angyali birodalomból származik, mégis emberek.

Ezek a testet öltött angyalok az ég küldöttei, akik azzal a megbízással jöttek, hogy gyógyítói, tanítói képességeiket és energiáikat felajánlják, hozzájárulva ezzel a többi ember fejlődéséhez.

Az angyali eredet jelei
Gyakran tapasztaljuk, hogy bizonyos emberek hasonló külső jegyekkel, személyiségvonásokkal, sőt akár életúttal is rendelkeznek.

Ez azért van, mert nemcsak a családunktól örökölt tulajdonságok határozzák meg kinézetünket, viselkedésünket és céljainkat, hanem szellemi rokonságunk is közrejátszik külső-belső vonásaink és sorsunk alakulásában. Azok, akiknek ugyanolyan származású a lelkük, hasonlóak. Ezért lehet könnyedén felismerni azokat az embereket is, akik igazából angyalok. Ha az alábbi tulajdonságok nagy része igaz rád, lehetséges, hogy te is egy testet öltött angyal vagy.

• Angyali külső

Akár férfiként, akár nőként születik meg egy angyali lény, jellemző rá a bájos külső: a kedves, szív alakú, gyermeki arc finom vonásokkal, az ívelt, szintén szív formájú ajkak, valamint a szeretetet és ártatlanságot sugárzó tekintet. A nők szívesen kiszőkítik vagy melíroztatják a hajukat. Sokan küszködnek súlyfelesleggel, mert nehezen tudnak mértéket tartani az evésben. Gyakran mondják rájuk, hogy olyanok, mintha ragyognának, és általában sokkal fiatalabbnak látszanak a koruknál.

• Küldetésük a segítés

Természetes képességük a gyógyítás és a segítségnyújtás, amelyet gyakran hivatásszerűen űznek, nagy lelkesedéssel. Szívesen dolgoznak gyógyítóként, masszőrként, ápolóként, tanárként, szociális munkásként, légiutas-kísérőként vagy tanácsadóként.
Legtöbbjük nem szeret több ember előtt beszélni, ezért a négyszemközti foglalkozásokat kedveli. Könnyedén beilleszkednek egy új munkahelyen, feltéve, ha a légkör emberséges és a munkamorál becsületes. Az emberek megbíznak bennük, ezért sokszor idegenek is kiöntik nekik a szívüket.

• Bűntudatuk van, ha mások segítségére szorulnak

Nagylelkűségük miatt nagyon nehezükre esik elfogadni mások segítségét. Ha pedig mégis rászánják magukat, hogy kérjenek, általában mentegetőznek. Sokkal inkább adnak, mint elfogadnak, ugyanakkor rosszul esik nekik, ha senki sem veszi észre, hogy szükségük van a segítségre. Ilyenkor úgy érzik, csak magukra számíthatnak, és mindenki kihasználja őket, de nem veszik észre, hogy valójában ők okozták ezt a helyzetet.

• Nehezen mondanak nemet

Nagyon empatikusak, és olyan jóhiszeműen közelednek az emberek felé, hogy gyakran nem tudnak nemet mondani, inkább az önmegtagadást és az önfeladást választják mások érdekében, ahelyett, hogy kiállnának magukért. Végül sértettnek és frusztráltnak érzik magukat, amikor nem azt kapják vissza, amit másoktól várnak.

• Könnyen kimerülnek

Mivel nagyon érzékenyek, könnyebben átveszik mások negatív energiáját, így sebezhetővé és kimerültté válhatnak. Hajlamosak a krónikus fáradékonyságra, ezért nagy szükségük van arra, hogy elvesztett energiájukat rendszeresen pótolják.

• Gyakran élnek függőségi kapcsolatokban

Mivel előszeretettel mentenek meg másokat, szinte vonzzák a szenvedélybetegeket vagy az alkoholistákat. Feladatnak tekintik az ilyen kapcsolatokat, megpróbálják talpra állítani szerelmüket vagy barátjukat, ami azonban egyiküket sem tölti el elégedettséggel. Az angyali lélek ilyenkor úgy érzi, kudarcot vallott, miközben a másik nem érti, miért akarják megváltoztatni.

• Nehezen szakítanak

Mivel képesek a felszín mögé tekinteni, és mindenkiben meglátni a jót, így hajlamosak tovább benne maradni egy párkapcsolatban, mint mások. Az utolsó pillanatig árasztják hatalmas szeretetüket, amely azonban viszonzatlan marad. Ezért gyakran több házasságot és válást tudnak maguk mögött.

• Lelkiismeretesek

Precízek, keményen dolgoznak, és a munkájukban gyakran maximalisták. Könnyedén betartják a szabályokat, és valószínűleg tartanak a megszegésüktől.

• Irtóznak a konfliktustól és az erőszaktól

Az erőszak minden formája taszítja őket, egy egyszerű vitától vagy rossz hírtől egészen a durva filmekig. Ezért gyakran túlérzékenységgel vádolják őket.

• Úgy érzik, másak

Gyakran idegennek érzik magukat – mert bizonyos értelemben azok is –, és nem értik, mit keresnek a Földön. Ez az érzés pedig zárkózottsághoz vezethet.

• Problémás családi háttér

Néhány angyali lelket működésképtelen családba küldtek, hogy gyógyítsa és segítse rokonait. Mások azért születnek kifejezetten problémás családba, hogy egyetlen életút alatt sokat fejlődhessenek.

Sokuk gyakran úgy érzi, mintha örökbe fogadták volna őket, mivel egyáltalán nem illenek szüleikhez és testvéreikhez. Ez tulajdonképpen igaz is, mert fizikai családjuk nem egyezik a szellemi családjukkal.

https://www.nlcafe.hu/ezoteria/20081028/lehet_hogy_angyal_vagy


https://meglepetes.hu/ezoteria/2017/11/09/utat-mutatnak-a-fenymunkasok/
A fénymunkásoknak is kell gondoskodniuk a lelkükről...!
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/4664659610266635
Fénymunkások fohásza
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/5368997176499538

Kik a fénymunkások? Mik a jelei annak, hogy te is az vagy?

by Bellini in Lélektár -

Belső késztetést érzel arra, hogy a világot egy szebb és jobb hellyé tedd?

Érzed, hogy fontos szereped van abban, hogy segíts másokon? Nos, akkor lehetséges, hogy te is fénymunkás vagy.

A fénymunkások (vagy fényküldöttek) azok, akik még születésük előtt vállalták, hogy önerőből segíteni fogják a világot, megszabadítják az embereket félelmeiktől. Ők valódi szakrális feladattal születnek a világra. Van, hogy nem emlékeznek a vállalt feladatra, ezért szoronganak, elveszettnek érzik magukat, vagy éppen félnek.

A fénymunkásoknak van egy olyan erős érzésük, hogy pozitív energiát kell adniuk a világnak.

Spirituális tehetségüket és képességeiket használják ahhoz, hogy terjesszék a szeretet érzéséhez kötött isteni bölcsességet, a szabadságot, az önmegismerést, az önuralmat, hogy egyre közelebb legyünk a tiszta szeretettel teli pozitív energiákhoz.

Ha környezetedtől gyakran kapsz olyan jelzőket, hogy „tiszta lelkű” vagy aki inspirálja őket, aki felmelegíti szívüket, energiát adsz, ha padlón vannak, akkor elképzelhető, hogy fénymunkás vagy ezen a Földön, és lehet, hogy épp ez a te feladatod itt lent
.

Egy fényküldött másnak érzi magát a többieknél és olyan embereket vonz életébe, akiknek segíteni fog felismerni és túllépni problémáikon, olyan élethelyzeteket vagy történéseket vonz magához, ahol puszta jelenlétével békét és harmóniát sugároz.

Alább olvashatsz néhány támpontot, vagy jelet, ami alapján következtethetsz arra, fénymunkás vagy-e vagy sem:

1. Érzékeny lelkű vagy

A fénymunkás lelke nagyon tiszta, ezért a másoktól jövő negatív gondolatokat nehezére esik értelmezni, megérteni.

Ugyanígy nagyon nehezére esik olyan emberek társaságában lenni, akikből olyan erős érzelmek sugárzanak, mint a harag, a félelem vagy a düh. Életében mély nyomot hagynak a negatív események, fáradtabb és levertebb lesz ezek miatt, érzi az öngyógyítás szükségességét, hogy újra helyreállítsa energiaszintjét.

2. Természetesnek gondolod az egyedüllétet

A fénymunkás gyermekkorától fogva különcnek, magányosnak tűnhet, vagy egyszerűen csak érthetetlen mások számára. Az élet kihívásait és bizonyos változásokat átélve ebben a magányban látja a megoldást.

Nagyon érzékeny lévén, és mivel könnyen magába szívja környezete negatív, mérgező energiáit, fontos neki a rendszeres egyedüllét.

Ez a befele fordulás vagy introvertált állapot nem egy személyiségtípus része, hanem a fénymunkások egyik fontos és alapvető útja.

A fénymunkás a magányban tud megválni a felszívott energiáktól és újra feltöltődni erővel.

3. Együttérző vagy

A fénymunkásnak mindig nagy szüksége van a világ megértéséhez való érzékre, ezért sokszor azért találja szemben magát nehéz élethelyzetekkel, hogy ezt a képességét erősíthesse.

Minden egyes helyzetben növekszik együttérzésük, ami a másik felet is pozitívan befolyásolja.

4. Erős vágyat érzel arra, hogy segíts másokon

Empatikus jellemükből adódóan a fénymunkások gyakran olyan szakmát választanak, amelyeken keresztül hozzájárulhatnak a világ jobbá tételéhez: asszisztensek, szülésznők, orvosok, tanítók vagy tanárok, terapeuták, tűzoltók.

5. Tiszteled és becsülöd az élet spirituális értelmét

A fénymunkásoknak széles látóköre és világnézete van. Rájöttek, hogy ők egy nagy gépezet kis csavarjai, akik a Teremtő isteni tervének részesei, és

tudják, hogy létezésükkel pozitívan befolyásolják a világot. Spirituális kapcsolatban vannak minden történéssel és élethelyzettel, tudják, hogy azok helyesek és előző gondolatok vagy tettek eredményei.

A világi pusztításokat látva (erdők kivágása, fegyveres konfliktusok vagy támadások, vagy az állatok éheztetése) a fénymunkás magáénak érzi a problémát, még fájdalmat is érezhet. Ez a mély kapcsolat közelebb viszi az állatok és a természet világához.

6. Kicsit lázadó vagy

A fénymunkás kicsit kitűnik a többiek közül, és gyakran nem illik a „társadalom standardjába”.

Nem igazán érdeklik a hierarchikus struktúrák és sokszor fellázad a hatóságok előtt, ha beletipornak elveibe és meggyőződéseibe. Ez az antiautoriter viselkedés a fénymunkások alapvető tulajdonsága.

7. Az emberiség hangjaként lépsz fel

A fénymunkás gyakran lép fel az emberiség érdekeinek képviselőjeként. A történelem során számos fénymunkás hozzájárult a világ jobbá tételéhez, megmutatva látásmódjukat művészi alkotások által, amelyekben más fénymunkások később magukra találnak.

Kreativitásuk, ismereteik és intuitív természetük nagy hatással van azokra, akik találkoznak velük.

8. Csodálod a Világegyetemet

Érezted már valaha az égboltot fürkészve, hogy létezik egy „másik otthon”?

A fénymunkást lenyűgözik a csillagok, a földi tapasztalatokon túl megérti létünket, és mindig az az érzése, hogy valami földön túlival van kapcsolatban.

Kapcsolatban van azzal, ami a Forrást jelenti, az isteniséggel. Minden, ami az Univerzumban, az ő lelkükben is ott van és mindig fényt visznek oda, ahova irányítják őket.

9. Mindig vonz a személyes fejlődés, és másokat is próbálsz inspirálni

A fénymunkások mindig a legjobb tudásuk szerint élnek és másokat is hozzásegítenek ehhez.

Mindennapi cselekvéseink egyszerű szokásoknak tűnhetnek, de ha elkezdünk a Fényre figyelni, akkor motivációval, pozitivitással és olyan cselekedetekkel akarjuk majd körülvenni magunkat, amelyek által többek lehetünk és fejlődhetünk. Ekkor fog vonzani a meditáció, az imádkozás, a jóga, a személyiségfejlesztő könyvek, hogy spiritualitásról szóló előadásokon és kurzusokon vegyünk részt, vagy, hogy templomba járjunk.

Ha ezek alapján úgy érzed, hogy te is fénymunkás vagy, akkor próbáld megkeresni a módját, hogy segíteni tudj az emberiségnek. Az Isten hozzád fogja küldeni azokat, akiknek a segítségedre, a benned levő Fényre van szüksége.

Végy valakit az életedből, akivel nézeteltérésed vagy konfliktusod van.

Hunyd be a szemed, és képzeld magad elé ezt a személyt, képzeld el, amint egy csillogó, fehér ezüstös Fény árad ki belőled és elárasztja, majd teljesen betölti az elképzelt személyt.

Légy hálás ezért a gyógyulásért, és kis időn belül tapasztalni fogod a konfliktus feloldódását, vagy, hogy az illető bocsánatot kér, vagy igazat ad neked, vagy egyszerűen magától kilép az életedből.

Egyed Zsuzsanna
http://filantropikum.com/kik-a-fenymunkasok-mik-a-jelei-annak-hogy-te-is-az-vagy/

(mj)