Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ezek is jók, olvasd el, élj bőségben, boldogan, szeretetben.4



A buddhizmus akkor kezdődik el, amikor az emberek már stabilak, s erejükből nemcsak önmagukra telik, amikor a teret gazdagnak tapasztalják és nem ijesztőnek. Erről a szintről a bátorság, az öröm, a szeretet fejlődik ki, s kibontakozik a tudat mély gazdagsága.

A pszichológia és a buddhizmus egyaránt megváltoztatja az embereket, utóbbi azonban az egészségesekhez szól, ott kezdődik, ahol az előző éppen befejeződik. Célja pedig mindig a teljes megvilágosodás – a buddhaállapot –, a koncepciókon túli tökéletesség állapota.

Buddha a következő reggel elhaladt egy jógi mellett, aki a meditáció mély állapotában időzött, és tudatuk találkozott.
A jövőbeli Buddha egy pillanat alatt felismerte, hogy igaz menedékre talált. Ez az ember valami igazi és időtlen dolgot tapasztalt. Nemcsak a belül felmerülő gondolatoknak és érzelmeknek, a különféle külső feltételeknek és világoknak, hanem magának a tapasztalónak is tudatában volt. Az ő tudatállapota ébresztette rá a herceget mindenki valós állapotára, a mindent tudó és mindent lehetővé tévő térre, annak ragyogó tisztaságára, mely külső és belső megnyilvánulási formákként játékosan fejezi ki a tudat gazdagságát, és időtlen szeretetére, ami semmit sem akadályoz.

A Négy Nemes Igazság - ,,Van szenvedés"  "A szenvedésnek van oka" ,,A szenvedésnek van vége" ,,Van egy út a szenvedés megszüntetéséhez" (Nemes Nyolcrétű Ösvény - Meditáció)

Az ok és okozat törvénye mindig működik. Minden lény boldogságot szeretne, azonban ha nem tudjuk, hogyan lehet ezt megvalósítani, hibákat követünk el, és ezzel szenvedést okozunk magunknak és másoknak is. Mivel nincsenek tudatában az ok és okozat működésének, sokan csalánt markolnak meg a virág helyett.


Zavaró érzelmek – Buddha gyakorlatilag egy három lépésből álló támadást javasol ez ellen az elképzelt, de kemény ellenség ellen. Először el kell kerülnünk azokat a körülményeket, melyekről tudjuk, hogy nem kívánt érzéseket hoznak.
Ha ez nem lehetséges, akkor bölcsebb, ha mulandóságukra és változó természetükre összpontosítunk. Mint ahogy egy zavaró tudatállapot nem volt jelen korábban, s hamarosan ismét eltűnik, értelmetlen lenne ennek hatására cselekedni. További problémák magjait ültetnénk el.
A legmagasabb szinten egyszerűen nem adunk energiát a nem kívánt érzelmeknek, "a rablót egy üres házba engedjük be". Itt szigorúan csak azzal foglalkozunk, ami épp az orrunk előtt van, anélkül, hogy figyelembe vennénk vagy erőt adnánk bármilyen zavarnak.
Ha ezt sikerült megvalósítanunk, akkor egyre tudatosabban, növekvő csodálkozással és örömmel ismerjük fel, hogy a fájdalmas tudatállapotok nemcsak eltűnnek, hanem tiszta formájukban, az öt megszabadító bölcsességként jelennek meg újra. Ahogy a szemétből trágya lesz, vagy egy forró vasdarab használható tárggyá válik, ugyanúgy a zavaró érzelmek az egón túli belső tapasztalássá alakulnak.

Ha buddhista menedéket veszünk, a megszabadulás és a későbbi megvilágosodás el­pusztíthatatlan magjait ültetjük el. Ez azonban nem jelenti az összes nem kívánt tudatállapot azonnali megszűnését. A felmerülő haraggal szemben egyszerűen legyünk dermedtek. Ha nincs azonnali veszély, figyeljük meg a szituációt, de hagyjuk továbbmenni. Légy a nagy kutya, akinek nincs szüksége ugatásra, elég erős anélkül is.


Ha a tapasztaló saját terében nyugszik, miközben természetesen azzal időzik, ami éppen történik, a tudat lenyugszik, és ragyogó lényegisége megjelenik. A cél ez, nem más. Így megjelenik az először megszabadító, majd megvilágosodást eredményező bölcsesség.

A titkos szinten a férfias örömöt a gyémánt fejezi ki, mely természeténél fogva ragyogó, önmaga felé is. A tér félelem nélküli öröméből és együttérzéséből spontán törnek fel a békítő, növelő, elkápráztató és erőteljesen védelmező tulajdonságok. Ezek mindig megjelennek, amikor szükség van rájuk, és ott, ahol van kapcsolat a megvilágosodással.


Az erő vagy a "módszerek" útján Buddha azokat a tulajdonságokat mutatta meg, melyek a lények belső csatornáiban rejlenek. Ezt vagy úgy tette, hogy egyedülálló buddhaaspektusokat jelenített meg, vagy úgy, hogy testét egyesülésben levő energia- és fényformákká változtatta, melyeket sokan kiállításokról vagy tibeti művészeti könyvekből ismernek. A megvilágosodás igazi visszajelzését tette hozzáférhetővé tanítványai számára.

Miután lenyugtatjuk tudatunkat és légzésünket, egy külső tárgyra összpontosítva, vagy egy buddhaformával való azonosuláson keresztül az intuíció és az átható belső felismerés természetes módon fog megjelenni.

A mentális folyamatok nyugodttá és erőfeszítés nélkülivé válnak, így egyetlen választás van: a boldogság, és az emberek otthon érzik magukat minden szituációban. Egy ennyire időtlen bölcsességbe való bevezetés után felébrednek a tudat önfelszabadító folyamatai, és eltávo­lítanak minden elhomályosulást egészen a cél eléréséig.


A világi ember számára a teljes körű élet adok-veszek viszonyai között csak néhány külső fogadalomnak van bármi értelme, és csak azokat szabad megfogadnunk, melyeket igazán meg is akarunk tartani. Hagyományosan ez annyit jelent, hogy ne öljünk érző lényeket, ne lopjunk, ne hazudjunk azért, hogy másoknak ártsunk, és ne adjuk elő elferdítve spirituális tapasztalatainkat. Ezenkívül hasznos, ha nem élünk vissza "tompító" kémiai szerekkel, mint például a kábítószerek vagy az alkohol, és ha úgy döntünk, hogy másoknak nem ártunk szexuálisan, szükségtelen pl. szíveket összetörni.

A megvilágosodásig a fejlődés két lépése ismétlődik: a pozitív benyomások felhalmozása és a bölcsesség kifejlesztése. A jóindulatú gondolatok, szavak és cselekedetek lenyugtatják a tudatot, megszabadító felismeréseket hoznak, és az ilyen kellemes visszajelzések még több jó cselekedetre motiválnak.

Az út tehát a bölcsességhez vezető pozitív benyomások felhalmozása, mely egyre több jót termel. Végül minden egyezni fog; bárhová is nézünk, csak tisztaságot találunk. S ekkor belül csak boldogság lesz, kívül pedig beteljesülés.


Még a nem buddhistáknak is vannak rövid, de valódi tapasztalataik erről az állapotról a szeretkezés legnagyszerűbb pillanatai alatt, vagy amikor motorkerékpárral átjutnak a gyors kanyarokon, vagy szabadeséskor, mielőtt kinyílik az ejtőernyő. Ha azonban ezt a tudat erején keresztül érjük el, a tér óriási gazdagsága töretlen tapasztalatként marad meg.
Forrás: http://mek.niif.hu/05700/05744/html/index.htm




,,A megvilágosultság megtapasztalásával eljutunk a Hawkins féle Tudattérkép legmagasabb szintjeire. A 700 feletti szinteken a világ azon nagy tanítói állnak, akik a belőlük sugárzó lelki béke és isteni kegyelem révén hozzájárulnak az egész emberiség tudatszintjének növeléséhez. Az ezres szintet pedig olyan történelmi személyiségek képviselik, mint Jézus, Krishna vagy Buddha.”
http://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2014/11/28/mi-a-megvilagosodas-hawkins-fele-tudatterkep-16-es-17-szint-beke-es-megvilagosultsag



Maradj csak szemlélődő. Csak távoli szemlélődő, megfigyelő legyél! Ne ítéld meg. Ne adj neki energiát. Ne menj bele.


Azt is jegyezd meg, hogy aki emlékezetébe vési a múltat, csak azért teszi így, mert képtelen a feldolgozásra. Ha feldolgozod a múltat, megszabadulsz tőle. …Miután feldolgozod a táplálékot, nem kell hogy emlékezz rá. (Osho)


Kisgyermekként másfajta problémáid voltak, de amikor nagyobb lettél, ezek egyszerűen eltűntek. …Soha nem oldottad meg őket, egyszerűen csak megszűntek. …
Hová tűntek a problémák?…egyszerűen csak továbbfejlődtél.
Azok a problémák egy bizonyos fejlődési állapothoz tartoztak. Hasonló a helyzet, amikor a tudatosságod mélységében fejlődsz. Ekkor folyamatosan tűnnek el a problémáid. És eljön a pillanat, amikor annyira tudatossá válsz, hogy többé fel sem merülnek problémák.
(Osho)



,,Azt még könnyen elhisszük, hogy pozitívra kell hangolni a rezgésünket ahhoz, hogy a vágyott állást/partnert stb. bevonzhassuk.

Viszonylag könnyen megy annak a megértése, hogy önmagunknak kell megfogalmazni, milyen partnert szeretnénk, és önmagunknak kell méltóvá válnunk ahhoz, hogy az illető meg is jelenhessen az életünkben.

Érdemes a viszonyainkra így tekinteni és végignézni, hogy mit tükröznek belőlünk – hiszen alkalmat adnak arra, hogy ami „odakint” nem tetszik, azt „idebent” meggyógyítsuk, elfogadjuk, szeretetet adjunk neki.

A felelősségvállalás tehát azt is jelenti, hogy tudatosan figyelsz arra, ami veled történik, amit mások közvetítenek számodra – hiszen önmagadról üzennek.

Aztán pedig veszed a fáradságot, hogy megvizsgáld, az adott dolog, tulajdonság hogyan jelenik meg a te életedben, személyiségedben.”


Erős, teremtő lények vagyunk, és minden gondolatunkkal és minden szavunkkal meghatározzuk a jövőnket.

Amikor jó gondolatok járnak a fejünkben, jól érezzük magunkat.

Ha jól érezzük magunkat, jó döntéseket hozunk.

Ha jól érezzük magunkat, és jó döntéseket hozunk, akkor több jó élményt vonzunk az életünkbe.


 

,,Urald a helyzetet és maradj csúcsformában!”

,,Az igazság: Minden ember ugyanúgy ki van téve a környezet esetleges rosszindulatának, támadásának vagy gúnyolódásának, de nem mindenkinek fájdalmasak ezek az élmények.

A titok az, hogy egyesek nem veszik magukra a negatív behatásokat.

Hiányzik belőlük az a nyomógomb, ami kiváltaná a dühöt, a sértettséget vagy a haragot.

Egyszerűen nem vált ki belőlük semmilyen érzést egy rosszmájú megjegyzés, mert amit hallanak, az “nem talál be”.

Hogyan lehetséges ez?

A kulcs a stabil önbecsülés. Ez azt jelenti, hogy a külvilág véleménye nem hat rád, mert pontosan tudod, hogy ki vagy, mennyit érsz és mire vagy képes.

Amit eddig a személyed ellen irányuló támadásnak vettél, a jövőben értékes információnak fogod kezelni, melyből megismerheted a személyiséged mélyebb rétegeit.

És közelebb fogsz kerülni a megingathatatlan egyensúlyhoz.

Lássuk, mit tegyél, ha támadásnak érzékelsz egy megjegyzést, viselkedést vagy más behatást:
Figyeld meg, hogy milyen igényed sérül.
Amikor észreveszed, hogy valaki kizökkentett az egyensúlyodból, gondolkozz el, hogy vajon mire tapintott rá!
Milyen nyomógombot nyomott meg nálad, ami fájdalmat ébresztett benned? Pontosan miért bánt téged, amit kaptál tőle? Mi lehet az érzés gyökere?”

 


Relaxáció
A
z egyik leghatékonyabb önsegítő tevékenység a mentális egészség megőrzéséhez.

A különféle relaxációs módszerek kiválóan alkalmasak a feszültség, a szorongás csökkentésére. Miközben az izmok ellazulnak, a feszültség, a mindennapi hajsza elszáll belőlünk. A relaxációs gyakorlatok során szabályozni tudjuk légzésünket, szívműködésünket, vérnyomásunkat, sőt még a hasi szervek véráramlását is.

A relaxáció előnyei egészségesek számára is nyilvánvalóak. Testileg, szellemileg felfrissülünk, regenerálódunk.

A relaxáció egy olyan tudatállapotot idéz elő, melynek segítségével az elmét lecsendesítjük, és egy békésebb, nyugodtabb fázisba juttatjuk. A relaxáció segítségével elengedhetjük a stresszt, beengedhetjük a jó, és ezzel egy időben kiengedhetjük az összes rossz gondolatokat. Ez a belső nyugalmi állapot valahol a mély alvás és a pihenés között helyezkedik el.

Egy 10 perces relaxációval akár olyan pihentséget is előidézhetünk az elmében, mint pár óra alvással, 2-3 órás alvásnak megfelelő pihenést jelent.

Ennek oka, hogy fizikailag teljesen passzívak vagyunk, tudati passzivitásunk viszont némi aktivitást tartalmaz, ami azt jelenti, hogy figyelmünk folyamatosan vándorol a testen, és ellenőrzi annak lazaságát. Ahol feszültség keletkezett, azt a relaxációval oldani lehet. Ha valaki relaxált állapotban elkezd gondolkodni, akkor fokozódik az izmok tónusa, tehát a pihenés nem lesz tökéletes.

A relaxáció további hatásai:

-         Segíti a koncentrációt

-         Ellazítja a testet, izmokat és az idegrendszert

-         Regenerálja a memóriát

-         Segít optimistán gondolkodni és perspektivikusan, tisztán látni

-         Felszabadít és önbizalmat ad

A relaxációs gyakorlatok két nagy kategóriába sorolhatók: vannak, amelyek a testre, és vannak, amelyek az elmére hatnak. Azonban a test-központú gyakorlatok is hatással vannak az elmére.
A relaxálást is bárki megtanulhatja, és viszonylag rövid idő alatt ellazíthatja, kipihenheti, regenerálhatja magát.

Naponta 10-15 perc teljes nyugalom és béke, amit önmagunkra szánunk, amivel megajándékozzuk magunkat.

A relaxáció, a testi-lelki ellazulás elérése többféle technikával lehetséges. A Jacobson féle progresszív relaxáció célja a testi állapot tudatosítása, a felesleges izomfeszülés kikapcsolása, az optimális izomtónus létrehozása. A regionális (testtájak szerinti) relaxáció aktív izomgyakorlatok segítségével tudatosítja a feszülés és ellazulás közti különbséget.

Sokféle egyszerű légzéses relaxációs gyakorlat létezik, próbáljon ki néhányat és találja meg, hogy melyik használ Önnek a leginkább.
Ha rendszeresen végezzük, megteremthetjük test, lelki és szellemi egyensúlyunkat, feloldhatjuk belső feszültségeinket, és mozgósítani tudjuk belső energiáinkat. Hasznos lehet, ha más kezelési formát is választ, hogy minél hatékonyabban előzze meg a stresszt és a szorongást.

Források: http://www.informed.hu/eletmod/sport__fitnessz?article_hid=31964
http://www.valloagnes.hu/content/view/page:Relaxacio/p:7-11
http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/10389/tanuljunk-meg-relaxalni!
http://eleteromozgaskozpont.hu/relaxacio/
http://www.leteszemacigit.hu/melylegzes-relaxacios-gyakorlat
http://www.pecsma.hu/abszolut-no/lelek/professzionalis-relaxacio-otthon/
http://andalodo.hu/relaxacio/



Szabadulj meg a Fájdalom testektől!

Akik már régebb óta foglalkoznak ezotériával tudják,
hogy a csakratisztítás milyen jó hatással lehet az életükre.

Sok kliensem eddig csak a csakratisztítást kérte, de néha nem elegendő a csakrák tisztítása, mert a Fájdalom test energiák olyan "rafinált" módon tudják lehúzni az emberek energiáját, hogy amiatt a csakrák újra és újra elszennyeződnek.

A Fájdalom testek útját állhatják a boldogságodnak

Amikor azt érzed, hogy nem jól alakulnak a dolgaid - tudod, hogy jobb életet szeretnél...
a korábbi érzelmi sérülések azonban, masszív fájdalom testé alakulhatnak az idők során,
és mind addig amíg nincsenek felismerve, kitisztítva, energetikailag blokkolhatják az életed több területét is.


Három hasznos információ, amit jó ha tudsz a Fájdalomtestekről

1. A Fájdalomtestek néha egy apró sérelem miatt kezdenek kialakulni. Például, ha a suliban cikiztek, sokat kritizáltak, akkor minden egyes ilyen bántás egy egy negatív mérgező nyílként rombolni kezdte a tested energiáját. Minél több ilyen bántalmazás történik, annál nagyobbra nőhet ez a negatív energia felhő, mely az idők során fájdalom testé alakul át, ami egy nagyon sűrű és masszív félelem, kirekesztettség, magány érzéssé alakul át.

2. Vannak olyan Fájdalomtestek, melyeket a családi mintákon keresztül, "örökölnek" az emberek. Tehát nem csak jelen életbeli Fájdalom testeket cipelhet valaki, hanem a "karmikus" kapcsolatokon keresztül is aktívak lehetnek.

3. A harmadik típusú Fájdalom testek pedig azok, amelyeket az érzékeny emberek megéreznek a környezetben. Ha érzékeny vagy az energiákra, és érzékeled a környezetedet, a hangulatokat, negatív energiákat, akkor érzékelheted mások fájdalom testét is.

A munkám során azonban gyakran találkozom azzal a ténnyel, hogy nem tudják az emberek felismerni, hogy a negatív energia amit érzékelnek az a környezetből feléjük zúduló negatív energia.

Ezért gyakran előfordul, hogy az érzékeny emberek azt hiszik, hogy csak a saját negatív gondolataik, érzelmeik miatt van káosz az életükbe.


A Fájdalom testek negatív energiája helyett, élhetsz boldogabb életet!

A Fájdalom testek nem örök éltűek. Nem kötelező őket magaddal cipelni, és azok hatása alatt élni.

Amikor a test energetikai vizsgálata során megnézem,
hogy hol vannak a csakrák elszennyeződve, akkor utána látszik az is, hogy hol vannak leragadt fájdalom testek is.


Ilyenkor gyakran kérdezik tőlem a konzultációkon, hogy elegendő a csakrákat tisztítani?

Nos, a csakrák tisztítása akkor elegendő, ha nincs ott Fájdalom test.
Ha Fájdalom test is jelen van, akkor azt külön kell vizsgálni. Fel kell ismerni a Fájdalomtest jelenlétének az okát, és utána már könnyedén lehet távozásra bírni a Fájdalom testet.


FONTOS!
Sőt, nagyon, nagyon fontos tudni azt a Csakrák, Aura tisztításról, és a Fájdalomtestek tisztításáról:

  • Nem elegendő kitisztítani, leszedni a szennyeződéseket a fizikai testről,
          hanem fel kell ismerni a negatív energia kialakulásának az okát is!

Amikor klienssel dolgozom, fel kell derítenem, és látnom kell a gyökér okokat,
és azt a kliensnek is fel kell tudnia ismerni, és meg kell értenie.

Mert, hiába szedném le a negatív energiát a testéről,
ha nem tudja a kliens, hogy mi okozta a negatív energia jelenlétét, nem tudja mi az a gondolati, érzelmi minta, ami a problémát okozta,
akkor visszateremtheti nagyon könnyen a negatív dolgokat.


Vagyis, egy - egy tisztítás, oldás
nem csak arról szól, hogy leszedem a kliensről a negatív energiát,


hanem arról is,
hogy utána a kliens tudja azt is,
hogy milyen módon tudja megőrizni, megtartani az elért pozitív eredményt.

Hiszen amikor befejeződik az konzultáció, és elkezdi élni az életét, akkor a konzultáció során elhangzó információkat is használnia kell tudni.


Nagy öröm számomra, hogy olyan klienseim vannak, akik nem csak a negatív energiáktól szeretnének megszabadulni,
hanem tudni akarják azt is,
hogy hogyan teremthetik meg a boldogabb életet, és ezért hajlandóak megtenni a saját feladatukat is.Ezért, ha már voltál nálam konzultáción (vagy online csináltunk oldást) dicsérd meg magad, mert te is a tudatos teremtők közé tartozol!

Ha pedig úgy érzed itt az ideje számodra is az egyéni konzultációnak, blokk oldásnak, Fájdalom test tisztításnak, akkor ezen a számon tudsz időpontot kérni, és megbeszélni a részleteket. (a konzultációkhoz nem szükséges utazni, lehet skypeon, vagy messengeren keresztül is elvégezni)

B. Nagy Magdolna
Forrás:
http://ezoterikustanacsok.shp.hu/hpc/web.php?a=ezoterikustanacsok&o=szabadulj_meg_a_fajdalom_testektol

 


Karmaoldás és jobb jövő teremtés meditációs és kundalini jóga workshop

Karma törvénye, az Ok- és okozat törvénye - A Karma eredetileg cselekvést jelent, de benne van annak minden következménye.

Minél több negatív karmától szabadulsz meg, annál könnyebbé válsz, annál tisztábban hallod a belső hangodat, és annál mélyebb belső bizonyosság vezet.

A karmaoldás és a jobb jövő teremtése szoros ok-okozati viszonyban áll egymással.

Ha elkövettél valamit, amit jelen fejlődési szinteden már nem tennél…
A karmaoldásról sokan azt gondolják, hogy lehetetlen, sokan azt, hogy nagyon- nagyon sok idő és erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy felülírjuk a múlt következményeit.  Nos, az emberiség jelenlegi tudása és tapasztalata lehetővé teszi, hogy mindezt egyszerűbben és gyorsabban elvégezhessük. Ehhez néhány alapelvet, gyakorlatot és meditációt érdemes megismerni, amivel otthon tovább lehet dolgozni.
Erre kiváló alkalom nyílik március 7-én
, szombaton Piliscsabán a
Karmaoldás és jobb jövő teremtés
meditációs és kundalini jóga workshopon
http://www.simratyogaworld.com/blog/karmaoldas-es-jobb-jovo-teremtes-meditacios-es-kundalini-joga-workshop-marcius-7-en/


Szeretve lenni ragyogásban

Az elmúlt évek legfontosabb tapasztalása az volt számomra, hogy ami a lelkemből érkezik információ, mindig az legyen az iránymutató, az legyen legfontosabb igazodási pont.
Ha valaki hasonlóan gondolkodik, és mindketten készek vagyunk egy közös, mindenki számára elfogadható értékrend felállítására,

és teszünk is a megvalósításért, akkor mindkét fél nyer és emelkedik.

Gyakran ezt nem is érzékeljük a folyamat közben.

Mikor azonban megtörik a varázslat, vagy mások mágiája rajtunk, és elkezdünk valóban látni, akkor nézünk rá önmagunkra is igaz szemmel.
Akkor vesszük észre, hogy feladtuk önmagunkat, és hogy ez mennyit vett el az erőnkből.

Ez is egy tapasztalás azonban az úton, ami hozzáad az önismerethez és ahhoz, hogy a saját igazságunk még tisztábban ragyogjon. Ahogy a szándék kiélesedik, úgy jelennek meg az úton az angyali társak, a segítő energiák. Nem veszett hát kárba semmi, csak még tisztább és élesebb lett a kép belső világunkról.

A további úton még arra is van lehetőségünk, hogy visszapótoljuk az elveszett időt, fényünket és ragyogásunkat, ha a fejlődésünket megtámogatjuk.


Minél nagyobb a motiváció, a vágy önmagunk megvalósítására és a teljességünk megélésére, annál elkötelezettebben teszünk önmagunkért.

Jól jegyezd meg:
Te vagy az életedben az első számú létező!

Senki és semmi nem fontosabb önmagadnál.

Csak akkor tudsz magadból szeretetenergiát áramoltatni, ha te jól vagy és szeretve vagy.

Ahol nem szeretnek, onnan fordulj el!

Ahonnan melegség, szeretetenergia, biztatás- bármilyen pozitív energia érkezik, amely hozzátesz az utadhoz és nem elvesz, oda fordulj bátran.

 

Ha teszel a ragyogásodért, minden eljön hozzád.

A ragyogást és a vonzerő növelését a Ragyogó test megerősítésével érheted el.

Hamarosan egy olyan program indul amivel megerősítheted a tizedik finomenergetikai testet, ami a Ragyogó vagy Sugárzó test, most a tizedik hónapban.

Ha királyi, királynői minőségedet szeretnéd megnyilvánítani és tapasztalni a világban, ha a lelked nemesen tiszta fényét szeretnéd felragyogtatni, akkor rád vár a 
SHINE! RAGYOGJ! online kurzus.


Bátorság, szépség, vonzás, lehetőségek és bőség!

A Ragyogó test mágneses vonzása bátorságot ad.
A segítségével képesek vagyunk hatni az életünk alakulására, és boldogulni.


Arra születtünk, hogy pozitívak legyünk, és pozitív dolgokat élvezzünk az életünkben.
Ez mindenképpen bekövetkezik, ha kiegyensúlyozzuk az identitásunkat.

Amikor a Ragyogó tested mezeje működik, bekapcsolt állapotban van, akkor fényes vagy és gyönyörű.
A Ragyogó test azonban nem működik jól, ha a félelem felhői takarják.


A jószerencse eljöhet hozzád, és nem azért, mert megérdemled, nem azért, mert akarod, nem azért, mert szép vagy, és nem azért, mert kéred.
Az elektromágneses meződ és a tíz finomenergetikai tested ragyogása miatt érkezik.
Ez elkerülhetetlen, ha kiigazítod a finomenergetikai testek rendszerét a kundalini jóga tanításaival, gyakorlataival és meditációival.

Bátorság, szépség, vonzás, lehetőségek és bőség!
Minden elérkezik hozzád, ha teszel önmagadért!

http://www.simratyogaworld.com/aktualis-programok/shine-ragyogj-6-hetes-online-kurzus-a-kundalini-joga-tanitasaival-es-gyakorlataival/



Mi történhet akkor, ha a robotpilótát kikapcsolva csupán 2 percet szánunk magunkra, és elvégezzük ezt a gyakorlatot:

S = STOPvalóban megállunk, abbahagyunk mindent, elhallgattatjuk a bennünk lévő „nekem muszáj reagálnom” kisördögét;

T = TAKE A BREATH veszünk egy-két mély, lassú lélegzetet, fókuszálva közben a levegő mozgására, az orrnyílásoktól egészen a tüdő legmélyebb pontjáig;

O = OBSERVEszemlélődjünk! Figyeljük meg a gondolatainkat, a testi érzeteinket, ha valahol feszültséget érzünk, azt finoman lélegezzük át. Érdekes megfigyeléseket tehetünk ilyenkor: hol érezzük általában a feszültséget, a gyomrunkban? A torkunkban? A fejünkben? Lehet, hogy már ökölbe szorítottuk a kezünket és csak most vesszük észre?

Nézzünk rá a gondolatainkra: ostorozzuk magunkat? Pl. Miért is kellett ez nekem? Már megint képtelenek valamit megcsinálni! Mindenki balfék!újból érdemes átlélegezni a gondolatokat és figyelni, ahogy tovatűnnek.

Élvezzük, ahogy a légzés mentén lenyugszanak a gondolatok is és újból képesek vagyunk higgadtan ránézni a saját helyzetünkre.


P = Proceed
– menjünk tovább. Higgadt elmével és a megfelelő humorral – tényleg jönni fog, garantálom J - hozzuk meg a lehető legjobb döntést.

Legyünk kíméletesek, jó szándékúak és kedvesek elsősorban a magunk és a környezetünk számára.

Képzeletbeli Tónink a gyakorlat után vesz egy papírlapot, egy hatalmas Smiley-t rajzolva rá kiragasztja az ajtajára: 11.30-kor nyit a bolt! A telefonját teljesen elnémítja,
majd higgadtan, fókuszáltan kb. 30 perc alatt megválaszolja a levelet. Ennél többre nem is nagyon van szüksége, mert pörgette a fejében már napok óta a dolgot.

Utána egy nagy tehertől megszabadulva könnyedebben, eredményesebben tudja le a többi feladatot is.

Két napra rá találkozik a coachával és büszkén mesél neki az új „tudományáról” (és a coach is örül :), nem is kicsit).
Forrás: http://www.ujegyensuly.hu/helyem-a-vilagban/itt-egy-egyszeru-gyakorlat-ha-brutalis-stresszt-elsz-at Szerző: Móricz Emese executive coach, tréner, modern misztikus




A megbocsátás rajtad is segít.

A megbocsátás nem azt jelenti, hogy azt mondod, "nincs semmi baj azzal, amit tettél velem".

Sokkal inkább azt jelenti,
hogy nem engeded a múltbeli sérelmeknek tönkretenni a boldogságodat.


Ezzel a döntéssel nem a rossz tapasztalatokat törlöd ki;
ehelyett inkább elengeded a fájdalmat, ami csak megkeserítené az életedet.


Bizonyos embereket el kell engedned az életedből.

Nehéz elengedni azokat a személyeket, akikhez sok kedves emléked fűződik.

De néha meg kell tenned – saját magadért.

Ha valaki miatt meg kell változtatnod a személyiséged, vagy el kell hallgatnod a véleményed, az az ember valószínűleg nem is igazán TÉGED kedvel.

Tudod, mit mondanak: ha a hiányod nincs hatással valaki életére, akkor a jelenlétednek sincs értelme.

Mindenkinek van véleménye, és ez eltérhet a tiédtől. Fogadd el.

Van, aki imádja a cicákat, míg mások inkább a kutyákat részesítik előnyben. Egyesek cukorral isszák a teát, mások mézzel.
Az élettapasztalatok és a neveltetés mindenki véleményére hatással van, épp ezért el kell fogadnod, hogy akadnak olyan emberek a környezetedben, akik másképp vélekednek a fontos témákban.


Senkinek sem tartozol semmivel.

Nem kötelező megtenned semmit.
Nyugodtan mondhatsz nemet egy kérésre, hiszen az egyetlen személy, akinek tartozol bármivel is, te magad vagy.


És a legfontosabb, amit meg kell jegyezned: csak akkor mondj igent, ha azzal nem mondasz nemet saját magadnak.

Te irányítod a boldogságodat.

Az életedet te magad irányítod; senki sem kényszeríthet olyan döntésekre, amelyeket nem akarsz meghozni.

Minden reggel, amikor felkelsz, a lehetőség a kezedben van, neked pedig csak el kell döntened: boldog leszel aznap, vagy sem?

Forrás és a teljes cikk: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/20-eletigazsag-amit-sokszor-hajlamosak-vagyunk-elfelejteni/123549




http://eletvital.hu/rolunk

Csapatunk elkötelezett az emberek iránt, a társadalom iránt.

Szolgáltatásainkkal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen váljunk felelősségteljes, nyitott érett emberré, azért hogy magunknak és hozzátartozóinknak jobb életet tudjunk biztosítani.

Örömmel tölt el minket, ha láthatjuk, hogy programjaink résztvevői nem csak jól érzik magukat a képzéseken, de hosszútávon hasznosítani képesek a tanultakat és együtt örülünk sikereiknek.

Várfalvi Balázs coach - ,,Amikor együtt dolgozunk, te vagy a középpontban."

8 éve foglalkozom személyes és szervezeti hatékonyság fejlesztésével. Ebben vállalati fejlesztő programok (tréningek, coachingok, vezetési tanácsadás), személyes életviteli tanácsadás, spirituális gyógyítás kapott és kap helyet.

,,Bármilyen formában dolgozunk is együtt, a célom, hogy a nehézséget okozó életterületeden
az általad megfogalmazott célok érdekében, az általad elvárt eredményeket tudd megvalósítani.
Ami ezt hátráltatja, azt tudd elhagyni, ami ezt erősíti, azt hozd elő magadból.
Képes legyél olyan eredményeket elérni, melyekhez a jelenlegi gondolkodásoddal, szokásaiddal, ismereteiddel nem tudsz eljutni.
Ehhez tudást, önismeretet, inspirációt szerezhetsz az általam vezetett programokon.

(Várfalvi Balázs coach) http://www.eletvital.hu/varfalvi_balazs

"Csak el kell kezdeni táncolni, és a zene majd megjön valahogy." Zorba
 


Ha megtanulunk helyesen meditálni, mindnyájan elérhetjük a megvilágosodást. (Ruocheng Ying)

A meditáció egy olyan energiaáramlás, melyben a lélek egy másik dimenzióba helyeződik át. Energia testeid feltöltődnek fénnyel, és egy meditációs burok alakul ki a fizikai test körül.
Ez a burok az, mi a meditációs ciklus alatt megnyitja a kaput a léleknek abba a dimenzióba, hol feltöltődik, hol információhoz jut, és ahol elengedheti azokat a terheket, mire már nincsen szüksége.
(Pusztai Orsolya)

A meditáció:

·        Csökkenti a stresszt és a szorongást.

·
        Erősíti az egészséget.

·
        Általa nagyobb önfegyelemre teszünk szert és energikusabbá válunk.

·
        Fejleszti az önbecsülésünket.

·
        Fejleszti kapcsolatainkat.

·
        Segít megismerni saját magunkat.

·
        Új dimenziót nyit bennünk, amit önmegvalósulásnak nevezünk.

·
        Dinamikusabbá válunk személyes céljaink

              megvalósításában.

·
        Tudatosabbá válunk lehetőségeink és értékeink tekintetében.

·
        Segíti a tanulást, a memória javulásának köszönhetően.

·
        Látens művészi képességek könnyen kifejlődnek.

·
        Kedvező hatással van családi életünkre és a társadalommal való
    harmonikus kapcsolatunkra.

http://www.sahajajoga.hu


,,Amikor valaki meditál, úgy veszi észre, hogy több lett az energiája, tisztább az elméje."

A rendszeres meditációval könnyedén szerelmes, boldog, harmonikus életet teremthetsz magadnak. 



Légy kedves, együttérző, megértő, szeretetteljes, inspiráló, biztató, dicsérő Önmagad és Mások felé.

 

,,A harmónia eléréséért nekünk is tennünk kell. A környezetünk irányában tanúsított felelősségvállalás, szolidaritás és jóra való törekvés a kellemes miliő létrejöttének alapja.

A legfontosabb az önmagunk irányában tanúsított tisztelet és az önmegismerés vágya.
Ha magunkkal jóban vagyunk és tisztán látjuk énünket, akkor a környezetünket is új szemszögből közelíthetjük meg.

Mit jelent tudatosnak lenni szellemi – testi – lelki szinten, a hétköznapokban, a gyakorlatban?
Azt, hogy törekszünk megérteni az emberi folyamatainkat, a test, a lélek és a szellem „működését”, hogy ami mindezekből nem szolgálja a javunkat a saját életünkben, azt képessé váljunk megváltoztatni.”



kepzeloero---imaginacio---energiaelv-konyvbol.jpg



Nem engedem meg, hogy mocskos lábbal végig gázoljanak az elmémen. Ahogy valaki negatív az én környezetemben, én ott megszakítom vele egy életre a kapcsolatot. És ezt sokan azt mondják, - hú ez túl kemény. A döntés, a választás a miénk. Én így döntöttem, én ezt választom. ... Ne mondd nekem, hogy a te környezeted negatív. Van választásod. Ott veszíted el az életed fölötti irányítást, amikor azt mondod, hogy: nincs. Pedig van választásod. Mindig van választásod.

És neked is van hatásod, arra, hogy mit kezdesz a mai napoddal, mit kezdesz a holnapi napoddal, minden egyes napoddal.
…Inkább égek a tűzben, mint hogy ázzak a húgyban …Vagy igazán élek, vagy sehogy, s erre biztatlak téged is, hogy merj élni… Figyelj oda, hogy mit mondasz…mert a pecsétre az van írva, hogy: Jóváhagyva. Ha te azt mondod, hogy: Magyarországon nem lehet sikereket elérni..púff, ott a pecsét! Ha te azt mondod, hogy: Igen, lehet hogy eddig még nem érte el senki, de én, én megmutatom, én el fogom érni, - hidd el, hogy csak idő kérdése, már úton van a pecsét. Ember, bármit meg tudsz csinálni az életben. Ha nekem sikerült, neked is fog. Merj kilógni a sorból. Merj önmagad lenni. Az eredeti festmény mindig többet ér, mint a másolat. Hiába akar a környezeted beállítani a sorba, te merj menni előre padlógázzal, és gondolkozz nagyban. Gondolkozz nagyban!...
Nincsenek túl nagy célok, csak túl rövid határidők. Merj álmodni! Hidd el, bármit el tudsz érni az életben.
(Szabó Péter)

https://www.facebook.com/peter.szabo.3956/videos/vb.230189540492437/495283927316329/



Mindenki úgy él, azt mondja, olyan, amilyen tudat rezgésen-frekvencián van…s nyilván zokon lehet venni, az éppen azon a frekvencián való rezgését, s az ezáltali kijelentéseit..de fölösleges. (mj)


Nem kell készpénznek venni mások gondolatait, ők is stressz helyzetben mondanak hülyeséget, nem racionálisak.


Csak egy vélemény, nem muszáj elfogadni, azonosulni vele

 

 A rossz, káros hatású szomszéd - ez nem jó, mert kárt okoznak a lelkünknek, és mert mi ezt nem szeretjük, nekünk ez nem jó, nem olyanok vagyunk ..s tisztelni kell magunkat, hogy nem maradunk ilyen helyen, ahol, aki - ami rossz hatással van ránk..

 

Na ez az, ő olyan, s nehogy azt hidd, hogy érdekli őt az én gondolatom, gondolataim, magyarázatom, távol áll tőle, - nem az a szellemi-lelki színt, színvonal, ahol én vagyok.

Ne süllyedj le a szintjére -- Lelkileg felemelő dolgok, cselekedetek, társaság. (mj)




Így váltsd valóságra a vágyaidat - a szakértők szerint
Írta: Bodnár Alexa

Ha gyakran érzed úgy, hogy nem vagy képes arra, hogy megvalósítsd, elérd a céljaidat, akkor a problémád lehet az, hogy nem a legreálisabb célokat állítod magad elé.

Ahhoz, hogy elérjünk valamit, elengedhetetlen a jó tervezés,

és ehhez hozzátartozik az is, hogy valós legyen az álmunk,
különben csalódás lehet a vége, ha azt nem érjük el, és olyankor még nehezebb új célokat állítanunk.

Két szakértőt kérdeztünk arról,
hogyan tűzhetünk ki valós vágyakat magunk elé,
és hogyan érhetjük el a célunkat.


Gyakran valóban a rossz célkitűzés áll a kudarc hátterében
Keresztúri-Tóth Kriszta, a Nő a tét life coach-a szerint. – Sokszor az is gond, hogy pontosan megfogalmazzuk az álmainkat.

Ha nem tudjuk pontosan,
mire vágyunk,
akkor nehéz jól kitűzni a céljainkat,
amelyek a vágyott dolgokhoz vezetnek.

Rendszeresen emlegetik példaként a következő rossz célkitűzéseket: boldog akarok lenni, gazdag akarok lenni, egészségesebben szeretnék élni.

Érthető, hogy ezek a célok sokak számára vágyottak, de valójában megfoghatatlanok, homályosak, hiszen ezek a fogalmak mindenkinek mást jelentenek – hívta fel rá a figyelmet a szakember.

Nem érdemes hasonlítgatni
A szakértőt kérdeztük arról is, érdemes-e másokhoz hasonlítanunk, hogy éppen hol tartunk az életünkben hozzájuk képest.
– Az egyik legfeleslegesebb, ám annál inkább gyakorolt tevékenységünk a saját életünk összehasonlítása másokéval, hiszen két embernek hiába azonosak a céljai, egészen biztosan különbözik a személyiségük, az öröklött családi mintáik, a lehetőségeik, a kapcsolati hálójuk, így lehet, hogy ugyanaz a cél, de a hozzá vezető út minden esetben különböző. Lehet például a kitűzött cél két ember életében egy egyetemi diploma megszerzése: ha az egyik személy csak munka és család mellett tud tanulni, ami jelentősen megnehezíti a cél elérését, a másik fiatal egyedülállóként, családi támogatással jár egyetemre, akkor nincs értelme egymáshoz mérnie magát a két embernek tette hozzá a szakember –, mindenkinek saját magához kell mérnie az eredményeit és a fejlődését.


A jó stratégia

A célunkat akkor könnyebb elérnünk,
ha az vonzó a számunkra,

példánál maradva
büszke leszek magamra, ha sportosabb, egészségesebb leszek
.

Az egyik legfontosabb, hogy a cél legyen emellett reális is,
hiszen csak akkor tudom ezt teljesíteni, ha például a jelenlegi egészségi állapotom lehetővé teszi, hogy fussak, a napirendembe beilleszthető a futás kétnaponta, az 5 km-es táv pedig teljesíthető számomra.
- Keresztúri-Tóth Kriszta.


Sudár Györgyi, life és business coach szerint
sok oka lehet annak, hogy nem tudjuk elérni a kitűzött álmainkat.


Az egyik ilyen ok lehet az,
hogy nem vagyunk hajlandóak megfizetni az álmunk árát,
nem dolgozunk keményen a céljaink megvalósításán
,
csak várjuk a sült galambot, ahelyett, hogy elindulnánk levadászni.


Ő úgy látja, bármit is szeretnénk elérni,
fontos,
hogy a kitűzött cél minél konkrétabb és kézzel foghatóbb legyen,


valamint hogy legyen valódi relevanciája,
azaz a mi célunk legyen,
és ne valaki másé, akinek meg akarunk felelni.


Egy másik kritérium, hogy reálisan megvalósítható legyen.



– Én coachként azt látom,
hogy sokszor

az a probléma,
hogy a kívánt jövő és a jelenünk között van
egy nagy szakadék,
és nem igazán látjuk,
hogyan építsünk hidat a céljaink felé.


Én azt szoktam mondani, hogy mindig a mában gondolkodjunk
,
és abban, hogy
mi az amit itt és most képesek vagyunk tenni azért,
hogy haladjunk az álmaink felé.
- Sudár Györgyi.

Természetesen hatnak ránk a társadalmi elvárások, egyfajta referencia keretként szolgálnak, de a jól-létünk koránt sem attól függ, hogy elértük-e az előírt mérföldköveket.

Jobban járunk, ha meghatározzuk a saját mérföldköveinket,

és arra törekszünk,
hogy olyan életet éljünk,
ami illik hozzánk,

és jól érezzük magunkat benne.

Sokszor az a baj, hogy a céljaink nem belülről jönnek, és csak a végén vesszük észre, hogy rossz falhoz támasztottuk a létránkat. Bátorság kell ahhoz, hogy valós célokat állítsunk magunk elé, és ahhoz is, hogy ezeket el merjük érni –
hívta fel rá a figyelmet
- Sudár Györgyi life coach.

– Van, hogy az is elég,
ha megvan az irány,
amiről érezzük, hogy nekünk való,
és onnan lehet építkezni, lépésről-lépésre,
mindig a következő lépcsőfokra koncentrálva.
- Sudár Györgyi life és business coach.
Forrás és a teljes cikk: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/a-boldogsag-rossz-celkituzes-igy-valtsd-valosagra-a-vagyaidat-a-szakertok-szerint/127577?page=1




Aki nem türelmes és nem kitartó,
sosem lesz elég ereje, hogy végig járja azokat az utakat,
amiknek a végén a boldogság kapuja áll.



Ha pedig magadat is képes vagy
a hibáiddal együtt elfogadni és szeretni,

akkor a környezeted is így tesz majd,
amitől még harmónikusabb lesz az életed.


Ha valaki
kiegyensúlyozott és jó a kisugárzása,

annak mindenki
sokkal szívesebben van a közelében.


Ha képes vagy kialakítani egy olyan közeget,
ahol önmagadért szeretnek,

és amelyben számíthatsz
az emberek önzetlen segítségére,

az nem csak annak a jele, hogy

rendben vagy önmagaddal,

hanem annak is, hogy az élet ezen területén is elismerésre méltó vagy.


Hálás vagy azért, amid van

Rengeteg ember hajszolja az anyagi javakat, miközben elfelejt megállni egy pillanatra és
hálát adni azért, amije van – emiatt sosem érzik magukat elég kiegyensúlyozottnak és sikeresnek.

Ha képes vagy arra, hogy időnként végiggondold,
eddig mit értél el,

és ezért hálát is adj, akkor már többet tettél magadért, mint a legtöbb ember.

A boldogság kulcsa az, ha képes vagy értékelni az élet kisebb-nagyobb csodáit.
Csodák pedig minden nap történnek.


Azok, akik képesek egyedül is minőségi időt eltölteni,
az elégedett és sikeres emberek táborába tartoznak.

Aki viszont fél attól, hogy milyen gondolatok támadják meg, ha egyedül van, ott valami nincs rendben.

Ha szereted az életed és önmagad annyira, hogy semmi sem befolyásolja a jókedvedet akkor sem, amikor egyedül vagy, az életed a lehető legjobb irányba halad.

Forrás: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/6-jel-hogy-boldog-es-sikeres-az-eleted/123036


 



6 kérdés, amit tegyél fel magadnak, ha elégedetlen vagy az életeddel

Írta: Balatoni Dóra

Valld be, neked is volt már olyan időszak az életedben, amikor szinte semmivel nem voltál elégedett. Emlékszel még rá, mi segített akkor? Általában a nehéz periódusokból vagy az unalmasnak tűnő évekből egy-egy drasztikus változás jelentheti a kiutat. Nézzük, melyek azok a kérdések, amelyeket érdemes akkor feltenned magadnak, ha elégedetlen vagy az életeddel!

1/6 Jót tenne a környezetváltozás?
A költözés egy igen drasztikus változás, ám amikor úgy érzed, megcsömörlött az életed, lehet, hogy érdemes lenne új lappal kezdened egy teljesen új helyen.

Gondold át, mi az, ami az adott városhoz köt, kit vagy mit kellene otthagynod, megérné-e áldozatot hozni és milyen előnyei lennének a költözésnek.

Ha épp egy fájdalmas szakításon vagy túl vagy épp munkahelyet keresel, lehet, itt az ideje a környezetváltozásnak. Merj lépni, lehet, hogy életed egyik legjobb döntése lesz, ha egy másik várost választasz lakóhelyednek!


2/6 Elégedett vagyok a munkámmal?
Sokan elégedetlenek az életükkel és még csak nem is sejtik az okát. Ilyenkor

érdemes átgondolni, mi az, ami miatt nem érezzük jól magunkat a bőrünkben.

A változás csak azután történhet,
ha megtaláljuk a kiváltó okot
.

Az egyik ilyen lehet a munkahely.
Ha állandóan túlórázol, ki nem állhatod a főnöködet vagy ellenségesek a kollégáid, akkor ne csodálkozz rajta, ha lassan úgy érzed, mindenből eleged van.
Bár sokan ragaszkodnak a biztoshoz és a jól megszokotthoz, lehetséges, hogy eljött az ideje a váltásnak és egy új munkahelyen sokkal több sikered és boldog pillanatod lesz.


3/6 Több barátra lenne szükségem?
A dolgos hétköznapok sajnos gyakran azzal járnak, hogy megfeledkezünk a barátainkról. Ha pedig túlságosan elhanyagoljuk őket, előbb-utóbb teljesen eltűnnek az életünkből.

Miután lemorzsolódtak a barátaid, magányossá és frusztrálttá válhatsz. Hogy ezt elkerüld, bármennyi dolgod is van, próbálj meg néha időt szakítani rájuk.
Egy-egy koccintás és egy kis pletykálkodás a barátnőkkel bele kell, hogy férjen az életedbe. Hidd el, szükséged van társaságra és lehet, hogy a barátaid révén új ismeretségeket is szerezhetsz.


4/6 Jól érzem magam a párkapcsolatomban?
Lehet, hogy észre sem veszed, de az elégedetlenségedet és azt, hogy nem érzed magad jól a bőrödben, köszönheted akár a párkapcsolatodnak is.

Amennyiben csak megszokásból vagy a pároddal, vagy azért, hogy legyen társaságod és nem akarsz magányos lenni, akkor biztos lehetsz benne, hogy rossz irányba tart az életed.

Ne félj a változástól, néha szükség van a szakításra, hogy később újra ránk találhasson a boldogság és a szerelem.

5/6 Jót tenne nekem egy háziállat?
Magányos vagy, vagy egyszerűen csak változásra van szükséged?

Lehet, hogy érdemes lenne

egy háziállatot beszerezned.

Elsőre lehet, hogy gyerekesnek tűnik, de
rengeteg tudományos bizonyíték van arra,
mennyire jó hatással van az életünkre egy háziállat.

Gondozásuk nagy felelősséggel jár, de
ha azt érzed, képes vagy őket felnevelni,
büszkeség tölt majd el és sokkal jobban fogod érezni magad.


A játék a kis kedvenceiddel visszahozza majd egy kicsit a gyermekkorodat
és
jó érzés fog átjárni, ha tudod, hogy várnak odahaza.

6/6 Rám férne egy kis nyaralás?
Bármennyire is maximalista vagy munkamániás vagy, hidd el,
a munkahelyi sikerek mellett szükséged van kikapcsolódásra is.


Nincs pénzed hosszabb vakációra? Sebaj! Ma már rengeteg egy-két napos kirándulásra is befizethetsz, sőt a fapados repülőtársaságoknak hála az eredeti ár töredékéért eljuthatsz bárhova!
Forrás és a teljes cikk:
6 kérdés, amit tegyél fel magadnak, ha elégedetlen vagy az életeddel




Ha elfogadjuk, hogy életünk célja az, hogy minél nagyobb lelki nyugalmat, boldogságot, megelégedettséget érjünk el,
akkor meg kell vizsgálnunk, mi az, ami meggátolja, megakadályozza, ami útjában áll annak, hogy valóban élvezzük az életet.
Rá fogunk döbbenni, hogy ez mindig valamilyen negatív érzelem.
 

Az irányítás és szabadság hiánya vezet a negatív érzelmekhez.

Sok ember úgy véli, hogy az önmagukban való kételkedés a legdestruktívabb negatív érzelem, jobban visszaüt, mint gondolnák.
 

Két lényeges dolog van, ami életben tartja a negatív érzelmeket:
az egyik az önigazolás.

Az önigazolás, ami egyszerűen azt jelenti, hogy elmondjuk magunknak, vagy akárkinek, aki meghallgat, hogy miért is érzünk jogosan úgy, ahogyan érzünk.

A másik pedig az ún. azonosulás
.
Az azonosulás azt jelenti, hogy a dolgokat magunkra vonatkoztatjuk.

Úgy gondoljuk, hogy lehetetlen hosszú ideig negatívan viselkedni bármi jó iránt is, hacsak nem igazoljuk és indokoljuk érzéseinket, és nem magyarázzuk meg másoknak,

vagy hacsak nem azonosulunk vele, és nem vesszük személyesre.
 

Hogyan szabadulhatunk meg az azonosulástól, hogyan száríthatjuk ki gyökereit a negatív érzelmek fájának?

Egyetlen módon szabadulhatunk meg a negatív érzelmektől: ha nem ítélkezünk….

Ha a szokásról beszélünk, és a haragra gondolunk, a harag is csupán szokásTudjuk, hogy amikor átadjuk magunkat a haragnak, az a gyengeség jele.
Gyerekes viselkedés, infantilis dolog, az őszintétlenség jele, egyben azonban feltételes reakció is.


Valahányszor ugyanis átengedjük magunkat a haragnak, csökken a haraggal szembeni ellenállásunk.

Ezzel szemben valahányszor nem engedünk a haragnak, és vállaljuk a felelősséget, nem hibáztatunk mást, mi irányítjuk érzelmi életünket. Növeljük a haraggal szembeni ellenállásunkat.

       

        Tehát a harag abból ered, ha másokat hibáztatunk.

Ha egy rajtunk kívül álló személyt vagy dolgot okolunk, aki a mi boldogtalanságunkért felelős.

 

A haragnak az a megoldása, ha vállaljuk a teljes felelősséget.

 

A negatív érzelmek 99%-a vádaskodás. 
Nagyon fontos megérteni, hogy honnan származnak a negatív érzelmek. A negatív érzelmek ugyanis belülről jönnek.
Külső érzelmekből ugyanis nem származhatnak negatív érzelmek.

A negatív érzelmeket nem emberek, vagy különböző helyzetek okozzák.

A negatív érzelmeket az egyes helyzetekre való reagálásunk kelti életre.

 

Ha abbahagyjuk a vádaskodást, kivágtuk a negatív érzelmek fáját.
Kivágtuk, elpusztítottuk, és az összes negatív érzelem is kihal ezzel egy időben….

És hogyan csináljuk ezt?

Úgy hogy, alkalmazzuk a helyettesítés törvényét!

Tudjuk, a helyettesítés törvénye szerint a tudat egyszerre csak egy gondolatot tart. Ez a tudatunkat elfoglaló gondolat határozza meg érzelmi reakcióinkat, a tudatalattink reakcióját.
És mivel csak egy gondolattal tud foglalkozni, egyszerűen ki kell ütnünk a negatív érzelmeket okozó gondolatot, a vádaskodásét, és a helyébe kell ültetnünk ezt a gondolatot: „Én vagyok a felelős!”

 

 „Én vagyok a felelős!” Ez, kiegészítve azzal, hogy „szeretem magam, én vagyok a felelős!” a leghatásosabb pozitív állítás önmagunkról, abban a pillanatban, hogy kimondjuk, hirtelen ismét visszakerülünk az irányítói székbe.
Ha kimondjuk: „én vagyok a felelős!”, kezünkbe vesszük sorsunk irányítását.
Nem mondhatjuk: „én vagyok a felelős!”, és közben negatív érzelmekkel élünk, hiszen az egyik kiüti a másikat a tudatunkból….

 

Bármikor, amikor eszünkbe jut az a bizonyos helyzet, semlegesíthetjük, ha azt mondjuk: „Én vagyok a felelős! Én vagyok a felelős!”
Ha ez egy kapcsolat, ki kényszerített ebbe a kapcsolatba? Kényszerített, vagy magamtól mentem bele? Ez egy munka, egy beruházás, ez egy egészségi probléma? Vállalnunk kell a felelősséget!

 

 

erett-felnott-leteszi-a-negativ-erzelmeit---harag---vadaskodas---kognitiv-kontroll---helyetesites-torvenye.jpg




,,Tanuld meg elengedni a problémát!

Annak, ami a fejünkben jár, néha tényleg semmi köze a valósághoz.

Ha például félresikerül valami, hajlamosak vagyunk kedvezőtlenebb színben látni a világot.

Amikor megszólalnak a vészharangok, állítsd le őket.

Gondűző gyakorlat:

koncentrálj a problémára, és engedd szabadjára az érzéseidet.

Kérdezd meg magadtól:

Meg tudok válni ettől? Készen állok rá?

Szabad akarok lenni, vagy továbbra is hagyom, hogy lehúzzanak a sötét gondolatok?

Tedd fel magadnak annyiszor a kérdéseket,

amíg végül azt nem érzed, hogy megkönnyebbültél és elégedettebb lettél.”

 

 

kisugarzas---miunka--jo-kornyezet---szeress-bele-az-eletedbe----a-szeretet-ereje---teremtes-gyakorlat-----egyeb-jook..jpg


Szeress, mert ha szeretsz, a világegyetem leghatalmasabb erejét használod.

A szeretet maga az élet pozitív ereje! A szeretet az oka minden pozitív és jó dolognak az életben. Nincs több száz különböző pozitív erő az életben, mindössze egyetlen egy létezik.

Minden, ami lenni szeretnél, amit tenni szeretnél vagy el szeretnél érni, a szeretetből táplálkozik. Szeretet nélkül mozdulatlan lennél. Nem lenne pozitív erő, ami arra ösztönözne, hogy reggel felkelj, dolgozz, játssz, táncolj, beszélj, tanulj, zenét hallgass, vagy bármi mást tegyél. Olyan lennél, akár egy kőszobor. A szeretet pozitív ereje inspirál, hogy mozogj, ez tölt el vággyal, hogy legyél, vagy bármit elérj.

Minden alkalommal, amikor valami jót tapasztaltál, szerettél és a pozitív erőt tápláltad. És minden alkalommal, amikor olyasmit tapasztaltál, ami nem jó, nem szerettél, az eredmény pedig csupa negatívum lett.
A szeretet a forrása minden jó dolognak az életedben, a szeretet hiánya pedig minden negatív dologé, minden fájdalomé és szenvedésé.

- Rhonda Byrne

A bőség - a béke, a szeretet és az öröm szintjén van.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=5112684598797465&set=p.5112684598797465


A megvilágosodás a legnagyobb boldogság.
A legcsodálatosabb, eszméletlenül jó, fantasztikus érzés. Kifogyhatatlan mennyei boldogság és szeretet.


 

ALMAECET - 2 teáskanál + méz 1-2 teáskanál + 1 pohár víz.

Az ecetsav közreműködése nélkül sem a zsírokat, sem a szénhidrátokat nem tudnánk megemészteni, tehát életképtelenek volnánk.
A szervezet zavartalan működése és az erőnlét megtartása érdekében jó. Almaecet rendszeres fogyasztása megszünteti a fáradékonyságot.

Lúgosítja a szervezetet. Fontos viszont, hogy az almaecetet éhgyomorra vagy üres gyomorra igyuk, hogy ne keveredjen más összetevőkkel, s így megtartsa lúgosító hatását.

Rendszeres fogyasztása felgyorsítja az emésztést, elősegíti a táplálékkal felvett zsírsav felhasználását és szénhidrátokból való energia-kivonást. Az ecet hozza csak igazán lendületbe az anyagcserénket. D. C. Jarvis, az almaecet-terápia szülőatyja a jó egészség és hosszú élet titkaként azt ajánlja, hogy igyunk mindennap ecetes vizet (egy pohár vízben keverjünk el két teáskanál almaecetet), és adjunk hozzá egy-két teáskanálnyi mézet is (ecet+méz - keverés - hígítás).


Zöld kávé (energia),

Ganoderma kávé (harmonizáló, cukor, ph érték),

Búzafűlé (energia, lélek) - Szerepe a növényen belül az, hogy szén-dioxidot vesz fel, és oxigént ad le, miközben ATP-t termel , amely a biológiai folyamatok kémiai energiaforrása. ,,klorofill folyékony oxigén", "a klorofill tisztítja, újítja a vért",

Kínai hernyógombát egyszerűen csak Csodagombaként nevezik (szex, energia, lélek),

Kava (kávabors) (szellem, lélek),

Macskagyökér (lélek főleg komlóval),

Méz (energia, lélek, egészség),

Méhpempő (energia, szellem, lélek),

Méhpollen (Virágpor) (Egyensúlyba hozza a szervezet működését, szellem, lélek, energia),

Yukka (A néhány héten át tartó jukka kúra valósággal megfiatalítja a szervezetet, szellem, lélek),

Ayahuasca (a lélek gyógyítója),

Tulsi (szellem, szex, egészség),

Ashwagandha (energia, izom, lélek, szellem, pajzsmirigy, szex),

Brahmi (szellem, lélek),

Kaunchsar (szex, energia, lélek, dopamin),

Görögszéna (izom, szex, haj, cukor, egészség),

Perui kovaföld (méregtelenít, íny, haj bőr),

Tajgagyökér (szibériai ginzeng) (életerő, egészség, szellem),

Mongol csüdfű (egészség, szex, energia),

Gotu Kola (tigrisfű) (szellem, lélek, energia),

Mongol csüdfű (egészség, szex, energia),

Kínai kúszómagnólia (energia, lélek, bőr),

Álombogyó (életerő, szellem, lélek),

Macskakarom (bőr, energia, egészség),

Yarsagumba (energia, szex),

Astaxanthin (szem, izom, energia, egészség),

A reishi gyógygomba (lélek, egészség),

A szibériai Chaga gyógygomba (energia, egészség, lélek),

Rapamycin (élettartam),

Resveratrol (energia, cukor, egészség),


További jó szerek, és módszerek is: http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/egeszseg---jo-szerek-es-modszerek.html


legzes-jook.jpg



,,Big dick energy”
A felkapott kifejezés mögött olyan jellemvonásokat találunk,
amelyek mindig is a
Pozitív megítélés alá esnek:
- karizma,
- magabiztosság,
- jó humor,
- érzelmi és verbális intelligencia.

-Talán nem olyan meglepő, hogy
az ilyen emberek társaságában jól érezzük magunkat.

- A férfi humora,
- érzékenysége és
- figyelmessége nyűgözte le partnereit:

„Pete-nek van a legjobb szíve. Azt érzem, hogy az emberek azt hiszik róla, hogy csak a legszexibb csajokkal randizik – és tényleg.
De közben meg ő a legédesebb, legfigyelmesebb ember
– mondta róla Kim Kardashian.

Az érzelmileg érett férfi
Minden jel arra mutat hát, hogy a „nagyfarok-energia” egyáltalán nem az illető férfi intim méretével van kapcsolatban, hanem

azokkal a jellemvonásokkal, amelyek a nők számára nyilvánvalóvá teszik,
hogy
érzelmileg érett férfival van dolguk.

- Humor,

- kedvesség,

- figyelmesség,

- az érzelmek kifejezése és felvállalása, amelynek a hátterében egészséges önbizalom áll.

Akik rendelkeznek ezzel az „energiával”, nincs szükségük arra, hogy tárgyakkal, szavakkal vagy arroganciával bizonygassák fontosságukat.

Nem kompenzálnak, nem bocsátkoznak hatalmi játszmákba,
nem akarják magukra mindenáron felhívni a figyelmet,

mert nem vágynak külső megerősítésre azzal kapcsolatban, amit úgyis tudnak: azt, hogy értékesek és érdekesek.

Mindezek ellentéte a Greta Thunberg által „kisfarok-energiának” nevezett toxikus maszkulinitás.  
Akire a mérgező férfiasság jellemző, az arrogáns, nagyképű, megszállottan hajszolja a hatalom és a kontroll megszerzését, és a fizikai erőszaktól sem riad vissza.
Bizonytalanságát úgy palástolja, hogy vélt, homályos társadalmi elvárásoknak akar megfelelni és nagyon is férfiasan viselkedni.
Egy 2005-ös tanulmány szerint a mérgező férfiasság jelei közé tartozik, ha valaki mindenáron uralni szeretné partnerét vagy környezetét, agresszív, leértékeli a nőket, továbbá homofób.
Létezik, mégsem terjedt el a big dick energy mintájára a big vagina energy.
Forrás és a teljes cikk: https://divany.hu/offline/big-dick-energy/


7 példa az egészséges maszkulinitásra párkapcsolatodban

Az egészséges maszkulinitást a tisztelet és az integritás jellemzi, valamint a belső erő és az önkontroll felépítése. 

1. Kényelmesen fel tudja vállalni sebezhető oldalát

Az egészséges maszkulinitású férfi tisztában van vele, hogy sebezhetőségének felfedéséhez hatalmas belső erő és magabiztosság szükséges.
Felvállalja autentikus énjét és valódi érzelmeit, gondolatait.
Tudja, hogy „érzelmi gyengeségeinek” megmutatásától nem gyengének fog tűnni, hanem teret ad a mélyebb kötődésre és bizalomra a párkapcsolaton belül.
Érdemes olyan férfit keresni, aki összeköttetésben van saját érzelmi világával, és képes megnyílni neked is, aki képes arra, hogy beszéljen az érzéseiről, amikor az fontos.


2. Kiegyensúlyozott

Az a férfi, aki kényelmesen érzi magát a saját bőrében, és ismeri saját magát, biztonságérzetet és kiegyensúlyozottságot tud ajándékozni párjának.
Képes megadni azt a biztos táptalajt, amelyben a nő femininitása ki tud virágozni, teljesen ki tud bontakozni.
Nem riad vissza a nő szenvedélyességétől és intenzitásától, hanem támogatja a nő érzelmes oldalát is.
Értékeli, hogy a nő kihozza belőle saját lágyabb oldalát, és hogy a nő segít neki abban, hogy még jobban tudjon saját érzelmeihez kapcsolódni.

3. Gondoskodik párjáról, és igyekszik boldoggá tenni őt

A saját maszkulinitásában biztos férfi örömét leli abban, ha örömet szerezhet párjának.
Szeretné ellátni azokkal a dolgokkal, amelyek szárnyalásához szükségesek.
Ez nem azt jelenti, hogy a férfinak egyedüli kenyérkeresőként kéne eltartania a nőt. Gondoskodása megnyilvánulhat például abban, hogy elvégzi azokat a dolgokat, amelyekre párja nem képes, vagy amelyeket nem szeretne elvégezni.

Érzelmi támogatást nyújt, és ösztönzi párját abban, hogy elérje álmait az élet minden területén.

A magabiztos és egészséges maszkulinitással bíró férfit nem ijeszti meg, ha párja sikeresebb nála, vagy ha nélküle is sikeres tud lenni.

Forrás és a teljes cikk: https://divany.hu/eletem/7-pelda-az-egeszseges-maszkulinitasra-parkapcsolatodban/

BOLDOG, SIKERES HÁZASSÁG, PÁRKAPCSOLAT
https://nicelife.hu/cikkek/mertekletesseg/parkapcsolat.php
https://nicelife.hu/cikkek/mertekletesseg/tartoshazassag.php

https://nicelife.hu/cikkek/mertekletesseg/5dologfeleseg.php
https://nicelife.hu/cikkek/mertekletesseg/3szohazassag.php




,,PMA - Positive Mental Attitude - A pozitív mentális attitűd
A pozitív pszichológiában a magas önhatékonyság segíthet a tanult optimizmus megszerzésében, ami végső soron PMA-hoz vezet.
A PMA a kontroll belső fókuszának tekinthető, amely befolyásolja a külső tényezőket.
A kutatások kimutatták, hogy az érzelmi intelligencia képzése és a pozitív pszichológiai terápia révén az egyén attitűdjei és észlelései módosíthatók személyes és szakmai életének javítása érdekében.



A Major League Baseball-játékosok tanulmányozása azt mutatta, hogy a főbb ligák játékosait a kisebb ligáktól és minden más szinttől elválasztó
kulcsfontosságú összetevő a mentális jellemzők és mentális képességek fejlesztésének képessége.

Ezek közé tartozott
- a mentális keménység,
- a magabiztosság,
- a pozitív hozzáállás fenntartása,
- a kudarcok kezelése,
- az elvárások és a
- pozitív önbeszéd.”

 

Feladatorientált megküzdési stílus és a pozitív mentális attitűd erős.

 

1. Hagyd el a rögzített gondolkodásmódot, és menj a növekedésért

Tegyük fel, hogy úgy érzi, nem halad előre a munkában. A rögzített gondolkodásmód azt mondja, hogy a helyzet olyan, amilyen, és soha nem fog változni, bármit is teszel.

A növekedési gondolkodásmód azt mondja, hogy változást hozhat létre, ha keményen dolgozik, alkalmazkodik a visszajelzésekhez, és alkalmazza a személyes fejlődési stratégiákat.
Magától értetődik, hogy milyen típusú emberek mennek tovább a karrierjükben.

Ez a korlátozó és felhatalmazó hiedelmek közötti különbségen múlik. Ha úgy gondolja, hogy növekedése korlátlan ideig a jelenlegi állapotára korlátozódik, akkor nem valószínű, hogy fejlődik. De ha elkezdesz hinni a képességedben, hogy nagyszerűséget érj el, rájössz, hogy az életedben minden követni fogja a példáját.


2. Fogadd el a bőség mentalitását, ne a szűkösség mentalitását


3. Hagyd abba a kudarctól való félelmet. Ehelyett légy hajlandó a kudarcra
Az első számú ok, amiért a vállalkozók nem járnak sikerrel, az, hogy félnek a kudarctól – ez a félelem még attól is visszatarthatja őket, hogy elkezdjenek valamit.

A tény az, hogy soha senki nem esett a hegy tetejére; nem érheti el a csúcsot, ha meg nem teszi az első lépést.
Hiszünk a WTF (Willing to Fail) filozófiában, mert a növekedés egyetlen módja a hibák elkövetése.

A kockázat ijesztő, de a stagnálás még rosszabb
– és minél inkább hiszel abban, hogy kudarcot fogsz vallani, annál valószínűbb, hogy meg fogod tenni.

Ne feledd: ha nem fejlődsz, akkor úgyis kudarcot vallasz, ezért jobb, ha megragadod a lehetőséget.
Forrás és a teljes cikk: https://www.forbes.com/sites/brianscudamore/2017/08/23/7-mindsets-of-highly-successful-and-happy-people/?sh=5ca8ed9623ed


Gondolkozz úgy, mint egy norvég, az segít!

Erre Kari Leibowitz is igencsak kíváncsi volt. Az is érdekelte, hogy a norvégok hogy bírják, és őszintén izgatta az is, hogy vajon ő, a napsütéshez szokott amerikai mitől nem fog a falnak menni a három hónapos norvég éjszakában.

Kutatásának eredménye az lett, hogy egy bizonyos hozzáállás, mindset óvja meg a skandinávokat a téli depressziótól.
Leibovitz eredményei évtizedes tapasztalatokból táplálkoznak: nem új a gondolat, hogy a velünk történt eseményeknek más a hatásuk, ha a fejünkben másképp keretezzük őket, más jelentést tulajdonítunk nekik.

Például a stressz kifejezetten egészségkárosító hatást fejt ki a testünkben, ha úgy érzékeljük, mint valami rossz dolgot – és ez a káros hatás elmarad, ha inkább kihívásként, a személyes fejlődésünket támogató eseményként tekintünk ugyanarra a dologra. Nemcsak a kedvünk lesz jobb, de a pulzusunk és a vérnyomásunk is kevésbé emelkedik.

Egy emlékezetes kísérletben a Harvard Business School kutatója, Alison Wood Brooks azzal könnyítette meg a nyilvános szereplést a diákjainak, hogy pusztán annyit kért tőlük, azt ismételgessék előtte: „izgatott vagyok”.

Azáltal, hogy az izgatott
szót használták, nem a félelemre, a lehetséges megszégyenülésre fókuszáltak, hanem a szereplést kihívásként keretezték át.

Csökkent a szorongásuk, és jobb lett a teljesítményük az előadás során. Számos terápiás irányzat alkalmazza ezt a módszert, például a kognitív viselkedésterápia.


Leibovitz azt találta, hogy a norvégok is ilyen módszert alkalmaznak a tél elviselésére: ahelyett, hogy arra gondolnának, mennyi rossz dolog van a télben, arra gondolnak, hogy milyen jó is számukra a téli időszak.

Biztos mindenki számára meglepetés lesz (nem), hogy akik inkább a téllel kapcsolatos pozitív állításokkal értettek egyet, azoknak sokkal jobb volt a közérzete, a boldogságszintje a tél folyamán. Míg akik utálkoztak, azok rosszabbul érezték magukat.

Annál pozitívabb a télhez való hozzáállás, minél inkább szükség van erre, minél keményebb a tél az adott helyen.

És segített ez a kutatás Leibovitznak elviselni a norvég telet?

Igen. A kutatás tapasztalata és az a sok beszélgetés, együttlét a tromsőiekkel, amiben része volt. Azt vette észre, hogy a norvég barátai azon furcsálkodnak, hogy mit lehet NEM szeretni a télben?

Nekik is van a dán hyggéhez hasonlóan szavuk a meghittség hangulatára, a koselig.
Nagyjából „gyertyafénynél a meleg takaró alá forró itallal bebújni hangulat” a szó jelentése.
Ezenkívül imádják a sífutást és a havas kirándulásokat.

Leibovitzra hamar átragadt az a kulturális hangulat, amit ott tapasztalt. Azt vette észre magán, hogy élvezi a fejlámpás hosszú sétákat. Ahelyett, hogy a napfényre áhítozna, elkezdte értékelni a gyenge és békés fényt, ami átöleli a várost – és ahogy elkezd esni a hó, ő is, mint a városka többi lakója, azonnal kimegy, hogy élvezze a hóesést.
Forrás és a teljes cikk: https://divany.hu/eletem/2021/01/11/eszak-norveg-tel-boldogsag/


Te is olyan életre vágysz, ahol a vízpart és a család áll a középpontban?

Örökzöld fákkal körülölelt kertvárosi miliő.


Hüge – A nap öröme

Jó, ha életünk nehéz periódusaiban is gondoskodunk örömökről. Tanultam egy szót, amikor Dániában voltam: hüge. Ez azt jelenti, hogy a nap öröme.
 A dánok úgy tartják, hogy nem múlhat el úgy nap, hogy ne legyen meg a nap öröme. Ha például tavasszal megyek haza a munkahelyemről, leülök egy padra, és süttetem az arcom a nappal. Vagy iszom egy kávét egy barátommal.
 A lényeg a tudatosság, hogy átadjam magam az örömnek.
Hogy tudjam: most ez az öröm. Minél szomorúbb helyzetben van valaki, annál inkább szüksége van a nap örömére.Singer Magdolna

,,A hygge élmény és hangulat, együttlét a szeretteinkkel, biztonságos, otthonos érzés. Jelenthet hosszú beszélgetéseket, együtt üldögélést, vagy akár azt is, ha önmagunkkal teljes összhangban, komótosan megiszunk egy csésze teát.
A hygge nem csak úgy spontán talál ránk, megteremthető, gyakorolható és fejleszthető.”

https://elle.hu/kultura/hygge-a-dan-boldogsagexport-3787


A megvilágosodás a legnagyobb boldogság.

  A legcsodásabb, eszméletlenül jó, fantasztikus érzés, kifogyhatatlan mennyei boldogság és szeretet.
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/5660772850655301


 

,,Magas rezgéslemezen maradni. – És így egyre kívánatosabb dolgokat vonzotok az életetekbe.”

        Maradj magas rezgés lemezen egész nap lehetőleg: kerüld a rosszat, negatívat, az alacsony rezgésű energiákat, s a pozitív magas rezgésűeket keresd, használd.

 Minden reggel, amikor felébredsz, gondolj jóra, kellemesre, ami kellemes érzést ad.

Magas rezgés lemezen maradni reggeltől.

Ébredéskor, reggel pozitív gondolatokkal, érzelmekkel tölteni a tudatot. Ébredés után találj olyan gondolatot, mely jó érzéssel tölt el. Gyakorolni, gyakorolni, szokássá válik, csodás hatásokat hozz az életedbe.

,,Életed körülményei csupán rezgésbeli állapotjelzők.”

 Tartsd magad a legmagasabb rezgésállapotokon, és aztán hagyd, hogy a Vonzás Törvénye elhozza az életedbe azokat, akikkel egy hullámhosszon vagy. Az emberek átválogatása nem a te dolgod! Te csak tartsd a lehető legmagasabb rezgést (érezd magad jól bármilyen indokot felhasználva erre) a többi magától megtörténik. Csak olyan események, találkozások, együttműködések és kapcsolatok lehetnek életed részei, amelyekkel hasonló frekvencián vagytok. Akikkel nem vagy egy hullámhosszon, azok fokozatosan kirezegnek az életedből. (Abraham Hicks)


Tartsd tisztán a testedet és a tudatodat.

Be kell látni, a meditáció mindent visz, mert a legjobb, a legcsodásabb élményt tudja adni, a legnagyobb boldogságot, s vele, általa minden álmod is valóra válhat. (Molnár József)




A helyes, teljes, nyugodt, lassabb, mélyebb, a mellkast és a hast megmozgató légzés szokásának a kialakítása fontos.

 

,,A boldog és a sikeres emberek szokásaik.”

Pozitív szemléletmód jellemzi őket.

Hisznek abban, hogy a kihívásokon keresztül fejlődnek.
A kudarcot nem az intelligencia hiányaként, vagy akként
könyvelik el, hogy ők maguk értéktelenek lennének, hanem
katalizátorként tekintenek rá. Egy kudarc katalizátor a fejlődéshez,
a már meglévő képességek fejlesztéséhez.

 

Boldog emberekkel veszik körül magukat.

Jim Rohn szavaival élve:

“Olyanná válsz, mint az az 5 ember, akikkel a legtöbb időt töltöd.”

Jól válogasd meg őket,
mert akikkel körülveszed magad,

hatással vannak arra, ahogyan gondolkozol, érzel és

hogy milyen irányba haladsz az életben.

Hogy boldogabb lehess, le kell építeni a negatív embereket magad körül.

 

Vannak álmaik.

Jövőkép nélkül az egyetlen dolog, amit nézegethetünk, az a múlt.
Ne tedd!
Az álom, a célok az egyik legfontosabb dolog, hogy optimista tudj maradni a nehéz időkben. A célod lesz az az ok, amiért reggel felkelsz.

 

Képesek a késleltetett jutalmazásra.

Minél nagyobb az álmod, annál türelmesebbnek kell lenned.
A boldog emberek hajlandóak várni a jutalom érdekében.
Magára az útra összpontosítanak: arra, hogy már meddig eljutottak,
és mi az, ami még előttük van.

 

Beiktatnak “én” időt a mindennapokba.

Ha mindenkinek igent mondasz, akkor nagyon hamar időcsapdába
fogsz kerülni, mert nem jut időd feltöltődni. Nem lehet mindig mindenkinek megfelelni.

Ha így teszel, akkor sokan ki fognak használni.
Tiszta határokat kell felállítanod.
Mondj IGENT magadnak!

Forrás: http://kernertraining.hu/category/szemelyisegfejlesztes-blog/sikerblog/pozitiv-gondolkodas/


,,Amikor kitűzöl egy célt, hiszel benne és komolyan dolgozol rajta, világok mozdulnak meg.
Ha hiszel az álmodban és elindulsz feléje, akkor az álmod is megindul feléd.
Csodák történnek.
Megjelennek rég nem látott emberek, briliáns ötleteid lesznek, előkerül a szükséges pénz és az álom fokozatosan testet ölt. Ez a szinkronicitás a mindennapokban.

Nem kell mást tenned
, mint PONTOSAN tudni a céljaidat, fókuszáltan dolgozni a megvalósításukon és zónába kerülni. Ha ez megtörténik, a csodák garantáltan házhoz jönnek.” (Kerner Tibor)
http://kernertraining.hu/szemelyisegfejlesztes-blog/sikerblog/celok/a-szinkronicitas-torvenye/


,,Ha megszereztük a feladat végzéséhez szükséges magas kompetenciaszintet,
és sikerül teljesen ráfókuszálni a feladat megoldására,
 akkor egy ponton beaktiválódik a zóna törvénye: „zónába” kerülünk
. Ez egy fantasztikus érzés, csak megyünk előre, mint „kés a vajban”.
Nincs leküzdhetetlen akadály, szinte lebeg ilyenkor az ember a föld felett.”



Szeretnél boldogabb lenni? Így csinálják a profik:

Sokan keresték már a választ arra, hogy mi, magyarok miért nem vagyunk sikeresebbek, a legfontosabb okról azonban ritkán esik szó.
Ez pedig nem más, mint hogy a magyarok többségének nem elég érett a gondolkodása.

Érett az az ember, aki érti, hogy mi miért történik a világban, de az események nem váltanak ki belőle szélsőséges érzelmeket; egyfajta derűs nyugodtsággal szemléli, ahogyan zajlik az élet körülötte.

Meglepő, de sok ember képes kiakadni a rossz idő – és általában véve a külső körülmények – miatt. Ha borús, ha esik, ha fúj a szél, ha hideg van, ha meleg van, minden probléma. Az érett személyiséget mindez nem zavarja. Tudod miért?
Mert teljesen mindegy a kinti időjárás, ha belül mindig süt a nap.

Az éretlen emberek mindent elutasítanak, ami MÁS. Aki többnek gondolja magát, csak azért, mert a másik embernek hiányzik a lába, ráncos a bőre, nem lát, vagy mert más a bőrszíne, az biztos jele annak, hogy megrekedt egy alacsonyabb tudatossági szinten.

A gyereknek csak maga a fontos. Később az inga átlendül. A gyerekének mindent alárendelő anya, vagy a családért éjjel-nappal robotoló apa például magával szinte semmit sem foglalkozik. Az érett személyiség azonban képes jól belőni az arányokat: törődik másokkal, de nem hanyagolja el saját magát sem.
Ha Te rendben vagy, a Világ is rendben lesz körülötted.

Az egyik legbiztosabb jele az érettségnek, hogy fontossá válik magunkra
úgy gondolnunk, mint érett személyiségre.

Forrás és a teljes cikk: http://kernertraining.hu/szemelyisegfejlesztes-blog/erett-vagy-eretlen/


,,Az olyan perfekcionista személyek, akik képtelenek tanulni a hibáikból, elfogadhatatlannak találják a kudarcot.
A csalódottság és szégyenérzet miatt nem képesek felfogni, hogy ha valami nem sikerült elsőre, az nem a világ vége. Kritizálják és folyamatosan elemzik teljesítményüket, döntéseiket, amely a kudarchoz vezetett.
Viszont ezzel egy negatív ciklusba kerülnek, ami csak fokozza rossz érzéseiket.”


A „maladaptív perfekcionista” személyek folyton negatív dolgoknak tulajdonítják a kudarcokat.
 Azt hiszik, fontos agyalniuk a hibákon, nehogy megint elkövessenek egy ugyanolyan tévedést. Mindennek meg kell történnie mielőtt belekezdenek valami új és ismeretlen dologba, azért, hogy legközelebb tökéletesen tudjanak teljesíteni.
Ahogy a fogalom is mutatja, ez a fajta perfekcionizmus nem viszi előre a személyt, hanem inkább megrekeszti a kudarcai árnyékában anélkül, hogy fejlődne vagy tanulna a helyzetekből.
Arról nem is beszélve, hogy ez a működésmód hosszútávon halogatáshoz, szorongáshoz és depresszióhoz vezet.

Ugyanakkor az „adaptív perfekcionista” kitűz maga elé célokat, terveket állít fel és sokat küzd, hogy ezeket elérje. Ha pedig valami sikerül, nagyfokú elégedettségérzés tölti el.

Ez a fajta perfekcionizmus növeli a kitartási képességet, az akaratot és a makacsságot.

Ezenkívül a büszkeségérzés is gyakrabban elönti az ilyen beállítódottságú személyeket.

Ha ilyen egészséges perfekcionizmusú szemlélettel él valaki, akkor nincs szüksége a folytonos önkritizálásra
és arra, hogy lehetetlen célokat akarjon elérni.
A kemény munka és a küzdelem érzése visszahat a személyre úgy is, hogy
megelégszik azzal: a lehető legjobbat próbálja kihozni a helyzetből.

Ha viszont nem sikerül valami, az nem tölti el negatív érzésekkel, hiszen tudja, legközelebb kicsit jobban kell küzdenie az adott célért.
Egy ilyen személynek egészséges céljai vannak, és bár perfekcionista, magas adaptív értéke van számára.

Természetes, hogy a nagyon nehéz feladatokban nem fogunk túl jól – vagy legalábbis számunkra megfelelően – teljesíteni.
A valóságban nem ez a lényeg, hanem az, hogy képesek vagyunk fejlődni és tanulni a hibáinkból.
A személyes fejlődés kulcstényezője a cél felé mozgó folytonos erő.
Az, hogy közben néha hibázunk, nem megy rögtön valami, nem azt jelenti, hogy fel kell adnunk, hanem inkább kicsit másként kell megpróbálni megbirkózni a helyzettel.
Segít, ha adunk magunknak egy kis időt újratervezni a célhoz vezető utat, esetleg új stratégiákat kialakítani.
Az úgynevezett „sikeres tökéletlenség” lényege pontosan ez: felveszünk egy pozitív viselkedésmintát, ami a kitűzött célunk felé lendít.


A kudarcok jelentése
Az adaptív és maladaptív perfekcionizmusú személyeknél még az is hatalmas különbség, hogy milyen módon tekintenek a kudarcra.
Vannak olyan személyek, akik világvége érzéssel ruházzák fel a sikertelenséget.
Az, hogy olyan gondolatok fészkelik be magukat agyukba, mint: „nagy vesztes vagyok”,
„soha sem vagyok képes tanulni”, „fel kellene adnom”, nem fejlődést fognak eredményezni, hanem éppen az ellenkezőjét.
Hiszen nem fognak új és ismeretlen dolgokba belevágni, mert kerülni akarják a bizonytalan helyzeteket.


A veszteség része a győztes folyamatnak.
A nyertesek nem tökéletesek, hanem olyan személyek, akik őszinték a saját kudarcukkal szemben,
és hajlandóak bármit megtenni, ami szükséges ahhoz, hogy jobbá tegyék a helyzetet.

Forrás és a teljes cikk: https://mindsetpszichologia.hu/sikeres-tokeletlenseg-a-hibakbol-valo-tanulas-kepessege

 

,…de ilyen a futball, tanulni kell ebből is.”

,,A kérdések, melyekkel tavaly szembesültünk, egyértelműen teljesítménybe kerültek.
Először is, egy gyors és jó alapautóra van szükség,
de aztán egész évben fejlesztenünk is kell azt.”

– mutatott rá egy fontos célra a többszörös futamgyőztes Valtteri Bottas, az Az Alfa Romeo rutinos versenyzője

„Egy jó, megbízható és gyors autót kell gyártanunk. Gyorsabbat, mint amilyen a 2022-es autó volt.
Nyilvánvaló, hogy az ezzel kapcsolatos munka már jó ideje folyik.”
- Valtteri Bottas
 

„Még mindig több szakemberre van szükségünk a gyárban, de ez a munka is folyamatban van már,
és biztos, hogy a bővítés meg fog történni.

Biztos, hogy ez is segíteni fogja az évközi fejlődést.”
- Valtteri Bottas


„Nagyszerű versenyző, aki rengeteget tanul és nagyon koncentrált.”

„Még nem értem el a csúcsot versenyzőként. Még tanulok.
Ez a közegen is múlik, azon, mi vesz körül.”



Jól ismerem őt, a képességeit és tehetségét.
Nagy megelégedéssel tölt el, hogy láttam a fejlődését az elmúlt évek során.


„Nagyon értékes tagja a csapatunknak a stratégiai igazgató szerepkörben,
és meghatározó szerepet játszott az elmúlt években elért sikereinkben.”


Fantasztikus stratégiai tehetségekből álló csapatunk van,
akik a következő években fogják folytatni a kiváló munkát.

Nagy sikereket élhettem meg, de nem veszítettem el a győzelem iránti éhségemet és vágyamat.

Egy ilyen képességű csapattagtól, kétségem sincs afelől, hogy megvannak a szükséges képességei ahhoz, hogy fantasztikus Forma–1-es csapatfőnök legyen.

Matthes Savege, a Williamst 2020-ban felvásárló Dorilton Capital elnöke nyilatkozta James Vowles csapatfőnökké való kinevezése kapcsán:
„Örömmel köszöntjük Jamest a Williams Racingnél!
Ő az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő tehetség a Forma–1-ben, és hozni fogja a teljesítményt.
Kulcsszerepe volt a sportág egyik leglenyűgözőbb mutatványában az elmúlt tizenöt évben.”

„Miközben folytatjuk a könyörtelen eredmények utáni hajszánkat, hisszük, hogy James alkalmazása megerősíti azon szándékunkat,
hogy egy energikus, tapasztalt és erős vezetővel vágjunk bele a Williams Racing átalakulásának következő fázisába.”

Forrás: williamsf1.com

Vowles az eddigi karrierje során 9 konstruktőri bajnokság és 120 győzelem szemtanúja volt.
Ezelőtt kulcsfontosságú mérnöki és stratégiai szerepeket töltött be a Mercedesnél és korábbi F1-es csapatoknál, köztük a Honda Racingnél, a Brawn GP-nél és a British American Racingnél


Mindig a maximumot próbálom kiadni magamból érte és a csapatért egyaránt,
már azért is mert rengeteget segített nekem.

– éltette a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában a Roma edzőjét Paulo Dybala sokszoros olasz bajnok és kupagyőztes, világbajnok, argentin labdarúgó.

De előző edzőét Massimiliano Allegrit is megemlítette, aki szerinte nagyon hasonló karakterű edző.
“A személyiségüket nézve nagyon hasonlítanak egymásra.

Két olyan edzőről beszélünk, akik mindenben segítik a játékosaikat
és vállalják a felelősséget, amikor kell.

Amikor a Juventushoz érkeztem,
Allegri is segített abban, hogy nagyot fejlődjek. Mourinho most ugyanezt folytatja”

 – nyilatkozta Paulo Dybala.


,,A vb-n minden szuper volt, kifogástalan, a stadionok, edzőpályák, a szállodák.”

,,Minden tiszteletem a klubé, a vezetőedzőmé, a sportigazgatóé, az elnöké. A Fradi egy nagy család. Én pedig profi vagyok, s úgy is kell tennem a dolgom.
Úgy kell végeznem a munkám, hogy készen álljak minden lehetőségre.”
- Aissa Laidouni, aFerencváros katari világbajnokságot is megjárt tunéziai középpályása.
 

,,Rendkívül büszke vagyok, hogy a találkozó után, a teljesítményem alapján megválasztottak a mérkőzés legjobbjának.”


Fantasztikus, hogy végre magamra ölthetem a klub legendás mezét. Ez gyermekkori álmom volt, s később nagy célom a pályafutásom során.

Figyeltem, hogy a csapat mennyire sokat fejlődött az edző érkezése után ebben a szezonban, szeretném én is a klubot a céljaihoz segíteni.


„A szezon legfontosabb része előtt állunk, amikor trófeákat szerezhetünk,
márpedig egy olyan csapat mint a Bayern, minden sorozat megnyerésére képes.

Itt ez a cél, ami alapvetően befolyásolta a döntésemet”
- nyilatkozta a holland válogatott Daley Blind, aki a német bajnoki címvédő Bayern Münchenhez szerződött

 

Ha pozitívan kezdünk gondolkodni és sikeresnek látjuk magunkat, akkor sikeressé is kezdünk válni.

Ha egy sikeres élet gyümölcsét szeretnénk learatni, akkor úgy kell dolgoznunk, mint egy farmernek. Nem vethetünk el csak úgy egyszerűen néhány pozitív magvat azt várva, hogy a továbbiakban törődjön saját magával.

Folyamatosan öntöznünk kell a magvakat, és gondoznunk a növekvő növényeket. Ha elhanyagoljuk őket, akkor a negatív gondolatok gyomjai biztosan megerednek, elszívják a talajból a tápanyagot, és addig fojtogatják pozitív növényeinket, amíg azok meg nem halnak. Arra gondoljunk, ami pozitív és sikeres! Ne tápláljuk a gyomot!

Ahogy a biblia szerint Pál apostol mondta a filippiek-nek: "Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos." (Jim Dornan – A siker tízparancsolata)

 

,,Próbálj olyan dolgokra gondolni, ami boldoggá tesz. Ez a pozitív gondolkodás csodája.

Mikor olyan dolgokra gondolsz, amit szeretsz, a rezgéseid frekvenciája megváltozik, és a szervezet elkezdi önmagát gyógyítani. Még jobb, még több jó dolog történik az életed során, csak azért mert minden amire gondolsz valósággá válik, még azok a problémák is, amik zavarnak. Koncentrálj tehát arra, amit szeretsz és nézd, ahogy megváltozik körülötted minden."

 

  ,,A pozitív gondolkodás boldoggá tesz! Boldoggá, mert úgy nézhetsz majd magadra mindig, ahogy csodára nézni illik.

A pozitív gondolkodás a boldogságmágnese. Ha valamire gondolsz, azt vonzani kezded. Ha gondolataid szépek, akkor szép dolgokat vonzol, míg ha pesszimistán látod a világot, akkor rossz lesz maga az életed. Változtasd meg, és boldog leszel!"

 

Hiszek abban, hogy gondolkodásunk és tetteink egyszerű, következetes megváltoztatása csodálatossá varázsolja egész életünket. (Gabrielle Bernstein)
 

,,Ezen a világon minden energiából épül fel. Mivel az energia valójában rezgés, ez azt jelenti, hogy minden, ami létezik – rezeg.

Gondolataink érzéseket generálnak, érzéseink pedig rezgésekként hagyják el testünket.

A rezgések minősége mutatja az energiaszintünket.

Bármilyen szintű energia távozik, automatikusan azonos energiaszintű dolgokat, eseményeket fog vonzani.

Tehát mi vagyunk az életünkben bekövetkező jó vagy rossz dolgok előidézői.

pozitív gondolatok – jó érzés – magas energiaszint = jó dolgok vonzása

negatív gondolatok – rossz érzés – alacsony energiaszint = rossz dolgok vonzása.

Ezért fontos a tudatos gondolkodás – a figyelmünket az élet napos oldalára irányítsuk, és akkor az fog erősödni.

Ha valamire elég hosszú ideig fordítjuk a figyelmünket – tehát érzelmileg ráhangolódunk – legyen az pozitív vagy negatív dolog – megérkezik hozzánk. Amire irányítjuk a tudatunkat, azt valósítja meg az élet. Tudatosságunk foka határozza meg életkörülményeinket, de mi határozzuk meg, hogy milyen tudatban élünk.

HAJÓD KORMÁNYÁT EGYEDÜL TE IRÁNYÍTOD

A GONDOLATAIDDAL, AZ ÉRZÉSEIDDEL!

TANULJUK MEG IRÁNYÍTANI GONDOLATAINKAT,

ÉRZÉSEINKET, ENERGIÁNKAT!

Csodák akkor következnek be az életünkben, ha a megfelelő pozitív gondolatok megfelelő pozitív érzéseket váltanak ki, melyek megfelelő magas rezgéseket hoznak létre, és így vonzzák az életünkbe a megfelelő pozitív eseményeket.

Minél többet gondolunk valamire, annál nagyobb energiaörvényt hozunk létre, ami magához vonz más dolgokat is, amik ugyanazon a frekvencián vannak.

Tehát, ha állandóan magas frekvenciájú energiát bocsátanánk ki,

akkor bőségben, boldogságban, egészségben élhetnénk.

Az Univerzum nem azt adja, amit (szerintünk) megérdemlünk, hanem amit az érzéseinkkel vonzunk.” http://buildingabrandonline.com/tudatoseletepites/a-vonzas-torvenye/



A tiszta látásmód abszolút szintjén a gondolatokra és az érzelmekre úgy kell tekintenünk, mint amelyek a tudat eredendő bölcsességét fejezik ki. A kellemetlenekre célszerű úgy tekintenünk, mint azokra a hullámokra, melyeket szörfösként nem lovagolnánk meg, vagy mint a tévéműsorra, ami olyan rossz, hogy senki sem nézné meg. A tibetiek erre azt a kifejezést használják, hogy "olyan, mint a döglött tehén" - elég, ha az ember csak egyszer pillant oda. A zavaró érzelmeknek nincsen karjuk és lábuk, nem megfoghatók - kivéve azt a zavart, amit a rendszerünkben okoznak. Csupán annyi erővel rendelkeznek, amennyit mi fektetünk beléjük. (Ole Nydahl)


Mikor a tudatosodás lépcsőjén felfelé halad az ember, minden lépés után egy kis pihenő következik. Ez a pihenő, a beépítés időszaka, amikor látszólag nem történik semmi, de belül, az Ember lényében nagy változások zajlanak.
(Pusztai Orsolya)

 

A Dalai Láma szerint:
„Ha kialakítunk egy bizonyos belső fegyelmet, akkor megváltoztathatjuk a hozzáállásunkat, az egész világlátásunkat, az élethez való közelítésünket.
Az ember azzal kezdi, hogy azonosítja azokat a tényezőket,
amelyek a boldogsághoz vezetnek, és azokat, amelyek a szenvedéshez.
Ha ezt megtettük, fokozatosan ki tudjuk iktatni azokat a tényezőket, amelyek a szenvedéshez vezetnek,
és azokat gyakoroljuk, amelyek a boldogsághoz vezetnek.”



,,Néha a meditációim során úgy érzem, hogy szükségem van arra, hogy ez a fény átöleljen.

Máskor arra van szükségem, hogy felemeljen,
és tisztábban, magasabb perspektívából lássam az életemet.


Mindig ezen a két módon érzékelem a fényt: vagy átölel vagy felemel, kiemel a problémáimból.
– Snatam Kaur


,,A humanisztikus teoretikusok (pl Rogers, Maslow stb.) azt feltételezik,
hogy minden emberben működik egy olyan belső potenciál, ami afelé hajtja, hogy a saját genuin humán (!) természete szerint éljen,
hogy minden erejével arra törekedjen, hogy „önmaga" legyen.”




Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle.

Őrizd meg a belső stabilitásod, békéd, a belső erődet.

Szeretem, hogy segíthetek ennyi embernek. Szeretem, hogy milliárdos vagyok.


Andalúzia
(fény, tágasság, kék és narancssárga, kedves-jó, laza, nyitott szeretetteljes emberek), Olaszország (lazábbak, kommunikatívabbak, szerelem, szépség, színek)

Nekem a legjobb kell. (Nekem a legjobb - Szerelem, ..ház, állás kell).


Lásd magad buddhaként vissza, abból a buddha állapotból.

Emelkedj felül rajta. Emelkedj túl rajta.

Távolság tőle - térben és időben pl. Amerika, 3 év.

Írd felül.

Tápláld, erősítsd a jót, magadban. Tápláld és erősítsd.

Ne gondolj a rosszra, mert stresszhormon kerül szabadul fel, kerül az áramlásba, s pont ez a baj, ez okozza a rossz érzéseket. Ezt kell elkerülni.

Gondolj jókra, rengetegre, pl kisbaba…elmúlt és jövőbeli sikerek stb stb.


Nyugtató gesztus (saját magát megérinteni, önsimogatni arc-áll ) - önbizalomra is.

Önbizalom gesztus
fejet, állat emelni. Torok ,,nyított”.




,,Ha önbizalmat, magabiztosságot,

„teljesen jó vagyok úgy, ahogyan vagyok" érzését árasztod magadból

amerre jársz,

akkor egyre több tekintetet fogsz magadra vonzani, és hamarosan válogathatsz a jelöltek közül.

 

  • A helyes testtartás,
  • a mosoly,
  • a szemkontaktus

mindig is a magabiztosság szimbóluma volt.


,,A mosoly többet mondd minden szónál.

A szemeid, tested és arcod teljes kommunikációt képes folytatni.

Egy egyszerű mozdulattal is rengeteg dolgot kifejezhetsz.


Ha a testbeszéded magabiztosságot sugároz,

az komolyan visszahat arra,
hogyan érzed és éled meg magad a mindennapokban és társas interakciókban.

Fejleszd magad célzottan.”


,,A testbeszéded megváltoztatja
a gondolkodásod,
ami megváltoztatja a viselkedésed,
ami megváltoztatja a megjelenésed.”


,,Ha elkezded másnak képzelni magad, akkor öntudatlanul az új énedhez igazítod a viselkedésedet.

Egész másfajta non-verbális jeleket küldesz a világba, ezért az emberek jobban fognak bánni veled, és ez pozitívan hat rád vissza.”


,,Amit a másik elsőként érzékel, felfog rólad.
Hogy mit közvetítesz magadról,

Ha te vonzónak és szerethetőnek tartod magad,
akkor a másik nem képviselői is annak fognak látni, bárhogyan is nézel ki.


Kezdj el önmagaddal is úgy viselkedni,
ahogy szeretnéd, hogy a leendő párod viselkedjen veled.
Szeresd, becsüld, értékeld, kényeztesd stb. magad!

Ezzel kibocsátod azt az energiát magadból,

hogy mire van szükséged.
Így olyan párt vonzhatsz be az életedbe, aki ezt szívesen meg is adja neked.
Legyél nyitott, vidám, barátságos
. Éld az életedet, úgy ahogyan éppen szeretnéd."


,,A mai világban talán a belülről fakadó ragyogás a legfontosabb! Mert egy felragyogtat ötöt, öt pedig százat...és a fénytelen világ újra nevet!”


Scientia mea – adiutor meus (Tudásom az én segítőm)


,,Azzal együtt, hogy kedves és nagylelkű vagy,

váljál erőteljessé is, hogy ne ingadozz a kihívások közepette.”