Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejlődés, Önfejlesztés, Önbizalom, Siker, Boldogság

“Legyetek bátrak, álljatok ki az értékeitek mellett, változtassátok meg a világot!” - tanácsolta Károlyi Zsuzsanna, az E.ON marketing és kommunikációs vezetője a pályázóknak köszöntőjében

– “Fontos számunkra, hogy a program résztvevői hatást akarjanak elérni környezetükben, elkötelezettek legyen a fenntarthatóság iránt és küldetéstudattal rendelkezzenek.”
https://bcsdh.hu/hirek/legyetek-batrak-alljatok-ki-az-ertekeitek-mellett-valtoztassatok-meg-a-vilagot-somosi-fanni-luca-a-bcsdh-a-jovo-vezetoi-tehetsegprogram-osztondijasa/


„Soha ne veszélyeztesd a fizikai és mentális jólétedet. Az egészségünk a vagyonunk.
Helyezd előtérbe a mentális egészségedet, állj ki magadért és másokért,
használd a hangodat, és soha ne félj attól, amit a jövő tartogat, még ha bizonytalannak is érzed.

Millió köszönet mindannyiótoknak a folyamatos és rendíthetetlen támogatásért.” - Noelia Voigt
https://www.instagram.com/p/C6oIKIYLDGG/


A céljuk, hogy mindent megtegyenek azért, hogy maximális fényűzés és szeretet mellett élvezhessék a környezetet és egymás társaságát.

Az ember mindent megtesz, hogy a szerettei boldogok legyenek és mosolyogjanak. J

Építsünk együtt egy értékes közösséget!

Neked mi a jó ebben?

Mi okozta ma eddig a szeretet érzéseit benned?
http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/szerelem--szeretet--jo-kapcsolatert/a-jo-kapcsolatert---kerdesek--s-egyebek-2.html


Így hozd ki magadból a legtöbbet! – 11 módszer önfejlesztéshez

Mit is jelent pontosan ez a képességünk, mely területeket foglalhatja magában önmagunk fejlesztése,

és milyen módszerek alkalmasak a megvalósításra?

Fontos utánajárni a legfőbb lépéseknek, hiszen bár könnyen gondolhatnánk, hogy nincs másra szükség, csupán önmagunkra, az út sokszor mégsem könnyű.

Önmagunkkal foglalkozni több szempontból sem egyszerű feladat. Egyrészt rossz berögződésünk lehet, hogy saját magunkat nem helyezhetjük előtérbe, hiszen ez valamiféle egoizmust sugall.
Pedig a valóság az, hogy ha saját magunkat a megfelelő pályára helyezzük, az az emberi viszonyainkra is építően hat.

A másik nehézség az önfejlesztés útján lépkedve, hogy akár komolyabb, mélyen elásott gondolatokkal, vágyakkal, elnyomott érzésekkel is szembe kell néznünk.
Ez a tény minden építő folyamatra igaz, ezért érdemes kitartani és megerősíteni az elhatározást az első komolyabb kihívásoknál.

Nézzük, hogyan segíthetünk saját magunknak, és milyen módszerekkel vághatunk bele az önfejlesztés komplex folyamatába!

Miért fontos az önismeret fejlesztése?

Az önfejlesztés összetett fogalom: magába foglal minden olyan dolgot, ahol tudatos munkával növekedést érhetünk el.

Túlléphetünk félelmeinken, csiszolhatjuk egyes képességeinket, levetkőzhetjük rossz szokásainkat, alakíthatunk kevésbé szeretett tulajdonságainkon.

Az önfejlesztés lehet szakmai vagy emberi előrelépés,
érintheti a szellemet,
de a lelket, az érzelmi életünket is.

Éppen emiatt sokféle módon juthatunk hozzá közelebb, miközben a cél ugyanaz: ledönteni egy korlátot,
elégedettebbé,

termékenyebbé válni az élet eltérő területein.


Az első lépés: az önismeret

Lehet magánéleti vagy szakmai válság, régóta érzett üresség vagy kiégés, esetleg a döntésre való képtelenség az ok,
amiért felmerül az önfejlesztés igénye.

Az első lépést mindig az önismeret jelenti.
A haladás ugyanis csak úgy érhető el,
ha tisztán megfogalmazzuk:
hol tartunk,
milyen kompetenciákkal,
milyen érzelmi háttérrel rendelkezünk.
Amíg ezeknek a tényezőknek nem vagyunk tudatában, addig a célok is kevésbé lehetnek tiszták és konkrétak.
Az önismeretről persze tudjuk, hogy folyamatos feladatot jelent az életünk során. Változni mindig változhatunk, egészen gyökeresen, vagy akár apróságokat illetően is.
A lényeg, hogy találjunk valamit, ami lendületet ad és kapaszkodót teremt.

A személyes növekedés során szembe kell néznünk azzal is, ha egy elágazásnál nem a megfelelő irányba kanyarodtunk, és ez okozott fennakadást az életünkben. Ehhez mérten pedig vissza kell térnünk az adott kereszteződéshez, hogy újradefiniálhassuk az úti célt.


Mi szükséges a sikerhez?

Az önfejlesztés folyamata akkor vezethet sikerhez,
ha azzal a tudattal vágunk bele a munkába,
hogy akár hosszú időt is igénybe vehet az előrelépés.

 Fontos, hogy alapos mérlegelést követően
határozott döntést hozzunk, és ne csak belekóstoljunk az önfejlesztés egy-egy fázisába.

Emellett lényeges – akár írásban is – nyomatékot adni a kitűzött céloknak,
és a megfelelő kitartással és lelkesedéssel elindulni,
hogy ne adjuk fel a küzdelmet az első akadályoknál.

Ne feledjük, az önfejlesztés nemcsak kihívásokat állít elénk,
hanem pozitív élményt is jelenthet:
megismerhetjük kompetenciáinkat, szembesülhetünk vele, miben kell fejlődnünk, és örülhetünk annak, hogy a fejlődésre mindig van mód.



A legjobb önfejlesztési tippek

Az első feladatunk tehát saját magunk megfogalmazása. Választ kell találnunk a „ki vagyok én?” kérdésre, ami nem mindig egyszerű.
Mivel az emberi személyiség számos rétegből épül fel, az önismeret maga is több szinten valósulhat meg.
Elsőként érdemes az általános tudnivalókat összegyűjteni
saját magunkról:
alapvető nehézségeinket, erényeinket, mit szeretünk magunkban, milyen jellemzőinken változtatnánk szívesen?
Ezután mélyebbre is áshatunk: őszintén elemezhetjük a tetteinket, döntéseinket, a válaszutakhoz való viszonyulásunkat.
Ilyenkor gyakran szakértői segítség lendít előre, és támogat abban, hogy akár régebbről hozott traumákat feldolgozva léphessünk előre.
A harmadik lépcsőfok a társas kapcsolataink feltérképezése.


Az önismereti munkára, valamint ezzel együtt az önfejlesztés folyamatára sokféle módszert alkalmazhatunk, a különböző szakaszokban akár más-más metódusokat is.
Nézzünk néhány önfejlesztő tippet!

1. Önfejlesztő könyvek

A könyvpiacon ma már számos hasonló témájú kötet megtalálható, de legyünk óvatosak! Mielőtt kiválasztjuk a számunkra legszimpatikusabb kötetet, tájékozódjunk annak hitelességéről. Nézzünk utána, ki a szerző, mi a végzettsége, van-e szakmai múltja. Kérjünk ajánlást, akár számunkra hiteles szakembertől.
A hasonló könyvek általában végigvezetnek minket egy felismerési folyamaton. Az olvasás során sok kérdést kell megválaszolnunk: készüljünk papírral, ceruzával, és rögzítsük válaszainkat.
A könyv feldolgozása sok esetben az első lépés, amelyet később terápia is követhet. Ne ijedjünk meg, ha a kötet végére érve ennek igénye felmerül bennünk. Ez is egy eredmény, hiszen egy következő lépcsőfokra visz.


2. Naplóírás

A naplóírás szintén nagy segítségünkre lehet már az önfejlesztési folyamat kezdeteitől, hiszen azzal, hogy megfogalmazzuk, mi történt velünk, milyen érzések munkálkodnak bennünk, mit szerettünk vagy nem szerettünk adott életszakaszainkban, nemcsak reflektálunk önmagunkra, de nagyobb teret biztosítunk arra is, hogy kívülről nézzünk a helyzetünkre, nehézségeinkre. Ez pedig megkönnyíti a céljaink definiálását.

3. Blogok, vlogok, podcastok

Remek lehetőség a mai világunkban, hogy számos szakmai beszélgetést könnyedén elérhetünk.
Amennyiben az élet bármely területével kapcsolatos, önfejlesztést érintő műsorokat hallgatunk, vagy blogokat olvasunk, szintén nézzünk utána a szereplők hitelességének. Az ilyen témájú műsorok abban is támogatást jelenthetnek, hogy hétköznapi emberi történetekkel találkozhatunk, amelyek által tisztább képet kaphatunk.
Külső szemlélőként mindig könnyebb felmérni az ok-okozati összefüggéseket egy folyamat mögött,
ez a fajta tudatosítás pedig segíthet párhuzamokat vonni a saját életünk egyes szakaszaival. Mások példái lendületet, kapaszkodót, akaraterőt adhatnak nekünk
a változtatáshoz vagy a továbblépéshez.


4. Önismereti tesztek elvégzése

Sokszor egy-egy felismeréshez elég néhány magunkra fordított óra, amely aztán segít határozottan megfogalmazni a gondjainkat, céljainkat, sőt akár magát a változást is elindítja bennünk. Számosönismereti tesztteltalálkozhatunk nemcsak a könyvek hasábjain, de az interneten is. Szintén elengedhetetlen a hiteles forrás, ha hasonló munkába kezdünk: csakis szakmailag ellenőrzött tesztekkel dolgozzunk.

5. Önfejlesztő tréningek, workshopok

Sokaknak könnyebb csapatban fejlődni vagy célokat kitűzni. Akadnak embertípusok, vagy épp élethelyzetek,
amikor az segít, hogy közösségben tanulhatunk:
egyszerűen kell a bátorító szó, az összefogás lehetősége, vagy a sorsközösség megélése.

Ha az önfejlesztés útjára lépünk, mind szakmai, mind emberi
kompetenciákat erősítve számos workshop és tréning áll rendelkezésünkre.

Sokszor elég néhány alkalom, hogy elsajátítsunk
egy új képességet vagy nézőpontot,
amely aztán hatalmasat lendít az életünkön.
Az ilyen típusú programok azért is támogatóak,
mert új embereket ismerünk meg, akik kívülről látnak rá az életünkre, ezáltal új nézőpontokból világíthatják meg elakadásainkat.


6. Változtatás a szokásainkon

Egyes berögzült rossz szokásainkon igazán nagy kihívás változtatni,
és ebben semmiképpen sem mellőzhető a tudatosság.
Ez az önfejlesztés egyik legmagasabb lépcsőfoka,
amely során nemcsak elhagyunk bizonyos frázisokat,

hanem helyettük azok egy pozitívabb formáját vesszük fel,
és ezt természetes viselkedésként építjük be személyiségünkbe.

Ma már mobilappokon keresztül is támogatást szerezhetünk ehhez , amelyek ellenőriznek, figyelmeztetnek, kérdeznek és önreflexióra késztetnek, hogy ne akadjunk el a munkában.


7. Online tanulás

Köszönhetően a technika vívmányainak, ma már szinte bármit megtanulhatunk akár az otthonunk falai között is.Ha olyan élethelyzetben vagyunk, hogy nem tudunk elkezdeni egy iskolát, de tanulni vágyunk, nem feltétlenül kell feladni ezt az álmunkat.
Az online tanulás segíthet abban, hogy jól megszervezzük a feladatainkat, és hatékonyan osszuk be az időnket.


8. Testedzés

Sokszor a lélekkel foglalkozó szakemberek is javasolják a rendszeres mozgás bevezetését: a sport az egyik legjobb önfejlesztő módszer.
Nemcsak a testünkre van remek hatással, hanem stressz-és szorongásszintünket is csökkenti.


A sportban való türelmes előrelépés, határfeszegetés nagyon jó példát adhat életünk más területeire vonatkozóan.
Az önfejlesztés részeként ugyanis nemcsak testünk teljesít egyre többet és jobban, de önbizalmunk, önmagunkban való hitünk is erősödik, hiszen látjuk: kitartó munkával kézzelfoghatő az eredmény.

9. Kilépés a komfortzónából

Néha igazán nagy levegő kell ahhoz, hogy valami olyat tegyünk meg, amit előtte soha. Vagy ha valamitől tartunk, és nem vagyunk biztosan benne, hogy alkalmasak lehetünk a feladatra. A komfortzónából való kilépésre nagyon jó példa lehet akár egy utazás egyedül: amikor magunknak kell kitalálni és megoldani mindent.
Ilyenkor is adjunk időt magunknak:
nem biztos, hogy rögtön az első nehézséget tökéletesen megoldjuk,
de minden alkalommal egyre több pozitív élményre tehetünk szert.


10. Vizualizációs módszerek

Pszichológiai kutatások tömkelege bizonyította, hogy
a vizualizáció hatásai kézzelfoghatóak,
éppen ezért érdemes élni ezzel a módszerrel.
Ha egy nehéz vizsga előtt állunk, érdemes elképzelnünk, ahogy sikeresen szerepelünk.

Ha új készségeket sajátítunk el a munkánk során, gyakoroljunk minél többször fejben, akár zuhanyzás közben, napi néhány percben.
A vizualizáció érzelmi síkon is jó barátunk lehet:
ne féljünk elképzelni a vágyott célt, párbeszédet, megvalósult álmot.
Bízzunk a gondolat teremtő erejében az önfejlesztés során is!

11. Csatlakozás közösségekhez

Az új közösségekkel való találkozás nemcsak a konkrét önismereti csoportok kapcsán segítheti az önfejlesztést.
Alapvetően felfrissülést hoz a személyiség számára, hiszen az új impulzusok nemcsak formálnak és alkalmazkodásra késztetnek minket,
de olyan készségeinkre is felhívhatják a figyelmünket, amelyeknek eddig nem voltunk tudatában.



Ne féljünk az önfejlesztés útjára lépni!

A fentiekből látható, hogy
rengeteg lehetőségünk van támogatni a személyes fejlődésünket.

Ha félelmeink vannak,
kezdjük azzal a módszerrel, amely a legközelebb áll hozzánk, amely a legkisebb erőfeszítést igényli,

majd szépen fokozatosan nyissunk a többi lehetőség felé.

Az önfejlesztés útján való haladás nemcsak szembenézéseket, kihívásokat és kérdéseket hoz majd magával, hanem sok meglepő, de felszabadító választ is, valamint valódi sikerélményeket.
A munka során ugyanis megtapasztalhatjuk, hogy a legjobb, ha az életünk irányítása a mi kezünkben van. Ne engedjük át senkinek, ne sodródjunk céltalanul, és főleg ne féljünk a hullámoktól.
Az önfejlesztés során megtanulhatjuk,
hogyan tekintsünk ezekre előrevivő, nem pedig veszélyt jelentő akadályokként.

Forrása a nagyon jó cikknek: https://mersz.hu/blog/onfejlesztes/


 

,,Elménk oktatása és irányítása a leglényegesebb készség a boldogság és a siker eléréséhez.”


Hiszek abban, hogy gondolkodásunk és tetteink egyszerű, következetes megváltoztatása csodálatossá varázsolja egész életünket.
(Gabrielle Bernstein)

 

  • ,,A buddhizmusban a meditáció jelentése: erőfeszítés nélkül időzni abban, ami van.
    Ez az állapot a tudat lenyugtatásán és összpontosításán, vagy a belső energiákkal és fényformákkal való munkán keresztül valósul meg.
  • A leghatásosabb mód: saját buddhatermészetünkkel való állandó azonosulás,
    s nemcsak a formális meditációk alatt, hanem azokon kívül is.”

 


Véleményem szerint a legtöbb ember gondolkodásának 80-90%-a nemcsak ismétlődő és haszontalan, hanem – diszfunkcionális és gyakran negatív természete miatt – többnyire még káros is.
- Eckhart Tolle


"Az érzelmileg érett felnőttet onnan ismerhetjük fel, hogy alapvetően tiszteli önmagát, másokat és a tényeken alapuló valóságot. Mit jelent ez konkrétabban?

Tiszteli önmagát, tehát határokat húz, nem megy bele akármibe, és nem engedi, hogy következmények nélkül rosszul bánjanak vele. Ugyanakkor, mivel önmagát eléggé reálisan látja, nem túlérzékeny, nem sértődik meg minden apróságon, és nem omlik össze az önmagáról alkotott képe egy-egy negatív véleménytől, mert tudja, mennyit ér.

Tisztel másokat, tehát az ő határaikat sem lépi át, nem próbálja meg elnyomni őket, nem akarja előírni, mit gondoljanak, érezzenek és tegyenek. El tud fogadni az övétől különböző álláspontot is, és ilyenkor nem kérdőjelezi meg a másik ember józan eszét vagy jóakaratát. Alapvetően egyenrangú viszonyokban gondolkodik. Vigyáz a többi ember érzékenységére, feleslegesen nem okoz nekik fájdalmat. Következetesen és megbízhatóan viselkedik.

Még zaklatott állapotban is törekszik arra, hogy nyitott maradjon a másik érveire, és lehetőleg ne mondjon vagy tegyen jóvátehetetlen dolgokat. És tiszteli a tényeken alapuló valóságot, tehát nem akarja letagadni vagy elhazudni azt, ami van, hanem a realitásból indul ki. Ha végigolvassuk ezeket a szempontokat, nyugodtan tegyük fel magunknak a kérdést: hány olyan embert ismerünk, aki többé-kevésbé megfelel nekik?"
https://www.nyitottakademia.hu/webshop/konyv/almasi-kitti_ki-vagy-te-4792

https://www.facebook.com/nyitottakademia/posts/3570257756330432


Légy otthon Önmagadban!
,,Nem leküzdenie kell a problémát, hanem elengedni, a lelki okokkal együtt, a félelmet fel kell cserélnie az Önbizalommal, Önszeretettel. A belső egyensúly megteremtésével (testi-lelki-szellemi ) túl fog jutni a problémáján.

Nincs mitől félned az egész az elme szüleménye, minden kétséget ö táplál, nézz szembe Önmagaddal, szeresd magadat, hogy másokat is el tudj fogadni.

Erősítsd pozitív dolgokkal Önmagadat!

Ti döntitek el, hogy melyik oldalt használjátok, a félelem, szorongás ajtaját nyitjátok ki vagy a szeretet, félelmek nélküli élet ajtaját, ahol az igazság rejtőzik, hogy nincsen miért szégyenkeznetek.

Ha Önmagatok szeretetét megtanuljátok, ehhez néha elég a tudatalatti Önmagunk általi áthangolása, akkor megnyílik magától a kijárat mások befogadásához.”

- Tóth László - lelki segítő (met.pszichoterapeuta-speciális tanácsadó). http://lelekmasszazs.gportal.hu


A pozitivitás és a boldogság legnagyobb részben a gondolataid minőségétől függ.

Életed boldogsága a gondolataid minőségétől függ.

A boldogság a gondolkodásmódodtól és a hozzáállásodtól függ. A boldogság az elmédben van, nem a körülményben.


Hergeld magad szeretetre, a jóra.

A Fény és Szeretet cselekedjen, beszéljen benned és belőled.

,,A teljes lények olyan mélységes derűben léteznek, amelyet senki más el nem érhet.”

Mentálisan erősnek lenni, maradni.

Akarat, Szándék ereje – mozgósító ereje – bevonzó ereje.

Chardi Kala – Emelkedő Szellem - Energia, Felemelkedett Szellem.

Válasz szándékosan jobb érzést keltő gondolatot, melynek segítségével jobb érzéshelyre mozdíthatód magad.

Közös célok -
A közös tervek összekovácsolnak, és erősítik a team-szellemet. A célok elérése fokozza az együttes örömöt és boldogságot.


„A teljes szívvel élők elfogadják a saját sebezhetőségüket. Hiszik, hogy az, ami sebezhetővé teszi őket, egyúttal gyönyörűvé is. Nem gondolják, hogy ez kellemes élmény lenne, de azt sem, hogy nehéz és kínzó tapasztalat. Csak annyit mondanak: így kell tenniük.”

A szégyen – Brené Brown értelmezésében – az attól való félelem, hogy a kapcsolat megszakad; hogy van bennünk valami, amit ha a másik megtud vagy meglát, elhagy minket.

„A szégyen mögött a „nem vagyok elég jó” érzés áll.” – mondja Brown. „Mindannyian jól ismerjük: nem vagyok elég, nem vagyok elég vékony, elég szép, okos, gazdag. Ami pedig emögött áll, az a sebezhetőség kínzó tudata.

Annak a tudata, hogy ahhoz, hogy egy kapcsolat kialakulhasson, meg kell engednünk, hogy lássanak minket. Igazán lássanak.”

…miért hatja át a kapcsolatainkat a veszteségtől való félelem, miért szorongunk amiatt, hogy felfedjük a valódi énünket a másik előtt.

Teljes szívvel élők

„Rájöttem, hogy ha két csoportra osztom az embereket – egybe azokat, akik értékesnek, szeretetre érdemesnek tartják magukat, egy másikba pedig azokat, akik küzdenek, akik még mindig azt kérdezgetik, elég jók-e ők ehhez – , mindössze egyetlen változó választja el a kettőt:

azok, akik úgy érezték, hogy szeretik őket és tartoznak valahová, elhitték, hogy érdemesek arra, hogy szeressék őket és tartozzanak valahová. Ennyi. Elhitték.”

  • Van kapcsolatuk, mégpedig azért, mert hitelesek. Képesek elengedni azt a képet, hogy milyennek kellene lenniük, azért cserébe, hogy valóban önmaguk lehessenek – ami egy kapcsolathoz (legalábbis egy őszinte kapcsolathoz) elengedhetetlen.

„A legfontosabb dolog, ami közös volt bennük: elfogadták a saját sebezhetőségüket.” – teszi hozzá

„Arról beszéltek, hogy szeretik először kimondani: szeretlek, szeretnek olyan dolgokat tenni, ahol nincs garancia a végkifejletre, hogy akkor is energiát fektetnek egy kapcsolatba, ha nem tudhatják, hogyan alakul a továbbiakban, működik-e majd vagy sem. És úgy gondolták, ez igazán alapvető, lényeges dolog.”
 

Tompítani, minden eszközzel

Ezt a sebezhető világot talán úgy tudjuk legkönnyebben kezelni, ha eltompítjuk magunkban a sebezhetőség érzését. Brené Brown szerint ennek nyilvánvaló jele, bizonyítéka, hogy mi vagyunk a leginkább eladósodott, túlsúlyos, függőségekkel küzdő, gyógyszereken élő generáció a történelem során.

„Minél sebezhetőbbek vagyunk, annál jobban félünk, és minél jobban félünk, annál sebezhetőbbek vagyunk.”https://pszichoforyou.hu/a-sebezhetoseg-ereje/


Szokásaid fontosak, mit teszel órákon át. Sikerélmények. Szeretetben-jóban élek.

,,Ami most vagy, a múltbéli tetteid következménye. Amit most teszel, az lesz a jövőd."


,,A karma nem más, mint egy egyszerű tény kinyilatkozása: Ha almafákat ültetünk, almát fognak teremni, nem citromot.” (Szvámi Ráma)


A saját kereteink között kell megoldanunk a dolgainkat. Úgy hogy menj szépen, és tedd meg, amit lehet.



Kérlek, sokat pihenj, ne terheld túl magad!, - mert így akkor marad a sok jó, pozitív gondolatod, és sok-sok szeretet.

Az egyik legfontosabb képesség a pozitív gondolatok és a szeretet érzetének az előállítása magunkban, mit pl. egy vitamin előállítása.


,,Gyakran a kamaszkornak tulajdonított depresszió és az elégtelen önértékelés valójában az alváshiánnyal állhat kapcsolatban."


Alkalmazd ezeket az elveket naponta! Fejlődj, növekedj!. Légy egyre tudatosabb és értékesebb. Mert minél értékesebb vagy, annál értékesebb dolgaid lesznek - de ehhez fejlődni kell, inspiráló-szerető-fejlesztő emberek, mentorok és tanfolyamok kellenek.


Én úgy gondolom, hogy az első fontos dolgok: az elfogadás és a szeretet. Egy elfogadó és szerető társ, és egy elfogadó és szerető környezet nagyon fejlesztő és jó hatású.


Ez egy összetartó csapat, szeretik egymást, és remek közösséget alkotnak.”


Tanulj keményebben, hogy profibb legyél!


A cél világos:
A csapat és a vezetőség egyértelművé tette, hogy sok címet akar nyerni. Ez már nem puszta vágy, hanem elvárás is az elnökség részéről.

Ennek eléréséhez
a lehető legjobb technikára van szükségük,

jó szakemberekre,
megbízható versenyzőkre,
erős struktúrára és több pénzre.
Ide pedig egy új szemléletmód, egy új üzleti modell vezethet.

 Sok új ember érkezik, és komoly támogatók is jönnek.

Eddig nem tudtak elég jó külföldi szakembert szerződtetni a távolságok miatt.

Viszont, most a legjobb szakembereket alkalmazhatjuk az USA-ban,
és a legjobb szakembereket Európában is.

,,Azt kaptam, amit érkezésem előtt is hallottam a csapatról, hogy nagyon összetartó a társaság,
erős az egység, ezt az első naptól érzem,
minden nap örömmel lépek be az öltözőbe.
Jól érzem magam,
ilyen profi közegben még korábban nem játszottam,
ehhez viszont kitűnő hangulat párosul,
minden adott tehát a fejlődéshez.”


A fejlesztés a siker kulcsa

,,Komolyabb infrastrukturális fejlesztésekre is készülnek annak érdekében,
hogy
egy előre meghatározott ütemterv alapján előbb a középmezőny élére,
majd az élmezőnybe kerülhessenek.”

„A céljainkat hatékonyan támogató csapatok felépítése és menedzselése kulcsfontosságúak.
A tapasztalt edzők stratégiáinak és meglátásainak megértésével és alkalmazásával az üzleti vezetők
olyan összetartó, nagy teljesítményű kollektívákat hozhatnak létre,
amelyek valóban a siker motorjai.”
– mondja Laczkó Gábor, a Protechtort készítő Stylers információ-technológiai cégcsoport egyik alapító tulajdonosa.


1.      Győztes mentalitás – egy kis finomítással

A kompetitív szemlélet,
a folyamatos belső törekvés, hogy a legjobbak legyünk,
kétségtelenül olyan hajtóerő,
ami kitartóvá és végül sikeressé teszi az embert.

Szilágyi Áron még az edzéseken sem szeret veszíteni, „mindent jól szeretne csinálni”, ahogy ő fogalmaz.


2.      A siker definíciója

Ahhoz, hogy tudatosan haladjunk a kitűzött cél felé
és a csapatunk erőfeszítéseit is ebbe az irányba terelhessük,
pontosan tudnunk kell, hogy mit is szeretnénk elérni, mi lesz számunkra vagy a cégünk számára a siker.
Rövid és hosszabb távon,

egyéni és szervezeti szinten is definiálhatjuk ezeket a mérföldköveket, és a legtöbb esetben ma már nem csak az üzleti környezet, de saját magunk számára is elvárás, hogy minderre tágabb értelemben tekintsünk, és olyan ügyeket is szolgáljunk, melyek a közösséget építik és társadalmi hasznot hoznak.


3.      Empátia nélkül nem megy

Az olimpiai bajnok szerint az egyik legfontosabb személyes képesség, amivel egy menedzsernek mindenképpen rendelkeznie kell, az az empátia.
Elengedhetetlen, hogy megértsük és törődjünk is azzal,
mi van a stábunkban dolgozó emberek fejében
és ennek megfelelően forduljunk feléjük.


Biztos alap: te magad

A fenti tippek szinte mindegyike egy dologban gyökerezik: abban, hogy

  • jól ismerjük magunkat,
  • tisztában vagyunk az erősségeinkkel, gyengeségeinkkel,
  • tudjuk, miben kell fejlődnünk
  • vagy hogy mire van szükségünk a feltöltődéshez.

Csak akkor érhetjük el a kívánt sikereket és motiválhatjuk kellően a csapatunkat,
ha mi rendben vagyunk
és van egy olyan stabil alap, amihez mindig visszanyúlhatunk.

Vezetőként szánjunk kellő időt saját magunkra, az önképzésre
és olyan tevékenységekre, melyeknek talán nincs rövid távon érezhető jelentőségük, de hosszabb távon aranyat érnek – szó szerint.

„Bár természetesen nem szeretjük, a kudarc is fontos tanulópénz és szerintem mindig időt kell hagynunk magunknak az önreflexióra.
 Ezek a nehezebb időszakok tulajdonképpen lehetőséget kínálnak arra, hogy jobban megismerjük magunkat és
ráérezzünk, hogy az érmek, nagy győzelmek nélkül kik vagyunk valójában.
Az ilyen helyzetekben tudunk olyan biztos mentális alapot építeni, amelyre támaszkodva majd újra felkapaszkodhatunk a csúcsra”

– véli Szilágyi Áron háromszoros olimpiai-, világ- és Európa-bajnok kardvívó.

Forrás és a teljes cikk: https://profitline.hu/az-elsportban-rejlik-az-uzleti-siker-kulcsa-ot-jotanacs-szilagyi-arontol-techvezetoknek-457347


A megfelelő tervezés és előkészítés a siker kulcsa


,,A siker kulcsa a közös gondolkozás és a valódi partnerségek kialakítása közös célok mentén

A sikeres együttműködésekre jellemző az egyenrangú, nyílt, őszinte, többirányú kommunikáció, amely közös célkitűzések felé viszik mindegyik felet, kölcsönösen előnyös és nyertes-nyertes helyzeteket teremtve.
https://bcsdh.hu/hirek/a-siker-kulcsa-a-kozos-gondolkozas-es-a-valodi-partnersegek-kialakitasa-kozos-celok-menten/


,,,Valaki nagyon előrelátó lehetett ott akkor, és fogékony a legújabb dolgokra.”


A siker kulcsa a folyamatos fejlődés, fejlesztések és befektetések.



Gazdagság-tudat

Büszke vagyok, hogy milliomos vagyok.


Szívd magadba a sikert, a milliókat.

Szeretem magamat.

Imádok nyerni.

Sikerre viszem.


,,Mindenki a hitének a terméke.”

- Az imádat nagyon fontos dolog.
- Miért?
- Az imádat az intim, bensőséges kapcsolat kezdete.

A legfontosabb kulcs, hogy az imádat a szívünk kifejezése.

Vannak a szellemünkben olyan dolgok, melyeket kifejezésre kell juttatnunk, el kell, hogy hangozzanak azok. …Ezt imádatban kell tennünk.


A csodák, melyek megjelennek …emiatt a magasztos imádat miatt van. …Az imádat hozza el a dicsőséget.

Magasra emelkedett a hit-szintje.

Magas szintű imádat.

A csodákat el kell tudni fogadni.

Nem mondhatod csupán, hogy: ,,én akarom”. El is kell fogadnod.

Lehozzuk azokat hittel.

Le kell hoznod.

Neked kell azokat lehívnod.

Attól még, hogy látod, de nem szólítod, a csoda nem fog megtörténni. Mert ahhoz ki is kell mondanod. Mindaz, amit látsz, ha nem szólítod létezővé, nem kap keretet az időben. – Dr. Renny McLean


Az önbizalom a siker kulcsa

„Az önbizalomnak mérhetetlen ereje van”

– Sam Altman.
„A legsikeresebb emberek, akiket ismerek, szinte téveszmésen hisznek magukban."

A végletekig kell vinni az önbizalmat a siker érdekében.

A pozitív belső monológnál nincs is jobb módszer.

Janine M. Dutcher egyik tanulmányában megállapította, hogy
az emberek nagy stressz alatt hatékonyabban tudják megoldani a problémáikat,
ha önmegerősítő módszereket alkalmaznak.

Akik szoktak önbeszélgetést folytatni,

nagyobb önbizalommal rendelkeznek, így felkészültebben tudnak válaszolni, és hatékonyabban elősegíteni az értékesítési folyamatot.


Egy másik tanulmányban Geoffrey L. Cohen és David K. Sherman azt írja, hogy
„a megfelelő időben történő pozitív visszajelzések
oktatási, egészségügyi és párkapcsolati szempontból is kedvező eredménnyel járnak, aminek a jótékony hatását gyakran hónapok és évek múltán is érezni lehet.”


Ugyancsak egy másik egészség pszichológiai tanulmány szerint,
ha a stresszes emberek egyenesen ülnek,
megszűnik a negatív hangulatuk
és nő az önbecsülésük.


A képzelet ereje

Minden nap szánj időt a céljaid vizualizálására.
Igen, ez elsőre kicsit furán hangzik, és olyan, mintha csak egy kis álmodozásról lenne szó, de ha beleképzeljük magunkat egy olyan helyzetbe,
amelyben éppen szívesen lennénk,
akkor annak komoly pszichológiai hatása lehet.


Egy másik, Chris P. Neck és Charles C. Manz nevével fémjelzett kutatás megállapította, hogy
az emberek jobban teljesítenek,
és az eredményességére is ösztönzőleg hat,

ha vizualizálják a hatékonyságukat.


Keress egy mentort

Feltűnt már, hogy a világ legsikeresebb emberei miért annyira sikeresek és magabiztosak?
Akkor bizonyára észrevetted, hogy mi a közös bennük. Ha meghallgatsz egy befutott vállalkozóval, híres sportolóval vagy kiemelkedő szakértővel készült interjút, akkor valószínűleg mindegyikük elmondja,
hogy volt egy mentora.
De ne aggódj:
Ha eddig még nem kaptál olyan segítséget, amely kedvezően hatott volna az önbizalmadra, akkor sincs még túl késő.


Találj valakit, akit tisztelsz,
és kérd meg, hogy legyen a pártfogód.

Ezt a felkérést a legtöbb ember dicséretnek veszi, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítsen.

Barton Goldsmith „100 Ways to Boost Self-Confidence” c. könyvében olvasható a következő gondolat:

A mentorálás nem terápia vagy életvezetési tanácsadás, hanem egy olyan folyamat, amelyben valaki olyan támogat, aki egy bizonyos területen nagyobb tudással és tapasztalattal rendelkezik nálad.
A tudását hajlandó átadni, segít átevickélni a munka és az élet viharos tengerén.”

A mentorálás így azonnali önbizalom-növekedést,
végeredményben pedig üzleti sikereket hoz.


Legyenek világosan megfogalmazott céljaid

Ha mindent alárendelsz a céljaidnak,
úgy fogod érezni, hogy kézben tartod az életedet,
és értékes életet élsz.


A világosan megfogalmazott célok következtében

pedig nőni fog az önbecsülésed.
Az egészséges önbizalom alapja,
hogy közelebb kerülj a számodra fontos célok eléréséhez.


Ezek a célok értelmet és értéket adnak az életednek,
így te is értékesnek és magabiztosnak fogod érezni magadat.

A S.M.A.R.T. módszer egy olyan célkitűzési útmutató, amely

  • pontosan meghatározott,
  • mérhető,
  • elérhető,
  • lényeges és
  • időhöz kötött célokra épül.

Így ezen célok magasabb szintű és egységesebb elérésére törekszik.

Egy másik tanulmány szerint,
 a célkitűzések kedvező hatással vannak
a sportolók teljesítményére
és önbizalmára.

Ezt a felismerést te is a saját előnyödre fordíthatod.


Megfelelő étkezési szokások

Azt gondolnád, hogy az étkezés egy testi szükséglet,
a magabiztosság pedig egy lelkiállapot.


Ugyanakkor számos kutatás kimutatta,
 
a megfelelő étkezési szokások és a testsúlykontroll,
valamint a lelki jólétünk közötti összefüggést.

Ha megszabadulsz a felesleges súlytöbblettől
és egészségesen táplálkozol,
az a lelki egészségedre is kedvező hatással lesz,
ami növelni fogja az önbizalmad.



Önzetlenség és mások megsegítése

Az önzetlenség legtöbbször egy olyan cselekedet, amelyből a másik félnek származik előnye. Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk a nagy, önfeláldozó cselekedeteket, láthatjuk, hogy ezeket nem mindig az önzetlenség vezérli. Néhány tanulmány rámutatott, hogy bizonyos esetekben a segítőnek több előnye származik az önzetlenségből, mint annak, aki a segítséget kapta.
A nagylelkű viselkedésnek számos pozitív hatása van
a személyiségre és az önbizalomra.


A kutatók szerint

az önzetlenség egyfajta pozitív energiát hoz létre,
hasonlóan ahhoz,
amikor testmozgás közben endorfin szabadul fel a szervezetünkben.

Ez hozzájárul a jó közérzetünkhöz.

Emiatt van az, hogy az az ösztönző erő, amit az önzetlen emberek mások megsegítésekor éreznek, szintén jótékony hatással van önbizalmuk növelésére.

Forrás és a teljes nagyon jó cikk: https://tudastarklub.hu/onbizalom_noveles_10_modszer/



Elég jó vagyok és ez elég

Ez egy szuper mantra az önbizalom fejlesztéséhez.


Csináljatok sikerfalat

A sikerfal közepére kerüljön a gyerek fényképe.

Rakjátok köré azoknak az eseményeknek a rajzát, fényképét, leírását, amiket ő sikernek gondol.

Ennek akkor lesz jelentősége, ha kudarc éri. Ilyenkor könnyen visszakanyarodhat majd ahhoz az élményhez, ahol az önbizalma növekedett.

Profi tipp:
A megpróbáltatások előtt

élje át a múltbeli sikeres eseményeket!


A felkészültség előnyt jelent

Tanítsd meg a gyerekednek, hogy egy dolgozatra való
 felkészülés, a verseny előtti kemény edzés
abban segíti őt, hogy eredményes legyen.


Az eredményesség
az önbizalom fejlesztés egyik kulcsa.


Legyen a gyereked valamiben „profi”

A gyereked elismerésre tehet szert,
ha valamiben profivá válik.

Ha ráadásul olyan témában profi,
amit szeret is,

az nagymértékben növelni fogja az általános önbizalmát.


Mondd ki, hogy köszönöm!

Ez egyszerű. Vagy mégsem?

A köszönet visszajelzés a másik felé, hogy hálás vagy, mert tett érted valamit.
Arra inspirálja a másikat,
hogy ő is megbecsüléssel, szeretettel forduljon feléd.

Minél többször mondod a gyerekednek,
annál jobban növeled az önbizalmát,
hiszen azt érezheti, hogy valamit jól csinált.
Ráadásul a példád is ragadós lesz, ő is gyakrabban fogja ismételni ezt.



Dicsérd meg magad!

Ne csak a sikert ünnepeljétek meg,
hanem veregessétek vállon magatokat minden erőfeszítésért, amit tettetek!

Ez nem nagyképűség, önzőség,
hanem fontos visszajelzés magatoknak, hogy mindent megtettetek, ami erőtökből telt.

Ez még felnőtteknek sem magától értetődő, és nem szokott olyan könnyen menni, mint amilyennek kimondva tűnik.
Ezért fontos már gyerekkortól gyakorolni,
hogy előbb-utóbb szokássá váljon.



Kapcsold ki a belső kritikust!

A belső kritikus az, aki téged mindig kritizál, hogy mit rontottál el.

Ez a gyerekeknél különböző elszólásokban törhet felszínre: „buta vagyok”, „ügyetlen vagyok”.

Ehelyett mondjátok azt, hogy:
„Most nem sikerült a legjobban, de legközelebb jobb leszek!”.



Találjatok pörgős, önbizalomnövelő zenét!

Egy, a speciális kihívásokra tartogatott
pörgős, inspiráló zene pozitív tudatmódosító szerként hathat.

Jótanács: figyelj a zene szövegére, hogy az is összhangban legyen a dallammal.

Például Queen: We are the champions.

Profi tipp: rögzítsetek egy spéci, saját mozdulatot is a zenéhez. A mozdulat és a zene együtt alkalmazva sokkal erősebb hatású lesz.


Merj nemet mondani

Aki nem mer nemet mondani,
az fél a szeretet elvesztésétől.

Hogyan kell nemet mondani? Egyszerűen:

„Ezt most nem szeretném megcsinálni!”

Nem kell semmi indoklás.
 

Tanítsd meg a gyerekednek,
 hogy hallgasson a szívére.
Ha a szíve azt súgja, hogy nem,
akkor nyugodtan mondjon nemet.

Aztán fogadd el azt is, amikor neked mond nemet valamire. Ez a része a nehezebb, de ha sikerül elfogadnod, akkor könnyebb lesz önálló gondolatokkal és véleménnyel rendelkező embert nevelni belőle.

A forrás és a teljes jó, hasznos cikk: https://csaladbanutazunk.hu/onbizalom-fejlesztes-gyerekeknel/



A siker alapja: az önbizalom

Építs magadnak nagyobb önbizalmat 10 lépésben


Rengeteg önfejlesztő könyv, cikk, blog foglalkozik azzal, hogyan érhetjük el álmainkat, hogyan válhatunk sikeressé a munkánkban vagy magánéletünkben.
Ezekben közös, hogy hangsúlyozzák

  • a pontos célkitűzés fontosságát,
  • a kitartást,
  • önfejlesztést,
  • a hatékony időbeosztást,
  • a nemet mondás szükségességét,
  •  valamint változatos tippeket adnak arra, hogy
    milyen
    napi rutinok beépítése segíthet.

 

Azért fontos fejleszteni az önbizalmat,
mert amíg nem becsüljük magunkat és nem bízunk a képességeinkben,
addig nem fogjuk elhinni, hogy a siker egy valós lehetőség, és már az út elején le fogunk állni a próbálkozással.



Mégis, mit tegyen az, akinek alacsony az önbizalma?

Hogyan lehet fejleszteni?

Az alábbi tippek segíthetnek, de előre szólok, hogy nem lesz egyszerű, sem gyors ez a folyamat.

  1. Kezdd a testeddel!
    Figyelj oda a jelzéseire, és vedd komolyan. Tartsd is karban, hogy még sokáig szolgálhasson:
    kezdj el egészségesebb ételeket enni és mozogni,
    még a minimális mozgás is több a semminél.
    Ha testileg jól érzed magad,
     az ki fog hatni a közérzetedre, és egy fokkal máris jobban fogod érezni magad.
     
  2. Legyen “én-időd”! Határozz meg egy időkeretet, mondjuk napi fél órát este vagy akár heti egy órát, amikor azt csinálsz, amit akarsz. Semmi kötelesség, semmi munka, semmi tanulás, csak kikapcsolódás: bármi, amit élvezel, ami örömet okoz. Ezzel azt üzened magadnak, hogy fontos vagy, és nem csak azért és addig, amíg másoknak segítesz vagy valamilyen hasznos dolgot végzel.
    Jogod van egyszerűen csak élvezni az életed.
     
  3. Törődj a külsőddel! Miért ne tisztelhetnéd meg magad azzal, hogy jól nézel ki, szép ruhába öltözöl? A nap folyamán aztán, ha belenézel a tükörbe, sokat fog dobni az önbizalmadon, ha az elegáns, csinos éned néz vissza rád, nem a kinyúlt mackópulcsis.
  1. ·  Gondold végig, van-e olyan ismerősöd, akinek igazán nagyon alacsony az önbizalma? Mit tanácsolnál neki?
    Ha eszedbe jutott pár dolog, ami szerinted hasznos lenne, próbáld ki magadon is!

     
  1. ·  Értékeld át az eddigi kudarcaidat! Rájuk gondolni is rossz? Pedig nagyon sokat tanultál belőlük, és általuk lettél az, aki ma vagy!
    A legjobb, ha minden szégyellt kudarcélményt egymás után megvizsgálsz, és listát írsz arról,
    mit tanultál ezekből a helyzetekből, hogyan viselkedsz azóta hasonló esetben?

    Azt is jó, ha tudatosítod, hogy mindenkit érnek kudarcok, senki sem születik azzal a tudással, hogy mindent elsőre meg tudjon oldani.
    Kellenek a hibák is, hogy azokat felismerve rátaláljunk a megoldásra.

     
  2. ·  Vizualizálj!
    Képzeld el magad, ahogy kicsattansz az önbizalomtól. Mit vennének rajtad észre a családtagjaid? Mit vennének észre a munkatársaid?
    Milyen lenne a hangod, a testtartásod?
    Hogyan töltenéd a szabadidőd? Mit tennél másképp a munkahelyeden?
    Mi minden lenne jobb több önbizalommal?
     
  3. ·  Gyakorolj!
    Ha egy témában, területen önbizalmat szeretnél,
    akkor a legjobb, amit tehetsz,
    ha minél többet gyakorlod,
    hogy mire eljön a megmérettetés ideje, már rutinból menjen!

    Ha például a prezentáció tartás okoz problémát,
    akkor találj módot arra,
    hogy alaposan elpróbáld, mit fogsz mondani, és esetleg

    le is teszteld egy kisebb baráti közösségen vagy családtagokon. Ha az interjú- vagy vizsgahelyzet az, ahol önbizalomra lenne szükséged,
    az alapos felkészülés adja a legnagyobb bátorságot.
     
  4. ·  Figyelj a testtartásodra!
    Olyan helyzetekben,
    ahol próbára van téve az önbizalmad,

     be tudod csapni az agyad azzal,
    ha felveszed a magabiztosság testtartását,

    kihúzod magad, terpeszbe állsz
    vagy a kezed csípőre teszed.
    Habár először eléggé erőltetettnek fogod érezni, a kutatások szerint mégis
    beválik ez a taktika, és a testtartásod visszahat az önbizalom-szintedre.

     
  5. ·  Fókuszváltás.
    Általában az tűnik fel, ha valamit rosszul csinálsz, valami nem sikerül? Az agyad
    valószínűleg ráállt arra, hogy a kudarcokat, kellemetlenségeket vegye észre, és ezáltal erősítse meg az alapfeltevésed, hogy “neked semmi se megy”, vagy hogy “a világ rossz és igazságtalan hely”.
    Mi lenne, ha inkább tudatosan arra figyelnél, ami jól megy, ami sikerült aznap? Legyen az bármilyen apróság, vedd észre, és add hozzá a képzeletbeli (vagy akár valós, füzetben vezetett) listádhoz.
    Egy idő után már annyi pozitív tétel lesz a listán, hogy egyre nehezebb lesz kitartanod amellett, hogy neked soha semmi nem sikerül. Amikor előbukkan ez a negatív gondolat, már lesz mihez nyúlnod, hogy megcáfold, és visszazökkentsd az önbizalmad az elfogadható szintre.

     
  6. ·  Kérj segítséget!
    A régről szerzett sebeket, negatív beidegződéseket néha hiába is próbáljuk egyedül leküzdeni, nincs annyi rálátásunk saját gondolkodásunkra, hogy valódi változást érhessünk el.
    Ne féljünk pszichológushoz vagy más segítő szakemberhez fordulni!
    A saját lelki fejlődésünkbe befektetett ráfordítások egy felszabadultabb, elégedettebb életet hozhatnak el számunkra.

Kormos Lilla, karrier coach

Forrás:https://tiszta-kommunikacio.hu/12-tuti-tipp-onbizalom-erositesere/
https://hivatascoach.blog.hu/2019/01/24/a_siker_alapja_az_onbizalom

Kormos Lilla, karrier coach

Segítségre lenne szükséged az önbizalmad növelésében? Tudj meg többet a coaching módszeréről itt, illetve rólam itt.


„A magabiztosság egy olyan izom,

amit munkával lehet építeni.” (Brendon Burchard)

Az önbizalom fontossága

Összefoglaltuk 5 pontban, miért fontos, hogy a gyereknek legyen egészséges önbizalma:

1. Az egészséges önbizalommal rendelkező gyerek pozitívan ítéli meg saját tulajdonságait és képességeit.

Elfogadja saját magát, és könnyebben veszi, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan eltervezte.
Nem szegi kedvét (legalábbis nem örökre), ha kudarcot vall valamiben. Álhatatosabb, kitartóbb a tanulásban is, könnyebben rávehető új dolgok kipróbálására.



2. Az egészséges önbizalom hozzájárul a sikerélményekhez, akár a tanulásban, akár az élet más területein, pl. a szociális kapcsolatokban.
A magabiztos gyerek kockázatvállalóbb, nyitottabb az ismeretlenre, ami új lehetőségekhez, újabb sikeres teljesítményekhez juttathatja.


3. A magabiztos gyerek magában való hite segít a szociális kapcsolatai területén.
Bátrabban kiáll magáért, hatékonyabban tudja képviselni véleményét és érdekeit, jobban képes kezelni konfliktusait is.
Ez elősegíti az egészséges (egyenrangú) barátságok és kapcsolatok kialakulását, ugyanakkor visszahat az empátiás képessége fejlődésére is.


4. Az egészséges önbizalommal rendelkező gyerekből nagyobb eséllyel válik az életben is magabiztos felnőtt.
Önmaga elfogadásával olyan készségei is jobban fejlődnek, mint az önálló gondolkodás, problémamegoldó és döntéshozatali képesség.


5. Az önbizalom csökkenti a szorongás, a negatív belső hang meglétét,

és hozzájárul a gyerek mentális egészségének megőrzéséhez.
Segít abban, hogy a gyerek kevésbé vegye a szívére mások negatív véleményét vagy kritikáit,
könnyebben ugorja át az akadályokat és hatékony kudarckezelési technikákat építsen fel magának.

Összefoglalva tehát
az önbizalom segít abban,

hogy jól érezze magát a bőrében az iskolában és a szociális kapcsolataiban,
így nagyobb eséllyel váljék belőle egy pozitív, önálló és életrevaló személyiség.



Önbizalom-fejlesztés – tényleg a szülők, a mi felelősségünk? 

Sok tényező befolyásolja,
hogyan alakul a gyerek önmagáról alkotott képe,

- mint például a környezeti hatások
     (iskolai környezet,
     a szociális kapcsolatok),

- a sikerélmények megléte vagy éppen hiánya,

- a vele szemben támasztott elvárások, és még lehetne sorolni.

A legfontosabb azonban az otthoni környezet,
az elfogadó, támogató és biztonságos szülő-gyerek kapcsolat. 

Ha a gyerek sok biztatást, pozitív megerősítést kap – már apró gyerekkortól – a próbálkozásaira, és a szülők nem kizárólag az eredményeit, hanem az ahhoz vezető útját is értékelik,
akkor jó úton vannak egy magabiztos,
önön értékeivel tisztában lévő gyerek neveléséhez.

A sikerélményszerzésről azonban tudatosan lehet,
sőt kell is a szülőnek gondoskodnia, ha úgy érzi, a gyereke önbizalma támogatásra szorul.


Hogyan teheti ezt aktívan egy felelős szülő?
Lehetőségek biztosításával
… hiszen akkor lesz a gyereknek sikerélménye, ha kipróbálja és megtapasztalja magát új, helyzetekben vagy még ismeretlen körülmények között,  valami kihívást jelentő dolog elsajátítása során.

Így gondoskodj arról, hogy minél több sikerélménye legyen a nyáron!
Kérd a Tippeket
, amiben részletes útmutatót adunk,
 hogyan csináld tudatosan!
Letölthető anyagokkal,
sikerélmény-tudatosító lapokkal,
 hogy a SIKERES MEGVALÓSÍTÁS a gyerek számára, visszanézve még sokáig öröm lehessen!

https://kooplab.hu/onbizalom-fejlesztes-gyerekeknek-hasznaljuk-erre-is-a-nyarat/



A sikerhez önbizalom és felkészültség kell


„Az önbizalom a fejlődés alapja

,,
A sportoló számára fontos döntőben vagy mérkőzésen a mentális felkészültség tud különbséget jelenteni a felek között.
A legnagyobb meccseken vagy az egyéni sportok döntőiben fizikálisan hasonlóan felkészült sportolók mérettetnek meg.
Ami a különbséget jelentheti, az a mentális faktor.

Az válhat győztessé, aki a megfelelő időben tudja kihozni magából a maximumot.

A mozdulatsor részleteinek átgondolása fejben
sokat javíthat a teljesítményen.


Fontos, hogy a sportoló tisztában legyen képességeivel, ez ad alapot az egészséges önbizalomnak.


Ezek a módszerek nemcsak edzés során, hanem a magánéletben is ugyanolyan jól hasznosíthatóak lesznek a későbbiekben.

Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy a mentális felkészülés nem helyettesíti a fizikai felkészülést, hanem támogatja azt.

A testi edzés,
a helyes táplálkozás,
 az akarat
– mind olyan tényező,
amely jó alapot ad a mentális edzésnek,
és minél jobbak az alapok, annál sikeresebb a mentális felkészülés is.”

https://mindsetpszichologia.hu/az-onbizalom-a-fejlodes-alapja-tudositas-pszicho-kavehazunkrol


„Ami biztos, hogy az ügynökömmel minden lehetőséget mérlegelünk majd, meglátjuk, melyik szolgálná legjobban a fejlődésemet.
A terv, hogy ha fel tudok lépni a következő szintre, akkor szeretnék kedvező feltételekkel egy erősebb bajnokságba szerződni,
de ha ez idén nem jön össze, akkor sincs gond, mert szeretek Potsdamban lenni.”
 – mondta Németh Anett, magyar válogatott röplabdázó


Nagyon jó hátországgal rendelkezem (párom, sportpszichológus, szülők, edzők, stb.).


Csak a teljesítményre összpontosítunk.
Egyszerűen csak keményebben dolgozunk abban az időben, ami jutott nekünk.


Sok jó emberünk van. Csapatként keményen dolgozunk, hogy újra nyerjünk. Nagyon motiváltak vagyunk.



A motiváció késztet arra, hogy csinálj valamit. Mindig motivál valami, amikor megteszel valamit…. A megfelelő motiváció hozzásegít a sikerhez. - Daryl Bernstein

Két tényező teszi sikeressé az embert: a tehetsége és a motiváltsága. - Seth Stephens-Davidowitz


A sikerem titka abban rejlik, hogy soha nem adtam fel semmit, és nem kerestem a kifogásokat. - Florence Nightingale

Ha az ember egyszer eltökéli, hogy csupa jót gondol magáról, akkor nem ismer lehetetlent. - Robert Merle


Szárnyalj! Repülj! Virágozz! Tárd ki a szárnyaidat! Kinyílás! Ragyogj!

A fényben élj! Sugározz fényt és szeretetet. Légy fény és a szeretet!

Légy azokkal, akikkel nagyon jól érzed magad.


Ehhez a megfelelő emberekkel kell körbevennie magát.


,,Minden problémát (anyagiakat, betegségeket is),
a szeretet áramlásának megszűnése, vagy akadályozása okoz."


Minél kevesebb energiád van (minél alacsonyabb energiaszinten vagy), annál több negatívum, akadályozó tényező kerül az utadba.

Teljesen jó és pozitív helyre érkeztem. Ez mesés.

Fejleszd magad!.
Légy jobb, értékesebb, fejlettebb,
és jobb, értékesebb, fejlettebb dolgaid lesznek.


Akarom, Szeretem.
Az akarat és a szeretet kombinációja.

Amint bent, úgy kint. Azt vonzod, aki és ami vagy.


,,Én Vagyok a boldogság, amit meg akarok tapasztalni. Én Vagyok a béke, melyet meg akarok tapasztalni.
…Én vagyok a bőség, melyet meg akarok valósítani.”

Én Vagyok Az…
pl. Én Vagyok Az a béke Jeruzsálemből, - érezzétek a békét, ami ragyog ebből a városból.
Én Vagyok Az, Aki milliomos (Vagyok).

Az EGYSÉG érzése, energiája.


A jó légkör jobb eredményeket produkál.

,,Azzá válsz, aminek érzed magad.”

Ami fontos, azért harcolj, küzdj, tedd meg a célért. Előre megy. Jó mentalitású. Eltökéltség.
„Max úgy vezet, ahogyan Tyson Fury harcol. Ugyanazzal a hozzáállással. Egyszerűen tudod róla, hogy mindent belead, és amikor leviszed a földre, ő felülkerekedik.
Elképesztően akar, és nagyon elhivatott.Adj bele mindent.

h

Kétségek nélkül hinni – egyértelmű.
sze
,,Minél nagyobb a szereteted, annál nagyobb erőket mozgatsz meg."

,,Öleljék magukhoz, amit akarnak, hogy még többet kapjanak belőle."

Csinálni, csinálni, csinálni, …

https://www.facebook.com/photo/?fbid=5612432312156022&set=pcb.5149184495147475

Akarni, akarni, akarni, akarom, szívből akarni, szívből akarom, tényleg akarom.


"Minél jobban megszereted önmagad, annál kevesebb szeretetre lesz szükséged (az ego szemszögéből).

(Minél őszintébben megszeretjük önmagunkat, annál inkább nem várjuk el másoktól, hogy kedveljenek és szeressenek minket...)

Ezért, ha nincs rá szükséged, avagy nem teszed magad függővé tőle, nem fogsz konfliktusos kapcsolatokat építeni vagy fenntartani!
Csak a fény és bölcsesség emberei fognak belépni az életedbe, és ha olykor nem, akkor azok gyorsan TÁVOZNI is fognak.”




Minden szezon előtt kijelentik a csapat céljait, ami rendszerint a bajnoki cím és a kupa megnyerése, valamint nemzetközi kupa megnyerése is.

„A célok megvannak. Nyilván voltak hullámvölgyek, de mindenki törekszik arra, hogy fejlődjön.
Amíg vannak célok, addig van miért küzdeni és elindulni edzésre.
Ezt egy nagyon pozitív dolognak tartom.
Mindemellett tele van jó képességű, minőségi játékosokkal a csapat, és a stáb tagjai is szakmailag magas szintet képviselnek.”



„Ez motivál arra, hogy keményen dolgozzak és a lehető legtöbbet hozzam ki ebből az esélyből.”


,,Úgy érzem, büszkék lehetünk erre a a fejlődésre. Örülök, hogy egymást támogatjuk és nem széthúzunk.”


Elképesztően büszke vagyok a játékosokra, jó volt látni, hogy nagy lelkesedéssel játszottak, ugyanakkor a közönségünk támogatása nagyon kellett.

Bíztam abban, ha így fogunk akarni, akkor tudunk nyerni.”


Büszke vagyok a győztes mentalitású, fizikailag és mentálisan is felkészült játékosaimra, mert komoly munkát tettek bele a meccsbe.


A helyzetkihasználásnál és a védekezésnél is hiányozni tud a frissesség.
Helyre kell tenni pár dolgot és akkor sikeresek leszünk
.

A rossz dolgokat megpróbáljuk kijavítani, de sok pozitívum volt a mérkőzésen, a játék és a hozzáállás megfelelő, erre lehet alapozni.

A sok hiba, meg nem értés, a sok kihagyott ziccer mind-mind a fáradtságnak, túlterheltségnek tulajdoníthatóak.

Mentünk előre, de fejetlenül, ész nélkül, a taktikai dolgokat elfelejtve nem lehet, mert annak sohasem lesz jó eredménye.

Tisztában vagyunk vele, mit tudnánk jobban csinálni.

Új játékos érkezett, akik gyorsak és technikásak.

És a régi, kiváló játékosokkal hosszabbítottunk, valamint a csapat körül lévő nagyszerű stábbal, segítőkkel
(masszőr, dietetikus, erőnléti tréner, videóelemző, mentális szakember, stb.) is.
Ennek örülünk, hiszen így csak a munkára kell koncentrálnunk.
A stabilitásra koncentrálhatunk.
Csak leszegett fejjel kell dolgozni, és ha valami dráma zajlik, annak nem leszünk a részesei.


,,Mindig nyerni akar. Nekem tetszik ez a mentalitás.” – nyilatkozta az edzőjéről

A csapatot jó futballisták alkotják, akik küzdenek.
Van potenciál az együttesben,
a minőség meghatározó.

Minden évben megnézzük,
hogy csapatként miben válhatnánk jobbá, mint az előzőben.



Győzelmekkel tud majd túllendülni.

A céljuk, hogy mindent megtegyenek azért,
hogy a drukkerek boldogan távozzanak a stadionból.



Amit a motivációs trénerek, life coach-ok sulykolnak:
„Élj úgy, mint egy sikeres ember, és bevonzod a sikert!”

A SIKERHEZ KELLENEK:

TEHETSÉG

TEHETSÉGBARÁT CSALÁD és / vagy TEHETSÉGBARÁT ISKOLA

Nagyon fontos, hogy támogató család álljon a tehetséges gyermek mögött
.

TÁMOGATÓ KÖZEG


TANULÁS, FEJLŐDÉS
SZORGALOM ÉS GYAKORLÁS

MOTIVÁCIÓ ÉS KITARTÁS

A tehetség egy lehetőség.
A tehetséget kibontakoztatni pedig egy folyamat eredménye.



,,Érdemes stratégiát kialakítani, hogyan lehet összerakni egy hatékony growth csapatot,”


A sikerhez kellenek mások is, akik segítenek neked.

Az, hogy megbízható emberekből megbonthatatlan kötelékeket építesz ki, akik segítenek keresztülnyomni a célokat, amíg el nem éritek őket, a siker alapja.

Ehhez meg kell tanulnod a tevékenységed alapjait,
elérni, hogy ne legyenek gyenge pontjaid a szakmádban és az életben,
fejlődnöd kell, hogy a csúcsra juss.

https://www.facebook.com/kaszatamas/posts/5241796965903626/


,,A pozitív mentális hozzáállás a munkában és az általános életben egy optimista elképzelés, amely pozitív változásokat vonz, és nagyobb eredményeket ér el.
Ha pozitív elme van, akkor meg fogja keresni a pozitív eredményeket az életedben, még akkor is, ha olyan körülmények vannak, amelyek egyáltalán nem kedvezőek.”


„A pozitív mentális hozzáállás minden gazdagság kiindulópontja, akár anyagi vagy immateriális vagyon.



Ha úgy érzed, azok a legfontosabb dolgaid közé tartoznak – akkor abszolút prioritáselvvel cselekedj.

Ha megérted a prioritás elv lényegét és hatékonyan alkalmazod – sikereid garantáltan nem maradnak el!


A semmi nem tör le elve

Nem tör le a kudarc, mert tanulok a hibáimból.

Mindig legyen célod, és légy hajthatatlan! – A kudarcokat lépd át, elemezd őket és tanulj belőlük!

Jó kisugárzású. Pozitív. Pozitív energiájú. Jó rezgésű.

,,Mit fanyalogsz haver? A baba körül nem kell a negatív rezgés!.”
 

„Ha nem tudsz változtatni a körülményeiden, meg kell tanulnod növekedni általuk.”



A változás irányából, ne pedig a pillanatnyi állapotból induljunk ki! (David Seabury)
 

Erős vagyok! Erős férfi / nő vagyok! Jó vagyok! Fantasztikus vagyok! Sokan szeretnek..mert szeretetreméltó vagyok! :)


Te fogd magad és fókuszáld a figyelmedet azokra a dolgokra,
amelyek építenek, segítik a fejlődésedet, önbizalmat adnak, boldog leszel tőlük,
és megoldod általuk a feladataidat.

Hogyan veheted kézbe az életed irányítását?
Úgy, hogy tudatosan felkészülsz.
Először is, legyél tisztában saját jellemzőiddel és értékeiddel. Másodsorban ismerd meg a világot – nem amit a Híradóban mutatnak, mert az csak az alja – mi módon nyújtja számodra a lehetőségeket.

Ha szembetalálod magad egy akadállyal, mit teszel?

A) Megpróbálod megoldani

B) Kikerülöd

C) Addig próbálkozol míg megoldod, vagy belátod, hogy nem megy

D) Addig növeled a képességeid, önbizalmad, tudásod, míg nagyobb leszel, mint az előtted álló akadály

 

Két dolog fontos a megoldásközpontú gondolkodás és cselekvésmód esetében.

Az egyik az, hogy – visszautalva az első szokásra –
szoktasd magad arra, hogy az előnyökre, pozitívumokra és megoldásokra figyelj.
 

A másik az, hogy mindig azon agyalj hogyan oldhatod meg.
Ahelyett, hogy megtorpannál, megijednél, panaszkodnál, vagy feladnád, összpontosíts a hogyanra,
és a válaszokat megtalálod!

 

Használj önszuggesztiót!
Visszafelé számolással, vagy a lélegzés csökkentésével csökkentsd az agyhullámaidat és pihenj.

Legyenek olyan pillanatok, amikor nem teszel semmit.
Szoktasd az elmédet időnként arra, hogy „nem kell működnie”.


A szokásaid határozzák meg életedet

Forrás és a teljes cikk:
https://www.egyenisegepites.hu/10-legjobb-szokas-sikeres/



A boldog emberek foglalkoznak a hangulatukkal, döntéseikkel – úgy, hogy közben törődnek a boldogságukkal.
 

Ha pozitív dolgokat szeretnél vonzani az életedbe, akkor kezdd el most azzal, hogy terjeszd a pozitív energiát. - Lynda Field

Ahhoz, hogy pozitív energiát vonzzon az életébe, legyen pozitív a gondolatokban és a cselekedetekben. - Anil Sinha


Szeretettel várlak.


,,A szeretet-alapú érzésekre figyelve a változás azonnal bekövetkezik.”



Ne válassz olyan területet, ami nem érdekel!

Még mielőtt az önmegvalósítás rögös útjára lépnél, nézz le jó mélyen magadba. Mi az, ami igazán érdekel, legyen bármilyen totál esélytelen, túltelített terület. Az, hogy belülről jön az érdeklődésed, belső motivációd valami iránt, sokkal jövedelmezőbb.


Kérj segítséget!
Miután már tökéletesen tudod, hogy mit szeretnél elérni, kérj segítséget, mert szükséged lesz rá. Egyedül elérni dolgokat, családi háttér, támogatás és segítség nélkül – szerintem gyakorlatilag lehetetlen. Ne félj szakmai tanácsot kérni a céljaid elérésének érdekében. Viszont csak akkor kérj, ha már megvan a fejedben ez az ideálkép.


Merj bénázni!
Elcseszni dolgokat, bénázni, hülyén kinézni, ügyetlennek lenni… teljesen természetes. Még akkor is, ha nem győznek meg a mai tizenéves videóbloggerek, akik nem várnak arra, hogy legyen egy fővilágosítójuk, hangmérnökük, illetve felvegyék őket a „színműre”. Megcsinálják a maguk szerencséjét, mielőtt kettőt pislognál.

Forrás és a teljes cikk: https://wmn.hu/wmn-life/48018-siker-titka-az-y-generacio-szerint



Kezd el! Fejlődj, fejleszd magad, egyre jobb leszel!.
Persze az elején még nem megy, de tanulj, gyakorolj, fejlődj! Kérj segítséget szakértőktől, járj tanfolyamokra, olvass szakkönyveket, fejlődj!



Priorizál jelentése. előnyben részesít, sorrendet állít fel.
,,A priorizálás azt jelenti, hogy hatékony módszer mentén gazdálkodunk az erőforrásainkkal.”


Önmenedzselés készségei

Ez a terület mutatja meg, hogy mennyire vagyunk jók a mindennapi feladatok szervezésében, mennyire tudjuk fenntartani az egyensúlyt a munka és a magánélet között.
Ide tartozik a priorizálás készsége is, hogy el tudjuk dönteni, melyek azok a feladatok, amelyeket mindenképp meg kell csinálni egy adott időpontban,
és azt is meg tudjuk határozni, hogy a meglévő feladataink közül biztosan mindent nekünk kell-e elvégezni vagy van-e olyan, ami kiszervezhető másnak.


Az önmenedzsment magas szintjén,
mindenre van időd,
ami számodra fontos és a céljaid felé visz.


Azok, akik rendelkeznek a felsorolt készségekkel

felettébb pozitívak és nagy önbizalommal rendelkeznek.
Minden helyzetben feltalálják magukat, ezért számukra biztosan nem okoz gondot a 21. század konstans változása.
Az ő életükben is vannak hullámvölgyek, de pontosan tudják, hogy miképp emelkedjenek újra a csúcsra, s ettől lesznek igazán sikeresek.

Hogyan tartozz Te is ebbe a 10 százalékba?

11+1 alapszabály:

  1. Tanulj meg egyedül lenni, hogy ne kelljen másokra hagyatkoznod.
  2. Tudd, hogy mik az erősségeid, gyengeségeid, és miket szeretnél fejleszteni.
  3. Fogalmazd meg, hogy milyen életre vágysz, mik a céljaid és határozd meg az oda vezető utat. Erről az útról csak akkor térj le, ha időközben változnak az elképzeléseid, és ne a környezetedben lévők hatására.
  4. Fő céljaidat bontsd alcélokra, s ezeket feladatokra majd alfeladatokra, amelyekhez rendelj határidőket!
  5. Légy bátor, vállalj kockázatot! (Természetesen ésszerű keretek között.)
  6. Folyamatosan képezd magad minden olyan területen, ami közelebb visz a céljaidhoz.
  7. Légy nyitott, merj kilépni a komfortzónádból.
  8. Fogalmazd meg mi jelent számodra értéket.
  9. Oszd be jól az idődet! Indítsd azzal a napot, hogy átgondolod a teendőidet és tervezd meg, hogy miképp hajtod őket végre. Mindig a legnagyobb volumenű, legtöbb erőfeszítést, időt igénylő feladattal kezdj, hogy biztosan megcsináld aznap.
  10. Tervezd meg a heted! Döntsd el mennyi időt szeretnél munkára, családra, barátokra és saját magadra fordítani majd ehhez tartsd is magad.
  11. Időközönként (hetente, havonta) értékeld magad. Gondold végig, hogy milyen mértékben sikerült megvalósítanod az adott hétre/hónapra kitűzött célokat. Ha valami nem a várakozásaid szerint alakult, találd meg annak miértjét és nézd meg, hogy hogyan javíthatsz rajta.

+1. Fogadd el hogy a saját életedért, egyedül Te vagy a felelős!

https://uzletesutazas.hu/keszsegek-a-sikerhez-mire-van-szukseged/



„Szerintem megérdemelten nyertünk, mert többet tettünk, jobban nyomtuk.”


Sok jó is volt az előző évben, és erősen zártam, szóval most erre akarok építkezni.


Az egész egyesület keményen dolgozott, hogy tanuljunk és kijavítsunk bizonyos gyengeségeket, de közben meg is tartsuk az erősségeinket.


„Átgondoltam, mit csinálhatnék jobban, hogyan válhatnék jobbá.”


Szóval, ne a zajra figyeljünk, hanem koncentráljunk a sikerre, a győzelemre.

Egyszerűen csak  jobb csapattá akarunk válni, és ez jobb eredményekhez is vezet.



A kudarcok és nehézségek elkerülhetetlen részei az életnek, de hogyan dolgozzuk fel őket úgy, hogy azok erősítsék, ne pedig gyengítsék az önbizalmunkat?
 Íme 7 tipp:


1. Pozitív szemléletmód: Tekints a kudarcokra úgy, mint tanulási lehetőségekre. Minden kihívás egy újabb esély a fejlődésre és a növekedésre.

2. Realisztikus célok: Tűzz ki elérhető célokat, és légy türelmes magaddal. A kis lépések is számítanak.

3. Önreflexió: Értékeld ki, mit tanulhatsz a kudarcokból. Kérdezd meg magadtól, mit csinálhatnál másképp a jövőben.

4. Támogató környezet: Keress olyan embereket, akik támogatnak és bátorítanak. Egy jó barát vagy mentor sokat segíthet.

5. A sikerek megünneplése: Ünnepeld a sikereidet, akármilyen kicsik is. Minden önelismerés és öndicséret építi az önbizalmadat.

6. Proaktív hozzáállás: Ne maradj a passzív áldozat szerepében. Tedd meg a szükséges lépéseket a helyzet javítására.

7. Mindfulness és önelfogadás: Gyakorold a Tudatos Jelenlétet és fogadd el magad a kudarcok ellenére is. Az önelfogadás az önbizalom kulcsa.

Emlékezz, a kudarc csak egy pillanat a teljes utadon.
Használd fel a tapasztalatokat az önbizalmad és a személyes növekedésed építésére!

Miller Kiara - Önismeret, Önbizalom

https://www.facebook.com/kiarahivatalos/posts/901402745328396



Ő maga a nagybetűs sportoló és bajnok fogalmának megtestesítője.

Köszönjük azokat az emlékeket és örömet, amelyeket oly sok embernek adtál.

,,Inspiráció a pályán és azon kívül is. Köszönjük, hogy soha véget nem érő inspirációforrás vagy!”

“Példakép vagy számomra és még sokan másoknak!”


Egy bajnokcsapat formálódik a McLarennél

,,Kezdettől sokat segítenek, tanácsokat adnak nekünk,
és kamatoztatják az értékes tapasztalatukat,

amiket más csapatoknál, a Red Bullnál és a Ferrarinál szereztek.”

„Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogyan az egész csapat dolgozik.
Nagy erőfeszítéseket tesznek, nagyon együttműködő mindenki” – jelentette ki.Lando Norris

„Felkészültebb vagyok, mint valaha. Az egész csapat felkészültebb, mint valaha.”

Esélyük nyílik ellenük.

 „Remélem, de kétlem.
Túl sok okos emberük van,
és mindig jó munkát végeztek.”


,,Még vannak területek, amiken fel kell zárkóznunk rájuk,
és tudjuk, min kell még dolgoznunk.

Azt is, milyen dolgok fognak érkezni a szezon későbbi szakaszában.
Még kell idő ehhez, és még mindig az elején járunk a csapat újjászervezésével, az új emberekkel.
Szóval kell még nekünk idő, de ez nem lehet kifogás. De kezd összeállni.”

https://m4sport.hu/cikk/2024/02/14/norris-biztos-benne-egy-leendo-bajnokcsapat-formalodik-a-mclarennel


,,A gyenge pontjaink még mindig ugyanazok, és megoldást kell találnunk rájuk ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabbá válhassunk.”

Elkezdtük tervezni, mit kell máshogy csinálni, átszervezni,

kik azok a játékosok, edzők és vezetők, akik segíteni tudnának nekünk.

A csapatvezető kiemelte, a javulás sok remek szakember együttes erőfeszítéseinek köszönhető.

„Csak a teljesítményre összpontosítok és a csapat jövőképének a kialakítására, ügyelve arra, hogy mindenki megértse ezt a jövőképet és azt, hogy milyen irányt vegyünk.
A legfontosabb dolog az, hogy ezeket a dolgokat nem csinálhatod egyedül”
– tette hozzá.

„Nagyon komoly támogatást kaptam. A Zakkel való együttműködés hihetetlenül szoros és stratégiai alapú. Hiba lenne azt mondani, hogy én, vagy te. Még ha a vezetésről is van szó, ez csapatmunka volt.

Egy F1-es csapat túlságosan összetett ahhoz, hogy arra gondoljunk, valaki egymaga képes megfordítani a helyzetet
és felismerni azokat a szakembereket, akiknek részt kell venniük ezen az úton
– emelte ki az olasz.

És ha már a vezetésről beszélünk, ami hozzájárult a változáshoz, meg kell dicsérnem azokat, akik velem dolgoztak.
Piers Thynne-t, az operatív igazgatót és Daniel Gallót az emberi erőforrások részlegének vezetőjét, és persze Zak koordinálását és stratégiai hozzájárulását. Ez csapatmunka volt.”- nyilatkozta McLaren formajavulásával kapcsolatban az istálló csapatvezetője, Andrea Stella.

https://m4sport.hu/forma-1/cikk/2023/07/17/o-lenne-a-javulas-kulcsa-szerenyen-valaszolt-a-mclaren-fonoke/


Megkérte, most már a versenyre összpontosítson, ne a múlton rágódjon.
 

„A pozitívumokat kell néznünk, és mindig emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy elsődlegesen azért vagyunk itt, hogy a McLarent oda vezessük, ahová való.”

Figyelni kell a terheléssel, és hogy meglegyen a megfelelő regeneráció.

Olyan fizikális és mentális állapotba kerülni, ami szükséges a győzelemhez.


Nagyon sok támogatást kaptam és kapok!
Nagyon profi, kedves és segítőkész mindenki.

„Nagyon jó érzéssel töltött el, amikor hallottam a PSG érdeklődéséről. Boldog voltam, és szerettem volna minél hamarabb itt lenni.”

„Meseszerűen alakul eddig az itteni pályafutásom, nagyon boldog vagyok.”

Az a közeg bizonyos területeken már nem segített a fejlődésben.

Előbbre akartam lépni, ezért váltottam. Egyelőre jónak tűnik.

Továbbra is tanulnom kell, felmérni, hogy mit csináltam jól, és mit csináltam rosszul. Már önmagában a lehetőség is segít a fejlődésben.

Miket tehetsz a fejlődésedért?
(pl. tanfolyamok; pozitív, szerető, inspiráló környezet, szakemberek; önfejlesztő-szakmai könyvek; idő és energia)


,,Megmutattuk, hogy kemény munkával és elhívatottsággal bármi lehetséges.”


,,Mindketten azt szeretnénk, ha a legjobbat hoznánk ki a másikból.
Ebben a segítségünkre lehet, hogy hasonló személyiséggel rendelkezünk, edzésről edzésre motiváljuk egymást, és ha minden jól alakul, egy napon a legvadabb álmainkat is megvalósítjuk.”



Szerencsére a barátnőm is velem tud tartani mindig. Sokat segít, és nem csak azért, mert mellettem van, de miatta tudok fejlődni - mindig pozitív környezetet teremt, nagyon motivál, erősít és szeret. És én is őt. Amióta összejöttünk, azóta rengeteget tapasztaltunk egymás mellett. Együtt nőttünk fel, láttuk egymás sikereit. Nincs ennél szebb dolog.


„Mellettem állt már akkor is, amikor még egy senki voltam”

Aki mindig együtt volt Federerrel, és akit az első számú támogatójának tekint, az a felesége – Mirka Federer.
 Az Australian Open-győzelmét követő nyilatkozata során Federer nem tudta megállni, hogy ne beszéljen róla.
"Ott volt, amikor még nem volt címem, és 89 címmel később is itt van, szóval nagy szerepe volt a győzelmekben" – mondta a sajtótájékoztatón.
Ő tudja, én tudom, és mindenki tudja. Első számú anyuka és feleség,…És ezért örülök, hogy most ő a feleségem... Ő az, aki mindig igazat mond nekem ,és mindent, szóval nagyon jól kijövünk együtt”
–nyilatkozta Roger Federer, a ausztráliai Grand Slam győzelme után.



A céljuk, hogy mindent megtegyenek azért, hogy maximális fényűzés és szeretet mellett élvezhessék a környezetet és egymás társaságát.


Az ember mindent megtesz, hogy a szerettei boldogok legyenek és mosolyogjanak. J

Építsünk együtt egy értékes közösséget!


Neked mi a jó ebben?

Mi okozta ma eddig a szeretet érzéseit benned?

Egy életre szóló élmény részese lehetsz!

Hamarosan Valentin nap – Egy könyvölelés jól jöhet
Küldj egy könyvölelést!



Ő maga a nagybetűs sportoló és bajnok fogalmának megtestesítője.


„A véleménykülönbség jó lehet, sőt akár produktív is, legalábbis addig, amíg tisztelettel és szeretettel beszélünk egymással.”

Szóval, ne a zajra figyeljünk, hanem koncentráljunk a sikerre, a szeretetre.


Free hugs
https://www.youtube.com/watch?v=9XgAyoyMT4Y
https://www.youtube.com/watch?v=vTriUxSc4f4
https://www.youtube.com/watch?v=hGZOAVLFMHU
https://www.youtube.com/watch?v=sLaPg8XM5AI
https://www.youtube.com/watch?v=hN8CKwdosjE

https://blogs.nvcc.edu/wellness/2021/02/17/random-acts-of-kindness-day/

Kedvességkampány
A Kindness Campaign egy zaklatás- és erőszak-megelőzési program iskoláknak és közösségeknek. A The Kindness Campaignt 1994-ben dolgoztam ki a Colorado-Colorado Springs-i Egyetemen, ahol a Tanácsadási és Humánszolgáltatási Programot irányítottam a School of Educationban. A Kedvesség Kampány kísérletként indult a végzős osztályaimban, és hét év alatt közösségi, regionális és országos programmá nőtte ki magát, amelyet végül 13 különböző közösség és körülbelül 700 iskola fogadott el.

Az egyetemen végzett közösségi szolgálati munka részeként óvodai, általános és középiskolák számára készült program tananyagot készítettem, majd a helyi CBS televíziós leányvállalat segítségével kiterjesztettem az egyházakra, vállalkozásokra, kormányzati szervekre és a nagyobb közösségre. - Dr. Barry K. Weinhold
https://www.cicrcl.org/the-kindness-campaign

Hogyan vált a Kedvességkampány valódi közösségi üggyé?
Minden év végén rendeztünk egy díjátadót, ahol a gyerekek nevezhették a legkedvesebb felnőtteket, a felnőttek a legkedvesebb gyerekeket és fiatalokat, illetve bárki nevezhetett olyan kisebb-nagyobb vállalkozásokat és civil szervezeteket, melyek jelentősen hozzájárultak egy kedvesebb közösség kialakulásához.
Végezetül közszereplők és átlagpolgárok is humanitárius kitüntetésben részesültek a közösségért végzett munkájukért.
A fenti kezdeményezések együttvéve jelentős tudati változást eredményeztek a közösségben.
A kampányt hat év alatt 12 másik városban is meghonosították és több mint 700 amerikai. Illetve kanadai iskolában vezették be.
Óriási örömmel töltött el, amikor megbizonyosodtam, hogy egy ember és egy ötlet még mindig képes előmozdítani a változást.

A térség egyházai minden évben megrendezték a Kedvesség Vallásközi Ünnepét, ahol az egyes egyházak bemutatták, hogy miként jelenik meg a kedvesség a saját közösségükben.
- Dr. Barry K. Weinhold - Vedd le a maszkod! - Út az önazonos élethez


A Kindness Campaign® küldetése, hogy teremtsen és nyújtson elérhető érzelmi egészségügyi tananyagot és programokat gyermekek és felnőttek számára az otthonokban és az osztálytermekben.
Mivel tanárokkal, tanácsadókkal és szülőkkel dolgozunk együtt, az a célunk, hogy minden gyermek tudja, hogy fontosak.
Speciális tantervünk érzelmi egészséggel kapcsolatos ismereteket tanít a gyerekeknek és a családoknak. Érzelmi egészséget megtapasztalhatod.

Oktató műhelyeket tartunk gyerekeknek és felnőtteknek, hogy elősegítsük a kedvesség szilárd alapját az osztálytermekben és otthon.
https://www.tkckindness.org/
 

TÖRVÉNYBE IKTATOTT KEDVESSÉG?!
Bizony! Képzeld el, van egy sziget, ahol törvénybe iktatták a kedvességet! Izgatottan olvastam – eredetileg jogász lévén –, paragrafust abból a törvényből, mely az ALOHA szellemiségről szól, azaz sarkítva, a megfontoltságot és a kedvességet írja elő szűkebb és tágabb kapcsolatainkban.

A KEDVESSÉG szeretetet kifejező JÓSÁG, szívélyesség. DERŰ, mely szétárad bensőnkben, ha más udvariasan és mosolygósan viselkedik velünk a jóindulata vagy épp a vonzalma jeleként. Felénk irányuló ELFOGADÁS tükröződése. Örömöt szereznek nekünk, vagy mi szerzünk másnak, szívesen. Barátságos, önzetlen segítség. Erős, dinamikus emberek jellemvonása.
...
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=125955899213199&id=110112540797535


A varázslatos kedvesség

Mit gondolsz, hogyan kapcsolódik a kedvesség, a szeretet és a varázslat?

A lelket bizonyos varázslattal gyógyíthatjuk, és ez a varázslat a szép szó. – Szókratész

Tudtad, hogy a szeretet csak kedvesen tud szólni?

Tudtad, hogy a bántó szavak nem a szeretetből táplálkoznak?

Tudtad, hogy a bántó szavak, nem a szeretetből táplálkoznak?...Nagyon gyakran lehet hallani, hát ő csak szeretetből mondja, Ha visszakérdezünk: Szeretetből bántasz? Nekem ez nem állja meg a helyét…A szeretetet bántó szavakkal nem lehet kifejezni.

A valódi szeretet hangja épít, kapcsolatot, önmagát, mások hitét, értékelését. Engedd fejlődni. Nemcsak engedi a fejlődést, hanem hozzá is járul.

Egy szeretetből induló kedves szó, a gyógyult lelket buzdítja, a sebzettet gyógyítja, akkor, ha őszinte.

Amikor a szeretetből indul a kedvesség, és az alap értékeid közé sorolod, akkor válik természetessé, feltétel nélkülivé.

Lesznek, akik nem értik, nem hiszik el, nem tudnak vele mit kezdeni. És lesznek azok az emberek, akikkel azért kapcsolódsz, mert a szerető kedvességben találtok egymásra.

Tudod, az idézetek nem olvasásra vannak, hanem cselekvésre.

,,Elárulok egy titkot. Egy nagy titkot, amely átsegít minden nehézségen az életben. Ezt soha ne feledd el. Legyél bátor, és kedves! Több kedvesség lakozik a kisujjadban, mint a legtöbb ember egész testében. És ez nagyobb hatalom, mint azt hinnéd, és varázslat! Hidd el: Légy bátor és kedves!

Hol a kedvesség, ott a jóság, és hol a jóság, ott a varázslat!”

Milyen varázslat, milyen kedvesség, milyen ajándék jelenhet meg ma számodra?

https://www.facebook.com/ivanalifestylechange/videos/2610626829254295
 

https://www.youtube.com/watch?v=ul93Lg6tJwU Egy váratlan helyről érkező bók is feldobhatja a napod! - BókPoszter - BókAngyal - BókFal



Megszólítva a lényünk isteni részét, a BENNÜNK LAKOZÓ fényt

https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/6338846759514570
 

https://www.instagram.com/peace.compassion.love/


Aludtam és azt álmodtam, hogy ez az élet öröm. Felébredtem, és láttam, hogy ez az élet szolgálat. Cselekedtem, és íme, a szolgálat öröm volt. - Rabindranath Tagore


,,Légy az oka annak, hogy az emberek higgyenek a tiszta szívekben, a jó energiában és a kedves lelkekben.”
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/5796912560374662

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!"


„Mindig azt mondom, ne légy keresztény, légy Krisztushoz hasonló. Ne légy muszlim, légy Mohamed-szerű. Légy Buddha-szerű. Utánozd ezeket a nagyszerű spirituális mestereket és azt, amit tanítottak.”
— Wayne W. Dyer

 

„Alakítsd ki magadban Krisztusnak a képmását, és akkor akárhol vagy, akármit teszel, Krisztus szelleme szól belőled, s példádból titkos vonzóerő árad környezetedre, az igazság, az erény, a szépség varázsa.
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/3605898466142760


A nagy Tanítók, mint Buddha, Krisztus mind a kedvesség példái.
Sok dolog hasznos, szükséges, de mindenekfelett az egyéni kedvesség egyetemes gyakorlása a legszükségesebb.

(Rukmini Devi Arundale)


A Fény Családja

Milyen nagyon fontos egy igazi családhoz tartozni, szeretetet, elfogadást, megértést, s támogatást adni, s kapni.

Ez a család lehet fizikai, de lehet nagyobb, spirituális, szellemi, ahol hasonló érzésű, gondolkodású emberek alkotnak egy nagy családot, egy igazi támogató, szerető csoportot. Ahol együtt, egymásért tevékenykednek, gondolkodnak, s összefogással megvalósítják Isten országát itt a földön.

Köszöntünk téged, drága Lélek, ha megtaláltál bennünket, s velünk akarsz tartani a szeretet útján.

Oszd meg velünk tudásod, tapasztalataid, bármit, ami segíthet bennünket ebben a nagy változásokkal teli világban. Szavaidban, hozzászólásaidban, megosztásaidban vezessen a szeretet, az elfogadás, mind önmagad, s mind a másik ember felé.

Hívd meg a barátaidat, szeretteidet, s mindazokat, akik hasonlóan gondolkodnak, mint te!

Hozzuk el fényt, a szeretetet erre a földi világra, együtt, közösen!

Áldás rád, s áldás mindannyiunkra.
https://www.facebook.com/groups/357772698819766/


,,Lélekcsalád
Kedves Lelkek,
a csoport célja a spirituális rezgésszint emelés, egymás tanítása által.
A csoport adminisztrátorai és moderátorai, szeretettel várják megkereséseiteket, és a legjobb tudásuk szerint megpróbálnak segíteni. A csoport alapelve az ÖNZETLEN SZERETET.
A spiritualitás útjára lépőket megpróbáljuk segíteni útjukon, és segítünk aktiválni, illetve nyitva tartani a 3. szemet. Érezzétek jól magatokat és építsünk együtt egy virágzó, aktív spirituális közösséget
https://www.facebook.com/groups/1060025574054926

 

Ez a rengeteg pozitív energia

Mentálisan erős, stabil.

A szeretetet, a sikert, a gazdagságot választom.

Te tudod mit szeretnél ? Tervezd meg az odavezető lépéseket !

https://www.facebook.com/legyencelod/photos/pb.100067784681682.-2207520000/890820364305674/?type=3

,,A sikeres ember pontosan tudja, mire vágyik, van terve a célja elérésére, hisz abban, hogy meg tudja valósítani a szándékát, és ideje nagy részét a megvalósításnak szenteli.”

Rád még nagy jövő vár valahol.

Szeretet-impulzus

Erősen kötődni.

Köszönöm, hogy a szeretetre irányítottad a figyelmemet.

Tudod, ha jó, boldog életet akarunk, akkor jó, boldog dolgokkal kell foglalkozni.smileyheart


A fények háza – A szeretet háza – A kinyíló a lótusz háza


Reiki - ,,a második fokozatának anyaga azok a speciális tudat tisztító technikák, mellyel a gyakorló képes dolgozni önmagán, feltárni a múlt sérüléseit és azokon felülemelkedni.”
A reiki gyakorló feldolgozza a múltját és megtisztul az érzelme és a tudata.


,,Mikao Usui mester tanításait mindennap alkalmazva, átültetve a mindennapokba,

megteremthető a belső harmónia
és képes vagy elengedni azokat a negatív gondalati mintákat, melyek megkeserítik a mindennapokat.

Usui mester ugyanis már 90 éve rájött, hogy az elme harmonizálása igen lényeges és e nélkül a fizikai gyógyulás sem lesz teljes vagy be sem következik.

“Először mentálisan kell meggyógyítani önmagunkat és csak azután fizikailag. Amikor egy ember mentálisan meggyógyul és spirituálisan egészséges, a fizikai egészség természetesen következik be.“


Minden szintemelkedès előtt mèlysèget èrzünk, mert lelkünk ebben az energiàban alakìtja àt önmagàt, hogy ùj erőre kapjon ès lèpcsőfokot lèpjen. Az elcsendesedès, a belső figyelem, az erőgyűjtès, a GYÒGYULÀS ideje van, hisz hamarosan szintet emelkedünk.

Most kèszülünk fel a Fèny megszületèsère, hogy legyőzve az egonkat, a legmèlyebb szeretetre ràtalàva, beavatò erőinket kèzbentartva, lelkünket - szellemünket - testünket gyògyìtva (Skorpiò - Kìgyòtartò csillagzat àtfedèse), lassan, lèpèsről lèpèsre megmutatkozzon ès felszabadìtson a teljes igazsàg, ahogy Jupiter egyre közelebb lèp a Szaturnuszhoz, az idő uràhoz.

Kitartàs, hamarosan kienged a szorìtàs.

SzB

https://www.facebook.com/szantocygnus/posts/1278963332480463

https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/4773774736021788



Elme erő

John Kehoe közel harminc éve tanítja az embereknek, micsoda elképesztő ereje van az elmének.

"Minden nemzedék során születik legalább egy könyv, amely egyszerre emeli fel a lelket és inspirálja az elmét... Az Elme Erő egyike ezen ritka gyöngyszemeknek." - Johannesburg Star

"Erőteljes és hasznos információ." - Sue Chown, Képzési igazgató, DeBeers

Ebben a kötetben John Kehoe nemcsak egy sor olyan alapelvet fogalmaz meg a sikerhez és a boldogsághoz vezető útirány feltérképezéséhez, amelyek gyökeresen megváltoztatják az életünket, az Elme Erő ezen felül egy igen különleges és praktikus útmutató is.

Rávilágít, hogyan...
- használd fel a tudatalatti elméd hatalmát,
- aknázd ki a kreativitásodat,
- alkalmazd sikeresen a vizualizációs technikákat,
- alakítsd át az énképedet,
- értelmezd az álmaidat,
- gyógyítsd meg önmagadat,
- fejleszd ki magadban a gazdagságtudatot,
- építs ki és tarts fenn kielégítő kapcsolatokat.

Az Elme Erő rendkívül szórakoztató és informatív.

Egyszerűen kötelező olvasmány azok számára, akik az életet valóban a legteljesebben szeretnék megélni.

"...fontos gondolatok és gyakorlatias technikák kincsestára." - David Feinstein, PhD., A Személyes mitológia társszerzője

"Ez a könyv mindenkinek szól." - Metro Network
https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/ezoterikus-irodalom/elme-ero


https://amegoldas.estranky.cz/hu/cikkek/segito--jo-emberek--helyek--modszerek--konyvek/jo-konyvek/jo-konyvek-2.html



Ez a gyógyír minden betegségre és ártalomra, minden gondra és bánatra, az emberi nem összes bűnére - ez az egyetlen szó: "szeretet".

Ez a szent erő, amely életet teremt és alakít. Valamennyiünk számára ez ad erőt, hogy csodákat tegyünk.
- Lydia Maria Child


,,Nagyon fontos, hogy mindenki tudjon mosolyogni és megtalálja azt, ami boldoggá teszi őt.
Elég egy kedves szó, meleg napsütés vagy egy finom kávé illata. A lényeg, hogy találjunk valamit az életünkben, ami boldoggá tesz minket.”

https://www.facebook.com/photo/?fbid=4296575807048451&set=a.145418938830846