Immanuel Kant - Az ember kiteljesedése
Kant a nevelésnek igen nagy fontosságot tulajdonított. "Az ember csakis a nevelés által válhat emberré. Semmi más, mint amivé a nevelés teszi."
,,Az emberi nem kiteljesedése az a végsõ perspektíva, ami a nevelés mûvészetének irányultságot ad.”
A nevelés célját Kant tehát az ember rendeltetésébõl vezeti le; ez pedig nem más, mint felemelkedés az igazi erkölcsiség szintjére.
Kant azt vallja, hogy el kell juttatni az embert a tiszta moralitás, az erkölcsi autonómia fejlettségi szintjére. Oda, ahol a bensõvé vált erkölcsi szabályok (maximák) irányítják az ember életét, nem pedig az ösztönök vagy a társadalmi törvények és szabályok külsõ kényszere.
Az ember morális fejlõdésének, öntökéletesedésének három lépcsõfoka rajzolódik ki Kant fejtegetései nyomán:
- Az elsõ az õsi ösztönök által meghatározott "empirikus én" szintje, ahol az egyéni érdekek határozzák meg a cselekvést.
- Ezt követi a "szociális én" foka, amelyen már a társas együttélés szabályai kormányozzák.
- Végül felemelkedhet az "autonóm, morális én" szintjére, oda, ahol a belsõ ösztönzõvé vált erkölcsi törvény, a "kategorikus imperatívusz" irányítja magatartását, cselekedeteit. Individuum, majd polgár után így válhat végre emberré - a szó teljes értelmében.
Kant az autonóm moralitást mint eszményt, ideát állítja a tökéletesedésre vágyó ember elé. A teljes erkölcsi tökéletesség az érzékszervek számára hozzáférhetõ "empirikus világban" nem érhetõ el. De az ember tagja lehet az idõfölötti "intelligibilis világnak" is, ahol már nem a kauzalitás törvényei érvényesülnek, s ahol megvalósul a tiszta ész által kínált szabadság.
A nevelés tehát mindenekelõtt a jövõnek szól: "Talán remélhetjük, hogy a nevelés mindig jobb és jobb lesz, és hogy minden következõ nemzedék egy lépéssel közelebb jut az emberiség tökéletesedéséhez, mert az educatio mögött rejlik az emberi tökéletesség nagy titka.”
,,Nagyszerû dolog elképzelni, hogy az emberi természet folytonosan jobbítható a neveléssel. Ez egy jövendõ, boldog emberi nem reménységét nyújtja nekünk."
Kant látja a nevelés elõtt tornyosuló akadályokat is: a szülõk a jelenre, s nem a jövõre készítik föl gyermekeiket, az uralkodók pedig egyszerûen úgy tekintenek alattvalóikra, mint "céljaik elérésének eszközeire"
Az emberben a moralitás tudatát a nevelés folyamán lehet kialakítani.
Kant a nevelés célját két úton: "fizikai" és "praktikus" nevelés révén akarja elérni.
- A fizikai nevelés: a természeti embert alakítja, fejleszti és egyaránt magába foglalja a fizikai nevelést és a szellemit is, azaz a test gondozása mellett a lélek gondozásával is foglalkozik.
- A praktikus nevelés: ami a morális nevelést jelenti. E nevelés révén válhat az ember az érzéki világot meghaladó intelligibilis világ részesévé. Ez a nevelés teszi lehetővé, hogy a cselekedetek erkölcsi megalapozottságból fakadjanak.
A "fizikai nevelés" magában foglalja: a test gondozását (Wartung und Verpflegung) a fegyelmezést (Disziplin) és a kimûvelést (Kultur), azaz a test és lélek kimûvelését, "kultiválását".
A "kimûvelés" önmagában is összetett folyamat: Egyrészt az ember értelmére irányul: ismeretekkel vértezi fel, készségekkel, "ügyességekkel" látja el.
Másrészt viszont "okosságot" nyújt, olyan képességet, amelynek birtokában az ember betagolódik az õt körülvevõ szûkebb-tágabb szociális körökbe. A társas együttélés szabályait elfogadva fel is tudja használni a társadalmat egyéni céljai elérésében.
Ezzel szemben viszont nagyon fontos az edzés, a test, az érzékszervek fejlesztése, a gyakorlás. A gyermeknek természetes lételeme a játék, a természetes keretek között végzett testmozgás. Egy vidám legénykébõl hamarabb lehet becsületes embert faragni, mint egy koravén, okoskodó ifjoncból."
A fegyelmezés a gyermek ösztönös vadságát fékezi, megtanítja állati lényének legyõzésére. Elõkészíti arra, hogy majdan felemelkedjék az autonóm moralitás, az igazi emberség szintjére. Kant elveti a fegyelmezés drasztikus elemeit, a rabszolgákhoz méltó fenyítést. A gyermeket meg kell tanítani arra, hogy úgy éljen szabadságával, hogy eközben mások szabadságát ne veszélyeztesse.
A testi kultúráról, a test kimûvelésérõl szólva az érzékszervek és az akaratlagos mozgások fejlesztését szorgalmazza. Erõre, gyorsaságra, biztonságos, kiforrott mozgásra van szüksége ahhoz, hogy szükség esetén tudjon magán segíteni.
A lélek fizikai kultúrája két úton: szabad és skolasztikus módon mehet végbe. Az elõbbi a játékos tevékenységet, az utóbbi a munkát jelenti. Nem lehet a gyermeknek mindent játékosan megtanítani - bírálja a filantropistákat Kant. "A legnagyobb mértékben fontos, hogy a gyerek megtanuljon dolgozni." nélkül nem élhet. Az iskola sokat segíthet a munkára való hajlam kibontakoztatásában.
Ki kell mûvelni a szellemi erõket: az emlékezetet, a képzelõerõt stb. De el kell sajátítani a civilizáció viszonyrendszerének ismeretét, az emberekkel való bánni tudás képességét, "okosságát" is.
Kant pedagógiájában a fõ hangsúly mégsem az értelem nevelésén van. Ez nem véletlen, hiszen a "praktikus ész"-nek (erkölcsi, morális észnek) filozófiai rendszerében is elsõbbsége van a "teoretikus ésszel" szemben. Csak a "praktikus nevelés" (praktische Erziehung) révén válhat az ember az érzékek fölötti, intelligibilis világ tagjává.
Csak ennek révén válhat képessé arra, hogy alávesse cselekedeteit a már belülrõl átélt, önként vállalt erkölcsi törvények (kategórikus imperatívuszok) irányító szavának. A bensõvé vált erkölcsi törvény racionális úton szabályozza magatartásunkat, nem hagy teret a vívódásnak, a kételynek, az érzelmek hullámzásából fakadó elbizonytalanodásnak.
Kant etikai szigorúsága (rigorizmusa) azt követeli az erkölcsileg érett ifjútól, hogy egy cselekedet ne azért legyen számára értékes, mert hajlama így, hanem azért, mert általa kötelességét teljesíti. ,,Cselekedj úgy - szól Kant sokat idézett tanítása a kategorikus imperatívuszról -, hogy akaratod maximája mindenkor egyúttal általános törvényhozás elvéül szolgáljon."
Forrás: http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/08.02.html