Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kapcsolatok lényege
a részvevők kapcsolódásának a milyensége egymáshoz.

,,A szociális segítő tevékenységének központjában tehát
az egyén képessé tétele áll
a számára elérhető erőforrások birtokba vételére, hasznosítására.”

,,A segítő azonban elfogadó magatartásával egy olyan új kapcsolati mintát nyújt a kliensnek, amely azután visszahat az önmagával való és az egyéb kapcsolataira.”

,,A segítő célja ezért az,
hogy a kliens minden arcát elfogadja,
szeretete ne legyen feltételekhez kötött.
A morális védekező mechanizmus ellenszere éppen ez, amelyet Rogers Martin Buber segítségével világít meg:
amennyiben a klienst a segítő úgy kezeli, mint aki egy diagnózis által meghatározott, besorolt,
fix,
a múltja által véglegessé formált valakit,

akkor tulajdonképpen tárgyként kezeli őt,
és ő maga is hozzájárul ennek a fenntartásához.


Ezzel szemben, ha személyként tekint rá,
akkor az azt is magában foglalja, hogy feltételezi,

hogy a másik most is éppen fejlődik, a születésétől benne rejlő sok lehetőség kibontakoztatásának folyamatában van,
és annak tekinti őt, akivé válhat, vagyis a lehetőségeivel együtt azonosítja és hitelesíti őt.
A kliens pedig ebben az esetben ezt a hipotézist bizonyítja majd a viselkedésével.”

Forrás és a teljes cikk:https://segitohalo.hu/carl-r-rogers-a-segito-kapcsolatrol/

 

Érzed-e magad elég otthonosan ehhez?
 

Mindenki vágyik a valódi szerelemre, az egészséges,
beteljesedést biztosító kapcsolatokra.

 

,,Úgy válunk azzá, amik lenni szeretnénk,
hogy következetesen, mindennap azok vagyunk,
amivé válni akarunk.”

 

Azt gondolom, hogy mentálisan nagyon rendben vagyunk, nagyon együtt van a csapatunk.
 

Ez a csapatmunka diadala volt.
 

,,Egy jól funkcionáló csapat csodákra képes.”

,,Egy cégen belül a legtöbb áttörést a csoportos munka teszi lehetővé,
ahol az egyes tagok különböző képességei
és szakértelmei összeadódnak.”
 


A megoldás: szeretettel átszőve reagálni.

 

Két ember, még ha személyiségük, munkájuk különbözik is, de ugyanabban a hitben gyökerezik, sokkal mélyebb szinten kapcsolódik össze.”

 

A kapcsolatban pedig szeretetre és elfogadásra vágyom, egy igazi társra.

 

A győzelemre hajt. Csak el kell érnünk, hogy olyan legyen neki, mint egy főnyeremény.

Olyan csapat, amely valóban a topot képviseli.


A csapat fejlődése látványos.

Fizikailag és mentálisan felkészülni.
Szakemberek, fejlesztők segítségét kérni, igénybe venni.

Jó energia-áramlás, amely egy magasabb szintre hozza.

Jobb csapat, és magasabb akarati-, rezgés-számon vannak.

Nálunk a jó dolgok együtt járnak.

A csapategység és a szív ereje döntő volt.

Nagyon magas szinten játszottunk.

A szervezet fejlődéséhez
a munkatársak fejlesztése elengedhetetlen.


Tanulj a hibákból, fejlődj. Építs a pozitívumokra.

A gárdához nagy nevek csatlakoztak.

Az előrébb jutás feltételének a beruházásokat gondolja.


Nem léteznek hibák, csak tanulási és fejlődési lehetőségek.

Ne korlátozd magad, merj álmodni.

 

Tovább lép,
és a következő célra fókuszál, felkészül.


Álljunk hozzá mindenhez boldogan
és derűlátó lelkülettel!


„Nem vesztegetik az idejüket arra, hogy a múlton merengjenek.”

Átlépni a korlátokat és kiteljesedni.


,,Borúlátásból vagy a cinizmusból semmit nem lehet felépíteni.
Szemlélődjünk derűlátón, dolgozzunk hittel, és a dolgok megtörténnek.

Ne keseredjetek el! Ne adjátok fel! Keressétek a felhők mögött a napfényt!
Végül meg fognak nyílni előttetek a lehetőségek.
Ne hagyjátok, hogy a gyászhuszárok veszélybe sodorják a kilátásaitokat.

Álljatok hozzá mindenhez boldogan!
Tápláljátok a derűlátás lelkületét!
Járjatok hittel,
örüljetek a természet szépségének,
szeretteitek jóságának.

Az út könnyebb lesz,
kevesebb lesz az aggódás, kevésbé lesznek nehezek a nézeteltérések,
ha megőrizzük a boldogság lelkületét.

https://www.churchofjesuschrist.org/study/manual/teachings-of-presidents-of-the-church-gordon-b-hinckley/chapter-3-cultivating-an-attitude-of-happiness-and-a-spirit-of-optimism?lang=hun

Meg lehet ezt beszélni, ki lehet ebből jönni.

 

Kellenek a jó példák: Tanulnia kell tőle, hogy fejlődni tudjon.

A megfelelő partner(ek) megtalálása.
Természetesen az első lépés a megfelelő partner(ek) beazonosítása.
Minden testvérkapcsolat egyedi, azonban a megfelelő partnernek számos pontban hasonlónak kell lennie pl. célok és értékek.



Így fel tudtam töltődni, hiszen többet lehettem a családommal, a szeretteimmel, pihenhettem.

 „Számomra ez volt a logikus választás.
Végső soron ez volt a legjobb lehetőség is,

úgy éreztem, ő akar engem a legjobban.”

Világos volt, hogy együtt akar velem dolgozni,
ezért volt nagyon könnyű.

 

A mostani hangulat és közeg nyilván nagyon kellemes.

Szeresd azokat, akiket tanítasz!

Megérteni azokat, akiket tanítasz.

A szolgálata során a szeretet motiválta.

A szeretet válik a tanításunk mozgatórugójává.

 

,,Amikor szeretetet mutatsz azok iránt, akiket tanítasz,
fogékonyabbak lesznek.

Segíts megérezniük, hogy őszintén törődsz velük.

Alakítsd ki egy olyan kellemes közeggé,
ahol a résztvevők nyugodtan feltehetik kérdéseiket, fejlődhetnek, elfogadva és szeretve érzik magukat.”



Hogyan tanúsíthatunk szeretetet és kedvességet otthon, vagy az iskolában?

 

Olyan csapat, amely valóban a topot képviseli.

Az a közösségi erő, amellyel mi rendelkezünk
elképesztően erős és ezért nagyon sokat számít.

Olyan csapatra van szükséged,
ahol nálad jobb játékosok is játszanak, akik segítenek jobbá válni.

Csodás, szerető család.

Legyünk a jelenben és a pillanatban olyanokkal, akiket a legjobban szeretünk. Ez a legnagyobb ajándék.

 „Az élet tele van lehetőségekkel arra, hogy ünnepeljünk.”

A szeretet és a győzelem mindenre gyógyír!

Csak tol minket előre, nagy energiával motivál.

,,Mi történik,
ha sikerül pozitívra hangolni magunkat egy feladat kapcsán?
Sokkal jobb eredményeket hozol, vonzol be.”

Továbbra is tanulunk, fejlődünk, fejlesztünk, a cél: jobbá válni, de eddig is már nagyon jó.

Szeretek ennek a csapatnak a tagja lenni.

 

Mindenkivel nagyon elégedettek voltunk.
 


Egy rendkívül magas szintet képviselő,
szuperprofi csapatot akar maga köré szervezni.


A csapat nagyszerű munkát végzett.
A legelképesztőbb érzés, amikor egy csapat tagjaival dolgoztok a győzelemért,
és elértek sok fantasztikus címet és élményeket.
Hatalmas elismerés jár a csapatnak!

,,Olyan ember kell,
aki azonosul a csapattal és a követett iránnyal.

Aki átérzi, hogy igazán nagyszerű emberekkel dolgozhat,
és képes továbbra is felemelni őket.

Sok nagyszerű ember van a csapatnál.”

A csapatnál lehetősége lesz magas szinten tovább fejlődni,
a mi célunk pedig az,
hogy ebben minden szükséges támogatást megadjunk neki.

Feltörekvő versenyző, sikeres versenyzőként,
de emberként is, rendkívül kedves.
Sok versenyző számára példakép.

 

Rendkívül tehetséges játékosok,
akik már azt is megmutatták, hogy milyen minőséget képviselnek.

Azt lehet fejleszteni,
aki hagyja magát, aki fejlődni akar.

Fantasztikus munkát végeztünk.
 

Elkezdtük a részleteket alaposabban begyakorolni.

Ami engem illet, nagyon boldog vagyok a jelenlegi helyemen.

„A kapcsolatunk mindig nagyon-nagyon jó volt.
Vannak pillanatok, amiket sosem fogok elfelejteni.
Látni az örömöt mindenki arcán az igazán különleges a számomra.
Igazán klassz velük dolgozni.”

„Sok kiváló emberünk dolgozik a jó eredményekért,
és a csapat teljes munkájának össze kell adódnia.”

 

- Mondasz valamit a menyasszonyodnak?
- Igen. Elfogadlak (név), hites feleségemül. Ígérem, hogy ezután is szeretni, óvni és tisztelni foglak.
Veled maradok betegségben, egészségben, szegénységben, gazdagságban, míg a halál el nem választ. (És egy személyes megjegyzés: El kell mondanom, hogy a szex valami isteni ezzel a nővel).

 

Amiben én egész életemben hittem, hogy a CSALÁD, a FÉRFI, a NŐ, és a GYERMEK(ek) tudnak szeretetteljes, jó, pozitív egymást támogató közösséget alkotni, ahol jó lenni, ahol jó élni.

De nyilván, ahol és amikor a SZERETET a domináns energia, ott csodás élni nagyon mindenkinek.

Ugyanakkor nagy általánosságban a mentális egészségre nagyobb figyelmet kellene fordítani.

Minden alkalommal, amikor találkoztunk, pozitívan viszonyultunk egymáshoz.

 

,,Önbizalom segít abban,
hogy jól érezze magát a bőrében az iskolában és a szociális kapcsolataiban,
így nagyobb eséllyel váljék belőle egy pozitív, önálló és életrevaló személyiség.”

 

Az embereket egymástól elválasztó falakat lebontó cselekvő szeretetről, a megbocsátásról, a jóindulatú kedvességről szól ez a pozitív érzelmekben gazdag történet.
 

Egy erős, békés, boldog család és társadalom.
Mindent megtesz, hogy védje annak egységét, jólétét és békéjét.


– A munkatársaim nélkül nem tudtam volna elérni ezeket az eredményeket. Érezniük kell, hogy ez nemcsak egy munkahely, hanem idetartoznak, itt az ő gyarapodásuk is biztosított, a megbecsülés és elismerés nekik is jár.

– Igyekszem mind anyagilag, mind erkölcsileg kifejezni a dolgozóim iránti megbecsülésemet, mindenben segítem őket, legyen az tanulás vagy családi problémák megoldása, hogy jól érezzék magukat, és teljes odaadással dolgozzanak.

https://agraragazat.hu/hir/a-gep-preciz-de-az-ember-nelkulozhetetlen/

 

Izgalmas, amikor az álom valóságossá válik.

Tökéletes találkozás kell,
mint a romantikus filmekben.

Egy valóra vált álom.. egy örök emlék.

Könnyes szemmel néztem újra és újra..
Köszönöm, hogy ezt megélhettem, de leginkább azt, hogy mindezt Veled élhettem át!


Milyen csodás kirándulás volt :)
Új élményekre és tettekre inspirálva

Olyan a hangulat, mint holnap - tavasz

Boldog tavasz első napját! Ez a szerelem, megújulás, növekedés és új kezdetek gyönyörű időszaka

 

Én vagyok a kedvenc  Disney hercegnőd?

Megengednéd, hogy én legyek a Valentin napi randid?

Neked mi az álom karácsonyi ajándék?


Köszönöm legjobb Mikulásom, hogy minden napomat ünneppé varázsoltad

Lehetek a barátnőd?

 

Tanulj a hibákból, fejlődj. Építs a pozitívumokra.

A gárdához nagy nevek csatlakoztak.

Az előrébb jutás feltételének a beruházásokat gondolja.

Egyértelműen az a célunk, hogy minél jobban felkészüljünk.


 


RICHARD TEMPLAR - AZ EMBERI KAPCSOLATOK SZABÁLYAI

Személyes útmutató ahhoz, hogy mindenkitől a lehető legjobbat kapjuk.

Mindannyian arra vágyunk, hogy minél jobban elboldoguljunk másokkal.
A szerencsések egy olyan hatodik érzékkel rendelkeznek, amely megsúgja nekik, mire vágynak és mire gondolnak mások.
Így szinte erőlködés nélkül képesek maguk mellé állítani az embereket, emellett gondoskodnak arról, hogy a környezetükben élők boldogok és motiváltak legyenek.

Vajon tudnak valami olyasmit, amit mi nem? Vajon elleshetnénk valamit tőlük? A válasz egyértelmű: igen!

Ezek a kiváltságosok tisztában annak az emberi kapcsolatok szabályaival.
Ezek a szabályok segítenek abban, hogy felvegyük másokkal a kapcsolatot, hogy erős kötelékeket alakítsunk ki barátainkkal és kollégáinkkal, és hogy még a nehéz esetként számon tartott emberekből is a lehető legjobbat hozhassuk ki.

A szabályoknak hála mindig tudjuk majd, mit kell mondanunk és tennünk egy-egy helyzetben, és ösztönösen ráérzünk, hogyan kezeljük a legnehezebb szituációkat is.
Hamarosan bennünk is meglesz az a hatodik érzék, amelyre mindig is vágytunk.

https://alexandra.hu/konyv/tarsadalomtud-pszichologia/scolar-kiado/richard-templar/az-emberi-kapcsolatok-szabalyai/

 

 

 


 

A versenyzők testi- és a lelki stabilitásán is múlhat a jó eredmény.
Amely jógával kiválóan fejleszthető.
Azonban
a stabilitás nemcsak sportolóként, hanem átlagemberként is kiemelkedően fontos az életünkben.
Nélküle képtelenek vagyunk alkalmazkodni a változásokhoz.
Feszültek, nyugtalanok leszünk, mert hajlamosak vagyunk átadni magunkat a problémáknak

ahelyett, hogy megbirkóznánk velük.

https://www.jogaklikk.hu/blog/_Testi-lelki_stabilitas_a_nemet_focistak_titka__171/

 

 

Egészen meghatódtam.

 

Édes az élet veled

 

 

Egy kis Lélekmasszázs.


Kellene valami, ami idecsalogat engem. Szóval a forró víz, meg a párolt zöldség nem csalogat.

 

Szeretet-kapcsolatok.

Nagyon sok szeretetet tett bele abba a kapcsolódásba.

Szinte azonnal mély bizalom és szeretetkapcsolat alakul ki közöttük.

A derű, jóság, szeretet sugárzik belőle, és ez hat az emberekre.

Az én témáim: a szeretet, a siker, a boldogság és a megvilágosodás.

Egyre több emberre van gyógyító, erőt adó, nyugtató és feltöltő hatással.

Ez a hely itt, olyan kellemes és otthonos! Gyönyörű, világos és tágas. Nagyon bírom!. J

 

Mindenki vágyik a valódi szerelemre, az egészséges,
beteljesedést biztosító kapcsolatokra.



 


 

Fontosak a mikrokapcsolódások

A valahova tartozás érzését megélhetjük a baráti, vagy a közösségek mentén formálódó kapcsolatokban egyaránt, és ezek ugyanúgy jó hatással lehetnek ránk.

Sőt még az olyan mikrokapcsolódások is
pozitív irányba változtathatják meg kedélyállapotunkat,

mint a kedvenc újságárusunkkal való pár perces csevej,
vagy amikor a pékségben már kérdés nélkül is a kedvenc péksütinket csomagolják a zacskóba.
Még séta közben egy idegennel váltott félmosoly is azt éreztetheti velünk, hogy tartozunk valahová.

Forrás és a teljes jó cikk: https://elle.hu/eletmod/tarsas-kapcsolatok-egyeni-boldogsag-7233

 

 

 

 

A siker kulcsa: a minőségi játékoskeret és stáb,
a kiváló csapategység, valamint a jó hozzáállás.

 

,,Mindenki számára teret kell biztosítanunk, hogy értékelhesse saját, mások, valamint a stáb egészének munkáját, rámutatva saját és kollégai erős és a megerősítésre szoruló pontjaira.
Az edző dolga lesz, hogy ebből mérleget vonjon és azonosítsa a tökéletesítésre váró területeket, valamint kijelölje az új minőségi jellegű, elérendő célokat.”
https://www.youcoach.hu/articolo/szakmai-st%C3%A1b

,,Az a dolgunk, hogy segítsük őket, hozzuk ki belőlük a legtöbbet úgy,
hogy az a munka végül a csapat sikerességében legyen mérhető.”
 

Mindenki nagyon lojális a csapathoz és ez sok erőt ad nekünk.

A klub a stabilitás és nyugodt fejlődés képét mutatja.

 

Az egyesület célja, hogy a csapat a tehetséges játékosok, stábtagok és vezetők által még jobb teljesítményt nyújtson.

Olyan csapatra van szükséged,

ahol nálad jobb játékosok is játszanak, akik segítenek jobbá válni.


Te egyike vagy azoknak,
akik előrébb viszik ezt a csapatot.


A csapatban nagyon jó szakemberek dolgoznak.
 

Nagyon fontos, hogy a nap során a lehető legjobban tudjuk kezelni az energiaszintünket.

 

,,A dolgok pozitív címkézésének fontosságáról fogunk beszélni,
ezen belül is a hiba fogalmáról,
amit gyakorlatias és kezdeményező felfogásban kellene megélnünk


 

Az edzőnek
segítenie kell abban,
hogy a játékos a játék szempontjából hasznos viselkedésre/mozdulatra/taktikára irányíthassa a figyelmét, mutasson irányt neki, de ne gondolkodjon helyette.

Így elkerüljük, hogy a hibát a sportoló passzívan, a motivációt negatívan befolyásoló módon élje meg.

A célkitűzés egy elérendő eredmény felé mutat.
A hiba viszont egy legyőzendő akadály vagy határvonal, ami visszatart minket.

https://www.youcoach.hu/articolo/hiba-szeml%C3%A9letv%C3%A1lt%C3%A1s?language=en


 

Láttuk, hogy minden technikai elemet az őt alkotó, kisebb cselekvéselemekre oszthatunk, és a játékos - a sporttevékenység előtt vagy után - magában átismételheti, mit kell tennie.


Láttuk továbbá, hogy két szabályt kell betartanunk, amik a következőkre vonatkoznak:

  1. ne gondoljunk arra, mit nem kellene csinálnunk
  2. ne gondoljunk az épp elkövetett hibákra

 A belső dialógust arra is használhatjuk, hogy megtartsuk a feladatra irányított koncentrációnkat,
és kevesebb teret engedjünk aggodalmainknak.

Megesik, hogy amikor egy játékos feszült, gondolatai rossz irányba terelődnek és negatív felhangúak lesznek.
Néha nagyon nehéznek bizonyul az izgatottságszintjének csökkentése, az ellazulás.

A belső dialógust felhasználhatjuk tehát arra, hogy figyelmünket negatív gondolatainkról vagy fizikai benyomásainkról visszatereljük az adott helyzetre
 

Összefoglalva a leírtakat,
a belső dialógus hasznos lehet
a figyelem visszanyerésében valamint abban, hogy koncentrációnkat a meccs és/vagy edzés fontos szempontjaira irányítsuk,
ezzel is szolgálva az optimális teljesítményt, mint kitűzött célt.

 https://www.youcoach.hu/articolo/bels%C5%91-dial%C3%B3gus-mint-figyelem-horgonya


,,A szorongást elsősorban az befolyásolhatja, hogyan „gondolkodunk”,
edzünk-e vagy éppen meccset játszunk.
Gondolkodásunk tehát növelheti vagy csökkentheti a szorongást.

 

Az jó, hogy meghatároztuk,
min kell dolgoznunk csapatként.
Az biztos, hogy sokat fogunk fejleszteni,
ez kell a győzelemhez.

Biztos lehet benne, hogy a csapata nagyon is támogatja.

 

Nagy sikereket ért el, és neki az számít, hogy mit épített fel, illetve kikkel építette fel.


Építs egy sikeres, nagyszerű csapatot!

Jobb, tehetségesebb, minőségibb játékosaik vannak technikailag, fizikálisan és mentálisan.

A siker, a szeretet, a felejthetetlen élmények és érzelmek, amik összekovácsolják a csapatot.

A kellemes, pozitív érzelmekkel átélt pillanatok arra motiválhatják a csapattagokat, hogy a segítségnyújtás által képesek pozitív hatást gyakorolni mások életére.
 

Mindenkivel nagyon elégedettek voltunk.
Remek embereket ismertünk meg bennük és örülünk, hogy a csapatunk tagjai.


Maximális pozitív energiával és nagy szeretettel várták és fogadták.


A megtartó CSAPAT
Nem mindegy, hogy egy szervezetet emberek csoportjai
vagy valódi csapatok alkotják.
Az utóbbi a kulcsa egy szervezet hatékony, sikeres működésének.


 

Ez itt a csapatmunkáról szól, mindenkinek össze kell tartania, és dolgozni kell a további sikerekért.
 

„A csapat a csapat. Mindenkinek kulcsfontosságú szerepe van. Ez a csapat nagyon sikeres és stabil már nagyon hosszú ideje.”

Arról van szó, mit hoz tehetség és vezetői tudás terén. És ez vitán felül áll. Pluszt hoz a csapatnak.
Mindenkit hajt, motivál. Jó példát mutat.


Négy kulcsfontosságú szakembert szemeltünk ki maguknak

,,Az utóbbi hónapokat nézve a mi csapatunk fejlődött legtöbbet, mert nagyon jól dolgozott. Egyszerűen ezt kell csinálnunk tovább.”

Mindenki tudja, milyen tervekkel jöttem ide,
ahhoz, hogy elérjük ezeket, dolgozunk tovább.

Képesek vagyunk rá,
elérhetünk bármilyen célt, amit kitűzünk magunk elé.


Tájékoztatom őket,
hogy mi kell a győzelem megszerzéséhez,
és ügyelek rá, hogy a megfelelő képzésekben vegyenek részt.

 

Győztes mentalitással jöttünk ide.
 

 

Érezni lehetett a fejlődést,
olyan egységes csapatmunka volt tapasztalható,
amely az eredményekben is megmutatkozott.


Azonban a sikerek igazi kulcsa
a biztos háttér,
a családias hangulat,

amelyben nyugodt körülmények között fejlődhetett az egyén és a közösség is,
amelyből igazi csapattá szerveződött a társaság. Idén tényleg mindenki egy irányba húzta a szekeret.

Minden kérést, igényt tudtak teljesíteni, amiért nagyon hálás vagyok

A háttér biztosításában a klub vezetése erőn felül teljesített,
megoldott minden hárítandó feladatot.

Ami a játékosokat illeti, egységes csapatot sikerült alkotni,
akik képesek egymásért, a klubbért küzdeni, harcolni.

Legfőbb motiváció a játék szeretete volt.
Fantasztikus érzés volt ebben a gárdában játszani.


A csapategység volt a fegyverünk a szezonban.

Nehéz mérkőzésen mindig volt valaki, aki vitte a csapatot a hátán.

https://meafc.hu/2023/05/16/a-csapategyseg-a-sportag-szeretete-hozta-meg-az-extraligat/


Megmutatták, hogy képesek nagyon magas szinten játszani.


Nagyszerű csapat, akikkel nagyon jó együtt dolgozni.

Nagyszerű embereket ismertem meg a családnál, és ezen embereknek köszönhetően otthon éreztem magam már az első pillanattól.

Nagy öröm számomra,
hogy
remek emberekkel lehetek együtt.

Itt nagyon jól lehet dolgozni és fejlődni, nem csoda,
hiszen nagyon pozitív és családias a hangulat
.
A tisztelet megvan mindenki felé, itt lehet dolgozni, fejlődni. Jelenleg nagyon jó helyen vagyok!


Nagyratörő céljaink vannak,
a megvalósításukat pedig
a kiváló szakembereink és fejlesztéseink biztosítják.

Nagyon elszántak vagyunk, folyamatosan fejlődünk, és egyre jobb a csapatunk.
Barátságos légkör.

Sok időt fordítunk a játékosok mentális képzésére is,
valamit a pozitív érzelmek, a pozitív légkör fenntartására.

- Olyan jól sikerült minden.
- Jó csapat vagyunk.
- Bizony.


Itt úgy érzem, hogy megbecsülnek és szeretnek.
Örülnek annak, hogy itt vagyok,
mint ahogyan én is örülök, hogy itt lehetek!

Kétség nem fér hozzá, hogy nagyon jó helyen vagyok.

 

Egészséges kapcsolatok

Szerző: Életmód Orvosi Központ

A társas támogatás
igen nagy szerepet tölt be az egyén életében,
különösen az életmód alakulását tekintve.

Az egészséges társas kapcsolatok előnyös irányba befolyásolhatják az egyén életmódját azáltal, hogy segítik az egyént abban, hogy könnyebben megküzdjön a stresszhelyzetekkel.

Az egyik legfontosabb szempont,
hogy az egyént körülvevő emberek mindig
azaz stresszhelyzetben is
elérhetőek legyenek az egyén számára.

A társas kapcsolatokba vetett hit,
miszerint a körülvevő személyek jelen vannak,

csökkenti az egyén stresszhelyzetekben megnyilvánuló érzelmi és fiziológiai változásokat,
azaz a stressz egyénre gyakorolt negatív hatásait.


Az egészséges társas kapcsolatok megléte
növelheti az egyén szempontjából pozitív érzelmek jelenlétét
és csökkentheti a negatív érzelmek kibontakozását, intenzitását és időtartamát.

Az egyén tehát gyorsabban és könnyebben meg tud küzdeni a negatív érzelmekkel, kisebb hatással lesz az életmódjára, egészségmagatartására, mintha nem lennének jelen a társas kapcsolatok.

Forrás és a teljes cikk: https://www.eletmodorvosikozpont.hu/eletmod-orvoslas/egeszseges-kapcsolatok

 

 

A szeretetkapcsolat hiánya

Amennyiben az első életévekben a gyermektől megvonjuk az anyai gondoskodást és szeretetkapcsolatot,
súlyosan sérül a gyermek személyisége.

….

A gyermek érzelmi fejlődése akkor is sérül, ha anyja mellett nevelkedik, de az anya nem törődik vele, érzelmileg elhanyagolja. 

A szeretet-deficit egy életen át függőséget okozhat,  lehetetlenné teszi az identitás és az autonómia kialakulását, súlyos személyiségzavarokhoz vezethet.

http://janus.ttk.pte.hu/tamop/kaposvari_anyag/jozsef_istvan/a_szeretetkapcsolat_hinya.htm
 


Ha kiemelik az ingerszegény környezetből, és egy szerető környezetbe helyezik,
a folyamat még visszafordítható (reverzibilis),
a tünetek mérséklődnek, akár teljesen meg is szűnhetnek.

 

 

 

Szeretetkapcsolat a hosszú házasság titka
 

Tízezer nő bevonásával végzett nemzetközi vizsgálat szerint
párkapcsolatban a nő létszükséglete
 
a biztonság és a szeretet.
Ezt várja el a férfitől.
Ha a férfi nem veszi őt el feleségül, elmarad ennek az alapszükségletének a kielégítése.
A kevés házasságkötés egyik oka az,
hogy a nőkben megrendült a biztonságérzet.

 

Az identitáskutatás azt mutatja, hogy felnőtt az,
aki tud adni, elköteleződni, és felelősséget vállalni.

 

– Mi hiányzik leginkább a mai házasságokból?

– Alapvető probléma,
hogy kivesznek

a gyöngédség és a szeretet kifejezésnek a természetes testi módjai:

nem simogatjuk,

nem ölelgetjük egymást,

nem mondjuk, hogy jaj de örülök, hogy te vagy a párom.

Szóval nincsenek szeretetkifejezések.

Ha gyerekként kaptam szeretetet, akkor el fogok jutni oda, hogy adni is fogok.
Mert szeretem a páromat, és boldogak szeretnénk lenni.
Gyökösi Endre pasztorálpszichológus szerint az erosz, az agapé és a filia három különböző szeretetfajta. A legkönnyebben gerjedő eroszt az agapé emeli olyan magasra, hogy

a társam, aki engem boldoggá tesz,
annak én hogyan szerezzek örömöt?
Úgy, hogy adok.
Ha a társamnál észreveszem, hogy nem olyan, amilyen volt,

a szeretet azt jelenti,
ki tudom mondani:
annak ellenére szeretem, hogy ő most olyan.
A szeretetem változtathat a helyzeten.

Forrás és a teljes cikk: https://erdelyinaplo.ro/interju/szeretetkapcsolat-a-hosszu-hazassag-titka



 

Szeretet kapcsolatok – Kapcsolat méreg és feltétel nélkül

Fekete Kata

Mindenkinek van családi mintája és sok-sok tapasztalata, hitrendszere, ami által létrejött egy elképzelése arról, hogy mi is az a szeretet és annak milyennek kellene lennie.
A másiknak hogyan kell viselkednie, hogy érezze a szeretetet.

Belegondoltál-e abba, hogy ez az, ami megbuktatja, akadályozza, korlátozza, konfliktusossá teszi a szeretet kapcsolatok bármelyikét? 

 

Szerinted, mi a szeretet?

Bármit is nevezel meg, az, hogy meg tudod nevezni azt jelenti, hogy a szeretet számodra egy elképzelés halmazon alapuló érzés.
Ez azt is jelenti, hogy azt várod másoktól, hogy úgy szeressenek téged, ami megfelel a te szeretetről alkotott elképzelésednek, mert csak ebben az esetben fogod szeretve érezni magad. Ahhoz, hogy a másik tartósan megfeleljen ezeknek az elképzeléseknek az kellene, hogy ő úgy legyen önmaga, ahogyan ez épp illeszkedik az elképzeléseidbe is.

Ezért futnak zátonyra a szeretet kapcsolatok

Tartósan nem lehet fenntartani az elképzeléseken alapuló szeretetet, mert eljön a pillanat, amikor vagy feladjuk személyiségünket a másik elvárásaiért vagy saját személyiségünket választjuk.
Ha “kicsit” adjuk fel a személyiségünket a kapcsolatért, akkor a szeret – nem szeret válik sorsunkká.
Nem tudjuk igazán megélni a szeretve vagyok érzést,
de a kapcsolat megmarad és megmarad a kapcsolatban feszülő szeretet is, csak valahogy nem tud kiteljesedni.


Az elvárások a szeretet kapcsolatok mérge

Minden érintettnek vannak elvárásai a szeretetről, általában sok különbséggel.

Az ezekhez való ragaszkodás ellehetetleníti a valódi szeretet megnyilvánulását. 

Az elvárások belső konfliktust okoznak, mert egyszerre szeretnénk megfelelni a másik elvárásainak, de közben önmagunkat nem adhatjuk fel a másik kedvéért.

Bármelyiket választjuk, az külső konfliktust okoz.

Az elvárásainkat viszont félünk feladni….

Belegondoltál már, hogy miért és melyiket?
Mikor ezzel szembenézel magadban a kérdés mélységében, el fogod tudni engedni őket.

Hisz valójában a szeretet nem egyenlő az elvárásoknak való megfeleléssel, sőt a kettőnek semmi köze nem kell, hogy legyen egymáshoz.

 (Ha szeretnéd ezt a tudatalattid szintjén is a magadévá tenni, akkor ennél a cikknél ebben a csoportban találsz ehhez programozott ThetaHealing letöltést: https://www.facebook.com/groups/524617121073203/)


Mitől marad meg a szeretet kapcsolat?

A szeretet feltétel nélküli, azaz korlátlan, azaz végtelen és időtlen.
Ha eként éled meg,
nem múlik el,

míg elmúlik addig van – gyakran a tudatalatti szintjén – olyan feltétele, ami miatt el kell múlnia.

Az is egy feltétel lenne, ha a szeretetet érzésnek tekintenénk. Az érzések jönnek, mennek, a szeretet pedig VAN.
Könnyen összetéveszthető az érzésekkel, mert a testünk érzékszervei az érzelmekkel azonos módon (is) éreztetik. Az is feltétel lenne, ha csupán valakikre korlátozódna (!) és lennének olyanok, akikre nem vonatkozna.
Az is feltétel lenne, ha viszonzástól, kölcsönösségtől függene és az is, ha elképzelés, elvárás lenne (hisz az is változik).
Az is feltétel lenne, ha csak akkor éreznéd magad szeretve, ha a másik valamilyen vagy valamilyen módon viselkedik vagy ha valamelyik félnek meg kellene felelnie hozzá.

Az is feltétel, ha a szeretetnek mennyiséget, minőséget adsz vagy adott helyhez kötöd.

Bárhogyan akarnád meghatározni mi a szeretet, azzal csak lekorlátoznád, leszűkítenéd, azt ami az valójában.
A szeretet ezért meghatározhatatlan.
Mikor meghatározással leszűkíted, akkor a szeretetnek ez a “szűk” köre válik tapasztalásoddá.

Ezek bármelyikét olvasva rossz érzésed támad vagy az a gondolatod, hogy ez nem igaz , akkor tudd, hogy a tudatalattid szintjén valamilyen hitrendszer akadályozza a szeretet valódi természetének kibontakozását.

A feltételeket azzal tesszük létezővé, élővé, hogy hiszünk bennük és ebből a szempontból mindegy, hogy tudatosan vagy csak tudatalatt.
 

A feltétel nélküli szeretet

Az igaz természeted.
Minden korlát, amit tudatosan vagy tudattalanul állítottál fel feltételként a valódi önmagadtól választ el.
Míg elválaszt nem tudod mélységében, időtlenségében megélni, ezért nem is tudod elképzelni, hogy az milyen.
Addig csupán a szeretetről alkotott gondolatokon alapuló érzéseket éled.
Ahhoz tudnám hasonlítani a különbséget, mint mikor a szerelmedet élőben öleled vagy csak a fényképét öleled.
A feltételeidet felismerve elengedheted őket egyesével.
Hisz ugyan mire lenne jó feltételekkel korlátozni a szeretetet?

 Így eljuthasz szép lassan a valódi lényedig.

 
Felismerheted a valódi önmagadat is és ezzel hamar lehullik a fátyol,
ami eddig eltakarta előled,
hogy a feltétel nélküli szeretet van
és ez igaz természeted.

https://naturmagazin.hu/szeretet-kapcsolatok-feltetel-nelkul/

 

Minden nő szívének mélyén az isteni nőiség rejlik.

Ott van minden, ami csodálatos, ami kedves, ami inspiráló – minden nőben, mindig, mindenhol.

Az összes nő szívének a közepén a bölcsesség, az inspiráció, a szexuális kívánatosság, a simogató, gyógyító szeretet esszenciáját találod. Az esszenciáját mindennek.

Ám mindezt – jó okkal – koncentrikusan elhelyezkedő falak védik.

Ahhoz, hogy a falakon egyre beljebb juss,

fokozatosan növelned kell az odaadásodat, és amint ez megtörténik, áldásban részesülsz.

Ez nem olyasmi, amit szóbeli megállapodások révén elintézhetsz egy nővel.

Ő nincs is tudatában annak, hogyan nyissa ki ezeket a belső kapukat.

Az imádatban kifejeződő láthatatlan varázslat tárja szélesre őket.

Ha a legkülső falon kívül állsz, pusztán azzal találkozol, amivel a többi szerencsétlen férfi:
….


Belépve az első kapun, már részesülhetsz valami másban.

Amikor rád néz majd, különös csillogást veszel észre a nő szemében. Szemérmesen válaszol a kérdéseidre. Finoman érezteti veled, hogy van itt még sokkal több is, ami rád vár.

Ha megajándékozod őt az

  • elköteleződéseddel,
  • a figyelmeddel,
  • és az imádat apró csíráival,

átléphetsz a következő kapun, és ő megnyitja neked a szívét.

Megosztja veled a bizonytalanságait, sebzettségét, és legmélyebb vágyait. Sok férfi visszalép ezen a ponton, mert felismerik, hogy az ár, amit fizetniük kell azért, hogy még mélyebbre menjenek, túl magas ahhoz képest, amit hajlandóak megfizetni. Elkezdik megérezni a felelősség súlyát.

Ám azok, akik vállalják, hogy átlépnek a következő kapun is, ajándékba kapják a nő

  • hűségét;
  • hajlandóságát arra, hogy kitartson mellettük, bármi is történik;
  • hajlandóságát arra, hogy felnevelje a gyerekeiket;
  • figyelmét a beszélgetésekben; és ha igazán szerencsések, talán még azt is, hogy néha összeszedje utánuk a piszkos zoknikat.

És ez így folytatódik. Talán most már érted a lényegét.


A középponttól számított második fal környékén a nő leereszti személyiségének fátylait, és megmutatja neked, hogy emberi lényként egyben átjáró is egy sokkal hatalmasabb világba.

Megmutatja neked a haragot, amely nem az övé, hanem minden asszonyé. Felfedi előtted a türelmet, amely szintén egyetemes.

Beavat bölcsességébe. Ezen a ponton megtapasztalhatod a női archetípusokat, melyek istenként és istennőként, minden hagyományban megjelennek.

Majd pedig a középpontban, a legbelső szentélyben odaadásod minden szintjén egyszerre csak elárasztanak az ajándékok.

Felfedezed a nőiség esszenciáját, és egy nem feltétlenül romantikus, mégis megszentelt módon

felismered, hogy bármelyik nővel eljuthattál volna ide, ha hajlandó lettél volna a beavatás minden lépcsőjét végigjárni.

Amikor teljes szívedből szeretsz egy nőt, és lényének esszenciájával kapcsolódsz, az egyetemes női isteni tűzzel találkozol.
és minden nap tölts el előtte pár percet azzal, hogy kifejezed a hódolatodat. Igen, minden nap, a hódolatodat.
Az imádatodat, a csodálatodat, az odaadásodat. Szórd tele rózsaszirmokkal. Olvass fel verseket. Ajánlj fel mindent, és kérd meg őt, hogy fedje fel előtted legbelső lényegét.

Meglásd, mindez csodákat művel: akár egyedül vagy, és arra vársz, hogy találkozz végre az igazival; akár kapcsolatban vagy és szeretnél mélyebben kapcsolódni az asszonyoddal.

A másik lépés, amit megtehetsz az, ha kialakítod azt a szokást, hogy az asszonyodnak – vagy bármely nőnek – naponta tízszer elmondasz valamit, amit csodálsz benne. Például: Imádom, ahogy nevetsz. Tetszik a samponod illata. Gyönyörű színe van a szemednek. Természetesen a megfelelő helyen mondd a megfelelő dolgot. A kedvesednek egészen merész kijelentéseket is tehetsz, de mindenki mással meg kell húznod a határokat. Kommunikációdat az határozza meg, hogy melyik kapunál találod magad. Ha például az élelmiszerbolt pénztárosának azt mondod, hogy milyen szépen gömbölyödik a keble, az inkább minősül zaklatásnak, mint őszinte elismerésnek.”

(Forrás: www.arjunaardagh.wordpress.com.)

Forrás és a teljes cikk:  http://igazabolszerelem.hu/blog/reszletek/30_bolcsen_cselekszel_ha_imadod_a_not/

,,Elképesztő stabilitás jellemez bennünket.

Az emberek azért dolgoznak itt,
mert szeretnek itt dolgozni.
Élvezik az itteni munkát, osztoznak a közös szenvedélyben, a versenyzés iránti szenvedélyben, élvezik a küzdelmet a kemény ellenfelekkel.”

Ahogy körbenézek ebben a teremben, eszembe jut, hogy a Karácsony miről szól: család, barátok. A férjem egyszer életre szóló karácsonyokat ígért.
 

Emlékszem, mit mondtál, amikor megkértem a kezed: Kövesd a szíved. Ez volt életem legjobb döntése. .. Örökké szeretlek (név).

- Mit írt?
- Hogy kövessem a szívemet.
- És hová vezet a szíved?

 

Legyél jelen azok életében, akiket szeretsz!.

Törődik veled, szeret téged.

Tudod, egész életemben vártam, hogy megtaláljam álmaim nőjét, és amikor kimondom az igent, szeretném, ha az örökké tartana.

 

Bízz az ösztöneidben, helyesen fogsz cselekedni.

 

Gondolkoztam azon, hogy mit szeretnék.

 

Tudod, én tökéletes házról álmodom.

 

Képes vagy rá!

 

Ne sajnáld, hogy önmagad vagy!.

- Szeretnék egy olyan társat, aki a tetőről kiabálja ki, hogy: Szeretjük egymást!
- Megérdemled!.

 

Imád téged, és én is. …Ő is szeret téged, mindig is így lesz.


Szerintem együtt kell mennünk, ahogy terveztük.
 

Te és én együtt vonulunk át ezen a világon, kézen fogva. Igen. És minden lépésnél veled leszek.

Szép vagy, mint mindig.


Azt hiszem, még életemben nem láttam ilyen szép ifjú hölgyet.

 

Drága feleségem, gyönyörű feleségem.

- Rád és Audrey-ra gondoltam minden nap minden percében. Életre szóló karácsonyokat ígértem.
- Annyira Szeretlek.
- Szeretlek.

Hazajöttem!. Annyira hiányoztál!.

 

 

- Karácsonyi esti mesék -

 

 

Tökéletes panoráma. A tenger hangja varázslatos.

Amikor belépsz, a báj és a boldogság érzését érzed.

- Elment a nap, de nézd ezt a tájat! Ilyet nem látni Londonban, ugye?
- Hát, ilyet nem.

Oh, hát ez gyönyörű, nahát!

Valami azért lesz a kedvenc helyed, mert azon a helyen vannak a szeretteid.

- Élvezed a kilátást?
- Nagyon. Nagyon élvezem.

Messze földre sodorhat az élet, lehetnek álmaid, melyek ismeretlen utakra visznek, ott rád találhat a szerelem, vagy a remény.

Sosem fogy el a szeretet a család felé.

 

Támogatunk téged.

Egy csodás, élettel teli nő.

Nagyon szép a szemed, olyan vagy, mint egy hercegnő.

 

Szandi: Egy párkapcsolatban szeressük egymást, akár önmagunknál is jobban

,,Amikor először beléptem a próbaterembe és megláttam, onnantól kezdve egy láthatatlan szál kötött össze minket.

Közös volt bennünk a szakma iránti alázat és a világlátásunk.
Vonzott a tehetsége, a precizitása, és rendkívüli módon imponált az intelligenciája, no meg az Istenhite.

 

– Mi maximálisan támogatjuk és segítjük egymást, ott állunk a másik mögött, mert csak így lehet. Én örülök az ő sikerének, és ő is örül az enyémnek, hiszen mindent közösen értünk el.

 

Amikor például a Solaris együttessel játszanak, bárhol is van koncertjük a világon, én ott vagyok, mint a legnagyobb rajongójuk. Ilyenkor nem művész vagyok, hanem egy feleség, aki büszke a férjére.

 

Számomra nagyon fontos, hogy szakmailag is ki tudjak teljesedni, és helyt tudjak állni minden területen. Mert ha sikeres vagyok, akkor édesanyaként is sokkal lelkesebb és boldogabb tudok lenni.

Mindent meg lehet oldani, ha az embernek egy ilyen társa van.


– Ha bármilyen probléma merül fel egy kapcsolatban, akkor vissza kell menni azokba az időkbe, amikor megismertük egymást.
Átgondolni, hogy miért szerettünk egymásba. Felidézni, hogy milyen volt, amikor nagyon szerelmesek voltunk. Majd rájönni, hogy vajon ez mitől változott meg.


– Miért működik ilyen harmonikusan a kapcsolatuk, mi a recept?

– Hiszek a kommunikáció erejében, mind a párkapcsolatok, mind a szülő-gyermek kapcsolat terén.
Vallom, hogy mindent meg lehet beszélni a másikkal. Épp az a baj a legtöbb házasságnál, hogy az emberek elfelejtenek beszélgetni egymással.

Mi sose fekszünk úgy le aludni, hogy átvisszük másnapra a problémát. Szerintem egy párkapcsolatban felejtsük el az önzést, az egoizmust, és szeressük egymást, akár önmagunknál is jobban.”
https://hirado.hu/extra/kultura/cikk/2024/02/16/szandi-egy-parkapcsolatban-szeressuk-egymast-akar-onmagunknal-is-jobban

 

 

Egymást inspirálva és felemelve.

A szerelem nagy dolgokra inspirál.

Csodás, szerető család.

A szüleitől tanult szeretetnyelvet örökíti tovább Hevesi Tamás

Rengeteg szeretetet kapott szüleitől a zenész, és az együtt töltött minőségi idő fontossága feleségével közös életükben is már a kapcsolatuk kezdetekor lényeges szerepet játszott.

Kedves gyerekkori emlékeit felidézve mondta el, a tettek, a jó példa mélyen maradandó nyomot hagyott a lelkében.

Az énekes, zenész szerint fontos ismerni a másik szeretetnyelvét.

A zenész hálás szívvel osztotta meg a műsorban tapasztalatait,
szüleitől gyerekkorában rengeteg szeretetet kapott, tiszteltre nevelték, megtanulta, mi fontos vagy értékes.

Otthonról hozott értékei párkapcsolatában is fontos alapul szolgálnak.

Fogékonyak és nyitottak voltunk arra,
hogy minőségi időt töltsünk együtt.

Hogyan érezzük, hogy szeretve vagyunk a másik által,
és mi hogyan tudjuk jól kifejezni szeretetünket?

Forrás: MTVA, https://hirado.hu/extra/kultura/cikk/2024/03/20/a-szuleitol-tanult-szeretetnyelvet-orokiti-tovabb-hevesi-tamas


,,A Galamb bennünk is előhívja a belső béke igényét.
Amelynek egyik eszköze a meditáció.
De a belső béke fontos építőköve
 
az önmagunkkal való együttérzés, önmagunk szeretete.”

 

A csapatunk erősebb és egységesebb volt, és sokkal több volt nálunk a jó egyéni teljesítmény.

 

„Azért választottam ezt a csapatot,
mert nagyon jó fejlődési lehetőség számomra,
és sok jót hallottam
a csapatról, a közösségről és az ott folyó munkáról,
amelyben szeretnék részt venni.”

Olyan csapatot keres, ahol esélye nyílik a győzelemre, és ahol jövője biztosított.

Győztes csapatot építenünk!

„Fontos, hogy erős csapat épüljön fel, ahol megértik a versenyzőt és a versenyző is a csapatot.”

Kezdj a miérttel! - Az inspiráló vezetés titka

Miért akarna bárki a vezetésed alá tartozni?

,,Minél több az elégedett, motivált munkatárs a cégnél, annál sikeresebbé és eredményesebbé válhat a szervezet

Ennek eléréséhez és fenntartásához nélkülözhetetlen a jól átgondoltan kialakított ösztönző rendszer, az anyagi és a nem anyagi eszközök megfelelő mennyiségű és arányú használata.

A vezető szerepe

Az inspiráló vezető rendelkezik azzal a képességgel, hogy a vele együttműködő munkavállalók megtalálják és életben tartsák saját belső motivációjukat.

Az inspiráló vezető működésének része a visszajelzés adása és a kérése is. A teljesítmény értékelő beszélgetéseken túl rendszeresen leül munkatársaival négyszemközti beszélgetésekre, melyek a kollégák erősségei mellett a bennük rejlő lehetőségekre is irányulnak, felvázolva közösen egy jövőbeni fejlődési irányt. És igen, jó esetben ebben is transzparens a vezető. Ő is kér visszajelzést arra vonatkozóan, hogy mi az, amit jól csinál és melyek azok a területek, ahol van még benne potenciál. Az inspiráló vezető védekezési kényszer nélkül fogadja a kollégái visszajelzését, figyelve a folyamatban a partneri viszony megtartására.

Az inspiráló vezető ismeri és alkalmazza a coaching szemlélet és működés eszközeit. Meghallgatja munkatársait, észleli és érti a csoportdinamikai jelenségeket és a csapat igényeinek és képességeinek megfelelően reagál.

Az inspiráló vezető elismeri munkatársai eredményeit, sikereit, fejlődését. Teszi ezt úgy, hogy az elismerést nem követi semmi „de”. Tisztán és egyértelműen kommunikál. Fókuszában munkatársai állnak úgy, hogy a közöttük lévő kapcsolódásnak nem áll útjába saját egója. 

Forrás és a teljes cikk: https://hrpwr.hu/cikk/hogyan-valhat-valaki-inspiralo-vezetove

,,Az inspiráló vezetés alapvetően arról szól, hogy a vezető megtalálja azokat a módszereket, amelyek révén az alkalmazottak potenciálját a számukra megfelelő módon tudja növelni, és másokat is arra tud ösztönözni, hogy feszegessék a határokat, többet érjenek el és kihozzák magukból a maximumot.”

Innen nézve úgy tűnt, hamar otthon érezte magát.


,,Sok nagyszerű ember van a csapatnál, és folyamatosan a jobb eredményekért dolgozunk.
Én erre összpontosítok, a teljesítményre, és elégedett vagyok.”


Sokan vannak, akik hozzájárultak a csapat sikereihez.
Remek emberek dolgoznak a projektünkön.

,,Mostantól a belső harcok és a versenyzéstől független témák helyett
ideje a lényegre koncentrálni,

mert meg akarják védeni a bajnoki címeiket,

és nem hagyhatják, hogy a feszültségek rossz hatással legyenek a teljesítményükre.”
Békességben dolgozni, együtt, ahogy eddig.
A családjának tartja az egyesületet. ,,Korábban is elmondtam, hogy boldog vagyok a csapatnál.”

„Mindig is jól éreztem magam itt. Egy családon belül mindig vannak… mondjuk úgy, hogy nézetkülönbségek.
A probléma az, hogy ez az egész nem csak a csapaton belül történik, a csapaton kívül is sok a találgatás. Ezt nem lehet irányítani. Csak azt lehet irányítani, hogy a csapatnál mindenki egy irányba húzzon.
És úgy érzem, hogy mi ezt is tesszük.

Mind ugyanazt akarjuk: a pályán teljesíteni.
 
Erre összpontosítunk csapatként.”
https://m4sport.hu/forma-1/cikk/2024/03/21/verstappen-a-red-bull-a-csaladom-es-egyben-kell-tartani
 

„Nagyon izgalmas az a csapatépítés, amit most csinálunk,
 és az is, hogy együtt haladunk felfelé.”


 

,,Az üzleti életből érkezve menedzserként tisztában vagyok vele, hogy előbb vagy utóbb mindig jön a válság.
 Mert az, hogy jön, az biztos.
 A kérdés az, hogy mikor érkezik, és önmagához,

a célokhoz, az erőhöz képest mit jelent,
és ki mit tanul belőle,
ki milyen válaszokat ad rá.

Ilyenkor kell azt megnézni, mi vagy ki a problémák okozója.
A felelősség egyéni vagy közös?

Azért, mert valaki hibázik – és mindenki hibázik –,
önmagában nem lesz rosszabb edző vagy játékos.

Egy rosszabb eredmény után inkább úgy közelítünk ehhez,
hogy tanult az esetből,
és legközelebb már tudja kezelni, reagálni,
akár elé is menni,
ha ismét megtörténne.


A konklúziók levonása mindenképpen megtörténik,
 de ez nem feltétlenül jelent váltást és válást.

Csináljuk tovább a dolgunkat,
hogy céljainkat megvalósítsuk.”
https://index.hu/sport/futball/2024/03/14/ferencvaros-fradi-orosz-pal-bajnokok-ligaja-kupaszereples-europa-konferencialiga-exkluziv-interju/
https://m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2024/03/14/orosz-pal-elobb-vagy-utobb-mindig-jon-a-valsag-biztosan-lesz-olyan-ev-amikor-nem-a-ferencvaros-lesz-a-bajnok/

„Amikor az alkalmazkodásról beszélek,
nem arra gondolok, hogy alkalmazkodnia kell,
amikor egy probléma felüti a fejét,

hanem azért kell alkalmazkodnia,
hogy ne legyenek problémák.

Meg kell értenie,
hogy valami egy adott problémához vezetne.”

 

Elégedett a versenyzőjének a fejlődésével, mivel előrelépéseket ért el a mérkőzések menedzselése terén.
Hozzátette, a folytatásban további javulást vár. ,,Még többet kell még fejlődnie, hiszen van még benne potenciál.”

,,Mindegy, hogy kisebb vagy nagyobb sikert ér el az ember,

mert mindegyik növeli az önbizalmát.”

A győzelmeit mindig meg kell ünnepelnie az embernek.

Hittem benne,
hogy képesek leszünk nyerni.

Szeretem a csapatot.
Mindenkivel jó a viszonyom, imádom a csapattársaimat, nagyon sokat nevetünk és poénkodunk.

A képzés célja: A tanfolyam célja, hogy a résztvevők szakmailag fejlődjenek. Megismerjék és átfogó képet kapjanak a lehetőségeikről, módszerekről, hosszú távra alkalmas technikákat kapjanak.
A
résztvevők megismerjék, elsajátítsák és mindennapi életükben alkalmazni tudják a hatékony módszereket.

 

Elszántság, tudatosság, és megfelelő tervezés.
 

Úgy biztosíthatod leginkább, hogy mindennap fejlődj,
ha mindennap teszel egy lépést előre.
 Tégy egy lépést a helyes irányba egy olyan területen,
amin éppen dolgozol.

Forrás és a teljes cikk: https://activated-europe.com/hu/a-mindennapos-fejlodes-titka/

Akkor tudsz a legjobban fejlődni, ha nem ostorozod magad a hibákért. - Sándor Alexandra Valéria


A bölcsesség útja az, hogy nem félünk hibázni. - Paulo Coelho


A legjobb tanulás a gyakorlás. - Julie Kagawa

 


 

A MENTÁLIS ERŐ – tanult képesség , ami segíthet ezt az állapotot előidézni .

Az ideális teljesítőképességi állapot versenyhelyzetben egy speciális kémiai állapotot jelent.
 

A jó versenyzőnek meg kell tanulnia ezt az állapotot irányítani , kontrollálni .

JÓ VERSENYZŐNEK LENNI NEM CSAK EGY VELESZÜLETETT ÁLLAPOT !

MEGTANULHATÓ ÉS EDZENI IS LEHET !


Tanult érzelmi reakció a stresszhelyzetre

 

Forrás és a teljes cikk: https://docplayer.hu/23190455-A-mentalis-ero-jatekosok-mentalis-kepessegeinek-fejlesztese.html


,,Mentális edzőként az a feladatom,
hogy
segítsek nekik olyan gondolkodásmódot kialakítani,
 amely a kudarcokat nem buktatóként,
hanem a sikerhez vezető lépcsőfokokként kezeli.”


Forrás és a teljes cikk: https://sportorvos.hu/kudarc-tanulasi-lehetoseg/


Nyilván ilyenkor megkérdőjelezi magát az ember, de felhívta a figyelmét a tényre, hogy javult.
Ez nyilván rombolta az önbizalmát.
De beszéltem vele az erősségeiről, a gyengeségeiről, támogatom és segítem őt, hogy előrébb jusson.
Megértette ezt a helyzetet, és kihívásként is kezeli,
mert látja, a jövőben hová kell jutnia.

 

Muszáj túltenned magad a rossz gondolatokon,
és azt kell mondanunk,
hogy fordítani fogunk.

Felkészültnek kell lenned
és várnod a lehetőséget.

 


Robert Kiyosaki:
 „A sikeres ember és az átlagember között az a különbség,
hogy mennyi kritikát bírnak el.


Az átlagember nem nagyon bírja a kritikát,
ezért marad átlagos az élete
.
Ezért nem lesz belőle vezető.


 Az átlagember félelemben él,
hogy mit mondanak vagy gondolnak róla mások.

Ezért éli úgy az életét, hogy a többi átlagemberrel tart.”


A siker elsajátításának egyik fontos eszközét
Earl Nightingale az alábbiak szerint fogalmazza meg:
Azzá válunk, amire a legtöbbet gondolunk.”

A legfurcsább titok című könyvében Nightingale
pontos lépésekkel segít olyan szokásokat kialakítani,
hogy összhangba kerülj céljaiddal.

Forrás és a teljes cikk: https://forbes.hu/legyel-jobb/a-siker-tanulhato-es-tanithato-17-apro-trukk-amivel-elerheted-a-legmereszebb-almaid-is/

Ha bárkinek van ötlete, hogyan fordítsunk ezen, meg fogom hallgatni.

Nehéz periódusaink is voltak a szezonban, de nagyon örülök, hogy ebből gyorsan fel tudtunk állni. Dolgoztunk a probléma megoldásán.

,,Bennem van egy belső erő,
hogy akkor is összeszorítom a fogam, amikor nem érzem jól magam.
Életem során sok akadályba ütköztem,
de mindig leküzdöttem őket, mert kitartó voltam.

Javarészt ennek köszönhető, hogy a tehetségemet nem tékozlom el.”

Nem érzi úgy, hogy a kritikák vagy a nyomás hatással van rá.
„Tudom, hogy ez most egy út, és magammal kell foglalkoznom.
Ha hagynám, hogy hassanak rám ezek a háttérzajok,
az csak elterelné a figyelmemet.

A fejem nincs tele badarságokkal és hasonlók. Igazán jól vagyok.

Jól érzem magam, lelkes vagyok.
Egyszerűen versenyeznem kell tovább, és biztosra veszem, hogy többi s van bennem.
https://m4sport.hu/forma-1/cikk/2024/03/25/maris-ultimatumot-adtak-ricciardonak-marko-mentalis-problemakat-lat

A lényeg, hogy menni kell tovább!

A legfontosabb, hogy akkor is,
amikor nem feltétlenül megy a legjobban a játék,
akkor is jól tudjunk reagálni.


A társak ott voltak mellette és segítettek neki, ahogyan ő is szokott

,,Én annak vagyok a híve,
hogy nem dobjuk a mély vízbe a fiatalokat,
amikor még nem állnak készen,
mert ezzel nagy gondot lehet okozni.

Szépen, óvatosan kell beépíteni a játékost,
aztán ha készen áll,
akkor lehet több lehetőséget adni neki.”

https://m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2024/03/25/kuznyecov-a-dvtk-tol-valo-tavozasarol-nem-volt-igaz-amit-a-klub-kommunikalt


Mindennek meghatározott célja van,
és ezt a célt szolgálja egy esetleges kísérletezés is.


Másfél év alatt rengeteg munkát beleraktunk,
és a csapat nagyon sokat fejlődött.

„Jó vezetést kell kialakítania a játékosokkal. Egy elfogadott vezetés, nem egy hatalmi vezetés, nem egy státusz szerinti vezetés… mindenki érezze magát egy csoport részének… és én is közéjük tartozom.”
 

A klubnál végzett szakmai munka előtt is a kalapom emelem. 

Úgy gondolom, hogy sokat fejlődtem ebben a 7 hónapban.


Nem kell nekünk kitalálni a spanyolviaszt,
mert vannak már meglévő sikeres módszerek, és új sikeres trendek is, amelyeket folyamatosan figyelünk,
ha pedig látunk egy jó, előrevivő módszert,
azonnal használjuk.

Minél több sikeres, pozitív kapcsolatot kiépíteni,
mert abból is csak profitálhatunk.

 

Képeznem kell magam,
hogy fejlődjek.

 „Nagyon fontos, hogy felálljunk innen is.
Ezt a tapasztalatot is építsük be,
és lépjük meg azt a lépcsőfokot, amely a következő világbajnoki cím és BL-győzelmek eléréséhez kell.”

Ami a legjobban megragadó benne az a pozitivitása.
Ő nagyon pozitív személyiség, mindenhez pozitívan áll hozzá, akkor is, amikor nagyon sok munkája van, nagyon sokat kell tréningeznie.
Magát is inspirálja ezzel,
és másokat is,
rám is nagy hatással van ez a fajta személyisége.

Ő adja nekem a pozitív energiát. Amikor először megláttam, ragyogott.

Úgy érzem, minden támogatást megad. Nagyon szerethető.

Amekkorák az izmai, ugyanakkora a szíve is.

A lényeg, hogy Duda boldognak érezte itt magát,
így én is az voltam.

,,Férjét is a macedóniai korszaka alatt ismerte meg, Dejannal 21 éve vannak együtt, tíz éve házasok.

„Ő az én sziklám! Sok időt szentelt rám, sokat áldozott azért, hogy együtt legyünk, mindig támogatott a karrieremben. Most itt az ideje, hogy visszaadjak neki ebből valamit. Abban állapodtunk meg, hogy most itt élünk, mert közelebb van a családjához, ezáltal boldogabb. Olcsóbb országban élünk, de én mindig tudok alkalmazkodni. Magyarországon másabb volt, itt barátságosabbak az emberek.”

Számára a család a legfontosabb, de ez nem azt jelenti, hogy csak háziasszonyként tesz-vesz….
Gondoskodom arról, hogy a gyermekem egészséges legyen, jól érezze magát, jóllakjon, de arra neveltek, hogy mozgásban legyek. A legtöbbször együtt utazunk, igyekszünk együtt lenni.”

https://24.hu/sport/2024/04/01/kezilabda-eduarda-amorim-eszak-macedonia-gyori-eto/

 

Az igaz(i) èlethez semmi màs nem kell, csak ÖNSZERETET.

Àllandò napi megerősìtèsek:

“Szeretem magam!”

“Vagyok, aki vagyok!”

“Hiszek magamban!”

Indulj el, a hètmèrföldes ùt is az első lèpèssel kezdődik.

SzB

https://www.facebook.com/szantocygnus/posts/1336431346733661

,,Az egyetlen törvény, amelyet tiszteletben kell tartanunk minden határon túl, a szeretet.”


 „Mielőtt belépünk egy kapcsolatba, nagyon fontos, hogy tudjuk, kik is vagyunk.
Először is önmagunkat kell megismernünk,
és csak utána jöhet a társunk.”
Lisa Nichols

Előbb neked kell úgy bánnod saját magaddal,
ahogyan azt másoktól elvárod.

 Cselekedeteid mögött nagyon erőteljes gondolatok húzódnak meg.
Ha nem szeretettel és tisztelettel viszonyulsz önmagadhoz,
azt az üzenetet közvetíted, hogy nem vagy elég fontos, értékes,
és nem érdemled meg a jó dolgokat.


Az univerzum veszi a jelzést,
és még több embert és helyzetet küld feléd,
akik és amelyek igazolják saját negatív önértékelésedet.
Ez azonban csak okozat.

Az okot a gondolataidban kell keresned. Azokat kell megváltoztatnod.
Ehhez frekvenciát kell váltanod,
és a szeretet
és a tisztelet rezgésszintjére kell hangolódnod.


Ha így teszel, a vonzás törvénye az egész univerzumot megmozgatja,
és az életed tele lesz olyan emberekkel,
akik szeretnek és tisztelnek téged.

„Hogyan is várhatod, hogy bárki más jól érezze magát a társaságodban,
ha te sem vagy kibékülve önmagaddal?
Hiszen tudod: ilyenkor a vonzás törvénye, illetve A Titok értelmében
ugyanezt váltod ki másokból.
Tisztázd magadban a következő kérdést:
„Vajon te úgy bánsz-e magaddal,
mint ahogyan azt más emberektől elvárod?”
James Ray

Sok ember feláldozza magát másokért, mert úgy gondolja, ezzel jót cselekszik.
Pedig ez nem így van!
Az önfeláldozás mögött a nélkülözés, a „nem elég” gondolata húzódik meg.
Nincs annyi, hogy mindenkinek elegendő legyen, úgyhogy én inkább nem kérek – szól az érvelés.
Ezek nem pozitív érzések, amelyek előbb-utóbb neheztelésbe csapnak át.

A bőség mindannyiunk számára adott,
és saját felelősségünk, hogy bevonzzuk-e az életünkbe.

Te senki helyett nem valósíthatod meg a vágyait, hiszen képtelen vagy az ő fejével gondolkodni és az ő szívével érezni.
Neked saját magaddal van dolgod.
Ha odafigyelsz,
hogy mindig jól érezd magad,

derűd úgyis átsugárzik a körülötted lévőkre is.

„Saját problémáidat neked kell megoldanod.
Ne mutogass másra, hogy „ez az ember tartozik nekem”.

Te magad adj többet magadnak.
Szánj időt a töltekezésre,
egészen addig,
amíg úgy érzed,
túlcsordul benned a pozitivitás és az adakozási kedv.” Dr. John Gray

„Ha szeretetre vágysz… töltsd fel magad pozitív energiával, amíg mágnessé válsz.”

- Charles Haanel

Mivel sokan megtanultuk, hogy mindig magunkat tegyük az utolsó helyre,
 kifejlődött bennünk a feleslegesség és az értéktelenség érzése.
Ahogy ezek a vélekedések befészkelték magukat az elménkbe, újra
és újra bevonzottuk azokat a helyzeteket,
amelyek megerősítették negativitásunkat.

Ez az, amin változtatni kell.

„Néhány ember az önszeretet és az önérvényesítés ötletét ridegnek, szívtelennek, sőt kegyetlennek találja. Pedig a dolognak van egy másik oldala is.
Aki törődik saját magával, az valójában másokkal is törődik.
Sőt a másokkal való törődés egyetlen, hosszú távon is eredményes módja, ha magunkkal törődünk.”

Prentice Mulford

Ahhoz, hogy képes legyél másoknak adni,
előbb magadat kell feltöltened.
Épp ezért általános érvényű szabály, hogy te vagy az első.

A te örömöd az első.
Mindenki a saját boldogságáért felelős.
Ha megteremted a saját boldogságodat, és azt teszed, ami örömöt okoz neked,
akkor másoknak is öröm lesz veled lenni, és mindenki példát vehet rólad.
Amikor boldog vagy, nem is kell külön odafigyelned az adakozásra és a szeretetre.
A túlcsordulás természetes jelenség.

„Sok olyan kapcsolatom volt, amikor a páromtól vártam,
hogy bebizonyítsa nekem, milyen szép is vagyok,

mert én magam nem láttam a saját szépségemet.
…És egészen addig, amíg én magam bele nem szerettem Lisába
– kávébarna bőrébe, telt ajkába és kerekded csípőjébe –, a külvilág sem értékelte szépségemet.”
Lisa Nichols

https://edesvizkiado.hu/onfejlesztes/neked-magaddal-van-dolgod-parkapcsolat-es-a-titok/


Kellene valami, ami idecsalogat engem. Szóval a forró víz, meg a párolt zöldség nem csalogat.

Mindig mondd el neki, hogy mennyire szereted, és fontos neked.

Egészen meghatódtam.

Nagyon sok szeretetet tett bele abba a kapcsolódásba.

Szinte azonnal mély bizalom és szeretetkapcsolat alakul ki közöttük.

Egy erős, békés, boldog család. Mindent megtesz, hogy védje annak egységét, jólétét és békéjét.

A derű, jóság, szeretet sugárzik belőle, és ez hat az emberekre.

Elég a beszédből, ideje dolgozni!.

Végső soron minden rajtam áll.
Ha jól teljesítek, akkor minden a helyes irányba visz.

Megvan bennem az erő és a motiváció ahhoz, hogy világbajnok legyek.

A csapatnak is megvannak a jövővel kapcsolatos céljai és elképzelései,
ambiciózus, és próbál egyre többet fejlődni.

Sokat tanultam! Abszolút sokat! Sokat tudtam fejlődtem itt.

Ez az elköteleződés teljes embert igényelt.
Biztosra veszem,
hogy a győzelem iránti motivációja vezette sikerre.
Kétségtelen, hogy a csapat szempontjából
az ő magas szintű, kiegyensúlyozott teljesítménye nagyon előrevivő.

A csapat is egyre jobb lesz: infrastruktúra, új módszerek és minden területen kiváló szakemberek.
Sok minden adott tehát ahhoz, hogy egy nagyon erős csapat legyünk a jövőben, és én a részese akartam lenni ennek.

 

kommunikaciohoz.jpg