Pedagógia - Jók, hasznosak 3
A gyerek agya tiszta lap, amire írunk. Amit ráírunk az első nyolc évben, annak emberségből, szeretetből kell lennie. (Simó György)
A világ nem unalmas, az ember nem unalmas. Ha neked úgy tanítják, hogy unod, akkor rosszul tanítják. Agykutatók kimutatták, hogy öröm nélkül nincs hatékony tanulás. Hol van öröm a mai iskolában- Unalom, szorongás van. (Vekerdy Tamás)
,,Csak a szeretetben van fejlődés."
,,Nem mindegy, hogy milyen légkörben töltjük a mindennapjainkat, és számos tanulmány bizonyítja, hogy a jó légkör jobb eredményeket is produkál.”
A tanulókat érő környezeti hatások/ A családi nevelés hatása
A tanulók fejlődéséhez hozzájárulnak azok a körülmények, amelyek között élnek, és azok a tevékenységek, amelyekbe bekapcsolódnak.
...Nagyon fontos a pozitív, segítő gyerekekhez való hozzáállás.
A családi nevelés pozitív hatása.
A család az a környezet, amely a legközvetlenebb módon hat a tanulókra.
A szülők egyrészt formálják gyermekük személyiségét saját viselkedésük által, másrészt megválogatják azokat a környezeti tényezőket, melyeknek kiteszik gyermeküket, ezek folyamatosan alakítják a gyermek társas és kognitív fejlődését.
A gyermek adottságainak kibontakoztatása elsősorban neveltetésétől ill. oktatásától függ, az ember szellemi fejlődésére a szülői hatások különösen meghatározóak.
Forrás és a teljes cikk: http://www.aszte.hu/2019/11/10/a-tanulokat-ero-kornyezeti-hatasok-a-csaladi-neveles-hatasa/
Sok pozitív energiát akarok adni neki.
Remek emberek vesznek körül.
Sok múlik a közegen.
,,A fejlődésre ható tényezők a környezet számos szintjén értelmezendők,
kezdve az individuálistól a család szűkebb és tágabb környezetén keresztül egészen a társadalmi, kulturális és politikai szintekig. Minden szinten érvényesülhetnek kockázati tényezők és védőmechanizmusok, ezek bonyolult kölcsönkapcsolatai vezetnek egy adott fejlődési eredményhez.
A gyermekjogi egyezmény kimondja, hogy minden gyermeknek már születésétől kezdve joga van az egészséges fizikai, kognitív, szociális és érzelmi fejlődésre.
Akkor is van lehetőség a fejlődésre, amennyiben a környezet „helyreáll”.
Az érzékeny, törődő, stabil korai kapcsolatok nemcsak az érzelmi-szociális jóllét és biztonság megteremtődésére, illetve az egész életen át tartó személyiségfejlődésre, valamint a kapcsolatteremtési képességre hatnak, hanem erőteljesen befolyásolják a tágabb személyi és tárgyi környezet megismerésének vágyát, bátorságot adnak ehhez, növelik a felfedezési kedvet, ezzel együtt pedig elősegítik a megismerő funkciók fejlődését és a tudás gyarapodását.
A neurológiai kutatások fontos felismerése, hogy a környezet ingergazdagsága mellett a gyerekek és a számukra fontos felnőttek közötti kapcsolat, az együttlétek során megélt érzelmek minősége is meghatározó jelentőségű az agy fejlődése szempontjából. Mindezek együttesen hatnak az agyban zajló folyamatokra, ezen keresztül pedig az értelmi fejlődésre.”
https://mek.oszk.hu/14800/14806/14806.pdf A koragyermekkori fejlődés természete – fejlődési lépések és kihívások.
Az ölelés jótékony hatással van a hangulatunkra és az immunrendszerünkre. Az egyik legbensőségesebb cselekvés két ember között.
Fokozza az agyunk endorfintermelését (boldogsághormon). Jótékony hatással van a fájdalomra, növeli az önbizalmat, biztonságérzetet ad.
,,Csodákra képes 10 perc simogatás
Martin Grunwald, a lipcsei egyetem orvostudományi karának haptikus észlelés (tapintásérzékelés) kutatója szerint már napi tízperc masszázs is javítja a hangulatunkat.”
https://www.hazipatika.com/psziche/csalad/cikkek/tiz_perc_simogatas_erre_kepes
Az ölelés, dédelgetés csodákra képes
,, Azzal sok szülő tisztában van, hogy a baba számára nagyon fontos az érintés, ám a British Columbiai Egyetem kutatói szerint ennek még jelentősebb hatása van, mint korábban hittük:
az ölelgetés ugyanis képes arra, hogy megváltoztassa a baba DNS-ét, méghozzá pozitív irányba
A szakértők kimutatták, hogy a kevésbé dédelgetett babák csecsemőként is sokkal stresszesebbek, sírósabbak, évekkel később pedig sejtjeik molekuláris vizsgálata azt mutatja, hogy valós korukhoz képest fejletlenebbek, továbbá lassabb esetükben az epigenetikus fejlődés.
A kutatók szerint a gyakori szeretgetés pozitív hatással van a szociális-érzelmi kapcsolatokért felelős agyi területek fejlődésére.
Az ölelés tehát a fejlődésére is pozitívan hat!
Hatással van a szociális-érzelmi fejlődésre is."
https://www.babaszoba.hu/articles/baba/Az_oleles_dedelgetes_csodakra_kepes/
"Amit a szó nem ér el, azt az érintés adja át."
,,Aromaterápiás masszázs
Az aromaterápiás masszázs során nem csupán a fizikai testet ápoljuk, hanem a lelki és érzelmi egyensúlyt is helyreállítjuk.
A kezelés élménye fokozatosan elmélyül, miközben a sejtek újjáélednek, a test és lélek kapcsolata megerősödik. A kezelés végére a harmónia és béke érzése átjárja az egész lényedet, és a mindennapi élet kihívásaira újult erővel és friss energiával nézhetsz szembe.
Engedd meg magadnak ezt a felemelő utazást a belső béke és gyógyulás világába.”
http://renessence.hu/aromaterapias-masszazs/
Az aromaterápiás masszázs által betekinthetsz a harmónia és nyugalom világába.
A különleges olajok és gyógynövények összhangja által tested és lelked megújul, és érezheted a terápiás hatásokat, amelyekkel a teljes béke állapota elérhető.
Így teret engedünk a fénynek, szeretetnek, új tapasztalatoknak, és a megújulásnak, amelyre vágysz és amelyre szükséged van.
Látogass el hozzám, és fedezd fel a megújulás és az érintés varázsát. Engedd meg magadnak ezt a felemelő és transzformáló élményt, amely meghozza Neked a harmóniát, örömet és az életigenlést, amire vágysz.
http://renessence.hu/
Lazítás. Testrészek ellazítása. Szem / váll lazítása. Nyújtózkodás, nyújtás.
„A szem azért olyan fontos az ideges feszültség enyhítésében, mert a test által felhasznált idegi energiák negyedét fogyassza. Ezért szenved olyan sok egészséges szemű ember attól, hogy „megerőlteti a szemét”. A szeme feszült.
A lazítás a feszültség és az erőfeszítés tökéletes hiánya." (Dale Carnegie)
,,állandó feszültség következtében felhúzott vállaktól rövid idő alatt megfeszülnek az izmaink, már annyira beállt a vállad, befeszültek a váll körüli izmok, hogy szinte már gondolkodni sem tudsz."
„A váll és a nyak izmainak fájdalmas feszülése nagyon gyakran előforduló probléma.
A merev tartás, a stressz hatása sokszor itt jelenik meg, és segítség nélkül nehezen oldódik. Ezek az izmok hajlamosak a merevség megtartására.
Éveken, évtizedeken át tartó, le nem vezetett feszültség azonban még a legerősebbeket is kikezdheti."
Ellazult állapotban megnövekszik a szervezet öngyógyító képessége, a véráramlás javul az egész testben.
Azt már tudjuk, hogy az agy és az idegek nem tudnak ellazulni, ha az izmok megfeszülnek.
Napi többszöri, sokszori lazítás (szem, váll, egyéb testrészek).
Ellenőrizd magad napjában négyszer-ötször:
„Nehezebbé teszem a munkámat, mint amilyen? Használom azokat az izmaimat is, amelyeknek semmi közük a munkához, amit most végzek?"
Ellenőrizd magad napjában négyszer-ötször, hogy az izmaid, testrészeid mennyire merevek, lazák.
Napi többszöri jó pár másodperces nyújtózkodás, nyújtás,
az energia-folyamnak jobb teret biztosít a testben.
http://www.amegoldas.org/hu/fenykepek/hatekony--eredmenyes-pedagogia--iskola--neveles/
Philippa Perry - Bárcsak olvasták volna ezt a könyvet a szüleink - de a gyerekeink hálásak lesznek, hogy mi megtettük
Minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke boldog legyen, és senki nem akarja elszúrni a gyereknevelést. De hogyan érhetjük ezt el?
Ebben a magával ragadó, okos és szórakoztató könyvben az ismert brit pszichoterapeuta, Philippa Perry húszéves szakmai és szülői gyakorlatával segít eligazodni, hogy mi az igazán fontos a gyereknevelés során. Konkrét, helyzetre szabott tanácsok és részletes tippek, trükkök helyett a teljes képet mutatja be: hogyan alakíthatunk ki olyan szülő-gyerek kapcsolatot, amely minden életkorban, bármely helyzetben megkönnyíti a kapcsolódást, és segít elkerülni a legnagyobb buktatók.
https://hvgkonyvek.hu/konyv/barcsak-olvastak-volna-ezt-a-konyvet-a-szuleink-de-a-gyerekeink-halasak-lesznek-hogy-mi-megtettukat
- Azt szeretném, hogy a családom boldog legyen.
- És, hol a legboldogabb a családod?
- És, hogy a legboldogabb a családod?
Ellen Gould White - Boldog otthon (kézikönyv a stabil családépítéshez)
Ellen G. White írásaiból összegyűjtött tanácsok keresztény családok számára A Boldog otthon a ma elfoglalt emberének kézikönyve, amely azt kívánja láttatni, aminek és amivé az otthonnak lennie kell. E mű Ellen G. White hét évtizeden át írt írásainak - a családi élet számos gyakorlati területét felölelő - szemelvénygyűjteménye. Ajánljuk szülőknek, nagyszülőknek, házasság előtt álló fiataloknak, pedagógusoknak egyaránt.
A „Boldog otthon” Ellen G. White, szülőknek írt értékes tanácsait tartalmazza. A családi élet minden mozzanatát érintve ad választ a kérdések sokaságára, amelyek manapság oly sok gondot okoznak a gondterhelt és gyakran aggódó édesanyáknak és édesapáknak.
https://bikkiado.hu/termek/boldog-otthon-adv
,,A tanulás alapfeltétele a szorongásmentes légkör.”
,,Ha az ember kipihent, nem tud mást tenni, mint tanulni, fejlődni.”
,,Hiszem, hogy mindenki megérdemel egy olyan otthont, munkahelyet,
ahol nincs stressz, ahol nem kell feszengeni, napi szinten rossz érzéseket átélni.”
Ha túl sok a zavaró körülmény itt,
akkor menjünk pozitív környezetbe.
,,Nyugodt lélekkel
A szorongás NEM a gyengeség jele
Kiemelten
- a szülő–gyermek kapcsolatnak (mindenekelőtt: az anya–gyermek),
- a gyermekkori érzelmi túlterhelésnek
- vagy elhanyagolásnak,
- a szeretet, a biztonságérzet,
a stabil érzelmi környezet hiányának is
hatása lehet
a szorongás kialakulásában.
A későbbiekben is elősegítheti megjelenését a pszichés és fizikai traumák átélése,
a tartós stressz,
hozzájárulhatnak
a kedvezőtlen szociális körülmények is.
Az idegrendszeri működés zavarai is összefüggésben állhatnak a szorongás kialakulásával.
Fontos is kezelni,
hiszen ennek elmaradása esetén hosszú távon
számolnunk kell
- a kínos, negatív érzésekkel,
- a pszichomotoros és szellemi (kognitív) teljesítmény romlásával,
- az alkalmazkodóképesség csökkenésével,
- és olyan szövődményekkel is, mint a depresszió (mely a szorongásos betegek felénél alakul ki).
A tartós szorongás tehát, hosszútávon igen negatívan befolyásolja az életminőséget.
Fontos a kezelés,
amelyre ma már léteznek valóban hatékony megoldások – érdemes utánajárni!
Az USA-ban már az ezredforduló előtt évi 42,3 milliárd dollárt költöttek a szorongásos problémák kezelésére.”
https://nyugodtlelekkel.hu/
- Ez sz@r hely.
- Köszönöm. Húha, hm, hah, ez jólesett. Igazad van, ez egy alacsony szintű, rossz hely.
Érezte, hogy lassan megszabadul az elmúlt évek terheitől. De a legjobb évei még előtte állnak.
Magabiztosan tekintett a jövőbe, ideje volt új fejezetet kezdeni, tiszta lappal.
Ahogy felszállt a vonatra, megfordult, utoljára végigtekintett a kisvároson, és végleg elköszönt tőle, arra gondolt: Oké élet, most én jövök!.
És a javára fordítani ezt, …megváltozni tőle.
…És érzem, hogy most válok valami újjá, hősé… Kinőve egy őrült szerelmének emlékromjából.
Inkább mérges az ember, mintsem hogy beismerje, hogy nem boldog. Hogy beismerje, hogy kátyúba került és képtelen előre lépni. Ön, hol akadt el?
Ha minden más nem sikerül, ne habozzon kérni segítséget szakemberektől a további útmutatásért. Ezekkel a megoldásokkal ismét zökkenőmentesen haladhat a céljai felé.
A körülmények egymás után úgy tűnt, szándékosan akadályoztak minket ebben az utazásban.
De a nyugalom, a szeretet és a humor tette a dolgát a feltörekvő akadályokkal szemben.
,,Tudd, mi a célod, és hogy miként jutsz el oda.
Állj készen belefektetni az ehhez szükséges munkát.
Légy képes nézőpontot váltani. Tartsd nyitva a szemed és az elméd. Sose felejtsd el mindazt a segítséget, amit útközben kaptál – és ne mulaszd el meghálálni.
TEDD MAGAD HASZNOSSÁ!”
Érezni a pozitív energiát és hozzáállást.
Meditáció
,,A vizsgálatok azt mutatják,
hogy a meditációt követő percekben nyugalmat, elégedettséget, ugyanakkor megnövekedett tudatosságot és empátiát élünk meg.
,,Ráadásul egy 40 perces meditáláskor fantasztikus csodát tapasztalsz meg, ha kiürül, és békés, nyugodt a tudatod.” ”
Ha megtanulunk helyesen meditálni, mindnyájan elérhetjük a megvilágosodást. (Ruocheng Ying)
Dr. Barry K. Weinhold - Vedd le a maszkod! - Út az önazonos élethez
A Törj ki a társfüggőségből! című sikerkönyv szerzőjétől
Már kisgyermekkorunktól kezdve próbálunk megfelelni másoknak, hogy szeretetet kapjunk, később pedig azért is, hogy boldoguljunk az életben.
Így azonban elveszítjük a kapcsolatot valódi önmagunkkal, és egy olyan ént kezdünk működtetni, amelyet dr. Barry K. Weinhold hamis énnek nevez.
Ahogy a legtöbb ember, valószínűleg te is a hamis énedet működtetve élsz.
A Valódi Éned pedig valahol benned rejtőzik, és türelmesen vár arra, hogy felébredj és felfedezd. Ez a könyv a hamis én általi élet veszélyeit vizsgálja, ugyanakkor megmutatja az utat az önazonos élet felé.
A gyermekkori traumák valószínűleg megakadályozták, hogy hároméves korodra végére érj a "pszichológiai születésednek" és kifejlődjön a Valódi Éned.
Ha ez nem történt meg, akkor ezt a fontos mérföldkövet felnőttként kell elérned, amennyiben nem akarod egész hátralévő életedet a hamis énedből élve eltölteni.
A szerző becslése szerint a felnőttek kevesebb mint 5%-a teljesítette ezt a mérföldkövet hároméves korában.
Ha úgy ítéled meg, hogy a maradék 95%-hoz tartozol, ez a könyv megmutatja, hogyan veheted le a maszkodat, és hogyan erősítheted meg Valódi Énedet.
A hamis én két, egymástól nagyon különböző módon jelenik meg: egy hervadt, depressziós hamis én és egy felfuvalkodott, vagy nárcisztikus hamis én formájában. Vannak olyan emberek is, akik mindkét állapot tüneteit hordozzák.
A veszélyek, amelyekkel a hamis énedből élve szembesülsz, mindkét esetben magukba foglalják - az áldozati viselkedést - a depressziót - a szorongást - a függőségeket - a nárcisztikus viselkedést - a mérgező szégyent - a kivetítéseket és - a rossz döntéseket, amelyek valószínűleg abból fakadnak, hogy megpróbálsz másoknak megfelelni ahelyett, hogy hű lennél önmagadhoz.
Készen állsz arra, hogy ezen változtass? Ha komolyan gondolod, hogy hitelesebb életet akarsz élni, a szerző a legjobb eszközöket adja a kezedbe, hogy azonosíthasd és megszüntethesd a hamis énedből fakadó veszélyeket, és kibontakoztathasd Valódi Énedet.
https://www.libri.hu/konyv/dr_barry_k_weinhold.vedd-le-a-maszkod.html
Lipton azt állította, hogy ha a sejt veszélyt észlel a környezetében, automatikusan lezárja a külső membránján lévő receptorokat és védekező üzemmódba vált.
Amikor azonban a sejt ,,biztonságosnak” érzékeli a környezetét, megnyitja a membránjait, hogy befogadja kívülről érkező táplálékot, és fejlődni kezd.
A sejtek tehát a környezetük függvényében kétféle működési módra képesek: vagy védekeznek, fejlődnek.
Lipton hozzátette, hogy ugyanezt a kettősséget (védekezés vagy fejlődés) figyelte meg valamennyi élő organizmusnál, így az embernél is.
A konferencián - hozzánk hasonlóan - mindenki állva ünnepelte Liptont, mivel rájöttek, hogy a kutatásai igazolták az anyákkal és csecsemőikkel, Illetve a mi esetünkben a felnőttekkel tudományos munka felfedezéseit.
Megfigyeltük, hogy ha a csecsemők bármilyen tekintetben veszélyesnek, vagy legalábbis nem támogatónak érzékelik a környezetüket, annak a fejlődésük látja a kárát.
Megfelelő, következetes gondoskodás, vagy ahogy mi nevezzük, feltétel nélküli szeretet nélkül a csecsemő nem tud fejlődni, és akár meg is halhat.
Ez a megállapítás vezetett minket a ,,kötődési trauma” és a ,,szeparációs trauma” meghatározásához valamint ezek hosszú távú következményeinek leírásához.
Egyre inkább úgy láttuk, hogy maga a feltétel nélküli szeretet a fejlődés energiája.
Minél inkább képes valaki feltétel nélküli szeretetet adni és elfogadni, annál jobban fejlődik.
Levédettük az általunk alkotott „LOVEvolution”* szót, amely tökéletesen kifejezi ezt az összefüggést.
Azt az összefüggést tehát, amit saját terápiás munkánk során felfedeztünk immár széles körű kutatások is megerősítették.
Most már semmi kétségünk sem volt afelől, hogy a gyermekkori fejlődési-mentális traumáknak hosszú távú hatása van az egyén fizikai és lelki egészségére nézve.
A közelmúltban Oprah Winfrey műsorának különkiadásában nyíltan beszélt a saját gyermekkori traumáiról. Mint mondta:
„Ha nem a traumád gyógyításával foglalkozol, tévúton jársz... Ha nem gyógyítod be a lelkeden ütött lyukat... a sebeid forrását, tévúton jársz... Ez nem kifogás, hanem magyarázat... Nagyon komoly dolog..., ami mindent megváltoztat.”
A fejlődési trauma felfedezése óta több mint húsz könyvet irtunk erről a témáról szakembereknek és a szélesebb közönségnek. - Dr. Barry K. Weinhold
Az egyén fejlődésének legfontosabb feladatai - 0-7 hónap Kötődés kialakulása:
• Az anya megfelelő gondoskodásban és támogatásban részesül a várandósság alatt.
• A gyermek gyengéd születés által jön világra, segítséget kap az esetleges születési traumák gyógyításához.
• Állandó, biztonságos kötődés megteremtése a szülőkkel és a közvetlen családtagokkal.
• Biztonságos belső munkamodellt alakít ki önmagáról és másokról.
• A kiegyensúlyozott és rezonáns (érzelmi visszajelzésekkel teli) kapcsolat hatására kibontakozik benne a szülei iránti ősbizalom.
• Érzelmi rugalmasságot tanul a szülőkkel való állandó, rezonáns kapcsolódás révén.
• Szüleivel és másokkal való kapcsolatában egészséges érzelmi kommunikációt és viselkedési normákat sajátít el.
- Dr. Barry K. Weinhold - Vedd le a maszkod! - Út az önazonos élethez
,,Mindenki arra vágyik, hogy mások megértsék, mit érez, amikor beszél, és ne csak azt, amit mond." (Dr. Thomas Gordon)
,,Én” üzenetek és Értő figyelem.
A pszichológiában csak nemrég ismertük fel, milyen hatalmas erő az az érzés, hogy szeretnek: elősegíti test és lélek növekedését, és talán a leghatékonyabb gyógyító erő a testi-lelki sérülések behegedéséhez.
...az elfogadás erről a tájékról származik, de ahhoz, hogy hatékony befolyásoló erőt nyerjen, aktívan kell közölni, kimutatni. Soha nem lehetek addig biztos a másik ember elfogadásában, amíg valamiképpen nem fejezi ki felém. A hivatásos pszichoterapeuta, akinek segítői hatékonysága oly nagymértékben függ az elfogadás kimutatásának képességétől...
Segítségük hasznos volta azon múlik majd, amit mondanak.
A beszéd gyógyíthat, és építő változásokat segíthet elő. De nem akármilyen beszéd. ...meg kell tanulnia közölni-kimutatni elfogadását, és ehhez ugyanazokat a kommunikációs készségeket kell elsajátítania.
Az értő figyelem lényege, hogy a Fogadó megpróbálja megérteni, mit érez az Üzenő, mit jelent az üzenete. Ezt az értelmet azután saját szavaival megfogalmazza, és az Üzenővel „visszaigazoltatja". A Fogadó nem küld saját üzenetet - se értékelést, véleményt, tanácsot, se érveket, elemzést vagy kérdést. Csak azt jelzi vissza, amiről úgy érzi, hogy értelem szerint benne volt az eredeti üzenetben - se többet, se kevesebbet.
.... Az értő figyelem visszajelzésével az a célunk, hogy ellenörizzük, pontos-e a megértésünk, s egyúttal az üzenő is megbizonyosodhat arról, hogy megértették." - (Thomas Gordon - P. E. T. A szülői eredményesség tanulása)
A hatékony kommunikáció eszközei
Mit használjunk tehát a kommunikációt gátló közlések helyett? Milyen megnyilvánulások segítik az őszinte, elfogadó, érzelmileg támogató légkör megteremtését? Olyan közlések célravezetőek, amelyek feltárják a tanár és a diák valós érzéseit, nem mérgezik a tanár-diák viszonyt, és nem tartalmaznak negatív értékelést a gyerekről.
Gordon az ilyen közléseket énközléseknek nevezi.
A teljes énközlés három elemet tartalmaz:
- a bennünket zavaró viselkedés pontos megnevezését,
- ennek következményeit ránk nézve,
- és azt az érzést, amelyet ez belőlünk kivált.
Carl Rogers a humanisztikus szemlélet alapján feltételezi, hogy
megfelelő légkört teremtve, a személyek hozzásegíthetők ahhoz,
hogy személyiségük optimális irányba fejlődjön.
A terápiás tapasztalatokból indult ki, és úgy találta, három viselkedési alapelv fogalmazható meg:
- a hitelesség,
- az elfogadás,
- és az empátia.
Ezek azok az alapvető jellemzők, amelyek a terapeuta viselkedésében
szükségesek ahhoz, hogy a kliens számára megfelelő légkört teremtsen.
Nemcsak a terápiás helyzetben, hanem a tanár-diák viszonyban és
a mindennapi érintkezésben is ezek azok a tulajdonságok,
amelyek segítik a partnert az optimális önfejlesztés elérésére.
Érzelmi biztonság, elérhetőség — növeli a biztonságérzést.
Az érzelmi tényező az egyik legfontosabb tényező a gyermek fejlődése szempontjából.
A bőr érintése fizikai szükséglet, serkenti az idegrendszert, jótékony a fejlődésre.
Amikor nem a személy a problémás, hanem a viselkedése.
Kommunikációnkban és metakommunikációnkban jelezni kell a gyermek felé, hogy érzékeljük és elfogadjuk, hogy valamilyen problémája van, és emiatt viselkedik problémásán.
Erről az elfogadási alapról indulhat a nevelés azon mozzanata, amely arra törekszik, hogy a gyermek megtanulja kimondani, megfogalmazni problémáit, s ezáltal szükségtelenné váljék, hogy éretlenebb módon, a viselkedésével fejezze ki azt.
Alapszabály a nevelésben, hogy az érzelmet mindig fogadjuk el, de a zavaró viselkedést korlátozzuk.
Behaviorizmus –Skinner - A környezeti ingerek optimális szabályozása elvezet a gyermek egészséges személyiség fejlődéséhez.
A helyes viselkedést a megerősítő jutalom, a helytelen viselkedést következetes megfelelő mértékű büntetés.
Inger - viselkedéses válasz – megerősítés - viselkedés rögzülés.
Ha egy viselkedést megakarunk előzni, praktikus, ha még a végrehajtása előtt adjuk a visszajelzést, különben nem elég hatékony a gátlás.
A megerősítések akkor hatékonyak, ha azonnal követik a viselkedést, különösen ha ezekhez megokoljuk tettünket.
A modell, illetve a modellek és a megfigyelő jellemzői egyaránt fontosak abban, hogy az utánzás milyen mértékű lesz.
Amennyiben a modell viselkedését jutalom vagy valamilyen megerősítés követi, akkor a megfigyelő hajlamosabb utánozni a viselkedést.
,,Ne feledjük, hogy a valamire való odafigyelés is viselkedés, elvileg hasonló minden más viselkedéshez. Gyakoriságát és valószínűségét befolyásolhatják a megerősítéses kontingenciák. Ha jutalmat várhatunk azért, hogy valamire nagyon odafigyelünk (például 50 dollárt kapunk akkor, ha fel tudjuk idézni a modell cselekedeteit), akkor nyilván nagyon oda fogunk figyelni. Tehát a megerősítés befolyásolhatja azt a tevékenységet, amitől az elsajátítás függ.
Ha megfigyelünk valakit, aki olyan, tevékenységet végez, amit megerősítés követ, valószínűbb, hogy mi magunk is hasonlóan cselekszünk."
Megerősítés - dicséret
Abban legszükségesebb megerősíteni a gyereket, amit jól csinált.
A gyermek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlenek az elfogadó, elismerő szavak, amelyekkel a konkrét cselekvését, viselkedését dicsérjük.
A szemkontaktus tartása is kulcsfontosságú ilyenkor.
- Az általános dicséretek („Ügyes vagy", „Jól van, szépen dolgoztál"), kevésbé hatékonyak, mert a címzett nem tudja meg, hogy pontosan mi az, amit a tanár megdicsért. Az általános dicséretek könnyen elveszítik hatásukat, ha uniformizálttá válnak.
- A dicséret gyakoriságát a helyzet és a gyerek sajátosságai határozzák meg.
- Fontos, hogy olyan teljesítményért járjon dicséret, ami a gyerektől erőfeszítést követelt.
A dicséretet időnként kérdés formájában is megfogalmazhatjuk. Pl.: „Mit gondolsz, mi tetszett legjobban az órai munkádban?" „Nagyon szépen dolgoztál. Tudod, miért mondom ezt?" Az ilyen típusú kérdéseket nehezebb figyelmen kívül hagyni, aminek különösen az alacsony önértékelésű gyerekeknél lehet jelentősége, akik hajlamosak az önértékelésükkel inkongruens dicséretet figyelmen kívül hagyni.
A jutalom, díjazás, megerősítés eszközét szívesen alkalmazzák a pedagógusok (és a szülők is), mert az magát a teljesítményt látványosan növelni képes.
A dicséret hangsúlyozza a fejlődést, hasonlítsa a jelenlegi teljesítmény a korábbiakhoz.
„Tedd dicsérhetővé!"
Olyan helyzetek teremtéséről van szó, amelyek során a másik dicsérhető módon tud viselkedni. Sőt probléma esetén ezek után a helyesen alkalmazott elismerés - amellyel nem őt dicsérjük és ismerjük el, hanem a konkrét cselekvését a lehető legtermészetesebb módon - megszakíthatja a problémás viselkedési láncot. Mindez akkor sikeresebb, ha kezdetben gyakrabban dicsérjük a kívánatos viselkedést, majd csak részlegesen alkalmazzuk az elismerést, s ha nem vesszük el a dicséret erejét a hozzá adott prédikálással.
A visszajelzés, az értékelés szintén fontos alakítója a tanulási motivációnak. Az egyik fő feladata információt szolgáltatni a munkavégzés pontosságáról („Ez nagyon jól sikerült").
Másrészről fontos motivációs eszköz is: a haladás és a kompetencia élményét adja a diáknak („Jó úton haladsz, biztosan meg tudod oldani"). Harmadrészt az ok-okozati viszonyok jelzésén keresztül (pl. „Ebben igazán jó vagy") is motivál.
Ahogy nő a tesztszorongás csökken a teljesítmény, irreveláns gondolatok a feladatra összpontosítás helyett.
Akinek pozitív az önmagáról alkotott értékelése, jobban teljesít, majd a feladathelyzetekben.
A tanár (megj.: és a szülő) feladata az állandó megméretés folyamatában az lehet, hogy mindent megtegyen azért, hogy ne sérüljön a gyerek önértékelése, ha az eredendően pozitív volt. Ha negatív a gyerek énképe, akkor - felhasználván a szociális és a tanulmányi tapasztalatokat - újra kell „tanítani" az énképet.
Egy vizsgálat például azt igazolta, hogy az óvodáskori alacsonyabb önértékelés bejósolja a későbbi, az első osztályban mért olvasási teljesítményt, sőt a kedvezőtlen énkép előrejelző ereje erősebb volt, mint az intelligencia hatása (Burns, 1982). Ugyanezt találta McMichael is óvodai évek végén mért alacsony önértékelés összefüggött az iskolás évek elején regisztrált olvasási és magatartási problémákkal.
Az iskolai teljesítmények egyik fontos meghatározója az énkép pozitív vagy negatív jellege.
A hangulat befolyásolja a figyelmet, észlelést, tanulást, emlékezést.
Kellemes hangulatban több kellemesebb érzés jut az eszünkben.
Forrás: Pszichológia pedagógusoknak (szerk. N. Kollár Katalin, Szabó Éva)
Egyre fontosabbá válik a pszichológiába a pozitív érzelmek.
Mindennapi jóllétünk jelentős forrásai a hétköznapokban átélt pozitív élmények.
A negatív érzelmek támadásra, védekezésre, menekülésre szűkíti a cselekedeteinket.
A pozitív érzelmek kiszélesítik a gondolati-viselkedési repertoárt.
Carl Rogers a humanisztikus szemlélet alapján feltételezi, hogy megfelelő légkört teremtve, a személyek hozzásegíthetők ahhoz, hogy személyiségük optimális irányba fejlődjön.
Szülői gondoskodás, érzelem, kapcsolat minősége nagyon fontos, lényeges a fejlődéshez
A gyermeki viselkedészavarok és lelki problémák hátterében legtöbbször a szülő-gyerek zavara áll.
Ha a szülő fogékony, gyorsan segítő, empatikusan, érzékenyen reagál a gyermekre, így okosabb, jobb kapcsolatok, irányítóbb, jobb tanulási kedv, hatékonyság.
Az érzelmi tényező az egyik legfontosabb tényező a gyermek fejlődése szempontjából.
A szülő jólléte, magabiztossága jó minta a gyerek számára.
A problémákkal, nehézségekkel küzdő szülő nem tud elég jó érzelmeket adni.
,,Az önbecsülés fokozása a másoktól kapott pozitív értékelésből, elfogadásból, elismerésből, illetve a sikeres cselekvés eredményéből származhat."
Tanulással, gyakorlással, fejlesztő eszközökkel segíthető az érés.
Az egészséges fejlődéshez a gyereknek szüksége van arra, hogy tudja, mit csinál jól, és mit rosszul. De azt is éreznie kell, hogy jó, hogy él, hogy ő egy fontos és szerethető személy, akire szüksége van szüleinek, társainak. A szülői viszonyulás egyik leglényegesebb eleme, hogy tudja-e közvetíteni gyereke iránti pozitív érzelmeit.
A bőr érintése fizikai szükséglet, serkenti az idegrendszert, jótékony a fejlődésre.
Mind a jutalmazás, mind a büntetés viselkedésmódosító ereje nagyobb, ha a személyek közötti kapcsolat érzelemtéli, (növeli a többi hatalomforrás erejét.)"
,,Közelállótól negatív inger pszichoszomatikus zavart okozhat."
Te meg én olyan kapcsolatban vagyunk, ami nekem fontos, és szeretném fenntartani....
https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/thomas-gordon---credo---p_e_t.html
A legjelentősebb befolyásolt kifejtő környezeti tényezők:
- elsődleges szocializációs közeg (család),
- másodlagos szocializációs közegek (óvoda, iskola, barátok, rokonok, kortársak),
- életmód, életstílus, tevékenységek, aktivitások köre.
A komoly, kihívást jelentő, de reális elvárások fontosak, mert ezek motiválnak igazán!
- A pozitív klíma,
- az együttműködés,
- az elfogadó közösség,
- a társas támogatás és facilitáció,
- a csoport motiválóereje
olyan háttértényezők, melyek a tanulási motivációt képesek növelni.
Mindezek kialakításában a döntő szerep a tanáré.
Természetesen nagyon sok tényezőtől függ, hogy egy gyerek szeret-e iskolába járni, ez nemcsak a tanárokon, az iskolán múlik.
Ám sokat jelenthet
- a megfelelően kialakított tanulási környezet,
- a jó társas légkör,
- a személyes tanár-diák kapcsolat.
Az iskola mint szervezet normái, értékei (lásd rejtett tanterv!), az irányítási és vezetési struktúra, a szabályok, az értékelési rendszer szintén olyan tényezők, amelyek hatással vannak.
Nem kétséges, hogy az a gyerek, aki szeret iskolába járni, nagyobb kedvvel tanul.
Család befolyásolja a tanuláshoz a viszonyt. Aktivitást, érdeklődést, versenyhelyzet elviselése.
A tanulás alapfeltétele a szorongásmentes légkör.
Amennyiben a gyermek jól érzi magát az iskolában, akkor javul a tanulmányi teljesítménye, védettebb lesz azoktól a káros hatásoktól, amelyek rövid és hosszú távon veszélyeztetik a gyermek testi-lelki egészségét.
Az iskolai teljesítmények egyik fontos meghatározója az énkép pozitív vagy negatív jellege.
•Fontos fejleszteni a tehetséges gyerek erős oldalát. Ez általában a tehetség speciális területein (pl. matematika, zene, sport) nyilvánul meg.
• Nem mondhatunk le ugyanakkor a gyerek gyenge oldalának fejlesztéséről sem. (Csaknem minden tehetséges tanulónál van olyan pont, amely akadályozhatja az erős oldal kibontakozását, pl. alacsony önértékelés, nem hatékony információfeldolgozási stratégiák stb.)
•Megfelelő légkör biztosítása: kiegyensúlyozott társas kapcsolatok a pedagógusokkal és tanulótársakkal.
•Szabadidős lazítóprogramok. amelyek biztosítják a feltöltődést, pihenést.
Ezek a célkitűzések csakis komplex és rugalmas programokkal teljesíthetők, s az iskoláknak mindegyikhez kínálni kell tevékenységi formákat.
Gazdagítás, dúsítás
A gazdagítás, dúsítás tartalmi szempontból a tehetséggondozásnak a legfőbb alapelve. Célja alapvetően az ismeretek és a műveletekre épülő képességek kötelező tananyagon túllépő fejlesztése. A fő kérdés itt az, hogy mennyiségi vagy minőségi dominanciájú legyen-e a gazdagítás. A válasz nem kérdéses, a minőségi gazdagítás jellemzőiként Kaplan (1979) tíz elvet fogalmaz meg (idézi Davis és Rimm, 2000).
1. A hagyományos tanulási tapasztalatok bővítése, nem pedig a tananyaggal történő túlterhelés.
2. Produktív gondolkodás (célorientált kreatív gondolkodás), nem pedig rutinszerű feladatmegoldás.
3. Komplex gondolkodás, nem pedig leegyszerűsített műveletvégzés.
4. Fogalmak „kialakítása", nem csupán üres szavak, tények, adatok bifiázása,
5. A tanultak felhasználása gyakorlati feladatmegoldásban, nem pedig az ismeretek egyszerű visszaadása.
6. Belső összefüggésekre koncentráló tanulás, nem pedig „sterilizált" részismeretek elsajátítása.
7. A tanulók igényeire, szükségleteire épülő tanulás, nem pedig mindent előíró, merev keretekben mozgó oktatás.
8. A problémafeltárás, -keresés tanulása, nem pedig a tanár rutinkérdéseinek megválaszolása.
9. A kritikai gondolkodás fejlesztése, nem pedig a „vak" elfogadásé.
10. A jövőbeni lehetőségeken való gondolkodás, nemcsak a jelen valóság megismerése.
Természetesen fontos, hogy a tanórai és tanórán (iskolán) kívüli formákat kapcsoljuk össze a hatékonyság érdekében, ebben a tekintetben is csak egységes rendszerben lehet sikeres a tehetséggondozás.
Az órai tehetségfejlesztés során az érdemi munka elengedhetetlen a sikerhez, emellett középpontba kell állítani az egyéni tanulási stratégiák fejlesztését, s folyamatosan biztosítani kell a tanulók számára a valódi kihívásokat.
A tanórán kívüli tevékenységeket elsősorban az egyéni érdeklődésre kell építeni, a minőségi gazdagítás elveit kell megvalósítani, valamint változatos szervezeti formákat kell kialakítani, lehetőleg túllépve az iskola falain is (vö. Balogh, 2000).
Mind a tanórai foglalkozásokon, mind egyéb keretekben akkor hatékony a tehetségfejlesztés, ha a differenciálás elve következetesen érvényesül. Ehhez a tehetségesek számára speciális tanítási-tanulási stílust, munkaformát kell kialakítani.
ISKOLA ÉS CSALÁD EGYÜTTMŰKÖDÉSE A TEHETSÉGFEJLESZTÉSBEN
Közhelynek tűnhet, de igaz, hogy - mint sok más feladatot - a tehetséggondozást sem tudja a család hatékony közreműködése nélkül sikeresen megoldani az iskola.
Erre utal a világszerte elfogadott s korábban bemutatott Mönks-modell is, amely szerint három környezeti tényező játszik egyformán döntő szerepet a gyerek tehetségének kibontakozásában: az iskola, a család és a társak (Mönks és Boxtel, 2000).
Fontos tehát a szülőkkel való folyamatos kapcsolattartás, információcsere, együttműködés. Ennek legfőbb tartalmi vonatkozásait az alábbiakban lehet összegezni:
célok tisztázása, egyeztetése, azonos követelményrendszer kialakítása,
• a tanuló megismerése, tehetségének felismerése,
• a fejlődés közös értékelése,
• a pedagógus tanácsa, módszertani segítségnyújtása,
• a gyerek érzelmi támogatása, elfogadása, odafigyelés,
• közös programok szervezése,
• pályaválasztás irányítása.
Forrás: (szerk. N. Kollár Katalin, Szabó Éva) - Pszichológia pedagógusoknak, Osiris Kiadó, Bp
http://amegoldas.estranky.cz/hu/fenykepek/hatekony--eredmenyes-pedagogia--iskola--neveles/
,,Antilop” kell, hogy a gyerek zseni legyen.
Egyszer már megírtam és azóta többször visszahallottam azt a példát, hogy a gepárd a leggyorsabb állat. 110 km/óra sebességgel tud futni, de csak akkor, ha ott van előtte az antilop. Ha nincs, akkor nem fut ilyen gyorsan, mert minek. Ha állatkertben van a kis gepárd, és ott etetik, akkor soha nem fut 110 km/óra sebességgel, mert 30 km/óra sebességgel is eléri a táplálékát. Nekünk az a dolgunk, hogy az ,,antilopot” biztosítsuk ahhoz, hogy a ,,kis gepárd” kénytelen legyen – és öröme is teljék benne – 110 km/órával futni.” - (Dr. Ranschburg Jenő)
Az érett személyiséget dominánsan ,,proszociális” (önzetlen) értékek jellemzik.
,,Hiszem, hogy mindenki megérdemel egy olyan otthont, munkahelyet, ahol nincs stressz, ahol nem kell feszengeni, napi szinten rossz érzéseket átélni.”
Pozitív, kellemes, jó atmoszféra, közösség.
”Ahogy bánsz magaddal, úgy fog más is.”
Szeresd magad és dicsérd. - És másokat is. Ahogy bántak veled, úgy bánsz magaddal. - Kedvesség, szeretet, támogatás, pozitivitás. Jó kapcsolat.
Szeretet dominál. Lelki rokonság. Otthonos viszony, közeg.
,,A szereteted kisugárzásával érintsd meg minden ember lelkét.”
Szeress, és Szeresd Önmagadat is!
Minden pozitív, dicsérő, kedves, szép magyar szó megérdemli, hogy használjuk.
Beszélj magadhoz kedvesen.
Az, ahogy önmagadhoz beszélsz, azt tükrözi, hogy milyen leszel másokkal szemben.
,,Alakítsunk ki egy pozitív énképet gyermekünkben és óvakodjunk kompetenciái negatív minősítésétől. Ezek, már igen kicsi korban berögződhetnek és felnőttkorban komoly önértékelési gondokat okozhatnak.”
,,Segítségére lehetsz gyermekednek, ha mentálisan is fel tud készülni a megmérettetésre, és ami a jó hír, hogy így a teljesítménye, a mentális felkészülés által, sokkal jobb lesz, mintha csak azon rágódna, hogy mi rossz történhet azon a bizonyos napon.
A feladat lényege, hogy a negatív hozzáállásból, pozitív hozzáállásra változzon a felvételiző érzése.”
http://magabiztos-gyerek.hu/felveteli-elokeszites-mentalisan/
Stresszoldással a sikeres és magabiztos gyerekekért!
Legnagyobb függőségünk, hogy a problémáinkról beszélünk. Törjük meg ezt a szokást, Beszéljünk az örömeinkről!! (Rita Schiano)
,,...legyünk gyengédek, vegyük észre egymásban az értékeket.
Meg lehet tanulni, hogyan kell gyöngédnek lenni a másikkal szemben, hogy hogyan lehet átélni a hétköznapok boldogságát, hogyan kell és lehet örülni az apró dolgoknak, hogy valami fontosabb lehet önmagunknál is, hogy voltaképpen az élet a legfontosabb és benne az egymás iránti tisztelet.
Az embernek érzelmekre is szüksége van, mert gyengédség és szeretet nélkül az élet mit sem ér. "
A buddhizmus szelleme, mindennél inkább a harmónia és egység értékeléséről szól, amiben másokat tisztelünk és elfogadunk ahelyett, hogy elítélnénk. A kezdetek óta ez a buddhista út, és ez a valódi buddhizmus. (Shinjō Itō)
http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/az-en-buddhizmusom---a-buddhizmus-csodaja---megvilagosodas.html
http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/boldogsag.html
Happyismus (boldogság vallás, boldoggá válás)
A szeretet irdatlan erő, amely mindent képes átváltoztatni, amit megérint.
Úgy tudjuk edzeni a szeretetre való képességünket, hogy gyakoroljuk, miként tudunk a lehető leginkább megmaradni a szeretetben minden élethelyzetben, amelyben részünk van.
A toleranciától az elfogadáson át eljutunk a szeretet átváltoztató erejéhez. (Kurt Tepperwein)
Nincs nagyobb boldogság, mintha szeretnek bennünket. (Charlotte Bronte)
Amit kell tennünk ahhoz, hogy a másik ember jól érezze magát.
Érezze fontosnak magát.
1. elfogadás, 2. megbecsülés, 3. helyeslés, 4. csodálat, 5. figyelem.
,,Add gyermekednek a tudás, a kreativitás és a kíváncsiság hármas szuperképességét.”
„A jó alsó tagozat szeretetteljes, biztonságot és örömöt adó közösség.”
,,Mi dolgunk a világon?
A nevetés, a megértés és a szeretet."
,,Azért éltek, hogy megtanuljatok szeretni. Azért szerettek, hogy megtanuljatok élni.”
,,TEDD AZ ÉLETED AJÁNDÉKKÁ!”
,,A jó lelkű embert az különbözteti meg a többi embertől, amit szívében táplál. Jóságot növeszt a szívében és tisztességet.
Aki jóságos, az szereti az embereket. Aki tisztességes, az megbecsüli őket.”
Mengzi (Meng-ce, latinosan Menciusz) kínai filozófus, Kung Fu-ce követője, és továbbfejlesztette Konfuciusz tanításait. Mengzi (Meng-ce), a tanításait tartalmazó mű.
Élete a kölcsönös tisztelet és megbecsülés jegyében telt.
Hitt az ember eredendő jóságában, az emberszeretet egyetemes kötelezettségét tanította.
,,Meng-ce leghíresebb tétele az, hogy az ember alapvetően jó, s csak a rossz társadalmi hatások torzítják el. Minden emberben potenciálisan benne rejlik az erény, a tanítás célja tehát ezen potencialitás aktualitássá tevése.
Menciusz erősen hangsúlyozza, hogy
a család egyfajta előképzés a későbbi erények kifejlesztésére, azaz a családon belül lehet elsőként megtanulni az emberség és a méltányosság alapját képező szeretetet és tiszteletet."
Peru: Újabb 800 diák gyakorolja a Transzcendentális Meditációt - órán, a tanrend részeként
Mint korábban hírt adtam róla, gyakorlatilag az összes latin-amerikai ország bevezeti a Meditációt az oktatási rendszerébe.
http://hvg.hu/elet/20161010_meditacio_pozitiv_hatasai_iskola_meditacio_fegyelmezes
Ahonnan érdemes lehet példát venni: az egyik baltimore-i általános iskolában meditációs technikákat tanítanak a gyerekeknek. Mondani sem kell, hogy mennyivel jobb a hangulat az iskolában, mint előtte. Nincs többé kiabálás és fenyítés: megtalálták a fegyelmezés tökéletes eszközét.
,,Azáltal, hogy hosszú időn keresztül újra és újra belépünk a meditációba, a szamádhi többféle állapotát elérhetjük. Ha elég mély állapotokba lépünk be, szellemünk hozzászokik ahhoz, hogy lássa feloszlani a teremtés álcázó ködfalát.
A lecsendesedett elme nélkül sok belső alkímiai reakció egyszerűen nem megy végbe."
Jóga a boldog gyerekkorért - 108 gyakorlat az érzelmek útján
A jóga ősi tanításai a kisebbekhez is szólnak. Csíki Mariann könyvében egy olyan mozgásformát mutat be, ami nemcsak a gyermekek egészségét őrzi meg, de fejleszti az érzelmi életüket is: megtanít uralkodni az elmén, kezelni az indulatokat, és segít megküzdeni a világ kihívásaival.
A jóga rendszeres gyakorlása az intelligencia és a koncentráció fejlődéséhez is hozzájárul, miközben a gyerek - vagy épp a felnőtt - úgy érzi, a világ legjobb játékában vesz részt
A gyakorlatok könnyen elsajátíthatók és elvégezhetők otthoni vagy iskolai környezetben is, a szülő és a pedagógus számára pedig további módszertani javaslatokkal is kiegészülnek. A fényképes illusztrációkkal, játékos leírásokkal ellátott kötetet ugyanakkor a gyerekek is örömmel forgatják majd.
Csíki Mariann mesterien varázsolja bele a jóga ősi rendszerét és tanításait a gyerekek világába. Játékkal, érzelemmel, kreativitással, kiterjedt szakmai tapasztalattal és olyan beleéléssel dolgozik, ami mindenkit magával ragad. Ismeri az utat a legmakacsabb gyerek és a legzárkózottabb tinédzser szívéhez is. - Varga Judit, jógaoktató
Mennyivel boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, higgadtabbak, empatikusabbak és koncentráltabbak lennének gyermekeink ebben a rohanó világban, ha napi szinten gyakorolnák a jógát! Ehhez ad kiváló segítséget Csíki Mariann egyedülálló könyve. - Lábadiné Józsa Mónika, fejlesztőpedagógus
Csíki Mariann több mint tíz éve foglalkozik gyermekjógával, oktatással és mozgásfejlesztéssel. A Jóga-Móka rendszer megalkotója. Fő célja, hogy a mozgás minden nap legyen jelen gyermekeink életében. Ezért hozta létre a Gyermekeink Mozgásáért Egyesületet, ahol már több mint száz lelkes gyermekjóga oktató tevékenykedik.
Forrás: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Csiki_Mariann_Joga_a_boldog_gyerekkorer&id=292694&type=22
http://jogamoka.hu/programok Jóga Móka
https://www.youtube.com/watch?v=lEyAicCRdd8 Jóga Móka gyerekszemmel..gyerekszájjal :)
A szépet csodálni,
Az igazat óvni,
A nemeset tisztelni,
A jót körülölelni,
Ez vezeti az embert
Az életben célokhoz.
(Rudolf Steiner)
Aki Belső Templomába hazatalál, azt kívülről érkező széllökések már nem tudják eltéríteni.
(Zentai Anna)
A jóindulat nem gyengeség; ez a legnagyobb erő, mert a szeretet a legerősebb dolog, amivel rendelkezünk. Türelem, kedvesség, megbocsátás és szeretet - e négy dologból áll az, amit jóindulatnak nevezzünk. Ha jóindulatúak vagyunk, akkor nagyon erősek vagyunk. (Szvámi Ráma)
,,Àlmodtam egy színes világot, ahol emberek segítenek egymásnak.
Jó szándék, öröm és simogatás, mindennapi természetes ajándék.
Ismerős és ismeretlen, megfogja egymás kezét.
Színes képek szavak egész sorával, köszöntik mások örök létét.”
https://www.facebook.com/szivforras.aszeretethangjai/posts/2146488102243601
,,Azáltal tanítunk, hogy hogyan élünk, hogyan viselkedünk, és mire használjuk az életünket."
,,A gyerek olyannak látja magát, amilyennek a te szemed tükre mutatja. De ez így van velünk, felnőttekkel is. Ha hazafelé egy pattanásos legényke csodálattal megbámulja a fiatal lánykát, az a hölgy kivirágzik. Van egy kolléganőm, egy idősebb hölgy, akinek a férje nagyon szépen tud bókolni, minden alkalmat megragad, hogy kedvesen megdicsérje a haját, a ruháját. A kolléganőm ilyenkor mindig azt mondja a férjének: te vén csacsi, hagyd már abba – de tudom, ha abbahagyná, szomorú lenne. Jólesik neki. Legalább tíz évvel megfiatalítja, hogy a férje állandóan udvarol neki. A meccsen a nagy, benga hokistáknak is jólesik, hogy a lelátón ezren üvöltik: mindent bele, hajrá, fog ez menni! Mindannyiunknak nagy szükségünk van arra, hogy drukkoljanak nekünk, hogy bátorítsanak, biztassanak, lelkesítsenek bennünket. Olyan nehéz volna ezt nap mint nap megadni egymásnak?" (Böjte Csaba: Hidak egymáshoz)
,,Rudolf Steiner szerint a felnőttek feladata, hogy gyermekeiket rózsabimbó módjára, vigyázva neveljék, megteremtve nekik mind a fizikai, mind a lelki és szellemi feltételeket ahhoz, hogy csakraszirmaik kibontakozhassanak.”
,,Hogyan legyen tudatos a szülő a gyermeknevelésben? Tudsz valamilyen bevált módszert, tanácsot adni a tudatos szülőknek?
Alapvetően meg kell figyelni mindegyik gyereknél, mi a szeretetnyelve.
Nekem is van egy gyermekem, akinek mindig el kell mondani, milyen tökéletes, szuper vagy, mert neki ez használ. A másiknak az használ, hogyha megölelem, ha van egy fizikai kontaktus, magamhoz szorítom és érzi, hogy biztonságban vagyok, apa szeret engem.
A másik, hogy teremtsünk alkalmakat, amikor együtt vagyunk.
Azt nekem Szilvi tanította meg, hogy mennyire fontos az, hogy együtt eszünk esténként.
Leülünk a vacsoraasztal köré, és van egy kis játékunk, a „mi volt jó a napodban” játék. A lányok már nagyon várják. Ez egyfajta önmotivációs módszer, hiszen egész nap azt keresik, hogy otthon majd mit mondhatnak el. Erre nyitjuk ki a fülüket, szemüket.” – (Szalay Ádám)
Forrás: http://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2014/09/29/szalay-adam-ha-elhiszed-hogy-az-eletben-minden-csodalatos-ezt-is-fogod-megtapasztalni
Ha valakinek ajándékot adsz vagy elénekelsz neki egy dalt, segítesz a Mikulásnak. Számomra erről szól ez az ünnep. - Louis Sachar
10 dolog, ami boldogabbá tehet egy családot!
Posted on 2017/12/27 by Bellini in Kuriózum
Ha az embereket megkérdeznéd, hogy mi számukra a legfontosabb dolog a világon, szinte mindenik válasza a család lenne. De ahogy az az élet fontosabb dolgaival szokott lenni, a családi életet is képes tönkretenni a mindennapok feszültségei és a stressz, ezért
lássuk, mi tehet boldogabbá egy családot napjainkban, és mit kell tennünk ennek érdekében!
1. Tegyél erőfeszítéseket
Sokszor ösztönösen hajtunk és kergetjük céljainkat az élet számos területén,
de sokan nem fektetnek elég hangsúlyt
a családi boldogság megteremtésébe.
Ha összedolgozunk családtagjainkkal, mint egy igazi család,
akkor képesek vagyunk megteremteni a boldog légkört,
csupán kitartás és befektetett munka kell hozzá.
2. Határozzátok meg a család legfőbb céljait
Minden sikeresen működő vállalatnak
megvannak a saját céljai és értékei.
Ennek szellemében képesek döntéseket hozni.
Egy szerető család esetében is ugyanígy érdemes cselekedni:
határozzátok meg mik is a család legfontosabb értékei,
és milyen családdá akartok igazán válni.
3. Adj a gyerekek kezébe egy kis hatalmat
Tudományosan bizonyított,
hogy azok a gyerekek,
akikre a szülei rábízzák, hogy ossza be a saját idejét, találjon ki magának új heti-célokat,
sokkal fejlettebb vezetői és szervezői képességekkel rendelkeznek,
és eme képességek
segítenek megelőzni a gyerekek alacsony önbecsülésének kialakulását.
4. Osszátok meg egymással a családotok történeteit
Az Emory Egyetem kutatásai alapján, azok a gyerekek, akik ismerik családjuk történelmét sokkal magabiztosabbak. A családi legendák, történetek hozzájárulnak a gyerek egészséges lelki fejlődéséhez – tudniuk kell honnan jönnek.
5. Hatékony stratégiával oldjátok meg a problémákat
Bruce Ury, a Getting to Yes szerzője szerint
egy háromlépéses folyamattal
hatékonyan meg lehet oldani a szülők és a gyerekek között fellépő nézeteltéréseket.
- Első lépésként különüljetek el mindannyian, de úgy, hogy még láthassátok egymást.
- Majd kérjétek meg a gyerekeket, hogy mindegyik találjon ki három alternatívát a probléma megoldására.
- Utolsó lépésként gyűljetek össze és vitassátok meg, hogy a 3 alternatíva közül melyik lenne a legmegfelelőbb.
6. Legyetek egy közösség tagjai
Kutatások szerint
a legalább 10 baráttal rendelkező családok boldogabbak.
Főleg a vallásos közösségben aktív családokról mutatták ki,
hogy a családtagok sokkal jobban érzik magukat.
7. Korlátozzátok a stresszt
Egy felmérés alapján, melyben közel 100 családot kérdeztek meg
a gyerekeknek a következő kérdésre kellett válaszolniuk: „Ha kívánhatnál egyet a szüleidnek, mi lenne az?
A legtöbb válasz az volt, hogy a szülők kevésbé legyenek fáradtak és stresszesek.
Az érzéseink nem befolyásolhatják a viselkedésünket: mutassunk több pozitivitás gyerekeink felé!”
8. Étkezzetek közösen
A közös étkezések összefognak, közös emlékek, élmények születnek.
Egy finom étel mellett lehetőség nyílik a kommunikálásra,
az egymás meghallgatására.
9. Vonjátok be a nagyszülőket is
Ha olyan szerencsés helyzetben vagytok, hogy a nagyszülők még mindig élnek, akkor tudnotok kell, hogy ők a legjobb tanítók. Sokmás dolog mellett megtaníthatják gyerekeiteknek hogyan legyenek felelősségtudóak, közösségi emberek és hogyan nézzék a világot egy nyitottabb szemlélettel.
10. Tartsatok családi összejöveteleket
Szánjátok rá az időt és az energiát, és legalább hetente egyszer gyűljön össze a nagycsalád apraja nagyja.
Beszélgessetek, érdeklődjetek egymás dolgai felől.
Vitassátok meg a problémákat, értékeljétek ki a hátatok mögött lévő hetet.
Forrás: http://filantropikum.com/10-dolog-ami-boldogabba-tehet-egy-csaladot/
A gondos szülő sosem engedi meg a gyereknek, hogy későn feküdjön le. Veszélyes lehet a fejlődésére!
Posted on 2017/04/05 by Neptunusz in Holotropikum
Az alvás rendkívül fontos élettani folyamat, amely konkrétan kihatással van az egészségi állapotunkra.
A gyerekek esetében különösen nagy jelentősége van az alvásnak, hiszen ha nem alszik jól a gyerek, az nem csak az ő fejlődésére, de az egész családra negatív hatással lesz.
Azonban a gyerekek lefektetése egyáltalán nem könnyű, ezt bármelyik szülő aláírja, akinek 3-9 év körüli gyerekről kell gondoskodnia. Sokszor képtelenség időben ágyba dugni a folyamatosan telefonon, táblagépen, számítógépen játszó lurkókat. És ha végre le is fekszenek, az elalvás nem megy könnyen, mert az említett elektronikus eszközök fénye megakadályozza az elalvást segítő hormon képződését, mivel az agy úgy értelmezi, hogy nincs sötétség, így nem kell lefeküdni és pihenni.
A tudomány emberei rámutattak, hogy
azok a gyerekek, akik későn fekszenek le,
másnap sokkal ingerlékenyebben, idegesebbek,
nem tudnak odafigyelni az iskolában,
így a tanulmányi eredményeik is romlani fognak.
A gyerekek esetében azért is fontos az alvás,
mert ekkor válik aktívvá a növekedési hormon, amely 2-3 óránként termelődik.
Leginkább éjfélkor indul be a növekedési hormontermelés, ezért ha a gyerek este 9 óra után fekszik le, a szervezetben nem aktíválódik kellő mértékben, mert nincs rá megfelelő idő, ezért egy idő után a gyerek nagyon “lelassul”, tehát nem akar/tud mozogni, de az ellenkezője is megtörténhet, és így válik hiperaktívvá.
Sőt, a késői lefekvés a gyerek mentális képességeire is negatív hatással van.
Forrás és a teljes cikk: http://filantropikum.com/gondos-szulo-sosem-engedi-meg-gyereknek-hogy-keson-fekudjon-le-veszelyes-lehet-fejlodesere/
A jóindulat nem gyengeség; ez a legnagyobb erő, mert a szeretet a legerősebb dolog, amivel rendelkezünk. Türelem, kedvesség, megbocsátás és szeretet - e négy dologból áll az, amit jóindulatnak nevezzünk. Ha jóindulatúak vagyunk, akkor nagyon erősek vagyunk. (Szvámi Ráma)
,,A szeretet emeli trónjára az embert!" (Tatiosz)
,,Szeresd, aki melletted van, és élvezd a szeretetét.” (Osho)
,,Sokkal inkább a szeretetre kell nevelnünk a gyermekeket ahelyett, hogy matematikát, földrajzot vagy történelmet tanítunk nekik. A szeretetre kellene tanítanunk őket, mert a földrajz soha nem lesz az élet csúcspontja, ahogy a matematika, a történelemtudomány vagy a technikai ismeretek sem. Semmi sem fogható a szeretethez. Mindig a szeretet lesz a csúcspont.” (Osho)
Beszélj magaddal úgy, ahogy beszélnél valakivel, akit szeretsz.
,,Ahogyan szereted magad, úgy tanítod meg másokat is, hogy szeressenek téged."
,,Szeresd magad annyira, hogy határokat szabj. Az időd és az energiád értékes. Önnek kell kiválasztania, hogyan használja. Megtanítod az embereket, hogyan bánjanak veled úgy, hogy eldöntöd, mit fogadsz el és mit nem."
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/5653720558027197
https://www.facebook.com/photo/?fbid=5651816654884254&set=pcb.5651895844876335
,,Àlmodtam egy színes világot, ahol emberek segítenek egymásnak.
Jó szándék, öröm és simogatás, mindennapi természetes ajándék.
Ismerős és ismeretlen, megfogja egymás kezét.
Színes képek szavak egész sorával, köszöntik mások örök létét.”
https://www.facebook.com/szivforras.aszeretethangjai/posts/2146488102243601
,,Aki magában az erényt gyarapítja, az boldog.”
A taoisták mindenütt nyugodt jövőt érdemelnek, hiszen a kínai kultúrát megteremtő gondolkodásuk lényege az egyetemes szeretet és a béke.
Csak egyetlen vallás üdvözít, bármilyen nevet is adunk neki: a jó gondolat, jó szó és jó cselekedet: akkor a béke és igazság megmutatja önmagát...
Az ember valódi lényege a jóság. Vannak más, a nevelésből és a tudásból eredő jó tulajdonságok, de alapvető fontosságú, ha igazán emberi lényekké szeretnénk válni és értelmet akarunk adni létezésünknek, hogy szívünk jó legyen. (Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma)
Akkora átalakulásnak vagyunk a tanúi, melyet az ember eddig még nem élt meg a történelemben. A tudás kiszorítja az elavult hagyományokat. Egy adott munkára való alkalmasságot a jellem a képességek határozzák meg. Lassan a szerelem lesz a szex és a szülővé válás legfőbb indítéka. Már láthatók s társadalmi igazságosság halvány sugarai, és az önkényurak kora letűnőben van. (David Seabury)
Azt hiszem, az indián vezetőknek tökéletes ellentéteik a mai politikusok és államférfiak. Alázat helyett fennhéjázók, könnyen megvásárolhatók, nem tisztelnek senkit és semmit, saját vagyonukat gyarapítják; gyávák, mert saját életüket egy egész nép elé helyezik, lenézik a dolgozó embereket, nagylelkűség helyett lopnak, és nem bölcsek, mert nem gondolnak a jövőre sem. (Sebestyén Éva)
Jó példa megnyeri az embereket. (Lao-ce)
Ha meg akarod tapasztalni, mi a béke, mi a boldogság, akkor biztosítsd mások békéjét, boldogságát. (XIV. Dalai Láma - Bölcsesség óceánja)
A nevelésnek összhangban kell lennie a gyermek alapvetően jó természetével. A legfontosabb, hogy szerető és gyengéd légkörben nevelkedjen.
Bár ideális esetben az emberi tulajdonságok párhuzamosan fejlődnek a jósággal, ha választani kellene az általános jellemvonások és a jóság között, ez utóbbit kellene választani. (Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma)
Az ember valódi lényege a jóság. Vannak más, a nevelésből és a tudásból eredő jó tulajdonságok, de alapvető fontosságú, ha igazán emberi lényekké szeretnénk válni és értelmet akarunk adni létezésünknek, hogy szívünk jó legyen. (Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma)
Egy szerető társ bátorítása szárnyakat adhat. (Gary Chapman)
Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. (Kazinczy Ferenc)
Azzal, hogy adsz, megszépíted a világot és létrehozol egy olyan környezetet, ahol jó érzés honol és felszabadul a lélek. Adni jó, hiszen ezáltal örömet okozol a másiknak, és szebbé varázsolod a napját.
Lehet ez egy mosoly, egy kedves gesztus vagy egy tárgyi ajándék, mind-mind pozitívan hat az emberre. Olyan jó érzés látni, hogy a másik boldog, hogy megfeledkezik mindenről, csupán a jelenben van és önfeledten mosolyog rád, mert olyat adtál neki, amire épp, abban a pillanatban szüksége volt. (Boros Bea)
,,A Férfiak Klubja értékrendje 2017-től évente minden egyes születendő gyermek apukájához eljut az Apavilág című kiadvánnyal! 90 ezer példányban nyomtatják ki ezt a hasznos, apaságot támogató füzetet, ezzel eszmeiségünk, csak a szülőpárt tekintve is évente minimum 180 ezer emberhez jut el, nem számolva a barátaikat, családtagjaikat.”
Szükségünk van korszerű szentekre, XXI. századi szentekre, akik erre a korszakra alkotják meg a lelkiségüket. Szükségünk van olyan szentekre, akik el vannak kötelezve a szegények iránt és a szükséges szociális változások iránt.
Szükségünk van a világban élő szentekre, a világban megszentelődő szentekre, akik nem félnek a világban élni. ...Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik a mozit, a színházat, a zenét, a táncot, a sportot. Szükségünk van társaságot kedvelő szentekre, akik nyitottak, normálisak, barátságosak, vidámak és jó barátok.
Szükségünk van olyan szentekre, akik e világban élnek, és meg tudják ízlelni a világ jó és tiszta dolgait, de mégsem világiasodnak el. Legyünk hát ilyenek!" (Ferenc pápa)
http://www.szentkeresztplebania.hu/ujsag_2014_marcius_01.html
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=841090905956877&set=a.339755802757059.77531.100001679273358&type=3 Ferenc pápa arra hívta fel a figyelmet,…
Vannak férfiak, akiket tényleg érdemes támogatni, de nem azért, mert férfiak, hanem azért, mert méltóak rá.
Nőként el kell kezdenünk megbecsülni a saját magunk és egymás értékeit.
Keress erős nőket azért, hogy pártold őket, köss velük szövetséget, tanulj tőlük, inspirálódj belőlük, működj együtt velük, támogasd őket, láss tisztábban általuk. (Madonna Louise Ciccone)
"Az emberek mindig beszélnek, úgyhogy adjunk nekik valami értelmes témát, amiről beszélhetnek!" (,,Lady Gaga” Stefani Germanotta)
“Adjunk életet egy új, nemzetközi ideológiának.”
Fogjunk össze, és egyesítsük a történelmünket a mával. Legyünk a szeretet forradalmárai, és használjuk emberi hatalmunkat, a rendkívül erős emberi hatalmunkat, hogy életeket mentsünk, és bátorítsuk az összefogást az egész világon. (,,Lady Gaga” Stefani Germanotta)
Minden alkalommal, amikor valaki nálad jobbal dolgozol együtt, te magad is jobbá válsz. (,,Lady Gaga” Stefani Germanotta)
,,A boldog házasság és a boldog élet egyik titka,
hogy az ember arra törekszik, hogy ajándékká váljon.
Nem szabadna magától értetődőnek lennie, hogy valakinek a szívét megnyerted, és most főz, mos, vasal rád, elrakja a szétdobált holmidat, hogy ápolt legyél, jól érezd magad.
Köszönd meg neki! Hálát adhatsz azért is, ha társad meghallgat és megért, nyugtató, bátorító szavai írként hatnak a sebeidre.”
,,Ha segíteni szeretnél valakinek, ne úgy tedd, ahogyan Neked jó, hanem úgy, hogy neki jó legyen! Kérdezd meg, Ő mit szeretne! Lehet, hogy a legnagyobb segítség, ha egyszerűen békén hagyod. Nem mindig az aktív cselekvésben rejlik a legnagyobb segítő erő!”
Adjál lehetőséget, teremtsd meg a lehetőséget, hogy a másik ember a szerelmednek, jó embernek, értékes embernek, klassz embernek tartson. (Molnár József)
,,Az ember nemcsak a szájával hallgat vagy beszél valamiről, hanem a lelkével is." (Márai Sándor - Az igazi)
Néhány jó szó felébreszthet, megváltoztatja lelked időjárását.
Elismerő, dicsérő, bátorító, kedves és szelíd szavak.
Az 5 szeretetnyelv - Egymásra hangolva (Gary Chapman)
Minden ember céljai között első helyen szerepel, hogy szeretteit boldoggá tegye – ehhez pedig tudni kell, hogy mi az, ami a másiknak örömet okoz. Talán megéltük már, amikor egy gondosan kiválasztott ajándéknak vagy egy meglepetésként elvégzett házimunkának társunk nem igazán örült. A félreértések és sokszor a csalódások hátterében az áll, hogy szeretetünket nem a másik személyre szabott „szeretetnyelén” fejezzük ki. Gary Chapman, amerikai keresztény családterapeuta 20 éves tanácsadói tapasztalata alapján 5 szeretetnyelv típust állapított meg: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés.
Amikor nem érezzük a társunk szeretetét, üresség és fájdalom tölt el.
A szeretet nem törli el a múltat, de mássá teszi a jövőt.
Nem is értjük sokszor, hiszen annyira könnyű volt az elején, mi változott?
Hát csak annyi történt, hogy egy kapcsolat elején mindkét fél bőszen használja mind az öt szeretetnyelvet.
Ha szeretetünknek társunk elsődleges szeretet-nyelvén adunk hangot, olyan érzelmi légkört teremtünk, amelyben feloldást találunk múltbeli konfliktusainkra és sérelmeinkre.
………….
Első szeretet-nyelv: Elismerő szavak
A dicséret, a biztató szavak és a kérések sokkal inkább erősítik az önbecsülést, mint a követelések. Bensőséges légkört teremtenek, begyógyítják a sebeket, és a lehető legjobbat hozzák ki a házastársakból.
Második szeretet-nyelv: Minőségi idő
A „minőségi idő" azt jelenti, hogy osztatlan figyelmet szentelünk valakinek.
Amikor csak egymásra figyelünk, vagy közös tevékenységekben veszünk részt, azt fejezzük ki, hogy valóban törődünk egymással és élvezzük egymás társaságát.
A minőségi idő lényege az együttlét. Ez nem csupán fizikai közelséget jelent... Az együttléthez nélkülözhetetlen az egymásra fordított figyelem.
Harmadik szeretet-nyelv: Ajándékozás
Az ajándék a szeretet látható jelképe, akár vásároljuk, akár saját kezűleg készítjük, akár a jelenlétünk ajándékát adjuk. A kapcsolat értékét fejezi ki, és arról vall, hogy törődünk a társunkkal.
Negyedik szeretet-nyelv: Szívességek
Összegzés Ha bírálattal illetjük társunkat, amiért nem tesz meg számunkra bizonyos dolgokat, az arra utal, hogy a „szívességek" szeretetnyelvén értünk. Tartsuk szem előtt, hogy a szívesen végzett szolgálatokat nem lehet kikényszeríteni; csak szabadon adhatjuk és fogadhatjuk el egymás szolgálatait.
Ötödik szeretet-nyelv: Testi érintés
A testi érintés, mint a szeretet gesztusa, lényünk legmélyén érint meg bennünket. Mint szeretet-nyelv, a kommunikáció hatékony eszköze; a szeretet számtalan árnyalatát képes kifejezni egy futó érintéstől a szenvedélyes csókig.
,,Ha írsz, beszélsz valakivel, akkor sugározz-küldj pozitív, csodás érzéseket felé - szeretet, jókedv, mosoly, öröm stb."
A szeretet gyógyító ereje!
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/5789389467793638
Az egyetlen lényegi dolog, amit helyre kell tenned magadban: hogy szeretetben élj, hogy szeresd magad és engedd, hogy szeressenek! Bármi is billentett ki ebből az alapállapotból, ebből a rezgésből, az feldolgozható, feloldható.
Teremtéseink és boldogságunk nem múlik külső dolgokon - ám amint a szeretet frekvenciáján rezgünk újra, a külsőségek is ehhez formálódnak.
- Zentai Anna
,,Van egy gyógyszer,
ami minden krízisre megoldást nyújt.
Legyen egészségügyi, anyagi vagy párkapcsolati problémád,
ha elkezded
szeretni magad,
az gyökeresen változtatja meg az életed.
Jobban érzed magad, megkapod a munkát, amire vágysz,
kapcsolataid is csodásan alakulnak.”
,,Hagyj fel Önmagad kritizálásával! A kritizálás korlátozza a lelket,
ezzel szemben, amikor dicséred magad,Önmagad építed.
Dicsérd magad - Vedd sorba pozitív tulajdonságaidat, és dicsérd magad annyit, amennyit csak tudod.
Amikor megerősítésekkel pozitívan hatsz Önmagadra, a belsődben végbemenő változás az életedre is pozitívan hat.
Nézz sűrűn a saját szemedbe. Fejezd ki Önmagad számára minél többször azt a szeretetet, amit Önmagad iránt érzel, és ami napról napra csak növekszik. Amikor a tükörbe nézel, érezd, hogy megbocsátasz magadnak, és legalább naponta egyszer mond ki hangosan magadnak: Szeretlek. a lényeg, hogy ne hanyagold el a legfontosabbat: Önmagad.
Szeresd Önmagad
Önmagunk szeretete egyenesen következik abból, ha nem ítéljük meg magunkat.
Amikor kedvességgel, türelemmel és együttérzéssel fordulunk saját magunk felé, attól lelkünk kivirágzik.
A lelki harmónia pedig tükröződik szemünkben, kisugárzásunkban és fellépésünkben is.
Önbizalmunk megnő, és egyre többen kérdezik meg: mi történt veled, olyan jól nézel ki?
Figyelj gondolataidra
Ne keserítsd meg életed azáltal, hogy teret engedsz a negatív gondolatoknak.
Keress egy olyan mentális képet magad számára, ami
megelégedettséggel és önbizalommal tölt el.
Cseréld a negatív gondolataidat pozitívakra.”
„Mindig választhatsz olyan gondolatot, ami erősít, azokkal
szemben, amelyek gyengítenek.”
http://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2014/09/19/szeresd-onmagad-12-modszer-louise-l-hay-ajanlasaval/
,,A saját magunkhoz való viszonyunk javítása párkapcsolatunk boldoggá tételének alapfeltétele.”
Amikor reggelente felkelsz, a szívednek csordultig kell telnie boldog izgalommal, hiszen tudod, hogy napközben csupa jó dolog történik veled.
Nevetned kell és örvendezned. Erősnek kell lenned, és tudnod kell, hogy biztonságban vagy. Jól kell érezned magad a bőrödben, abban a biztos tudatban, hogy felbecsülhetetlenül értékes vagy.
Természetes, hogy az élet számodra is tartogat kihívásokat, és szükség is van rájuk, mert segítenek a fejlődésben, ugyanakkor tudnod kell, hogyan nézz szembe a problémákkal és nehézségekkel. Győztesnek születtél! Boldognak születtél! Csodálatos életre születtél!
Nem arra születtél, hogy küszködj. Nem arra születtél, hogy olyan életet élj, amelyben az öröm pillanatai ritkák, és csak elvétve bukkanhatsz rájuk.
Nem arra születtél, hogy heti öt napot gürizz a munkahelyeden, és csak hétvégenként legyen egy-egy boldog pillanatod.
Nem arra születtél, hogy energiahiánytól szenvedj, és a nap végén kimerülten ess össze. Nem arra születtél, hogy aggódj és félj. Nem arra születtél, hogy szenvedj.
Hogy mi az életed értelme? Az, hogy a lehető legtöbbet hozz ki belőle, és mindened meglegyen, amit csak akarsz,
miközben túlcsordul benned az öröm, az egészség, az életerő,
a lelkesedés és a szeretet, hiszen mindez hozzátartozik a csodálatos élethez!
Arra születtél, hogy mindened meglegyen, amit szeretnél, és amire vágysz. Arra születtél, hogy érdekes és izgalmas munkát végezz, és mindent elérj a pályádon, amit csak szeretnél.
Arra születtél, hogy boldog családi és baráti kapcsolatoknak örülhess.
Arra születtél, hogy minden pénz a tiéd legyen, amire a teljes és kielégítő élethez szükséged van.
Arra születtél, hogy valóra váltsd az álmaidat – méghozzá az összeset!
Ha utazni szeretnél, arra születtél, hogy utazz. …
Ha azt akarod, hogy az életedet a szeretet vezérelje, úgy kell szeretned, ahogyan még soha nem szerettél.
Szeress bele az életbe!
Akármilyen erősen szerettél eddig, duplázd meg magadban az érzést, tízszerezd meg magadban az érzést, százszorozd meg magadban az érzést, növeld ezerszeresére, milliószorosára, mert ilyen rengeteg szeretetre vagy képes!
Nincs határ, nincs plafon, bármekkora szeretet érzésére képes vagy, és ez a rengeteg szeretet mind ott rejlik benned. Szeretetből vagy. Ebből az anyagból gyúrtak, ez a természeted, ahogyan az élet és a világegyetem természete is ez. Sokkal több szeretetre vagy képes, mint amennyit valaha adtál, vagy amennyit el tudsz képzelni.
Ha beleszeretsz az életbe, nincs többé határ.
Minden korlát ledől, ami eddig a pénz, az egészség, a boldogság és a sikeres kapcsolataid útjában állt.
Ha beleszeretsz az életbe, többé semmi sem foghat vissza, és minden amit szeretsz, szinte azonnal megjelenik az életedben.
Az emberek megérzik a jelenlétedet, ha belépsz egy helyiségbe.
Csak úgy záporoznak rád a lehetőségek, a negativitás pedig a legkisebb érintésedre szertefoszlik.
Sokkal jobban érzed majd magad, mint azt valaha is lehetségesnek tartottad.
Tele leszel energiával és lendülettel, és kielégíthetetlen gyönyörűséget lelsz az életben.
Olyan könnyűnek érzed magad, akár egy levegőben repkedő tollpihe. Minden, amit szeretsz, a lábad előtt hever.
Szeress bele az életbe, engedd szabadjára magadban ezt az erőt,
és megállíthatatlan, legyőzhetetlen leszel!
Hogyan szerethetsz bele az életbe?
Ugyanúgy, ahogy egy másik emberbe - imádsz mindent ami vele kapcsolatos!
Ha szerelmes vagy valakibe, csak a szerelmet látod, csak a szerelmet hallod, csak a szerelemről beszélsz, és csak a szerelmet érzed, teljes szívedből!
És épp ez a megfelelő módja annak, hogy kihasználd a szeretet végső erejét - ha szerelembe esel az élettel.
Bármit teszel, bármiben veszel részt a nap folyamán, keresd azokat a dolgokat, amiket szeretsz.
Keress technológiai újításokat vagy találmányokat, amiket szeretsz.
Keress épületeket, autókat és utcákat, amiket szeretsz, kávézókat és éttermeket, amiket szeretsz, üzleteket, amiket szeretsz.
Sétálj végig úgy egy utcán vagy egy bolton, hogy elhatározod, annyi szeretnivaló dolgot találsz, amennyit csak tudsz.
Keresd a szerethető tulajdonságokat az emberekben is.
Kutass fel minden szeretnivaló dolgot a természetben – madarakat, fákat, virágokat, illatokat, színeket.
Nézd, amit szeretsz.
Hallgasd, amit szeretsz.
Beszélj arról, amit szeretsz.
Gondolj arra, amit szeretsz. Csináld azt, amit szeretsz. Mert ha így teszel, közben a szeretet érzése tölt el.
Beszélj arról, amit szeretsz az otthonodban, a családodban, a házastársadban, a gyermekeidben és a barátaidban.
És nagyon fontos, hogy nekik is mondd el, mit szeretsz bennük.
Beszélj azokról a dolgokról, amelyeknek szereted az érintését, az illatát, az ízét.
-Rhonda Byrne: Az Erő
https://edesvizkiado.hu/onfejlesztes/az-ero-kulcsai/
„A szeretet a mesterkulcs, amely a boldogság kapuját nyitja.”
- Oliver Wendell Holmes
° Ahhoz, hogy tápláld az életedben a szeretet erejét, és elérd, amit akarsz, vagy megváltoztasd, amit nem akarsz, a teremtő folyamatot kell használnod.
Ez mindig ugyanaz:
Képzeld el. Érezd át. Fogadd el.
° A képzeleted összekapcsol azzal, amit szeretnél. A vágyad és az érzéseid megteremtik a vonzást, a mágneses erőt, ami hozzád húzza vágyad tárgyát.
° Képzeld el magad vágyad tárgyával, és közben érezd át a szeretetet,
amit iránta táplálsz.
° Teljes szívedből vágynod kell arra, amit akarsz, mert a vágy a szeretet érzése,
neked pedig szeretetet kell adnod,
hogy megkapd, amit szeretnél!
° Amikor elképzelsz valami pozitív dolgot, amit akarsz és amit szeretsz, a szeretet erejét táplálod. Szabadulj meg fantáziád béklyóitól, és bármit akarsz,
képzeld el a legcsodálatosabbat és legjobbat, amit csak tudsz!
° Bármi, amire vágysz és amit el tudsz képzelni – már létezik! Mindegy, miről van szó, ha képes vagy arra, hogy elképzeld, akkor már létezik a teremtésben.
° Szóban és gondolatban is használd minél gyakrabban a „képzeld el, hogy…” kifejezést, és a mondatot mindig fejezd be azzal, amire vágysz!
° Vess be minden eszközt.
Vedd körbe magad olyan tárgyakkal, ruhákkal, képekkel, fotókkal és az adott témának megfelelő dolgokkal,
amelyek segítenek elképzelni és átérezni, hogy már teljesült a vágyad.
° Érzékeid szintén eszközök. Használd hát mindegyiket, hogy valóban átérezd: amit akarsz, a tiéd. Érezd a bőrödön vágyad tárgyának érintését.
Kóstold, szagold, halld a hangját!
° Amikor befejezed a teremtő folyamatot, átlépsz egy új világba, ahol már létezik az a dolog, amit akarsz, akkor is, ha egyelőre még nem látható. És neked tudnod kell, hogy megkapod!
https://idoskorioszinteszeretet.blog.hu/2012/08/26/rhonda_byrne_az_ero_pontokba_szedve_4_resz
A szeretet maga az élet pozitív ereje!
A szeretet az oka minden pozitív és jó dolognak az életben. Nincs több száz különböző pozitív erő az életben, mindössze egyetlen egy létezik. Szeress, mert ha szeretsz, a világegyetem leghatalmasabb erejét használod.
Minden, ami lenni szeretnél, amit tenni szeretnél vagy el szeretnél érni, a szeretetből táplálkozik.
Szeretet nélkül mozdulatlan lennél. Nem lenne pozitív erő, ami arra ösztönözne, hogy reggel felkelj, dolgozz, játssz, táncolj, beszélj, tanulj, zenét hallgass, vagy bármi mást tegyél. Olyan lennél, akár egy kőszobor. A szeretet pozitív ereje inspirál, hogy mozogj, ez tölt el vággyal, hogy legyél, vagy bármit elérj.
Minden alkalommal, amikor valami jót tapasztaltál, szerettél és a pozitív erőt tápláltad.
És minden alkalommal, amikor olyasmit tapasztaltál, ami nem jó, nem szerettél, az eredmény pedig csupa negatívum lett.
A szeretet a forrása minden jó dolognak az életedben,
a szeretet hiánya pedig minden negatív dologé, minden fájdalomé és szenvedésé.
- Rhonda Byrne
A bőség - a béke, a szeretet és az öröm szintjén van.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=5112684598797465&set=p.5112684598797465
A megvilágosodás a legnagyobb boldogság.
A legcsodálatosabb, eszméletlenül jó, fantasztikus érzés. Kifogyhatatlan mennyei boldogság és szeretet.
A nyugodt és csendes elmével elért békesség egyfajta ragyogást és fényességet, a boldogság érzését árasztja. Ez nemcsak nekünk nagyon jó, de a körülöttünk levőknek is sokat segíthet, hiszen nyugalmunk, belső vidámságunk betölti a levegőt, és ezáltal mások is részesei lesznek. (Dr. Pema Dordzse)
Amikor az elmét a szeretet tölti be, akkor teljessé válik. (Sri Sathya Sai Baba)