Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 40 mondat, amit minden gyerek megérdemel

Amit mondunk a gyermekeinkneknemcsak szavakkal,
 de tettekkel, testbeszéddel, hangsúllyal is –,
hatással van rájuk.

Valahol mélyen eltárolják szavainkat,
 ott, ahol az önértékelésük, önbizalmuk,
“elég vagyok”-érzésük,
 félelmeik, kétségeik és önszeretetük fejlődik.

Egészséges önbizalomra, önszeretetre szükségük van,
ezért meg kell válogatnunk nekünk, szülőknek a szavainkat.


Nem azt kell sulykolni beléjük minden meggyőződés nélkül, hogy “bármi, de tényleg bármi, akár még az amerikai elnök is lehet belőled, fiam”,
hanem inkább csak
a szeretet nyelvén kellene beszélni hozzájuk.
Az őszinteség nyelvén.
A kedvesség nyelvén.
Olyan szavakkal, amik erősítik, bátorítják,
nem pedig lehúzzák őket.
Annyi pont elég lesz az egészséges önbizalomhoz, önszeretethez.


Ebben a szellemben gyűjtöttem
olyan szeretettel teli szavakat és mondatokat,
amiket sokkal gyakrabban fogok mostantól
mondani a gyerekeimnek.
Olyan szavakat és mondatokat, amiket minden gyerek érdemelne.

  1. Rendben van, hogy mérges vagy. Segítek megnyugodni.
  2. Rendben van, hogy szomorú vagy. Üldögélek itt melletted.
  3. Rendben van, hogy csalódott vagy. Én is átéltem már.
  4. Rendben van.
  5. Szeretem, hogy olyan vagy, amilyen.
  6. Fontos vagy nekem.
  7. Figyelek.
  8. Itt vagyok.
  9. Nem neked kell engem boldoggá tenned.
  10. Igen, nézem, ahogy játszol.
  11. Igen, játszom veled.
  12. Igen, szívesen heverek itt veled.
  13. Jókedvem lesz tőled.
  14. Hiszek benned.
  15. Bízom benned.
  16. Meg tudod csinálni.
  17. Nem vagy tökéletes, ahogy én sem.
  18. Köszönöm.
  19. Büszke vagyok rád.
  20. Örülök, hogy itt vagy velem.
  21. Hibázni ér.
  22. Ráérsz.
  23. Erős vagy.
  24. Büszke vagyok, hogy én vagyok az anyukád.
  25. Bátor vagy.
  26. Nem haragszom.
  27. Sírj. Hadd jöjjön ki az összes könny.
  28. Sokat gondoltam rád nap közben.
  29. Hiányoztál ma.
  30. Rendben van, ha meggondolod magad.
  31. Nyugodtan kérj segítséget.
  32. Hallgatlak.
  33. Látlak.
  34. Sajnálom.
  35. Jobbá teszed az életem.
  36. Képes vagy rá.
  37. Értékes vagy.
  38. Számítasz nekem.
  39. A gondolataid nem te vagy. Elmúlnak.
  40. Szeretlek, mindig, úgy, ahogy vagy.

Remélem ezeket a mondatokat, szavakat el tudom ültetni a gyerekeim szívében annyira mélyen,
hogy amikor egy nap megkérdőjelezik önmagukat, az értékeiket – az első szerelmi csalódáskor, az első bukáskor, vagy ha csak kudarc éri őket –, akkor megsúgják nekik a helyes válaszokat. Talán a belső hangjukká alakulnak a szavaim, és magabiztosabban állnak majd az élet viharaiban.

Forrás és a teljes nagyon jó és hasznos cikk: https://nlc.hu/baba/cikk/gyermek-onbizalom-onszeretet/


A GYERMEKEINK BELSŐ HANGJÁVÁ VÁLIK AZ, AHOGY BESZÉLÜNK VELÜK!

Meg tudod csinálni! Te vagy a legjobb!

Csillagom! Te vagy az én bajnokom! Fantasztikus! Szép munka!


Idióta! Fogd be! Menj innen! Trehány vagy! Ne zavarj!
https://www.facebook.com/photo/?fbid=964647168363628&set=pb.100044550604433.-2207520000

Vigyázz a szavaidra a gyermekeid körül / Légy óvatos a gyermekeiddel kapcsolatos szavaiddal, ez örökre formálni fogja személyiségüket és életüket. https://www.instagram.com/p/C4-GM4pu3iJ/


,,Mit tettél, ami kifejezte a gyermekeidnek, hogy különlegesek a számodra,
és hogy feltétel nélkül szereted őket?"



25 dicsérő, önbizalomerősítő,
szülő-gyerek kapcsolatot szorosabbá tevő mondat.


Minden egyes pozitív mondattal, erősítjük a gyerek(ek) önbizalmát,
szorosabbra vonjuk a szülő-gyerek kapcsolatot
és arra ösztönözzük ő(ke)t,

hogy továbbra is így,
ilyen pozitív módon viselkedjenek.


Hangoztassátok hát sokat és sokszor az alábbi mondatokat!

  • Szeretlek!
  • Ügyes vagy!
  • Figyelek rád!
  • Szerintem meg tudod csinálni, képes vagy rá!
  • Bízz magadban! Én bízom benned!
  • Most nagyon büszke lehetsz magadra, én az vagyok rád!
  • Köszönöm, hogy kidobtad a szemétbe/idehoztad/elraktad, stb, ezzel sokat segítettél nekem.
  • Nagyon szép/különleges/hangulatos, amit rajzoltál/írtál/csináltál, stb.
  • Nahát, nagyon sokat dolgoztál ezen, látszik is!
  • Tudom, hogy ezt nem szereted csinálni, mégis megtetted. Nagyra értékelem, köszönöm.
  • Nagyon türelmes voltál, köszönöm.
  • Láttam ám, milyen sokáig/kitartóan próbáltad megcsinálni, ügyes vagy.
  • Sikerülni fog!
  • Megcsináltad, ügyes vagy!!
  • Tudok segíteni valahogy?
  • Köszönöm a segítségedet.
  • Köszönöm, hogy együttműködsz.
  • Szerinted hogy legyen? Te mit gondolsz erről?
  • Szerinted ezt hogy lehet megoldani?
  • Nahát, neked eszedbe jutott, mit kell megcsinálni/megvenni, én el is felejtettem. Hogy neked milyen jó a memóriád!
  • Látom ez most nagyon bosszant. Nyugodtan lehetsz mérges.
  • Holnap újra megpróbálhatod, jó? Akkor lehet, hogy sikerülni fog.
  • Ne haragudj, igazad van.
  • Ne haragudj, ha türelmetlen/mérges vagyok. Nem rád haragszom, csak most ilyen napom van.
  • Úgy szeretlek, ahogy vagy./Olyannak szeretlek amilyen vagy!

írta: Hanula Erika
https://www.csupaszivmagazin.hu/25-dicsero-onbizalomerosito-szulo-gyerek-kapcsolatot-szorosabba-tevo-mondat/



"Tápláld gyermeked a legnagyobb törődéssel és gondoskodással, hogy később természetes legyen neki a szeretet viszonzása.

Segítsd gyermekednek elfogadni a kudarcait, hogy majd legyen ereje szembenézni az élet nehézségeivel.

Bízz a gyermekedben, hogy ő is megtanuljon bízni. Öleld át gyermeked, amikor hibát követ el, hogy megismerje a megbocsátás művészetét. Mindenekelőtt lásd meg a szükségességét annak, hogy képes legyen integrálni magát, hogy később szembe tudjon nézni az érzéseivel, gondolataival, hiányos készségeivel.

Az igazság hatalmas erőt fog adni a gyermeknek, bátorságot, és intelligenciát arra, hogy kezelni tudja az életét. Természetesen az élet áramlásában meglátod, hogy gyereked egy sikeres teremtménnyé nőtte ki magát.

Emlékezz arra, hogy nem csak tanácsokat kell adni neki, hanem neked is úgy kell élni, ahogy a gyereknek tanácsolod, hogy tanulhasson tőled." – (Sri Bhagavan)


https://amegoldas.org/hu/cikkek/pedagogia---pszichologia/pedagogia-37---idezetek.html


"A gyermekünk akkor lesz boldog, ha két kiegyensúlyozott, boldog szülőt lát.” - Judy


Az ember mindent megtesz, hogy a szerettei boldogok legyenek és mosolyogjanak. J


Nyugodt körülmények között, szeretetben élhet.

Sokat számít, hogy milyen közegben van egy gyerek.


Miként tudja kifejezni a szeretetét, a megbecsülését és a bizalmát az irányába.

Annak a szeretetnek és törődésnek köszönhetően, amit kapott, nem sokkal később úgy virágzott, mint bármely más vele egykorú.


P

Építsünk együtt egy értékes közösséget!

Jó család

,,Érzelmi biztonság, elérhetőség — növeli a biztonságérzést.

Az érzelmi tényező az egyik legfontosabb tényező a gyermek fejlődése szempontjából.

Az elfogadó, szeretetet, biztonságot és éssze­rű önállóságot nyújtó szülői gondoskodás ha­tására pozitív, sőt irreálisan pozitív önjellemzés jön létre a normális, egészséges fejlődés ered­ményeképpen.


Az elhanyagoló, bántalmazó, na­gyon szigorú büntetést adó szülői bánásmód következtében, a fekete-fehér, illetve egydimen­ziós gondolkodás miatt a gyerekek úgy látják magukat, hogy ők „teljesen és mindenben rosszak".

Erősebb bennünk a másoktól kapott pozitív értékelés igénye,
mint az önmegvalósítás, a fejlődés igénye.


Jobb iskolai eredmények = jó énkép = jobb kapcsolat (szülők, kortársak) = ezáltal jobb iskolai teljesítmény.
 

A bőr érintése fizikai szükséglet, serkenti az idegrendszert,
jótékony a fejlődésre.


Nemcsak a fizikai szükségleteket, hanem a társas biztonsági szükségleteit is ki kell elégíteni, ahhoz, hogy a gyermekből elégedett, világra nyitott szeretni képes felnőtt legyen.


A szülő jólléte, magabiztossága jó minta a gyerek számára.


A problémákkal, nehézségekkel küzdő szülő
nem tud elég jó érzelmeket adni.


szuloi
,,Közelállótól negatív inger pszichoszomatikus zavart okozhat."



Feltétel nélküli elfogadás

Az egészséges fejlődéshez a gyereknek szüksé­ge van arra, hogy tudja, mit csinál jól, és mit rosszul.
De azt is éreznie kell, hogy jó, hogy él, hogy ő egy fontos és szerethető személy, akire szüksége van szüleinek, társainak.
A szülői vi­szonyulás egyik leglényegesebb eleme, hogy tud­ja-e közvetíteni gyereke iránti pozitív érzelme­it.



A család önszabályozó rendszer.
Valaki tette, mindenkire hatással van.



Egyre fontosabbá válik a pszichológiába a pozitív érzelmek.

Mindennapi jóllétünk jelentős forrásai
a hétköznapokban átélt pozitív élmények.



A negatív érzelmek támadásra, védekezésre, menekülésre szűkíti a cselekedeteinket.

A pozitív érzelmek kiszélesítik a gondolati-viselkedési repertoárt.

Fredrickson szerint a pozitív érzelmek, mint pl. az öröm, az érdeklődés, az elégedettség, a büszkeség, a szeretet és a szerelem, közös jellemzői abban látja,
hogy egyrészt kiszélesítik a személy gondolati-viselkedési repertoárját,

másrészt arra késztetik a személyt,
hogy belső erőforrásaira alapozzon, ideértve fizikai, intellektuális, társas és pszichológiai erőforrásait egyaránt.


Pozitív érzelmek és affektusok pl. befolyásolják a kreatív tevékenységeket is.
Pozitív érzelmi állapotban a gondolkodás szokatlanabb utakat jár be, kreatív, integratív, nyitottabb az információkra és hatékonyabb.

Mindezek az eredmények arra utalnak,

hogy a pozitív hangulat és érzelmek értékes eszközzé válhatnak a pedagógus kezében.


A pozitív érzelmek átélése
a mentális egészség fontos meghatározója.
(Vaillant)

Újabb vizsgálatok szerint a pozitív érzelmek
fontos hatással vannak a fizikai egészségre is.

Pozitív érzelmek segítenek a mindennapi nehézségek ellen,

s ezek által kiváltott stresszel szemben,
szélesebb perspektívát adnak, mint saját, mint társas erőforrásokat mozgósítanak.

Pozitív érzelmek

alkalmasak arra,
hogy kijavítsák a negatív tünetek ,,mellékhatásait”.

Pl. szívverés, idegesség, tehát nyugodtabb szervezet lesz.



A düh kiváltott helyzetekre adott természetes válasz az agresszió.

Az agresszió csökkenését 3 tényező:
a környezet, a viselkedés, és a személy
megváltoztatásával érhetjük
el.

A negatív érzelmek [magas félelmi reaktivitás, impulzív agresszivitás)
és a felada­tokkal kapcsolatos negatív érzelmi értékelés
a feladatok abbahagyásához vezethet,

amíg a sze­rencsésebb érzelmi értékelés és elvárás a feladat­ba való belemerülést és kitartást eredményez.



Fontos, hogy az egyén, a szituáció és a partner
sajátosságaiból ki­indulva

képesek legyünk a legalkalmasabb mó­dot megtalálni.


Carl Rogers a humaniszti­kus szemlélet alapján feltételezi,
hogy megfelelő légkört teremtve,
a személyek hozzásegíthetők ahhoz,
hogy személyiségük optimális irányba fejlődjön
(vö. a 3. fejezettel).

A terápiás tapasz­talatokból indult ki, és úgy találta, három visel­kedési alapelv fogalmazható meg:
a hitelesség,
az elfogadás
és az empátia.


Ezek azok az alapve­tő jellemzők,
amelyek a terapeuta viselkedésé­ben szükségesek ahhoz,

hogy a kliens számára megfelelő légkört teremtsen.



Nemcsak a terápi­ás helyzetben,
hanem a tanár-diák viszonyban
és a mindennapi érintkezésben is

ezek azok a tulajdonságok, amelyek segítik a partnert az optimális önfejlesztés elérésére.


A tanárok úgy hatnak ránk, hogy nemcsak tudást sajátítunk el tőlük,
hanem személyiségünket is döntő mó­don alakítják.

 


Bizonyos játékok, mint például a sakkozás
kifejezetten serkentik a gondolkodás fejlődését.



Meditáció
- az évek óta gyakor­ló meditálok beszámolóiban gyakori valamiféle észlelésélmények nélküli
„boldog" élmény, azaz szokatlanul jó közérzet és tudatállapot.



AZ EGÉSZSÉGES FEJLŐDÉS FELTÉTELEI

Az ember egészséges fejlődésmenetének ered­ménye, hogy megfelelő szintű ALKALMAZKODÓ (adaptációs) képes­séggel rendelkezik egy-egy adott életkori szin­ten.
Ez az adaptációs képesség teszi lehetővé számára, hogy környezetével viszonylagos har­móniába kerüljön.

Külső feltételek

Az egyén biológiai öröksége azokkal a környe­zeti befolyásokkal kölcsönhatásban határozza meg a fejlődést, amelyekkel az ember élete során találkozik.

Egyrészt adekvát környezeti hatások szükségesek az öröklött tulajdonságok érvénye­süléséhez,
másrészt a kedvező vagy kedvezőtlen környezeti feltételek módosíthatják is az örök­lött adottságokat.


A fejlődést befolyásoló külső környezeti tényezők spontán vagy tudatos me­chanizmusokon keresztül fejtik ki hatásukat.

A legjelentősebb befolyásolt kifejtő környezeti tényezők:

·   elsődleges szocializációs közeg (család),

·    másodlagos szocializációs közegek (óvoda, iskola, barátok, rokonok, kortársak),

·    életmód, életstílus, tevékenységek, aktivitá­sok köre.


Az elsődleges szocializációs közeg
általában a család,
az a legjelentősebb közösség,
amely a legkorábbi életszakasztól kezdve és
a legtartósabban fejti ki hatását az egyén életére és annak fejlődésére
.

p

A mintának, modell­nek kiemelt jelentősége van a fejlődés során.
Ez a hatás a szociális tanulás folyamatában valósul meg, spontán jelleggel.
Ez azt jelenti, hogy ak­kor is tanulunk a környezetünktől, amikor nem tudatosan gondolunk rá.



A tudatosan közvetített családi hatás a neve­lés folyamatában érvényesül
.

Ahhoz, hogy a család mint elsődleges szocia­lizációs közeg

helyesen töltse be az egészséges fejlődést elősegítő funkcióját,
bizonyos feltétele­ket teljesíteniük kell
.
(Bagdy, 1986; Barnes, 1991; Bettelheim, 1987; Hermann, 1986; Ranschburg, 1983, 1998):

  • Nyújtsa a biológiai gondozás feltételeit, az éréshez, fejlődéshez szükséges feltételeket.

  •  Tudjon biztonságot, védettséget, támaszt adni tagjainak.

  •  A szülőknek alapvető irányultsága legyen a gyermek iránti szeretet, bizalom.
     

  •  A szülő nyújtson a gyermek számára elismer­hető, vállalható pozitív, proszociális személyes mintát, hatékony modellt viselkedési, magatar­tási, probléma- és konfliktuskezelési téren, s követhető szerepmintákat; tehát önmaga legyen olyan, amilyenné a gyermekét nevelni szeretné.

  •  A szülő is éljen azok szerint az elvek szerint, amelyeket a gyermekben is jutalmaz, s ne te­gyen olyanokat, amelyekért a gyermekét bünteti; jó, ha őszinte önismeretre törekszik.
     

  •  Fontos az összehangolt nevelés, ami nem jelenti feltétlenül a teljes egyetértést, sokkal in­kább egymás szülői megoldásainak elfogadását, hogy ne alakulhasson ki a kettős (vagy többszö­rös, ha nagyszülők is részt vesznek a nevelés­ben) nevelési helyzet; alapelv tehát, hogy aki először lépett nevelési akcióba, annak a megol­dásait hagyjuk érvényesülni akkor is, ha nem értünk egyet vele, később ez megbeszélhető.

  •  Ehhez szükséges a szülők súrlódásoktól, konf­liktusoktól, negatív érzésektől sem mentes, de nem is terhelt, állandóan konstruktívan kiegyen­súlyozódó kapcsolata, amelynek alapja egymás személyiségének kölcsönös tisztelete.
     

  • Kedvező,
    ha a szülők fejlesztik fejlődés-lélek­tani, nevelés-lélektani ismereteiket,
    hogy minél tudatosabban végezhessék a gyermeknevelést,
    hiszen az „elég jó" szülői szerep tanulható.

  • Ezen ismeretek alapján alakítsanak ki rugal­mas nevelési stílust,amely a gyermek személyi­ségéhez, adottságaihoz, életkori és fejlődési szintjéhez megfelelő.
     

  •  A nevelés meleg-engedékeny légkörben tör­ténjen,
     amelyre a pozitív érzelmi túlsúly jellem­ző;
    ahol van következetesség, vannak tilalmak, korlátok, de azok nem merevek; ahol a negatív érzéseket sem kell elfojtani, de nem is hangsú­lyozzák őket túl.

     

  •  Neveljenek
    az épp elégséges frusztráció elve alapján,
    vagyis támasszanak adekvát nevelői követelményeket,
    hogy a gyermek
    ne legyen túl­zottan frusztrált a sok korlát, a fejlettségéhez nem igazodó elvárások miatt, s ennek következ­tében ideges, feszült, agresszív;

    vagy ne legyen alulfrusztrált a túlzott engedékenység, a korlá­tok hiánya miatt, s ebből adódóan elkényezte­tett, túl védett, határokat kevéssé ismerő.

     

  •  Nagyon fontos,
    hogy a nevelési visszajelzé­sek, értékelések
    túlnyomórészt a gyermek pozi­tívumaira épüljenek a negatívumok, a kritika helyett,
    hogy lehetőleg
    pozitív énképet formál­junk.

     

  •  Alapvetően lényeges, hogy a kritika és/vagy a dicséret differenciált fórmában legyen eljuttat­va a gyermekhez, vagyis mindig csak az adott viselkedést, jelenséget, teljesítményt, megnyil­vánulást illesse, ne a gyermek teljes személyi­ségét (pl, „Rendetlen vagy” helyett: „Ezt most rendetlenül csináltad”; vagy „Ügyes vagy” he­lyett: „Tetszik, hogy ilyen ügyesen megoldottat! ezt a dolgot”).
     
  • A szülők a biztonságot adó „gyökerek” után képesek legyenek „szárnyakat” adni gyermeke­iknek; serdülőkortól fokozatosan tudják előse­gíteni a leválás folyamatát.



Amennyiben sikerül a fenti alapelveket követ­nie a családnak,

kialakulhat az érzelmileg me­leg, elfogadó nevelési légkör,

amelyben a gyer­mek egészséges önbecsülésre tehet szert,
ami az egészséges fejlődést kielégítően szolgálja
.




A harmonikus fejlődéshez
a család meghitt, protektív menedéke elengedhetetlen (Barnes, 1999).

Ha ez a menedék tartósan nem tudja betölteni támogatószerepét,
akkor az egész­séges fejlődés is veszélybe kerül.




A másodlagos szocializációs közegek a gyer­mek családon kívüli legintenzívebb kapcsolat­rendszerei,
amelyek alakító hatással lehetnek a fejlődésére.

Jelentőségénél fogva kiemelésre méltó az óvoda, az iskola,
ahol fejlődést formáló erővel bírnak a pedagógusok, a nevelők és a kortárscsoport.
(A kortárscsoport jellegzetessé­geiről részletesen lásd a 13. fejezetet,)


A pedagógusok mint hivatá­sos nevelők egy szakmát képviselnek, amely szakmára kevéssé képezik ki őket, pedig szük­séges ismerni a szakma alapfortélyait, ami a fő (a helyes és a helytelen) irányokat mutatja.


Modellkövetés:
A családból származó modellek a legkorábbi életszakasztól kezdve és a legintenzívebben fejtik ki hatásukat a viselkedés alakulására is.
Ahogy tágul a gyer­mek szociális környezete, úgy válhat mintává bármely valóságos személy a számára.
Számol­ni kell tehát azzal a lehetőséggel a nevelőknek, hogy valamely neveltjük épp az ő viselkedésük, megoldásaik részleteit utánozza.
Szintén jelen­tős modellforrás lehet a virtuális valóság, a rajz­filmek, mesék, filmek szereplői vagy éppen a „sztárok" népes hada.



„A fejlett érzelmi ké­pességű embernek nagyobb az esélye a megelégedett, termékeny életre,
mert elsajátította azo­kat a lelki szokásokat,
melyek teljesítőképességét fokozzák;

akinek semmi kontrollja sincs érzel­mi élete felett, belső csatákban őrlődik,

melyek elvonják a koncentrált munkától
és a világos gondolkodástól."
(Goleman, 1997, 63.)
K
A tartós zavar esetén kevesebb az esély,
állan­dósult zavar esetén pedig szinte lehetetlen szak­ember segítsége nélkül enyhíteni a helyzeten.

A tartós vagy állandósult zavar kezelése
több szempont miatt is feltétlenül indokolt.
Egyrészt mert a gyermek személyes kapcsolatai, szociá­lis pozíciója megromlik,
és ez mélyebb emo­cionális és önértékelési zavart okozhat.


Forrás: (szerk. N. Kollár Katalin, Szabó Éva) - Pszichológia pedagógusoknak, Osiris Kiadó, Bp




,,A balkániaknál ez a negatív szemlétet hiányzik,
sőt, a megkérdezett országok lakosai
mindig találnak kiutat a nehéz helyzetekből,
nagyrészt a közvetlen közösségükből,
a közös időtöltésből merítenek energiát,

több időt töltenek a természetben
és spirituális tevékenységekkel,
meditációval is gyakrabban foglalkoznak.”

Forrás és a teljes cikk: https://turizmus.com/turizmus-panorama/nemzetkozi-kutatas-a-balkani-orszagok-testi-lelki-jolleterol-boldogsag-gyere-haza-1137499


,,Egyetlen dolog volt, ami minden más körülménynél jobban befolyásolta a résztvevők fizikai és mentális állapotát és a boldogságérzetüket:
 a pozitív társas kapcsolatok. "

P
P
,,A sikeres és egészséges társadalom
a harmonikus és boldog családokon nyugszik."

”Ahogy bánsz magaddal, úgy fog más is.”
Szeresd magad és dicsérd. - És másokat is.

Ahogy bántak veled, úgy bánsz magaddal. - Kedvesség, szeretet, támogatás, pozitivitás. Jó kapcsolat.


Szeretet dominál. Lelki rokonság. Otthonos viszony, közeg.
 

,,A szeretet szárnyakat ad."

A szeretet nem beskatulyáz, hanem szárnyakat ad. Szépnek látja a másikat, és ezzel erőt is ad neki, hogy a benne rejlő szépséget felszínre hozza. - Székely János

sz

     ,,Még a növények is gyorsabban nőnek, ha törődsz velük, ha csupán szeretettel nézel rájuk.”

A szeretetteljes légkör az otthonodban, megalapozza az életedet!
(Tendzin Gyaco, dalai láma)


Sikerhez vezető út egyike a pozitív energetikával rendelkező otthon, munkahely, amely segíti az ottlévők életét. (Szilvásy Judit)

Aki támogató és inspiráló.

Szeretetteljes és támogató közösség.

,,Carl Rogers a humaniszti­kus szemlélet alapján feltételezi, hogy megfelelő légkört teremtve, a személyek hozzásegíthetők ahhoz, hogy személyiségük optimális irányba fejlődjön."


Az alkotáshoz elengedhetetlen a nyugalom, a biztonságos háttér. (Illényi Katica)

,,A tanulás alapfeltétele a szorongásmentes légkör.”

,,Nem mindegy, hogy milyen légkörben töltjük a mindennapjainkat, és számos tanulmány bizonyítja, hogy a jó légkör jobb eredményeket is produkál.”


,,Az ember, ha környezete nyomasztó, terméketlen, fejlődésgátló,
kiléphet belőle.
Megváltoztathatja.”



A pszichológiai jóllét a siker kulcsa?
Kovács Kristóf
A pszichológiai biztonság a csapat teljesítményére és a sportolók jólétére gyakorolt hatása.

A pszichológiailag biztonságos környezet megteremtése kulcsfontosságú.
    A pszichológiai biztonság az első számú jellemző a magas szinten teljesítő csapatoknál
– nem csak a sport területén.


Más kutatásban arra az eredményre jutottak,
hogy a pszichológiai biztonság számos eredményhez vezet az egyén és a csoport szintjén egyaránt,
- ideértve a hatékony kommunikációt,
- a munka iránti elkötelezettségét,
- a feladat teljesítését
- és az elégedettséget.

A pszichológiai biztonság lehetővé teszi a tagok számára, hogy őszinte visszajelzéseket kérjenek és adjanak, együttműködjenek, véleményt nyilvánítsanak, és új ötletekkel kísérletezzenek a meglévő megközelítések mellett.

Gareth Southgate, Anglia futballcsapatának menedzsere a 2018 világbajnokság során egy győztes mérkőzés után megjegyezte, hogy
a pszichológiailag biztonságos környezet a kulcstényező a remek teljesítményhez:
„Szeretném, ha a csapat hibázna, mert ha hibáznak, akkor kipróbálnak dolgokat. Ha a játékosok olyan jók akarnak lenni, amennyire csak tudnak, akkor folyamatosan próbálkozniuk kell új dolgokkal, és el kell fogadniuk, hogy ez néha kudarccal jár.”
https://mindsetpszichologia.hu/a-pszichologiai-jollet-a-siker-kulcsa


Gondosan tervezetek pozitív és építő jellegű tevékenységeket!

Csak azokkal találkozz,
akik magas normák szerinti élnek,
és akinek a társaságában megtarthatod a magas normákat!.



Tanulmányozd a pozitív, fejlesztő gondolatokat, írásokat és alkalmazd azokat az életedben!.


Egymást inspirálva és felemelve.

A szeretet nagy dolgokra inspirál.


Csodás, szerető család.


A szüleitől tanult szeretetnyelvet örökíti tovább Hevesi Tamás

Rengeteg szeretetet kapott szüleitől a zenész, és az együtt töltött minőségi idő fontossága feleségével közös életükben is már a kapcsolatuk kezdetekor lényeges szerepet játszott.

Kedves gyerekkori emlékeit felidézve mondta el, a tettek, a jó példa mélyen maradandó nyomot hagyott a lelkében.

Az énekes, zenész szerint fontos ismerni a másik szeretetnyelvét.

A zenész hálás szívvel osztotta meg a műsorban tapasztalatait,
szüleitől gyerekkorában rengeteg szeretetet kapott, tiszteltre nevelték, megtanulta, mi fontos vagy értékes.

Otthonról hozott értékei párkapcsolatában is fontos alapul szolgálnak.

Fogékonyak és nyitottak voltunk arra,
hogy minőségi időt töltsünk együtt.


Hogyan érezzük, hogy szeretve vagyunk a másik által,

és mi hogyan tudjuk jól kifejezni szeretetünket?

Forrás: MTVA, https://hirado.hu/extra/kultura/cikk/2024/03/20/a-szuleitol-tanult-szeretetnyelvet-orokiti-tovabb-hevesi-tamas


„Ez valóban egy igazán más környezet.

Mindig fontos, hogy hű maradj önmagadhoz.”

Mondtam drágám: Ha az ember nagyon akarja, bármit elérhet a világon!.



,,A csapatmunka egyre jelentősebbé válik a fejlődés szempontjából,
és ennek érdekében egyre fontosabb lesz tanulóink együttműködési készségének fejlesztése.
Hatékonyság (minőségbiztosítás) és együttműködés összeegyeztethető és egymást elősegítő tevékenység.
Ezt igazolják a fejlett társadalmak, ahol ezt már korábban felismerték.

Az egyéni teljesítmények összeadódnak, és a tanulók a munkamegosztás egyre fejlettebb módjára jönnek rá.
A kohézió erősödik és a tanulók egyre inkább érzik, hogy szükségük van egymásra.

A teljesítmény fokozódik mindaddig,
amíg az egyes csoportok nem lesznek rendszeres lemaradók,

mert ebben az esetben kollektív kudarcot élnek át és a csoportok között ellenséges hangulat jöhet létre.
Ezt tapintatos helyzetértékeléssel meg kell előzni, (pl.: korábbi teljesítményekhez viszonyított méréssel), hogy a kudarc előtt álló csoportok továbbra is érdekeltek legyenek.”
https://mek.oszk.hu/01800/01813/01813.pdf KOOPERATÍV PEDAGÓGIAI STRATÉGIÁK AZ ISKOLÁBAN III. –
AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS KIEMELT SZEREPE A PRODUKTÍV TANULÁS FOLYAMATÁBAN



,,A negatív élethelyzetektől eltávolodva, egy új világ születik meg bennünk.
Ami ránk vár, az felülmúlja a képzeletünket és rengeteg csodával is gazdagít majd.”


,,Ha pozitív életre vágysz, ne töltsd sok időt negatív emberek társaságában.”

Nyugodt környezet kell az alkotáshoz, jó munkához, fejlődéshez.

Biztonság és megbecsülés.

Mentális egészség.

Csodás kívül-belül. Szép környezet.


Megyek oda,
ahol szeretettel várnak és megbecsülnek!


Közös érzelmi élmény.

Mindenki olyan környezetben élhessen,
amilyen boldoggá teszi.


Több időt kell tölteni a pozitív kapcsolatokkal,
akik lelki feltöltődést adnak.

,,Rengeteg szeretetet kap."

Köszönöm, hogy mindig támogattok.
Köszönöm a sok segítséget.



Milyen szép önmagadnak lenni, tükörbe nézni, és mindig magadra ismerni.

Mindig mosollyal kezdek mindent! :)



„A magabiztosság egy olyan izom,
amit munkával lehet építeni.” (Brendon Burchard)

Az önbizalom fontossága

Összefoglaltuk 5 pontban, miért fontos, hogy a gyereknek legyen egészséges önbizalma:

1. Az egészséges önbizalommal rendelkező gyerek pozitívan ítéli meg saját tulajdonságait és képességeit.

Elfogadja saját magát, és könnyebben veszi, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan eltervezte.
Nem szegi kedvét (legalábbis nem örökre), ha kudarcot vall valamiben. Álhatatosabb, kitartóbb a tanulásban is, könnyebben rávehető új dolgok kipróbálására.



2. Az egészséges önbizalom hozzájárul a sikerélményekhez, akár a tanulásban, akár az élet más területein, pl. a szociális kapcsolatokban.
A magabiztos gyerek kockázatvállalóbb, nyitottabb az ismeretlenre, ami új lehetőségekhez, újabb sikeres teljesítményekhez juttathatja.


3. A magabiztos gyerek magában való hite segít a szociális kapcsolatai területén.
Bátrabban kiáll magáért, hatékonyabban tudja képviselni véleményét és érdekeit, jobban képes kezelni konfliktusait is.
Ez elősegíti az egészséges (egyenrangú) barátságok és kapcsolatok kialakulását, ugyanakkor visszahat az empátiás képessége fejlődésére is.


4. Az egészséges önbizalommal rendelkező gyerekből nagyobb eséllyel válik az életben is magabiztos felnőtt.
Önmaga elfogadásával olyan készségei is jobban fejlődnek, mint az önálló gondolkodás, problémamegoldó és döntéshozatali képesség.


5. Az önbizalom csökkenti a szorongás, a negatív belső hang meglétét,

és hozzájárul a gyerek mentális egészségének megőrzéséhez.
Segít abban, hogy a gyerek kevésbé vegye a szívére mások negatív véleményét vagy kritikáit,
könnyebben ugorja át az akadályokat és hatékony kudarckezelési technikákat építsen fel magának.


Összefoglalva tehát
az önbizalom segít abban,

hogy jól érezze magát a bőrében az iskolában és a szociális kapcsolataiban,
így nagyobb eséllyel váljék belőle egy pozitív, önálló és életrevaló személyiség.



Önbizalom-fejlesztés – tényleg a szülők, a mi felelősségünk? 

Sok tényező befolyásolja,
hogyan alakul a gyerek önmagáról alkotott képe,

- mint például a környezeti hatások
     (iskolai környezet,
     a szociális kapcsolatok),

- a sikerélmények megléte vagy éppen hiánya,

- a vele szemben támasztott elvárások, és még lehetne sorolni.

A legfontosabb azonban az otthoni környezet,
az elfogadó, támogató és biztonságos szülő-gyerek kapcsolat.

Ha a gyerek sok biztatást, pozitív megerősítést kap – már apró gyerekkortól – a próbálkozásaira, és a szülők nem kizárólag az eredményeit, hanem az ahhoz vezető útját is értékelik,
akkor jó úton vannak egy magabiztos,
önön értékeivel tisztában lévő gyerek neveléséhez.


A sikerélményszerzésről azonban tudatosan lehet,
sőt kell is a szülőnek gondoskodnia, ha úgy érzi, a gyereke önbizalma támogatásra szorul.

Hogyan teheti ezt aktívan egy felelős szülő?
Lehetőségek biztosításával
… hiszen akkor lesz a gyereknek sikerélménye, ha kipróbálja és megtapasztalja magát új, helyzetekben vagy még ismeretlen körülmények között,  valami kihívást jelentő dolog elsajátítása során.

Így gondoskodj arról, hogy minél több sikerélménye legyen a nyáron!

Kérd a Tippeket, amiben részletes útmutatót adunk,
 hogyan csináld tudatosan!
Letölthető anyagokkal,
sikerélmény-tudatosító lapokkal,
 hogy a SIKERES MEGVALÓSÍTÁS a gyerek számára, visszanézve még sokáig öröm lehessen!

https://kooplab.hu/onbizalom-fejlesztes-gyerekeknek-hasznaljuk-erre-is-a-nyarat/


Gondolkodj el azon,
hogyan tehetnéd tisztábbá gondolataidat és szavaidat,
valamint hogyan tehetnéd jobbá tetteidet!



Töltsd meg az életedet jósággal!

Oly sok jó közül választhatsz.

Amikor jósággal töltöd ki az életedet, nem hagysz benne helyet más dolgoknak.


Kerüld a kísértésre alkalmas helyeket és helyzeteket!
 Nem tudod teljesen elkerülni a kísértéseket, de elkerülheted az olyan helyeket és helyzeteket, ahol valószínűleg kísértés fog érni.
 Elkerülheted a helytelen anyagokat a folyóiratokban, a könyvekben, a televízióban, a mozikban, a zenében és az Interneten is.

 

Igyekezz másokat jó irányba befolyásolni.

,,Iskolázottság és szakirányú képzés
Mindig elmétek és kezeitek képzésén kell dolgoznotok,
hogy sikeresek lehessetek választott területeteken.

Oktatásotokat a jó dolgok előmozdítására használjátok!
Ha ezt teszitek, …felkészültek lesztek a kínálkozó lehetőségekre,
és nagyszerű erőssége lesztek családotoknak… és a közösségeteknek.


Keressétek a rendelkezésre álló legjobb iskolákat!
Ezek a programok olyan lelki és társasági légkört biztosítanak,
ahol a tanulók barátkozhatnak egymással,
miközben többet tanulnak.


Egész életetekben keressetek oktatási lehetőségeket!
Ez segít majd jól tájékozottnak maradnotok választott szakmátokban, és egyéb készségeitekben és érdeklődési körötökben.

Időt kell szakítanotok arra, hogy oktatásban részesüljetek a jelen és a jövő érdekében.
A hivatalos iskolai oktatás mellett tovább tanulhattok,
ha olvastok, tartalmas kulturális eseményekre látogattok, múzeumokba.”


Találj valakit, akire támaszkodhatsz!

SZEMINÁRIUMI BARÁTOK

„Köszönöm azon erőfeszítéseiteket, hogy … jártok insztitútra, jártok szemináriumra, részesülve az ott elnyerhető áldásokban, mely nem csupán …tanításából származik, hanem abból a társaságból is, melynek részei lehettek.
Azt szeretném mondani nektek, hogy az egyház tagjai között keressétek a barátaitokat. Fogjatok össze és erősítsétek egymást!
És amikor eljön a megpróbáltatás ideje, lesz valaki, akire támaszkodhattok, hogy megáldjon és megerősítsen benneteket, amikor szükségetek van rá.” -
Gordon B. Hinckley elnök, „Az élő próféta szavai”, Liahóna , 1998. aug., 16. o.
https://www.churchofjesuschrist.org/study/liahona/2005/10/diving-into-seminary?lang=hun



Légy tekintettel azok érzéseire, akiknek otthoni körülményeik nem ideálisak.
Hangsúlyozd ki, hogy a megértő, támogató, jó, érett, szerető emberek (környezet), - egyesület, vagy gyülekezet tagjainak
- segítségével sikerülni fog javítania a helyzetén.



Gondolkodj el azon, hogyan tehetnéd tisztábbá, szeretetteljesebbé és támogatóvá gondolataidat és szavaidat, valamint hogyan tehetnéd jobbá a tetteidet!

Sok fiatal lelkes és energikus, ami igazi örömmé varázsolhatja a tanításukat és a mentorálásukat.
Néhányan azonban kihívásokkal kerülnek szembe,
miközben növekednek és egyre érettebbé válnak.

A fiataloknak olyan tanárokra van szükségük,
akik megértik őket és törődnek velük.


Olyan mentorokra van szükségük,
akik biztonságos környezetet teremtenek számukra
a tanuláshoz és a tanultak szerinti cselekvéshez.

A fiatalok érzik, amikor törődsz velük.
Ahhoz, hogy a fiatalok valóban részt vegyenek a tanulásban,
tudniuk kell, hogy szereted őket,
és érdekelnek téged egyénileg is.

Hallgasd meg őket!
Keresd a pozitív dolgokat bennük, és ezekre építs!
Fejezd ki a beléjük vetett bizalmadat,
és biztosítsd őket afelől,
 hogy értékesek és fontosak!


A fiatalok sok minden iránt érdeklődnek. Minden egyes fiatal egyedi személyiség.
Ismerd meg
a személyes érdeklődési körüket,
szükségleteiket
és kihívásaikat!



A fiatalok a szüleiktől és egyéb felnőtt példaképeiktől is tanulnak.


Tanárként fontos feladatod, hogy segíts
megerősíteni a fiatalok, a vezetőik és a szüleik közötti kapcsolatot.


Rendszeresen tartsd a kapcsolatot a szülőkkel az órákon tanultakkal kapcsolatosan,
és számolj be azokról a tehetségekről, növekedésről, valamint pozitív megnyilvánulásokról, amelyeket a gyermekeiknél tapasztalsz.

Kérdezd meg őket, mit tehetnél azért, hogy segíts nekik gyermekeik tanítása során.


A fiatalok …segítése közös erőfeszítést kíván
a szülőktől, a vezetőktől, a tanácsadóktól és a tanítóktól.

Együtt sokkal hatékonyabb tanulási élményeket teremthettek a fiataloknak, mint külön-külön.
https://www.churchofjesuschrist.org/study/liahona/2016/07/understanding-the-youth-you-teach?lang=hun


Amennyiben követed a következő tantételeket, képes leszel hatékonyan tanítani:

Szeretetet mutat az általa tanítottak iránt.

Jószívűség nélkül semmik vagyunk.

Szeresd azokat, akiket tanítasz!


Megérteni azokat, akiket tanítasz.

A szolgálata során a szeretet motiválta.

A szeretet válik a tanításunk mozgatórugójává.


A szeretet nyelvén tanítva az igazságot.

A Lélek által taníts.

A tant tanítsd.

Ösztönözz szorgalmas tanulásra.


Szeresd azokat, akiket tanítasz.


Amikor szeretetet mutatsz azok iránt, akiket tanítasz,
fogékonyabbak lesznek.

Lelkesebbé válnak a tanulás iránt, és nyitottabbak lesznek feléd, és mások felé is.

Igyekezz megismerni azokat, akiket tanítasz.

Segíts megérezniük, hogy őszintén törődsz velük. Légy tekintettel a különleges szükséglettel rendelkezők kihívásaira.

Alakítsd az osztályt egy olyan kellemes közeggé,
ahol a résztvevők nyugodtan feltehetik …kérdéseiket.

https://www.churchofjesuschrist.org/study/manual/gospel-principles/introduction?lang=hun


Hogyan tanúsíthatunk szeretetet és kedvességet otthon, vagy az iskolában?


,,Legyünk tiszták, legyünk erényesek, legyünk tiszteletre méltók, őrizzük meg feddhetetlenségünket, tegyünk jót minden emberrel, és mindig mondjuk el az igazságot, valamint bánjunk jól mindenkivel!”


,,A gyermekeknek javukra válik az ismétlés.
Ne félj többször is elismételni egy-egy tevékenységet, különösképpen a kisebb gyermekek esetében!
Az ismétlésnek köszönhetően a gyermekek jobban fognak emlékezni a tanultakra.”


Meg kell tapasztalnom - és továbbra is éreznem kell - a hatalmas szívbéli változást.
Rendszeresen fel kell tennem magamnak a kérdést: Hogy haladok?


Szerinted mit jelent boldognak lenni?

Melyek voltak a meghozott döntéseik között, amelyek segítettek nekik boldognak lenni?

Mi segíthet boldog életet építened, ahogy mások tették?


Jó család 2
Hisszük, hogy a házasság a legszentebb kapcsolat, amely létrejöhet férfi és nő között.

Ez a szent kapcsolat pedig hatással van boldogságunkra.

A szülői mivolt szent felelősségének ellátásában az anyáknak és apáknak egyaránt kötelességük, hogy egyenlő partnerekként segítsék egymást.

Együtt kell dolgozniuk,
hogy gondoskodni tudjanak családjuk lelki, érzelmi, szellemi és fizikai szükségleteiről.


Vannak olyan felelősségek, melyekben osztoznia kell a férjnek és a feleségnek.

A szülők leginkább példamutatással taníthatják gyermekeiket.
A férj és a feleség
szavakkal és tettekkel egyaránt fejezzék ki az egymás és gyermekeik iránt érzett szeretetüket és tiszteletüket.


A szülők szeretettel és tisztelettel bánjanak gyermekeikkel,
 legyenek velük határozottak, de ugyanakkor kedvesek.

Folytassák gyermekeik tanítását,
mutassák ki az irántuk érzett szeretetüket, legyenek jó példaképek a számukra.


A szülők áhítatos és tiszteletteljes környezetet teremthetnek otthon,
ha szeretetben tanítják és nevelik gyermekeiket.
Emellett igyekezzenek vidám élményeket is szerezni nekik.

  • Miként támogathatja egymást a férj és a feleség ezen szerepeikben?


Az apa felelősségei

Milyen jó példákat láttál már egy gyermekét nevelő édesapára?

,,Az apáknak szeretetben és igaz módon kell családjukat irányítaniuk, valamint gondoskodniuk kell a család szükségleteiről és annak védelméről.”

,,Családját alázatosan és kedvesen szabad csak vezetnie, nem pedig kegyetlenül vagy erőszakkal. …Meggyőzéssel, gyengédséggel, szeretettel és kedvesen vezessenek másokat.”

Az apa szakítson időt minden egyes gyermekére.
Tanítsa őket… beszélgessen el velük problémáikról és aggályaikról,
és a szeretet hangján szólva adjon nekik tanácsokat.


Az anya felelősségei

Milyen jó példákat láttál már egy gyermekét nevelő édesanyára?

Tanítsa meg családjának,
hogyan tehetik kellemes hellyé az otthonukat.
Ha melegszívű és szeretetteljes,
hozzásegíti gyermekeit, hogy elégedettek legyenek önmagukkal.


A gyermekek felelősségei

Hogyan segítenek szüleiknek a gyermekek

egy boldog otthon megteremtésében?

Szüleik mellett a gyermekek is felelősek azért, hogy családjuk boldog legyen.

A gyermekek tanuljanak meg dolgozni, és vegyék ki részüket az otthoni és a ház körüli munkákból. Kapjanak például olyan feladatokat, hogy tartsák tisztán és rendben a házat.

  • Hogyan mutathatnak a gyermekek tiszteletet és megbecsülést szüleik iránt?
     
  • Mit tettek szüleitek azért, hogy tiszteljétek és becsüljétek őket?
     
  • Mit tehetnek az egyes családtagok, hogy lakóhelyükből boldog otthont varázsoljanak?


Egy szeretetteljes, boldog család nem a véletlen műve.
Ehhez a család minden tagjának meg kell tennie a saját részét.

Örüljünk egymásnak, legyünk figyelmesek és előzékenyek egymással,
így amikor együtt beszélgetünk, imádkozunk, énekelünk vagy dolgozunk,
élvezhetjük a harmónia áldásait a családunkban
. (Lásd Kolossébeliek 3.)

Milyen hagyományok vagy szokások járulhatnak hozzá egy boldog otthon kialakításához?

https://www.churchofjesuschrist.org/study/manual/gospel-principles/chapter-37-family-responsibilities?lang=hun


„Apa volt a tökéletes tanuló és tanító, aki nemcsak saját hatalmas tudásából tanított bennünket, hanem arra is buzdított, hogy saját magunk tanuljunk. 

A gyermekeivel kapcsolatosan a T&Sz 93:40-ben olvasható tanácsot követte:
»De én megparancsoltam nektek, hogy világosságban és igazságban neveljétek fel gyermekeiteket.«



Boldog család - ,,egy közös dolgot felfedeztem bennük:
valahogy sikerül nekik megbocsátani és elfelejteni mások tökéletlenségeit,
és a jót keresni bennük.

A boldogtalan családok tagjai ezzel ellentétben gyakran találnak hibát másokban, haragtartók,
és úgy tűnik, nem tudják elengedni a múltbéli sérelmeket.”


A sikeres családok

a tisztelet, a szeretet, a megbocsátás, az együttérzés, a munka és a tartalmas szabadidős tevékenységek tantételeire épülnek,
és azok által tartatnak fenn.

Amikor segítünk a szüleinknek elérni ezeket a célokat,
akkor az egész családunknak segítünk szert tenni a boldogságra.



Otthon, a családunk körében megtanulhatjuk az önuralmat, az áldozatot, a hűséget és a munka értékét.
 Emellett megtanulhatunk szeretni,
másokkal osztozni, és egymást szolgálni.



Mindannyian boldog, sikeres családot szeretnénk.
A következő dolgok segítenek abban, hogy ezt elérhessük:

· Családunk életében
legyenek olyan dolgok, melyeket közösen teszünk meg.
Például végezzünk el együtt néhány ház körüli munkát,
menjünk el együtt kirándulni,
és igyekezzünk közösen meghozni a döntéseket.

· Tanuljuk meg, hogyan legyünk kedvesek, türelmesek, hosszútűrőek és jószívűek.

Erősíthetjük családtagjaink önbizalmat,

ha bátorítjuk
és őszintén megdicsérjük őket.


Minden gyermeknek fontosnak kell éreznie magát.

A szülők mutassanak
őszinte érdeklődést gyermekeik tettei iránt,
törődjenek velük,
és fejezzék ki szeretetüket.

A gyermekek is mutassák ki szeretetüket szüleik iránt.

A szülők mivel biztathatják a gyermekeiket arra, hogy egymás jó barátai legyenek?

Mit tehetnek a testvérek, hogy ápolják a barátságukat?

Mit tehet a férj és a feleség, hogy segítsenek egymásnak boldognak lenni?

Hogyan lehet sikeres a családunk?

Te mit teszel azért, hogy segíts megerősíteni és sikeressé tenni a családodat?


Szeretetteljes családi kapcsolatok

Hogyan teremthetünk nagyobb harmóniát otthonunkban?


A férj és a feleség mindig legyen figyelmes és kedves egymással.

Soha ne tegyenek vagy mondjanak olyat,
amivel megsértenék egymás érzéseit.

Próbáljanak meg mindent megtenni azért,
hogy egymást boldoggá tegyék.


,,És nem fogjátok megengedni, hogy gyermekeitek …harcoljanak és vitatkozzanak egymással …Hanem arra fogjátok őket tanítani, hogy az igazság és a józanság útjain járjanak;
arra fogjátok tanítani őket, hogy szeressék egymást és szolgálják egymást.”

https://www.churchofjesuschrist.org/study/manual/gospel-principles/chapter-36-the-family-can-be-eternal?lang=hun


Milyen módon kell használniuk a férfiaknak az erejüket?
A férfias bölcsesség, erő és szeretet azért adatott,

hogy áldást hozzon az emberek életére itt a földön.
 
A férfi vezetők, épp ezért nem elnökölhetnek másként,
csak szeretettel és kedvességgel.

Ne kényszerítsék családjukat vagy másokat arra, hogy engedelmeskedjenek nekik.
A hatalmát kizárólag igazlelkűséggel lehet irányítani.

Amikor egy férfi „meggyőzéssel, hosszútűréssel, gyengédséggel és szelídséggel, és színleletlen szeretettel” használja az erejét, szeretetét és bölcsességét,
akkor sok csodálatos dolgot vihet véghez, áldást hozva családja és a körülötte élők számára.

Minden férfinak, aki igazlelkűen használja az erejét, szeretetét és bölcsességét, „élete megédesedik, ítélőképessége kiélesedik, és gyorsan tud majd dönteni a helyes és a helytelen között.
Érzései gyengédek és együttérzők lesznek, lelke mégis erősen és bátran kiáll az igazság védelmére.
A férfiasságát, a véget nem érő boldogság forrásaként fogja ismerni.”


https://www.churchofjesuschrist.org/bc/content/shared/content/hungarian/pdf/language-materials/06195_hun.pdf


„Gondosan és imádságosan válasszatok társat;
és amikor már házasok vagytok, legyetek hevesen hűek egymáshoz!”



Hogy családként teljesíteni tudjuk célunkat, meg kell tanulnunk, mit vár el tőlünk az Úr férjként, feleségként, és gyermekként.

https://www.facebook.com/gabor.kohl/posts/7108479322582623


Olyan tettekre van szükség, amely erősíti a köteléket, a kellemes élmények, a pozitív érzelmek, a szeretet, az öröm átélését, megélését.


Olyan férjet, társat akarok a lányomnak, aki szerinte is és az Úr szerint is nagyon megfelelő neki.

„Jó apának és jó férjnek lenni.”

Amiben én egész életemben hittem, hogy a CSALÁD, a FÉRFI, a NŐ, és a GYERMEK(ek) tudnak szeretetteljes, jó, pozitív egymást támogató közösséget alkotni, ahol jó lenni, ahol jó élni.
De nyilván, ahol és amikor a SZERETET a domináns energia, ott csodás élni nagyon mindenkinek.


Szeretlek! – Csak téged!

Pont olyannak szeretlek, amilyen vagy! Ebben a pillanatban is a szeretetem nyújtom feléd. A megbocsátásom, a kegyelmem, a szeretetem mind a tiéd, csak fogadd el őket. Nincs más vágyom, mint hogy közel tarthassalak szerető szívemhez.

Nem róvom fel a hibáidat, a bukásaidat, a tévedéseidet. Amikor rád nézek, a jót látom benned és a lehetőségeket, amelyeket mások nem. Látom a szívedet – és szeretlek.

Látom a könnyeidet. Hallom sírásodat. Átérzem minden csalódásod, minden aggodalmad, a terheidet és vágyaidat. Mindent tudok rólad – minden hiányosságodat, minden tökéletlenségedet ismerem. Látom a szívedet mindazzal, ami benne lakozik, és szeretlek.

Mindig ott vagyok melletted. Sosem hagytalak cserben, és soha nem foglak magadra hagyni. Jöjj hozzám, bízd rám minden terhedet, a fáradtságodat, és szegezd tekinteted az örökkévalóságra, ahol mindörökké, halhatatlanul és vég nélkül a szeretetemben élsz majd
Forrás és a teljes cikk: https://activated-europe.com/hu/szeretlek-csak-teged/

http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/fejlodes--onfejlesztes--onbizalom--siker--szeretet--szerelem--boldogsag.html


https://www.facebook.com/reel/346979708155418 Yes

https://www.facebook.com/reel/353836877628226 Feeling the love

5 évvel ezelőtt a Férjem olyan jó fej volt, hogy letérdelt a Trevi-kút előtt, hogy megkérje a kezem. Volt ám minden. Fütyülés, tapsolás, éljenzés. Sőt, még egy fiatalember énekelt is nekünk. Azt hittem, ő is beépített ember, de mint kiderült, senki nem tudott a lánykérésről, csak egy család, akiket a férjem megkért, hogy kamerázzanak. Nagyon különleges volt, és ami még inkább azzá tette, hogy ez a csodaférfi nem is tudta, hogy ez volt az álmom: a Trevi-kútnál megkérje a kezem. Persze én már elhintettem párszor, milyen jó lenne, ha megkérné a kezem, de azt nem mondtam neki, hol. Ő pedig egy hihetetlenül romantikus férfi, én pedig egy olyan nő, aki nagyon szereti a romantikát. Így win-win a kapcsolatunk. Bár a gyerekek most eléggé leredukálják az intimitásnak a lehetőségét, de hát majd lesz ez jobb is. Addig is, főként emlékekből élünk.

Hogy dicsekedjek, volt ám olyan is, amikor taxit küldött az akkori munkahelyemre. A taxiban egy rózsa és egy levél fogadott, és az úticél a kedvenc éttermünk volt, ahol ott várt gyertyafényben, borral a kezében.

Amióta megismertük egymást, milliószor éreztem magam kiváltságosnak, különlegesnek, olyan nőnek, aki fontos, akiért rajong a társa. Ez pedig motorja a kapcsolatunknak.
https://www.facebook.com/ababadfelevezetout/posts/935660414585162?ref=embed_post

7 éve
https://www.facebook.com/ababadfelevezetout/posts/936647554486448?ref=embed_post


A legtöbb, amit az ember a másiknak adhat szerelemben, házasságban, barátságban: az idő. A gyémántgyűrű is szép ajándék, az autó is, de aki igazán okos, azt értékeli a legtöbbre, ha a partnere időt ad neki a véges életéből. Ha sokat van vele együtt. Ennél nagyobb ajándék – amennyiben a másik jó szívvel adja, örömmel van együtt vele – nem létezik. Ebben a rohanó világban többek között az teszi tönkre a kapcsolatokat, hogy az embereknek nincs idejük a minőségi együttlétre, beszélgetésre, szexre. Márpedig ez borzasztóan fontos lenne. Időzavarban nem lehet erős kapcsolatokat építeni. Egy kapcsolat értéke lemérhető azon, hogy a partnerek mennyi időt szánnak egymásra az életükből, mennyit törődnek egymással. Néha az is elég, ha csak együtt vannak csöndben.
Kosztolányi írja egyik versében egy vonaton utazó nemzetközi társaságról, hogy 'Csöndjeink nem érnek össze végül, mivelhogy én magyarul hallgatok, ők svédül.' Nagyon okos. Ugyanis olyan hallgatás is van férfi és nő között, ami nem ér össze. Az nem számít közös időnek."
Popper Péter: Szerelemről józan nappalon - 25%-os kiadói kedvezménnyel megrendelhető itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/popper-peter_szerelemrol-jozan-nappalon-5839 https://www.facebook.com/nyitottakademia/posts/842607734577045?ref=embed_post


Amikor belépsz, a báj és a boldogság érzését érzed.

- Elment a nap, de nézd ezt a tájat! Ilyet nem látni Londonban, ugye?
- Hát, ilyet nem.

Oh, hát ez gyönyörű, nahát!

Valami azért lesz a kedvenc helyed, mert azon a helyen vannak a szeretteid. Hm, nem így van apa, csak a szeretteiddel lehet tökéletes a hely?.

- Élvezed a kilátást?
- Nagyon. Nagyon élvezem.

Messze földre sodorhat az élet, lehetnek álmaid, melyek ismeretlen utakra visznek, ott rád találhat a szerelem, vagy a remény. De soha nem hagyhatod el a családod emlékét, mert az itt a szívedben él.

Sosem fogy el a szeretet a család felé.

Támogatunk téged.

Egy csodás, élettel teli nő.


Szandi: Egy párkapcsolatban szeressük egymást, akár önmagunknál is jobban

,,Amikor először beléptem a próbaterembe és megláttam, onnantól kezdve egy láthatatlan szál kötött össze minket.

Közös volt bennünk a szakma iránti alázat és a világlátásunk.
Vonzott a tehetsége, a precizitása, és rendkívüli módon imponált az intelligenciája, no meg az Istenhite.


– Mi maximálisan támogatjuk és segítjük egymást, ott állunk a másik mögött, mert csak így lehet. Én örülök az ő sikerének, és ő is örül az enyémnek, hiszen mindent közösen értünk el.
Amikor például a Solaris együttessel játszanak, bárhol is van koncertjük a világon, én ott vagyok, mint a legnagyobb rajongójuk. Ilyenkor nem művész vagyok, hanem egy feleség, aki büszke a férjére.

Számomra nagyon fontos, hogy szakmailag is ki tudjak teljesedni, és helyt tudjak állni minden területen. Mert ha sikeres vagyok, akkor édesanyaként is sokkal lelkesebb és boldogabb tudok lenni.

Mindent meg lehet oldani, ha az embernek egy ilyen társa van.

– Ha bármilyen probléma merül fel egy kapcsolatban, akkor vissza kell menni azokba az időkbe, amikor megismertük egymást.
Átgondolni, hogy miért szerettünk egymásba. Felidézni, hogy milyen volt, amikor nagyon szerelmesek voltunk. Majd rájönni, hogy vajon ez mitől változott meg.

– Miért működik ilyen harmonikusan a kapcsolatuk, mi a recept?
– Hiszek a kommunikáció erejében, mind a párkapcsolatok, mind a szülő-gyermek kapcsolat terén.
Vallom, hogy mindent meg lehet beszélni a másikkal. Épp az a baj a legtöbb házasságnál, hogy az emberek elfelejtenek beszélgetni egymással.

Mi sose fekszünk úgy le aludni, hogy átvisszük másnapra a problémát. Szerintem egy párkapcsolatban felejtsük el az önzést, az egoizmust, és szeressük egymást, akár önmagunknál is jobban.”
https://hirado.hu/extra/kultura/cikk/2024/02/16/szandi-egy-parkapcsolatban-szeressuk-egymast-akar-onmagunknal-is-jobban

Két ember, még ha személyiségük, munkájuk különbözik is, de ugyanabban a hitben gyökerezik, sokkal mélyebb szinten kapcsolódik össze.”

A kapcsolatban pedig szeretetre és elfogadásra vágyom, egy igazi társra.

Nagyon pozitív személyiség. És nagyon jószívű.


Egymást inspirálva és felemelve.

A szerelem nagy dolgokra inspirál.


Csodás, szerető család.



A szüleitől tanult szeretetnyelvet örökíti tovább Hevesi Tamás

Rengeteg szeretetet kapott szüleitől a zenész, és az együtt töltött minőségi idő fontossága feleségével közös életükben is már a kapcsolatuk kezdetekor lényeges szerepet játszott.

Kedves gyerekkori emlékeit felidézve mondta el, a tettek, a jó példa mélyen maradandó nyomot hagyott a lelkében.

Az énekes, zenész szerint fontos ismerni a másik szeretetnyelvét.

A zenész hálás szívvel osztotta meg a műsorban tapasztalatait,
szüleitől gyerekkorában rengeteg szeretetet kapott, tiszteltre nevelték, megtanulta, mi fontos vagy értékes.

Otthonról hozott értékei párkapcsolatában is fontos alapul szolgálnak.

Fogékonyak és nyitottak voltunk arra,
hogy minőségi időt töltsünk együtt.


Hogyan érezzük, hogy szeretve vagyunk a másik által,

és mi hogyan tudjuk jól kifejezni szeretetünket?
Forrás: MTVA, https://hirado.hu/extra/kultura/cikk/2024/03/20/a-szuleitol-tanult-szeretetnyelvet-orokiti-tovabb-hevesi-tamas


- Imádlak, annyi eszed van.
- És még másom is van: Ebéd!

Olyan büszke vagyok rád, hogy ilyen magasra jutottál.

Az nem az én világom, mindig tudtam, hogy valami jobb vár rám.


Ez az álmod, és megkaphatod!.


,,Minden nő szívének mélyén az isteni nőiség rejlik.

Ott van minden, ami csodálatos, ami kedves, ami inspiráló – minden nőben, mindig, mindenhol.

Az összes nő szívének a közepén a bölcsesség, az inspiráció, a szexuális kívánatosság, a simogató, gyógyító szeretet esszenciáját találod. Az esszenciáját mindennek.


Ám mindezt – jó okkal – koncentrikusan elhelyezkedő falak védik.

Ahhoz, hogy a falakon egyre beljebb juss,
fokozatosan növelned kell az odaadásodat, és amint ez megtörténik, áldásban részesülsz.


Ez nem olyasmi, amit szóbeli megállapodások révén elintézhetsz egy nővel.

Ő nincs is tudatában annak, hogyan nyissa ki ezeket a belső kapukat.


Az imádatban kifejeződő láthatatlan varázslat tárja szélesre őket.

Ha a legkülső falon kívül állsz, pusztán azzal találkozol, amivel a többi szerencsétlen férfi:
….

Belépve az első kapun, már részesülhetsz valami másban.

Amikor rád néz majd, különös csillogást veszel észre a nő szemében. Szemérmesen válaszol a kérdéseidre. Finoman érezteti veled, hogy van itt még sokkal több is, ami rád vár.

Ha megajándékozod őt az

  • elköteleződéseddel,
  • a figyelmeddel,
  • és az imádat apró csíráival,

átléphetsz a következő kapun, és ő megnyitja neked a szívét.

Megosztja veled a bizonytalanságait, sebzettségét, és legmélyebb vágyait. Sok férfi visszalép ezen a ponton, mert felismerik, hogy az ár, amit fizetniük kell azért, hogy még mélyebbre menjenek, túl magas ahhoz képest, amit hajlandóak megfizetni. Elkezdik megérezni a felelősség súlyát.

Ám azok, akik vállalják, hogy átlépnek a következő kapun is, ajándékba kapják a nő

  • hűségét;
  • hajlandóságát arra, hogy kitartson mellettük, bármi is történik;
  • hajlandóságát arra, hogy felnevelje a gyerekeiket;
  • figyelmét a beszélgetésekben; és ha igazán szerencsések, talán még azt is, hogy néha összeszedje utánuk a piszkos zoknikat.

És ez így folytatódik. Talán most már érted a lényegét.

A középponttól számított második fal környékén a nő leereszti személyiségének fátylait, és megmutatja neked, hogy emberi lényként egyben átjáró is egy sokkal hatalmasabb világba.

Megmutatja neked a haragot, amely nem az övé, hanem minden asszonyé. Felfedi előtted a türelmet, amely szintén egyetemes.

Beavat bölcsességébe. Ezen a ponton megtapasztalhatod a női archetípusokat, melyek istenként és istennőként, minden hagyományban megjelennek.

Majd pedig a középpontban, a legbelső szentélyben odaadásod minden szintjén egyszerre csak elárasztanak az ajándékok.

Felfedezed a nőiség esszenciáját, és egy nem feltétlenül romantikus, mégis megszentelt módon
felismered, hogy bármelyik nővel eljuthattál volna ide, ha hajlandó lettél volna a beavatás minden lépcsőjét végigjárni.

Amikor teljes szívedből szeretsz egy nőt, és lényének esszenciájával kapcsolódsz, az egyetemes női isteni tűzzel találkozol.
és minden nap tölts el előtte pár percet azzal, hogy kifejezed a hódolatodat. Igen, minden nap, a hódolatodat.

Az imádatodat, a csodálatodat, az odaadásodat. Szórd tele rózsaszirmokkal. Olvass fel verseket.
Ajánlj fel mindent, és kérd meg őt, hogy fedje fel előtted legbelső lényegét.


Meglásd, mindez csodákat művel: akár egyedül vagy, és arra vársz, hogy találkozz végre az igazival; akár kapcsolatban vagy és szeretnél mélyebben kapcsolódni az asszonyoddal.

A másik lépés, amit megtehetsz az, ha kialakítod azt a szokást, hogy az asszonyodnak – vagy bármely nőnek – naponta tízszer elmondasz valamit, amit csodálsz benne.
Például: Imádom, ahogy nevetsz. Tetszik a samponod illata. Gyönyörű színe van a szemednek. Természetesen a megfelelő helyen mondd a megfelelő dolgot. A kedvesednek egészen merész kijelentéseket is tehetsz, de mindenki mással meg kell húznod a határokat. Kommunikációdat az határozza meg, hogy melyik kapunál találod magad. Ha például az élelmiszerbolt pénztárosának azt mondod, hogy milyen szépen gömbölyödik a keble, az inkább minősül zaklatásnak, mint őszinte elismerésnek.”
(Forrás: www.arjunaardagh.wordpress.com.)
Forrás és a teljes cikk:  http://igazabolszerelem.hu/blog/reszletek/30_bolcsen_cselekszel_ha_imadod_a_not


,,Hosszan beszél arról, hogy a nőnek milyen biztonságban kell éreznie magát, és milyen megbecsülést kell kapnia a Szerelmeséhez fűződő kapcsolatban.
Csakis ezután mehet végbe az az alkímiai átalakulás..."

http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/ikerlang-szerelem.html


,,Szakértők szerint minél gyakrabban csókolózik egy pár,
annál boldogabbak,

sőt, ezáltal sokkal hosszabb ideig maradnak együtt.”



,,Hasi légzés után a csókolózás hatása is erősebb lehet,
sőt nem kizárt hogy orgazmust vált ki.”



,,Az ikerlángok összhangban vannak a testtel, a szívvel és az elmével. Az ikerláng egyesülés valódi célja, hogy felébresszen minket, mint még soha, és megmutassa, kik is vagyunk valójában belülről.

A szerelem egy utazás és egy felfedezés. Ez a kapcsolatod minden árnyalatában megmutatkozik, és azt kérdezed magadtól: Mit csinálna itt a szerelem? A válasz minden alkalommal más lesz, és ennek köszönhetően olyan módon fejlődhetsz, ahogy még soha!

A tudatos pár teljesen elkötelezett amellett, hogy a szerelem megtestesítője legyen.

Odaadásukon és gyakorlásukon keresztül a szerelem olyan módon jelenik meg életükben és kapcsolatukban, ahogyan azt korábban nem is gondolták volna.”

https://www.facebook.com/100272076690063/photos/a.517595908291009/3177900475593859/?type=3


,,Az ikerlángok azáltal tudnak közeledni egymás felé, hogy gyógyítják a léleksérüléseiket, feloldják a karmájukat.

Azzal, hogy az ikerlángok meggyógyítják (indigóként legtöbben, de nem mindenki) saját sérüléseiket, azt vállalták, hogy ezen a folyamaton keresztül gyógyítják Gaia terében, a kollektívban jelen lévő fájdalom-sérüléseket.

Így az ikerláng szerelem beteljesülés karma nélküli állapotot eredményez, vagyis létrehozzák azt a fénykaput, melyen keresztül a fénygyermek érkezik.
Sok- sok ikerláng pár vállalt szülői küldetést a Szeretet Forrásának Fénygyermekei felé. Ez nem karmikus kapcsolat! Ez lélekküldetés vállalás!
Ez pedig egy rendkívül meghatározó fejlődési és tisztulási pont!


Ikerláng párok érzik, hogy vagy még jön hozzájuk valaki (vagy valakik) vagy azt érzik, hogy életfeladatuk a gyermekekkel függ össze…”
Forrás és a teljes bejegyzés: https://www.facebook.com/kristalyfenyorzok/photos/a.636904232996612.1073741828.636860219667680/753175271369507/?type=1&theater

http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/szerelem--szeretet--jo-kapcsolatert/ikerlang-szerelem-2.html

"Az ikerlángok küldetése tehát, hogy istenemberekké legyenek,
átengedjék szerelmükön keresztül a Mindenség érzelmeit az anyagi világba,
hogy kivirágozhasson tőle minden."


Ami a legjobban megragadó benne az a pozitivitása.

Ő nagyon pozitív személyiség, mindenhez pozitívan áll hozzá, akkor is, amikor nagyon sok munkája van, nagyon sokat kell tréningeznie.
Magát is inspirálja ezzel,
és másokat is,
rám is nagy hatással van ez a fajta személyisége.

Ő adja nekem a pozitív energiát.
Amikor először megláttam, ragyogott.

Úgy érzem, minden támogatást megad.
Nagyon szerethető.

Amekkorák az izmai,
ugyanakkora a szíve is.

A lényeg, hogy Duda boldognak érezte itt magát,
így én is az voltam.


,,Férjét is a macedóniai korszaka alatt ismerte meg, Dejannal 21 éve vannak együtt, tíz éve házasok.

„Ő az én sziklám! Sok időt szentelt rám, sokat áldozott azért, hogy együtt legyünk, mindig támogatott a karrieremben. Most itt az ideje, hogy visszaadjak neki ebből valamit. Abban állapodtunk meg, hogy most itt élünk, mert közelebb van a családjához, ezáltal boldogabb. Olcsóbb országban élünk, de én mindig tudok alkalmazkodni. Magyarországon másabb volt, itt barátságosabbak az emberek."

Számára a család a legfontosabb, de ez nem azt jelenti, hogy csak háziasszonyként tesz-vesz….
Gondoskodom arról, hogy a gyermekem egészséges legyen, jól érezze magát, jóllakjon, de arra neveltek, hogy mozgásban legyek. A legtöbbször együtt utazunk, igyekszünk együtt lenni.”
https://24.hu/sport/2024/04/01/kezilabda-eduarda-amorim-eszak-macedonia-gyori-eto/


„Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot.
Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk.
Ez az Univerzális erő a szeretet.”
  - Albert Einstein

,,Einstein azt írja, hogy a szeretet a gravitáció is, mert az az erő, ami az embereket egymáshoz vonzza.
Mindannyiunknak van több-kevesebb tapasztalata a legnagyobb emóciónkkal, azzal, aminek megtapasztalása nem csupán az élet értelme, de célja is, az összes vallás és az e világra leszületett összes próféta és gondolkodó véleménye, valamint tudása szerint.

A szeretet és az általa születő, dagadó, morajló és virgonckodó energiák adják a lendületet az életeknek, a természetben mindennek.
Ezáltal teremtünk, vonzunk,
és kiváltképp gyanús az is, hogy a föld a szeretet energiája miatt forog a nap körül. A szeretet ereje tartja össze az egész univerzumot.”
https://www.nememind1.hu/h%C3%A1nyf%C3%A9le-szeretet-van/


„Mielőtt belépünk egy kapcsolatba, nagyon fontos, hogy tudjuk, kik is vagyunk.
Először is önmagunkat kell megismernünk,
és csak utána jöhet a társunk.”
Lisa Nichols

Előbb neked kell úgy bánnod saját magaddal,
ahogyan azt másoktól elvárod.

 Cselekedeteid mögött nagyon erőteljes gondolatok húzódnak meg.
Ha nem szeretettel és tisztelettel viszonyulsz önmagadhoz,
azt az üzenetet közvetíted, hogy nem vagy elég fontos, értékes,
és nem érdemled meg a jó dolgokat.


Az univerzum veszi a jelzést,
és még több embert és helyzetet küld feléd,
akik és amelyek igazolják saját negatív önértékelésedet.
Ez azonban csak okozat.

Az okot a gondolataidban kell keresned. Azokat kell megváltoztatnod.
Ehhez frekvenciát kell váltanod,
és a szeretet
és a tisztelet rezgésszintjére kell hangolódnod.


Ha így teszel, a vonzás törvénye az egész univerzumot megmozgatja,
és az életed tele lesz olyan emberekkel,
akik szeretnek és tisztelnek téged.



„Hogyan is várhatod, hogy bárki más jól érezze magát a társaságodban,
ha te sem vagy kibékülve önmagaddal?
Hiszen tudod: ilyenkor a vonzás törvénye, illetve A Titok értelmében
ugyanezt váltod ki másokból.
Tisztázd magadban a következő kérdést:
„Vajon te úgy bánsz-e magaddal,
mint ahogyan azt más emberektől elvárod?”
James Ray

Sok ember feláldozza magát másokért, mert úgy gondolja, ezzel jót cselekszik.
Pedig ez nem így van!
Az önfeláldozás mögött a nélkülözés, a „nem elég” gondolata húzódik meg.
Nincs annyi, hogy mindenkinek elegendő legyen, úgyhogy én inkább nem kérek – szól az érvelés.
Ezek nem pozitív érzések, amelyek előbb-utóbb neheztelésbe csapnak át.
A bőség mindannyiunk számára adott,
és saját felelősségünk, hogy bevonzzuk-e az életünkbe.

Te senki helyett nem valósíthatod meg a vágyait, hiszen képtelen vagy az ő fejével gondolkodni és az ő szívével érezni.
Neked saját magaddal van dolgod.
Ha odafigyelsz,
hogy mindig jól érezd magad,

derűd úgyis átsugárzik a körülötted lévőkre is.


„Saját problémáidat neked kell megoldanod.
Ne mutogass másra, hogy „ez az ember tartozik nekem”.

Te magad adj többet magadnak.
Szánj időt a töltekezésre,
egészen addig,
amíg úgy érzed,
túlcsordul benned a pozitivitás és az adakozási kedv.” Dr. John Gray

„Ha szeretetre vágysz… töltsd fel magad pozitív energiával, amíg mágnessé válsz.”
- Charles Haanel

Mivel sokan megtanultuk, hogy mindig magunkat tegyük az utolsó helyre,
 kifejlődött bennünk a feleslegesség és az értéktelenség érzése.
Ahogy ezek a vélekedések befészkelték magukat az elménkbe, újra
és újra bevonzottuk azokat a helyzeteket,
amelyek megerősítették negativitásunkat.

Ez az, amin változtatni kell.


„Néhány ember az önszeretet és az önérvényesítés ötletét ridegnek, szívtelennek, sőt kegyetlennek találja. Pedig a dolognak van egy másik oldala is.

Aki törődik saját magával, az valójában másokkal is törődik.
Sőt a másokkal való törődés egyetlen, hosszú távon is eredményes módja, ha magunkkal törődünk.”
Prentice Mulford

Ahhoz, hogy képes legyél másoknak adni,
előbb magadat kell feltöltened.
Épp ezért általános érvényű szabály, hogy te vagy az első.

A te örömöd az első.
Mindenki a saját boldogságáért felelős.
Ha megteremted a saját boldogságodat, és azt teszed, ami örömöt okoz neked,
akkor másoknak is öröm lesz veled lenni, és mindenki példát vehet rólad.
Amikor boldog vagy, nem is kell külön odafigyelned az adakozásra és a szeretetre.
A túlcsordulás természetes jelenség.


„Sok olyan kapcsolatom volt, amikor a páromtól vártam,
hogy bebizonyítsa nekem, milyen szép is vagyok,

mert én magam nem láttam a saját szépségemet.
…És egészen addig, amíg én magam bele nem szerettem Lisába
– kávébarna bőrébe, telt ajkába és kerekded csípőjébe –, a külvilág sem értékelte szépségemet.”
Lisa Nichols

https://edesvizkiado.hu/onfejlesztes/neked-magaddal-van-dolgod-parkapcsolat-es-a-titok/


Mindig mondd el neki, hogy mennyire szereted, és fontos neked.


Úgy gondolom, hogy neki is kellett, hogy olyasvalakivel is tudjon beszélgetni a problémáiról, vagy örömeiről, akit nem a sport révén ismer. Dudában a pozitivitása a lenyűgöző, a legnehezebb pillanatokban is mosolyog, energiát sugároz. Hihetetlenül jószívű és megbízható, én mindenkinek ilyen barátot kívánok.”


- Most mondok valamit, amiben jobban hiszek, mint bármi másban ezen a világon: Tudom, hogy szörnyű dolgok történtek veled.  De soha ne tedd azt, hogy elzárkózol az életedbe érkező varázslattól…
 - Varázslat nem létezik Chris, csak az élet.
- Nem, nem, nem. Létezik varázslat. Csak még nem hiszed el.
- Nem tudom miért, de valamiért, ha veled vagyok, majdnem sikerül elhinnem.
- Láthatlak holnap? Csak szeretnék mutatni valamit.
- Jól van.
- Jól van.
….
- Hiszek benne, Hiszek a karácsonyi varázslatban és hiszek benned.
- Mostantól, minden évben csodában lesz részed!.

- Én, Alaszkába mentem újrakezdeni, és maradtam. Mert féltem, hogy újra összetörnék.
De ha bezárod a szíved, a jó sem tud rajta bejönni. Szeretnék újra kockáztatni, ha ezt Veled tehetem meg. És, te mit gondolsz?
- A kívánságok valóra válnak.

Arról vagyunk híresek, hogy lehetővé tesszük a lehetetlent.

" Mennem kell"- szólt a Lélek a Másik Félnek.
" Eljött az időnk hogy betöltsük küldetésünket"
" Menj csak" -válaszolt a Másik Fél szeliden...
" Majd követlek, megkereslek, te csak hallgass a szívedre."
" Egy kicsit félek"- rebegte a Földre készülő Lélek.
" Rám találsz ha messze elsodor az Élet?
Honnan tudom majd hogy te vagy a lelkem hiányzó része?
Hisz nélküled nehéz lesz, nem tudom ha felismerlek majd téged."
" Tudni fogod hogy én vagyok, mert megtanulsz majd engem...
Megtanulod a türelmet, az elengedést s hogy feltétel nélkül szeress...
Megtanulod hogy a harag, féltékenység egyre távolabb sodor tőlem...
Megtanulod a megbocsájtást, alázatot s hogy ami számít az valójában a Lélek...
Amikor már nem ragaszkodsz, nem vársz el s nem szenvedsz, Amikor már nem követelsz, nem erőltetsz mert oly nagy a hited, Amikor csak emelkedsz egyre feljebb,
Amikor már elfogadod hogy része vagy egy Isteni tervnek, Amikor már nem fáj a hiányom mert egymagadban is érzel engem,
Amikor már nem panaszkodsz s elfogadod a jelent s tudod hogy valahol miattad létezem,
Akkor majd a semmiből hirtelen megérkezem...
Mert vártál, kértél, kerestél engem,
Majd Ott leszek mint idegen kit úgy érzed, ősidők óta ismersz... Megtudod hogy én vagyok hisz azt érzed majd:
" hazaértem"..."
(Enikő Iszlai)
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/5482134511852470


,,Vannak, akiknek az a sorsuk, hogy találkozzanak. Bárhol legyenek is. Bárhova menjenek is. Egy napon találkoznak.”

„A tökéletes pár, mindig mosolyognak egymásra. Igen, az öröm. Meg kell osztani azzal a személlyel, aki fényt visz az életünkbe.”

Drága …
Már rég elkezdtem írni ezt a levelet, szeretném, ha nagy hatással lenne Rád.
...
Szóval, ha készen állsz...
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/6614526121946631

,,Fogadom: segítek, hogy szeress élni, hogy mindig gyöngéd leszek hozzád, és lesz elegendő türelmem. ...
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/4627228957343034

,,Szerelmesek várják, hogy lelkük egy suttogásban egyesüljön. Talán most jön el a pillanat." ....
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/4661635993902330

https://www.youtube.com/watch?v=ueU3jWHh5ro&list=PLD4970748C58F6B7D&index=30  JAMÁS ABANDONÉ-LAURA PAUSINI

https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/7505839329481968

Szeretet2

p


Így hozd ki magadból a legtöbbet! – 11 módszer önfejlesztéshez

Mit is jelent pontosan ez a képességünk, mely területeket foglalhatja magában önmagunk fejlesztése,
és milyen módszerek alkalmasak a megvalósításra?

Fontos utánajárni a legfőbb lépéseknek, hiszen bár könnyen gondolhatnánk, hogy nincs másra szükség, csupán önmagunkra, az út sokszor mégsem könnyű.
Önmagunkkal foglalkozni több szempontból sem egyszerű feladat. Egyrészt rossz berögződésünk lehet, hogy saját magunkat nem helyezhetjük előtérbe, hiszen ez valamiféle egoizmust sugall.
Pedig a valóság az, hogy ha saját magunkat a megfelelő pályára helyezzük, az az emberi viszonyainkra is építően hat.

A másik nehézség az önfejlesztés útján lépkedve, hogy akár komolyabb, mélyen elásott gondolatokkal, vágyakkal, elnyomott érzésekkel is szembe kell néznünk.
Ez a tény minden építő folyamatra igaz, ezért érdemes kitartani és megerősíteni az elhatározást az első komolyabb kihívásoknál.

Nézzük, hogyan segíthetünk saját magunknak, és milyen módszerekkel vághatunk bele az önfejlesztés komplex folyamatába
!

Miért fontos az önismeret fejlesztése?

Az önfejlesztés összetett fogalom: magába foglal minden olyan dolgot, ahol tudatos munkával növekedést érhetünk el.

Túlléphetünk félelmeinken, csiszolhatjuk egyes képességeinket, levetkőzhetjük rossz szokásainkat, alakíthatunk kevésbé szeretett tulajdonságainkon.


Az önfejlesztés lehet szakmai vagy emberi előrelépés,
érintheti a szellemet,
de a lelket, az érzelmi életünket is.


Éppen emiatt sokféle módon juthatunk hozzá közelebb, miközben a cél ugyanaz: ledönteni egy korlátot,
elégedettebbé,

termékenyebbé válni az élet eltérő területein.


Az első lépés: az önismeret

Lehet magánéleti vagy szakmai válság, régóta érzett üresség vagy kiégés, esetleg a döntésre való képtelenség az ok,
amiért felmerül az önfejlesztés igénye.

p
A személyes növekedés során szembe kell néznünk azzal is, ha egy elágazásnál nem a megfelelő irányba kanyarodtunk, és ez okozott fennakadást az életünkben. Ehhez mérten pedig vissza kell térnünk az adott kereszteződéshez, hogy újradefiniálhassuk az úti célt.

Mi szükséges a sikerhez?

Az önfejlesztés folyamata akkor vezethet sikerhez,
ha azzal a tudattal vágunk bele a munkába,
hogy akár hosszú időt is igénybe vehet az előrelépés.


Fontos, hogy alapos mérlegelést követően
határozott döntést hozzunk, és ne csak belekóstoljunk az önfejlesztés egy-egy fázisába.

Emellett lényeges – akár írásban is – nyomatékot adni a kitűzött céloknak,
és a megfelelő kitartással és lelkesedéssel elindulni,
hogy ne adjuk fel a küzdelmet az első akadályoknál.


Ne feledjük, az önfejlesztés nemcsak kihívásokat állít elénk,
hanem pozitív élményt is jelenthet:
megismerhetjük kompetenciáinkat, szembesülhetünk vele, miben kell fejlődnünk, és örülhetünk annak, hogy a fejlődésre mindig van mód.



A legjobb önfejlesztési tippek

Az első feladatunk tehát saját magunk megfogalmazása. Választ kell találnunk a „ki vagyok én?” kérdésre, ami nem mindig egyszerű.
Mivel az emberi személyiség számos rétegből épül fel, az önismeret maga is több szinten valósulhat meg.
Elsőként érdemes az általános tudnivalókat összegyűjteni
saját magunkról:
alapvető nehézségeinket, erényeinket, mit szeretünk magunkban, milyen jellemzőinken változtatnánk szívesen?
Ezután mélyebbre is áshatunk: őszintén elemezhetjük a tetteinket, döntéseinket, a válaszutakhoz való viszonyulásunkat.
Ilyenkor gyakran szakértői segítség lendít előre, és támogat abban, hogy akár régebbről hozott traumákat feldolgozva léphessünk előre.
A harmadik lépcsőfok a társas kapcsolataink feltérképezése.


Az önismereti munkára, valamint ezzel együtt az önfejlesztés folyamatára sokféle módszert alkalmazhatunk, a különböző szakaszokban akár más-más metódusokat is.
Nézzünk néhány önfejlesztő tippet!

1. Önfejlesztő könyvek
A könyvpiacon ma már számos hasonló témájú kötet megtalálható, de legyünk óvatosak! Mielőtt kiválasztjuk a számunkra legszimpatikusabb kötetet, tájékozódjunk annak hitelességéről. Nézzünk utána, ki a szerző, mi a végzettsége, van-e szakmai múltja. Kérjünk ajánlást, akár számunkra hiteles szakembertől.
A hasonló könyvek általában végigvezetnek minket egy felismerési folyamaton. Az olvasás során sok kérdést kell megválaszolnunk: készüljünk papírral, ceruzával, és rögzítsük válaszainkat.
A könyv feldolgozása sok esetben az első lépés, amelyet később terápia is követhet. Ne ijedjünk meg, ha a kötet végére érve ennek igénye felmerül bennünk. Ez is egy eredmény, hiszen egy következő lépcsőfokra visz.
P
5. Önfejlesztő tréningek, workshopok

Sokaknak könnyebb csapatban fejlődni vagy célokat kitűzni. Akadnak embertípusok, vagy épp élethelyzetek,
amikor az segít, hogy közösségben tanulhatunk:
egyszerűen kell a bátorító szó, az összefogás lehetősége, vagy a sorsközösség megélése.


Ha az önfejlesztés útjára lépünk, mind szakmai, mind emberi
kompetenciákat erősítve számos workshop és tréning áll rendelkezésünkre.

Sokszor elég néhány alkalom, hogy elsajátítsunk
egy új képességet vagy nézőpontot,
amely aztán hatalmasat lendít az életünkön.
Az ilyen típusú programok azért is támogatóak,
mert új embereket ismerünk meg, akik kívülről látnak rá az életünkre, ezáltal új nézőpontokból világíthatják meg elakadásainkat.


6. Változtatás a szokásainkon
Egyes berögzült rossz szokásainkon igazán nagy kihívás változtatni,
és ebben semmiképpen sem mellőzhető a tudatosság.
Ez az önfejlesztés egyik legmagasabb lépcsőfoka,
amely során nemcsak elhagyunk bizonyos frázisokat,


hanem helyettük azok egy pozitívabb formáját vesszük fel,
és ezt természetes viselkedésként építjük be személyiségünkbe.

Ma már mobilappokon keresztül is támogatást szerezhetünk ehhez , amelyek ellenőriznek, figyelmeztetnek, kérdeznek és önreflexióra késztetnek, hogy ne akadjunk el a munkában.

7. Online tanulás
Köszönhetően a technika vívmányainak, ma már szinte bármit megtanulhatunk akár az otthonunk falai között is.Ha olyan élethelyzetben vagyunk, hogy nem tudunk elkezdeni egy iskolát, de tanulni vágyunk, nem feltétlenül kell feladni ezt az álmunkat.
Az online tanulás segíthet abban, hogy jól megszervezzük a feladatainkat, és hatékonyan osszuk be az időnket.


8. Testedzés
Sokszor a lélekkel foglalkozó szakemberek is javasolják a rendszeres mozgás bevezetését: a sport az egyik legjobb önfejlesztő módszer.
Nemcsak a testünkre van remek hatással, hanem stressz-és szorongásszintünket is csökkenti.

A sportban való türelmes előrelépés, határfeszegetés nagyon jó példát adhat életünk más területeire vonatkozóan.
Az önfejlesztés részeként ugyanis nemcsak testünk teljesít egyre többet és jobban, de önbizalmunk, önmagunkban való hitünk is erősödik, hiszen látjuk: kitartó munkával kézzelfoghatő az eredmény.

9. Kilépés a komfortzónából
Néha igazán nagy levegő kell ahhoz, hogy valami olyat tegyünk meg, amit előtte soha. Vagy ha valamitől tartunk, és nem vagyunk biztosan benne, hogy alkalmasak lehetünk a feladatra. A komfortzónából való kilépésre nagyon jó példa lehet akár egy utazás egyedül: amikor magunknak kell kitalálni és megoldani mindent.
Ilyenkor is adjunk időt magunknak:
nem biztos, hogy rögtön az első nehézséget tökéletesen megoldjuk,
de minden alkalommal egyre több pozitív élményre tehetünk szert.


10. Vizualizációs módszerek

Pszichológiai kutatások tömkelege bizonyította, hogy
a vizualizáció hatásai kézzelfoghatóak,
éppen ezért érdemes élni ezzel a módszerrel.
Ha egy nehéz vizsga előtt állunk, érdemes elképzelnünk, ahogy sikeresen szerepelünk.


Ha új készségeket sajátítunk el a munkánk során, gyakoroljunk minél többször fejben, akár zuhanyzás közben, napi néhány percben.
A vizualizáció érzelmi síkon is jó barátunk lehet:
ne féljünk elképzelni a vágyott célt, párbeszédet, megvalósult álmot.
Bízzunk a gondolat teremtő erejében az önfejlesztés során is!

11. Csatlakozás közösségekhez

Az új közösségekkel való találkozás nemcsak a konkrét önismereti csoportok kapcsán segítheti az önfejlesztést.
Alapvetően felfrissülést hoz a személyiség számára, hiszen az új impulzusok nemcsak formálnak és alkalmazkodásra késztetnek minket,
de olyan készségeinkre is felhívhatják a figyelmünket, amelyeknek eddig nem voltunk tudatában.



Ne féljünk az önfejlesztés útjára lépni!

A fentiekből látható, hogy
rengeteg lehetőségünk van támogatni a személyes fejlődésünket.


Ha félelmeink vannak,
kezdjük azzal a módszerrel, amely a legközelebb áll hozzánk, amely a legkisebb erőfeszítést igényli,

majd szépen fokozatosan nyissunk a többi lehetőség felé.

Az önfejlesztés útján való haladás nemcsak szembenézéseket, kihívásokat és kérdéseket hoz majd magával, hanem sok meglepő, de felszabadító választ is, valamint valódi sikerélményeket.
A munka során ugyanis megtapasztalhatjuk, hogy a legjobb, ha az életünk irányítása a mi kezünkben van. Ne engedjük át senkinek, ne sodródjunk céltalanul, és főleg ne féljünk a hullámoktól.
Az önfejlesztés során megtanulhatjuk,
hogyan tekintsünk ezekre előrevivő, nem pedig veszélyt jelentő akadályokként.

Forrása a nagyon jó cikknek: https://mersz.hu/blog/onfejlesztes/


Elég jó vagyok és ez elég
Ez egy szuper mantra az önbizalom fejlesztéséhez.


Csináljatok sikerfalat

A sikerfal közepére kerüljön a gyerek fényképe.

Rakjátok köré azoknak az eseményeknek a rajzát, fényképét, leírását, amiket ő sikernek gondol.

Ennek akkor lesz jelentősége, ha kudarc éri. Ilyenkor könnyen visszakanyarodhat majd ahhoz az élményhez, ahol az önbizalma növekedett.

Profi tipp:
A megpróbáltatások előtt

élje át a múltbeli sikeres eseményeket!


A felkészültség előnyt jelent

Tanítsd meg a gyerekednek, hogy egy dolgozatra való
 felkészülés, a verseny előtti kemény edzés
abban segíti őt, hogy eredményes legyen.


Az eredményesség
az önbizalom fejlesztés egyik kulcsa.

Legyen a gyereked valamiben „profi”

A gyereked elismerésre tehet szert,
ha valamiben profivá válik.

Ha ráadásul olyan témában profi,
amit szeret is,

az nagymértékben növelni fogja az általános önbizalmát.


Mondd ki, hogy köszönöm!
Ez egyszerű. Vagy mégsem?

A köszönet visszajelzés a másik felé, hogy hálás vagy, mert tett érted valamit.
Arra inspirálja a másikat,
hogy ő is megbecsüléssel, szeretettel forduljon feléd.


Minél többször mondod a gyerekednek,
annál jobban növeled az önbizalmát,
hiszen azt érezheti, hogy valamit jól csinált.
Ráadásul a példád is ragadós lesz, ő is gyakrabban fogja ismételni ezt.



Dicsérd meg magad!

Ne csak a sikert ünnepeljétek meg,
hanem veregessétek vállon magatokat minden erőfeszítésért, amit tettetek!

Ez nem nagyképűség, önzőség,
hanem fontos visszajelzés magatoknak, hogy mindent megtettetek, ami erőtökből telt.

Ez még felnőtteknek sem magától értetődő, és nem szokott olyan könnyen menni, mint amilyennek kimondva tűnik.
Ezért fontos már gyerekkortól gyakorolni,
hogy előbb-utóbb szokássá váljon.



Kapcsold ki a belső kritikust!
A belső kritikus az, aki téged mindig kritizál, hogy mit rontottál el.


Ez a gyerekeknél különböző elszólásokban törhet felszínre: „buta vagyok”, „ügyetlen vagyok”.

Ehelyett mondjátok azt, hogy:
„Most nem sikerült a legjobban, de legközelebb jobb leszek!”.



Találjatok pörgős, önbizalomnövelő zenét!

Egy, a speciális kihívásokra tartogatott
pörgős, inspiráló zene pozitív tudatmódosító szerként hathat.

Jótanács: figyelj a zene szövegére, hogy az is összhangban legyen a dallammal.

Például Queen: We are the champions.

Profi tipp: rögzítsetek egy spéci, saját mozdulatot is a zenéhez. A mozdulat és a zene együtt alkalmazva sokkal erősebb hatású lesz.



Merj nemet mondani

Aki nem mer nemet mondani,
az fél a szeretet elvesztésétől.


Hogyan kell nemet mondani? Egyszerűen:
„Ezt most nem szeretném megcsinálni!”
Nem kell semmi indoklás.


Tanítsd meg a gyerekednek,
 hogy hallgasson a szívére.
Ha a szíve azt súgja, hogy nem,
akkor nyugodtan mondjon nemet.

Aztán fogadd el azt is, amikor neked mond nemet valamire. Ez a része a nehezebb, de ha sikerül elfogadnod, akkor könnyebb lesz önálló gondolatokkal és véleménnyel rendelkező embert nevelni belőle.


A forrás és a teljes jó, hasznos cikk: https://csaladbanutazunk.hu/onbizalom-fejlesztes-gyerekeknel/


,,Elménk oktatása és irányítása a leglényegesebb készség a boldogság és a siker eléréséhez.”


Hiszek abban, hogy gondolkodásunk és tetteink egyszerű, következetes megváltoztatása csodálatossá varázsolja egész életünket.
(Gabrielle Bernstein)

 

  • ,,A buddhizmusban a meditáció jelentése: erőfeszítés nélkül időzni abban, ami van.
    Ez az állapot a tudat lenyugtatásán és összpontosításán, vagy a belső energiákkal és fényformákkal való munkán keresztül valósul meg.
  • A leghatásosabb mód: saját buddhatermészetünkkel való állandó azonosulás,
    s nemcsak a formális meditációk alatt, hanem azokon kívül is.”



Véleményem szerint a legtöbb ember gondolkodásának 80-90%-a nemcsak ismétlődő és haszontalan, hanem – diszfunkcionális és gyakran negatív természete miatt – többnyire még káros is.
- Eckhart Tolle

É
https://www.nyitottakademia.hu/webshop/konyv/almasi-kitti_ki-vagy-te-4792
https://www.facebook.com/nyitottakademia/posts/3570257756330432



Légy otthon Önmagadban!

,,Nem leküzdenie kell a problémát, hanem elengedni, a lelki okokkal együtt, a félelmet fel kell cserélnie az Önbizalommal, Önszeretettel.
A belső egyensúly megteremtésével (testi-lelki-szellemi ) túl fog jutni a problémáján
.

Nincs mitől félned az egész az elme szüleménye, minden kétséget ö táplál, nézz szembe Önmagaddal, szeresd magadat, hogy másokat is el tudj fogadni.

Erősítsd pozitív dolgokkal Önmagadat!

Ti döntitek el, hogy melyik oldalt használjátok, a félelem, szorongás ajtaját nyitjátok ki vagy a szeretet, félelmek nélküli élet ajtaját, ahol az igazság rejtőzik, hogy nincsen miért szégyenkeznetek.

Ha Önmagatok szeretetét megtanuljátok, ehhez néha elég a tudatalatti Önmagunk általi áthangolása, akkor megnyílik magától a kijárat mások befogadásához.”

- Tóth László - lelki segítő (met.pszichoterapeuta-speciális tanácsadó). http://lelekmasszazs.gportal.hu



A pozitivitás és a boldogság legnagyobb részben a gondolataid minőségétől függ.

Életed boldogsága a gondolataid minőségétől függ.

A boldogság a gondolkodásmódodtól és a hozzáállásodtól függ. A boldogság az elmédben van, nem a körülményben.



Hergeld magad szeretetre, a jóra.


A Fény és Szeretet cselekedjen, beszéljen benned és belőled.