Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



,,A siker kulcsa a közös gondolkozás és a valódi partnerségek kialakítása közös célok mentén

A sikeres együttműködésekre jellemző az egyenrangú, nyílt, őszinte, többirányú kommunikáció, amely közös célkitűzések felé viszik mindegyik felet, kölcsönösen előnyös és nyertes-nyertes helyzeteket teremtve.
https://bcsdh.hu/hirek/a-siker-kulcsa-a-kozos-gondolkozas-es-a-valodi-partnersegek-kialakitasa-kozos-celok-menten/


Az önbizalom a siker kulcsa

 „Az önbizalomnak mérhetetlen ereje van”
– Sam Altman.
„A legsikeresebb emberek, akiket ismerek, szinte téveszmésen hisznek magukban”.

A végletekig kell vinni az önbizalmat a siker érdekében.

A pozitív belső monológnál nincs is jobb módszer.
Janine M. Dutcher egyik tanulmányában megállapította, hogy
az emberek nagy stressz alatt hatékonyabban tudják megoldani a problémáikat,
ha önmegerősítő módszereket alkalmaznak.
Akik szoktak önbeszélgetést folytatni,

nagyobb önbizalommal rendelkeznek, így felkészültebben tudnak válaszolni, és hatékonyabban elősegíteni az értékesítési folyamatot.


Egy másik tanulmányban Geoffrey L. Cohen és David K. Sherman azt írja, hogy
„a megfelelő időben történő pozitív visszajelzések
oktatási, egészségügyi és párkapcsolati szempontból is kedvező eredménnyel járnak, aminek a jótékony hatását gyakran hónapok és évek múltán is érezni lehet.”



Ugyancsak egy másik egészség pszichológiai tanulmány szerint,
ha a stresszes emberek egyenesen ülnek,
megszűnik a negatív hangulatuk
és nő az önbecsülésük.


A képzelet ereje
Minden nap szánj időt
a céljaid vizualizálására.
Igen, ez elsőre kicsit furán hangzik, és olyan, mintha csak egy kis álmodozásról lenne szó, de ha beleképzeljük magunkat egy olyan helyzetbe,
amelyben éppen szívesen lennénk,
akkor annak komoly pszichológiai hatása lehet.


Egy másik, Chris P. Neck és Charles C. Manz nevével fémjelzett kutatás megállapította, hogy
az emberek jobban teljesítenek,
és az eredményességére is ösztönzőleg hat,
ha vizualizálják a hatékonyságukat.


Keress egy mentort
Feltűnt már, hogy a világ legsikeresebb emberei miért annyira sikeresek és magabiztosak?

Akkor bizonyára észrevetted, hogy mi a közös bennük. Ha meghallgatsz egy befutott vállalkozóval, híres sportolóval vagy kiemelkedő szakértővel készült interjút, akkor valószínűleg mindegyikük elmondja,
hogy volt egy mentora.
De ne aggódj:
Ha eddig még nem kaptál olyan segítséget, amely kedvezően hatott volna az önbizalmadra, akkor sincs még túl késő.

Találj valakit, akit tisztelsz,
és kérd meg, hogy legyen a pártfogód.

Ezt a felkérést a legtöbb ember dicséretnek veszi, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítsen.

Barton Goldsmith „100 Ways to Boost Self-Confidence” c. könyvében olvasható a következő gondolat:
A mentorálás nem terápia vagy életvezetési tanácsadás, hanem egy olyan folyamat, amelyben valaki olyan támogat, aki egy bizonyos területen nagyobb tudással és tapasztalattal rendelkezik nálad.
A tudását hajlandó átadni, segít átevickélni a munka és az élet viharos tengerén.”

A mentorálás így azonnali önbizalom-növekedést,
végeredményben pedig üzleti sikereket hoz.

Legyenek világosan megfogalmazott céljaid

Ha mindent alárendelsz a céljaidnak,
úgy fogod érezni, hogy kézben tartod az életedet,
és értékes életet élsz.

A világosan megfogalmazott célok következtében
pedig nőni fog az önbecsülésed.

Az egészséges önbizalom alapja,
hogy közelebb kerülj a számodra fontos célok eléréséhez.
 

Ezek a célok értelmet és értéket adnak az életednek,
így te is értékesnek és magabiztosnak fogod érezni magadat.

A S.M.A.R.T. módszer egy olyan célkitűzési útmutató, amely

  • pontosan meghatározott,
  • mérhető,
  • elérhető,
  • lényeges és
  • időhöz kötött célokra épül.

Így ezen célok magasabb szintű és egységesebb elérésére törekszik.

Egy másik tanulmány szerint,
 a célkitűzések kedvező hatással vannak
a sportolók teljesítményére
és önbizalmára.

Ezt a felismerést te is a saját előnyödre fordíthatod.


Megfelelő étkezési szokások

Azt gondolnád, hogy az étkezés egy testi szükséglet,
a magabiztosság pedig egy lelkiállapot.


Ugyanakkor számos kutatás kimutatta,
 
a megfelelő étkezési szokások és a testsúlykontroll,
valamint a lelki jólétünk közötti összefüggést.

Ha megszabadulsz a felesleges súlytöbblettől
és egészségesen táplálkozol,
az a lelki egészségedre is kedvező hatással lesz,
ami növelni fogja az önbizalmad.


Önzetlenség és mások megsegítése

Az önzetlenség legtöbbször egy olyan cselekedet, amelyből a másik félnek származik előnye. Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk a nagy, önfeláldozó cselekedeteket, láthatjuk, hogy ezeket nem mindig az önzetlenség vezérli. Néhány tanulmány rámutatott, hogy bizonyos esetekben a segítőnek több előnye származik az önzetlenségből, mint annak, aki a segítséget kapta.
A nagylelkű viselkedésnek számos pozitív hatása van
a személyiségre és az önbizalomra.


A kutatók szerint

az önzetlenség egyfajta pozitív energiát hoz létre,
hasonlóan ahhoz,
amikor testmozgás közben endorfin szabadul fel a szervezetünkben.

Ez hozzájárul a jó közérzetünkhöz.

Emiatt van az, hogy az az ösztönző erő, amit az önzetlen emberek mások megsegítésekor éreznek, szintén jótékony hatással van önbizalmuk növelésére.
Forrás és a teljes nagyon jó cikk: https://tudastarklub.hu/onbizalom_noveles_10_modszer/



A siker alapja: az önbizalom

Építs magadnak nagyobb önbizalmat 10 lépésben

Rengeteg önfejlesztő könyv, cikk, blog foglalkozik azzal, hogyan érhetjük el álmainkat, hogyan válhatunk sikeressé a munkánkban vagy magánéletünkben.
Ezekben közös, hogy hangsúlyozzák

  • a pontos célkitűzés fontosságát,
  • a kitartást,
  • önfejlesztést,
  • a hatékony időbeosztást,
  • a nemet mondás szükségességét,
  •  valamint változatos tippeket adnak arra, hogy
    milyen
    napi rutinok beépítése segíthet.


Azért fontos fejleszteni az önbizalmat,
mert amíg nem becsüljük magunkat és nem bízunk a képességeinkben,
addig nem fogjuk elhinni, hogy a siker egy valós lehetőség, és már az út elején le fogunk állni a próbálkozással.

Mégis, mit tegyen az, akinek alacsony az önbizalma?

Hogyan lehet fejleszteni?

Az alábbi tippek segíthetnek, de előre szólok, hogy nem lesz egyszerű, sem gyors ez a folyamat.

  1. Kezdd a testeddel!
    Figyelj oda a jelzéseire, és vedd komolyan. Tartsd is karban, hogy még sokáig szolgálhasson:
    kezdj el egészségesebb ételeket enni és mozogni,
    még a minimális mozgás is több a semminél.
    Ha testileg jól érzed magad,
     az ki fog hatni a közérzetedre, és egy fokkal máris jobban fogod érezni magad.
     
  2. Legyen “én-időd”! Határozz meg egy időkeretet, mondjuk napi fél órát este vagy akár heti egy órát, amikor azt csinálsz, amit akarsz. Semmi kötelesség, semmi munka, semmi tanulás, csak kikapcsolódás: bármi, amit élvezel, ami örömet okoz. Ezzel azt üzened magadnak, hogy fontos vagy, és nem csak azért és addig, amíg másoknak segítesz vagy valamilyen hasznos dolgot végzel.
    Jogod van egyszerűen csak élvezni az életed.
     
  3. Törődj a külsőddel! Miért ne tisztelhetnéd meg magad azzal, hogy jól nézel ki, szép ruhába öltözöl? A nap folyamán aztán, ha belenézel a tükörbe, sokat fog dobni az önbizalmadon, ha az elegáns, csinos éned néz vissza rád, nem a kinyúlt mackópulcsis.
  1. ·  Gondold végig, van-e olyan ismerősöd, akinek igazán nagyon alacsony az önbizalma? Mit tanácsolnál neki?
    Ha eszedbe jutott pár dolog, ami szerinted hasznos lenne, próbáld ki magadon is!

     
  1. ·  Értékeld át az eddigi kudarcaidat! Rájuk gondolni is rossz? Pedig nagyon sokat tanultál belőlük, és általuk lettél az, aki ma vagy!
    A legjobb, ha minden szégyellt kudarcélményt egymás után megvizsgálsz, és listát írsz arról,
    mit tanultál ezekből a helyzetekből, hogyan viselkedsz azóta hasonló esetben?

    Azt is jó, ha tudatosítod, hogy mindenkit érnek kudarcok, senki sem születik azzal a tudással, hogy mindent elsőre meg tudjon oldani.
    Kellenek a hibák is, hogy azokat felismerve rátaláljunk a megoldásra.

     
  2. ·  Vizualizálj!
    Képzeld el magad, ahogy kicsattansz az önbizalomtól. Mit vennének rajtad észre a családtagjaid? Mit vennének észre a munkatársaid?
    Milyen lenne a hangod, a testtartásod?
    Hogyan töltenéd a szabadidőd? Mit tennél másképp a munkahelyeden?
    Mi minden lenne jobb több önbizalommal?
     
  3. ·  Gyakorolj!
    Ha egy témában, területen önbizalmat szeretnél,
    akkor a legjobb, amit tehetsz,
    ha minél többet gyakorlod,
    hogy mire eljön a megmérettetés ideje, már rutinból menjen!

    Ha például a prezentáció tartás okoz problémát,
    akkor találj módot arra,
    hogy alaposan elpróbáld, mit fogsz mondani, és esetleg

    le is teszteld egy kisebb baráti közösségen vagy családtagokon. Ha az interjú- vagy vizsgahelyzet az, ahol önbizalomra lenne szükséged,
    az alapos felkészülés adja a legnagyobb bátorságot.
     
  4. ·  Figyelj a testtartásodra!
    Olyan helyzetekben,
    ahol próbára van téve az önbizalmad,

     be tudod csapni az agyad azzal,
    ha felveszed a magabiztosság testtartását,

    kihúzod magad, terpeszbe állsz
    vagy a kezed csípőre teszed.
    Habár először eléggé erőltetettnek fogod érezni, a kutatások szerint mégis
    beválik ez a taktika, és a testtartásod visszahat az önbizalom-szintedre.

     
  5. ·  Fókuszváltás.
    Általában az tűnik fel, ha valamit rosszul csinálsz, valami nem sikerül? Az agyad
    valószínűleg ráállt arra, hogy a kudarcokat, kellemetlenségeket vegye észre, és ezáltal erősítse meg az alapfeltevésed, hogy “neked semmi se megy”, vagy hogy “a világ rossz és igazságtalan hely”.
    Mi lenne, ha inkább tudatosan arra figyelnél, ami jól megy, ami sikerült aznap? Legyen az bármilyen apróság, vedd észre, és add hozzá a képzeletbeli (vagy akár valós, füzetben vezetett) listádhoz.
    Egy idő után már annyi pozitív tétel lesz a listán, hogy egyre nehezebb lesz kitartanod amellett, hogy neked soha semmi nem sikerül. Amikor előbukkan ez a negatív gondolat, már lesz mihez nyúlnod, hogy megcáfold, és visszazökkentsd az önbizalmad az elfogadható szintre.

     
  6. ·  Kérj segítséget!
    A régről szerzett sebeket, negatív beidegződéseket néha hiába is próbáljuk egyedül leküzdeni, nincs annyi rálátásunk saját gondolkodásunkra, hogy valódi változást érhessünk el.
    Ne féljünk pszichológushoz vagy más segítő szakemberhez fordulni!
    A saját lelki fejlődésünkbe befektetett ráfordítások egy felszabadultabb, elégedettebb életet hozhatnak el számunkra.

Kormos Lilla, karrier coach
Forrás:https://tiszta-kommunikacio.hu/12-tuti-tipp-onbizalom-erositesere/
https://hivatascoach.blog.hu/2019/01/24/a_siker_alapja_az_onbizalom

Segítségre lenne szükséged az önbizalmad növelésében? Tudj meg többet a coaching módszeréről itt, illetve rólam itt.



A sikerhez önbizalom és felkészültség kell


„Az önbizalom a fejlődés alapja”

,,A sportoló számára fontos döntőben vagy mérkőzésen a mentális felkészültség tud különbséget jelenteni a felek között.

A legnagyobb meccseken vagy az egyéni sportok döntőiben fizikálisan hasonlóan felkészült sportolók mérettetnek meg.
Ami a különbséget jelentheti, az a mentális faktor.

Az válhat győztessé, aki a megfelelő időben tudja kihozni magából a maximumot.

A mozdulatsor részleteinek átgondolása fejben
sokat javíthat a teljesítményen.

Fontos, hogy a sportoló tisztában legyen képességeivel, ez ad alapot az egészséges önbizalomnak.

Ezek a módszerek nemcsak edzés során, hanem a magánéletben is ugyanolyan jól hasznosíthatóak lesznek a későbbiekben.

Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy a mentális felkészülés nem helyettesíti a fizikai felkészülést, hanem támogatja azt.

A testi edzés,
a helyes táplálkozás,
 az akarat
– mind olyan tényező,
amely jó alapot ad a mentális edzésnek,
és minél jobbak az alapok, annál sikeresebb a mentális felkészülés is.”

https://mindsetpszichologia.hu/az-onbizalom-a-fejlodes-alapja-tudositas-pszicho-kavehazunkrol


Önismeret és Önfejlesztés

Önfejlesztés: a siker elengedhetetlen hozzávalója

Az önfejlesztésre, a készségeink pallérozására sok idő és számos lehetőség áll a rendelkezésünkre,

hogy tudatos lépésekkel haladjunk az énünket fejlesztő úton a saját sikereink felé.
...

Forrás: http://hrpwr.hu/fejlodes/cikk/onfejlesztes__a_siker_elengedhetetlen_hozzavaloja


Önismeret és az erősségek kiaknázása: hogyan ismerjük fel és fejlesszük készségeinket?
,,A megfelelő mértékű önismeret mind a szakmai, mind a személyes sikerek szempontjából nélkülözhetetlen.
Ha tisztában vagyunk a saját képességeinkkel, könnyebben navigálhatunk az élet útvesztőjében, hatékonyabban hozhatunk jó döntéseket és könnyedén vehetjük a kihívásokat is.”

Önismereti gyakorlatok, melyek segítik az indulást

Hatékony önismereti eszköz lehet akár a naplóírás vagy a napi szintű meditáció is.

De a különböző tesztek és önismereti játékok is sokat segítenek, ha szeretnénk egy kissé elmélyülni a saját gondolatainkban és érzéseinkben.

Ugyanilyen hasznos lehet egy könyv is, melynek olvasása során elgondolkodhatunk, milyenek is vagyunk valójában.

Rámutatnak arra, miben vagyunk jók
és mivel lehet szükséges fejlődnünk.
Rávilágítanak a szenvedélyeinkre és preferenciáinkra.


Készítsünk készség-mátrixot

Saját készségeink kiteljesítése sokszor egyszerűbb feladat, ha kézzel foghatóvá tesszük őket.
Érdemes lehet tehát valamilyen formában vizualizálni, és átlátható rendszerben kezelni erősségeinket.

Jó módszer lehet egy úgynevezett készség-mátrix elkészítése,
amelyben az erősségeinket és gyengeségeinket is hatékonyan rendszerezhetjük.
Egy ilyen megoldás könnyen átláthatóvá teszi,
hogy melyeken igazán erősek vagyunk, és melyek azok a területek, amelyeken érdemes tovább fejlődnünk.


Koncentráljunk a folyamatos fejlődésre

Az erősségeink felfedezése és fejlesztése nem egyik napról a másikra történik. Sok időt és elkötelezettséget igényel.
Szánjunk tehát időt a folyamatos önfejlesztésre,
és foglalkozzunk rendszeresen készségeink,
pozitív tulajdonságaink megerősítésével.



Legyünk nyitottak az új lehetőségekre, a tanulásra és a fejlődésre.
Vegyünk részt tanfolyamokon, workshopokon, vagy olyan eseményeken,
amelyek elősegíthetik az előre lépésünket az életben.

Végül pedig ne feledjük:
a bennünk rejlő potenciál kibontakoztatása egy hosszú folyamat.

Nem szabad azonban, hogy a befektetett idő és energia mennyisége eltántorítson minket a fejlődéstől.

Pozitív tulajdonságaink kibontakoztatása és megerősítése
 
ugyanis képes hozzásegíteni bennünket a távlati céljaink eléréséhez és álmaink megvalósításához.

https://personalguide.hu/onismeret-es-erossegek-kiaknazasa-keszseg-fejlesztese/


,,A pozitív önkép jóval többet jelent annál, mint hogy mit érzünk akkor, amikor tükörbe nézünk.
Önmagunkkal kapcsolatos gondolataink meghatározzák azt, hogy hogyan érezzük magunkat a mindennapokban.

Ennek köszönhetően pedig emberi kapcsolatainkra, karrierükre és társadalmi szerepünkre is nagy hatást gyakorol.”



Hogyan járul hozzá a pozitív önkép a sikeres mindennapokhoz?

Szerző: Kaszás Péter | Önbecsülés, Önismeret

Miért fontos a pozitív önkép a hétköznapokban?

A megfelelő önkép kialakítása rengeteg dologban segítségünkre lehet.
Egyrészt abban, hogy reálisabb és konstruktívabb önértékeléssel rendelkezzünk. Ez elősegíti a jobb döntéshozatalt is, hiszen erősségeink és gyengeségeink ismeretében reálisabban mérhetjük fel saját korlátainkat.

Az önmagunkkal kapcsolatos, pozitív gondolkodás ezen felül hozzájárul
az egészséges és kiegyensúlyozott kapcsolatok kialakításához és azok fenntartásához is, legyen szó akár üzletről, akár magánéletről.

Csökkenti a stressz, az szorongás és a depresszió kialakulásának esélyét, és segít a mentális egészség hatékony megőrzésében.

A pozitív önképpel rendelkező egyének
mindezek mellett magasabb szintű motivációt, kitartást és elkötelezettséget mutatnak mind a rövid, mind pedig a hosszú távú a céljaik elérésében.
Ennek köszönhető, hogy ez a tulajdonság a jobb életminőség kialakításához, az élettel való elégedettség és a boldogság eléréséhez is hozzájárulhat.


Hogyan fejleszthetjük saját önképünket?

A pozitív önkép kialakításának alapja az önismeret és önmagunk elfogadása.

Ha képességeinkkel és korlátainkkal egyaránt tisztában vagyunk,
az nagy segítség abban, hogy pozitívan értékeljük mindennapi teljesítményünket.

Annak érdekében tehát, hogy reális önképet alakíthassunk ki magunkról, először is fontos, hogy felismerjük azt, milyen területeken szeretnénk fejlődni.

Legalább ekkora jelentőséggel bír a támogató környezet kialakítása is.
Lényeges, hogy olyan emberekkel vegyük magunkat körbe, akik pozitívan gondolkodnak és a nehéz napokon is segítségünkre lehetnek abban, hogy megőrizzük a lelkesedésünket és a motivációnkat.

Amennyiben pedig úgy érezzük, hogy ehhez több segítségre van szükségünk, érdemes lehet szakemberhez fordulnunk.

Az életvezetéssel foglalkozó trénerek és coach-ok jól bevált módszerekkel (pl. viselkedés elemzéssel) és technikákkal tehetik könnyebbé az önmagunk megismerése felé vezető utat, ami a sikeres és boldog hétköznapok egyik legfontosabb állomását jelenti.
Forrás: https://personalguide.hu/onkep/


Stresszhelyzetek hatékony kezelése: így őrizzük meg hatékonyan a nyugalmunkat

Szerző: Kaszás Péter | Stressz

A mindennapi életben gyakran találkozunk olyan helyzetekkel, amelyek természetes velejárója a stressz. Ha az ilyen szituációkban is szeretnénk megőrizni a hidegvérünket, az önuralom kulcsfontosságú dolognak számít.
Ebben a cikkben megmutatjuk azt, hogy miért fontos mindig hideg fejjel gondolkodnunk, és hogy hogyan fejleszthető és alkalmazható hatékonyan az önkontroll a különböző stresszhelyzetekben.


Hatékony időgazdálkodás és prioritások meghatározása

A stresszel szemben a leghatékonyabb fegyver a megelőzés.
Ha odafigyelünk arra, hogy elkerüljük a kellemetlen helyzetek kialakulását,
abban az esetben kevesebb esély akad a stresszhelyzetek kialakulására.

Ebben nagy segítséget jelenthet
a hatékony időbeosztás kialakítása.

A légzéstechnikai gyakorlatok ereje

Természetesen a legnagyobb odafigyelés mellett is kerülhetünk olyan helyzetbe, ami frusztráló és stresszes lehet a számunkra.
Ilyen esetekben sokat segíthet, ha ismerünk néhány hatékony megoldást, melyek segítenek kezelni a kialakult feszültséget és szorongást.

Néha már az is sokat segít, ha odafigyelünk a légzésünkre.
A mély, kiegyensúlyozott levegővétel segít lecsillapítani az idegrendszert.
Segít abban,
hogy megnyugodjunk és a feszült helyzetekben is tisztán, célirányosan tudjunk gondolkodni.

Éppen ezért, ha
stresszoldásról van szó, sokan esküsznek a rendszeres meditációra is.

Ne feledkezzünk meg a pihenésről

A mindennapos munka sokszor jár együtt mentális terheléssel.
Ha pedig nem a mindennapok folyamán felhasznált energiáink nem töltődnek újra, könnyen válhatunk a
kiégés és a stressz áldozatává.

Éppen ezért fontos, hogy a munka mellett néha a pihenésre is gondoljunk.

Engedjünk helyet a szüneteknek a nap folyamán,

hiszen néhány percnyi pihenés is csodákra lehet képes.

Egy stresszes szituációban egy séta vagy egy csésze kávé segíthet megnyugodni, feltöltődni,
és hideg fejjel gondolkodni a rázós helyzetekben is.

Forrás és a teljes cikk:https://personalguide.hu/stresszhelyzetek-kezelese/


Kiemelt önfejlesztés, önismeret, személyiségfejlesztés témák:

https://personalguide.hu/


,,Nagyon rendezett volt a feje, nagyon tudta, hogy mit akar, és nagyon élvezte is, amit csinál.
Nagyon teljes volt, nagyon erős, nagyon jó.”

,,A reziliencia (a témáról lásd részletesebben még a jelen kötet 2. fejezetét)
nemmás, mint rugalmas ellenálló képesség,
azaz olyan képesség, amely lehetővé teszi,
hogy erőteljes, meg-megújuló,
vagy akár sokkszerű külső hatásokhoz
az egyén sikeresen adaptálódjék,
és gyorsan vissza tudja nyerni eredeti, jó állapotát
testi-lelki szenvedés vagy nehéz élethelyzetek átélése után (Connor–Davidson 2003).

A magas szintű rezilienciával, rugalmassággal jellemezhető személyek

képesek pozitív módon adaptálódni
a környezet kihívásaihoz stresszel telített

események és traumák esetén is.
A magas fokú reziliencia a hatékony megküzdési mechanizmusok meglétét mutatja.
A reziliencia különösen a komoly veszteségekkel, kudarcokkal való megküzdéssel szemben bír kiemelkedő jelentőséggel, és mint ilyen,

 feltehetőleg fontos szerepet játszik abban,
hogy valaki hosszú távon eredményes versenyzővé válhasson, ahogyan Brown és Fenske (2010)írják,

,,győztes aggyal” rendelkezzen.
 

A reziliens személyek átkeretezik a kudarcaikat úgy,
hogy azok ne a hátrányukra,
hanem az előnyükre szolgáljanak,
és képesek annak a felismerésére, hogy ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan ők szeretnék, az még nem jelenti azt, hogy nincs mit tenni.

A kudarcot egy új lehetőségnek tekintik inkább,

mint a lehetőségek bezárulásának.”

Forrás és a teljes cikk: https://tehetseg.hu/sites/default/files/konyvek/geniusz_34_net.pdf


Hogyan fejlődünk, ha megtörünk?
Szerző: Fehér Csilla

,,Ami megakasztja a fejlődést

A minket ért traumák hatására előfordulhat, hogy a személyiség bizonyos részei leszakadnak, és az alsóbb szinteken ragadnak.

Ha mindez súlyos, akkor megáll az „én” fejlődése.

Gyakran a személyiség tovább döcög, mászik felfelé a tudatosság egyre kiterjedtebb irányaiba,
de közben a leszakadt aspektusai megmaradnak ott,
ahol a trauma történt.

Ez egy belső lelki folyamat, amit kívülről a személyiség patológiás tünetei mutatnak,
amik jelzik,

hogy a leszakadt rész és az előrehaladott fő személyiségrész között
belső konfliktus alakult ki.


Ha az „én” elnyomja egyes részeit, akkor kevesebb ereje marad a további evolúciójára, és ettől előbb-utóbb megáll a fejlődésben.
A leszakadt részek állandóan lekötik az energiánk egy bizonyos részét, ami szabotálja fő személyiségrészünk fejlődését.


Ezt a belső zűrzavart depresszióként, megszállottságként, idegességként, vagy egyéb neurotikus tünetként éljük át,
illetve ekként érzékeli a külvilág.

Esély a továbblépésre

Nem csak a leszakadt részek kötnek le sok energiát,
hanem az ellenük való védekezés is.
Egy idő után elfogy az energiánk.

Bármelyik fejlődési állomás bármely alszakaszában átélt trauma okozhat patológiát.

A terápiák feladata az,
hogy segítsék megszüntetni ezt a feszültséget a két én-rész között.

 
A mélypszichológia segítségével ismét kapcsolatba léphetünk leszakadt én-részeinkkel és a tudat számára újra láthatóvá tehetjük őket.
Ennek következtében visszakapcsolódhatnak személyiségünkhöz
és a tudat evolúciójának folyamatához.

A szelf ekkor integrálódik
és ismét teljes energiával tud tovább menni a fejlődésében

a transzperszonális régiók felé.”

Forrás és a teljes cikk: http://blog.integralakademia.hu/hogyan-fejlodunk-ha-megtorunk/


Ahogy azt már sok kiesésnél láttam, események sorozata váltotta ki ezt.

„Ha sikerül elvágnod a láncolatot,
megakadályozod a problémát.

Szóval történtek kis változtatások, amikkel próbáljuk elejét venni ennek a konkrét eseménynek.”

Anna mindig minden helyzetből erősebben tér vissza.

,,Hat hónapja folyamatosan javuló formát mutat.
Hihetetlenül koncentrált
és fizikailag is előrelépett.
Erős és kitartó. Mentálisan is javult. Felnőtt.”
– Juki Cunadáról mondta a csapatfőnöke.

Cunoda egyértelmű és látványos fejlődésen ment keresztül,
aminek része,
hogy sokkal higgadtabb a volánnál,
és már nem szitkozódik és kap dührohamot
minden, neki nem tetsző esemény után.

,,Sokat foglalkoztunk a témával.
Alapvetően tetszik, ha egy versenyző vagy sportoló érzelmes,
de elmagyaráztuk neki: Valahányszor elkezd káromkodni, veszít egy tizedmásodpercet. Egy ilyen szoros versenyben!
Szerencsére van annyira becsvágyó,
hogy észrevegye, mennyire fontos kérdés ez” - magyarázta az RB-csapat ügyvezető igazgatója, Peter Bayer

 

Hozzátette, más téren előrelépés történt.
 „Juki a télen fizikálisan hihetetlen sokat javult.
Ebből komoly erőt merít.
Új fizioterapeutája van a csapatban,
aki nagyon tapasztalt. Ez is jót tesz neki.
 Sok új dolgot csinálnak.
Például pingpongoznak.
Képes úgy hangolni Jukit,
hogy a rajt őrült forgatagában is
összeszedett és higgadt maradjon”
– mutatott rá
az idei sikeresség egy másik összetevőjére.
https://m4sport.hu/forma-1/cikk/2024/04/10/marko-cunoda-hetvegeje-egy-szinten-verstappenevel-es-alonsoeval


Munka, munka és munka,
amit minden nap látni szeretnénk.

Késznek kell lenni,
az lehet a befutó, aki jobban kezeli a vb-vel járó szituációkat.

Látjuk, hogy egyes szakaszokban képesek vagyunk kimagaslóan játszani.

Sok olyan dolog van,
ami pozitívum volt és át át kell mentenünk,
de le is vontuk a tanulságokat és igyekszünk ezen a héten javítani.

Megvan a feladat, amit végre kell hajtani.
Nem lehet nekiállni mindenfajta cél és motiváció nélkül,

nem is gondolom, hogy bármelyik játékosunk így indulna neki a felkészülésnek.

A felkészülés
Lehetőségük lesz minél magasabb szinten tapasztalatokat szerezniük a következő időszakban.

Megvan a kellő akarat,
a küzdeni tudás
és az egység a részünkről.

A jó teljesítmény pedig hozza magával a nagyszerű eredményeket.
 

A megfelelő tervezés és előkészítés a siker kulcsa

A klubunk a minőségre épít (játékosok, edzők, szakemberek (dietetikus, mentális szakember, erőnléti tréner, stb.), vezetők).

A játékosok fejlesztésére, felépítésére sokat áldozunk.

Akaratban, hozzáállásban tízest érdemel a csapat.
,,Eddig sem volt különösebb problémánk azzal, hogyan kell játszani és küzdeni. Nagyon akartuk a sikert – közösen. Ez vezetett ehhez a győzelemhez.”

A klub végig azt tartotta szem előtt,
hogy minden támogatást megadjon a szakmai munkához,
és ez nagyon komoly teljesítménnyel járt a stáb és a csapat részéről.

Ez a keret győzelemre hivatott,
megvan benne a minőség, és képes arra, hogy nagy sikereket, győzelmeket szerezzen, és örömet okozzon a szurkolóknak.

A siker titkai: együttműködések szorosabbra fűzésével sikeres cégekkel,
a vezetői struktúra átalakítása,

nagy nevek érkezése mind a vezetésben, mind a csapatot segítőkben, mind játékosok terén.

Hatalmas szívvel játszottunk. Az akarat diadala volt ez.


,,A siker titka az,
hogy akarni kell, és minden tőlünk telhetőt meg is kell tenni érte.”

„Kiváló körülmények között tud
válogatott játékosokkal együtt készülni
és fejlődni.”



,,Így az út elején ennél jobbat nem nagyon tudnánk neki elképzelni,
rengeteg extra munka vár még rá.
A tehetség meg van benne, ez pedig szerencsére megfelelő alázattal és szorgalommal párosul”
https://m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2024/03/06/nemet-es-angol-klubok-figyelik-a-16-eves-magyar-csatart-a-fehervar-jelenleg-jobb-lehetosegeket-kinal/


A siker kulcsa a folyamatos fejlődés, fejlesztések és befektetések.

Attól a vezetőtől érdemes tanulni, aki már látott vállalatot, aki ismeri a működését és etikus vezetői mintát képvisel.

Abból legyen az első számú vezető, aki képes felelősséget vállalni a döntéseiért és tekintélyét nem erővel, hanem hozzáértésével, következetességével, kiszámíthatóságával és szociális érzékenységével éri el

Az a hiteles, ha valaki közelről ismerkedik meg az iparággal, a szakmával, a vállalatok és szervezetek működési mechanizmusával, az emberi viselkedéssel és a gazdasági folyamatokkal.

Sokat járt külföldön, hogy megismerje a nagyvállalatok működését, hogy itthon kamatoztassa tapasztalatait.
Mint mondja és vallja, hogy
minden korszakban el kell dönteni, hogy mire vagyunk képesek és mire nem.

„Változik a piac, a környezet és a szemlélet, a bukás nem kudarc, hanem tapasztalat. A siker nem tart örökké, a kudarc, pedig nem szabad, hogy lebénítsa az embert.”

Zentai Gábor kiemelte – aki igazán sokra viszi, annak életútjában benne van a bukás, vagy egy hosszabb kudarcos időszak.
„A kudarcból lehet hajtóanyagot, muníciót készíteni.

Attól lesz valaki „nagyember”, hogy a sikertelenséget átfordítja,
ehhez pedig magabiztos, alázatos és kitartó személyiség szükséges.”

Sebők Viktória Forrás: Manager magazin
Forrás és a teljes cikk: https://miceprogram.hu/magabiztossag-alazat-es-kitartas-siker-kulcsa
/



A motivált munkavállaló az üzleti siker kulcsa! – Mutatjuk, hogyan tedd elégedetté a dolgozókat

A motivált munkavállalók elengedhetetlenek a vállalatok sikeréhez és a hatékony munkavégzéshez.

A motivált munkavállalók hatékonyabban dolgoznak, magasabb minőségű munkát végeznek, és elégedettebbek az életükkel.
Az elégedett alkalmazottak hajlamosak hűségesek maradni a munkáltatójukhoz, és hosszú távon készek dolgozni a vállalat érdekében.

Forrás és a teljes cikk: https://melonapp.hu/a-motivalt-munkavallalo-az-uzleti-siker-kulcsa-mutatjuk-hogyan-motivalhatod-a-dolgozokat/


A pszichológiai jóllét a siker kulcsa?
...
https://mindsetpszichologia.hu/a-pszichologiai-jollet-a-siker-kulcsa


– A munkatársaim nélkül nem tudtam volna elérni ezeket az eredményeket. Érezniük kell, hogy ez nemcsak egy munkahely, hanem idetartoznak, itt az ő gyarapodásuk is biztosított, a megbecsülés és elismerés nekik is jár.
– Igyekszem mind anyagilag, mind erkölcsileg kifejezni a dolgozóim iránti megbecsülésemet, mindenben segítem őket, legyen az tanulás vagy családi problémák megoldása, hogy jól érezzék magukat, és teljes odaadással dolgozzanak.
– Úgy gondolom, sok adottságunk megvan a sikerhez, jó földek, jó genetikák, jó szakemberek.
https://agraragazat.hu/hir/a-gep-preciz-de-az-ember-nelkulozhetetlen/


Szeretnénk, ha az emberek számára
ez egy kényelmes közeg lenne.

„Nagy támogatást kapok a csapaton belül és a cégen belül.”

Szerencsés vagyok, hogy van egy csodálatos családom, és egy feleségem, aki nagyon támogat.

Élvezem egy hihetetlen család, egy hihetetlen feleség és egy hihetetlen csapat támogatását.


Olyan csapat, amely valóban a topot képviseli.

Az a közösségi erő, amellyel mi rendelkezünk
elképesztően erős és ezért nagyon sokat számít.


A csapat fejlődése látványos.

Fizikailag és mentálisan felkészülni.
Szakemberek, fejlesztők segítségét kérni, igénybe venni.

Alapvetően mentális, pszichés dolog, ami abból táplálkozik, hogy
Ki, mennyire éhes, ki, mennyire motivált, ki az, aki minden erőforrást meg tud mozgatni. Tényleg meg tud mozgatni.
Mert nyerni mindenki akar, csak valaki szeretne, valaki meg nagyon akar.

– Varga Dániel olimpiai és világbajnok vízilabdázó, edző


Vannak nagyon vonzó lehetőségeim a jövő kapcsán.

Mindig keresed a fejlődési lehetőségeket.

„Azért választottam ezt a klubbot,
mert úgy érzem, ez az a csapat,
ahol játékosként sokat fejlődhetek.
Számomra nagyon fontos, hogy milyen a közeg.
Elengedhetetlen, hogy jól érezzem magam egy csapatban,
és úgy tudom, hogy ennél a csapatnál nagyon összetartó a társaság.”



Csapatot kell csinálni, képezni kell a játékosokat.

Fontosnak tartom és már el is kezdtünk dolgozni a csapatdinamikán.
A csapat olyan közösséget alkot, olyan kultúrát épít ki,
amire rá lehet építeni minden mást.


A játékosok közötti kapcsolatok, az energiák, amelyek mozgatják a csapatdinamikát, nagyon sokat értek a győzelmek idején és azokban az időszakokban is, amikor nem a legmagasabb szintű játék volt a jellemző.


,,A legtöbb sikeres ember mögött egész csapat áll, akik segítik őt a fontos helyzetekben.”

Minden siker mögött egy jól működő csapat áll.
Olyan emberek, akik nap mint nap közösen tesznek azért, hogy a klub a céljai felé haladjon.
A tagok egymást stimulálva tudnak egyre nagyobb teljesítményt produkálni.



Jó versenyző alkat.

„Eltökélt voltam és elszánt,
a képzés, az oktatás minősége pedig nagyon magas volt,
mind elméleti, és kiemelten gyakorlati területen.”


Szenvedélyesen,
nagyon sok energiát fektetett a saját továbbképzésére.

,,Az egyetemi háttérnek és a családi háttérnek szintén köszönhetem
ezt a nagyon komoly, dinamikus előrelépést.” – fejtette ki.


Ha az ember képes pedagógiailag és emberileg is 24 órán keresztül megfelelő példát mutatni, ha érzik, hogy
a bizalom, a hitelesség és a szakmai kompetencia együtt van,
akkor nagyon messze lehet jutni.
Az általa irányított női válogatott tagjai
elsajátították ezt a mentalitást, a győzni akarást,
 a győzni tudást,
amit közösen képviseltek, „ezért volt fantasztikus velük együtt dolgozni”.

Hangsúlyozta, egész életében örült annak, ha a környezetében nőtt a rivalizálás, ugyanis szerinte az igazi minőség a minél jobb riválisokkal történő munkával alakul ki.
Ezért mindkét válogatottja a világ legjobbjaival játszott a felkészülések során.

„A legfontosabbnak azt tartom,
hogy akikkel együtt dolgoztam, partnerek voltak abban a felkészülésben, abban a morálban, abban a minőségi és mennyiségi munkában.
Nélkülük nem tudtunk volna ilyen komoly eredményt elérni.

Minden edző tudja,
hogy komoly kvalitású emberek nélkül nem lehet ilyen sikereket elérni.”

Lényege
- a maximális fizikai képességfejlesztés,
- a technikai professzionalizmushoz közelítés,
- és egy nagyon magas stratégiai képzettség.

Erre a három bázisra építették a munkát,
de ehhez olyan emberek kellettek,
akik vállalták,
és nem szerettek, nem tudtak veszíteni.

„Nagyon komoly, főként intellektuális együttműködésem volt a lányokkal és a fiúkkal is, hiszen ők nagyon vágytak a győzelemre.”

,,Az egész éves munka hozta meg azt a sikert,
amiből világverő csapatokat tudtam építeni.”

Sikerei fontos összetevőjének tartja,

hogy környezetét mindig úgy próbálta megszervezni,
hogy ott a legaktuálisabb, legminőségibb munka legyen elvégezhető,
vagyis figyelt arra,
hogy naprakész legyen a tudása.

„Az egyetemi háttérrel olyan tudományos jellegű munkát végeztünk a hallgatókkal, amely nagyon jó alapot adott, amelynek köszönhetően előremutatólag tudtuk meghatározni a játék tendenciáit, legyen ez képesség, technika, vagy stratégia” – magyarázta.
https://m4sport.hu/kezilabda/cikk/2024/03/10/mocsai-lajos-70-eves-sterbinszky-vallalta-azt-a-munkat-amit-en-fiatalkent-kertem-toluk


Nagyon jó játékosokkal rendelkezünk.

,,Mindenkinek nagyon helyén volt a szíve és az akarata, szerintem ez lehetett a végén a döntő faktor.”

„Azért választottam ezt a csapatot,
mert nagyon jó fejlődési lehetőség számomra,
és sok jót hallottam
a csapatról, a közösségről és az ott folyó munkáról,
amelyben szeretnék részt venni.”


Olyan csapatot keres, ahol esélye nyílik a győzelemre, és ahol jövője biztosított.


 „Először is, olyan projektet keresek, ami lehetővé teszi számomra, hogy nyerjek, és minél hamarabb előrelépjek.”

Győztes csapatot építenünk!

Sikeres-győztes csapatot építeni lehet!
Elsődlegesen egy magas szintre kell hozni a játékosokat fizikálisan és mentálisan,
 illetve egy igazi csapatot kell gyúrni a játékosokból és a stábból.

De lesz olyan mérkőzés is, amikor küzdeni tudással lehet mérkőzést nyerni.
A győztes mentalitás fontossága napjainkban sokkal fontosabb, mint régen.
Szóval: Győztes csapatot akarunk építeni, amihez nyerő típusú játékosok kellenek.

Fontos, hogy a játékosok pozitív környezetben dolgozhassanak, és ilyen formán ragadjon rájuk a győztes mentalitás.

Hogyan építsünk fel egy győztes csapatot

Egy győztes csapat építésénél szükség van arra, hogy kövessünk néhány alapelvet.
A célunk, hogy meccseket nyerjünk.
Hogy ezt hogyan visszük véghez, az egy folyamat következménye.
Arra kell rájönnünk, hogy milyen módon tudjuk ezt a folyamatot végigvinni.
Ez sok-sok apró lépés a kezdetektől egészen a végéig.

Ahhoz, hogy meccseket tudjunk nyerni,
egy jó csapatra van szükségünk,
amiben jó játékosok játszanak.

Úgy gondolom, hogy egy győztes csapat felépítéséhez az alábbi három elemre van a leginkább szükség:

1.     Határozd meg a céljaidat. Vedd ezeket a célokat fontossági sorrendbe. Állíts fel hosszú-, közép-, és rövidtávú célokat is. Adj a szezonnak egy mottót.

2.     Dolgozz ki egy tervet, hogy ezeket a célokat elérd. Hozz létre egy működési tervet, amiben legyenek heti és havi célkitűzések. Legyenek ezek pontosa nyilvántartva.

3.     Hajtsd végre a tervet. Kövesd a tervedet, akármibe is kerül. Hajtsd végre a tervet, ahogy előre eltervezted.

Egy sikeres programhoz az alábbi hat összetevőre is szükség van:

1.     Tehetség.
 Keresd meg azokat az embereket,
akik a jövőben hasznosak lehetnek a számodra.

A toborzás fontossága.


2.     Szervezettség.
Szervezd meg a tehetségek fejlődési lehetőségeit, amennyire lehetséges.


3.     Csapatként gondolkodás. Hangsúlyozd a „csapat” jelentőségét. Az „én” szó helyett sokkal inkább használd a „mi” szót.

4.     Fegyelem. Állíts fel szabályokat, de ezek inkább iránymutatók legyenek, mint „kőbe vésett normák”.

5.     Nyerő hozzáállás. Pozitív hozzáállás. Győztes mentalitás.

6.   Vezetői képesség. Engedd a játékosaidnak, hogy megmutassák a vezetői képességeiket.

A mindennapos edzés
A legtöbb edzőnél a siker, vagy a kudarc határozza meg a napi edzéstervet. Minden edzést nagyon pontosan meg kell tervezni és szervezni, hogy ne legyen időpocsékolás.
 Minden edzésnek legyen egy meghatározott célja, és minden gyakorlatot oda kell belehelyezni az edzésbe, ahol az a legelőnyösebb.
A napi edzéstervet soha nem lehet gyorsan összecsapni és az edzőknek mindig ki kell jelölniük egy faktort, amit aznap fejleszteni kell


Edzésterv
Forrás és a teljes cikk:
http://kosarsport.hu/coaching/hirek/45744/egy_gy__ztes_csapat_epitese


Tudatos fejlesztéssel jelentős minőségi szintugrás tapasztalható.

A szervezet fejlődéséhez
a munkatársak fejlesztése elengedhetetlen.


Nem léteznek hibák, csak tanulási és fejlődési lehetőségek.

Ne korlátozd magad, merj álmodni.


Tanulj a hibákból, fejlődj. Építs a pozitívumokra.

A gárdához nagy nevek csatlakoztak.

Az előrébb jutás feltételének a beruházásokat gondolja.

Egyértelműen az a célunk, hogy minél jobban felkészüljünk.

A játékosok egyéni fejlesztése mellett az eredményesség javítása is szempont volt.

Rengeteget tanultam és fejlődtem már eddig is a klubban eltöltött időszak során.
Nagyon sokat erősödtem fizikailag és mentálisan, valamint sokat tapasztaltam. Nagyon sokat fejlődtem itt.
Látják, milyen szorgalmas és motivált vagyok, és teljes erőbedobással tudok itt lenni.


,,Biztos vagyok abban, hogy bár eddig is mindent beleadtam,
fogok tudni még olyan energiákat mozgósítani, és ez a helyzet magukban a játékosokban is mozgósít olyan energiákat,
amelyek segítségével mindenki széppé szeretné tenni a szezon hátralévő részét.”


Nagyon pozitív személyiség. És nagyon jószívű.


Tovább lép,
és a következő célra fókuszál, felkészül.


Önbizalommal talpra állunk és munkához látunk, hogy segítsünk elérni a kívánt eredményeket.
Az ilyesfajta hit mérhetetlen erőforrás.

Meg lehet ezt beszélni, ki lehet ebből jönni.

Mindezt azzal a ragályos pozitivitással és szeretettel,
amely kivívta odaadó követői szeretetét és tiszteletét.
Te is merj beleszeretni a boldog, szeretetteljes világába.


,,Még mindig elérheti álmait – és igen, lehet, hogy az utat kissé módosítani kell, lehet, hogy több íve lehet, kétszer olyan hosszú, de még mindig elérheti.”

,,Soha ne add fel a reményt, soha ne hagyd abba az igazad kimondását, és ha valaha is szükséged van egy hallgató fülre vagy egy vidám beszédre, tudod, hol találsz meg.”

Pozitivitással és szeretettel feltöltődve.

,,Úgy válunk azzá, amik lenni szeretnénk,

hogy következetesen, mindennap azok vagyunk,
amivé válni akarunk.”

A világosság a világossághoz ragaszkodik.


Átlépni a korlátokat és kiteljesedni.

Nem tartok a kihívástól, és mindig klassz a világ legjobbjai ellen versenyezni.

Amikor jól érzed magad és boldog vagy azokkal az emberekkel, akikkel éppen dolgozol és ők egyértelműen szép fejlődésen mentek keresztül –,
akkor a fejlődéseden át könnyedén sikeressé válhatsz és az egész csapat is.


„Sok nagyszerű ember dolgozik a mi csapatunknál.”


Mész az első versenyre, aztán tanulsz és alkalmazkodsz, fejlődsz az álmaidhoz, az igényeidhez.

Keresed vagy állítsd össze azt a csomagot, ami igazán jól működik.


Szokásaid fontosak, mit teszel órákon át. Sikerélmények. Szeretetben-jóban élek.


,,Ami most vagy, a múltbéli tetteid következménye. Amit most teszel, az lesz a jövőd."

,,A karma nem más, mint egy egyszerű tény kinyilatkozása: Ha almafákat ültetünk, almát fognak teremni, nem citromot.” (Szvámi Ráma)

A saját kereteink között kell megoldanunk a dolgainkat. Úgy hogy menj szépen, és tedd meg, amit lehet.


Kérlek, sokat pihenj, ne terheld túl magad!, - mert így akkor marad a sok jó, pozitív gondolatod, és sok-sok szeretet


Az egyik legfontosabb képesség a pozitív gondolatok és a szeretet érzetének az előállítása magunkban, mit pl. egy vitamin előállítása.


Gyakran a kamaszkornak tulajdonított depresszió és az elégtelen önértékelés valójában az alváshiánnyal állhat kapcsolatban.


Alkalmazd ezeket az elveket naponta! Fejlődj, növekedj!. Légy egyre tudatosabb és értékesebb. Mert minél értékesebb vagy, annál értékesebb dolgaid lesznek - de ehhez fejlődni kell, inspiráló-szerető-fejlesztő emberek, mentorok és tanfolyamok kellenek.

Én úgy gondolom, hogy az első fontos dolgok: az elfogadás és a szeretet. Egy elfogadó és szerető társ, és egy elfogadó és szerető környezet nagyon fejlesztő és jó hatású.


Ez egy összetartó csapat, szeretik egymást, és remek közösséget alkotnak.”

Tanulj keményebben, hogy profibb legyél!

A cél világos:
A csapat és a vezetőség egyértelművé tette, hogy sok címet akar nyerni. Ez már nem puszta vágy, hanem elvárás is az elnökség részéről.

Ennek eléréséhez
a lehető legjobb technikára van szükségük,

jó szakemberekre,
megbízható versenyzőkre,
erős struktúrára és több pénzre.
Ide pedig egy új szemléletmód, egy új üzleti modell vezethet.

 Sok új ember érkezik, és komoly támogatók is jönnek.

Eddig nem tudtak elég jó külföldi szakembert szerződtetni a távolságok miatt.

Viszont, most a legjobb szakembereket alkalmazhatjuk az USA-ban,
és a legjobb szakembereket Európában is.


,,Azt kaptam, amit érkezésem előtt is hallottam a csapatról, hogy nagyon összetartó a társaság,
erős az egység, ezt az első naptól érzem,

minden nap örömmel lépek be az öltözőbe.
Jól érzem magam,
ilyen profi közegben még korábban nem játszottam,
ehhez viszont kitűnő hangulat párosul,

minden adott tehát a fejlődéshez.”

A fejlesztés a siker kulcsa
,,Komolyabb infrastrukturális fejlesztésekre is készülnek annak érdekében,
hogy
egy előre meghatározott ütemterv alapján előbb a középmezőny élére,
majd az élmezőnybe kerülhessenek.”


 

Miről álmodsz?

Egy valóra vált álom.. egy örök emlék.
Könnyes szemmel néztem újra és újra..
Köszönöm, hogy ezt megélhettem, de leginkább azt, hogy mindezt Veled élhettem át!


Ha költök valamire, az nyújtson számomra jó élményt.

Értékes, különleges vagy.


Miért lesz jó neki? Jó lesz neked, mert … Abban lesz neked jó … .


És meg akarlak csókolni…

" Mennem kell"- szólt a Lélek a Másik Félnek.
" Eljött az időnk hogy betöltsük küldetésünket"
" Menj csak" -válaszolt a Másik Fél szeliden...
" Majd követlek, megkereslek, te csak hallgass a szívedre."
" Egy kicsit félek"- rebegte a Földre készülő Lélek.
" Rám találsz ha messze elsodor az Élet?
Honnan tudom majd hogy te vagy a lelkem hiányzó része?
Hisz nélküled nehéz lesz, nem tudom ha felismerlek majd téged."
" Tudni fogod hogy én vagyok, mert megtanulsz majd engem...
Megtanulod a türelmet, az elengedést s hogy feltétel nélkül szeress...
Megtanulod hogy a harag, féltékenység egyre távolabb sodor tőlem...
Megtanulod a megbocsájtást, alázatot s hogy ami számít az valójában a Lélek...
Amikor már nem ragaszkodsz, nem vársz el s nem szenvedsz, Amikor már nem követelsz, nem erőltetsz mert oly nagy a hited, Amikor csak emelkedsz egyre feljebb,
Amikor már elfogadod hogy része vagy egy Isteni tervnek, Amikor már nem fáj a hiányom mert egymagadban is érzel engem,
Amikor már nem panaszkodsz s elfogadod a jelent s tudod hogy valahol miattad létezem,
Akkor majd a semmiből hirtelen megérkezem...
Mert vártál, kértél, kerestél engem,
Majd Ott leszek mint idegen kit úgy érzed, ősidők óta ismersz... Megtudod hogy én vagyok hisz azt érzed majd:
" hazaértem"..."
(Enikő Iszlai)
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/5482134511852470

,,Vannak, akiknek az a sorsuk, hogy találkozzanak. Bárhol legyenek is. Bárhova menjenek is. Egy napon találkoznak.”


„A tökéletes pár, mindig mosolyognak egymásra. Igen, az öröm. Meg kell osztani azzal a személlyel, aki fényt visz az életünkbe.”


Drága …

Már rég elkezdtem írni ezt a levelet, szeretném, ha nagy hatással lenne Rád.
...
Szóval, ha készen állsz...
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/6614526121946631

,,Fogadom: segítek, hogy szeress élni, hogy mindig gyöngéd leszek hozzád, és lesz elegendő türelmem. ...
https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/4627228957343034



Kispál Mónika, pszichológus, szexuálpszichológus

Specialitások:

  • életmódváltás lélektani támogatása
  • fogyás lelki támogatása
  • stresszevéssel megküzdés segítése
  • szokások átalakításában támogatás
  • stresszkezelés
  • elengedés technikájának megtanulása

Az életmódváltás nem csupán a testet, hanem a lelket is érinti, és minden ember számára kihívásokkal teli lehet.
Célom minden segítséget megadni a psziché számára megterhelő folyamatokhoz, mint például a stresszevéssel való küzdelem, vagy a szokások átalakítása.

https://www.eletmodorvosikozpont.hu/eletmod-orvoslas/egeszseges-kapcsolatok


Belső megtisztulás – tudatalatti mintázatok tisztító tüze

Fekete Kata

A belső megtisztulás olyan, mint a tisztító tűz a természetben, elégeti, ami már nem kell és így utat enged a változásnak, az újnak.
Ha elfojtod látszólag elalszik a tűz, a mélyben azonban tovább parázslik. Elég egyetlen kicsi szikra és hirtelen belobban a parázs.

Ilyenkor elfojtott, beakadt tudatalatti téves hitrendszerek, célunkat akadályozó blokkok, örökölt, kialakult mintázatok “égnek el” és a Lélek felszabadul a múlt cipelt terhei alól.
A lelkedet “lehúzza” a sok rossz érzés és minél többet cipelsz belőlük, annál nagyobb a “rossz” érzések hátizsákja, annál nehezebb a teher.


 
A Lélek célja nem a terhek gyártása, hanem valódi énjének megtapasztalása a fizikai világban. 
Tapasztalását pedig akadályozza a teher-zsák, ezért elindul a belső megtisztulás, akár tudatos döntésed ez, akár nem.

hogy-szabadul-a-lelek-az-addig-cipelt-terhektol.jpg
A belső megtisztulás kámforként égeti el azt, ami már nem vagy

Ha figyeled a negatívnak látszó eseményt és megfejted a mögötte levő érzelem mintázatot, akkor azt el is tudod engedni (mégha segítség is kell hozzá).
Ahogy távoznak ezek a mintázatok úgy válik érezhetővé a megkönnyebbülés.
A megkönnyebbülés új lehetőségeket hoz, mert a belső megtisztulás felszabadítja az önmagadról alkotott téves hitrendszereket és lehetővé teszi, hogy az legyél, aki valójában vagy. Ez pedig belső szabadságot ad.


https://naturmagazin.hu/belso-megtisztulas/
Fekete Kata természetgyógyász, ThetaHealing tanár, ZYO


Most van itt az idő, hogy megfordítsd a sorsodat? Átvennéd az életed felett az irányítást?

Segítek neked abban, hogyan teheted ezt meg teljes könnyedséggel.

https://www.facebook.com/sorsforditokorszak/posts/788977469942592
Párkapcsolati sérülések, traumák oldása; Pénzügyi blokkok elengedése; Egészségügyi energetikai oldása; Access Bars testkezelés; Szellemi ébredés, tudatosság; Facelift kezelés.

Sorsfordító
A közösségi oldal célja, figyelmedbe ajánljon néhány információt, gyakorlatot, ami elősegíti a testi a szellemi és érzelmi átalakulásodat. Lezáródott a harmadik dimenziós vaskorszak. Jelenleg egy átmeneti korban élünk. A dualitás egós mintáiból kifelé ,de még nem vagyunk tartósan a 4, 5 dimenzió magasabb rezgésében.
A szellemi ébredők, a tudatszint és a rezgésszint emelésével segíti a kollektív átalakulást. Minden egyes tudatos ember hozzájárul a saját átalakulása révén az emberiség átalakuláshoz.. Teljesen új civilizáció alakul a bolygón.
.Minden esemény, ezt a változást támogatja, egyéni és kollektív szinten Olvashatsz üzeneteket égi mesterektől , Adamus-tól, Saint-Germaintől, Ábrahámtól, Kryon entitásoktól.
Földi megvilágosodott mesterek Eckhart Tolle és Mooji.könyvei,üzenetei (youTube-n is megtalálható) segítenek emlékezni eredeti önvalónkra. A Vagyok Aki Vagyok létállapotára.. Az új információk a személyes tapasztalatok, a hétköznapi gyakorlatok elősegítik az előttünk álló húsz év. egyre emelkedő energiáinak beintegrálását.
"Aki kifelé néz álmodik, aki befelé felébred"(Jung)
Szerkesztő:Fischer Erzsébet

http://www.angyalokhaza.hupont.hu/

Csatlakozz a "SZERETET VAGY "Zárt csoportomhoz, ahol rendszeres videókkal, eszközökkel támogatlak az életed megváltoztatásához nézőpontjaid átdolgozása által.
https://www.facebook.com/sorsforditokorszak/posts/788994959940843?ref=embed_post


,,Nem kell, hogy a kudarcaink határozzanak meg minket.
De csiszolhatnak minket. 
A ballépéseinket, a hibáinkat lehetőségnek tekinthetjük a fokozottabb öntudatosságra, a mások iránti mélyebb és őszintébb szeretetre.
A megbánt tévedéseink nem tesznek minket alkalmatlanná: részét képezik a fejlődésünknek.
Mindannyian kisdedek vagyunk azokhoz a dicső és nagyszerű lényekhez képest, akikké válhatunk.

Egyetlen földi halandó sem fejlődik a kúszástól a járáson át a futásig úgy, hogy ne botlana meg, és szerezne sebeket, vagy horzsolásokat. Így tanulunk.
Ha buzgón tovább gyakorolunk, elkötelezve az erőfeszítéseinket a kitartás és a tanultak alkalmazása iránt,
akkor sikeressé válhatunk, és világosságot fogunk gyűjteni a lelkünknek.
Igen, vannak gyengeségeink. De nem kell csüggedve lehorgasztanunk a fejünket.”
https://www.jezuskrisztusegyhaza.org/nem-kell-hogy-a-kudarcaink-hatarozzanak-meg-minket-2021?start=12&count=12&lang=hun-hu


Változtatnunk kell, hogy a jövőben győzni tudjunk.

,,Egyértelműen a releváns adatok előállítására fókuszálunk, arra, hogy a mérnökeink megértsék, mi történik az autóval és mi történik a gumiabroncsokkal.
Ha vannak jó minőségű adataink, dönthetünk arról, hogyan javítsunk az autón.

Elsősorban arra kell összpontosítanunk, hogy a csapat egységes, kreatív és fejlődőképes maradjon a fejlesztések során is.
A hosszabb távú cél az, hogy mindez nagyon gyümölcsözzön.”

„A versenyzők visszajelzést adnak a gyenge pontokról, az erősségekről, hogy lássuk, milyen irányba kell továbbfejleszteni az új autót.”

Nagyon fontos, hogy a nap során a lehető legjobban tudjuk kezelni az energiaszintünket.


A dolgok pozitív címkézésének fontosságáról fogunk beszélni,
ezen belül is a hiba fogalmáról,
amit gyakorlatias és kezdeményező felfogásban kellene megélnünk


Senkinek sem könnyű megbirkóznia saját hibáival.
Hibáink kijavításához eltökéltségre, motivációra és határozottságra van szükségünk.


Az a mentális hozzáállás,
amivel a hibát kezeljük, alapvető fontosságú.
Az edző feladata,
hogy a játékosnak segítsen úgy megélni és látni a hibát,
mint a fejlődéshez tartozó,
természetes lépést futballistaként és személyes szinten is.

A folyamat megkönnyítéséhez mindenképp hasznos
a névválasztás, amivel a történéseket címkézzük.

A hiba olyan élményekre vonatkozik, amik kudarcot, leblokkolást egy tevékenység félbeszakadását jelentették, s amiket újra meg kell vizsgálnunk.
A törékenyebb egyéneknél a hiba csökkentheti a motiváltságot
és azt a kevés biztos pontot is megingathatja, amire támaszkodnak.


A HIBÁINKBÓL TANULUNK?

    A hiba önmagában nem mindig ad útmutatást arra nézve, hogy melyik a legjobb út, amit követnünk kell.

    Amikor szükségessé válik a beavatkozás,
 hogy felülemelkedhessünk
a hibákon és rossz döntéseken,
hasznosnak bizonyul a szemléletváltás.

CSERÉLJÜK LE A CÍMKÉT!

Szükséges tehát változtatnunk az elnevezésen:
ez azt jelenti, hogy a hibát olyan célnak kell tekintenünk,
amin dolgozni fogunk!

Az edzőnek

segítenie kell abban,
hogy a játékos a játék szempontjából hasznos viselkedésre/mozdulatra/taktikára irányíthassa a figyelmét, mutasson irányt neki, de ne gondolkodjon helyette.

Így elkerüljük, hogy a hibát a sportoló passzívan, a motivációt negatívan befolyásoló módon élje meg.

Az elképzelés,
hogy munkát kívánó célkitűzéssel

és nem kijavítandó hibával állunk szemben,
ösztönöz, irányt mutat, lelkesít, növeli eltökéltségünket és ezzel a siker esélyét is.

A célkitűzés egy elérendő eredmény felé mutat.
A hiba viszont egy legyőzendő akadály vagy határvonal, ami visszatart minket.

A játékosainkkal tehát eme fogalmak alapján állva kell beszélnünk,
ha segíteni akarunk nekik az akadály megugrásában,
ha azt akarjuk, hogy gyorsan elszakadjanak a hiba visszatartó gondolatától, és hatékony megoldások keresése felé forduljanak.

Mondjuk nekik például ezt:

 „Jól van! Az elkövetett hiba kijavítása lesz a cél, amin dolgozni fogunk! … most már konkrét célod van, amit el akarsz érni …nem hibáztál, csak épp ráébredsz, hogy van egy célod, amin dolgoznod kell … kelj versenyre saját magaddal, hogy legyőzd ezt a nehézséget, és küzdj, hogy célt érj!"
https://www.youcoach.hu/articolo/hiba-szeml%C3%A9letv%C3%A1lt%C3%A1s?language=en


Használhatjuk a belső dialógust
saját magunknak adott instrukciókon keresztül

a teljesítményünk javítására.

Láttuk, hogy minden technikai elemet az őt alkotó, kisebb cselekvéselemekre oszthatunk, és a játékos - a sporttevékenység előtt vagy után - magában átismételheti, mit kell tennie.

Láttuk továbbá, hogy két szabályt kell betartanunk, amik a következőkre vonatkoznak:

  1. ne gondoljunk arra, mit nem kellene csinálnunk
  2. ne gondoljunk az épp elkövetett hibákra

 A belső dialógust arra is használhatjuk, hogy megtartsuk a feladatra irányított koncentrációnkat,
és kevesebb teret engedjünk aggodalmainknak.

Megesik, hogy amikor egy játékos feszült, gondolatai rossz irányba terelődnek és negatív felhangúak lesznek.
Néha nagyon nehéznek bizonyul az izgatottságszintjének csökkentése, az ellazulás.

A belső dialógust felhasználhatjuk tehát arra, hogy figyelmünket negatív gondolatainkról vagy fizikai benyomásainkról visszatereljük az adott helyzetre. 

Például, ha egy játékos kezd nagyon feszült lenni, amikor a kifut a meccs helyszínéül szolgáló pályára, hasznos lehet számára, ha olyan utasításokat ismétel magában, amik visszaterelik őt az „itt és most”-ba, a pillanatnyi eseményekhez.
Például, elismételheti magában, mit szokott csinálni, mielőtt elmegy otthonról, felsorolhatja a táskájában lévő dolgokat, visszagondolhat az útra, amit meg kell tennie a pályáig.

A saját magunknak adott instrukciók a meccs vagy edzés alatt is segítenek, hogy arra koncentráljunk, amit tennünk kell a
nélkül, hogy aggodalmaink elvonnák figyelmünket.

Így feladatunk maradhat figyelmünk középpontjában.

Összefoglalva a leírtakat,
a belső dialógus hasznos lehet
a figyelem visszanyerésében valamint abban, hogy koncentrációnkat a meccs és/vagy edzés fontos szempontjaira irányítsuk,
ezzel is szolgálva az optimális teljesítményt, mint kitűzött célt.

https://www.youcoach.hu/articolo/bels%C5%91-dial%C3%B3gus-mint-figyelem-horgonya


Ez a cikk betekintést nyújt abba,
hogyan lehet felismerni és megkérdőjelezni az elfogult gondolatokat azzal a céllal,
hogy gondolkodásmódjukat funkcionálisabb gondolkodásmód felé változtassák.

Két korábbi cikkünkben megvizsgáltuk azokat a főbb kognitív hibákat és torzításokat, amelyek a valóság nem objektív és irreális értékeléséhez vezetnek:

Ezzel a cikkel szeretnénk néhány tippet adni
a torz gondolkodásmód felismeréséhez és megváltoztatásához,
 
azzal a céllal,
hogy előnyösebb gondolkodásmódot
és pozitív, kevésbé szorongást okozó környezetet teremtsünk.

Öt lépésből áll a nem működő gondolatok újrakeretezése:

  1. Határozzon meg egy helyzetet, amely kiváltotta Önt (stressz)
     
  2. Határozza meg, mit gondolt az adott pillanatban
     
  3. Ismerje el, mit érez abban a pillanatban (szorongás, harag, félelem, szomorúság), és próbálja meg értékelni az érzések intenzitását egy 0-tól 10-ig terjedő skálán (0 alacsony intenzitás, 10 magas intenzitás)
     
  4. Egyéni legrealisztikusabb és utólagos működési mód
     
  5. Értékelje a korábban érzett intenzitás változását (0-tól 10-ig), és minden új érzelem keletkezését az új gondolat után

https://www.youcoach.com/article/viewpoints-functional-thinking


A szorongást elsősorban az befolyásolhatja, hogyan „gondolkodunk”,
edzünk-e vagy éppen meccset játszunk.
Gondolkodásunk tehát növelheti vagy csökkentheti a szorongást.
Emiatt
mindenekelőtt az a fontos, hogy ismerjük és megtanuljuk felismerni azokat a gondolkodási módokat, amelyek kedvezőtlen helyzetekhez vezetnek.
Torzulásokról azért beszélünk,
 mert az ember nem konkrét bizonyítékok alapján, tudományos elemzéssel elemzi a valóságot,
hanem olyan következtetéseket von le, amelyek gyakran alaptalanok és szilárd „bizonyítékok”, amelyek fokozzák a szorongást.


Lássuk a fő gondolkodási torzulásokat:
     Gondolkodj mindent vagy semmit.
Ez az a fajta gondolkodás, amely mindent „feketét vagy fehéret” mutat nekünk, anélkül, hogy figyelembe vennénk a szürkeskálát.
Például néhány csatár úgy gondolja, hogy ha nem lő kapura, akkor kudarcot vall, és csak egy gól teheti megbecsült játékossá.
Azonban még akkor is, ha a gólok nagyon fontosak a futballban, egy jó csapatjátékos számára nem jelentik a happy endet, ahol egyetlen játékos cselekedetei, ha összeegyeztetik a csapattársaiéval, döntőek.
Így egy csatár remek meccset tud játszani, sajnos kapura lövés nélkül (ezer okból), de a teljesítménye még mindig megbecsülést érdemel.

     Diszkvalifikálni vagy csökkenteni.
Ez az érvelés azt jelenti, hogy
a személy azt mondja, hogy minden pozitív (például tapasztalatok, tulajdonságaik, tetteik) nem számít.
Ez az, amikor egy játékos vagy akár egy edző azt gondolja, hogy csapata győzelme a sorsnak köszönhető, nem pedig magának a csapatnak a képességeinek.
Ha a pozitív szempontok csökkennek, az a bizonyosság, amely lehetővé teszi, hogy a játékkal a lehető legteljesebb mértékben és lelkesedéssel nézzen szembe, aláásódik,
és ennek következtében nő a szorongás.

     Érzelmi érvelés.
Ez a gondolkodásmód nagyon elterjedt a játékosok körében,
de nagyon negatív hatással van a teljesítményre.

Amikor a sportoló vagy az edző „érzelmileg gondolkodik”, elhitetik vele, hogy a mérkőzés végeredménye egy bizonyos típusú lesz, gyakran negatív lesz, mert „elbukott”. Ezért ha van egy bizonyos szorongás, az az elveszett „előjelének” tekintendő, ehelyett figyelmen kívül hagyva az ellenkező bizonyítékot.
Ha úgy játszanak, mintha már veszítettek volna, minden érzelmi konnotációval és az előadással együtt, az nagy valószínűséggel az „ómen” valóra válásához vezethet.


     Mentális szűrő.
Az, hogy helytelenül csak egy negatív részletre figyelünk, átfogó nézet nélkül.
A játékos vagy az edző csak egy bizonyos akcióra figyel, anélkül, hogy figyelembe venné a játék általános fejlődését.


    

Gondolatolvasás.
Ez az, amikor tévesen úgy gondolja, hogy tudja, mit gondolnak mások,
kizárva más lehetséges
és talán még valószínűbb magyarázatokat.

Egy játékos azt gondolhatja: „Nem értem, miért hagy az edző a kispadon, tudnia kell, mennyire akarom játszani ezt a meccset”. Vagy akár egy edző gondolhat egy játékosra: „Nem értem, hogy egy játékos miért követi el ezt a hibát. Tudnia kell, hogy ez nem jó”. Ezek a gondolatok bizonyos dolgokat természetesnek vesznek, amelyek azonban nincsenek egyértelműen kifejezve, és teret engednek a félreértésnek.
Ez negatív érzelmi állapotokat idézhet elő, amelyek befolyásolják a teljesítményt.
Ezért fontos, hogy beszéljünk, konfrontálódjunk, és legfőképpen ne féljünk a már elmondottak megismétlésétől…repetita iuvant (az ismétlések segítenek)!


     Túlzott általánosítás.
Ez az a fajta gondolkodás,
amely negatív következtetéseket von le,
és túlmutat az egyetlen helyzeten.

Túláltalánosítás lehet az,
amikor egy szörnyű meccs után az edző úgy gondolja, hogy a csapat nem lesz alkalmas az egész bajnokságra.
Vagy
amikor egy játékos a pályán elkövetett hibák után úgy gondolja, hogy nem megfelelő.


Alagút nézet.
Ez az a fajta torzítás, ami arra késztet,
hogy csak a negatív oldalakat emeld ki,
a pozitívakat figyelmen kívül hagyva.

Az edzők körében gyakori, hogy folyamatosan hangsúlyozzák csapatuk hibáit, anélkül, hogy a pozitív cselekedeteket is kiemelnék.

Még ebben az esetben is hatással van azokra a játékosokra, akik azt gondolhatják, hogy rosszul játszanak, teret engedve a negatív érzéseknek és fokozva a szorongást.
 Ehelyett a pozitív szempontok hangsúlyozása biztonságérzetet kelthet a játékosban,
csökkentve a szorongást.
Ugyanakkor „megerősíti” a helyes cselekvéseket,
utalva arra, hogy mely játékmódok lehetnek hatékonyak.


Fontos hangsúlyozni, hogy
ezek a gondolkodási módok nemcsak a szorongást segítik elő, mint már említettük,
hanem maga a szorongás is előmozdíthatja őket.

A felhívás tehát a racionalitásnak és a gondolkodásmódunk „tudományának” szól
, hogy csökkentsük annak kockázatát,
hogy olyan magas szintű szorongással rendelkezzünk,
amely akadályozhatja a játékhelyzeteket.


A metafora, amely hasznos lehet, egy nyomozóé, akinek meg kell oldania egy ügyet. Képzeljük el, hogy fel kell fedeznie, ki rabolt egy bizonyos ékszerüzletben. Feladata a vádemelés bizonyítékainak gyűjtése (pl. ujjlenyomatok jelenléte, gyanúsított mozgása stb.), de a vádemelés elleni bizonyítékok, például az alibi gyűjtése is.

Ezért alapvető fontosságú, hogy ténylegesen átgondoljuk, mi történik a területen belül, minden szempontot figyelembe véve,
pozitív és negatív egyaránt,
és a lehető legobjektívebben áttekintjük a helyzetet,

hogy reális és megalapozott következtetéseket lehessen levonni.

https://www.youcoach.com/article/thinking-distortions


Aggodalmunk mértéke gyakran összefügg az önértékelésünk szintjével.

Megvizsgáltuk, hogyan kérdőjelezhetjük meg saját diszfunkcionális gondolatainkat, amelyek a hibás gondolkodás által keltett valóságtorzulások.
Ezeknek a gondolatoknak a megkérdőjelezése lehetővé teszi a „torz” gondolatok kényelmesebbre és reálisabbra történő átfogalmazását,

a funkcionális érzelmi válasz (a negatív szorongás helyett a helyes aktiválás)

és a proaktív mentális megközelítés előmozdítása érdekében.

Ebben a cikkben

látni fogjuk, hogy a mentális attitűd és a belső párbeszéd (hogyan beszélünk magunkkal)
hogyan befolyásolhatja a szorongást és a hangulatot,

és ennek következtében a teljesítményt.

A belső párbeszéd
az önreflexió egyik módja,
amely befolyásolja az érzelmeket és a viselkedést.

A sportban a gondolatok pozitívan vagy negatívan befolyásolhatják a teljesítményt.

Fontos kiemelni azokat a diszfunkcionális gondolatokat,
 amelyek alááshatják a sportteljesítményt azáltal,
hogy negatív érzéseket, például szorongást és rossz hangulatot keltenek,
megváltoztatják a mentális hatékonyságot
– különösen a figyelem kapacitását –,
és elterelhetik a fókuszt az elvégzendő feladatról.


Ha egy edző meccs közben azt kezdi mondani magának, hogy a játékosok rosszul teljesítenek a pályán, valószínűleg dühösek vagy haragosak lesznek, és emiatt rosszul kommunikálnak a csapattal.
Hasonlóképpen, ha elkezdik azt gondolni, hogy rossz taktikai játékot választottak, elbátortalanodhatnak, aminek az az eredménye, hogy nem támogatják csapatukat
.

A sporttevékenység során válik
igazán fontossá belső párbeszédünk tudatosítása,
annak pozitív
és eredményessé tétele.


A játékosok hatékony belső párbeszédre való ösztönzése
hasznos
a jó teljesítmény előmozdítása érdekében.

A belső párbeszéd a következőkre irányulhat
:

    -  pozitív gondolkodás a motiváció javítása érdekében;

   -   önálló oktatás egy mozdulat végrehajtásához;

    -  összpontosítsa a figyelmet, amikor a szorongás és a fáradtság csökkenti azt.

Annak megértéséhez, hogy
a belső párbeszéd mennyit befolyásol a hangulaton,
próbálja meg kiegészíteni ezeket a mondatokat egy adott játékhelyzetre gondolva:
BAJ VAN...
SZERETNÉK...
HA LEHETSÉGES...


 Most írja újra ugyanazokat a mondatokat, de ezekkel az új szavakkal:
KIHÍVÁS SZÁMÁRA...
TUDOM, HOGY KÉPES VAGYOK RÁ...
AZT AKAROM...


Hogyan változnak meg az érzelmei
a gondolatok megváltoztatásával?
https://www.youcoach.com/article/internal-dialogue


,,A sorozatos kudarcok csipkedték a játékosok önbizalmát, mielőtt lefújták a bajnokságot már nagy gödörben voltunk, elment a játékosok önbizalma,
az utolsó három meccsen a hitünk is megingott.

Hiába dolgoznak keményen a srácok,
ha nincs sikerélmény, nehéz kimászni a gödörből.”

Szeretem a csapatomat, de minden játékos teljesítőképességének van egy maximuma.
Be kell látni, hogy máshol vannak egyénileg jobb játékosok,
erősebb csapatok és fejet hajtunk a nagyobb tudás előtt.


Nagyon meg kellene azonban erősíteni a csapatot ahhoz, hogy ne ugyanazt éljük át a következő szezonban, amit idén átéltünk.”
https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/interju/interju-mindenki-azt-mondta-hogy-ezt-a-csapatot-keptelenseg-lesz-benntartani-az-nb-i-ben-a-kiesojelolt-ujra-vallalna-az-elso-osztalyt


Az jó, hogy meghatároztuk,
min kell dolgoznunk csapatként.
Az biztos, hogy sokat fogunk fejleszteni,
ez kell a győzelemhez.

Építs egy sikeres, nagyszerű csapatot!

Jobb, tehetségesebb, minőségibb játékosaik vannak technikailag, fizikálisan és mentálisan.

A siker, a szeretet, a felejthetetlen élmények és érzelmek, amik összekovácsolják a csapatot.

A kellemes, pozitív érzelmekkel átélt pillanatok arra motiválhatják a csapattagokat, hogy a segítségnyújtás által képesek pozitív hatást gyakorolni mások életére.

Mindenkivel nagyon elégedettek voltunk.
Remek embereket ismertünk meg bennük és örülünk, hogy a csapatunk tagjai.

Maximális pozitív energiával és nagy szeretettel várták és fogadták.

A megtartó CSAPAT
Nem mindegy, hogy egy szervezetet emberek csoportjai
vagy valódi csapatok alkotják.
Az utóbbi a kulcsa egy szervezet hatékony, sikeres működésének.


És nem csak a szervezet, hanem az egyén irányába is fontos szerepe van a csapatnak, mert ez az, amely leginkább hatással van egy munkatárs kötődésére, azaz maradási vagy távozási szándékára.
Ezért nagyon fontos, hogy valódi csapatok jöjjenek létre.

Kell egy csapat!

Az igazi csapatmunka kulcsa,
hogy képesek vagyunk-e legyőzni azokat a tulajdonságainkat,
amelyek gátolják a másokkal való együttműködést,

rombolják a közösséget és széthúzást szülnek.



Működés- és folyamatfejlesztés
Az emberek általában nem abban nem értenek egyet,
hogy hova szeretnének eljutni,

hanem abban, hogy hol vannak most.

Az eszköztárunkban megtalálható
saját fejlesztésű eszközök segítségével objektív tükrön keresztül mutatjuk meg
a szervezet működésben előforduló eltéréseket, felesleges folyamatokat, lépéseket.

Testre szabott felméréseinkkel támogatjuk az olyan akciókat, fejlesztési eszközöket és folyamatok azonosítását, megvalósítását,
amelyek legjobban szolgálják a szervezet aktuális céljait
és a hatékony működés növekedését.

https://concordia-od.hu/szolgaltatas-kategoria/mit/a-megtarto-csapat


Ez itt a csapatmunkáról szól, mindenkinek össze kell tartania, és dolgozni kell a további sikerekért.
„A csapat a csapat. Mindenkinek kulcsfontosságú szerepe van. Ez a csapat nagyon sikeres és stabil már nagyon hosszú ideje.”

Arról van szó, mit hoz tehetség és vezetői tudás terén. És ez vitán felül áll. Pluszt hoz a csapatnak.
Mindenkit hajt, motivál. Jó példát mutat.

Négy kulcsfontosságú szakembert szemeltünk ki maguknak


„Lendületben vagyunk, nagyon világos számunkra, hogy mely területeken kell dolgoznunk azért, hogy bajnokok és BL-győztesek lehessünk.”

,,Az utóbbi hónapokat nézve a mi csapatunk fejlődött legtöbbet, mert nagyon jól dolgozott. Egyszerűen ezt kell csinálnunk tovább, és biztosra veszem, hogy eljön a pillanat.”

Mindenki tudja, milyen tervekkel jöttem ide,
ahhoz, hogy elérjük ezeket, dolgozunk tovább.

Képesek vagyunk rá,
elérhetünk bármilyen célt, amit kitűzünk magunk elé.


Tájékoztatom őket,
hogy mi kell a győzelem megszerzéséhez,
és ügyelek rá, hogy a megfelelő képzésekben vegyenek részt.

Nagyszerű. Imádom. Odafigyelünk a részletekre.

Győztes mentalitással jöttünk ide.

Kiváló szakemberek.

Minden erőforrást igyekeznek a felkészülésre, az edzőtáborokra és a szükséges versenyekre fordítani,
s olyan körülményeket teremteni, hogy a versenyzőknek és a szakmai stábnak minden feltétel adott legyen a sikeres munkához.


„Nagy bizalommal várjuk a versenyt, mindenki készen áll rá. Nagyon jó állapotban vannak a srácok.”

– Nagyon jó itt lenni.

Mindenki nagyon befogadó és segítőkész,
a csapat körül dolgozók, a stáb és a lányok is egyaránt.
Minőségi és kemény edzés munka folyik.
Mindenki igyekszik kihozni magából és egymásból a lehető legtöbbet nap mint nap.
Összetartó társaság, akik rengeteget tesznek azért,
hogy jobbak legyenek,
és azon dolgoznak, hogy ez a csapat minél jobb és sikeresebb szezont fusson. Örülök, hogy itt lehetek és részese lehetek az itt zajló munkának.

Mindenképp azon leszek, hogy a legjobb tudásom szerint játsszak és segítsem a csapatot a céljaink elérésében.
http://kscszekszard.hu/2024/02/15/bernath-reka-kek-feherben/


Világbajnok és sokszoros BL-győztes akarok lenni.
Ez a célom és nagyon keményen dolgozom azért, hogy megvalósítsam a legnagyobb álmom.

,,Én olyasfajta ember vagyok, aki sosem néz hátra. Nem érdekel, mi történt tegnap, csak az érdekel, ami ma történik, holnap, és  hogy hogyan befolyásolhatom azt.”

Meg kell tenni mindent, hogy valóra váltsuk az álmunkat.
Mindannyian azért vagyunk itt, hogy valóra váltsuk az álmainkat.
Az egyik legnagyobb erősségünk az összeszokottság,
de fizikailag és technikailag is nagyon magas szinten vagyok.
Felkészültségünk nagyszerű, nagyon jó állapotban és jó formában vagyunk.

Nagyon jó játékosokkal rendelkezünk.


Elszántsága és tehetsége segítette.

Azt gondolom, ez a csapatváltás az egyéni fejlődésének mindenképpen nagyon jót tesz.



Soul family healing together

Egy kis varázslat

Élvezd minden egyes pillanatát.

A boldog élet lényege,
hogy minél több időt töltesz azzal,
amit szeretsz.


Hatalmas, nagy ország, - végtelen sok lehetőség van.

Mindent elérhetsz, amire valaha is vágytál.

Nagy szeretet-üzemmódban vagyok.

Nagyon sok szeretetet tett bele abba a házba.


Hagyjuk a negatív kisugárzásokat. Pozitív, szeretetteljes kisugárzások.

Ne hagyd, hogy kihunyjon a benned lévő fény!.

Én csak segíteni és gyógyítani akarok. - Bruno Gröning

,,Hagyományosan a jógik békét keresvén elfordultak a világi élettől.

A jóakaratú embereknek kell összefogni, és átformálni a világot, hogy az megfelelő környezetet nyújtson mindenki számára a testi, lelki és spirituális kiteljesedéshez.

Mottónk: “Az Önvaló felszabadítása és a Világegyetem szolgálata”

 Az Ánanda Márga a végső spirituális cél elérése érdekében egyaránt hangsúlyt fektet a belső haladásra: meditáció, jóga, morális életvitel, vegetáriánus táplálkozás révén.

És a szolgálatra.”

„Higgy az álmaidban, a vágyaidban és vidd véghez őket,
légy eltökélt.

Mindig találj arra időt, hogy tehess valamit másokért.
Nincs annál nagyobb jutalom, mint másokat boldoggá tenni” (Fabiola Gianotti)

Közösen teremtsünk valami maradandót és különlegeset!

Élj jóízűen!

Szebb hétköznapért.

Hétről-hétre örömet hoz.

Örülök, hogy itt van a családom. Szüleim, testvérem, feleségem, a kisfiam. Nagyon sok támogatást adtak és adnak a karrieremhez.
Valamint a stábom, a menedzserem, és az igazi barátaim is.

A szeretet és a győzelem mindenre gyógyír!

,,A Galamb bennünk is előhívja a belső béke igényét.
Amelynek egyik eszköze a meditáció.
De a belső béke fontos építőköve
 
az önmagunkkal való együttérzés, önmagunk szeretete.”


A derű, jóság, szeretet sugárzik belőle, és ez hat az emberekre.

Egy erős, békés, boldog család és társadalom.

A Saría részletekbe menően tárgyalja és fogalmazza meg a családjogot, és mindent megtesz, hogy védje annak egységét, jólétét és békéjét.

Az embereket egymástól elválasztó falakat lebontó cselekvő szeretet, a megbocsátás, a pozitív érzelmekben gazdag élmények fantasztikus, csodás hatásai.

Nagyon sok szeretetet tett bele abba a kapcsolódásba.

Szinte azonnal mély bizalom és szeretetkapcsolat alakul ki közöttük.

Egy erős, békés, boldog család. Mindent megtesz, hogy védje annak egységét, jólétét és békéjét.

,,A professzionális hozzáállás a vendégekkel való interakciók során kulcsfontosságú az emlékezetes és pozitív vendégélmény megteremtésében."

A személyes energiánál és a kisugárzásunknál is szerepet kap
a hozzáállásunk.

Arra vágynak, amire az ő korukban a fiatalok: pozitív érzelmek, saját lábra állni, társra lelni, szeretet, álmaikat valóra váltani.

Itt nagyon kedves, pozitív, segítőkész és barátságos mindenki.

A megoldás: szeretettel átszőve reagálni.

Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ meg fogja ismerni a békét
. (Jimi Hendrix)
https://www.facebook.com/photo/?fbid=7276467319072725&set=a.1883119755074202

Az embereket egymástól elválasztó falakat lebontó cselekvő szeretetről, a megbocsátásról, a jóindulatú kedvességről szól ez a pozitív érzelmekben gazdag történet.

,,A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.”

Emberek, érző lények vagyunk, így nekem is vannak rosszabb napjaim.

A mérgező kapcsolatok traumát okoznak.

Gratulálok, hivatalosan is a szintedre rántottál.

- Ez sz@r hely.
- Köszönöm. Húha, hm, hah, ez jólesett.  Igazad van, ez egy alacsony szintű, rossz hely.


Érezte, hogy lassan megszabadul az elmúlt évek terheitől. 
De a legjobb évei még előtte állnak.
Magabiztosan tekintett a jövőbe, ideje volt új fejezetet kezdeni, tiszta lappal.
Ahogy felszállt a vonatra, megfordult, utoljára végigtekintett a kisvároson, és végleg elköszönt tőle, arra gondolt: Oké élet, most én jövök!.


Inkább mérges az ember, mintsem hogy beismerje, hogy nem boldog. Hogy beismerje, hogy kátyúba került és képtelen előre lépni. Ön, hol akadt el?

Ha minden más nem sikerül, ne habozzon kérni segítséget szakemberektől a további útmutatásért.
Ezekkel a megoldásokkal ismét zökkenőmentesen haladhat a céljai felé.

A körülmények egymás után úgy tűnt, szándékosan akadályoztak minket ebben az utazásban.
De a nyugalom, a szeretet és a humor tette a dolgát a feltörekvő akadályokkal szemben.


Jó ideje élményeket ajándékozunk egymásnak családon belül.

,,Mindannyian szépek, és isteniek vagyunk,
csak olyan környezetre van szükségünk,
amelyben felismerhetjük azt.”

Hihetetlen pozitív energia.


Napi szeretet-adagok sokasága.

Továbbra is azt akarom, hogy egy magas fejlettségű / tudat-szintű világ legyen, ahol a szeretet a domináns. Igen, egy szeretetalapú világ, ahol a pozitív érzelmek, mint a boldogság, a szeretet, az öröm, és a mosolygás az evidens. A szeretet az uralkodó érzés mindenkiben.

Az én témáim: a szeretet, a siker, a boldogság és a megvilágosodás.

Egyre több emberre van gyógyító, erőt adó, nyugtató és feltöltő hatással.


Ez a hely itt, olyan kellemes és otthonos! Gyönyörű, világos és tágas. Nagyon bírom!.
J


Hét tény az éber lelkekről

1. Észre fogod venni, hogy nem illeszkedsz egyetlen csoportba sem. Az az érzésed van, hogy senki sem ért meg igazán. Úgy érzed, mintha nem tartoznál ebbe a világba .A dolgok, amelyeket korábban toleráltál, most elfogadhatatlanok számodra.

2. Az éberek nem érdeklődnek a tömegmédia vagy sok más dolog iránt, amit az emberek "normálisnak" tekintenek. A spiritualitás életmóddá válik és nincs szükséged semmilyen vallás vagy filozófia követésére.

3. Több együttérzéssel rendelkezel. Érdekel és jobban közeledsz a gyerekekhez, az állatokhoz, az idősekhez és a természethez.

4. A jóindulatod valóságos, sosem érzed azt, hogy bosszúra lenne szükséged. Csak akkor érzed magad kielégítve, ha segítesz azoknak, akiknek szükségük van rá.

5. Tudsz dolgokat. Mint éber lélek, szembe kell nézned a mély érzelmekkel és időt szánsz arra, hogy imádkozz, elmélkedj, meditálj. Az emberek tömegei meghatnak, mert érzékeny vagy más emberek energiájára és rezgéseire. Sokszor nem kell szavakhoz folyamodni, elég érezni. Megtapasztalod, hogy egy finom fény fonal köti össze az embereket.

6. Az emberek mindig elmesélik neked problémáikat. A szívük tágasan nyitva áll és az emberek biztonságban érzik magukat, hogy megosszák veled titkaikat, problémáikat és személyes tapasztalataikat.

7. Tudod, hogy a feladatod az, hogy nyitott szíved megőrizd, tudatosságod ápold és segíts másoknak az "átalakulásban".

Nem vagy egyedül

https://www.facebook.com/csaba.szekelypajor/posts/7441295829260178
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=410275208304982&id=100079675173275&ref=embed_post


,,AMIKOR EGY ŐSI LELKET SZERETSZ

https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/5399477850118137


,,A Galamb bennünk is előhívja a belső béke igényét.
Amelynek egyik eszköze a meditáció.
De a belső béke fontos építőköve
 
az önmagunkkal való együttérzés, önmagunk szeretete.”



,,Az akarat ereje

Ma az akaratom erejét fogom használni, mert azt akarom, hogy árasszon el mindent a fény. Nem akarok a sötétben tapogatózni, árnyaktól és láthatatlan, valótlan dolgoktól félni. És azt sem akarom, hogy másoknak ezt kelljen átélniük.

Ezért úgy döntök, hogy mostantól a fény lesz a vezetőm. Követem, ahová vezet, és csak arra pillantok rá, amit megmutat nekem. Ettől egyre többet látok majd a valóságból: egy olyan világból, ahol minden megbocsáttatott, ezért mindenkiből szeretet és öröm árad. Így egyre csak növekszik bennem a béke, ami abból fakad, hogy már képes vagyok észlelni a valóságot.”
Sarkadi Kriszta https://www.facebook.com/csaba.szekelypajor/posts/6645784308811338?ref=embed_post

Boldog és sikeres vagyok. Nyugodt és boldog vagyok. Napról-napra egyre jobban…

https://www.youtube.com/watch?v=FajXwEj1r6Q&list=PLeZBke-YtlqMNa3h9vswwKefv0xXhpDm2&index=1 Bagdi Bella: Szeretem és elfogadom magam

Ugyanaz zajlik kicsiben, mint nagyban.
Azok az emberi kapcsolatok, pàrkapcsolatok, baràtsàgok, egyèb közössègek, amik fèlelmekre, kiszolgàltatottsàgra, èrdekekre, làtszatra stb. èpültek, nem tudnak màr fennmaradni, hiàba pròbàljuk hazugsàgokkal takargatni az igazsàgot, egyre jobban ordìt a lelkünk a megtisztulàsèrt ès felszabadulàsèrt.
Ezek a hazug kapcsolatok, szokàsok, munkàk, tevèkenysègek, hitrendszerek stb. ellopjàk az időnket, energiànkat, mentàlis, lelki ès testi egèszsègünket ès ezèrt kizàròlag mi vagyunk a felelősek, mert a jàtèk rèszesei vagyunk. Mindennap, minden percben dönthetünk ùgy, hogy lezàrjuk az önsorsrontò kapcsolatainkat, önsorsrontò munkànkat, szokàsainkat, dolgainkat, hitrendszereinket ès ùj èletet kezdünk.
A SPIRITUALITÀS EZT JELENTI ès nem azt, hogy jògàzgatunk, meditàlgatunk, önismereti könyveket, asztrològiai ìràsokat stb. olvasgatunk, közben pedig megfulladunk a hazug èletünktől.
Az igaz(i) èlethez semmi màs nem kell, csak ÖNSZERETET.
Àllandò napi megerősìtèsek:
“Szeretem magam!”
“Vagyok, aki vagyok!”
“Hiszek magamban!”
Indulj el, a hètmèrföldes ùt is az első lèpèssel kezdődik.
SzB
https://www.facebook.com/szantocygnus/posts/1336431346733661


Ha csak egy kicsivel is hozzá tudunk járulni mások lehetőségeinek javításához, boldogan megtesszük.

,,Az egyetlen törvény, amelyet tiszteletben kell tartanunk minden határon túl, a szeretet.”