Pedagógia, Pszichológia - Destruktív rokoni kapcsolataink – Mérgező szülők
Destruktív rokoni kapcsolataink – mérgező szülők, I. rész
Írta: Gerhát Réka
Susan Forward szerint szüleink mentális és emocionális magvakat ültetnek el bennünk, melyek velünk együtt fejlődnek. Egyes családokban ezek a szeretet, a kölcsönös elfogadás és a függetlenség magvai.
Sok más családban azonban a félelemé, a szégyené, a bűntudaté, a keserűségé és a kényszeré. Ha te a második csoportba tartozol, cikksorozatunk, valamint a Mérgező szülők című könyv neked szól! Gerhát Réka pszichológus írása.
Kiket nevezünk mérgező szülőknek?
Egy szülő sem tökéletes, azonban fontos látnunk, hogy ez nem is lehet elvárás, hiszen a szülők is emberek. Donald Woods Winnicott brit pszichoanalitikus úgy fogalmazott, hogy a csecsemőknek, kisgyermekeknek „elég jó” anyai gondoskodásra és egy „elég jó” környezet biztosítására (itt nagy szerepet kap az apa) van szükségük az egészséges érési folyamatokhoz.
Az elég jó szülő legfőbb ismérve, hogy aktívan képes alkalmazkodni gyermeke szükségleteihez, ezáltal megfelelő támaszt nyújthat a kicsi fejlődéséhez, explorációjához (Avis, Pauw és Van Der Spuy, 2009).
A gyerekek fel tudják dolgozni az alkalmankénti dühöt, ha alapvetően sok szeretetben és megértésben részesülnek.
Sérüléseket azok a szülők okoznak, akiknek túlnyomórészt a negatív megnyilvánulásaik vannak jelen a gyermek életében.
Susan Forward (2014) a cikk alapját képező könyvében ezeket a szülőket a mérgező jelzővel illeti. Az általuk okozott érzelmi károsodás ugyanis a méreghez hasonlóan terjed szét a gyermekben, s az idő előrehaladtával (a felnőtté válással) az elszenvedett sérelmekből táplálkozó fájdalom egyre csak fokozódik.
Mit tesznek gyermekükkel a mérgező szülők, és van-e ellenszer?
,,A mérgező szülők felnőtt gyermekeiben közös, hogy meglehetősen hasonló tünetektől szenvednek: sérült önértékeléstől és bűntudattól (tudatosan vagy tudattalanul önmagukat hibáztatják azért, mert a szüleik bántották őket), valamint az alkalmatlanság marcangoló érzésétől. Ezek pedig az önutálat és a destruktív viselkedésformák előidézői. Azonban van ellenszer!
Noha az előállítása meglehetősen időigényes, fáradságos és komplex folyamat, de kitartó és tudatos munkával minden ember képes átírni a sorskönyvét.”
Az ellenszer első összetevőjeként azt szükséges megvizsgálnunk, hogy vajon milyen mértékben formálta érzéseinket, gondolkodásunkat, életmódunkat az a családi rendszer, melyben éltünk.
A patológiás családok rendszerének triásza: a hiedelmek, a szabályok és az engedelmesség
Gyermekkorunkban a családi rendszer képezi a teljes valóságot: ebben a rendszerben elsajátított világképünk alapján döntünk arról, kik vagyunk, és milyen kapcsolatot alakítunk ki másokkal.
Ám míg az egészséges rendszer önállóságra, egyéniségre, személyes felelősségvállalásra bátorítva ösztönzi a kompetencia és az önbecsülés érzésének kifejlődését, addig az egészségtelen elfojtja az egyéni megnyilvánulásokat.
Mérgező hiedelmek
A családi hiedelmek határozzák meg morális értékeinket, kapcsolatainkat, szexualitásunkat, pályaválasztásunkat, nevelési stílusunkat és a pénzhez való viszonyunkat is.
A megfelelően érett és gondoskodó szülők hiedelmei például, hogy „a gyerekek érezzék azt, hogy szabad hibázniuk” vagy „helytelen szándékosan fájdalmat okozni a gyereknek”.
Ezzel szemben a mérgező szülőket olyan hiedelmek vezérlik, mint „a gyereknek minden körülmények között tisztelnie kell a szüleit”, illetve
„csak kétféleképp lehet csinálni a dolgokat: úgy, ahogy én gondolom vagy rosszul”.
A gyermekek sajnos nem képesek megkülönböztetni a tényleges és a mérgező szüleik által eltorzított valóságot, így felnőttként gyakran kritikátlanul hordozzák magukkal a hiedelmekkel megpakolt csomagjaikat. A legnehezebb feladat a kimondatlan hiedelmektől való megválás, melyek létezéséről nincs tudomásunk. Olyan dolgokban fejeződnek ki, ahogy a szüleink egymással vagy velünk bántak.
Szabályok börtöne: „Az életet ki kell bírni, nem pedig élvezni!”
A szülői hiedelmekből szülői szabályok keletkeznek, melyeknek (még ha nevetségesnek tűnnek is) a mérgező szülők legtöbb felnőtt gyermeke engedelmeskedik.
A mérgező hiedelmekből keletkező destruktív szabályok.
Vak engedelmesség, a rendszer mozgatórugója
Követjük a családi szabályokat, mert ha megszegjük őket, árulóvá válunk. A vak engedelmesség életünk korai szakaszában kialakítja viselkedési sémáinkat, és megakadályozza, hogy kiszabaduljunk belőlük. Gyakran óriási a szakadék a szülők elvárásai, valamint a vágyaink között. Sajnos a tudattalan kényszer, hogy engedelmeskedjünk, sokszor fölülkerekedik. Senki nem úgy indul neki, hogy márpedig most rossz kapcsolatot fog létesíteni, ez azonban a mérgező szülők felnőtt gyermekeivel általában újra és újra megtörténik.
„Toxikológiai” vizsgálat
Az alábbi kérdőívvel segítünk megvizsgálni szüleiddel való kapcsolatod, valamint annak hatásait:
Ha a kérdések csak egyharmadára is „Igen”-nel feleltél, a cikksorozat további részei, valamint Susan Forward Mérgező szülők című műve rengeteget segíthet neked!
Felhasznált irodalom:
Avis, P., Pauw, A., Van Der Spuy, I. (2009): Psychological Perspectives. Pearson Education South Africa, Cape Town.
Berne, E. (2016): Sorskönyv. Háttér Kiadó, Budapest.
Forward, S. (2014): Mérgező szülők. Háttér Kiadó, Budapest.
Forrás és a teljes cikk: https://mindsetpszichologia.hu/destruktiv-rokoni-kapcsolataink-mergezo-szulok-i-resz1
A második részt, melynek címe Mérgező szülők – az alkalmatlanságtól a tökéletes szülő mítoszáig, itt olvashatod »
A harmadik részt, melynek címe Mérgező szülők – a rivalizálás, a maximalizmus, a szenvedélybetegség és a végső árulás, itt olvashatod »
Az utolsó részt, melynek címe Mérgező szülők – hogyan nyerjük vissza életünket?!, itt olvashatod »
Mérgező szülők – az alkalmatlanságtól a tökéletes szülő mítoszáig
Írta: Gerhát Réka 2017-08-09
Susan Forward szerint a mérgező szülők a bűntudat, a félelem, a kényszer és a szégyen magvait ültetik el bennünk, melyek velünk együtt fejlődnek. Akár arról van szó, hogy „nem akartak rosszat”, akár arról, hogy „mindent megtettek, amit tudtak”, a mérgező szülők megfosztották gyermeküket az elég jó szülői neveléstől.
Cikksorozatunk második részében az elvált, az alkalmatlan, az istenszerű, valamint az irányító szülőket ismertetjük. Gerhát Réka pszichológus írása.
Az elmúlt évtizedek során a szülők szerepe drámai változásokon ment keresztül, de ma is ugyanazok a kötelezettségek vonatkoznak rájuk, mint amelyek a mi szüleinkre hárultak.
Szülői kötelezettségek (Forward, 2014: 38)
A mérgező szülők általában nem képesek eleget tenni kötelezettségeiknek, és sok esetben épp azzal okoznak fájdalmat, hogy nem tesznek meg bizonyos dolgokat. Az ilyen jellegű láthatatlan hatások és a felnőttkori problémák közti összefüggéseket a legnehezebb felismerni.
A bajt tetézi, hogy általában a mérgező szülők maguk is súlyos lelki sérüléseket szenvedtek el gyermekkorukban, így gondjaikkal sajnálatot ébresztenek.
Akár arról van szó, hogy „nem akartak rosszat”, akár arról, hogy „mindent megetettek, amit tudtak”, ezek a mentségek elködösítik a tényt, hogy megfosztották gyermeküket az elég jó szülői neveléstől (vö. Avis, Pauw és Van Der Spuy, 2009), a biztonságos kötődés kialakulásának lehetőségétől (Ainsworth, Blehar, Waters és Wall, 1978), illetve attól, hogy pozitív példaképük legyen.
Négy részes cikksorozatunk első részében tisztáztuk a mérgező szülők fogalmát, feltártuk a destruktív családi rendszerek dinamikáját, valamint segítettünk neked megvizsgálni a szüleiddel való kapcsolatodat.
Következő két cikkünkben részletesen bemutatjuk a mérgező szülőket. Fontos megjegyezni, hogy a „mérgezés” különböző formái csak az átláthatóság érdekében lettek élesen elkülönítve egymástól (Forward, 2014). A valóságban nincsenek tiszta típusok.
A második cikkben ismertetett típusok:
Az elvált szülők »
Az alkalmatlan szülők »
Az istenszerű szülők »
Az irányító szülők »
Az elvált szülők – fizikai távollét és háromszögalkotás
Egy válás önmagában még nem teszi mérgezővé a szülőket, azonban minden esetben traumát jelent a család tagjai számára.
Lényeges tehát, hogy a szülők felismerjék: a házastársuktól válnak el, nem a családtól!
Az elvált szülők gyermekei szinte mindig úgy gondolják, hogy ők a hibásak, s ez óhatatlanul önutálatot vált ki belőlük.
Amennyiben a szülő részben vagy teljesen eltűnik a gyermeke életéből, azzal gyakorlatilag elhiteti vele, hogy nem méltó a szeretetre.
Válás esetén gyakori továbbá, hogy az egyik szülő szövetségesévé teszi gyermekét a másik szülővel szemben (háromszögalkotás). Mindkét szülő felelős azért, hogy fenntartsa a kapcsolatot a gyermekével, ne terhelje őt a válás nehézségeivel, valamint megfelelő segítséget nyújtson (és szükség esetén keressen) számára a fájdalom feldolgozásához.
Az alkalmatlan szülők – érzelmi elérhetetlenség és túlzott felelősségvállalás
Az alkalmatlan szülők gyakran elvárják, hogy gyermekük viselkedjen felnőttként a családban, ő viselje gondját saját magának, vagy akár a testvéreinek és a szüleinek is. Az ilyen rendellenes szerepcserén átesett gyermekeknek szinte minden esetben meg kell küzdeniük a kudarc és a bűntudat érzetével: lehetetlen, hogy felnőttként működjenek, de nem tudják megérteni, hogy miért nem képesek többre. Jóságukat elsősorban az alapján ítélik meg, hogy mennyit tesznek a családtagjaikért („ha a szüleim boldogok, akkor jó vagyok; ha szomorúak, akkor rossz vagyok”), s felnőttként gyakran nem tudnak kitörni az ördögi körből, melyet az alábbi ábra szemléltet.
A mérgező szülők felnőtt gyermekei általában rettegnek attól, hogy közel kerüljenek valakihez, ezért sokan
olyan emberekhez vonzódnak, akik saját belső konfliktusaik miatt érzelmileg elérhetetlenek.
Emellett, ha valaki arra kényszerül, hogy ellentétes nemű szülőjének viselje gondját, s kudarcot vall, később nagy valószínűséggel keres hasonló személyiségjegyekkel rendelkező párt, akiről gondoskodhat. Gyakori, hogy a személy egy erőszakos, szenvedélybeteg vagy kényszeres társ megmentésének szenteli az életét. Ez az úgynevezett társfüggőség (kodependencia) állapota.
A társfüggőség jellemzői (Forward, 2014: 46)
Az istenszerű szülők – „Meg kell tanulnia különbséget tenni jó és rossz között!”
A szülői tekintély mindenhatósága szinte az összes kultúrában és vallásban megjelenik. Bizonyára mind ismerjük a „ne feleselj anyáddal” vagy a „ne merészelj kiabálni apáddal” típusú utasításokat. Általános felfogás, hogy a szülőknek joguk van irányítani bennünket, hiszen életet adtak nekünk. Sőt, életünk első évében szüleink a mindenséget jelentik számunkra, s feltételezzük, hogy tökéletesek.
A tökéletességükbe vetett hit segít a biztonságérzetünk kialakításában és fenntartásában.
Két-három évesen érvényesíteni kezdjük függetlenségünket, amit a mérgező szülők valóságos szenvedésként élnek meg.
Személyes támadásnak veszik az egyéni különbségeket és a lázadást. Ezért aláássák a gyermek egészséges fejlődését és kárt tesznek önbecsülésében.
Teszik mindezt abban a hitben, hogy az ő érdekében cselekszenek. Ahogy a gyermek önértékelése sérül, úgy válik fokozatosan függővé.
Az alaptételek lehetővé teszik, hogy elkerülhessük a fájdalmas igazságot: szüleink cserbenhagytak, mikor teljesen kiszolgáltatottak voltunk.
A tagadás akár azt is elfeledtetheti, hogy mit tettek velünk, azonban érzelmi feszültséget generál.
Emellett gyakran a racionalizálás eszközével tesszük elfogadhatóvá az elfogadhatatlant, s így magunkat okolhatjuk boldogtalanságunkért: „az anyám azért nem törődött velem, mert magányos volt… többet kellett volna foglalkoznom vele”.
Az irányító szülők – „Te képtelen vagy bármit is jól csinálni!”
Az „üres fészek szindrómától” való félelem sok szülőt kényszerít arra, hogy gyermekében állandósítsa a tehetetlenség érzését. Ha egy anya irányítja a kisgyermekét, óvatosnak tartjuk. Az irányítás akkor válik túlzottá, ha tíz évvel később is visszafogja.
Azok, akiket nem bátorítanak kockáztatásra, gyakran érzik magukat elégtelennek, és nem képesek kinőni az útmutatás igényét.
Ezért szüleik továbbra is „birtokolják” őket.
Az irányító szülő akarata rendszerint az aggódás köntösébe bújva jelenik meg („a javadat akarjuk”, „csak azért, mert annyira szeretlek”), de mindig ugyanazt jelenti: azért csinálom, mert
„az elvesztésedtől való rettegés miatt még arra is kész vagyok, hogy boldogtalanná tegyelek.”
A manipuláció sarokba szorítja az embert: ha szembeszegülünk, meg kell bántanunk valakit, aki „csak kedves akar lenni”. Végtére is „mi rossz van abban, ha egy anya segít a fiának, mert szereti?”
Az irányító szülő olyan helyzeteket teremt, amelyekben felnőtt gyermekének „szüksége van rá” (pl.: kéretlenül ebédet visz felnőtt gyermekének, mert szerinte nem eszik rendesen). A nem kért segítség miatt keletkezett frusztráltság bűntudatot, majd dühöt szül, végül gyakran depresszióban, teljesítménykényszerben vagy épp étkezési zavarokban talál levezetésre.
Azonban bármennyire nehéznek is tűnik, el lehet szakadni a múltban elszenvedett traumák hatásától, és
meg lehet változtatni a jelenbéli önsorsrontó viselkedési formákat!
Harmadik cikkünkben a rivalizáló, a maximalista és a szenvedélybeteg szülők, valamint a verbális, a fizikai, illetve a szexuális erőszaktevők kerülnek bemutatásra.
Az utolsó részt, melynek címe Mérgező szülők – hogyan nyerjük vissza életünket?!, itt olvashatod »
Felhasznált irodalom:
Ainsworth, M., Blehar, M., Waters, E., Wall, S. (1978): Patterns of Attachment. Hillsdale, NJ: Erlbaum.
Avis, P., Pauw, A., Van Der Spuy, I. (2009): Psychological Perspectives. Pearson Education South Africa, Cape Town.
Forward, S. (2014): Mérgező szülők. Háttér Kiadó, Budapest.
Forrás és a teljes cikk: https://mindsetpszichologia.hu/mergezo-szulok-az-alkalmatlansagtol-a-tokeletes-szulo-mitoszaig
Mérgező szülők – a rivalizálás, a maximalizmus, a szenvedélybetegség és a végső árulás
Írta: Gerhát Réka 2017-08-16
Susan Forward szerint a mérgező szülők a bűntudat, a félelem, a kényszer és a szégyen magvait ültetik el bennünk, melyek velünk együtt fejlődnek. Akár arról van szó, hogy „nem akartak rosszat”, akár arról, hogy „mindent megtettek, amit tudtak”, a mérgező szülők megfosztották gyermeküket az elég jó szülői neveléstől. Cikksorozatunk harmadik részében a rivalizáló, a maximalista, a szenvedélybeteg, valamint a fizikai és a szexuális erőszaktevő szülőket ismertetjük. Gerhát Réka pszichológus írása.
Négy részes cikksorozatunk első részében tisztáztuk a mérgező szülők fogalmát, feltártuk a destruktív családi rendszerek dinamikáját, valamint segítettünk neked megvizsgálni a szüleiddel való kapcsolatodat. Második cikkünkben az elvált, az alkalmatlan, az istenszerű, valamint az irányító szülőket mutattuk be.
A 3. cikkben ismertetett típusok:
A rivalizáló szülők »
A maximalista szülők »
A szenvedélybeteg szülők »
A fizikai erőszaktevők »
A szexuális erőszaktevők »
Fontos megjegyezni, hogy a „mérgezés” különböző formái csak az átláthatóság érdekében lettek élesen elkülönítve egymástól (vö. Forward, 2014). A valóságban nincsenek tiszta típusok.
A kegyetlen szavak hatalma
Sok mérgező szülő sértegeti gyermekeit „nevelő célzattal”, és racionalizálásokkal igazolja mindezt:
„Csak azt akarom, hogy jobb ember légy!”
Ők általában a saját alkalmatlanságuk (karrierjük meghiúsulása, egy félresiklott házasság stb.) érzésével küszködnek.
Mindig találnak ürügyet a gyermekük kritizálására, hiszen ezzel próbálják leplezni a problémáikat.
A gyermek külsejét, intelligenciáját, képességeit vagy emberi értékeit gyalázó, rendszeres verbális támadás túlérzékenységet és az emberekkel szembeni bizalmatlanságot szül.
A rivalizáló szülők – „Nem lehetsz sikeresebb / vonzóbb / boldogabb, mint én!”
A rivalizáló szülőket úgy érinti gyermekük tehetségének kibontakozása, mintha ők veszítenének valamit.
Gyakran éreznek szorongást, és sokszor ugyanazt a versengést élik át újra gyermekükkel, amelyet saját szüleikkel vagy testvéreikkel megéltek. A legtöbb rivalizáló szülő nincs tudatában annak, hogy mi táplálja a negatív érzéseit, csak annyit tud, hogy a gyermeke felkavarja.
A maximalista szülők
Az az irreális elvárás, hogy a gyermek legyen tökéletes, szintén gyakori kiváltója a verbális támadásoknak. Nem ritka, hogy sikeres emberekről van szó, akik a munkahelyi stresszt otthon vezetik le; de az alkoholista szülőkre is jellemző, hogy lehetetlen követelményeket támasztanak gyermekükkel szemben, majd a gyermek kudarcával igazolják alkoholizmusukat (projekció).
A maximalista szülők felnőtt gyermekei általában kíméletlenül hajszolják magukat, hogy elnyerjék szüleik elismerését. A ház sosem lehet elég tiszta, vagy épp sohasem élvezhetik a siker örömét, mivel meggyőződésük, hogy jobban is csinálhatták volna. A legkisebb hiba is pánikot válthat ki bennük. Kudarcok közepette élnek, mert nem tudnak mit kezdeni a sikerrel. A kudarctól való félelem pedig arra készteti őket, hogy halogassák feladataik elvégzését.
A szenvedélybeteg szülők – „Ebben a családban nincsenek alkoholisták.”
Az alkoholizmus (más szenvedélybetegségekhez hasonlóan) olyan, mint egy elefánt a szoba közepén: egy kívülálló számára lehetetlen nem észrevenni, de a vele együtt élőket az eltávolítás kilátástalansága arra kényszeríti, hogy úgy tegyenek, mintha nem is létezne.
Emellett gyakran felüti a fejét a szabotázs is: a problémákkal küzdő szülő mellett a többi családtag magára ölti a megmentő, gondoskodó szerepét.
Az alkoholista szülők felnőtt gyermekei közül minden negyedik alkoholista lesz, de még az absztinens személyek is gyakran házasodnak alkoholistákkal.
Él ugyanis bennük egy olyan hajtóerő, amely a patológiás érzelmi minták megismétlésére ösztönzi őket: rekonstruálni akarják a korábbi konfliktusaikat,
azt remélve, hogy ezúttal más lesz a kimenetelük.
A múlt helyrehozásának mítosza eredményezi az ismétlési kényszert,
amely sokkal erősebb, mint bármilyen tudatos fogadalom. Klasszikus tüneteik az önbizalomhiány, az érzelmi láthatatlanság, a kritikátlan hűség, a túlzott felelősségérzet, a szülők megmentésére irányuló szükséglet, a bizonytalanság, az elfojtott harag és a társfüggőség.
A fizikai erőszaktevők
A testi erőszakot elkövető szülők gyakran maguk is olyan családban nőttek fel, ahol az erőszak volt a minta. Sok szülő még mindig azt vallja, hogy a testi fenyítés az egyetlen módja az erkölcsi és viselkedésbeli szabályok tanításának.
„Én is fakanálon nevelkedtem, ettől lettem ilyen jó ember!”
A fizikai bántalmazás katalizátora nem ritkán a munkahelyi stressz, egy családtaggal való konfliktus vagy az élettel való általános elégedetlenség.
A testi erőszaktevők mindezek mellett a gyermekeiket gyakran saját pótszüleiknek tekintik, akiktől elvárják, hogy kielégítsék érzelmi szükségleteiket (ahogyan a valódi szüleik sosem tették meg).
Ha a gyermek nem tud megfelelni az igényeknek, az erőszakos szülő feldühödik, s noha tulajdonképpen a régen elszenvedett sérelmek elevenednek fel újra, mindez az „itt és most”-ban, a gyermeken csattan.
A bántalmazást elszenvedett gyermekek elhiszik, hogy rosszak, hogy megérdemlik a verést.
Általában a legrosszabbra számítanak másoktól, ezért érzelmi páncélba burkolóznak, amely azonban inkább bizonyul emocionális börtönnek, mint védelemnek.
A szexuális erőszaktevők – a végső árulás
A legkegyetlenebb emberi magatartás a szexuális erőszak (incesztus).
A legtöbb incesztustól terhelt család „normálisnak” tűnik a külvilág számára. A szülők gyakran még társadalmi vagy egyházi funkciókat is ellátnak. Zárt ajtók mögött azonban minden megváltozik. Az incesztusáldozatok mintegy 90%-a soha nem mondja el, hogy mi történt vagy történik vele.
„Megértem, hogy az apám molesztált. Az anyám nem feküdt le vele, én pedig túlságosan kihívó lehettem…
A férfiak nem tudnak meglenni szex nélkül.” Az áldozatok internalizálják az őket ért vádakat, s esetükben az önutálathoz szégyenérzet társul. Mindezek mellett attól tartanak, ha az egyik szülőt bajba sodorják, szétesik a család. A szülők alapvetően a hatalom és a szavahihetőség szempontjából is monopolhelyzetben vannak.
„A halottakról vagy jót, vagy semmit!”
A mérgező szülők még a haláluk után is az uralmuk alatt tartják felnőtt gyermekeiket, ugyanis a halottak bírálása óriási erejű tabu.
A halott szülők istenítése szinte automatikus, s ez gyakran megakadályozza a konfliktus tényleges feloldását.
Az élet visszanyerése
El lehet szakadni a múltban elszenvedett traumák hatásától, és meg lehet változtatni a jelenbéli önsorsrontó viselkedési formákat.
Nem vagy felelős azért, amit védtelen gyermekként veled tettek!
Felelős vagy azért, hogy most kezdj valamit ezek hatásával!
Első lépésként azt vizsgáltuk meg, hogy milyen mértékben formálta érzéseidet, gondolkodásodat, életmódodat az a családi rendszer, melyben éltél.
Ha rosszul bántak veled, most dolgozz azon, hogy belásd: megfosztottak a gyermekkorodtól, jogtalanul kényszerítettek arra, hogy túl korán nőj fel, és rengeteg energiád ment veszendőbe a méltatlanul rád ruházott felelősség miatt.
Cikksorozatunk utolsó részében konkrét technikákat és viselkedési stratégiákat ismerhetsz majd meg, amelyek segíthetnek abban, hogy megváltoztasd destruktív sémáidat. Segítünk azzá az emberré válni, akivé akarsz!
Felhasznált irodalom:
Forward, S. (2014): Mérgező szülők. Háttér Kiadó, Budapest.
Forrás és a teljes cikk: https://mindsetpszichologia.hu/mergezo-szulok-a-rivalizalas-a-maximalizmus-a-szenvedelybetegseg-es-a-vegso-arulas
Mérgező szülők – hogyan nyerjük vissza életünket?!
Írta: Gerhát Réka 2017-08-23
Susan Forward szerint amikor úgy érezzük, hogy függetlenül másoktól jogunkban és szabadságunkban áll önállóan gondolkodni, érezni, viselkedni, akkor „definiáltuk” önmagunkat. Gyakran óriási a szakadék a szülők elvárásai és a gyermek vágyai között, az engedelmeskedés tudattalan kényszere pedig sokszor úrrá lesz rajta.
Cikksorozatunk negyedik részében konkrét technikákat és viselkedési stratégiákat mutat meg, amelyek – ha te is érintett vagy – segíthetnek, hogy megváltoztasd destruktív sémáidat. Gerhát Réka pszichológus írása.
Négy részes cikksorozatunk első részében segítettünk neked megvizsgálni a szüleiddel való kapcsolatodat. A második és harmadik cikkünkben részletesen bemutattuk a mérgező szülőket (vö. Forward, 2014): Az alkalmatlanságtól a tökéletes szülő mítoszáig. A rivalizálás, a maximalizmus, a szenvedélybetegség és a végső árulás.
A negyedik részben konkrét technikákat és viselkedési stratégiákat ismerhetsz meg, amelyekkel
segítünk azzá az emberré válni, akivé akarsz!
Ha még bizonytalan vagy abban, hogy merj-e szakszerű segítséget kérni, cikksorozatunk, valamint Susan Forward Mérgező szülők című könyve alapján elkezdhetsz önállóan dolgozni.
(A bemutatott technikák sok esetben nem pótolják a terápiát, sokkal inkább kiegészítik azt.)
Életünk visszanyerésének folyamata az alábbi lépésekből áll:
- Megbocsátás?
Megbocsáthatsz szüleidnek, de ezt az érzelmi nagytakarítás végén kell megtenned. Hiszen hogyan is ismerhetnéd be a szüleid elleni haragot, ha állítólag már megbocsátottál nekik?! A felszabadulás akkor következhet be, ha már feldolgoztad érzéseidet.
- A konfrontáció kerülése
Kerüld a konfrontációt addig, amíg érzelmi vihar dúl benned!
- Hiedelmeid megvizsgálása
Az alábbi lista alapján jegyezd fel azokat az állításokat, melyeket igaznak érzel önmagadra.
Hiedelmek listája (vö. Forward, 2014: 201)
Gondolkodj el azon, milyen további hiedelmek akadályozhatnak, és egészítsd ki a listád.
- Érzelmeid megvizsgálása
Ha érzelmeidet mélyre eltemetted, az alábbi állítások kiindulópontot adhatnak, hogy felfedezd azokat.
Érzelmek listája (vö. Forward, 2014: 205)
Írj a listához minden érzelmet, de akár testi tünetet is, ami nem szerepel rajta.
Ezek után tedd minden állítás végére a „mert” szót, majd rendelj hozzájuk egy hiedelmet a hiedelemlistádról.
Amint megérted, hogy miből táplálkoznak az érzéseid, megtanulhatsz bánni velük.
- A viselkedésformák megvizsgálása
Az alábbi felsorolás alapján jegyezd fel a rád vonatkozó destruktív viselkedésformákat, aztán egészítsd ki a listádat.
Viselkedésformák listája (vö. Forward, 2014: 208-9)
- Önmagad definiálása
Amikor úgy érzed, függetlenül másoktól jogodban és szabadságodban áll önállóan gondolkodni, érezni, viselkedni, „definiáltad” önmagad.
Még ha bizonyos hiedelmeid azonosak is a szüleidével, lényeges, hogy önállóan dönts. A kompromisszumos megoldások sem minden esetben rosszak, a lényeg, hogy a kompromisszumot is szabad akaratodból válaszd.
- „Képtelen vagyok” helyett „még nem tettem meg”
Ha azt mondod, hogy „még nem tettem meg”, kinyitsz egy ajtót, amely az új viselkedésformák felé vezet. Az átfogalmazás segít átkeretezned a véglegeset megváltoztathatóvá, s ezáltal reményt ad.
- A konfliktusok kontrollja: reflexszerű reakciók helyett átgondolt válaszok
Ha nyugodt tudsz maradni, képes leszel megtartani a kontrollt. Ha nem védekezel, nem adsz támadási felületet.
Nem védekező válaszok listája (vö. Forward, 2014: 217)
Valós helyzetekben nehéz átgondoltan reagálni, ezért végezz el néhány szituációs gyakorlatot:
„Képzeld el, hogy veled szemben áll az egyik szülőd, és eleveníts fel egy feszültségkeltő párbeszédet köztetek. Gondold át az egymáshoz intézett szavakat.
Helyezkedj bele akár mindkét szerepbe, majd reagálj másképp a szülő negatív szavaira,
ahelyett, hogy a megszokott módon belemennél a játszmába.”
Ezt követően érzelmileg kevésbé telített helyzetekben (kollégákkal, barátokkal stb.) próbálj meg minél gyakrabban olyan kifejezéseket alkalmazni, melyek segíthetnek kivédened a konfliktusok elfajulását. Végül próbáld ki ezt a szüleiddel. Ne a legnagyobb problémával kezdj, hanem egyszerű szituációkkal.
- Megszabadulás a felelősség béklyójától
Mondd el (akár tükör előtt) a benned élő sebzett gyermeknek, hogy „Nem Te voltál a felelős…”, és az alábbi ábra, valamint saját élményeid alapján egészítsd ki ezt olyan állításokkal, melyekkel kapcsolatosan úgy érzed, mélyen legbelül hibáztattad magad.
„Nem Te voltál a felelős…” (vö. Forward, 2014: 224-5)
Majd ismételd meg az állításokat, de kezdd azzal a mondatot, hogy „A szüleim voltak a felelősek…”
- Megszabadulás a haragtól
A mérgező szülők felnőtt gyermekei a haragot általában a következő destruktív módszerek egyikével vezetik le: eltemetik, és belebetegszenek; szenvedésben élik ki; alkoholba, evésbe, szexbe vagy kábítószerbe fojtják; esetleg minden alkalommal kirobban belőlük.
Az alábbi ábra szemlélteti az adaptív haragkezelési módokat:
Adaptív haragkezelés (vö. Forward, 2014: 233)
Ezek a technikák segítenek úrrá lenned a haragodon. Lesz még bőven időd, hogy közvetlenül a szüleiddel szemben is kifejezd érzéseidet.
11.Gyász – „Hogyhogy gyászolnom kell, ha nem halt meg senki?!”
A gyász a veszteségre adott normális és szükséges reakció, melyhez nem feltétlenül kell, hogy valaki meghaljon. Határozd meg a veszteségeidet, hogy megélhesd a gyászt.
A gyász lehetséges okai (vö. Forward, 2014: 235)
Eközben írj egy tíz tételből álló listát olyan örömteli dolgokról, amelyek hetente elvégezhetőek, s amelyekkel túljuthatsz a gyászon (pl. társasjáték a barátokkal, habfürdő vagy egy könyv elolvasása).
Kérj segítséget olyan emberektől, akik törődnek veled.
12.Személyes felelősségvállalás
Mondd ki hangosan: „Mint felnőtt, a szüleimmel való kapcsolatomban felelős vagyok azért, hogy…”, majd folytasd az alábbi listán szereplő dolgokkal.
A Felnőtt céljai (vö. Forward, 2014: 239-40)
Ne feledd: ezek célok, nem pedig olyan feladatok, amelyeket egyik napról a másikra kell teljesítened.
- Konfrontáció – az autonómia felé vezető út csúcsa
A gyakorlatok felkészítettek a konfrontációra, amely azt jelenti, hogy átgondoltan szembesíted a szüleidet fájdalmas múltaddal és nehéz jeleneddel.
Nem az a célod, hogy bosszút állj, rájuk zúdítsd a haragod vagy valami pozitív dolgot kapj tőlük vissza.
A konfrontáció célja, hogy bátran a szüleid elé állj és elmondd nekik az igazságot,
valamint meghatározd azt a fajta kapcsolatot, amelyet mostantól ki akarsz velük alakítani.
A levélírás egy lehetséges mód, amely segít elrendezni a gondolatokat, és addig alakíthatod, amíg nem vagy vele megelégedve.
A címzettnek pedig lehetősége van többször elolvasni, és elgondolkodni a tartalmán.
A személyes és a levélben történő konfrontáció is ezekkel a szavakkal indul: „Olyan dolgokat fogok nektek mondani, amelyekről nem beszéltem azelőtt…”, majd az alábbi 4 fő témára tér ki:
- Ezt csináltátok velem.
2.Ezek voltak az érzéseim, amikor ez történt.
3.Ilyen hatással volt az életemre.
- Most ezt várom tőletek.
Nem számít, mi történik a konfrontáció során vagy azt követően.
Mindenképp győztesként kerülsz ki belőle, mert volt bátorságod megtenni!
Ha tetszett a cikksorozatom, és szeretnél első kézből értesülni további önismereti, valamint személyiségfejlesztő írásaimról, akkor kövess engem az alábbi linkre kattintva: Gerhát Réka pszichológus
Felhasznált irodalom:
Forward, S. (2014): Mérgező szülők. Háttér Kiadó, Budapest.
Forrás: https://mindsetpszichologia.hu/mergezo-szulok-hogyan-nyerjuk-vissza-eletunket
Kivonat
Destruktív rokoni kapcsolataink – mérgező szülők
Susan Forward szerint szüleink mentális és emocionális magvakat ültetnek el bennünk, melyek velünk együtt fejlődnek. Egyes családokban ezek a szeretet, a kölcsönös elfogadás és a függetlenség magvai. Sok más családban azonban a félelemé, a szégyené, a bűntudaté, a keserűségé és a kényszeré. Ha te a második csoportba tartozol, cikksorozatunk, valamint a Mérgező szülők című könyv neked szól! Gerhát Réka pszichológus írása.
Kiket nevezünk mérgező szülőknek?
Egy szülő sem tökéletes, azonban fontos látnunk, hogy ez nem is lehet elvárás, hiszen a szülők is emberek. Donald Woods Winnicott brit pszichoanalitikus úgy fogalmazott, hogy a csecsemőknek, kisgyermekeknek „elég jó” anyai gondoskodásra és egy „elég jó” környezet biztosítására (itt nagy szerepet kap az apa) van szükségük az egészséges érési folyamatokhoz.
Az elég jó szülő legfőbb ismérve, hogy aktívan képes alkalmazkodni gyermeke szükségleteihez, ezáltal megfelelő támaszt nyújthat a kicsi fejlődéséhez, explorációjához (Avis, Pauw és Van Der Spuy, 2009).
A gyerekek fel tudják dolgozni az alkalmankénti dühöt, ha alapvetően sok szeretetben és megértésben részesülnek.
Sérüléseket azok a szülők okoznak, akiknek túlnyomórészt a negatív megnyilvánulásaik vannak jelen a gyermek életében.
Susan Forward (2014) a cikk alapját képező könyvében ezeket a szülőket a mérgező jelzővel illeti. Az általuk okozott érzelmi károsodás ugyanis a méreghez hasonlóan terjed szét a gyermekben, s az idő előrehaladtával (a felnőtté válással) az elszenvedett sérelmekből táplálkozó fájdalom egyre csak fokozódik.
Mit tesznek gyermekükkel a mérgező szülők, és van-e ellenszer?
,,A mérgező szülők felnőtt gyermekeiben közös, hogy meglehetősen hasonló tünetektől szenvednek: sérült önértékeléstől és bűntudattól (tudatosan vagy tudattalanul önmagukat hibáztatják azért, mert a szüleik bántották őket), valamint az alkalmatlanság marcangoló érzésétől. Ezek pedig az önutálat és a destruktív viselkedésformák előidézői. Azonban van ellenszer!
Noha az előállítása meglehetősen időigényes, fáradságos és komplex folyamat, de kitartó és tudatos munkával minden ember képes átírni a sorskönyvét.”
Az ellenszer első összetevőjeként azt szükséges megvizsgálnunk, hogy vajon milyen mértékben formálta érzéseinket, gondolkodásunkat, életmódunkat az a családi rendszer, melyben éltünk.
Ám míg az egészséges rendszer önállóságra, egyéniségre, személyes felelősségvállalásra bátorítva ösztönzi a kompetencia és az önbecsülés érzésének kifejlődését, addig az egészségtelen elfojtja az egyéni megnyilvánulásokat.
Mérgező hiedelmek
A családi hiedelmek határozzák meg morális értékeinket, kapcsolatainkat, szexualitásunkat, pályaválasztásunkat, nevelési stílusunkat és a pénzhez való viszonyunkat is.
A megfelelően érett és gondoskodó szülők hiedelmei például, hogy „a gyerekek érezzék azt, hogy szabad hibázniuk” vagy „helytelen szándékosan fájdalmat okozni a gyereknek”.
Ezzel szemben a mérgező szülőket olyan hiedelmek vezérlik, mint „a gyereknek minden körülmények között tisztelnie kell a szüleit”, illetve
„csak kétféleképp lehet csinálni a dolgokat: úgy, ahogy én gondolom vagy rosszul”.
A mérgező szülők általában nem képesek eleget tenni kötelezettségeiknek, és sok esetben épp azzal okoznak fájdalmat, hogy nem tesznek meg bizonyos dolgokat. Az ilyen jellegű láthatatlan hatások és a felnőttkori problémák közti összefüggéseket a legnehezebb felismerni.
A bajt tetézi, hogy általában a mérgező szülők maguk is súlyos lelki sérüléseket szenvedtek el gyermekkorukban, így gondjaikkal sajnálatot ébresztenek.
Akár arról van szó, hogy „nem akartak rosszat”, akár arról, hogy „mindent megetettek, amit tudtak”, ezek a mentségek elködösítik a tényt, hogy megfosztották gyermeküket az elég jó szülői neveléstől (vö. Avis, Pauw és Van Der Spuy, 2009), a biztonságos kötődés kialakulásának lehetőségétől (Ainsworth, Blehar, Waters és Wall, 1978), illetve attól, hogy pozitív példaképük legyen.
Az elvált szülők gyermekei szinte mindig úgy gondolják, hogy ők a hibásak, s ez óhatatlanul önutálatot vált ki belőlük.
Amennyiben a szülő részben vagy teljesen eltűnik a gyermeke életéből, azzal gyakorlatilag elhiteti vele, hogy nem méltó a szeretetre.
Válás esetén gyakori továbbá, hogy az egyik szülő szövetségesévé teszi gyermekét a másik szülővel szemben (háromszögalkotás). Mindkét szülő felelős azért, hogy fenntartsa a kapcsolatot a gyermekével, ne terhelje őt a válás nehézségeivel, valamint megfelelő segítséget nyújtson (és szükség esetén keressen) számára a fájdalom feldolgozásához.
A tökéletességükbe vetett hit segít a biztonságérzetünk kialakításában és fenntartásában.
Két-három évesen érvényesíteni kezdjük függetlenségünket, amit a mérgező szülők valóságos szenvedésként élnek meg.
Személyes támadásnak veszik az egyéni különbségeket és a lázadást. Ezért aláássák a gyermek egészséges fejlődését és kárt tesznek önbecsülésében.
Teszik mindezt abban a hitben, hogy az ő érdekében cselekszenek. Ahogy a gyermek önértékelése sérül, úgy válik fokozatosan függővé.
Az ,,istenszerű” szülőkbe vetet hit alapjai:
- ,,Én rossz vagyok, a szüleim pedig jók.”
- ,,Én gyenge vagyok, a szüleim pedig erősek”
Az alaptételek lehetővé teszik, hogy elkerülhessük a fájdalmas igazságot: szüleink cserbenhagytak, mikor teljesen kiszolgáltatottak voltunk.
A tagadás akár azt is elfeledtetheti, hogy mit tettek velünk, azonban érzelmi feszültséget generál.
Az irányító szülők – „Te képtelen vagy bármit is jól csinálni!”
Az „üres fészek szindrómától” való félelem sok szülőt kényszerít arra, hogy gyermekében állandósítsa a tehetetlenség érzését. Ha egy anya irányítja a kisgyermekét, óvatosnak tartjuk. Az irányítás akkor válik túlzottá, ha tíz évvel később is visszafogja.
Azok, akiket nem bátorítanak kockáztatásra, gyakran érzik magukat elégtelennek, és nem képesek kinőni az útmutatás igényét.
Ezért szüleik továbbra is „birtokolják” őket.
Az irányító szülő akarata rendszerint az aggódás köntösébe bújva jelenik meg („a javadat akarjuk”, „csak azért, mert annyira szeretlek”), de mindig ugyanazt jelenti: azért csinálom, mert
„az elvesztésedtől való rettegés miatt még arra is kész vagyok, hogy boldogtalanná tegyelek.”
A manipuláció sarokba szorítja az embert: ha szembeszegülünk, meg kell bántanunk valakit, aki „csak kedves akar lenni”. Végtére is „mi rossz van abban, ha egy anya segít a fiának, mert szereti?”
Az irányító szülő olyan helyzeteket teremt, amelyekben felnőtt gyermekének „szüksége van rá” (pl.: kéretlenül ebédet visz felnőtt gyermekének, mert szerinte nem eszik rendesen). A nem kért segítség miatt keletkezett frusztráltság bűntudatot, majd dühöt szül, végül gyakran depresszióban, teljesítménykényszerben vagy épp étkezési zavarokban talál levezetésre
Fontos megjegyezni, hogy a „mérgezés” különböző formái csak az átláthatóság érdekében lettek élesen elkülönítve egymástól (vö. Forward, 2014). A valóságban nincsenek tiszta típusok.
A kegyetlen szavak hatalma
Sok mérgező szülő sértegeti gyermekeit „nevelő célzattal”, és racionalizálásokkal igazolja mindezt:
„Csak azt akarom, hogy jobb ember légy!”
Ők általában a saját alkalmatlanságuk (karrierjük meghiúsulása, egy félresiklott házasság stb.) érzésével küszködnek.
Mindig találnak ürügyet a gyermekük kritizálására, hiszen ezzel próbálják leplezni a problémáikat.
A gyermek külsejét, intelligenciáját, képességeit vagy emberi értékeit gyalázó, rendszeres verbális támadás túlérzékenységet és az emberekkel szembeni bizalmatlanságot szül.
A rivalizáló szülők – „Nem lehetsz sikeresebb / vonzóbb / boldogabb, mint én!”
A rivalizáló szülőket úgy érinti gyermekük tehetségének kibontakozása, mintha ők veszítenének valamit.
Gyakran éreznek szorongást, és sokszor ugyanazt a versengést élik át újra gyermekükkel, amelyet saját szüleikkel vagy testvéreikkel megéltek. A legtöbb rivalizáló szülő nincs tudatában annak, hogy mi táplálja a negatív érzéseit, csak annyit tud, hogy a gyermeke felkavarja.
A szenvedélybeteg szülők – „Ebben a családban nincsenek alkoholisták.”
Az alkoholizmus (más szenvedélybetegségekhez hasonlóan) olyan, mint egy elefánt a szoba közepén: egy kívülálló számára lehetetlen nem észrevenni, de a vele együtt élőket az eltávolítás kilátástalansága arra kényszeríti, hogy úgy tegyenek, mintha nem is létezne.
Emellett gyakran felüti a fejét a szabotázs is: a problémákkal küzdő szülő mellett a többi családtag magára ölti a megmentő, gondoskodó szerepét.
Az alkoholista szülők felnőtt gyermekei közül minden negyedik alkoholista lesz, de még az absztinens személyek is gyakran házasodnak alkoholistákkal.
Él ugyanis bennük egy olyan hajtóerő, amely a patológiás érzelmi minták megismétlésére ösztönzi őket: rekonstruálni akarják a korábbi konfliktusaikat,
azt remélve, hogy ezúttal más lesz a kimenetelük.
A múlt helyrehozásának mítosza eredményezi az ismétlési kényszert,
amely sokkal erősebb, mint bármilyen tudatos fogadalom. Klasszikus tüneteik az önbizalomhiány, az érzelmi láthatatlanság, a kritikátlan hűség, a túlzott felelősségérzet, a szülők megmentésére irányuló szükséglet, a bizonytalanság, az elfojtott harag és a társfüggőség.
A fizikai erőszaktevők
A testi erőszakot elkövető szülők gyakran maguk is olyan családban nőttek fel, ahol az erőszak volt a minta. Sok szülő még mindig azt vallja, hogy a testi fenyítés az egyetlen módja az erkölcsi és viselkedésbeli szabályok tanításának.
„Én is fakanálon nevelkedtem, ettől lettem ilyen jó ember!”
A fizikai bántalmazás katalizátora nem ritkán a munkahelyi stressz, egy családtaggal való konfliktus vagy az élettel való általános elégedetlenség.
A testi erőszaktevők mindezek mellett a gyermekeiket gyakran saját pótszüleiknek tekintik, akiktől elvárják, hogy kielégítsék érzelmi szükségleteiket (ahogyan a valódi szüleik sosem tették meg).
Ha a gyermek nem tud megfelelni az igényeknek, az erőszakos szülő feldühödik, s noha tulajdonképpen a régen elszenvedett sérelmek elevenednek fel újra, mindez az „itt és most”-ban, a gyermeken csattan.
A bántalmazást elszenvedett gyermekek elhiszik, hogy rosszak, hogy megérdemlik a verést.
Általában a legrosszabbra számítanak másoktól, ezért érzelmi páncélba burkolóznak, amely azonban inkább bizonyul emocionális börtönnek, mint védelemnek.
A családi dráma harmadik szereplője: a passzív társ
Az a szülő, aki saját félelmei, függősége vagy a családi status quo fenntartása érdekében megengedi, hogy az erőszak megtörténjen, passzívan követi el az erőszakot.
A passzív társ hagyja magán úrrá lenni a tehetetlenséget, hogy könnyebben letagadhassa az erőszakban való bűnrészességét.
A gyermek racionalizálja a passzivitást, és ez segít neki letagadni azt a tényt, hogy tulajdonképpen mindkét szülője cserbenhagyta.
Azonban bármennyire nehéznek is tűnik, el lehet szakadni a múltban elszenvedett traumák hatásától, és
meg lehet változtatni a jelenbéli önsorsrontó viselkedési formákat!
El lehet szakadni a múltban elszenvedett traumák hatásától, és meg lehet változtatni a jelenbéli önsorsrontó viselkedési formákat.
Nem vagy felelős azért, amit védtelen gyermekként veled tettek!
Felelős vagy azért, hogy most kezdj valamit ezek hatásával!
Első lépésként azt vizsgáltuk meg, hogy milyen mértékben formálta érzéseidet, gondolkodásodat, életmódodat az a családi rendszer, melyben éltél.
Ha rosszul bántak veled, most dolgozz azon, hogy belásd: megfosztottak a gyermekkorodtól, jogtalanul kényszerítettek arra, hogy túl korán nőj fel, és rengeteg energiád ment veszendőbe a méltatlanul rád ruházott felelősség miatt.
- Önmagad definiálása
Amikor úgy érzed, függetlenül másoktól jogodban és szabadságodban áll önállóan gondolkodni, érezni, viselkedni, „definiáltad” önmagad.
2 „Képtelen vagyok” helyett „még nem tettem meg”
Ha azt mondod, hogy „még nem tettem meg”, kinyitsz egy ajtót, amely az új viselkedésformák felé vezet. Az átfogalmazás segít átkeretezned a véglegeset megváltoztathatóvá, s ezáltal reményt ad.
- A konfliktusok kontrollja: reflexszerű reakciók helyett átgondolt válaszok
Ha nyugodt tudsz maradni, képes leszel megtartani a kontrollt. Ha nem védekezel, nem adsz támadási felületet.
Valós helyzetekben nehéz átgondoltan reagálni, ezért végezz el néhány szituációs gyakorlatot:
„Képzeld el, hogy veled szemben áll az egyik szülőd, és eleveníts fel egy feszültségkeltő párbeszédet köztetek. Gondold át az egymáshoz intézett szavakat.
Helyezkedj bele akár mindkét szerepbe, majd reagálj másképp a szülő negatív szavaira,
ahelyett, hogy a megszokott módon belemennél a játszmába.”
Ezt követően érzelmileg kevésbé telített helyzetekben (kollégákkal, barátokkal stb.) próbálj meg minél gyakrabban olyan kifejezéseket alkalmazni, melyek segíthetnek kivédened a konfliktusok elfajulását. Végül próbáld ki ezt a szüleiddel. Ne a legnagyobb problémával kezdj, hanem egyszerű szituációkkal.
- Megszabadulás a felelősség béklyójától
Mondd el (akár tükör előtt) a benned élő sebzett gyermeknek, hogy „Nem Te voltál a felelős…”, és az alábbi ábra, valamint saját élményeid alapján egészítsd ki ezt olyan állításokkal, melyekkel kapcsolatosan úgy érzed, mélyen legbelül hibáztattad magad.
Majd ismételd meg az állításokat, de kezdd azzal a mondatot, hogy „A szüleim voltak a felelősek…”
- Megszabadulás a haragtól
Ismerd be a haragot. A harag beismerése növeli a teljesítményt. Semmisem annyira kimerítő, mint az elfojtott harag.
Mozogj, püfölj párnát, beszélgess - enged ki a gőzt - jó emberekkel, képzeletben beszéld meg jól a dolgot, a haragot okozóval.
,,Jogom van haragudni”
5. Eközben írj egy tíz tételből álló listát olyan örömteli dolgokról, amelyek hetente elvégezhetőek, s amelyekkel túljuthatsz a gyászon (pl. társasjáték a barátokkal, habfürdő vagy egy könyv elolvasása).
Kérj segítséget olyan emberektől, akik törődnek veled.
Forrás és a teljes cikkek, ajánlott: https://mindsetpszichologia.hu/destruktiv-rokoni-kapcsolataink-mergezo-szulok-i-resz1
https://mindsetpszichologia.hu/mergezo-szulok-az-alkalmatlansagtol-a-tokeletes-szulo-mitoszaig
https://mindsetpszichologia.hu/mergezo-szulok-a-rivalizalas-a-maximalizmus-a-szenvedelybetegseg-es-a-vegso-arulas
https://mindsetpszichologia.hu/mergezo-szulok-hogyan-nyerjuk-vissza-eletunket
Mérgező szülők és a diszfunkcionális családi rendszer sajátosságai