A Megoldás, avagy az élet kulcsai

Mária Terézia - és fia II. József - a felvilágosult abszolutista kormányzati elveket érvényesítette a Habsburg-birodalom közoktatásának irányításában is. Ennek megfelelõen a magyar közoktatást is igyekeztek egységes irányítás alá vonni. Törekvéseiknek következménye volt az, hogy iskoláztatásunkban fokozatosan tért hódított a felvilágosult abszolutizmus néhány tipikus alapelve:

1. Az iskolai keretek között folyó oktatás-ismeretterjesztés fontos állami érdek. Láttuk már: a felvilágosodás egyik alapvetõ gondolata szerint oktatással, felvilágosítással megoldhatók a társadalmi bajok, problémák. A néptömegekkel minden eszközzel - iskolával, tanítóval, tankönyvvel - tudatosítani kell, hogy az a társadalom a legjobb, amelyben õk élnek; az a hely számukra a legmegfelelõbb, amelyet ebben a társadalomban elfoglalnak; mindennek megváltoztatása végzetes lenne számukra és az ország egészére egyaránt.
2. A közvetlen hasznosság, az utilitarizmus elvének érvényesítése. Ekkorra már világossá vált, hogy a nemes ifjak számára elõnyös "barokkos" latinos-jogászi ismeretek - amelyeket a hagyományos kollégiumok nyújtottak - szükségesek ugyan, de kiegészítésre szorulnak. Ezek mellett fontos a jövendõ életvitelben közvetlenül hasznos ismeretek elsajátítása is, mint például a gazdálkodás tudományáé, és ezzel összefüggésben a természetrajz, a földmérés megismerése. Egyesek szerint a korabeli mûvészetekhez és szépirodalomhoz is értenie kell a nemesembernek, hogy hozzáértõ mecénásként támogathassa a zene, a szépirodalom, a színház mûvelõit. De mûveltségéhez hozzátartozik az is, hogy ismerje az új filozófiai és természettudományos irányzatokat. Az elõbbiekbõl az következik, hogy az iskolaügy - Mária Terézia híres kijelentését idézve - "politikum", azaz államhatalmi kérdés.
3. A közvetlenül hasznos mûveltség a városok egyre gyarapodó polgári rétegeinek érdekeit is szolgálta. Az iparosok és kereskedõk mellett a polgárságon belül, fokozatosan megerõsödött és differenciálódott a nem nemes, világi értelmiségi réteg. (A magasabb iskolát végzett, megfelelõ hivatali állással rendelkezõ polgárokat "honorácior"-nak nevezték abban a korban.)
4. A felvilágosult abszolutista uralkodók a vallási türelem elvét kívánták érvényesíteni. Az egyes vallások szembenállását igyekeztek feloldani azzal, hogy a hívõ emberre helyezték a hangsúlyt, nem pedig a dogmatikai és szertartásbeli különbségekre.

Az iskolázás ettõl kezdve már nem kizárólag az egyes vallásfelekezetek ügye, de nem is az egyes földesurak jótékonykodásának függvénye. Az uralkodó fenségjogába került, világi területre áttevõdött, "laicizált" kérdés lett az iskolaállítás, fenntartás és irányítás ügye. Az állam továbbra is igénybe kívánta venni az egyházakat az iskoláztatásban, az oktatásban, de csakis saját központosított irányítása, felügyelete alatt.

Mária Terézia az 1770-es években a tanügy nagyszabású reformját hajtotta végre. Az 1773-ban feloszlatott jezsuita rend vagyonának jelentõs részébõl tanulmányi alapot hozott létre az alsó, a középfokú oktatás valamint az egyetem támogatására. A királyi katolikus iskolák függése az államhatalomtól ettõl kezdve még nyilvánvalóbbá vált. 

Az I. Ratio Educationis

1775-ben az uralkodó az udvari kancellária egyik fiatal tanácsosát, Ürményi Józsefet megbízta a magyar iskolarendszer átfogó reformjának kidolgozásával. Ürményi több tapasztalt szakember segítségét igénybe vette a munkálatok során, ezek közé tartozott Makó Pál, volt jezsuita, egyetemi tanár, Tersztyánszky Dániel levéltár-igazgató, valamint Kollár Ádám történész, a bécsi udvari könyvtár vezetõje.

Az új Oktatási-Nevelési Rendszer, a Ratio Educationis végsõ szövegét Mária Terézia 1777. augusztus 22-én hagyta jóvá. (Teljes címe magyarul: Magyarország és a társországok átfogó oktatási-nevelési rendszere.)

A protestánsok eleve elutasították a Ratio elveinek átvételét. Arra hivatkoztak, hogy az iskolaügy egyedül az iskolákat fenntartó felekezetek, s mindenekelõtt a helyi egyházközségek hatáskörébe tartozik. Az államhatalomnak nincs joga ebbe beleszólni.

A Ratio Educationis tehát - alkotói elképzelésével ellentétben - csak a katolikus iskolák belsõ rendjére gyakorolhatott befolyást. Ezzel együtt is mérföldkõ hazai iskoláztatásunk történetében. (Kornis Gyula - századunk kiemelkedõ kultúrpolitikusa - joggal nevezte a "magyar mûvelõdés elsõ egységes kódexé"-nek.) [315]

A Ratio elsõ ízben kísérelte meg egy olyan egységes oktatási-nevelési rendszer létrehozását, amely az állam, illetve az államhatalmat képviselõ uralkodó felügyelete alatt áll. Az iskolák felekezeti jellegének és fenntartásuk feudális módjának megõrzésével kísérelte meg a különbözõ szintû oktatási intézményeket egységes állami szervezetbe rendezni.

A Ratio elõszavában így írnak a szerzõk: "...õseink rendelkezése alapján [...] arról is bölcsen gondoskodás történt, hogy a nevelés- és oktatásügy felsõ szintû felügyelete és irányítása - hazai törvényeink szerint - maguknak a királyoknak fenntartott felségjogok közé számítson... [316]

A felvilágosult abszolutizmus tipikus gondolata ez: az uralkodó a jól szervezett közoktatás útján gondoskodik az állam jólétérõl (a "közboldogságról") és az alattvalók személyes boldogulásáról. Mindenkinek a saját társadalmi helyzetének megfelelõ tudásanyagot kell nyújtani ahhoz, hogy engedelmes, "jó alattvaló" váljék belõle. A felvilágosodás képviselõi hittek abban, hogy közoktatással-neveléssel az egyén életkörülményei és a "nagy egész", a társadalom mûködése egyaránt jobbíthatóak.

Így vélték elérhetõnek a kor abszolutista uralkodói a szociális problémák orvoslását anélkül, hogy a feudális társadalmi berendezkedést alapjaiban megváltoztatnák.

Ha az elsõ "Oktatási-Nevelési Rendszer" értékeit, pozitívumait kívánjuk összegezni, akkor a következõ sajátosságokat gyûjthetjük csokorba:

• A hazai iskolarendszer állami (felekezeten felüli) irányítására és ellenõrzésére megteremtette a tankerületeket, élükön a tankerületi fõigazgatókkal és a népiskolai felügyelõkkel.
• A meglévõ iskolatípusokat megerõsítette és szabály-könyvben rögzítette. Ezek a korabeli legfõbb iskolatípusok a következõk:

• Határozott szervezeti kereteket és tananyagbeli tartalmakat kaptak az egyes iskolafokok.

-         Magasabb szintre a tanuló ettõl fogva csak az elõírt feltételek teljesítése után léphetett.

-         Kisgimnáziumba csak a tizedik életévüket betöltött elemi osztályokat végzett, írni olvasni, számolni tudó diákokat vettek fel.

-         A középiskolai tananyagban - a humán ismeretanyag megmaradó túlsúlya mellett - a korábbinál több helyet kaptak a reál-ismeretkörök (számtan, természetrajz, fizika, földrajz). Tantárgyként írja elõ a szabálykönyv a történelem, erkölcstan és az állampolgári ismeretek tanítását.

-         A Ratio-ban kísérlet történt a gimnáziumi tantárgyak hasznosság szerinti felosztására. Megkülönböztet "minden tanuló számára egyformán nélkülözhetetlen", "minden tanuló számára egyformán hasznos" és "nem mindegyik tanuló számára, hanem csak némelyeknek hasznos vagy szükséges" ismereteket. Így teremtõdött meg a magyar tantervek történetében a kötelezõ, az ajánlott és a választható tantárgyak fogalma. Példaként nézzük a kisgimnáziumok (a három grammatikai osztály) tananyagát! Mindenkinek nélkülözhetetlen a szépírás, a számtan, a latin nyelv és a természetrajz; mindenkinek hasznos a bibliaismeret, a magyar történelem és a földrajz; némelyeknek hasznos vagy szükséges a görög nyelv, a geometria, valamint a jogi ismeretek köre.

• Az 1777-es Ratio Educationis megszövegezõi a tanítóképzés új intézménytípusát honosították meg: a normaiskolát ("kiemelt anyanyelvi iskolák", "schola capitalis"). Az elsõ normaiskolát - mint arról már szó esett - Bécsben nyitották meg 1771-ben, ezt követte 1775-ben a pozsonyi, majd 1777-ben a budai és a nagyváradi intézet. Egy évre rá Kassán, Pécsett, Besztercebányán és Gyôrben létesítettek normaiskolát. Ezekben az intézményekben a királyi katolikus népiskolák számára képeztek tanítókat. A protestánsok - tanügyi autonómiájukra hivatkozva - utasították el a normaiskolákat és a normamódszert.
• A Ratio Educationis intézkedési szabályzatában szó esik a testi nevelés, a játék, a szellemi felfrissülés fontosságáról, hasznáról is. A játékos foglalkozások fajtáinak kiválasztásakor ügyelni kell arra - olvassuk a Ratio-ban -, hogy azok "mindig a fiatalok életkorához alkalmazottak legyenek, természetes igényeiknek megfeleljenek, testük, szervezetük gyarapodását és megerõsödését szolgálják". [317]

-         Szükség is volt a pihenés, a "rekreáció" különbözõ fajtáiról szólni, hiszen a tanítás idõbeosztása akkoriban más volt, mint manapság.

-         A tanév november elsején kezdõdött, s következõ év szeptember huszadikáig tartott. A hathetes "nagyszünet" õszi idõszakra esett.

-         Vasár- és ünnepnapokon a tanulók istentiszteleten vettek részt, ekkor nem volt tanítás.

-         A korábbi gyakorlat szerint pihenõnap volt még a kedd és a csütörtök, ebbõl a Ratio csak a csütörtököt engedélyezte. A tanórák reggel fél nyolctól tízig, és délután fél kettõtõl négyig tartottak.

Mindezeken túl találunk az 1777-es Ratio Educationis-ban ellentmondásos, a korabeli állapotok konzerválására törekvõ, a polgári haladást akadályozó elõírásokat is:

-         A magyar nyelv nem kapott helyet a közép- és felsõfokú oktatásban. A tanítás nyelve a latin volt (a népiskolákat kivéve, ahol természetesen a tanulók anyanyelvén folyt az oktatás). A kisgimnáziumi osztályokban az anyanyelv csupán "segédnyelvként" szerepelt, de csak addig, míg a tanulók latintudása lehetõvé tette az egynyelvû magyarázatot. Az elsõ Ratio Educationis megtörte azt a folyamatot, amely az 1730-as, 40-es évektõl kezdve bontakozott ki Magyarországon. Az iskolák magyar jellege attól kezdve kifejezetten erõsödött: megszülettek a magyar nyelvû tankönyvek, kísérletek történtek a magyar tannyelvû oktatásra. 1777-tôl kezdve viszont a kisgimnáziumokban a magyar csak egy lett az országban élõ hét nemzetiség lehetséges segédnyelvei közül, semmi több. [318]

-         Ezzel szemben a modern nyelvek közül a német nyelv tanításának minden iskolai szinten kiemelt szerepet biztosított. (Másfelõl ez a tény pozitívumként is értékelhetõ, hiszen elõször jelent meg iskoláinkban egy élõ idegen nyelv - mint tantárgy.)

-         Az elsõ Ratio továbbra is a nemesség érdekeit tartotta szem elõtt: eszménye a hagyományos latinos-retorikus, "barokkos" mûveltség volt, közjogi-alkotmányjogi színezettel. A gimnázium elsõsorban azoknak a nemesi származású fiataloknak volt az iskolája, akik annak elvégzése után visszatértek az "apai házba", és átvették öröklött birtokuk irányítását, vagy - ennek hiányában - vagyonos nagyuraknak ajánlották fel értelmiségi szolgálataikat.

-         Végezetül: a Ratio gimnáziumi tanterve - egészében véve - nem vette figyelembe a 10-15 éves korú tanulók lélektani sajátosságait. Nehezen megemészthetõ tananyagtömeg volt ez, tele fogalom-meghatározásokkal, felsorolásokkal.

Az elsõ Ratio Educationis igen fontos dokumentuma a magyar iskolaügy történetének, de a gyakorlatra mégsem tudott igazán mélyen hatni.

II. József került a trónra, aki a felvilágosult abszolutizmus szellemében egységes közoktatási rendszert kívánt meghonosítani az egész Habsburg-birodalomban. Jól látta, hogy jelentõs reformokra van szükség, de elutasított minden nemzeti törekvést. Végsõ célja a birodalom teljes központosítása és Magyarország beolvasztása volt. Bizonyos rendelkezései jelentõsen segítették a polgári fejlõdést, ezt a felvilágosult magyar értelmiségiek egy csoportja támogatta. Nemzeti érdekeket csorbító törekvései viszont sértették a nemesi elõjogokat, ezért a magyar nemesség többsége elutasította azokat.

Így azt az elképzelést is, mely szerint a birodalmon belül a német nyelvnek kitüntetett szerepet szánt, a magyar országgyûlés hivatalos nyelvévé is a németet kívánta tenni az addigi latin helyett.

-         Rendelete szerint a középiskola grammatikai osztályába senkit sem vehettek fel német írás- és olvasástudás nélkül. A német nyelvet minden iskolatípusban és minden fokon tanítani kellett, sõt németül kellett tanítani minden tanrárgyat a magyarországi középiskolákban.

-         Tandíjat vezetett be a gimnáziumokban akadémiákon és az egyetemen. Ezzel is a társadalmi osztálytagozódás megszilárdulását kívánta elérni, minimálisra csökkentve az iskoláztatáson át történõ felfelé áramlást, mobilitást.

-         Szigorította a helyzetet az osztályzásról hozott rendelkezése. Ennek értelmében jobbágy származású tanulók csak akkor léphettek magasabb osztályba, ha kitûnõ minõsítést értek el. Polgárok kitûnõ vagy I. rendûség esetén. Nemeseknél egy kikötés volt csupán, ha III. rendûek lettek, osztályt kellett ismételniük.

Elõremutató cselekedet volt viszont az ún. "közös" iskolák felállítása a különbözõ vallásfelekezetû tanulók számára. Azokban a szegény falvakban, ahol csak egy felekezet tudott iskolát létesíteni, a király elrendelte, hogy a másvallású gyermekek is ebbe az iskolába járjanak.

A nemzeti ellenállás végül is meghiúsította a németesítõ törekvéseket, a kalapos király - halálos ágyán - visszavonta rendeleteit.

Az 1790-ben trónra lépõ II. Lipót uralkodásának elején úgy tûnt, hogy lehetõség nyílik a magyar iskolaügy újjászervezésére. Az 1790/91-es, valamint az 1792-es országgyûlésen a magyar nemesség már megfogalmazhatta a sajátosan magyar jellegû nevelésre vonatkozó követeléseit. Ezzel kapcsolatos eredmények a következõk:

Fontos vívmánya volt az 1790/91-es országgyûlésnek a protestáns vallásszabadság és ennek kapcsán a protestáns tanügyi autonómia törvénybe iktatása. Elismerte az evangélikus és református egyházak önkormányzatát. Megadta számukra az iskolafenntartás, további iskolaalapítás, adománygyûjtés és külföldi egyetemjárás jogát.

Törvénybe iktatták a magyar nyelv iskolai oktatását is azoknak, akik nem tudtak magyarul. (Tehát nem valamiféle "magyar nyelv és irodalom" tantárgy keretei között.) Az oktatás latin nyelvûsége továbbra is változatlan maradt.

Létrehozták a Mûvelõdési Bizottságot egy új tanügyi reform egy második Ratio Educationis kidolgozása céljából. Fontos lépés volt ez, a bizottságban együtt dolgoztak a magyar tanügy jobbításáért katolikus és protestáns egyházi és világi szakemberek. A Mûvelõdési Bizottság 43 ülésén tüzetesen elemezte az elsõ Ratio Educationis tapasztalatait, és a beküldött iskolaügyre vonatkozó javaslatokat. Mindezek alapján kidolgozták a "nemzeti nevelés általános elveinek rendszerét".

-         Ezek között fontos alapelv az, hogy az országban minden gyermeket (osztály-hovatartozásra tekintet nélkül) azonos célok érdekében egységes, ingyenes, intézményes nevelésben kell részesíteni.

-         Változatos iskolatípusokról kell gondoskodni, de ezekben olyan hasznos ismeretek tanítása történjék, amelyek felkészítik a növendékeket jövendõ hivatásuk betöltésére. Különös hangsúlyt helyeztek az elemi iskolák (kisiskolák) fejlesztésére.

-         A vallástant külön kell tanítani az egyes felekezethez tartozó gyermekeknek úgy, hogy közben vallási türelemre, a más vallásúak iránti toleranciára neveljék õket.

-         Valamennyi tanulónak közös, egységes erkölcstant kívántak oktatni a tervezet készítõi.

-         Az oktatás nyelvévé a magyart akarták tenni.

A Mûvelõdési Bizottság tervezetéhez többen fûztek megjegyzéseket, észrevételeket. Így tett Hajnóczy József is, a magyar jakobinus mozgalom késõbbi eszmei vezetõje. Véleményének summája az, hogy a "nemzeti nevelés" terve sok értékes gondolatot tartalmaz, de ezek legtöbbje a feudális viszonyok kötöttségei miatt nem valósíthatóak meg. Ez a rend senkinek sem biztosít biztonságot, boldogulást - bizonygatja Hajnóczy. Szabad nevelésre volna szükség, de ez az elmaradott társadalmi viszonyok között lehetetlen. Hét fogalmat ajánl a Mûvelõdési Bizottság figyelmébe, amelyek megvethetnék a szabad nemzeti és polgári nevelés alapjait: természet, értelem, igazság, igazságosság, szabadság, biztonság, tulajdon. [320]

A II. Ratio Educationis

Másfél évtizeddel azután, hogy az országgyûlés Mûvelõdésügyi Bizottsága megkezdte munkáját, Budán 1806-ban napvilágot látott az új Nevelési-Oktatási Rendszer, a második Ratio Educationis. (Elõdjéhez hasonlóan ezt is a király adta ki felségjoga alapján.)

A második Ratio csak a katolikus iskolák számára vált kötelezõ érvényûvé, a protestánsok - tanügyi autonómiájuk védelmében - kezdetben elutasítottak minden központosító törekvést. Késõbb - éppen a Ratio hatására - õk is kidolgoztak egységesítõ rendelkezéseket. (Ilyen volt többek között Budai Ézsaiás 1807-ben Debrecenben kiadott Ratio Institutionis-a.)

Az 1806. évi Ratio Educationis intencióinak jellemzõ vonásai közé tartozott a nemzetiségi és vallási türelem. A lakosok körülményeinek sokféleségérõl így szól a Ratio: "...ebben az országban és a hozzá tartozó országokban - más kisebbek mellett - a lakosság összesen hét jelentõs nemzetiségre vagy rétegre oszlik, melyek mindegyike meglehetõsen népes: ezek a szûkebb értelemben vett magyarok, azután a németek, a szlovákok, a horvátok, a rutének, a szerbek, a románok, akik mind saját, egymástól nagyon különbözõ nyelvüket beszélik." [324] Hasonlóan sok a hitfelekezetek száma: római katolikusokon kívül az ágostai (evangélikus) és helvét (református) vallásúk, valamint a görög szertartású katolikusok alkotják a legnépesebb egyházakat.

-         Törekedni kell arra, hangsúlyozza az új Oktatási-Nevelési Rendszer, hogy lehetõleg "minden nemzetiség saját anyanyelvi iskolával rendelkezzen".

-          

-         Fontos továbbá, hogy az iskolarendszer "vallási megkülönböztetés nélkül, egyformán szolgálja mindenkinek közös mûvelõdését, valamint a társadalom hasznát". [325]

Részletesen rendelkezik a Ratio az anyanyelvi iskolákról - az egyszerû falusi egytanítós iskolától kezdve a tankerületi székhelyeken mûködõ normaiskolákig.

-         Az alsó fokú oktatás ingyenességét tartja kívánatosnak.

-         Ha a szülõ saját hibájából nem iskoláztatja gyermekét vétséget követ el, s büntetést érdemel.

A városi iskolát továbbfejlesztette, megalkotva ezzel a késõbbi "polgári iskola" elõdjét.

Külön gondoskodott a lányok iskoláztatásáról.

A latin iskola alsó szintje továbbra is a grammatikai iskola (kisgimnázium). Osztályainak számát az addigi háromról négyre emelte a rendelet. Ezt követték a "humán" tanulmányok, az ún. retorikai és poétikai osztályokban. Szónoklat- és költészettanon kívül hittannal, matematikával, természetrajzzal, földrajzzal és történelemmel is foglalkoztak a tanulók ezekben az osztályokban.

A MAGYAR NYELV FELEMELKEDÉSE

Fontos fejlemény, hogy a II. Ratio kiküszöbölte a német nyelv korábbi - II. József alatt bevezetett - kötelezõ oktatását. Továbbra is tanították, de csak azoknak a tanulóknak, akik ezt kívánták. Noha a gimnáziumokban az oktatás nyelve hivatalosan továbbra is a latin maradt, e rendelkezés jelentõs szerephez juttatta a magyar nyelvet is. Nemzetiségi vidékeken - a hagyományokat követve - lehetõvé tette, hogy a gimnáziumi tárgyak oktatásában a magyarázat megkönnyítésére segédnyelvként használják a tanulók anyanyelvét. A magyar azonban kiemelkedett ebbõl a sorból. "Teljes erõvel arra kell törekedni - rendelkezik a 40. paragrafus -, hogy a magyar nyelv oktatása a többi tantárggyal fokozatosan haladjon elôre." Tehát a latin nyelvû anyagot magyarul magyarázták a magyar tanulóknak, nemzetiségi területen pedig anyanyelven és magyarul is.A második Ratio Educationis felvette az elszakadt fonalat. Magáévá tette azt a XVIII. század közepén köztudatban élõ gondolatot, hogy a magyar nyelv nem egy a többi nyelv között, hanem kiemelt jelentõsége van. Ezzel a magyar polgári fejlõdést is szolgálta a tanügyi rendelkezés.

Részletesen elõírta a líceumok és az akadémiák tananyagát is. A líceum a kétesztendõs filozófiai képzést nyújtó önálló intézmény elnevezése. Az akadémiák körébe pedig a kétéves filozófiai, majd hároméves jogi tanulmányokat nyújtó fõiskola tartozott.

Általában elmondható, hogy ez a Ratio kijavította elõdje hibáját.

-         Egyszerûsítette a tantárgyi sokféleséget,

-         lélektanilag megalapozottabbá tette a tantárgyak sorrendiségét.

-         Behatóan foglalkozott az egyetemmel is. Ennek filozófiai fakultása továbbra is megtartotta - a középkori hagyományokra visszavezethetõ - elõkészítõ szerepét. A filozófiai osztályok tananyaga itt már természettudományos ismeretekkel bõvült. Erre épült a négyéves teológiai, hároméves jogi és ötéves orvosi kar.

A magyar iskolaügy fejlõdéséhez mindkét Ratio Educationis jelentõs mértékben hozzájárult. Mészáros István megállapítását idézve: "az elsõé az úttörés érdeme, a másodiké pedig a beteljesítés". 

Forrás: Pukánszky – Németh: Neveléstörténet http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/