A Megoldás, avagy az élet kulcsai

Rotterdami Erasmus (1469-1536) Élete legnagyobb mûvének az Újszövetség görög szövegének forráshû latin fordítását tekintette, de õ publikálta elõször Ptolemaiosz mûveit görögül, s neki köszönhetjük az elsõ teljes Arisztotelész-kiadást. Sajtó alá rendezte a korai kereszténység egyházatyáinak (Ágoston, Ambrus, Jeromos) mûveit is.

Törvénytelen gyermekként született, apja pap volt. Szülei korán meghaltak, rokonai igyekeztek minél hamarabb megszabadulni tõle. Butának, élhetetlennek és betegesnek tartották, ezért küldték kolostorba. Azt gondolták, hogy ott legalább nem lesz gondja önmaga fenntartására és hamarosan a mennybe jut. Az Ágoston rendiek steyni kolostorában viszont szerzetestársai üldözték, mivel Erasmus klasszikus mûveket olvasott, és megvetette szellemileg méltatlan társaságukat. Egy püspök segítette kijutni a kolostorból, és titkárának alkalmazta. Diplomáciai képességeit dicséri, hogy két pápa engedélyezte számára a papi ruha letételét, egészségügyi okokra hivatkozva pedig felmentést kapott a böjti kötelezettség alól. Hamarosan Európa szellemi központjaiban telepedett le, és többé nem tért vissza a kolostorba.

Erasmusnak a maga kora szellemi életében legalább akkora tekintélye volt, mint a XVIII. században Voltaire-nek, vagy századunkban Einsteinnek. Királyok, pápák, egyetemi városok versengtek kegyeiért. A pápa bíborosi széket ajánlott fel neki, ugyanakkor Luther a protestánsok közé hívta. (Luther útját a németalföldi bölcs bibliakritikájával egyengette.)

A békés visszavonultságot választotta. Baselban telepedett le, a "független nyugalmat" keresve.

Erasmus több tekintetben is megelõzte azt a századot, amelyben született. Semlegessége a hitvitákban, pacifizmusa - röpiratok, könyvek egész seregét írta a háborúk szörnyûségeit ecsetelve.

Az ember eredendõ jó-voltáról vallott optimista hitével pedig a felvilágosodás korát

A gyermek- és ifjúkor Erasmus szerint a nevelés legalkalmasabb idõszaka.

A szülõk felelõssége a kisgyermekek nevelésében másra át nem ruházható. Erasmus keményen kritizálja azokat, akik gyerekeiket rosszul megválasztott házitanítóra bízzák: "Minthogy az emberiség a rosszra hajlik, [a szülõk] kényelemszeretetbõl rávétették magukat, hogy a nevelést házi nevelõre bízzák és a szabad származású gyermek nevelés végett a szolga kezébe került." [94]

Késõbb iskolába kell küldeni a gyereket (Erasmus - akárcsak Quintilianus - az intézményes nevelés híve.) De a durva iskolamestereket is célba veszi egy-két vitriolos megjegyzéssel.

A jó nevelõ figyelembe veszi a gyermekkor sajátosságait és a gyermek egyéni adottságait: A gyermekkornak a kellemes és gyermekies dolgok felelnek meg. Ezért az õ tanításukból minden mogorvaságnak és darabosságnak hiányoznia kell.

A nevelés lényege - s ez is mennyire "modern" gondolat - a bensõséges, szeretetteljes emberi kapcsolat nevelõ és növendéke között. "Ha nem csalódom ezt akarták jelezni a régiek is - írja -. [...] hogy tudniillik a tanulmányokban való elõrehaladás leginkább a kölcsönös vonzódástól függ. Ezért beszélnek a régiek humanisztikus tanulmányokról.

Erasmus fölismerte, hogy a gyermek igényli a szeretetet. A nevelõ munkája akkor sikeres, ha növendékével a humanitás, a szeretetteljes emberi kapcsolat köteléke fûzi össze..

"A tanulás, az elemzés és a magyarázat módszere" . Mûvében a 10-14 éves tanulók számára nyújt kidolgozott tananyagtervezetet. Kijelöli az elsajátítandó klasszikus latin és görög mûveket, bemutatja a feldolgozáshoz legcélszerûbb módszereket.

A gyermeknevelés feladatai többirányúak: A gyermeknek egyrészt el kell sajátítania a vallásos érzület alapjait; ezzel párhuzamosan meg kell tanulnia a "szabad tudományok"-at.

Az illemtankönyv elsõ fejezete lényegében a testtel kapcsolatos illemszabályokat tartalmazza (arc, szemek, fülek, orr, száj, fogak, haj; kezek, lábak; testtartás, testmozgás stb.). A többi fejezet címei a következõk: "A ruházat", "Viselkedés a templomban", "Az étkezés", "Társas kapcsolatok", "Játék közben", "Esti lefekvéskor". Látható, hogy Erasmus a viselkedést nem csak a beszéd síkján közelíti meg, nagy gondot fordít a szavakon túli, a fizikai testhez kötött viselkedésformák fejlesztésére is (arckifejezés, gesztusok, testtartás, stb.).

Az étkezés szabályaival foglalkozó fejezetbõl idézünk most kissé bõvebben, Fináczy Ernô archaikus ízû fordításában: "Általában ki lehet mondani: Apitiusok szokása minden tálból kiragadni azt, a mi az ember ínyének kedves. A mit félig megettél, másnak odanyújtani, tisztességtelen szokás; a már lerágott kenyeret újból a mártásba meríteni, parasztos dolog. Éppoly ízléstelen, ha a megrágott ételt kiveszed a torkodból és ismét a tányérodra teszed. Ha netán olyat vettél ki [a tálból] a mit nem lehet egykönnyen lenyelni, félre fordulva tedd le valahová [...] Vannak a kik inkább falnak, mint esznek; nem másképpen, mintha kevés vártatva börtönbe vezetnék õket. Latrok szoktak így habzsolni [...] Tele szájjal enni vagy beszélni se nem illõ, se nem bátorságos. A folytonos evést szakassza félbe idõnként a közbe szõtt beszélgetés... Mûveletlenség gondolatokba merülve az asztalra könyökölni. Vannak, a kik annyira elbámészkodnak, hogy sem a más beszédét nem hallják, sem azt nem veszik észre, hogy õk maguk esznek, s ha nevökön szólítod õket, olyanok, mintha álomból serkennének föl: annyira benne van egész lelkök a tálakban... A gyermek, a ki idõsebbekkel együtt ül az asztalnál, sohase szóljon, csak ha a szükség kényszeríti, vagy ha valaki kérdést intéz hozzá. Ha valaki jót mond szabad keveset nevetni, de trágár beszédre még mosolyogni sem szabad; s ha a szóló elõkelõ ember, a gyermek még csak homlokát se ránczolja, hanem arczkifejezését akként szabályozza, hogy úgy lássék, mintha nem hallotta volna, vagy legalább mintha nem értette volna meg. Az aszszonyokat a hallgatás ékesíti, de még inkább a gyermekeket." [100] Jól érzékelhetõ Erasmus igénye: már gyermekkorban ki kell alakítani a helyes, a "civilizált" viselkedés belsõ ösztönzõit, habitusát. Éppen ezért el kell érni, hogy az illetlen viselkedés szégyenérzettel töltse el a gyereket.

Egy újfajta gyermekszemlélet körvonalai bontakoznak ki ebbõl a részletbõl: megjelenik a "jól nevelt gyermek" típusa.

Hasonló népszerûségre tett szert másik párbeszédes illemtankönyve, a Colloquia familiara (1522-1524). (Magyarul "Nyájas beszélgetések gyûjteménye" címen jelentek meg belõle részletek. [102]) Erasmus ebben a mûvében az ember különbözõ társas kapcsolatairól ír: egyenrangú diákpajtások, nevelõ és növendék, régi jó cimborák, pap és laikus, szerzetes és katona, férfi és nô kapcsolatát elemzi.

A különféle társas érintkezési formák bemutatásakor mindig a jobbító szándék, a nevelés igénye vezeti. Példát kíván adni a könyvet olvasó gyermekeknek, fiataloknak és felnõtteknek. A késõbb "erkölcstelennek" bélyegzett, a férfi és nô kapcsolatáról szóló passzusok szókimondása abban a korban nem volt egyedi.

"Az ifjúkornak mint az élet tavaszának fő vonzóerejét  a nyájasan mosolygó virágok és a dúsan sarjadzó pázsit jelképezik, míg a férfikor ősze  a tárházakat érett gyümölcsökkel tölti meg. Valamint természetellenes dolog volna tavasszal érett szőlőt, ősszel viruló rózsát kívánni, úgy a tanítónak sem szabad felednie, hogy az emberi élet egyes szakaszaival mi egyezik meg. Ezért az ő tanításukból minden mogorvaságnak és darabosságnak hiányoznia kell."

Erasmus: A kereszény fejedelem neveltetése

A serdülőkorban lévő fejedelem hosszú ideig  gyanakodva figyelje saját életkorát, részint tapasztalatlansága, részint pedig lelkének féktelen indulatai miatt…kérje ki a bölcs férfiak, elsősorban az idősebbek tanácsát; tartózkodjék  állandóan közöttük, hogy ifjúkorának zabolátlanságát az idősebbek iránti tisztelettel mérsékelje.”

¢„…a fejedelem mellé olyan dajkák kerüljenek, akik…a lehető legkevésbé legyenek kitéve ennek az ártalomnak (hízelkedés)…a dajkák nagy része anyai  érzelmekkel telítődik meg, és a túlzott engedékenységükkel gyakran megrontják a gyermekek jellemét. Ezért ezt a nemet – amennyire csak lehetséges – távol kell tartani a leendő fejedelemtől, hiszen természetük  önmagában véve is ki van téve a két legnagyobb rossznak, az ostobaságnak és a hízelkedésnek.”

•Mily kitűnőleg gondoskodnak tehát a szülők azon gyermekekről, akiket alig négyéves korukban elküldenek olyan iskolába, amely egy tudatlan, durva, erkölcstelen, néha gyenge elméjű, gyakran holdkóros, nehézkóros vagy rühösségben … szenvedő ember vezetése alatt áll. Mai nap ugyanis nincsen olyan züllött, hasznavehetetlen, olyan semmiházi ember, akit a nagy tömeg alkalmasnak nem tart az iskola vezetésére. Az ilyen aztán magukat uralkodóknak vélvén, bámulatos módon hatalmaskodnak; minő erőszakoskodással lépnek fel, noha nem vadállatokkal állanak szemben, amint a vígjátékíró mondja, hanem olyan korú gyermekekkel, akikkel a legnagyobb szelídséggel kellene bánni! Azt gondolhatná az ember, hogy nem az iskolában van, hanem a kínvallató kamarában: nem hallani egyebet a pálca és vessző csattogásánál, a jajgatásnál és zokogásnál, meg a fenyegetésnél. Mit tanuljanak meg ebből egyebet a gyermekek, minthogy a tudományokat meggyűlöljék.     (Erasmus: A gyerekek korai erkölcsös és tudományos nevelése)

Montaigne (1553-1592) "Lényeget szürcsöljön, ne szabályt magoljon!" - írja az Esszékben. [110] Montaigne szándéka más, eszménye az "inkább talpraesett, mint tudós ember" nevelése. Az õ tanítványa kevésbé elmélyült, ezzel szemben széles látókörû, jó modorú, megnyerõ, rokonszenves társas lény.

Olyan ember, aki tud élni. "Ha rajtam múlna - olvashatjuk esszéjében -, egy elõkelõ származású gyermek mellé - aki nem megélni akar a tudományból [...], hanem lelki épülést és gyarapodást keres, egyszóval inkább talpraesett emberré, mint tudós emberré szeretne válni - olyan irányítót rendelnék, akinek inkább helyén van az esze, mint tele a feje; ugyanis mindkettõ fontos, de fektessünk nagyobb súlyt az erkölcsre meg a józan gondolkodásra, mint a tudományra..." [111]

Montaigne szerint a fiatalokat az önálló gondolkodásra kell megtanítani az öncélú verbalizálás helyett: "Nevelõnk ne csak a lecke szavait, hanem velejét-értelmét is kérje számon; saját munkája eredményeit pedig ne a gyermek emlékezetén, hanem életén és ítélkezésein igyekezzék felmérni." A gyerek "ha úgy tetszik, bátran felejtse el, honnan szedte tudományát; de tegye valóban magáévá". [112]

Erasmushoz hasonlóan Montaigne lényegesnek tartja a gyermek erkölcsi nevelését.

Bosszantja, ha a gyermeket kényeztetik, mert ez "puhánnyá, élhetetlenné" teszi. Másfelõl viszont a mélyen gyökerezõ és nagyon elterjedt nevelési módszerrel, a naponta ismétlõdõ veréssel sem ért egyet: "Hagyjunk fel végre a kegyetlenkedéssel és az erõszakkal: nincs semmi, amitõl jobban elkorcsosulna és eltompulna a születésileg jó és nemes természet! Ha azt akarjuk, hogy a gyermek féljen a testi fenyítéstõl, megszégyenítéstõl, ne szoktassuk hozzá!" [115] A testi fenyítés és a lelket nyomorító megszégyenítés helyett "szeretetteljes szigor" jellemezze a nevelõt.

"A gyermeket alig négyesztendõs korában iskolába küldik, a hol egy tudatlan, durva, romlott erkölcsû, néha nem is józan eszû, gyakran holdkóros vagy nyavalyatörõs [...] tanító trónol.

"Életünk fele így telik el - tudósít bennünket Montaigne -: az iskolában 4-5 éven át arra kényszerítenek bennünket, hogy szókat hallgassunk, tanuljunk és mondatokká rójunk össze. Ugyanannyi idõt fordítunk négy-öt részbõl álló szabályos szövegek arányos szerkesztésére, s legalább négy-öt évet arra, hogy megtanuljuk, miképpen kell a szavakat ravaszul elkeverni és furfangos módon összebogozni." S e hosszú tanulás eredménye az, hogy az ifjú alkalmatlan mindenféle munkára. "Latin és görög nyelvi tudása nem bölcsebbé, hanem fölfuvalkodottabbá teszi.

Hatalmas ismeretanyagot tanulnak meg itt a növendékek, az önálló gondolkodás, ítéletalkotás igénye nélkül. Csupán azt ismétlik, amit tanáraik "elõadnak" (prelegálnak) nekik.

Iskolakritika az együgyű nevelési gyakorlat ellen.

"Nálunk az iskolamesterek folytan a fülünkbe ordibálnak, mintha tölcsérrel öntenél belénk a tudományt, a mi dolgunk csupán annyi, hogy felmondjuk, amit ők elmondtak."     

•Sosem volt ínyemre (sok egyéb mellett) a kollégiumaink többségében uralkodó regula; talán kevesebbet hibáznának, ha több türelemmel s nagyobb megértéssel látnának munkához. A kollégium nálunk ifjú rabok börtöne: lakóit züllötté teszik, mivel a züllöttségüket büntetik, még mielőtt züllöttek lennének. Kerüljünk csak arra, mikor épp folyik az oktatás: mást nem hallani, mint megkínzott gyermekek sikoltozását és dühödt mesterek ordítozását. Ki látott már olyant, hogy valaki pulykavörös ábrázattal és korbáccsal felfegyverkezve akarja megkedveltetni a tudományt ezekkel a zsenge, halálra félemlített lelkekkel?! Méltatlan és veszedelmes eljárás. Azonkívül, amit helyesen jegyez meg Quintilianus, hogy az erőszakra épülő parancsuralomnak veszélyes hátulütői vannak, az osztályteremnek mennyivel különb díszei volnának a zöldellő gallyak, mint a véres fűzfavesszők!       (Montaigne: Esszék)

Források:
http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/04.01.html

http://mek.oszk.hu/01800/01893/html/04.htm

http://slideplayer.hu/slide/1987864/

http://www.luiboy.ingyenweb.hu/Nevel%E9s%20elm%E9let/Nevel%E9s%20elm%E9leti%20%E9s%20t%F6rt%E9neti%20alapok%20t%E9telek.doc