A Megoldás, avagy az élet kulcsai

Luther Márton (1483-1546) prédikációiban, írásaiban gyakran foglalkozik a nevelés-mûvelõdés kérdéseivel. A betűtanulás új hullámát indította útjára Luther: az általa német nyelvre lefordított Bibliát mindenki saját maga olvashatta-értelmezhette. 

Reformáció eszméjének terjesztéséhez ugyanis égetõ szükség volt nagymûveltségû prédikátor-hitújítókra és egyszerû plébánosokra egyaránt. Az egyházi férfiak nevelése-képzése a városi-plébániai iskola és az egyetemek feladata.

De iskoláztatásra van szükségük a néptömegeknek is:

-         nemcsak a földöntúli életre való fölkészítés, a lelki üdvösség elnyerése érdekében, hanem azért is, hogy

-         evilági-polgári kötelességeiket becsülettel teljesíthessék

1. A jövendõ teológusainak sokoldalú nyelvi képzésben kell részesülniük. Luther a latin és görög nyelv tanulását nem elsõsorban a klasszikus irodalom iránti rajongása miatt sürgeti, hanem azért, hogy a tudós reformátorok ("nagy tudású doktorok és magiszterek") eredetiben olvashassák a Biblia, az Újszövetség könyveit. Az Ószövetség tanulmányozásához pedig a héber nyelv ismerete nélkülözhetetlen.

"Mert Isten a maga Írását nem ok nélkül íratta meg csakis két nyelven, az Ószövetséget héberül, az Újat görögül" - figyelmezteti mûveltségre törekvõ német honfitársait Luther. "Ha tehát Isten ezeket a nyelveket nem hogy megvetette, hanem a maga igéje számára mindenek fölött kiválasztotta, nekünk is kötelességünk õket mindenek elõtt megtanulnunk."

2. A leendõ falusi plébánosoknak, igehirdetõ prédikátoroknak a latint kell minél alaposabban elsajátítaniuk. Az írás-olvasás készségének megszerzése után latin grammatikával, egyházi zenével, majd dialektikával, retorikával és poétikával kell foglalkozniok. Írásmûveket, prédikációkat szerkesztenek, verseket írnak, hogy szert tegyenek "a szavak gazdagságára". Fontos, hogy a gyerekek az iskolában tanítójukkal és egymás között is minél hamarabb latin nyelven beszéljenek.

3. A népnek, az egyszerû emberek többségének elegendõ az anyanyelvi olvasás-írás készsége. A tömegek számára a betûtanulás új hullámát indította útjára Luther: az általa német nyelvre lefordított Bibliát mindenki saját maga olvashatta-értelmezhette, ha elsajátította az olvasás tudományát. Ennek érdekében minden helységben iskolát kívánt állítani külön a fiúk és külön a leányok számára (nevük: kisiskola)

A jó nevelésre nemcsak a vallásosság érdekében van szükség, hanem - mint már említettük - a polgári erények kialakításához is.

Luther erélyesen felszólítja az egyházi elöljárókat, hogy minden eszközzel szorgalmazzák a rátermett, tehetséges fiúk iskoláztatását. A tehetõsebb híveket pedig arra buzdítja, hogy adományokkal, alapítványokkal támogassák a szegény szülõk gyermekeinek taníttatását.

A nyomtatott könyv áldásairól elragadtatással ír: "A mi idõnkben már könnyû olyan embereket nevelni, akik képesek az Evangélium és a katekizmus tanulmányozására. Manapság - a könyvek révén - nemcsak a Szentírás vált közkinccsé, hanem a legkülönbözõbb tudományok is. Így azután - hála Istennek - ma három esztendõ leforgása alatt többet tanulhat az ember, mint régen húsz év alatt. Az asszonyok és a gyermekek is többet tudhatnak meg Istenrõl, Krisztusról a német nyelvû könyvek segítségével, mint annakelõtte.

A népoktatás lehetõleg minél szélesebb körre terjedjen ki. A német reformátorok jelentõs tette az alsó fokú népoktatás - s benne a leánynevelés - ügyének fölkarolása. A városokban egyre-másra születnek az anyanyelvi oktatást nyújtó kisiskolák (német nevük: Deutsche Schulen, Schreibschulen).

•Luther nem dolgozott ki részletes koncepciót a leányok nevelésének programjáról, de a nőnevelés gyakorlati kérdéseivel több írásában foglalkozik. Luther hatására egyre több városi evangélikus leányiskola jött létre.

A leányiskolák tananyagában - az olvasás és írás tanításán túl - zsoltárok éneklése, Luther kis katekizmusa és egyszerûbb bibliai történetek olvasása szerepelt.  Tanítóként általában egy tisztes korú mûvelt és vallásos asszonyt alkalmaztak, aki "tud tanítani, s a leánykákkal jól és okosan bánni".

 A gyermekek szülei tandíjat fizettek, ez alól a legszegényebbek mentesültek.

Luther különös gondot fordított a gyermekekre: úgy tekint rájuk, mint "pompás, örök kincs"-re, amelyet meg kell óvni Isten számára. 

Éppen ezért nincs szentebb emberi tevékenység a nevelésnél. Az örök üdvösség elnyeréséhez nem a böjtölés vagy a búcsújárás a legmegfelelõbb keresztényi cselekedet, hanem gyermekeink helyes nevelése.                 

Jó nevelés pedig elképzelhetetlen fegyelmezett, erkölcsös családi élet nélkül. Luther a korabeli egyház nõtlenségi ideálja helyett az Istennek tetszõ, harmonikus házasság eszményét hirdette. A házastársak közötti szeretet és tisztelet, a gyermekek következetes, szigorú erkölcsi elvek szerint való nevelése - véleménye szerint - igen fontos része a férfiak életének. A nő: férje és gyermeke lelki támasza és társa.

•Noha több írásában hirdeti a férfi és nő Isten előtti egyenlőségét, és az evilági életben való egymásra utaltságát, Luther mégsem tekinti minden téren egyenrangúnak a két nemet. 

Felfogása szerint a nő természettől fogva gyengébb, jellemét tekintve esendőbb, mint a férfi. Hajlamosabb az erkölcstelen magatartásra, a túlzott kíváncsiságra, a szószátyárkodásra. Ugyanakkor természete rendelkezik olyan jó tulajdonságokkal, amelyek révén – ha alárendelt szerepben is, de – nélkülözhetetlen segítője lehet férjének a hétköznapi életben éppúgy, mint a hitélet terén. Társa, aki osztozik örömében és bánatában egyaránt. Óvja lelkét a rá leselkedő veszélyektől, és vigasztalja, ha erre szükség van.

Luther szerint a gyermekáldással teljessé váló házasság, a harmonikus családi élet az emberi élet egyik legfőbb célja.

A nő evilági hivatása itt teljesedik ki: azért teremtetett, hogy társa legyen férjének, de leginkább azért, hogy gyermekeket szüljön neki.

„A családi élet legnagyobb jótéteménye, … hogy Isten gyümölccsel áldja meg, és megparancsolja annak felnevelését. Ez az Isten szolgálatára végezhető legnemesebb, legdrágább alkotás a földön”

•

A felnövekvő nemzedékek megfelelő szellemű nevelésének biztosítása a protestantizmus egyik legfontosabb alapértéke. Ennek a letéteményese pedig a családanya.

•

A nő szerepe itt, e ponton rendkívüli mértékben felértékelődik: a gyermekét nevelő édesanya az egész protestáns közösség jövője szempontjából kulcsfontosságú szerepre tesz szert. Ahhoz pedig, hogy e feladatát maradéktalanul, a nőt megfelelő színvonalú oktatásban, képzésben kell részesíteni.

-          Házasság mint Isten intézménye

-          Az ige által keresztyén szülők nevelése             keresztyén gyermek

-          A világi közösség szerepe a nevelésben             nép nevelése

„Minden családapának kötelessége, hogy hetenkint legalább egyszer gyermekeit és házanépét kikérdezze és kihallgassa, hogy a kátéból mit tudnak vagy tanultak, s ha nem tudnak, szigorral kel őket reászorítani.” (Luther)

„a fiúk naponként egy vagy két órát töltsenek  az iskolában és többi idejük alatt foglalkozzanak otthon, tanuljanak valami mesterséget, és készüljenek választott pályájukra, hogy mindkét irányban kiképződjenek.” (Luther)

...Az a gyermeknevelés igazi módja, hogy szépszerével és kedvvel szoktatjuk őket. Semmi jó sem származik ugyanis abból, amit bottal és veréssel kell kikényszerítenünk, mert ezzel a legjobb esetben is csak azt érjük el, hogy csak addig maradnak tisztességesek, amíg a bot a hátukat éri. A nevelésnek az a módja azonban a szívbe gyökerezik, mert így inkább félnek Istentől mint a vesszőtől és a furkósbottól.”

...Íme, így folyik a hitből a szeretet és az örvendezés az Úrban, a szeretetből pedig derűs, készséges, szabad lélek az embertárs önkéntes szolgálatára, úgyhogy egyáltalán nem gondol hálával vagy hálátlansággal, dicsérettel vagy bírálattal, haszonnal vagy veszteséggel. …Mert ahogyan az ő Atyja cselekszik, aki szétoszt mindenkinek mindent bőséggel és szabadon, és felhozza a napját jókra és rosszakra, úgy az ő gyermeke is önzetlen örömmel gyönyörködik Krisztus által Istenben, annyi jó ajándékozójában, és ezzel az önzetlen örömmel tesz meg és szenved el mindent.(Mt. 5,45)

Pázmány Péter (1570-1637) esztergomi érsek.

Váradon született, 1570. október 4-én.

Református nemes család fia. Apja Pázmány Miklós bihari alispán, anyja Massai Margit.

1580-ban Váradon kezdte iskoláit. 1582-ben megözvegyült apja elvette a katolikus Toldy Borbálát. Mostohaanyja és Szántó István, az első magyar jezsuita hatására 1583-ban katolizált, 1583-87-ben a kolozsvári jezsuita gimnázium növendéke volt. 1587-88-ban elvégezte a filozófia első évét, s belépett a jezsuita rendbe. 1588-90-ben novícius Krakkóban, fél évig Jaroslawban. 1590 ősze -1593 tavasza között Bécsben a filozófiát végezte. Elöljárói kitűnő képességei miatt Rómába küldték. 1593-97-ben a Collegio Romano teológusnövendéke, az utolsó évben harmadik próbaévét töltötte. 1597-1600-ban Grazban filozófiát tanított, öt latin nyelvű disszertációs tézisfüzetet állított össze. 1598-ban megbízták az egyetem bölcsészettudományi tanszékének vezetésével

Pázmány - az egykori jezsuita szerzetes - 1616 novemberében foglalta el az érseki széket. Esztergom akkor már a törökök fennhatósága alatt állt, így Nagyszombat lett érseki székhellyé.

Nem erõszakos eszközökkel kívánta elérni céljait, hanem elsõsorban a közneveléssel, közoktatással.

"Éjjel-nappal azon gondolkodom, hogyan lehetne elõbbre vinni a katolikus vallást, de nem látok alkalmasabb és hatékonyabb módot, mint hogy neveljük az ifjúságot" - írta 1625-ben a királynak.

Látta, hogy a pasztorációs munkához jól képzett papokra van szükség, ezért nagy gondot fordított a papképzés korszerûsítésére, új intézmények létesítésére. A nép körében tevékenykedõ papok képzésén túl, a tehetséges papnövendékek külföldi egyetemjárását is támogatta.

1624. május 25-én új papnevelõ intézetet nyitott Bécsben, a Pazmaneumot. Hamarosan jól képzett, tudós papok kerültek ki belõle, s jutottak el a királyi Magyarország egész területére. Tizenegy esztendõvel késõbb, 1635-ben létesült a - már korábban említett - nagyszombati jezsuita egyetem, melynek teológiai fakultása a hazai papképzés szellemi központjává lett.

Pázmány a világiak felsõfokú képzésére is gondolt. A nagyszombati egyetem "alapozó", filozófiai fakultásán szerzett ismeretanyag megfelelt a korabeli nemség és a polgárság felsõ rétege számára.

A kétfakultásos egyetem (filozófia, teológia) tudományos fokozatokat is adományozhatott. Ha a bölcsészkar másodéves növendékei eredményes vizsgákat tettek, a baccalaureatus fokozatát nyerték el, harmadév végi sikeres vizsgák esetén pedig a "magister artium" cím birtokosai lettek. A teológiai fakultáson a licentiatus megszerzése után sor kerülhetett a doktori cím odaítélésére is.

1667-ben a jogi karon is kezdetét vette az oktatás. Ezt követte Mária Terézia uralkodása idején az orvosi fakultás. (1777-ben Budára, majd 1789-ben Pestre - mai székhelyére - költözött Pázmány egykori egyeteme, a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem.)

Pázmány a katolikus középszintû oktatás korszerûsítését tartotta szem elõtt, amikor elõsegítette több városi káptalani iskola átalakulását jezsuiták által vezetett gimnáziummá.

Az õ közbenjárása eredményeként oktathattak a jezsuiták Nagyszombatban, Ungváron, Gyõrött, Sopronban, Szatmáron és Gyöngyös városában.

A korabeli Magyarországon - akárcsak másutt Európa-szerte - intézményes nevelésben csupán a fiúk részesültek. Pázmány Péter jól látta, hogy a nemesi leányok intézményes nevelésének megszervezése már nem halasztható tovább.

"A leányok jó nevelésébõl áll fõképpen az ország böcsületes állapotja: nemcsak azért, hogy fele az ország lakósinak asszony, hanem azért is, hogy a férfiak jó nevelése nagyrészt az aszszonyoktul való."

Jól látta, hogy az anyai nevelés mennyire nem mellõzhetõ szerepet játszik a gyermekek elsõ nyolc esztendejében.

Pázmány szorgalmazására települt meg az angolkisasszonyok apácarendje Pozsonyban 1627-ben, ahol leánynevelõ intézetet hoztak létre.

• első osztály: ima, dalok, írás, olvasás

• második osztály: vallás, katekizmus, anyanyelvi és latin írás, olvasás

• harmadik osztály: vallási élet, ének, latin, kézimunka

• negyedik osztály: hitélet, latin, számtan, kézimunka

Egy évre rá a ferences klarissza apácák követték õket.

Az érsek figyelmét a népoktatás ügye sem kerülte el. Alapos tervet dolgozott ki az akkor már több mint félévszázados katolikus népiskola (kisiskola) intézményének fejlesztésére.

Pázmány iskolakoncepciójának alapvetõ eleme volt az a követelmény, hogy minden plébánossal rendelkezõ településen legyen tanító is. A tanító a lelkész elsõ munkatársaként sokrétû pedagógiai feladatkört látott el.

Felekezeti türelem. A katolikus iskolákat látogató vizitátorok nem alkalmaztak erõszakos eszközöket a protestánsokkal szemben. Ugyanakkor Pázmány a Magyarország területén élõ nemzetiségek népiskolai oktatását is szívügyének tekintette. Felemelésük, mûvelésük érdekében sokat fáradozott.

Mûveiben, beszédeiben mindenekelõtt az értelemre akar hatni. Szemléletes példák, hasonlatok, ízes, népies ihletettségû képek segítségével gyõzi meg olvasóit-hallgatóságát: a keresztény erkölcsiség kialakítása nem képzelhetõ el a logikára alapozott személyes bensõ meggyõzõdések nélkül. „A fiaknak istenes neveléséről” , „Mint kell a keresztény leányt nevelni”

Fontosnak tartotta azt, hogy a szülõt, a papot, a nevelõt és a gyermeket a szeretet köteléke fûzze össze.

Pázmány arra is ügyelt - s ez már új mozzanat -, hogy a gyermek ne a tanári tekintély külsõdleges kényszere alatt teljesítse kötelességét, hanem értse meg azok lényegét, szerepét saját nevelésében, fejlõdésében. Hitt a ráció erejében, hitt abban, hogy a gyermek értelmére hatva el lehet fogadtatni vele az életét irányító szabályokat, hiszen ezek az õ boldogabb-teljesebb felnõttségét készítik elõ.

Forrás: Pukánszky – Németh: Neveléstörténet http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/