111 dolog mely boldoggá, még boldogabbá tesz 19
Neurotranszmitterek
A érzelmeink szabályozásában a neurotranszmittereknek (kémiai hírvivő anyagoknak) van kiemelkedő szerepük. A neurotranszmitterek a protein építőköveiből, az aminosavakból állnak. A neurotranszmitterek hiánya vagy működési zavara esetén olyan negatív érzelmi állapotok keletkezhetnek,
A neurotranszmitter molekulák a teljes idegrendszerben, minden irányban közvetítik az ideg- és agyi ingereket. A mentális, vagyis a lelki-szellemi tartományban ők gondoskodnak a jókedvről, örömről, lelkesedni tudásról, bátorságról, önbizalomról, optimizmusról, vidámságról, vagyis mindazokról a tulajdonságokról, amelyekre annyira vágyunk.
A szerotonin az agyunkban és az idegrendszerünkben csillapító-megnyugtató, boldogító szerepet tölt be, örömteli gondolatok édeni tájaira visz, és esténként egészséges álomba ringat.
A noradrenalin az aktív nappali örömgyártó, aki lelkesen vezet bennünket harcba a stresszproblémák ellen. Mindkét anyag a folsav segítségével szintetizálódik.
A SAMe néven rövidített S-adenozil-lmetionin egy, az élő sejtekben természetesen előforduló vegyület. Alacsony szintje a depresszió kialakulásához vezethet. Pótlása három idegi átvivőanyag, a szerotonin, a dopamin és a noradrenalin szintjének növelését segíti elő, melyek mindegyike a hangulat szabályozásában vesz részt.
Egyes vitaminok a B-komplex családból serkentik a dopamin és noradrenalin hormonok termelését. Egyik közülük a B9 vitamin. Ha hiányzik a szervezetünkből, nyűgösek és érzékenyebbek leszünk, ugyanakkor az álmatlanság is gyötörni kezd. Egy másik vitamin, a B1 pedig megkönnyíti a cukrok energiává való változását, ezáltal antidepresszáns hatással is bírnak.
Az Omega 3 telített zsírsavak serkentik a szerotonin termelődését, úgyszintén a dopaminét és a noradrenalinét, vagyis azokét a közvetítőkét, amelyek a jókedvért, derűs hangulatért felelősek, ezáltal megelőzik a stresszes állapot kialakulását, és helyreállítják az alvási ciklust is.
Forrás: http://www.vitaminvadasz.hu/ismertetes/folsav.html
http://www.welness.eoldal.hu/cikkek/nyitooldal/a-kedelyallapot-javitas-termeszetes-modjai.html
http://medipress.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=22839&Itemid=31
http://filantropikum.com/evessel-hozd-meg-a-kedved-anelkul-hogy-elhiznal/
88. Szerotonin – A boldogító. Elégedettség.
A szerotonin, vagyis a boldogsághormon játssza a legnagyobb szerepet a nyugalom, az életkedv és a kellemes hangulat biztosításában. Emellett lényeges feladata van az étvágy szabályozásában is.
Az agyban jó érzést kelt. Gyomorban okozza azt a bizonyos kellemes ,,bizsergést”. Hiánya, nem megfelelő működése komoly pszichológiai bajok forrása lehet (depresszió, pánikbetegség).
Az agy megnövekedett szerotonin szintje javítja az emberek stressztűrő képességét, gyakran eredményez megkönnyebbülést a depresszióból, akárcsak csökkenést a fájdalom-érzékenységben és az idegességben.
Lelki harmóniánkért a szerotonin nevű anyag felelős. Ha szert akarunk tenni rá - és éppen nincsen kezünk ügyében semmilyen boldogító ennivaló -, néhány percig képzeljünk el intenzíven egy bizonyos színt, mondjuk, az égszínkéket vagy a narancssárgát. Nem sokkal később garantáltan nyugodtabbnak és elégedettebbnek fogjuk érezni magunkat!
A szerotonin az agyunkban és az idegrendszerünkben csillapító-megnyugtató, boldogító szerepet tölt be, örömteli gondolatok édeni tájaira visz, és esténként egészséges álomba ringat.
Ahhoz, hogy szervezetünkben elegendő szerotonin képződjön, egy bizonyos aminosavra triptofánra van szükségünk. Ez a banánban, a diófélékben, az ananászban és a halakban található meg nagyobb mennyiségben.
A hormon előállításához szükséges anyagok megtalálhatók a tejtermékekben, a dióban, a banánban, a halakban és a hüvelyes növényekben.
Tipp: a banán gyors segítség lehet. Hatására két másik boldogsághormon, a dopamin és a noradrenalin termelése is fokozódik.
A triptofán tartalmú ételektől (amilyen egy csésze forró tej mézzel és őrölt mandulával) elálmosodik az ember és emelkedik a szerotonin szintje.
A Harvard kutatói kimutattak egy statisztikai összefüggést (korrelációt) is: eszerint ha egy országban az egy főre vetített SSRI-k fogyasztása évente egy pirulával, tablettával nő, akkor az öngyilkossági ráta 2,5 százalékkal csökken. (SSRI: a szerotonin szintjét az agyban normálisra visszaemelő antidepresszáns.) Nemcsak a szerotonin-szint szabályozására van szükség a lelki betegeknél. Van, akinél többféle gyógyszert kell alkalmazni, és vannak, akiknél más neurotranszmitterek (idegi ingerület-átvivő anyagok) szintje nem megfelelő. Éppen ezért a dopamin- és a noradrenalin-szintet is "be kell állítaniuk" a gyógyszeres terápiát.
A napfény is serkenti a szerotonin termelődést, elég 15-20 perc. A szerotonin nevű boldogsághormon a fényhiány következtében gyorsabban lebomlik. Pedig ez az agyunkban keletkező hírvivő anyag gondoskodik kiegyensúlyozottságunkról, lelki nyugalmunkról, boldogságunkról.
A szakemberek azt javasolják, hogy legalább 32-szer rágjunk meg minden falatot. Számolgatás helyett kicsit egyszerűbb, ha addig rágja, amíg folyékony nem lesz. Ezzel biztosíthatja a létfontosságú vitaminok és tápanyagok optimális felhasználását, és érezhetően erősödni fog az immunrendszerünk
Az alapos, lassú rágás megteremti a harmonikus lelkiállapot feltételét is…Az alapos rágás során az evés valóságos meditatív élményé válik, és minden falat szinte kábítószeres boldogságérzetet okoz, mert ha így rágunk, agyunkban termelődni kezd a szerotonin elnevezésű boldogsághormon.
Források: http://www.welness.eoldal.hu/cikkek/nyitooldal/a-kedelyallapot-javitas-termeszetes-modjai.html
http://www.panikbetegseg.eu/a_boldogsag_hormonjai_-_1__resz__szerotonin
Kurt Tepperwein: Savtalanítás - A fiatalság forrása
http://tgy-magazin.hu/index.php?page=3&action=SHOW&id=1211
http://www.informed.hu/?article_id=71966&article_print=yes&tPath=/print/eletmod/ideal
http://www.weborvos.hu/hirek/tablettak_ongyilkossag_ellen/73419/crd_sunresort_12erv_990x100_D.swf
http://www.informed.hu/?tPath=/print/betegsegek/gyacs/application&article_print=yes&article_id=94897
http://www.informed.hu/eletmod/ideal//?article_id=71966&prk=68544612
https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/boldogsag.html
http://www.welness.eoldal.hu/cikkek/nyitooldal/a-kedelyallapot-javitas-termeszetes-modjai.html
89. Dopamin – Feszültségoldó, euforizáló.
A dopamin idegi átvívőhormon, az egyes idegsejtekben és a mellékvesevelőben termelődik. A noradrenalin, majd az adrenalin származik belőle. Oldja a félelemérzetet, a feszült állapotot, kimutatható euforizáló hatása is.
Tipp: a banán gyors segítség lehet. Hatására a szerotonin mellett két másik boldogsághormon, a dopamin és a noradrenalin termelése is fokozódik.
A testmozgás összehangolásáért felelős, élénkíti az érzékeket, beindítja a fantáziát és a kreativitást, ezzel lassítja az öregedés folyamatát.
Tipp: rendszeres, kitartást igénylő mozgással – futás, torna – stimulálhatjuk termelődését!
A sportpszichológusok szerint a koncentrálóképesség alapvető feltétele, hogy a köztiagyban dopamin termelődjön. Elsőként arra van szükség, hogy az összpontosítás egy bizonyos alapszintre jusson el. Ennek eléréséhez olyan sportágak ajánlottak, melyek ösztönzőleg hatnak. Akut figyelemzavaroknál egy megoldás marad: kardiotréning
Források: https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/stressz-ellen-8.html
http://www.informed.hu/?tPath=/print/betegsegek/gyacs/application&article_print=yes&article_id=94897
http://www.shape.hu/eletmod/3662_lelki_izomerosites.html
90. Adrenalin - Mozgósító, Felkészítő és Noradrenalin - Éberség, Eufória.
Adrenalin főleg stresszhelyzetben jut a vérbe. ,,Miatta” emelkedik a vérnyomás, szívverés fokozódás. Tartalék tápanyagok szabadulnak fel, hogy a szervezet megtudjon küzdeni a vártatlan helyzettel. Relaxáció, autogén tréning stb. csökkenti a szintjét.
Az adrenalin felkészít a stresszre. Annak érdekében, hogy ez az izgalmi állapot ne fokozódjon irreális méretűvé, noradrenalin termelése indul meg szervezetünkben. Hatására csökken a vérnyomás, a pulzus újra normalizálódik, az ember lassan megnyugszik. Normális esetben szervezetünk így reagál a stresszre.
A nagy gondolatok, lenyűgöző művészi alkotások sem jöhetnének létre a noradrenalin illetve a béta-endorfin közreműködése nélkül.
Az adrenalin és a noradrenalin felelősek bátorságunkért. Az utóbbi fokozza éberségünket. Különbség a kettő között: a noradrenalin pozitívan hat állapotunkra.
A noradrenalin fokozott figyelmet, izgatottságot szabályozó szimpatikus idegrendszer fő ingerületátvivő anyaga. A noradrenalin hiánya depressziót okoz, míg ha túl sok van belőle, kóros szorongás alakul ki.
A noradrenalin az aktív nappali örömgyártó, aki lelkesen vezet bennünket harcba a stresszproblémák ellen, a folsav segítségével szintetizálódik.
Az idegsejtekben tárolódó C vitamin bármikor készen áll arra, hogy segítse a szervezet noradrenalin-előállítását, azét az anyagét, amely éberré és eufóriássá tesz bennünket. Hatalmas adag noradrenalin termelődik szervezetünkben pl. vészhelyzetek esetén. Ez az izgató anyag felhajtja a vérnyomást, azonnal frissé tesz bennünket és jobb koncentrációra leszünk képesek.
Jó hangulatunknak pedig nem más a titka, minthogy a noradrenalin elősegíti a béta-endorfin nevű opiát peptid termelését, ami a szervezetünkben keletkező örömokozó drogot tartja életben. Az örömérzet szempontjából nem az a lényeges, hogy minél magasabb legyen a béta-endorfin-szint, ennél sokkal fontosabb, hogy minél hamarabb képes legyen emelkedni. C vitamin jelenléte nélkül pedig mindez lehetetlen.
A nagy gondolatok, lenyűgöző művészi alkotások sem jöhetnének létre a noradrenalin illetve a béta-endorfin közreműködése nélkül.
Források: http://www.vital.hu/themes/health/vitamin1.htm
http://www.informed.hu/?article_id=71966&article_print=yes&tPath=/print/eletmod/ideal
https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/stressz-ellen-8.html
http://www.vital.hu/themes/health/vitamin1.htm
91. Endorfin – Jókedv, boldogság okozó. Szervezetünk ,,ópiuma” A boldogság hormonja.
Az endorfin valójában olyan, agyban termelődő neurotranszmitter, ami csökkenti a fájdalomérzetet a testben, és akár euforikus élményt is képes kiváltani. Ez az érzés akár 12 órán át is tarthat.
Az endorfint szokás a „ragaszkodás szubsztanciájának” is nevezni, mert a kapcsolat stabilitását, biztonságérzést és nyugalmat eredményez, megnövekedett mennyisége.
A szervezetben képződő „ópium” jobb bármely pirulánál. Az endorfin ugyanúgy feldobja a szervezetet, mint a drogok.
Hatására ragyog az arc, csillognak a szemek, még nagy kimerültséget követően is. Rövid idő után a világ is rózsaszínűnek tűnik. Az endorfinok javítják közérzetünket, jókedvet okoznak és fájdalomcsillapítóként is hatnak.
Tipp: izzasztó edzést vagy szaunát követően hasonló mámort élhetünk át, mert ekkor is nő az endorfintermelés.
A nagy gondolatok, lenyűgöző művészi alkotások sem jöhetnének létre a noradrenalin illetve a béta-endorfin közreműködése nélkül.
Ismert az is, hogy a simogatások alkalmával miért kapcsolódunk ki olyan remekül, miért nyerünk az érintés kapcsán friss energiákat.
Masszázs során mintegy ötmillió érzősejt ezek legtöbbje a háton és az ujjbegyeken helyezkedik el jelenti finoman elágazó idegpályák segítségével az agynak a testi érintést, amely azután jó érzést keltő hormonokat termel: boldoggá tevő endorphint és harmonizáló oxytocint. Ezek hatására csökken a vérnyomás és a stresszhormonszint, lassabban ver a szívünk.
Orgazmus - Ez a legjobb módja egy endorfinfröccs megszerzésének. Körülbelül egy órát kell futnod ahhoz, hogy ilyen mértékű emelkedést érj el.
Egy kirándulás, színház vagy kiállítás olyan pluszt ad az életedhez, ami valóban emeli az endorfinszintedet! Azok, akik rendszeresen megajándékozzák magukat örömteli élményekkel, egészséges szinten tartják endorfinszintjüket.
Mozgás - Már mindannyian hallhattuk, hogy a mozgás endorfint termel, és vidámak, boldogok leszünk tőle.
A napsütés is serkenti az endorfintermelést.
A zene mindig erőteljes pszichológiai hatással volt az emberre, de a tudósok csak nemrég találták rá az összefüggésre a különböző típusú zenék és az endorfin termelés között. Előre kiválasztva azokat a zenéket, melyeket leginkább élvezünk, növelhetjük az endorfin termelést a mindennapi életben.
Nevetés - Lehet ez egy egyszerű vicc, vagy akár egy egész romantikus eposz, a nevetés emeli az endorfinszintet, és még az immunműködést is stimulálja!
A tudósok nemrégen azt találták, hogy a meditáció amellett, hogy nyugtatja az idegeket és csökkenti a vérnyomást, segít a testnek endorfint termelni és ezáltal jó közérzetet biztosít.
A nagy gondolatok, lenyűgöző művészi alkotások sem jöhetnének létre a noradrenalin illetve a béta-endorfin közreműködése nélkül.
Jó hangulatunknak pedig nem más a titka, minthogy a noradrenalin elősegíti a béta-endorfin nevű opiát peptid termelését, ami a szervezetünkben keletkező örömokozó drogot tartja életben. Az örömérzet szempontjából nem az a lényeges, hogy minél magasabb legyen a béta-endorfin-szint, ennél sokkal fontosabb, hogy minél hamarabb képes legyen emelkedni. C vitamin jelenléte nélkül pedig mindez lehetetlen.
Források: http://www.vital.hu/themes/health/vitamin1.htm
http://www.informed.hu/eletmod/partnerkapcsolat__szex?article_hid=21904
http://www.vital.hu/themes/health/vitamin1.htm
http://www.noiportal.hu/main/npnews-2189.html
http://www.panikbetegseg.eu/a_boldogsag_hormonjai_-_3__resz__endorfin
92. PEA - Szerelem
A feniletaminnak (phenilatilamin) nevezett szerelemhormon szintje, ha szerelmes, megemelkedik az agyában, sőt tartósan magasabb is marad. A szakítások utáni depresszió pedig a PEA csökkent szintjével magyarázható.
Forrás: Kiskegyed
93. Hypocretin – Az örömszerző
Amikor a hypocretin-szint emelkedik, az embernek jókedve van és éber.
Ez a ‘csodaszer’ egy speciális fehérje, egy neurotranszmitter
A hypocretin ‘örömszerző’ molekula, amelynek használata jó hangulatot és éberséget vált ki az emberben.
Forrás: http://fuggetlen.wordpress.com/2013/03/08/mitol-lesz-jokedvu-az-ember/
94. Aminosavak
Tirozin (L-tirozin) - Az agyban található számos fontos vegyület építőköveként, a tirozin elsősorban a hangulatszabályozásért felelős epinefrin, norepinefrin, szerotonin és dopamin termelődéséhez szükséges, így hiánya a depresszió kialakulásával is összefüggésbe hozható. A tirozin ezen kívül a melanin (a haj- és bőrszínért felelős pigmentanyag) termelődését is segíti, továbbá a hormontermelésért és -szabályozásért felelős szervek (úm.: mellékvese, pajzsmirigy és agyalapi mirigy) működésére is hat. A tirozin emellett a fájdalomcsillapító hatással bíró enkefalinok szintézisében is részt vesz.
A tirozin egy non-esszenciális aminosav, amelyet a szervezet a fehérjéket alkotó aminosavak egyikéből, az ún. fenilalaninből szintetizál., amely a fehérjék összegyűjtéséért felelős, biztosítja az agy működésének normális feltételeit is. Ennek a magyarázata az, hogy a tirozin a dopamin előljárója, vagyis egy olyan agy által termelt anyag, amely befolyásolja a döntőképességünket, a motivációinkat, a figyelmünket, a törődésünket valami iránt. Éppen ezért, a tirozin-hiány depressziót eredményezhet. Az alacsony tirozinszint összefüggésbe hozható az alacsony vérnyomással, az alacsony testhőmérséklettel, valamint a pajzsmirigy alulműködésével.
Forrás: http://www.welness.eoldal.hu/cikkek/nyitooldal/a-kedelyallapot-javitas-termeszetes-modjai.html
http://filantropikum.com/evessel-hozd-meg-a-kedved-anelkul-hogy-elhiznal/
Triptofán - A jókedv ideg-közvetítője
A triptofán az az aminosav, amelyet az agy arra használ fel, hogy szerotonint termeljen. Azaz, a triptofán által lehetünk nap mint nap vidámak, ha megfelelő mennyiségben adagoljuk azt idegrendszerünknek.
Sokszor sok helyen leírták már: a fáradt középkorú nők egyenek sok banán. Elmúlik a lehangoltságuk és megfiatalodnak. A titok a triptofán. Ez az anyag nélkülözhetetlen a hangulatjavító szerotonin-termeléshez.
Elősegíti a növekedési-hormon termelését.
Emellett, a triptofán csökkenti az étvágyat, és általa nem kívánjuk annyira az édességet sem.
Miben találhatod meg? Bőven van belőle a lencsében, csicseriborsóban, tojásban, szárított zöldségekben, száraz babban, banánban, diófélékben, tökmagban, ordában vagy rikottában, rizsben.
http://filantropikum.com/evessel-hozd-meg-a-kedved-anelkul-hogy-elhiznal/
http://www.hirek.sk/mozaik/20110521201932/Jokedvre-derito-etelek.html
Fenilalanin. – Neutrotranszmitterként működik. Olyan vegyület, amely jelzéseket visz át az idegsejtek és az agy között.
A szervezetben norepinefrinné és dopaminná alakul, izgalmi transzmitteré alakul át, amely az éberséget és a vitalitást fokozza. Erre tablettát étkezési időben vízzel vagy gyümölcslével.
A fenilalanin egyebek között az idegrendszer működésében játszik fontos szerepet: olyan vegyület, amely jelzéseket szállít az idegsejtek és az agy között. A noradrenalin, adrenalin, dopamin szintézisében játszott szerepén keresztül stimuláló hatású, segíti az idegrendszer optimális működését.
A fenilalanin L-fenilalanin formájában stresszoldó hatású, ezáltal javítja a kedélyállapotot.
Hangulatjavító hatása van, mivel közrejátszik az adrenalin és dopamin termelésében, ami fokozza aktivitásunkat és energiával tölt fel, az adrenalin szintézis kiindulási anyaga.
Ha kimerült ezt szedje, de ne feledje, hogy a szervezetben nem metabolizálódhat, ha C-vitamin-hiánya van.
Javítja az emlékezőképességet és a szellemi frissességet. Javítja a koncentrációképességet, fokozza az éberséget.
Fokozza a szexuális vágyat.
Étvágycsökkentő hatása is ismert, amely tirozin és triptofán jelenlétében fokozódik. Gyakran használják olyan étrendkiegészítők összetevőjeként, ahol a cél az éhségérzet csökkentése. A fenilalanin ugyanis serkenti az éhségérzetért felelős hormon működését és a jóllakottság állapotát idézi elő.
Nagyon jó ellenszere a migrénnek és a depressziónak.
Antidepresszáns és fájdalomcsillapító hatású. A fenilalanin az endorfin nevű hormonok képzésével és aktivizálásával erősíti és időben meghosszabbítja a szervezet saját fájdalomcsillapító reakcióját sérülés, baleset és betegség során. Azoknak az embereknek a vérében és likvorában, akik krónikus fájdalomban szenvednek, alacsonyabb az endorfin aktivitás szintje. A fenilalanin segít helyreállítani a normális endorfin szinteket, így segít szervezetünknek és a fájdalmat természetes módon képes csökkenteni. Hatékonyan enyhiti a krónikus, hosszú időn át tartó panaszokat, ugyanakkor érintetlenül hagyja a szervezet természetes védekező mechanizmusait a rövid idei tartó akut fájdalmakkal szemben.
A szervezet minden anyagcserefolyamatában részt vesz, hatékony az arthritisszel szemben.
Vannak olyan enzimrendszerek, amelyek a szervezetben állandóan elbontják az endorfinokat. A fenilalanin viszont gátolja ezeket az enzimeket. Ìgy lehetövé teszi, hogy az endorfinok el tudják végezni saját feladatukat.
A fenilalanin aszkorbinsav segítségével (amit C vitaminnal juttatunk a szervezetbe) adrenalinná alakul.
A tirozin termelődésében is fontos szerepe van, mivel a fenilalanin alakul át tirozinná. A tirozin pedig olyan aminosav, mely pszichésen fejti ki hatását az emberre, ezáltal fokozza a pajzsmirigy hormonok funkcionalitását.
A fenilalanin más jótékony hatását is megemlítve, fontos szerepet játszik a haj és a bőr pigmentációjában. Ha ez az aminosav hiányzik a szervezetből, gyorsabban kezd őszülni a haj már fiatal korban is, a bőr pedig hamar veszít üdeségéből, természetes színéből és fiatalságából.
Érdekes kísérletet is folytattak, amelynek eredményeképp megállapították: a fenilalanin egy olyan kémiai hírvivő anyag koncentrációját is képes növelni az agyban, amely növeli a libidót és kiváltja a romantikus érzéseket. A fenil-etil-alaninról van szó. A kutatások szerint azoknak az agyában, akik elveszítették érdeklődésüket a szex iránt, többnyire alacsony volt a fenil-etil-alanin mennyisége.
A fenilalanin az esszenciális aminosavak közé tartozik, amelyeket szervezetünk nem képes előállítani, mivel ehhez nem állnak rendelkezésre megfelelő enzimek.
Így tehát táplálék útján kerül a szervezetbe.
A fenilalanin abban különbözik az orvosi receptre felírt, vagy az anélkül megvásárolható gyógyszerektől, hogy nem okoz hozzászokást.
Források: http://www.biotechusashop.hu/enciklopedia/Fenilalanin/
Earl Mindell – Vitamin Biblia
Metionin
Aki túlsúlyos, annak a vérében nincs elegendő metionin. Ennek tünetei lehetnek a fáradékonyság, kedvetlenség, a folyamatosan energiaszegény állapot; összességében tehát a motivációhiányban mutatkozik meg.
A metioninnek alapvető szerepe van a fehérjeszintézisben.
A metionin a zsírbontásban is közreműködik. Rendkívül fontos szerepe van a fehérjék felépítésében. Ez az aminosav a fehérjék építőköve, a fehérjék pedig az izmoké. Izom nélkül pedig nincs zsírbontás. A metionin a karnitin alkotóeleme és segít a zsírok bontáshoz történő szállításában. (A karnitin rendkívül fontos anyag, amely nélkül nincs zsírsavbontás, mivel a karnitin a zsírsav szállítórendszer alkotója. A zsír tehát csak az ő segítségével alakítható energiává).
A folsav szorgalmasan dolgozik az életörömünk megvalósításán, főleg a metionin idegfehérje anyagcseréjében. Ekkor keletkezik ugyanis két idegátvivő anyag, a szerotonin és a noradrenalin. A szerotonin az agyunkban és az idegrendszerünkben csillapító-megnyugtató, boldogító szerepet tölt be, örömteli gondolatok édeni tájaira visz, és esténként egészséges álomba ringat.
A noradrenalin az aktív nappali örömgyártó, aki lelkesen vezet bennünket harcba a stresszproblémák ellen. Mindkét anyag a folsav segítségével szintetizálódik.
A B12-vitamin enzimatikus fő feladata a metionin előállítása, amely a meleg érzelmekről, szeretetről, örömről és jókedvről gondoskodik. A depressziós emberek agyának szinte mindig alacsony a metionin-szintje. A metionin gyakorlatilag csak állati eredetű táplálékban: húsban, halban, sajtban található. A B12-vitamin, a folsav és a metionin (továbbá a C-vitamin) olyan munkacsoportot alkot, amely igen élesen az agyra és az idegekre szakosodott. Ugyanis ez a 3 anyagcserehuszár segíti elő az ún. monoaminok felépítését.
Amennyiben nem jut megfelelő mennyiségű metionin a szervezetbe, úgy gyengül az immunrendszer, nő a betegség kockázata, és elhízáshoz vezet. Képes aktiválni a fehérjevérsejteket. Antioxidáns. Hiánya koleszterinszint emelkedéshez vezethet. Fájdalomcsillapító. Depresszióellenes. Kimutatták, hogy a vér hisztamin szintjét is csökkenti, ami az allergiás és a skizofréniás betegek számára lehet hasznos.
Segíti az izmok építését, megelőzi azok lebomlását. Kén tartalmánál fogva jótékony hatással van a bőr rugalmasságának megőrzésére, erősíti és védi a hajat és körmöket. Természetesen bizonyos túlterhelések hatására, mint például a testépítés; ez az igény jelentősen megnő, akár kétszerese is lehet. A főtt kukoricában, a burgonyában, a húsokban, halakban, szezámmagban és egyes növényi magokban található nagyobb mennyiségben.
http://www.biotechusashop.hu/enciklopedia/Metionin/
BCAA
Megakadályozza az izmok lebomlását (katabolizmus). Elősegíti az izomtömeg növekedését.
Az elágazó láncú aminosavak (BCAA-k) minden étrendben hasznos és hatékony szerepet töltenek be, sportágtól függetlenül. Ezek az aminosavak a leucin, az izoleucin és a valin.
Nyilván nem titok senki előtt, hogy az aminosavak a fehérjék építőkövei. Amikor fehérjedús ételeket eszünk, a gyomorban megemésztődve aminosavakra bomlanak, melyek eléggé kicsik ahhoz, hogy bekerülhessenek a véráramba. Ezek az aminosavak számos feladatot látnak el szervezetünkben a szövetek regenerálásától kezdve az agy optimális működéséhez szükséges kémiai anyagok előállításáig.
Mi a különbség az esszenciális és a nem esszenciális aminosavak között?
Az esszenciális aminosavakat szervezetünk nem tudja előállítani. Komplett fehérjetartalmú ételekből kell fedezni a szükséges mennyiséget (vagy nem komplett aminosav profilú ételek kombinációjából). Az esszenciális aminosavak a következők: hisztidin, leucin, izoleucin, lizin, methionin, fenil-alanin, triptofán és valin. A nem esszenciális aminosavakat szervezetünk vitaminokból és más aminosavakból képes előállítani.
Az esszenciális elágazó láncú aminosavak (BCAA-k) különös jelentőséggel bírnak a sportolók számára, mivel az izomban bomlanak le, nem pedig a májban. Emésztés után a fehérjék aminosavakra bomlanak, melyek egyaránt válhatnak az izmok építőköveivé, vagy energiaforrássá is.
Az izomzat 35%-a a BCAAk-ból épül fel, ezért érthető hogy ezek az aminosavak elengedhetetlenek az izomzat felépítéséhez.
Már néhány perces testi terheIés (edzés) után meg lehet állapítani a szervezet funkcionális aminosavkészletében ezeknek a BCAA-anyagoknak, különösen az L-leucinnak a hiányát. Ha ez a hiány nem, illetve túl későn egyenlítődik ki, az akadályozza, illetve késlelteti a kívánt izomzatgyarapodást.
http://shop.builder.hu/bcaa-aminosavak-a2764
Lizin – Életfontosságú néhány kritikus fehérje szintézishez.
Szükség van rá a növekedéshez, a szövetek regenerálódásához, gyógyuláshoz, valamint ellenanyagok, hormonok és enzimek képződéséhez.
Segít csökkenteni a hyoper-simplex-fertőzés előfordulását és/vagy megakadályozni azt.
Segíti a koncentrálóképességet.
Biztosítja az energiatermeléshez a zsírsavak megfelelő felhasználását.
Aki gyakran fáradt, nem tud összpontosítani, karikás a szeme, hányingere van, szédül, hullik a haja, vérszegény, lizin hiánya lehet.
Idősebbek, különösen a férfiak több lizint igényelnek.
A lizin bizonyos növényi fehérjékből pl. a búza gliadinjából és a kukorica zeinjéből hiányzik. Ezeket érdemes kiegészíteni lizinnel, így jobb fehérjeminőség lesz.
Ha náthakiütése vagy más herpes-simplex-fertőzése van, ajánlatos lizin készítményt szedni napi 3-6 g-os adagokban, továbbá lizindús ételeket fogyasztani.
Forrás: Earl Mindell – Vitamin Biblia
Arginin - A hipofízis (agyalapi mirigy) normális működéséhez van szükség.
Az ornitinnel, a fenilalaninnal és más neurokémiai anyagokkal együtt arginin kell, az agyalapi mirigy növekedési hormonjának szintéziséhez és elválasztásához.
Különösen a férfiak igényelnek sok arginint, mert az ondóhólyag váladékának fehérjéi 80%-ban ebből az aminosavból épülnek fel. A hiánya meddőséghez vezet.
Növeli a spermiumok számát.
Elősegíti az immunválaszt és a sebgyógyulást.
Segít a szervezet zsírraktárainak lebontásához és a megfelelő izomtónus fenntartásához.
Jó hatással van az izomtónusra, ha a várható erőteljes fizikai erőkifejtés előtt 1 órával veszi be.
Mindenkinek ellenjavallt az arginin készítmények és arginindús ételek, akiknek herpeszük van.
Semmiképpen ne adjuk növekedésben lévő gyereknek és skizofréniában szenvedőknek.
Forrás: Earl Mindell – Vitamin Biblia
A dinamikus aminosav kettős az ornitin és az arginin.
A legnépszerűbb aminosav-készítmények közé tartozik, mindenekelőtt azért, mert alvás közben (vagyis amikor a növekedési hormon elválasztódik) segíti az embert abban, hogy karcsúbbá váljék, és ugyanakkor formába hozza.
Míg bizonyos hormonok arra serkentik a szervezetet, hogy zsírt tároljon, addig a növekedési hormon zsírmobilizáló hatású, amitől nem csak csinosabbak, de egyben energetikusabbak is leszünk.
Az ornitin fokozza az inzulinszekréciót, és elősegíti, hogy az inzulin anabolitikus (izomépírtő) hormonként hasson, amit egyre fokozottabban alkalmaznak a testépítők.
Aki ornitint szed, annak testében az argininszint is megnő.
Az arginin így állandó körfolyamatban, az úgynevezett urea-ciklusban az ornitinből képződik, majd az arginin enzimes bontást szenvedve ismét ornitinné és ureává (karbamiddá) alakul.
Egyszerre érdemes szedni őket.
Forrás: Earl Mindell – Vitamin Biblia
Glutamin és Glutaminsav - az agy serkentésére szolgál. Nagy mennyiségű ammóniát képes megkötni glutamin alakjában, ez azért fontos mert az ammónia gátolja az agyműködést.
A gliutamin az agyban és a vesében egy enzim hatására könnyen glutaminsavvá bomlik.
Immunerősítő hatású.
És az egyetlen olyan nem szénhidrát, amely képes feltölteni a glikogén-raktárakat.
Javítja a szellemi képesség kifejlődését, javítja a megfigyelőképességet, csökkenti a szellemi kimerültséget. Intelligenciahányadost javít, még szellemi fogyatékosoknál is.
Enyhíti a fáradtságot.
Csökkenti a depressziót.
Egyesek szerint előnyös impotencia kezelésében.
Segít az alkoholizmus ellen.
Meggyorsítja a fekélyek gyógyulását.
Forrás: Earl Mindell – Vitamin Biblia
Aszparaginsav – A mérgező ammóniának eltávolításában vesz részt. Ezáltal a központi idegrendszert védi. Alapvető szerepet tölt be a központi idegrendszer optimális működésében. Fontos neurotranszmitter (ingerületátvivő) az agyban, mely segít megelőzni a hangulatingadozások elkerülését
Kedélyjavító. Fiatalító.
Segít a fáradsággal szembeni fokozott ellenállásban.
Ha atlétáknak aszparaginsav sóit (aszpartátokat) adtak, határozottan javult az állóképességük és kitartásuk.
Az ammónia káros anyag, és minél többet edzünk, annál több keletkezik belőle. Amennyiben viszont sikerül egy jó adagtól megmenteni az izmainkat ès a májat, akkor azáltal elősegitjük és javítjuk az optimális teljesítőképességet és regenerálódást. Az aszparaginsav csökkenti a vér ammóniaszintjét edzések után, így segítve a regenerációt.
Tehát pozitívan befolyásolja a máj és a belső szervek tisztulását, segíti a sejtek regenerálódását. A táplálék energiaátalakítása révén növeli a sejtek energiaszintjét, segíti a sejtek regenerálódását.
Méregtelenítő.
http://www.biotechusashop.hu/enciklopedia/Aszparaginsav/
Forrás: Earl Mindell – Vitamin Biblia
L-karnitin - Fontos szerepet játszik abban, hogy a szervezet raktáraiban található zsír energiává alakul.
L-Carnitine bizonyítottan öregedéslassító és regeneráló tulajdonságokkal rendelkezik.
A L-karnitint az energia szállítójaként is nevezhetjük, hiszen legfontosabb szerepe, hogy a hosszú szénláncú zsírsavakat átvigye az izomsejtek falán, a mitokondriumon keresztül.
Az L-karnitin mennyiségétől függ a szív állapota. Mérsékli az anginás rohamokat.
Jó hatással van a diabetes, máj- és vesebetegek emberekre. Parkinson és Alzheimer-kór kezelése során, diabetikus betegség és számos más betegség esetében mutatták ki hatását.
Segíti a súlyzós edzés utáni regenerációt
Enyhítheti a potenciaproblémákat, javíthatja a közérzetet, különösen idősebb emberekben, Az L-karnitin és/vagy az ALC napi 2-3 grammos mennyiségben fogyasztva kedvezően befolyásolja a sperma minőségét,
Az L-Carnitine-t aminosavakból, Lysine-ből és Methionine-ből állítja elő a szervezet.
Forrás: Earl Mindell – Vitamin Biblia
http://www.myproteinbolt.hu/l_carnitine_310
http://www.vitalzone.hu/l-karnitin-fogyaszt.html
Hisztidin
Fontos szerepet játszik a szövetek növekedésében és újjáépítésében, valamint a központi idegrendszer működését is elősegíti – csökkenti a nyugtalanságot.
Csökkenti a stresszt és az agresszivitást azzal, hogy stimulálja a nyugtató agyhullámokat.
Hogyan segíti elő az izomtömeg növekedést és a regenerációt: Segíti a szövetek növekedését és regenerálódását, beleértve az izomszöveteket is.
Támogatja a növekedést és a szöveti regenerációt. Így azon sportolók számára, akik izomnövekedést kívánnak elérni fogyasztása esszenciálissá válik.
Csökkenti az éhségérzetet. Javíthatja az emésztést. Csökkenti a vérnyomást. Részt vesz a fehér és vörösvérsejtek képezésében. Segít az ízületi-gyulladás kezelésében. Meghűlés-ellenes hatása van.
A hisztidin növelheti a szexuális teljesítményt azoknál a nőknél, akik nehezen érnek el orgazmust, hasonlóképpen a férfiak számára is hasznos.
L-Taurin - izom, energia, lélek, szem, alacsony hőmérséklet.
Glicin – A legegyszerűbb aminosav.
Segíthet az agyalapi mirigy csökkent működésének kezelését, és miután részt vesz a kreatin szintézisében (amely nélkülözhetetlen az izomműködéshez) eredményesen felhasználható a progresszív izomdystrophia terápiájában.
Újabban hypoglycaemiára is használják. (A glicin stimulálja a glukagont felszabadulását, ami azután glikogént mobilizál, és az ebből keletkező glukóz kerül a vérbe.
Gyomorsav-túltengésre jó lehet. Számos antacidum-kászítmény alkotórésze.
Forrás: Earl Mindell – Vitamin Biblia
D,L-fenilalanin – A fenilalaninnak keveréke, azonos mennyiségű D (szintetikus) és L (természetes) – fenilalaninból áll.
Az endorfinnak nevezett, morfinszerű hormonok képzésével és aktivizálásával erősíti és időben meghosszabbítja a szervezet saját fájdalomcsillapító reakcióját sérülések, baleset és betegség során.
Bizonyos enzimrendszerek a szervezetben állandóan elbontják az endorfinokat. A D,L-fenilalanin azonban gátolja ezeket az enzimeket, és így lehetővé teszi, hogy az endorfinok végezzék a feladatukat.
Azoknak az embereknek akinek krónikus fájdalmaik vannak, a vérükben és likvorukban, alacsonyabb az endorfin szint.
Miután a D,L-fenilalanin helyre tudja állítani a normális endorfinszinteket, ezáltal hozzásegíti a szervezetünket, hogy a fájdalmakat természetes módon csökkentse.
Viszont mivel szelektíven képes gátolni a fájdalmakat, érintetlenül hagyja a szervezet védekező mechanizmusait, a rövid fájdalmakkal szemben (pl. égés).
D,L-fenilalanin hatása gyakran megegyezik a morfin és ópiumszármazékok hatásával, vagy túlszárnyalja azokét.
Erős antidepresszáns hatás
A gyógyszerekkel szembeni előnyei: nincs hozzászokás, kombinálható más gyógyszerekkel, idővel fájdalomcsillapítás hatékonyabbá válik (tolerancia kifejlődése nélkül), akár 1 hónapig fájdalomcsillapító hatás.
Forrás: Earl Mindell – Vitamin Biblia
95. Ideghálózat - A jókedv alapja a jól működő ideghálózat.
A jókedvhez jól működő ideghálózatra van szükségünk.
Az olajozott működéshez óvni kell a sejthártyát, ugyanis ha az idegréteg összetapad, akkor az idegvégződések (receptorok) tízezrei előtt állja el a hormonok és a peptidek útját. Az idegek így nem képesek megfékezni az elszabadult stresszhormonok nyakló nélküli termelését sem, ezért állandósul az stresszes állapot.
Ahhoz, hogy oldható állapotban maradjon a sejthártya, C-vitaminra és lecitinre van szükségünk. Lecitint a patikákban is árulnak, de a szervezetünk is képes előállítani, ha elegendő kolin B-vitaminhoz (máj, tojássárgája, sörélesztő, búzacsíra) és inozit B-vitaminhoz (napraforgómag, diók, mogyorók, borsó, lencse) juttatjuk. Forrás: http://www.nlcafe.hu/eletmod/20080312/jokedv_dieta/
A vegetatív idegrendszer
A két részből álló vegetatív idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus részre oszlik. A szimpatikus területek az aktivitásért, a paraszimpatikus idegrendszer pedig a regenerálódásért felelős. A kettő közötti egyensúly - az igénybevétel és az ezt ellensúlyozó pihenés - felelős a kiegyensúlyozott, jó közérzetért.
Ha a túlhajszoltság miatt nincs lehetőség a regenerálódásra, felbillen a mérleg: ingerlékenység, feszültség, szorongás, alvászavar lesz a következmény. Éppen ezért fontos, hogy a pihenésre valamilyen formában - megfelelő alvásmennyiség, hétvégente délutáni heverészés, kertészkedés, sportolás, olvasgatás - mindig szakítsunk időt. A relaxációs módszerek úgyszintén eredményesek.
Forrás: http://www.informed.hu/eletmod/psych?article_hid=20872