Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


111 dolog mely boldoggá, még boldogabbá tesz 20

2023.02.01

96. A gyógyító Tao - A belső mosoly, és a hat gyógyító hang

A gyógyító tao olyan önsegítő rendszer, amelyet a betegsé­gek és a stressz gyógyítására illetve megelőzésére, továbbá az élet egyéb területeinek előmozdítására használhatunk. Legfon­tosabb fogalma az életenergia, azaz a chi növelése egyszerű módszerek és testgyakorlatok segítségével.

Ezt az életerőt azu­tán az akupunktúrás meridiánokon áramoltatjuk, és egészséggé, erővé, kiegyensúlyozott érzelmekké, alkotó szellemi megnyil­vánulássá alakítjuk.

A gyógyító tao mindenki számára elérhető, gyakorlati rend­szer, a több évszázados taoista gyakorlatok korszerűsített válto­zata.

Nincsenek benne rítusok, sem guruk, akiknek engedel­meskedni kell. A mestereket és a tanítókat nagy tisztelet övezi, de nem istenítik őket.

 

Mantak Chia mester a Gyógyító Tao néven ismert rendszer megalkotója valamint a New Yorki Gyógyító Tao Központ alapítója és igazgatója. Gyermekkora óta tanulmányozza a taoista életmódot és más tudományokat. Chia mester taoizmusbeli jártasságának és más rendszerek megismerésének eredmé­nye a Gyógyító Tao rendszer kidolgozása, amelyet ma már az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában számos városban tanítanak.

 

Ez a könyv - (MANTAK CHIA - A stressz életerővé alakításának taoista módszerei - (A belső mosoly — A hat gyógyító hang) ) - a rendszer első szintjének alapvető gyakorlatait mutatja be:

A belső mosolyt, és

A hat gyógyító hangot.

 

Az egész rendszer három szintből áll:

Az első szint a gyógyító energiára, a test megerősítésére és megnyugtatására összpontosít.

A második szint a negatív érzelmek erős pozitív energiává alakításával foglalkozik.

A harmadik szint pedig alkotó és spirituális gyakorlatok­ból áll.

 

A taoista szemlélet szerint a harmónia és egyensúly az egészség lényeges eleme. A testet egységes egésznek tekinti, ezért a test bármelyik részén — valamelyik szervben, mirigy­ben vagy szervrendszerben — kialakuló stressz vagy sérülés az egész testet gyengíti. A test ugyanakkor önmagát szabályozza, és ha erre lehetőséget kap, természeténél fogva az egyensúly irányába mozdul el.

A betegségeket az energia elakadásai okozzák. Túl sok vagy túl kevés energia a test egyik részében betegséget idéz elő az adott helyen, és stresszhatást gyakorol az egész testre.

A gyó­gyító tao megtanít bennünket arra, hogyan állíthatjuk helyre az egyensúlyt a chi felébresztésével és a szükséges területeken történő keringetésével.

A taoista szemléletben a test, a lélek és a szellem teljesen összefonódik. Ezért a kínai gyógyászatban a negatív érzelmek mint például a harag, a félelem vagy a kegyetlenség valamint a túlzott pozitív érzelmek, mint a túl nagy öröm vagy a túl sok izgalom egyaránt károsítják a szerveket és a társszerveket, és betegséghez vezetnek. A jelen könyvben tárgyalt „belső mo­soly" és a „hat gyógyító hang" egyaránt segítenek az érzelmek kiegyensúlyozásában, illetve az egészség javításában.

A taoizmust tekinthetjük az akupunktúra édesanyjának, amely olyan modern testorientált terápiákat ihle­tett meg, mint például az akupresszúra, a rolfing vagy a Feldenkrais-féle módszer.

A taót sokféleképpen nevezték már: „a természet törvényének", „a természet rendjének", „az évsza­kok ciklikus változásának", „művészetnek", „módszernek", „erőnek", „vezérlő útnak".

 

A betegségek az energia szintjén kezdődnek - A stressz világa

Egy betegség akár évekig létezhet anélkül, hogy a fizikai szinten megjelenne. Lehet, hogy valahol elakad az energia, vagy lecsökken az energiaszint, ami a chi egyensúlyának meg­bomlásához vezet az adott testrészen vagy szervben. Minél ha­marabb észleljük az egyensúly hiányát, annál több időnk marad a helyreállítására.

 

Az elsődleges megelőzés a chi megőrzése, növelése és át­alakítása kell legyen.

Ha már volt valamilyen súlyos betegségünk, megelőzhetjük a visszaesést, például szívinfarktus esetén elkerülhetjük a következőt. Akinek beteg a veséje vagy rendszeresen fáj a háta, ezzel a módszerrel megakadályozhatja hogy állapota tovább romoljon.

Az elsődleges megelőzés a chi tehát az energia szintjén kezdődik.

A taoista gyógyászatban feltérképezzük a szervek energiavezetékeit, amelyek a szervből kiindulva az egész testet behálózzák.

Az energia elzáródása (torlasza) vagy az energiaszint csökkenése árt a szerveknek mert a szükségesnél kevesebb energiát kapnak, és nem tudják elvezetni a szervekben illetve vezetékekben megrekedt káros energiát.

A taoizmus a negatív érzelmeket az alacsony szintű energi­ákhoz sorolja. Sokak életét tölti ki a harag, bánat, depresszió, félelem, aggodalom vagy más negatív energia. Az ilyen típusú energiák megfosztanak az életerőnktől, előbb-utóbb krónikus betegséget okoznak. Az igazi belső mosoly az egész testre hat, a szervekre, a (belső elválasztású) mirigyekre, az izmokra va­lamint az idegrendszerre. Megnöveli az energiaszintet, ami gyógyító hatású, az energiaszint pedig tovább emelhető.

 

Ha tudjuk, hogyan őrizhetjük meg, hogyan növelhetjük illetve hogyan alakíthatjuk át a chít, több energia áll majd rendelkezésünkre az elzáródások megnyitásához testünk védekező erőinek növeléséhez és a betegségek megelőzéséhez.

Boldogan, egészségesen élhetünk, és idősebb korunkban is megőrizhetjük egészségünket — ahelyett, hogy egyik betegség­ből a másikba esnénk, vitalitásunk, életkedvünk töretlen marad.  A taoista rendszer célja, hogy segítsen bennünket egészségesen betegségek nélkül élni, hogy mi is segíthessünk ember­társainkon.

A saját egészségünkre fordított energia a legjövedelmezőbb befektetés

 

Ha nem tartjuk fenn a kapcsolatot belső énünkkel, ha nem figyelünk önmagunkra, nehezen veszünk észre bármilyen belső változást.

Sokan vannak, akik minden energiájukat a pénzkeresésnek szentelik, míg egyszercsak életerejük elfogy, és megbetegsze­nek. Egyre több időt és pénzt kell kórházra, műtétekre, gyógy­szerekre költeniük, és végül idejük java részét ágyban töltik.

Sokan vannak, akik azzal érvelnek: „Nincs időm gyakorolni, annyira lefoglal a munkám, a társasági élet, a tanulás vagy a gyereknevelés".

Ha növeljük testi, lelki és szellemi energiaszin­tünket, elménk kitisztul, frissességünk, rugalmasságunk nő, rö­videbb idő alatt elvégezhetjük a munkánkat, kiegyensúlyozot­tabbak, nyugodtabbak leszünk.

 

A belső mosoly

Az őszinte mosoly szeretetteljes energiát sugároz, amely gyógyít és melegít. Emlékezzünk vissza egy olyan alkalomra, amikor betegek vagy feldúltak voltunk, és valaki — talán éppen egy idegen — kedvesen ránk mosolygott, mi pedig mindjárt jobban éreztük magunkat. Az egyik tanítványom mellrákból gyógyult fel a belső mosoly állandó gyakorlásával.

A régi Kínában a taoista mesterek felismerték a mosoly ere­jét. Önmagukon gyakorolták a belső mosolyt, amely mozgatta a chít, és magas szintű energiát hozott létre, egészséget, boldog­ságot, hosszú életet biztosított. Amikor önmagunkra mosoly­gunk, szinte fürdünk a szeretetben, a szeretet pedig gyógyít és fiatalít.

A belső mosoly a mosolygás energiáját életfontosságú szerveinkhez és mirigyeinkhez irányítja.

 

A belső mosoly nagyon hatásos az élet stresszhelyzeteinek oldásához. A társadalom dollármilliókat költ arra, hogy valami­lyen módon megszabaduljon a stressztől, feloldja azt. Ezek a megoldások gyakorta mégis csak részleges és átmeneti enyhü­lést nyújtanak.

A belső mosoly szoros kapcsolatban áll a csecsemőmiriggyel, és fokozza annak működését. A taoista rendszerben a cse­csemőmirigy a magasabb szintű megvilágosodás, a szeretet és az éltető chi székhelye. A stresszhelyzeteket elsőként a cse­csemőmirigy sínyli meg. Dr. John Diamond a „Testünk nem hazudik" (Your Body Doesn't Lie) című könyvében bemutat egy tanulmányt, amely szerint a csecsemőmirigy a legfőbb ve­zérlő szerepét játssza, mivel az életadó energiákat irányítja a testünkben.

Sir Macfarlane Burner, ausztrál Nobel-díjas kutató a rákról szóló tanulmányában azt javasolja, hogy a csecsemő­mirigy működésének serkentésével növelhető a rák leküzdésé­nek esélye. A csecsemőmirigy termeli többek között az ún. T- sejteket (tímusz-sejtek). A T-sejtek feladata, hogy felismerjék és elpusztítsák a rendellenes sejteket. Testünk naponta több milliárd sejtet hoz létre, ebből természetesen néhány rendelle­nes. Ha a csecsemőmirigy hormonja nem aktivizálja a T- sejteket, akkor a rendellenes sejtek elszaporodnak, és kialakul a klinikai rák. A csecsemőmirigynek tehát felnőtt korunkban is döntő szerep jut a rák megelőzésében.

Az alkalmazott kineziológiában létezik módszer a csecse­mőmirigy állapotának mérésére, ezzel a módszerrel a belső mo­soly hatékonyságát is érzékelhetjük. Végezzük el a következő próbát a partnerünkkel: Érintsük meg partnerünk csecsemő­mirigyét a második borda és a szegycsont találkozásánál, a to­rok alatt. A partner egyik karját nyújtsa ki oldalra, közben pró­báljuk lenyomni a kezét. A partner először savanyú arckifejezést vegye fel, azután mosolyogjon. Figyeljük meg a különbséget. Ez bizonyítja, hogy a mo­solygással aktivizáljuk a csecsemőmirigyet.

 

Nektárszerű illetve mérgező váladékok:

A taoista bölcsek szerint mosolygáskor szerveink nektársze­rű nedveket választanak ki, amely az egész testünket táplálja.

Ellenben, ha dühösek vagyunk, félünk vagy feszültek vagyunk, szerveink mérgező anyagot választanak ki, amely elzárja az energiavezetékeket, lerakódik a szervekben, csökkenti az étvágyat, emésztési zavarokat okoz, növeli a vérnyomást és a pulzust, álmatlanságot és rossz hangulatot kelt.

Amikor a szerveinkre mosolygunk, kitágulnak, meglágyulnak, nedvességtartal­muk nő, így hatékonyabban működnek. Ezáltal a máj például nagyobb helyen képes a tápanyagok tárolására, valamint a méregtelenítésre.

A belső mosoly gyakorlása a szervekben kezdődik. Ezek kapcsolatban állnak a vegetatív idegrendszerrel, amely a szervek és mirigyek működését szabályozza. A szemek észlelik el­sőként az érzelmi jelzéseket, és stressz- vagy vészhelyzetben serkentik a szervek illetve mirigyek működését (vészreakció), majd a krízis elmúltával ismét lelassítják. Ideális esetben a szem kiegyensúlyozott, nyugodt reakciószintet tart. Egész testünket ellazíthatjuk pusztán a szemünk ellazítása által, ily mó­don energiát szabadíthatunk fel az éppen aktuális tevékenység­hez.

Stresszhelyzetben, heves érzelmi reakció esetén, haraggal vagy félelemmel telve szerveink elzáródnak, teljesítőképessé­gük csökken. Emiatt sok energiát veszítünk, megfáradt, unal­mas, színtelen emberek leszünk, akikből hiányzik majd az éber­ség és a vidámság. A tanulás vagy új ötletek kidolgozása nehe­zünkre esik, hiába kényszerítjük magunkat a tanulásra, az anyag nem marad meg a fejünkben, és a tanultakat nem tudjuk feldol­gozni. A taoista rendszer szerint szerveink, érzékszerveink és testrészeink ugyancsak részt vesznek a tanulásban.

Amikor mosolygunk szerveinkre, érzékszerveinkre és miri­gyeinkre, kapcsolatba lépünk és kommunikálunk velük.

Ha fáradtak vagyunk vagy félünk, szerveink és érzékszerve­ink bezáródnak. A testünk sem fogadja el azt, akit nem kedve­lünk, ezzel megnehezíti, akár meg is akadályozza, hogy az illető véleményét, tanításait befogadjuk.

 

A hallás energiájának főforrása

A hallás energiájának fő forrása a vese és társszerve, a húgyhólyag. Amikor például a vese jól működik, éberebbek vagyunk, és könnyebben tanulunk. A vese a fülbe nyílik. A hallószerv, a hallás nagyon fontos a tanulásban. Amikor a vese erőteljesen működik, élesedik a hallásunk, amely segíti a tanulást.

A húgyhólyag segédkezik a mérgező folyadékok eltávolítá­sban, ezáltal tisztítja a vért, a folyadékok pedig szabadabban áramolhatnak. A húgyhólyag gyengesége ártalmas a vese működésére is.

 

A beszéd energiájának főforrása

A beszéd energiájának fő forrása a szív valamint társszerve a vékonybél. A szív gondoskodik a tanulási kedvről, és a szív az öröm székhelye is. Érdeklődés híján nehezen megy a tanulás. A tanulás titka az öröm, a szórakozás és az élvezet. Ha ezek adottak, az egész testünk magába fogadja a tanulnivalókat. A szívben van még a becsület és a tisztelet székhelye. A tisztelet megnyitja a szívet. A nyelv a szívhez kapcsolódik, akadálymentes kapcsolat esetén pedig hozzáláthatunk az elme programozá­sához, hogy a tanulás során a szilánkok a helyükre kerüljenek és egésszé álljanak össze.

 

Útmutató a szupertanuláshoz

Mosolyogjunk a tanulás egész ideje alatt. Mosolyogjunk azokra a szervekre illetve testrészekre, amelyek ellenállnak az új gondolatoknak. Például, ha a szívünk nem hajlandó meg­nyílni, befogadni, mosolyogjunk rá, ezzel felszabadítjuk a tanu­láshoz szükséges örömöt. Ha a májunkban sok a harag, addig mosolyogjunk rá, amíg meg nem nyílik.

Hagyjuk, hogy kezünk, lábunk, fejünk, mellkasunk, sze­münk, orrunk, szájunk, fülünk, nyelvünk, végbélnyílásunk stb., tehát az egész testünk kivegye a részét a tanulásból. Például, ha egy új számítógéppel ismerkedünk, képzeljük el, hogy mi va­gyunk a számítógép vagy tegyünk úgy, mint egy számítógép. „Lépjünk bele" és értsük meg — használjuk kezünket, szemün­ket, fülünket stb., hagyjuk, hogy mindannyian kapcsolódjanak ahhoz, amit meg akarunk tanulni.

 

Mosolyogjunk az érzékszerveinkre, hagyjuk, hogy kinyíl­janak, és könnyedén, boldogan tanuljanak.

A megnövekedett energia növeli képességeinket és ru­galmasságunkat.

Amikor energiaszintünk nő, több energia jut képességeink bővítésére, rugalmasabban cselekszünk, tisztábban látjuk, mit akarunk és hogyan érhetjük el.

 

Mosolyogjunk a pajzsmirigyre és a mellékpajzsmirigyre

Mosolyogjunk a nyak elülső részére, ahol a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy található. Ez a beszéd erőközpontja, ha elzá­ródik, elakad az energia. Ha feszült vagy visszafogott, nehezen tudjuk kifejezni magunkat. Elszáll a bátorságunk a tömeg előtt és a kommunikáció abbamarad. Mosolyogjunk a pajzsmirigyre, és érezzük, hogy a torkunk kivirágzik (2.14. ábra).

A torok a beszéd erőközpontja

 

Mosolyogjunk a csecsemőmirigyre

Engedjük, hogy a mosoly energiája a csecsemőmirigyhez áramoljon, amely a szeretet és a tüz valamint a chi és a gyógyí­tó energia székhelye is.

 

Mosolygással űzzük el a negatív érzelmeket

Gyakoroljunk stresszhelyzetben, ha félünk, haragszunk vagy depresszió gyötör. Mosolyogjunk arra a testrészre, ahol a fe­szültséget, terhelést érezzük, és figyeljük, míg a negatív energia fokozatosan pozitív energiává, életerővé alakul. Ezek a kimerí­tő, negatív érzelmek pozitív energiává alakulnak. Mosolyog­juk el" az ártalmas érzelmeket. A mosoly energiája képes élet­erővé alakítani olyan negatív emóciókat, mint például a harag, a stressz, a félelem vagy a türelmetlenség — feltéve, ha eleget mosolygunk ezekre az érzelmekre.

 

Mosolygással űzzük el a fájdalmat és a betegséget

Ha testünk bármelyik részén fájdalmat vagy kellemetlensé­get érzékelünk, illetve ha valamelyik szervünk megbetegedett, mosolyogjunk minél többet ezekre a részekre; töltsünk több időt velük, mosolyogjunk és beszéljünk hozzájuk, figyeljünk a visszacsatolásra mindaddig, amíg érezzük, hogy ellágyulnak és megnyílnak, színük pedig felélénkül, kivilágosodik.

 

A szervek túlhevítése

Mi okozza egy szerv működésének zavarát? Számos oka le­het. A városiasodott társadalom fizikai és érzelmi stresszel telíti az életünket: túlnépesedés, környezetszennyezés, sugárzás, egészségre ártalmas ételek (pl. gyorsétkeztetés), vegyi adalék­anyagok, szorongás, magány, helytelen testtartás, hirtelen vagy túlzott fizikai megterhelés. Mindezek külön-külön és együtte­sen feszültséget okoznak, ami eltorlaszolja a testben a szabad energiaáramlást, emiatt a szervek túlhevülnek.

Ráadásul a betondzsungelből, amelyben élünk, hiányoznak a természet biz­tonsági szelepei: a fák, a nyílt terek, az áramló vizek, amelyek üdítő és tisztító energiát adnak. A folyamatos túlhevülés követ­keztében a szervek összehúzódnak és megkeményednek. Ez akadályozza működésüket, és betegséget okoz.

 

A New Yorki Gyógyító Tao Központtal együttműködő egyik sebész jelenté­sében olvasható, hogy a szívinfarktusban elhunyt betegek szíve úgy néz ki, mintha megfőzték volna!

Egy régi taoista közmon­dás szerint: „A stressz megfőzi az agyad"

A kínai gyógyászat tanításai szerint minden szervet egy zsákszerű képződmény vagy membrán, ún. pólya vesz körül, amely szabályozza a hőmérsékletet. Ideális esetben ez a hártya átereszti a felesleges hőt, ami a bőrön át a természetből szárma­zó üdítő életenergiára cserélődik.

A fizikai vagy érzelmi fe­szültség okozta túlterhelés a hártyát vagy pólyát a szervhez ta­pasztja, emiatt a pólya nem képes a bőrhöz vezetni a felesleges hőt, és nem képes felvenni onnan a hűsítő energiát. A bőrt el­zárják a mérgező anyagok és a szervek túlhevülnek.

A hat gyó­gyító hang felgyorsítja a hőcserét az emésztőrendszeren illetve a szájon keresztül. Az emésztőrendszer több mint 6 méter hosszú, és a szájtól a végbélnyílásig halad a test közepén, mint egy csővezeték a szervek között. Segít eltávolítani a felesleges hőt a pólyákból, továbbá hűti és tisztítja a szerveket és a bőrt.

Ami­kor a hangokat és a hozzájuk tartozó testtartásokat megfelelő sorrendben gyakoroljuk, az emésztőrendszer egyenletesen el­osztja a test hőjét, mindegyik szerv a megfelelő hőmérsékleten működhet.

 

A hat gyógyító hang - A gyógyító és megelőző hangok

A hat gyógyító hang mindennapos gyakorlása helyreállítja és fenntartja a nyugalmat valamint a jó egészséget. Fokozódik a nemi öröm, és javul az emésztés. Az olyan kisebb panaszok, mint a megfázás, influenza vagy torokfájás könnyen elkerülhe­tők illetve megszüntethetők.

Számos pszichológus meg­tanította betegeinek a hat gyógyító hangot a depresszió, a szo­rongás vagy a harag feloldására, a masszőrök, csontkovácsok a gyógyulás felgyorsításához alkalmazzák a hat gyógyító hangot, miközben maga a gyógyító is kevesebb energiát veszít.

A gyógyító taót gyakorlók közül sokan elhagyhatták az altatókat, nyugtatókat, fájdalomcsillapí­tókat és a savközömbösítő szereket.

A taoista mesterek meditációik során évezredekkel ezelőtt felfedezték azt a hat hangot, amelyek frekvenciája optimális állapotban tartja a szerveket, megelőzi és enyhíti a betegsége­ket.

Rájöttek, hogy egy egészséges szerv megadott frekvencián rezeg. A hat gyógyító hanghoz kidolgozták a megfelelő test­helyzeteket, amelyek aktiválják a szervek akupunktúrás meridi­ánjait, azaz energia-vezetékeit

A gyakorlatban szereplő hat szervnek van egy-egy társ­szerve, amely hasonlóan és vele összhangban működik. Amikor egy szerv gyenge vagy túlhevült, a társ-szervét is hasonló hatás éri. Megfordítva is igaz, a megfelelő gyógyító hang illetve testtartás gyakorlása gyógyítja az érintett szervet és a társ­szervet is.

Források: MANTAK CHIA - A stressz életerővé alakításának taoista módszerei - (A belső mosoly — A hat gyógyító hang)

http://napidoktor.hu/blog/termeszetesen/szelid-gyogymodok/milyen-a-taoista-gyogyaszat/

http://www.tao-taichi.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5&Itemid=5

http://www.napfenyes.hu/eloadasok/eloadas/218/Varadi-Tibor-Taoista-gyogyaszat-alapjai