Segítő emberek 1
https://www.azuton.hu/coachok Coachok
http://pozitivemberek.hu/kategoriak/48 Segítők, coachok
http://mipszi.hu/pszichologuskereso
Csapatunk elkötelezett az emberek iránt, a társadalom iránt.
Szolgáltatásainkkal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen váljunk felelősségteljes, nyitott érett emberré, azért hogy magunknak és hozzátartozóinknak jobb életet tudjunk biztosítani.
Örömmel tölt el minket, ha láthatjuk, hogy programjaink résztvevői nem csak jól érzik magukat a képzéseken, de hosszútávon hasznosítani képesek a tanultakat és együtt örülünk sikereiknek.
Várfalvi Balázs coach - ,,Amikor együtt dolgozunk, te vagy a középpontban."
8 éve foglalkozom személyes és szervezeti hatékonyság fejlesztésével. Ebben vállalati fejlesztő programok (tréningek, coachingok, vezetési tanácsadás), személyes életviteli tanácsadás, spirituális gyógyítás kapott és kap helyet.
,,Bármilyen formában dolgozunk is együtt, a célom, hogy a nehézséget okozó életterületeden az általad megfogalmazott célok érdekében, az általad elvárt eredményeket tudd megvalósítani. Ami ezt hátráltatja, azt tudd elhagyni, ami ezt erősíti, azt hozd elő magadból. Képes legyél olyan eredményeket elérni, melyekhez a jelenlegi gondolkodásoddal, szokásaiddal, ismereteiddel nem tudsz eljutni. Ehhez tudást, önismeretet, inspirációt szerezhetsz az általam vezetett programokon.” – (Várfalvi Balázs coach) http://www.eletvital.hu/varfalvi_balazs
,,Meggyőződésem, hogy az elmélet önmagában nem sokat ér, ahhoz hogy fejlődjünk és jobbá tegyünk az életet saját magunk és a körülöttünk élők számára nem kerülhetjük el a gyakorlati cselekvéseket. A munkát helyetted nem végzem el, de megmutatom azokat a módszereket, életfelfogást és érékeket, ami engem is átsegít a nehézségeken, és amelynek gyakorlása által folyamatosan képes vagyok fejlődni és egyre inkább kiteljesedni.” (Zilahy Tünde kommunikációs menedzser) http://www.eletvital.hu/zilahy_tunde
"Csak el kell kezdeni táncolni, és a zene majd megjön valahogy." – Zorba
Életmódközpontok. Jógastúdiók.
http://tudat-om.hu/kik-vagyunk/ Földi Gábor és Némethi Erika
Némethi Erika
A Tündérszív bloggere, egy "elszabadult erdőtündér" a szeretetről, szerelemről...
Közgazdász vagyok, 2 lábbal a földön, de közben prána-tanfolyamokat végeztem, kristálygyógyítást tanultam, de jártam SVT tanfolyamra is.
Ezek azonban mind csak szem-fel-nyitogatók voltak ahhoz az emlékezéshez, melynek során felismertem: ki vagyok valójában. Szeretetből vagyok – ahogyan Te is. Épp ezért szeretnék a segítőd lenni, hogy közösen haladhassunk egy olyan úton, melyen megtanulhatsz a SZÍVEDDEL LÁTNI, és dönteni! Fantasztikus kaland lesz!
...és Földi Gábor, egy különleges segítő ...
egy férfi, akitől a szeretetről, elfogadásról a legtöbbet tanultam. Valaki, aki sosem ítélkezik, aki előtt bátran vállalhatod önmagad, aki talán az "átlagember" szemében időnként fura különcnek tűnhet.
Különlegességét abból meríti, hogy az univerzumról hozott tudását – többünkkel ellentétben – nem felejtette el a születésekor. Emlékeiben őrzi megannyi más dimenzió tapasztalásait.
Furának tűnhet, de ha meghallgatod, a látásmódodban összeállnak a képkockák egy majdnem egésszé, és választ kapsz sok-sok kérdésedre az ÉLET-ről.
http://tundersziv.hu/eloadasok/onelfogadas-est
https://tundersziv.hu/onismereti-programok/energia-eloadas
http://tudat-om.hu/kirandulj-velem/
https://www.youtube.com/watch?v=1zPSEQXQkKE
https://www.youtube.com/channel/UCDKEjCR4DL60sPQ-_tt3V8g/videos
https://tudat-om.hu/kurzus-kategoria/eloadas/
https://tudat-om.hu/kurzus-kategoria/kurzus-tanfolyam/
https://tudat-om.hu/kurzus-kategoria/elvonulas-tabor/
|
Vannak álmaim, céljaim és a megvalósításukhoz tervem, elkötelezett vagyok a céljaim iránt. Erős kezet nyújtok, ha kell, ha szeretetre vágysz, átölellek. Nem mutatom minden helyzetben erősnek önmagam, ha az élet térdre kényszerít, felvállalom a gyengeségem is, melyet elfogadok, majd újra talpra állok és követem tovább az álmaim, a céljaim, elkötelezetten, töretlenül. Sosem azt mondom, amit hallani akarsz, hanem azt, amit mondani akarok, amit a legőszintébbnek érzek. Mindig hű vagyok önmagamhoz, az elveimhez, a barátaimhoz és a társamhoz. Nem azt teszem, amit mondanak, hanem amit a szívem diktál, amit a leghelyesebbnek érzek, amivel nem ártok senkinek. Ha elesel, felsegítlek, s ha bánt van valaki, oltalmazlak, ha kell, akár életem utolsó pillanatáig. Ki vagyok én? Az vagyok, pont az, akinek látni akarsz... |
http://oriah-morzsai.blogspot.hu/2011/11/reiki-ot-alapelve.html https://www.blogger.com/profile/08800985120858254733
Próbálok segíteni mindenkinek, aki hagyja. Spirituálisan és anyagilag egyaránt. Aki elfogadja, annak tudok, aki nem fogadja el, annak nem tudok. Gyurkovics László
http://szolgakurzus.blogspot.hu https://www.blogger.com/profile/11350018240164017442
Tóth László - lelki segítő (met.pszichoterapeuta-speciális tanácsadó)
,,Nem leküzdenie kell a problémát, hanem elengedni, a lelki okokkal együtt, a félelmet fel kell cserélnie az Önbizalommal, Önszeretettel. A belső egyensúly megteremtésével (testi-lelki-szellemi ) túl fog jutni a problémáján.
Nincs mitől félned az egész az elme szüleménye, minden kétséget ö táplál, nézz szembe Önmagaddal, szeresd magadat, hogy másokat is el tudj fogadni.
Erősítsd pozitív dolgokkal Önmagadat!
Ti döntitek el, hogy melyik oldalt használjátok, a félelem, szorongás ajtaját nyitjátok ki vagy a szeretet, félelmek nélküli élet ajtaját, ahol az igazság rejtőzik, hogy nincsen miért szégyenkeznetek.
Ha Önmagatok szeretetét megtanuljátok, ehhez néha elég a tudatalatti Önmagunk általi áthangolása, akkor megnyílik magától a kijárat mások befogadásához.”
- Tóth László - lelki segítő (met.pszichoterapeuta-speciális tanácsadó). Ha segítség kell, megtalálsz valamelyik elérhetőségemen: http://lelekmasszazs.gportal.hu )
,,Fejlődésünk során különféle érzelmek irányítják életünket, megélünk örömöt,boldogságot,bánatot, szomorúságot szerelmet, gyűlöletet, elfogadást, haragot, dühöt, megbocsátást és elengedést lelki szintünktől függően. Rezgéseink irányítják életünket, rezgésszintünk magassága a mérce, hogy vonzunk illetve taszítunk más embereket. Ha gyermeki őszinteségünket, tisztaságunkat, nyíltságunkat éveink folyamán meg tudnánk őrizni (és ezt mindenki megtenné), a Földön nem lenn szükség hatalmi harcokra, háborúkra békesség és szeretet irányítaná lépteinket. De a megvilágosodásig eljutni nem a legkönnyebb feladat vagy hosszú évek munkája vagy egy pillanat szükségeltetik hozzá. Ugyanígy vagyunk betegségeinkkel, problémáinkkal. Vagy küzdünk ellene vagy elfogadjuk a helyzetünket és megbocsátunk a lelki ok vagy okok okozójának és elengedjük. Természetesen ez csak a kezdés, a tényleges gyógyulás kezdete lehet, van akinek nem szükséges betegséget átélni ahhoz, hogy a lelki fejlődés az útkeresés vágányához érjen, de többségünknek erre van szüksége ahhoz, hogy felfogja helyzetét és végre felelősséget vállaljon saját sorsa alakulásáért. Ahhoz, hogy egy betegségből felgyógyuljunk, több kell, mint a sebészkés segítsége, több kell mint tabletták, antibiotikumok, antidepresszánsok szedése. Az emberi lélekkel is foglalkozni, a lelki kiváltó lelki okokkal is, hiszen addig amíg ezek nem kerülnek felszínre addig nem tudjuk feldolgozni problémánkat. Eldönthetjük, hogy maradunk a megszokott mások kezébe adom sorsom irányítását és majd csak megoldják helyettem vagy saját kezembe veszem a sorsom irányítását, elfogadva azt a tényt, hogy semmi sincsen véletlenül.”
- Tóth László - lelki segítő (met.pszichoterapeuta-speciális tanácsadó), Ha segítség kell, megtalálsz valamelyik elérhetőségemen: http://lelekmasszazs.gportal.hu
,,Kerner Tibor vagyok, az önfejlesztés szerelmese. Hiszek abban, hogy sikereink az életben egyenesen arányosak személyiségűnk fejlettségi szintjével, ezért megszállottan hiszek az egész életen át tartó tanulás és személyiségfejlesztés szükségességében.
A célkitűzésem a társadalmunkra ma jellemző negatív gondolkodás egy nemzedék alatt — 2040-ig - történő gyökeres átalakítása, hogy az önbecsüléshiány levetkőzésével a génjeinkben ott rejlő kreatív magyar zseni újra korlátok nélkül szárnyalhasson.
E cél jegyében alapítottuk meg feleségemmel a Kerner Training személyiségfejlesztő vállalkozást, amely a következő területeken nyújt minőségi képzéseket:
-Élettervezés,
-Időgazdálkodás,
-önbizalomnövelés,
-Pénzügyi Intelligencia,
-Pozitív Gondolkodás és
-Harmonikus Párkapcsolat (utóbbit mint az amerikai Mars Venus Success Coaching magyarországi franchise partner).”
Legyél sikeresebb a legjobb személyiségfejlesztő tippek alkalmazásával. Töltsd le most. https://kerner.lpages.co/onfejlesztes1/ 400 önfejlesztési ötlet
Ha ez a gyűjtemény tetszett, akkor érdemes felkeresni a honlapunkat, ahol további ingyenes anyagokat, és rengeteg önfejlesztési anyagot talál.: www.kernertraining.hu
,,Sikereink az életben egyenesen arányosak személyiségűnk fejlettségi szintjével.”
Szabó Gábor
A Reiki számomra nem csak egy kézrátételes gyógymód, hanem egy szemléletmód és szellemi út is, mely a gondolatok és érzések kiegyensúlyozásán keresztül segít a harmonikusabb és boldogabb élet megteremtésében. Hiszem, hogy mindenki képes saját kezébe venni életét, egészségét, boldogságát és ebben igyekszem támogatni a hozzám forduló embereket.
Forrás: https://jikidenreiki.hu/bemutatkozas/
Péter Tamás
Mester hipnotizőr, coach és reiki mester vagyok.
Régóta foglalkoztat az elme hatalma, hogy milyen fantasztikus dolgokat lehet elérni az elménk csodálatos erejével. Racionálisan gondolkodó embernek tartom magam, így eleinte az akaraterővel, a kitartással, s egyéb hasonló tulajdonságokkal párosítottam az elménkben rejlő erőt.
Ahogy új módszereket és új gondolatokat ismertem meg, elkezdett bővülni, változni ez a paletta,
míg a hipnózisban megtaláltam azt a hatékony eszközt,
ami számomra szélesre tárta elménk csodálatos képességeinek tárházát.
Rengeteget fejlődtem az elmúlt években,
megértettem, hogy mi teremtjük meg tudatosan vagy tudat alatt
mindazt, ami velünk történik: érzéseinkkel, gondolatainkkal, szavainkkal és cselekedeteinkkel.
Megértettem azt is, hogy nem csak megérteni kell ezeket,
hanem hinni és e szerint élni is.
S ez utóbbi kettő a nagyobb kihívás, s egyben ez eredményezi a legtöbb változást is.
A fejlődés és az önfejlesztés elkötelezett híve vagyok, így nagy örömmel segítek abban, hogy mások is felfedezzék és kiaknázhassák a bennük rejlő lehetőségeket. Az általam használt módszereket is ez alapján választottam ki.
Ha nyitott vagy rá, a hipnózis segítségével megoldást találhatsz problémáidra, választ kaphatsz kérdéseidre tudatalattid felhasználásával.
Ha nem hiszel a hipnózisban, vagy racionálisabb megoldást keresel problémáidra, akkor a coaching folyamatot ajánlom neked, ahol is célorientált beszélgetésekkel, elgondolkoztató kérdésekkel és coaching eszközeimmel segíthetek,
hogy megtaláld és a felszínre hozd belső erőforrásaidat, erősségeidet, mellyel meg tudod oldani a problémát és el tudod érni céljaidat.
Ha szeretnéd megváltoztatni az életed, megoldani a problémáidat, elérni céljaidat, keress bátran!
További információk:
Balázs Attila
Köszöntöm nagy tisztelettel.
Balázs Attilának hívnak, Sokan Cédrusként ismernek.
Mottóm, feladatom: “A Legnagyobb Ajándék A Földön, Szolgálni Másokat” – 1994 óta ezt teszem.
Megjártam Mennyet és Poklot , Mélységet és Csúcsot. Célom az volt, hogy nyugalmat leljek, kérdéseimre választ kapjak. Út-keresésem során megtanultam, magamba szívtam fontos értékeket , eszenciákat. Magamévá tettem a Kelet és Nyugat Hipnózisát, a Keleti Gyógyászat lényegét, sorsot változtató szemléletét, 17 masszázs terápiát, energiagyógyászati irányzatokat, a természetgyógyászatot stb.
Találkoztam kóklerekkel, Félistenekkel, Istenekkel, lelkemet mind – mind emelte – gyúrta, mégis, a legtöbbet betegeimtől, tanulóimtól kaptam. Általuk tanultam, fejlődtem, fejlődök a legtöbbet.
Nagyon sok NAGYSZERŰ TANÍTÓTÓL, szakembertől tanultam (hazánkban és külföldön egyaránt), akikre mai napig hálás szívvel gondolok.Leküzdöttem a depressziót, legyőztem a rákot, szembenéztem a halállal, a kilátástalansággal,
megismertem ön-magam, felszabadítottam Teremtő Erőimet, s gyógyítottam sebeim.
Minden ember szeretne boldog lenni, egészséges, sikeres, kiegyensúlyozott. Sokan keressük a helyünket az életben, sokan keressük a válaszokat a miértekre, vagy megjelenik a hogyan tovább kérdése bennünk.
Célom hogy segítsek, mint egy jó tréner.
További szakmai információk :
Baráti Üdvözlettel
Balázs Attila
http://www.misztikusiranytu.hu/rolunk/
Masszázs oktató, hipnózis oktató. 19 éves koromban úgy döntöttem életemet, két kezemet mások segítésére-szolgálatára fogom használni. 1996 év végén megnyílt az ÚT ERÉNY és EGÉSZSÉG háza, az első Cédrus Centrum.
Célunk: lehetőséget adni azoknak, akik szeretnék megváltoztatni életüket, s szakmát szeretnének tanulni.
http://www.cedruscentrum.hu/tanitasok Cédrus Centrm - Oktatás - Önismeret – Gyógyászat, Masszázs és Oktatás Centrum
Götz Gábor
Már az első alkalommal kiderült, hogy a transzlégzés, holotrop légzés egy belső utazás önmagamban. Olyan helyekre, tudatállapotokba jutottam el, ahol a problémáim gyökerét találtam meg és ezeket felismerve, integrálva vált könnyebbé az életem. Láttam a változást önmagamban és más emberekben is, ami jó érzéssel tölt el és hatására elkezdtem tanulni ezeket a segítő módszereket.
Az első általam vezetett foglalkozások után nagyon jó visszajelzéseket kaptam a résztvevőktől, ami tovább segített, hogy ezen az úton járjak. A flow érzés egészen új és szabad lehetőségeket hozott az életembe, amivel eljuthattam oda, ahol nem a múlt beégetett mintái alapján döntök, hanem autonóm személyiségként tudok a helyzetnek megfelelően döntést hozni, megélni a most pillanatát.
Közös munkánkban legfontosabb a bizalom. Az első félórában, a bevezető beszélgetésben már kialakul benned az érzés, hogy mennyire vagyok neked szimpatikus, szakmailag felkészült. Ha úgy érzed, hogy valamiért nem szeretnél maradni, akkor minden kötelezettség nélkül elbúcsúzunk egymástól. Amennyiben a folytatás mellett döntesz, elkezdődik egy izgalmas felfedezés önmagadban, a világodban. Helyetted nem tudok semmit megoldani, viszont teljes tudásommal és tapasztalatommal segítem a fejlődésed az egész terápia alatt. Utánkövetéssel támogatom az integrációs folyamatodat.
http://www.fellelegzek.hu/mi-a-holotrop-legzes-transzlegzes-holotrop-tudatallapot Minden jog fenntartva. A weblap teljes tartalmának részben, vagy egészben történő felhasználása, másolása, csak a tulajdonos írásbeli beleegyezésével történhet!
Domján Mia
Jógaoktató, cikkíró, segítő, inspiráló.
Test – szellem – lélek.
Rengeteg hasznos, inspiráló, érdekes, fejlesztő, és segítő cikke van. Sok-sok témakörben ad hasznos ,,eszközöket”, a boldogabb, az egészségesebb, és az elégedettebb életre vágyóknak. Én mondhatom, hogy ő egy, igazi guru.
A Sat Nam Jóga oldalion meditációról, jógáról és tudatos életmódról ír.
Youtube-on található meditációi is szenzációsan értékesek, érdekesek, segítőek, hatásosak a mindennapi életben, a bőség, a szeretet, az egészség, a jobb, a boldogabb, és a gazdagabb életért.
,,Célom, hogy megmutassam, a jóga és a meditáció egy hatékony eszköz az átalakulásra, és az egészségnek, nyugalomnak és harmóniának helye van mindennapjainkban. Szeretnék minél több embert arra inspirálni, hogy merjenek változtatni, mert igenis lehet jobb, boldogabb, teljesebb életet teremteni.” – Domján Mia
Satnam blog
A Satnam életmód és jóga blogot olvasod,
aminek fókuszában az egészség, táplálkozás, jóga, meditáció, a harmónia és egyensúly megteremtése áll.
Olyan életmódbeli tippeket, trükköket, tapasztalásokat, szellemi tanításokat osztok meg, amiket én is kipróbáltam, csinálok vagy jelentős mértékben hatottak rám.
Szeretnéd megváltoztatni az életedet, inspirációt, esetleg ötleteket keresel a mindennapokhoz? Akkor itt a helyed! Szólj hozzá a témákhoz bátran és oszd meg a tapasztalásaidat!
A jóga, a meditáció, az egészség, a személyes kiteljesedés nem egymástól távol eső témák, hanem
mind egy olyan életmód(rendszer) része, amivel jobbá tehetjük életünket.
Ezen a területen mindig találhatunk inspirációkat, fejleszteni, mélyülni valót. Ezek a tanítások ma már mindenki számára elérhetőek, nem kell sehová sem mennünk, vagy mássá válnunk ahhoz, hogy felfedezzük legjobb Önmagunkat, és hogy megteremtsük az egyensúlyt bennünk.
Szeretnél ezekről a témákról még többet megtudni? Böngéssz a blogon és iratkozz fel a hírlevélre, hogy még több tippet, tanácsot és inspirációt kapj hétről-hétre.
Ha kérdésed, tapasztalatod, megosztani valód van, írj nekem, facebookon pedig csatlakozhatsz zárt csoportunkhoz is: Sat Nam Jóga
Kellemes időtöltést kívánok! Domján Mia
http://satnamjoga.hu/satnamblog/
Mia 25 évesen találkozott először a kundalíni jógával. Addig az állandó változás és az örök útkeresés jellemezte. Élt Londonban, Svájcban, Szlovéniában, és már fiatalon megtanulta, hogy a stressz és a túlfeszített életmód mit eredményez.
Mia a KRI (Kundalini Research Institute) által minősített kundalíni jóga és meditációs tanár, jelenleg a Level 2-es tanárképzést és a Leadership & Success programot végzi amellett, hogy rendszeres órákat és workshopokat tart országszerte.
Célja, hogy saját tapasztalatán keresztül megmutassa: egészség, boldogság, teljesség mind bennünk van, csak ki kell nyitnunk a kapukat hozzá.
http://satnamjoga.hu/vedelmi-mantrak/
http://satnamjoga.hu/10-dolog-amiert-erdemes-minden-reggelt-mezes-citromos-vizzel-kezdened/
Dunai Amina
Az önmagad.blog.hu írója. A Blogja önismeretről, pszichológiáról és lelki dolgokról, kapcsolatokról szól. Sok-sok hasznos tanáccsal.
Azért, hogy javítsunk az életünkön és fejlődjünk. Mert ha elég sokan döntünk úgy, hogy változunk, az egész világ megváltozik.
Kikből áll a világ? Olyan emberekből, mint te meg én. Ahhoz, hogy a világ jobb legyen, először az egyéneknek kell fejlődni, neked, nekem, meg neki is, meg ennek, meg annak meg amannak. Úgyhogy rajtad is múlik. A nevem Dunai Amina, a mottóm:
"Ha elég sokan döntünk úgy, hogy változunk, az egész világ megváltozik."
Szerintem ebben minden benne van. Az Önmagad Blog célja: segíteni, jobbá tenni az életedet. Mert ha az életed jobb lesz, akkor egy kicsit a világ is jobb lesz. Neked is jobb lesz benne élni, meg a családodnak, barátaidnak, rokonaidnak, kollégáidnak és mindenkinek. És ha ők is változnak egy kicsit, az még több emberre sugárzik ki. Ha önmagunkért teszünk, akkor másokért is teszünk, és végül megtaláljuk a világban a helyünket, boldogabbak leszünk. És végső soron ez a cél, amit mindannyian szeretnénk elérni.
Somogyi Mónika
,,Az a fontos, hogy a fogadó fél kíváncsi, nyitott és egy kicsit bizalmat mutató legyen az őt segítő szándékom és energiám fele, ami az én lelki, testi, egészségi és érzelmi állapotomtól függetlenül tud áramolni a kérő és igent mondó személy testébe, aurájába és a csakráiba, addig, amíg neki szüksége van rá a teljesség, az egészség, a jó lelki és érzelmi állapot elérése érdekében!”
,,Ez az átadás is ingyenes a részemről, része az életfeladatomnak, küldetésemnek! Mindezt egyedül találtam ki és fel magamban, gyakoroltam, tapasztaltam és fejlesztettem ki a módokat és a módszereket külső segítség nélkül, mert fájt a mások fájdalma, szenvedése, és szerettem volna mindig is segíteni, változtatni rajtuk, és még mostanában is folytatom a fejlesztést!”
,,Akinek bármilyen gondja-baja, problémája van, vagy csak egy halló fület szeretne találni, akkor megkereshet bármilyen módon, amit felsoroltam, csak legyen türelmes és kitartó ebben! Megpróbálok neki segíteni helyben, vagy személyesen, ha lehet! A célom: a beszélgetőpartnerem öröme és megnyugvása, és kimozdulása a találkozásunkkor való állapotából egy jobb állapot felé, egy egészebb, s kerekebb felé!”
Forrás: http://ecotrend.hu/monika/?p=396
Bármi legyen is az álmod, így érd el te is!
Képes Anita A gondolat ereje, Életmód tippek, Immunerősítés, Lélek, Mozgás, Tudatosság
Képes Anita
Egészség coach, életviteli tanácsadó, az Egyensúly Akadémia alapítója és vezető trénere. A gondolat ereje, Életmód tippek, Immunerősítés, Lélek, Mozgás, Tudatosság.
Több mint 14 éve foglalkozom az emberi test egészségével, a test-szellem-lélek egészség-teljesség kapcsolatát kutatja.
Miben segíthetek Neked?
Tudatos testsúlykontroll -fogyás- programok kialakítása, figyelembe véve az egyén táplálkozási szokásait, igényeit, egyéni életvezetési tanácsadás, testanalízis után
Lelki kibillenések egyensúlyba hoztala, korlátozó hitrendszerek lecserélése, új életpálya kialakítása Theta Healing technika segítségével
Életviteli problémák kiküszöbölése, testi-lelki támogatással. Mivel az életviteli problémák hátterében, az esetek többségében lelki okok húzódnak meg, így azon okok feltárása nagyon gyorsan a probléma megszűnéséhez vezet, ha a testi folyamatokat is megtámogatjuk!
Komplex programjaimat (legyen az akár csoportos, akár egyéni), gyakorlati módszerekkel segítem alkalmazni.
Tudásomat Magyarországon, Európa több országában, Amerikában és Srí Lankán szereztem, ötvözve a keleti és nyugati elméleti és gyakorlati tudásanyagot.
Theta Healing konzulensként kifejezetten fontosnak tartom, hogy hozzásegítselek Téged azon képességed kibontakoztatásában, ami az elégedett élet megteremtését szolgálja, bármely területen.
FILOZÓFIÁM
A test minden megnyilvánulása tükröt tart az életmódunknak, a lelki beállítottságunknak.
Személyes indíttatásom az egészséges test felépítésére irányul, hiszen üres testben nem fakadhatnak egészséges gondolatok sem, és nem jön létre egykönnyen a cél megvalósításához szükséges erő.
Élénken támogatom a a tudatos táplálkozást és prevenciót, mint életformát.
Speciális 15 (7+8) hetes tréning sorozatom a Ragyogó Nő Születik életmódváltó tréning, amely a tudatos testformálást, stressz kezelést, gondolatminták átprogramozását, lélek emelést, kiteljesedést tartalmazó gyakorlatorientált, egyedülálló programsorozat.
EGYENSÚLY AKADÉMIA
Az Egyensúly Akadémia képzéseinek, rendezvényeinek, egyéni tanácsadásainak célja, hogy segítse, támogassa résztvevőit, ügyfeleit egy teljesebb életvitel megteremtésében.
Az Egyensúly Akadémia tréningjei, eseményei, vagy egyéni foglalkozásai a résztvevők, testi-lelki-szellemi fejlődését és az egyéni harmónia megteremtését szolgálják, hiszen az egyén a társadalom alapegysége és jól-lététől függ az Őt körülvevő közeg életminősége. Legyen ez család, munkahely, barátok stb. Hiszünk benne, hogy a változás lehet könnyű és élvezetes is, ha felismerjük előnyeit és megragadjuk lehetőségeit.
Módszereink gyakorlat orientáltak, törekszünk a könnyedség megteremtésére úgy az egyéni, mint a csoportos foglalkozások alkalmával. Hiszünk abban, hogy mindenki egyedi és minden ember, egyedi elbírálást igényel, így a csoportos foglalkozások alatt is, van mód az egyéni konzultációkra.
Alkalmazott technikák: imagináció, meditáció, Theta Healing technika, Belső utazás, mozgások, kreatív feladatok.
http://egyensulyakademia.com/barmi-legyen-az-almod-igy-erd-el-te/
http://egyensulyakademia.com/kepes-anita/
Kanyurszky Kata Tara
Tisztánlátó, parapszihológus, reiki mester-tanár, Meditációk, terápiák, Önmegismerés. Ha, egy problémának eléred a gyökerét az 100%-ban kioldódik a személyiségedből, bár Te több vagy egy személyiségnél.
ÉPP LÉLEK-ÉPP TEST
Bemutatkozás
Mindenki elég fényt hoz magával, hogy véghez tudja vinni az életében a maga csodáját.
Azonban az nem mindegy, hogy ez mennyi erőfeszítésébe kerül.
Ezzel a fénnyel már egész kicsi koromban találkoztam, megjelent bennem a látás képessége és a segíteni akarás.
Egy erős belső vágy késztetett felnőtt koromban, hogy megismerjem önmagam és választ kapjak arra, hogy miért pont azt a kihívást választják az emberek, amivel nehéz szembenézniük.
Iskolákban kerestem a választ, de nem volt az az érzésem, hogy” hazaérkeztem”. Befelé kezdtem figyelni egyre mélyebben és elkezdtem egyre magasabb szinten összefüggésében meglátni Önmagam „működését”. Ezzel, egyidejűleg elkezdtem teljességében látni test-lélek-szellemi szinten az embereket. Bele láttam a mostani és az előző életükbe, tudtam, hogy mi a gyökere a betegségeiknek és a problémáiknak.
Mindenki meghatározott céllal születik a Földre. Ez a vágy, hogy elérjük ezt a célt most is ott van bennünk nagyon erősen. Hiába próbálunk kisiklani a megoldandó helyzetekből, a vágy erősebb, hogy beteljesítsd Önmagad. Tisztánlátóként testi és lelki szinten teljes képet látok mindenkiről és mindenről. Belelátok az előző életekbe, ki mit hozott onnan, mi az amit meg kell oldania. Mi a mostani életben a probléma. Ki honnan jött és hová tart. Látom a betegségek és a problémák gyökereit, egyben a megoldást is. Sorsdöntő helyzetek mindig adódnak az életben, ilyenkor megtorpanunk és nem tudhatjuk, hogy mi a helyes lépés. Azért nem tudjuk, mert a saját problémánktól nem tudunk függetlenek lenni. Ilyenkor ”fény”, az Isteni iránymutatás általam.
Ma már sorsfordító terápiákat, meditációkat és tanfolyamokat tartok. A terápiák során kioldom azokat a blokkokat, amik az élet nehézségeit okozzák. Felkeresnek az emberek az életükkel kapcsolatos kérdéseikkel, helyes döntéshozatalért.
Tavasszal létrehoztam egy önzetlen szolgálatot, ahol több ezoterikus szakemberrel nyújtunk ingyen, segítséget a testnek és a léleknek.
Szeretettel várom a kérdéseket, ha életedben tisztánlátásra van szükség. Kapcsolat vagy párkapcsolat, egészség, munkahely, döntéshozatal, iránymutatás, bármi amiben nem látsz tisztán, szívesen segítek.
TERÁPIÁK, KEZELÉSEK MELYEK VISSZAADJÁK SZABADSÁGOD AZ ÉLETBEN
I. ENERGIA KEZELÉS
1, Az aura feltérképezése (káros sugárzások stb), tisztítása, energiahiányos részének feltöltése, sérülésének kijavítása.
2, Energiaközpontok (csakrák) zavart működésének feltérképezése és helyreállítása, mely visszahat a problémás területekre.
3, A meridiánokban a chi áramlás akadályainak megszüntetése
II. TERÁPIA
„Ha megismered Önmagad csak akkor lehetsz boldog” - Papaji
Mindenki meghatározott céllal születik a Földre, magával hozva élettervét mely az előző életek megoldatlan problémáit és a fejlődés lehetőségét tartalmazza.
Mindjárt a születésnél szembesülünk a megoldandó feladatainkkal. A születés körülményei, mint pl a császármetszés, koraszülés, túlhordás, nehezen vagy könnyen születés, közvetlen a születés utáni komplikációk előre vetítik a megoldandó feladatokat. Már itt blokkolják az energia rendszerünket.
Viselkedésmintáinkat szüleinktől vagy a közvetlen környezetünktől vesszük át. Esetleg, mint egy válaszreakció jelenik meg bizonyos tapasztalásokra. Ezek egyrészt a személyiségünk részévé válnak, másrészt blokkolják az energiánkat.
A szervek megfelelő működéséhez szükséges a szabad energia-áramlás a testben.
Minél több blokk keletkezik egyes testrészeinkben, az nem kap megfelelő energiát és az ott található testrész megbetegszik. Oldással ezek is megszüntethetőek A múltban alakult különböző traumák, energiablokkok, kideríthetők, ezáltal megszüntethetőek mély relaxációban.
Az én segítségem az, hogy mint látó összefüggésében látom a páciens életét, azt a problémát, blokkot és egyben a megoldást is amivel hozzám fordult. Az általam alkalmazott technika segítségével könnyen kerülnek mély relaxációs állapotba. Ebben az állapotban megláthatók a tudatalattiban lévő berögzült viselkedésminták és a felismerés által visszaáll az egyensúly a páciens és a külső világ között. Segítetek felismerni azokat a gátakat, küzdelmeket, fájdalmakat melyek nem engedtek teljes életet élni. A terápia során úgy irányítom a pácienst, hogy ő is felismerje és meglássa a probléma gyökerét. Ilyenkor saját belső gyógyító energiája aktiválódik. A blokkok és gátak 100%-ban feloldódnak úgy, hogy soha többé nem kerülnek elő. Minden ami ehhez kapcsolódik a hétköznapi életben, az megoldódik legyen az egészséggel kapcsolatos, elhízás vagy párkapcsolati probléma, anyagi helyzet, családi vagy munkahelyi konfliktus, alacsony önértékelés, félelmek. Bármi, ami az életedben problémaként felmerül és egyben hozzásegít a személyiségének fejlődéséhez.
Példa: 35 éves páciens nem várt gyermekként született, nagyfokú látás hiánnyal. Ebből adódóan szeretethiány, rossz önértékelés alakult ki és kevés fizetésért dolgozott. A terápiák során felismerte, hogy a szülők nem örömmel várták és ezért úgy érezte, hogy nem szeretik és az élet nem támogatja, ő nem fontos. Ezért egész életében lemondott magáról a vágyairól, nem akarta magát látni. Miután ezt felismerte, javult a látása, képviseli magát minden téren és ötször annyit keres mint előtte. Saját bevallása szerint az az érzése, hogy helye van a világban és megtalálta Önmagát benne.
,,Megtapasztaltam Nála a valódi és önzetlen szeretetet, Önmagam elfogadását, a minden pillanatban ott rejlő lehetőségeket, a Létezés csodáját!
Én nagyon hálás vagyok Neki minden élményért, tanításért! Egyszerűen hazataláltam.
Jártam már pszichológusnál, kézlengetőnél (kineziológus),
pszichiáternél és jósnál - egyik sem jött be, vagy csak egy ideig
segitett. Szerencsére megtaláltam a Katát - azóta rendeződött a
kapcsolatom a családommal, elköltöztem, új barátom van és azzal
foglalkozok amivel mindig is szerettem volna.
De a legjobb a tudat, hogy bármi probléma is jön, minden megoldható.”
,,Köszönöm Neked, hogy elvezetsz a valótlantól a valóságba, a sötétségből a fénybe! Isten megáldjon érte!”
,,Egyszer csak megfeneklett az életem, nem tudtam továbblépni, nem találtam magam a sok eljátszott szerep között. Ekkor ajánlotta egyik barátnőm Katát.
Katáról a legfontosabb azt tudni – szerintem – hogy nem „kinyilatkoztat”, nem Ő mondja meg, hogy mit kell tenned, hanem hozzásegít ahhoz, hogy saját magad tapasztald meg az érzéseidet, a félelmeidet, a fájdalmaidat és miután megértetted miről szól a dolog, te dönts. Az eredmény: megtisztulás, könnyebbség, megújulás és a jó élni érzése.
Nála, általa találkoztam a bölcsebbik énemmel, aki mindig tudja a kiutat egy-egy nehéz helyzetből.
Olyan „utazások” emléke él még bennem mindig, ahol úgy éreztem üres vagyok, nem vagyok senki és semmi, mégis létezem. Óriási erő, nyugalom, biztonságérzet és önbizalom birtokában lettem egyszerre.
Ezeket most is, és mindig köszönöm Neki.”
Email cím: zoldtara3@gmail.com
Skype: tara.tisztanlato
Források: http://www.lelekfeny.eoldal.hu/cikkek/magamrol.html
https://www.facebook.com/L%C3%89LEKF%C3%89NYeoldalhu-155972157800555/
http://www.elixirnet.hu/tanacsadok
Arató Mónika
Ismerd meg önmagad és minden lehetőségedet, ami segít megélni az életedben a Teljességet!
A Teljesség felé vezető utad során az oldal alapítója, Arató Mónika lesz segítségedre.
Gyógyító, tanító, író, kundalini jóga instruktor.
Több mint tíz évig dolgozott vezetőként különböző nemzetközi vállalatoknál. Majd emberek képzésével kezdett foglalkozni, vezetői coaching, szervezetfejlesztési folyamatok és vállalati tréningek keretében. Sikeres volt, valami mégis hiányzott.
Lépésről- lépésre haladt, egyre erősödő intuícióját követve, majd a „nagy ugrás” is elkövetkezett. Írni, tanítani és gyógyítani kezdett, és megérkezett azokhoz az életfeladatokhoz, amelyekben a mai napig is legnagyobb örömét leli. Immár több mint 10 éve gyógyít, tanít és ír.
Hivatása, hogy segítsen elérni a céljukat mindazoknak, akik egészséges, boldog és teljes életre vágynak.
Hivatásán belül különösen fontos területnek érzi, hogy tanítsa és segítse a nőket, hogy valódi ragyogásukat, önvalójuk tiszta tündöklését éljék.
A Nő a szépség megtestesítője, az öröm forrása, a mindennapok megédesítője, az otthon őrzője, a Férfi múzsája.
Képzések:
- Agykontroll
- Asszonysors- női agykontroll tréning
- Fényadás
- Megoldás-orientált coach képzés
- Vezetői coach- tréneri képzés
- Tudatosság Akadémiája- 6 hónapos képzés
- A Csodák Útja- 1 éves képzés a Course in Miracles tanításai alapján
- Danu papnője iskola- 3 éves képzés
- 1,5 éves Gyógyítói kurzus Gill Roslin Wright-tal
- Mátrix és kvantum gyógyítás: tiszta energiák közvetítése a test öngyógyító folyamataihoz
- Munay- Ki beavatások
- Access Bars és Body kezelések; stressz és akadályok tisztítása az életterületeinken, valamint testkezelések a fizikai fájdalomintenzitások feldolgozásához és tisztításához
- Kundalini jóga instruktori diploma /Kundalini Research Institute-USA/ Yogi Bhajan tanításai alapján
- Kundalini jóga intstruktori képzés – Level 2. Tudatos kommunikáció Yogi Bhajan tanításai alapján
- “Leadership and success” kundalini jóga vezetőképző program
Megjelent könyve: Lélekcsemegék minden napra
Forrás: http://www.teljessegviraga.hu/bemutatkozas/
Olvass tovább minderről a Mesterprogram részletes leírásában, és élj a kedvezményekkel!
http://www.simratyogaworld.com/aktualis-programok/a-hit-megerositese-online-kurzus/
Hanna Sukhmani Kaur
kundalini jóga instruktor /KRI/, Yin jóga oktató, rekreációs segítő, rekreációs oktató. http://lelekmuhely108.hu/
Szeretettel köszöntelek és invitállak Kedves Olvasó, nézz körül!
A Lélekműhely108 életre hívója és életben tartója vagyok immár 10 éve.
Rekreációs segítőként, tanítóként és örök tanulóként tapasztalom az életet, és segítem a hozzám fordulókat.
1996-ban ébredt fel bennem a vágy,
hogy kilépjek a neveltetésem és a társadalmi elvárások korlátai, keretei közül.
Útkeresésem minden állomása,
önmagam egyre mélyebb feltérképezése a mozgáson, érintésen, légzésen, alkotáson keresztül vezetett.
Eddigi Utam főbb állomásai:
- Agykontroll
- Svédmasszázs
- Fényadás
- Bioenergetika
- Reiki
- Ma-uri masszázs Magyarországon, Dániában, Új-Zélandon
- Ma-uri tréner
- Holotróp légzéstréner
- Rekreációs sportoktató
- Azték indiántánc, dobkörök
- Gabriel Roth 5Ritmus tánc
- Hatha jóga
- Hawaii Lomi Lomi masszázs, Hula, Kahi Loa
- Papnőiskola
- Lélekgyógyítás
- Deeksha
- Szakrális körtánc
- Selyemfestés
- Kundalini jóga
Törekszem integráltan ALKALMAZNI mindazt az ismeretanyagot, amit az elmúlt 20 év alatt „begyűjtöttem”.
Néhány éve a Kundalini Research Institute /KRI/ nemzetközi kundalini jóga tanárképzésén vettem részt, 2014 májusában diplomáztam.
2018 elején jóga oktatói továbbképzésen Yin jóga oktatói képesítéssel gazdagodtam.
Jelenlegi életszakaszom főszereplője a kundalini jóga mint komplex, testi-lelki és szellemi megújulást hozó tudomány és művészet.
Elköteleződtem, hogy a saját fejlődésem megtapasztalásaiból fakadóan
minél több embert segítsek az egészséges, tudatos, szeretetteljes élet felé.
Yogi Bhajan és a kundalini jóga tanításait, adom tovább, rendszeres jógaórák és elvonulások alkalmával, valamint Yin jóga órákat vezetek.
Évente háromszor szervezek vezetek több napos elvonulást a természetbe, változó helyszíneken. Hiszem, hogy a jövő kulcsa, visszatalálni a természethez, a természetességhez és visszakapcsolódni Földanyához.
A jóga mellett selyemmandala festő workshopokkal, szertartásokkal, valamint Gyógyító Érintéssel
várok mindenkit, aki közelebb szeretne kerülni Önmagához
és egészséges, örömteli, szeretetteljes, kiteljesedett életet szeretne élni.
Nem a szeretet keresése a feladatod, hanem pusztán az, hogy felkutasd és megtaláld önmagadban az összes korlátot, amelyet ellene építettél. – Rumi
A szeretetet csak adni és kapni lehet a felszabadult szív teljességéből. – Yogi Bhajan
Áldás kísérjen a döntéseidben!
Szeretettel várlak,
Hanna Sukhmani Kaur
kundalini jóga instruktor /KRI/, Yin jóga oktató, rekreációs segítő
http://lelekmuhely108.hu/
Stress away - feszültség és traumaoldó workshop
Testünk mindenre stressz hatásra reagál
és izmaink, ízületeink elraktározzák az átélt tapasztalatokat.
Egészségünk, testi-lelki harmóniánk kulcsa
a szerzett kisebb nagyobb traumák megértése és feldolgozása.
"Fizikai testünkben van egy legmélyebb rétegekben fekvő izmunk,
amelynek állapota lényegesen befolyásolja fizikai és lelki jóllétünket.
Ez az izom a gerincet a medencén át a combbal össszekötő nagy horpaszizom vagy PSOAS, melyet a Lélek izmának is neveznek."
A psoas illetve a medence feszültsége mind fizikailag, mind lelkileg beszűkíti az embert.
Fizikailag az ülőmunka, a túlzásba vitt sportolás, lelkileg pedig az érzelmi traumák, tartós stressz, feszültté teszik a medencét, az izmok megrövidülnek.
A testben különböző disszharmonikus érzetek keletkeznek, mint pl. derék és csípő fájdalom, PMS, görcsös menzesz.
A workshopon bemelegítés és rávezető gyakorlatsor után egyszerűen, és hatékonyan lazítjuk el a psoas izmot és felszabadítjuk a medencét.
Az oldódás testileg, lelkileg azonnal érezhető lesz.
Ajánlott mindenkinek, aki érzelmi traumán esett át, tartósan stresszes helyzetben él, derékfájással küzd, erősen görcsös menzesztől szenved.
A gyakorlást vezeti:
Hanna Sukhmani Kaur – kundalini jóga instruktor, rekreációs oktató. Bejelentkezés szükséges: hanna.hearth@gmail.com
Szeretettel várlak.
Hanna
https://www.facebook.com/events/547552845589187
http://www.tegyazegeszsegert.hu
Antal Judit
· Life coach és aktivista (ennek leírását ld. alább a "hosszabb leírás" címszó alatt) vagyok. Nincs lehetetlen és nincs megoldhatatlan! :-)
Life coachként segítem az embereket a célkitűzésben, ügyeik sikerre vitelében, kommunikációs problémák megoldásában, életmódváltásban és még sok-sok területen.
Meditációt és relaxációs technikákat tanítok.
NLP és egyéb terápiás módszerekkel segítem az érzelmi gyógyulást és a kiegyensúlyozottságot.
Vonzás Coachként segítelek a kívánt életkörülmények megteremtésében. A "vonzás törvénye" dologban nincs a világon semmi "ezoterikus"!
Asszertivitás coaching módszerrel pedig abban segítem az embereket, hogy bátran, de szeretettel kiálljanak magukért, és őszintén, nyíltan vállalják önmagukat.
Mit jelent számomra a szó: "aktivista"?
Először is: mit NEM jelent?
NEM provokálok, NEM vonulok fel és hasonlók, csak segítem az emberek oktatását, felvilágosítását, hogy képesek legyenek a szociálisan éber, józan, felelősségteljes és környezettudatos viselkedésre és cselekvésre.
Szívesen működöm együtt bármely mozgalommal olyan ügyekben, amikben egyet tudok velük érteni, de egyiknek sem vagyok tagja vagy támogatója.
Egy mozgalomnak vagyok tagja, ezt pedig úgy hívják: EMBERISÉG!
Nagyszerű tanítók, aktivisták, előadók, írók stb vannak szerte a világon, akik munkájára rendszeresen felhívom a figyelmet, de soha nem gondolom egyikükről sem, hogy tévedhetetlenek. Ugyanakkor nincs köztük egy sem, akiről emondhatnám, hogy mindenben egyetértek vele - ettől még tisztelem és nagyrabecsülöm őket.
Az én olvasatomban az igazi (azaz tevékeny) bölcsesség
-alapja: "Egyvalamit tudok biztosan: azt, hogy nem tudok semmit." ~Szókratész
-lényege: "Amit jónak és helyesnek ismertem föl, azt a gyakorlatban is élem ahelyett, hogy csak megcsodálnám!" ~Kurt Tepperwein
Forrás:https://www.facebook.com/HelyesKerdes/about/?entry_point=page_nav_about_item&tab=page_info
,,Aktivista vagyok, ez a tevékenység emberi jogokkal, állatok védelmével, környezetvédelemmel, társadalmi változásokkal kapcsolatos, de legeslegfőképpen az ezekben a témákban való oktatásról és felvilágosításról, információ terjesztéséről és önálló gondolkodásra, önképzésre való biztatásról szól (NEM PEDIG tüntetések szervezéséről meg hasonlókról!); spirituális tanító is vagyok, ebben a minőségemben amit a legfontosabbnak tartok, az a spirituális réteg földeltségének és hitelessé válásának segítése és a “világi”, “földies” témákban való szégyenletes tudatlanságának megszüntetése. Naponta osztok meg bátorító üzeneteket Tarot és Angyal kártyák + intuíció segítségével. Gyógyítókat, tanítókat, segítőket képzek – írások, tanfolyamok, személyes coaching, videóleckék stb formájában.”
Nagyon fontosnak tartom a jóga és egyéb harmonikus mozgás általi kapcsolódást, önfejlesztést és a test-tudatosság fejlesztését.
Ami a spirituális aspektusomat illeti, érdekes lehet számotokra egy emlékem gyerekkoromból. Materialista, ateista családban nőttem fel, emlékszem, szüleim sokszor emlékeztettek arra, hogy ilyenek, hogy Isten, meg angyalok, tündérek, meg szellemek nem léteznek, ezeket az emberek csak képzelik, és ilyenek csak a mesékben léteznek. Én ezt egyfelől elfogadtam, másfelől pedig rendszeresen építettem oltárt az udvarban, legalábbis ma oltárnak nevezem, akkor és ott fogalmam se volt róla, hogy mit is csinálok… Pontosabban nem tudtam megnevezni vagy szavakkal megmagyarázni, mit is teszek, gyerekfejjel; csak azt tudtam, hogy a kövek, ágak és egyéb tárgyak, amiket szépen egymás mellé rendezek, segíteni fognak nekem egy bizonyos hangulatot megteremteni és kommunikálni valakivel, akit nem látok, de mégis ott van; vagy valahol távol, egy másik bolygón van. Azt is tudtam, hogy ezzel a tevékenységgel üzeneteket tudok közvetíteni láthatatlan barátaimnak, akik hatalmasak, és segíteni fognak nekem abban, hogy ezen a bolygón rendet tegyünk, békét hozzunk mindenki számára, enni adjunk az éhezőknek és meggyógyítsuk a betegeket. Na, ennél a pontnál lesznek, akik egyből kényszerzubbonyt akarnak majd rám adni, meg kígyót-békát rám kiabálni, de sebaj, most már mindegy Nem, nem hallottam hangokat és látomásaim se voltak, hanem valahogy TUDTAM, hogy kapcsolódnom kell valahova “fölfelé”; TUDTAM, hogy mindez így van és fogalmam se volt, honnan… A szüleimet amúgy nagyon okosnak tartottam és mindent elfogadtam tőlük, csak gondoltam, ezt az egyet ők nem érthetik…
(Azt is kérdeztétek, hogy mióta foglalkozom spiritualitással, hát azt hiszem, akkor fentebb ezt meg is válaszoltam, és köszönöm a kérdést )
Amikor először hallottam szüleimtől arról, hogy a világon ilyen létezik, hogy gyerekek éheznek, meg háborúkban meghalnak, meg folyókat megmérgeznek stb, tisztán emlékszem a pillanatra, rettenetesen megharagudtam. És tudtam, egyszerűen TUDTAM, hogy ENNEK NEM KELL ÍGY LENNIE; és azt is tudtam, hogy nekem is fontos szerepem van abban, hogy itt a Földön rendet tegyünk. Akkor és ott – és azóta is nagyon sokszor – láttam magamat, ahogy az üzenetem, tanításom eljut sok emberhez és azok ráébrednek, hogy ezek a problémák igenis megoldhatók, és nem muszáj így élnünk! Láttam, hogy a konfliktusok enyhülnek, a problémák megoldódnak, létrejön a béke és az emberek elkezdenek felelősségteljesen cselekedni.
Remélem, nem értitek félre – és nem dőltök be azoknak se, akik félre akarják magyarázni – nem arról van szó, hogy valami nagy hősnek gondoltam magam. Ma sem gondolom ezt. Nem gondolom, hogy bárkinél is fontosabb, vagy okosabb, ügyesebb vagy akármilyenebb is lennék. Itt nem erről van szó. Épp ellenkezőleg: annyit gondolok magamról, amit rólatok is, mindenkiről: minden egyes embernek óriási szerepe van a világ jobbá tételében! Van egy videóüzenetem is erről, kérlek szépen benneteket, hallgassátok figyelmesen – a videó kemény két perces, úgyhogy KÉT EGÉSZ PERCET kérek szépen az életetekből (A Magamról téma folytatása következik a videó alatt)
Szóval láthatjátok – sokan már tudtátok eddig is, de sokan lesznek olyanok is, akik ezen írás olvasásakor értesülnek erről – az aktivista, “rendet tevős” aspektusom igen erős. Nem vagyok és nem is voltam soha hajlandó belenyugodni az olcsó közhelyekbe, miszerint “az élet már csak ilyen”, “a világ már csak ilyen”, “az emberi természet már csak ilyen”. Mindent meg tudunk változtatni, ami nem tetszik, és ebben nagyszerű emberek járnak előttünk (lásd Alap filmek és emberek… katt ide<<< ) Apropó EMBERI TERMÉSZET, erről is van egy mókás kezdetű, de annál is komolyabb folytatású oktató videóm, pontosabban sorozatom (3 részes, átlagban kb 6-7 peces videók); aki szeretné bővíteni a tudását ezügyben és nem elégszik meg a régi, olcsó közhelyekkel, semmiképp se hagyja ki – itt megtaláljátok, az első részhez katt ide<<< (a folytatás linkjeit a videó alatt a leírásban megtaláljátok)
A munkám (a kártyázás, spirituális tanítás, a coaching stb) nagy része online történik, úgyhogy időm jó része írással, videók készítésével és azok feltöltésével, szerkesztésével, emailek megírásával, gTalk beszélgetésekkel telik. A munkám egyben a szenvedélyem és hobbim is.
Forrás és a teljes cikk: http://www.antaljudit.com/juditrol-vegre/
Holló-Szabó Julianna (Júlia)
Író, személyiségfejlesztő tréner, életvezetési tanácsadó, az emberi gondolkodás kutatója. Közel harminc éve vizsgálja az ember lényének lelki, és szellemi szféráit, amelynek eredményeit közel tíz esztendeje, rendszeresen meg is osztja hallgatóival.
Víziója szerint a globális életminőség-emelkedés úgy érhető el, ha az egyén szintjén gyakorlunk hatást a tudatos gondolkodásmód kialakítására.
A GHV (Gondolat-Hit-Vonzás) Lélektudatosságfejlesztő központ megalapítója.
Központjának missziója nem más, mint hétköznapi nyelvre fordítani és átadni mindazt a tudást, amelyet az ember alig ismerhet meg önmagáról a szokványos oktatási rendszereken belül.
Különleges módszertanának köszönhetően, a mindennapos gyakorlatba ültetett új szokásrendszerek megfelelő megvilágításba helyezik a nála segítséget keresők önmagukról, és a világról kialakított képét.
Hittel vallja, hogy termékein és szolgáltatásain keresztül az ember összhangba kerül a vitathatatlan természeti törvényekkel, amelyek ismerete beteljesedést, ragyogó emberi kapcsolatokat, testi-lelki-szellemi egészséget, anyagi boldogulást, életen át tartó gazdagodást, és ragyogó, megnyugtató megoldásokat teremtenek. Forrás: http://holloszabojulianna.com/kapcsolat
Tudatosságfejlesztő tréner-előadó, életút-vezetési tanácsadó, lélektudatosság fejlesztő tréner.
Végzettségem szerint közgazdász, de valódi passzióm az emberi lélek kutatása. 30 éve szenvedélyes módon tanulmányozom, és cca. 10 éve meg is osztom, lélektudatosság fejlesztő trénerként, a hallgatóságommal, az emberi lényünknek azt a csodálatos részét, amelyet léleknek nevezünk. Szeretném egyszer és mindenkorra eloszlatni azt a tévedést, hogy a lélekről csakis vallások kapcsán, és csakis templomokban eshet szó.
Igenis tudnunk kell, hogy olyan ERŐ lakozik bennünk, amely semmihez nem fogható, és amelynek tagadása és nem felismerése rendkívüli módon lassíthatja és megnyomorítja az emberi fejlődésünk útját.
Fantasztikus tapasztalások várnak mindenkire, aki csak egyszer is veszi a fáradságot és hozzáfog az útkereséshez. Itt megkapod a fogódzókat és kivilágítom Neked a leszállópályát!
Az emberi hozzáállást tanítom, nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is.
Hetente új videókkal, tippekkel, gondolatébresztőkkel várom mindazokat az útkereső Társaimat, akiket érdekel a téma.
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=XlKO2YnerLY
Válaszd az életút elemzést, amelyből megtudható, mi a küldetésed, és az, hogy milyen módon érdemes tovább haladnod az életutadon: http://holloszabojulianna.com/konzultaciok/eletut-elemzes
Honlapunkon találkozhatsz Júliával: http://holloszabojulianna.com/ https://www.facebook.com/holloszabojulianna Gyere, iratkozz fel a heti INGYENES hírlevelünkre, újdonságokért, és Júlia legújabb tanításaiért: http://holloszabojulianna.com/ http://holloszabojulianna.tumblr.com/
Kiss D Ferenc, pszi-sebész - Egészségedért Alternatív gyógyászati rendelő
Hogyan működik a pszi-sebészet energia, mi a lényege?
A pácienseim gyógyításánál egy igen magas rezgésű energiát alkalmazok a pszi-sebészeti technika alkalmazása által.
Ami a legfontosabb, hogy egy regenerálódási folyamatot indít el a pszi-sebészeti energia az egész testben, az energetikai rendszerünkben és az aurában. Mivel a lélekre gyógyító hatást az energetikai rendszerünkön keresztül érjük el, ezért fontos és elengedhetetlen az energia testünk egészséges működésének helyreállítása is. Ha az energetikai testünk és a lélek egészségessé válik, megszűnik a betegség fizikai testünkben történő kivetülése is.
Felszívódnak a rákos daganatok, a polipok eltávoznak a testből, a toxikus anyagok kitisztulnak a szervezetünkből. A kóros elváltozásokat létrehozó majd éltető negatív energiákat távozásra kényszeríti a magas rezgésű pszi-sebészet energia.
Miden gyógyítónak kivétel nélkül tudnia kell azt a tényt, hogy minden betegség mögött van egy lelki eredet. A lelki eredetnek feltárásában és oldásában különböző kiválóan működő technikákat alkalmazok. Fontos tudni, hogy a terapeuta és a páciensei közt történő beszélgetéseken, sokkal könnyebben oldásra kerülhetnek a betegségek lelki eredeteik.
http://egeszsegedert.hu/
Kálazi Ági
Tradicionális reiki mester, Tanár, Életvezetési tanácsadó, Kirándulásokat, táborokat, elvonulásokat vezet, Önismereti, meditációs tanfolyamokat és előadásokat tart szellemi központokban, klubokban, Ezoterikus rendezvényeket szervez és vezet, A Varázs Veszprém, Veszprém Varázs egész éves programsorozat egyik szervezője, Magyar Tradicionális Usui Reiki Egyesület társelnöke, Életerő Egyesület elnöke
Mielőtt rátértem volna az önismeret útjára, általános iskolában tanítottam. Imádtam a gyerekeket és a tanítást is, mégis valami hiányzott… Nem tudtam akkor még, hogy mi. Második gyermekemmel voltam gyesen, amikor megismerkedtem a reikivel. Mint a villám, úgy hasított belém a felismerés, hogy ez az!!! Meg van! Nem az iskolában kell tanítanom, hanem a reikit! De addig még hosszú volt az út… Az Út, amely bennem van…
Hogy éltem és élem a reikit?
Talán az fejezi ki a legtisztábban, hogy benne élek. Az avatásom óta eltelt már 23 év. Nincs napom a reiki nélkül. Minden nap vagy magamat reikizem, vagy másokat, avatok, tanítok, vagy csak hallgatom azt a sok apró csodát, amit mesélnek a reikisek. Boldog vagyok és hálás, hogy részese lehetek annak, amikor emberek először találkoznak a reikivel, amikor először érintődnek meg vele, általa vagy tőle. Legyen az kezelés, vagy az avatás csodája, békéje, felemelő csendje, misztériuma. Mi történik olyankor? El tudjuk mondani, de ami igazán fontos, ami a lényeg, az szavakkal vissza nem adható. A beavatás sohasem külső történés. Az belül zajlik, valahol mélyen… Együtt sírunk, nevetünk, örülünk ilyenkor, hogy IGEN, EZ AZ …Ez hiányzott! Meg van! Rátalálunk valamire, magunkban és elindulunk egy olyan úton, ami befelé vezet… Megnyílik egy olyan kapu, ami belülről nyílik…
Ezt az utat járom.
Ismerkedem magammal, a világgal, a belső világommal.
A tapasztalások, a megértések, a felismerések visznek tovább és törekszem ezek által a hozzám fordulóknak segíteni, támogatást adni, irányt mutatni.
Kezelések, beszélgetések, klubok, összejövetelek, tanfolyamok, táborok, szellemi iskola, gyógyító utak, kirándulások, amelyeket vezetek, mind olyan lehetőségek, ahol útjaink néhány órára, napra, hétre vagy évre összefuthatnak. Pillanatok, hogy találkozzunk egymással, érezzük, szeressük egymást és részesüljünk egymásból.
Mikor ezek a pillanatok tisztaszívűségben, szeretetben telnek, akkor örömet és gazdagságot teremtünk egymás számára.
Ezek a pillanatok mindent megérnek…
Tevékenységeim:
- Rendszeresen kezelek betegeket és országszerte tartok Tradicionális Reiki tanfolyamokat
- Életvezetési tanácsadás, lelki okok feltárása, oldása belső utazás segítségével
- Az Életerő Egyesület elnöke, a Magyar Tradicionális Usui REIKI Egyesület társelnöke vagyok
- Évek óta vezetem az Öt Kapu Szellemi Iskolát, melynek tanára is vagyok
- Reiki közösségi gyakorlásokat, önkéntes-képzéseket vezetek az ország több városában
- Kirándulásokat, táborokat, elvonulásokat vezetek Magyarországon és külföldön
- Önismereti, meditációs tanfolyamokat és előadásokat tartok szellemi központokban, klubokban
- Ezoterikus rendezvényeket szervezek és vezetek
- A Varázs Veszprém, Veszprém Varázs egész éves programsorozat egyik szervezőjeként részt veszek a megyeszékhely kulturális, művészeti és ezoterikus rendezvényeinek szervezésében és lebonyolításában
Reiki mesteri tevékenységemet a MaTURE (Magyar Tradicionális Usui Reiki Egyesület) keretein belül végzem. Egyesületünk célja, hogy a reiki hiteles oktatókon keresztül, működőképes módon jusson el mindenkihez, akinek szükséges van rá. www.reiki.org.hu
Forrás: http://kalaziagi-reiki.hu/rolam/
ÉLETERŐ EGYESÜLET
Egészséges Életmódot Segítő Egyesület
Az egyesület célja:
- az egészséges életmóddal kapcsolatos szemléletformálás
- az általános egészségmegvédés alapjainak és az egészséges táplálkozás tanítása
- az egészségmegőrzés területén alternatív segítő módszerek terjesztése
- ősi kínai bölcsességek tanítása, az ősi kínai gyógymódok megismertetése
- a gyógynövények hatásainak megismertetése
- óvodai, iskolai egészségmegőrző program kidolgozása és terjesztése
- krónikus betegek testi, lelki és szellemi ápolása
- rehabilitációs tevékenység
- pszichés támaszadás
- oktatás, tanfolyamok, ismeretterjesztő előadások szervezése, kiadványok, hang- és képfeltételek készítése és terjesztése
- táborok szervezése, ezoterikus kegyhelyek felkeresése, zarándok utak szervezése
- sorsátalakítás lehetősége, az ezoterikus asztrológia és asztropszichológia megismertetése.
,,Saját magunkon dolgozni, tisztulni, töltődni.”
http://kalaziagi-reiki.hu/eletero-egyesulet
Nirmala Krisztina Gráma
Nirmala azon fiatal tanítók egyike, aki már gyermekkorában felismerte a Szellem végtelen tudatát.
Hétvégi kurzusain és előadásain mindig arra hívja fel a hallgatói figyelmét, hogy a világ sokkal több, mint pusztán érzelmek és gondolatok összessége.
Tanításai a végtelen Létezőre való emlékezetet igyekszik tudatosítani a hozzá forduló emberekben.
Nirmala jelenleg is, egy olyan közösség létrehozásán dolgozik, amely együttesen képviseli a tiszta szeretetteljes tanítók és a megvilágosodott mesterek tanításait.
https://krisztinamaria.wordpress.com/category/bemutatkozas/
Boros Bea
Író. Szerelemről és Motivációról szóló írásai fantasztikusan csodásak, jók, szépek, inspirálóak. S másoknak is helyt ad, inspirál.
,,Adni magamból, másoknak. A sötétségben lámpaként megjelenni és utat mutatni. Tanulni és tanítani. ”
..Mutasd meg a benned rejlő értékeket!”
,,Szeretném, ha minél többen felfedeznénk az önmagunkban lévő értékeket. Ha megtapasztalnánk azt, hogy milyen érzés a jelenben lenni. Milyen érzés szeretni. Milyen érzés kifejezni mindazt, ami bennünk rejtőzik. Ha úgy érzed, hogy szeretnél adni másoknak és annak, amit adnál, a blogomat megfelelőnek véled, akkor kérlek vedd fel velem a kapcsolatot és ketten, együtt létrehozzuk mindazt, ami megmutatja, hogy az élet telis-tele van értékekkel.”
,,Egy program, melyen keresztül segíteni szeretnénk azoknak az embereknek, akik késztetést éreznek annak irányába, hogy a kapcsolataikat fejlesszék.”
Szerelemről, mély szerelemről, párkapcsolatról, önbizalomról, sikerességről szóló írások.
www.adwyw.blog.hu
https://www.youtube.com/watch?time_continue=7&v=d3__jqI__IE
Laskai Nelli
Előadó. Író. Házassági tanácsadó, életöröm és motovációs tréner. Életöröm program megalkotója. A boldognak lenni oldal létrehozója. A Boldognak Lenni életmód könyv és az Összhangban lenni könyvek szerzője (önbizalom, párkapcsolat, kommunikáció, céltervezés)
Blogján - Párkapcsolatról, szülőségről, önbizalomról, kommunikációról, konfliktuskezelésről, és boldogságról is vannak írásai.
,,Kívánom, hogy megtaláld azt a gondolatot, ami a boldogabb életedet hozza el számodra!”
Gyakorlati tanácsok, pozitív gondolatok, letölthető anyagok.
,,http://laskainelli.blog.hu Ez a honlap annak szól, aki:
Szeretne őszintén mosolyogni, elégedett lenni az életével, működő, biztonságos párkapcsolatban élni, jól kezelni a konfliktusokat, megszabadulni a bűntudattól, megtalálni a céljait.
Ha illik rád a leírás, jó helyen jársz. Ezen a honlapon olyan írások találhatóak, melyek segítséget nyújtanak ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, boldog életet élj.
Gondolatok, módszerek egy párkapcsolati tanácsadó, motivációs tréner tollából. A Boldognak lenni című életmódkönyv és a Kezdj el élni! Életöröm program megalkotójától.”
,, Rajtam múlik, hogy miként élem a mindennapjaimat. Aktív előidézője vagy passzív elszenvedője vagyok az életemnek. A világ mindig több lehetőséget kínál, mint amennyit gondolok. Mindannyian a fejlődés útján járunk. Tarts velem, írj nekem, motiváljuk egymást, hogy tényleg örüljünk az életünknek.”
Ha kérdéssel fordulnál hozzám, küldj ide levelet: info@boldognaklenni.hu
Evezzünk egy hajóban! Odrobina Márta természetgyógyász ...
www.evezzunkegyhajoban.hu/
Odrobina Márta természetgyógyász , kineziológus. Alternatív módszerekkel segít párkapcsolati, életvezetési, sorstani problémák megoldásában .
Sefcsik Linda
Életviteli tanácsadás, problémamegoldás és útmutatás
Párkapcsolat - Család - Munka - Egészség - Boldogság - Életút
Bármit elérhetsz
Segítek, hogy tudj segíteni magadon!
Üdvözöllek a honlapomon, Sefcsik Linda vagyok
Nem véletlenül találtál rám!
Jó helyen jársz, ha készen állsz, hogy megoldást találjunk a problémáidra.
- Ha változtatni szeretnél az életeden, de egyedül nem megy
- Ha családi, párkapcsolati problémáid vannak...
- Ha úgy érzed elakadtál, fontos döntés előtt állsz
- Ha kíváncsi vagy a sorsfeladatodra - "miért születtem meg?"
- Ha bármilyen lelki eredetű gondjaid vannak (bizonytalanság, félelmek, szorongás, levertség, önbizalomhiány, hithiány ...)
- Ha boldogabb, harmonikusabb életre vágysz vagy személyes tudatosságodat szeretnéd fejleszteni
...SEGÍTEK!
ONLINE vagy telefonon is működik - a távolság nem akadály!
Alternatív módszerek, spirituális szemlélet - mit jelent ez?
Nem a hagyományos módon (pl. csak beszélgetéssel) közelítünk meg egy problémát, hanem olyan módszereket, technikákat is alkalmazunk, amik gyorsabbá és hatékonyabbá teszik a problémafeltárást, könnyebben a dolgok mélyére nézhetünk. Hiszen nem csak olyan dimenziók és összefüggések léteznek, amiket az érszékszerveinkkel fel tudunk fogni, ezek a rejtett dolgok pedig sokszor erősebb hatással vannak életünkre.
Nem csak a problémafeltárás hatékonyabb az ilyen módszerek segítségével, hanem a megoldás is bennük rejlik. Konkrét gyakorlati útmutatást kaphatsz, problémamegoldó technikát tanulhatsz meg, de akár egy előző életből hozott negatív programot is tudunk semlegesíteni.
Talán már Veled is előfordult, hogy kaptál egy tanácsot, de nem tudtál változtatni, vagy tudtad mit kéne csinálnod, mégsem tudtad megtenni. Ezekkel a módszerekkel az is kiderül, hogy mi állhat a változás útjában (pl. tudatalatti blokk, hiedelem, félelem, gyötrő gondolat vagy érzés), amit oldani tudunk, ill. ahhoz is megkapod a segítséget, hogy konkrétan hogyan tudsz eljutni a problémáid megoldásáig.
A problémából adódik, hogy melyik módszert alkalmazzuk, akár kombinálhatunk többet is. A problémafeltárás és -megoldás ezáltal nagyon hatékony, jó eredmények érhetőek el már akár 1-2 alkalom konzultáció után is.
Forrás: http://www.sefira.hu/
Szeretettel köszöntelek! Enteriőrtervező,Feng Shui lakberendező, Bach-virágterápia tanácsadó vagyok. Lelked és otthonod békéjét,egyensúlyát segítek helyreállítani, megteremteni.Bővebb információ elérhetőségeimen. VÁRLAK SZERETETTEL!
http://faczanyifengshui.blogspot.hu/2015/11/deva-premal-miten-manose-budapesten.html
Tegyél rendet a szívedben, Mag-adban, Újhold az Oroszlán szívénél van, a Regulus csillagnál, szóval minden adott, hogy rendet rakj az életedben. Ne a világot változtasd meg, ne világbékét akarj, hanem első körben legyél rendben Önmagaddal, és akkor kint is rend lesz, mert a világ ezt fogja neked visszatükrözni. Akkor már nem érint meg a politika, nem keveredsz vitába, már nem leszel beteg, nem azonosulsz XY problémáival, mert ez az Ő élete, és nem a tiéd, mindenki saját életének a kovácsa. Te legyél a sajátodé, és nem a másé. Válj szabaddá, hogy szerethess!!!
❤️ Ha nem tudsz rendet tenni az életedben, szeretnél egy kis útmutatást, egy régóta fennálló gonddal, vagy bármivel, egy egyéni konzultáció keretében megtaláljuk a megoldást. Hívj, vagy keress meg időpont egyeztetésre privát üzenetben. ❤️
Clara Krull
Az Eleki Életmódközpont 2010 szeptemberében nyitotta meg kapuit. Tevékenységét hazai és külföldi orvosok közreműködésével kezdte.
Intézményünkben a testi és leki egészség egységét hatékony terápiákkal, kezelésekkel végezzük el. Célunk az egészséges életmód alapelveinek tanítása és begyakoroltatása 2015-től 10 napos programok formájában.
http://www.elekieletmodkozpont.hu/
https://www.facebook.com/Tudatos-%C3%89letk%C3%B6r-K%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g-137519313066738/about/?ref=page_internal Tudatos Életkör Közösség
Tudatos Életkör Közösség céljai és missziója
A közösség tudatosságra való ébresztése
A tudás megosztása, tapasztalat átadása, információs estek és fórumok szervezése.
Egészségnapok és egészségfesztivál szervezése és lebonyolítása
A gyökerekből való merítkezés fontosságának ismertetése
TESTI LELKI SZELLEMI EGYSÉGET ÉS EGÉSZSÉGET MEGŐRZŐ PROGRAMOK
• Rendszeres jóga programok: jóga nőknek, kismama jóga, babás jóga
• Az öt alapvetõ emberi érték – hit, tisztelet, alázat, becsület szeretet – átadása, megtapasztaltatása és elsajátíttatása a körülöttünk lévő világ fejlődése érdekében. Az ember szellemi és spirituális fejlesztése annak érdekében, hogy önmagának, embertársainak, környezetének és az egész világmindenségnek segítője, jobbá tevője legyen.
• Önzetlen szeret szolgálat - beszélgetések, gyógyítások, megtapasztalások
• Egyéni kezelések, speciális tanácsadások
• Meditációs programok
MINŐSÉGI KÖZÖS CSALÁDI PROGRAMOK
• Játékos zenére nevelő programok, magyar mondókák, énekek, játékok tanulása
• Családi táborok szervezése
• Ősi mesterségek és kézműves foglalkozások bemutatása,tanítása
A NŐK ÉS CSALÁDOK TÁMOGATÁSA A TERMÉSZETES SZÜLÉSRE ÉS SZÜLŐSÉGRE VALÓ FELKÉSZÜLÉSBEN
• Szülésfelkészítő tanfolyamok szervezése kismamák és szülő párok részére
• A háborítatlan szülés, a bábai és dúlai modell népszerűsítése a szülészeti gyakorlatban
• Dúlaszolgálat által támogatni és védeni a nők szülésélményét
• A testközeli nevelés és a hordozás népszerűsítése
A TUDATOS ÉLETMÓD NÉPSZERŰSÍTÉSE
• Környezettudatos gondolkodás népszerűsítése
• Kertünk termése a szervezetünk gyógyszere, legyen egy ágyásod neked is, hogy mihamarabb elkezdhesd kerted talaját nevelve begyógyítani a sok-sok sebet Földanya testén.
• Különböző szemléletek megismertetése a táplálkozásban: indiai konyha, makrobiotika, vegetáriánizmus, élő táplálék , stb.
• Alternatív életmódprogramok és mozgáskultúrák ismertetése
• Környezettudatos építkezés ismertetése, különböző ágazatok bemutatása
Pozitív, klassz, inspiráló, fejlesztő klubok, közösségek, programok, egészség-harmónia központok - segítők
https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/segitok-6---helyek--programok.html
http://devadr.mindenkilapja.hu/html/18719781/render/kezelesek Azúri hangtál terápia és egyéb jók.
http://www.mandaladayspa.hu/content.php?page=spakezelesek
http://www.angyalsziget.hu Angyal sziget, színes lélek központ.
http://www.balla-hangterapia.hu
http://stresszdoki.com/kapcsolat/
http://tundersziv.hu/szeretet-kurzus
http://www.medicpoliklinika.hu
http://hvg.hu/vallalat_vezeto/20140912_Solymosi_Krisztina
http://talentum.cafeblog.hu/bemutatkozo/varadi-andrea
http://www.theta-otthon.hu/ajandek-2/ Kolozsi Mariann
http://www.krisztinews.com/energia-gyujtesi-modok/
http://balazskrisztina.hu/news/25-lecke-buddhatol-melyek-megvaltoztathatjak-eletunket/
http://www.bosegmindenteren.hu/cikkek/az-oromteli-elet-receptje/ Tormási Kati
https://www.facebook.com/HelyesKerdes/about/?entry_point=page_nav_about_item&tab=page_info Antal Judit
http://shabba7.wix.com/momo2#!frakni-krisztina/c15wl
http://www.harmonialiget.hu/ Rácz Betti
http://daisyaranykapu.blogspot.hu/p/bemutatkozas.html Dr. Dankó Szilvis
Mire vágysz?
Magabiztosságra? Kapcsolatokra? Elismerésre?
Gyere és szerezd meg!
Kreatív Tudat Önismereti Műhely!
Változtass, hogy változhass!!!
http://www.carla-galli.com/kreativ-tudat-muhely-akkreditalt-kepzes Carla Galli
https://www.facebook.com/szivforras.aszeretethangjai/posts/2079434072282338
http://www.anandamarga.hu/spiritualis1_3a.htm
http://gyarmatijudith.blogspot.hu/2012_08_01_archive.html Padmashri Shakti
http://csshungary.com/integral-meditacio/
http://www.sikeres-fengshui.hu
http://belsoszepseg.shp.hu/hpc/web.php?azonosito=belsoszepseg&oldalkod=letoltheto_konyvek
http://www.crystalitas.com/HU/index.html
http://www.napfenyes.hu/eletmod-gyogyitas/
http://www.lelekgyogyaszatonline.com/index-3.html
http://www.angyalszarny.eoldal.hu/cikkek/szolgaltatasok
https://arsetvita.wordpress.com/about/
http://www.yogapecs.hu/page/24
http://kedvesegeszsegedre.5mp.eu/web.php?a=kedvesegeszsegedre&o=1_b1tdPPF6
Balancia - A test, lélek, szellem egyensúly birodalma
http://frankzsofia.hu/index.php?module=oldal&target=mivel_foglalkozom
https://sites.google.com/site/deekshasite
http://maitra.hu/index.php?pg=magamrol
Egy nagyon klassznak, eredményesnek, produktívan, hatásosnak tűnő segítőre akadtam az imént, ezt is elküldöm, hátha ez is érdekel téged, sőt biztosan, hiszen elég jó dolgokban tud segíteni. https://www.facebook.com/florafabiana1/photos/a.505876589429286.137400.501975003152778/1373704602646476/?type=3
http://a-lelek-kertje.webnode.hu/
http://www.azuton.hu/consciousness-by-izabella Rendek Izabella vagyok, és a legszuperebb technikák között az Access Consciousness módszerével is segítem (facilitálom) a hozzám fordulókat.
http://www.egeszseg-klinika.hu/energiagyogyaszat_aura_csakagyogyaszat
https://www.facebook.com/banhiditrening/posts/515561545184972
http://onmunka.blogspot.hu/p/rolam-oravecz-andrea-nem-az-lenyeg-hogy.html
http://www.krisztinews.com/energia-gyujtesi-modok/
http://mentalfitnessguru.hu/featured/td_d_slug_29
ASAJAH energiagyógyász masszőr
BUDAPEST belvárosában diplomás energiagyógyász masszőrként várom kedves vendégeimet immunrendszert erősítő, energetizáló, relaxáló, stresszoldó, blokkoldó, testet-lelket harmonizáló teljes testmasszázsra.
A holisztikus masszázs egy komplex kezelésnek felel meg, tartalmaz energetikai, meridián, nyirok, zsírtalanító, méregtelenítő, frissítő elemeket.
A masszázs mozdulatai fájdalommentesek, ugyanakkor mélyrehatóak, a páciens gyógyító pránanadi energiát kap a kezelő által. Megtisztulnak és energiával töltődnek fel a testben található energiacsatornák.
A masszázs kellemes ritmusú, a lágy, pulzáló mozgás feloldja a "páncélt", amelyet a blokkok képeztek, így a test, lélek és szellem újra teljessé válik. Relax zene, gyertya, füstölő használatával egy csodálatos, feledhetetlen spirituális élményt ad! Bejelentkezés: ASAJAH http://www.asajah.5mp.eu/
https://www.facebook.com/magyartermekek.azegeszsegert
http://www.gyogyitoenergia.com/blog/mibol-all-egy-energetikai-kezeles
https://www.facebook.com/SpiritIsland/photos/pcb.1671272613140817/1671272589807486/?type=3
https://www.facebook.com/SpiritIsland/photos/pcb.1677368289197916/1677367232531355/?type=3
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1047054398689798&set=gm.1043984672330595&type=3
Üzenetem
1 . Légy Fit
2 . Légy Jó Nemes Lelkű
3 . Segítsd a Gyengéket
4 . Kerüld az Erőszakot
Szükség Van Béketeremtő Gyógyító Helyreállító Mesélő Szerető Emberekre. Felber Attila Reiki Mester
Igazi ajándék az egyik ember számára a másik ember, szívtől szívig érő szeretete. (Florida Flor ❤ ❤ ❤ Spiritualis Coaching)
Egy párkapcsolat mindig változtat minket, hogy felemeljen a méltó társ mellé. Csak az a lényeg, ha még nem mellette vagy, lépj, amint azt érzed fájdalmas és üres az életed. Mert az Igazi vár Rád!
Ha még egyedülálló vagy, egy a lényeg:
Sose mondj le róla!
-Tóth Erzsébet -Zsóka Kineziológus-
Szeretnél közelebb kerülni a lelked titkaihoz? Megtudni, mit súg neked a Forrás? Kiaknázni a képességeidet? Olyan döntéseket hozni, amelyek boldogabb végeredménnyel kecsegtetnek? Gyere el és sajátítsd el az eszköz használatát, amelynek a segítségével nem csak magadat ismerheted meg mélyebben, de másoknak is segítségére lehetsz.
https://www.facebook.com/akasha.kronika/posts/923905657698898
http://www.akashakronika.info/p/bemutatkozas.html
,,Önmagunk megismerése és hiteles megélése egy olyan fontos szempont, amit a legtöbb egészséges életmód irányzat mellőz. Általános recepteket adnak az egészségesebb és harmonikusabb élethez, de kevésbé veszik figyelembe az egyéni sajátosságokat, vagyis azt, hogy kinek mi okozza pontosan a problémáját, és milyen megoldások, terápiák testhezállóak számára. A selfnessben a változtatás alapját az alapos önmegismerés adja, amely sokszor automatikusan magával hozza a külső-belső és életmódbeli átalakulást is, különösebb erőltetés nélkül."
http://andalodo.hu/stressz/selfness-az-onazonossag-orome/
http://sikerutja.hu/szolgaltatasok
Te irányítsd a gondolataidat, és ne azok irányítsanak téged!
Legyen olyan a napod amilyennek szeretnéd!
András (Szeretetenergiával Gyógyító)
Ha belső békére, nyugalomra vágysz, ha azt akarod, hogy boldog legyél, legyen egy jó párkapcsolatod, megtaláld álmaid állását, és harmóniában teljenek a mindennapjaid, akkor ez a könyv Neked szól. Hozzá segít ahhoz, hogy inspirálódj, lehetőséget ad, hogy megismerj olyan kiválóan alkalmazható módszereket, melyek az elégedett, boldog élet útjára vezetnek Téged is.
Tapasztalatom szerint a boldogság által átszőtt élet kellemes és pozitív. És mivel mindenki számára működtethető, ezért fontosnak tartom, hogy a tanult, tapasztalt és működtetett módszereket minél szélesebb körben megmutassam. (Laskai M. Nelli)
http://bookandwalk.hu/Boldognak-lenni-9344-ebook.aspx
http://boldognaklenni.hu/trening/
https://www.facebook.com/za.asztro/
https://www.facebook.com/angelikakineziologus.sercheli?ref=ts&fref=ts
https://www.facebook.com/azeletboldogsag.horvathgabriellakinezilogus?ref=ts&fref=ts
http://onfejlesztotreningek.hu/coaching-szemelyes-konzultaciok#.VosQWSJ6BnA
https://www.facebook.com/oravecznora
https://hu-hu.facebook.com/hogyanlegyekjono
https://www.facebook.com/peter.szabo.3956/
https://www.facebook.com/szammisztika/?fref=ts
http://szemleletfejlesztes.hu/?gclid=CN_qk4qek8oCFQaeGwod_xQMlg
http://privatelifecoaching.hu/boldogsag.html
http://kernertraining.hu/wp/100-onbizalomnovelo-otlet
https://www.facebook.com/szeretetenergiaval.gyogyito.5?ref=ts&fref=ts
Egyéni Csakra és Energetikai Tisztítás
A csakrák tisztítása, karbantartása, energetizálása mellett fontos az energiarendszer védelme is. Nap, mint nap, különböző kellemetlenség ér bennünket, melyek megtépázhatják energiarendszerünket.Auránk folyamatosan változik, külső és-belső hatások érik melyek sokszor negatív mintákat hagynak energia rendszerünkben. A fájdalmak és a feldolgozatlan konfliktusok vagy félelmek mind szennyezik a auránkat, melyek különböző szinteken okoznak zavarokat.Ezáltal csökken a finom testek rezgés száma is, így kevésbé lesz képes ellátni a védő és energiát áramoltató feladatát. Ezért a auratisztítás akár napi rutin feladat is lehetne életünkben.
A kezelés :
-Segít a belső harmónia, a kiteljesedés állapotának létrehozásában.
-Segíthet akár fizikai , érzelmi vagy mentális elakadások oldásában.
-Segít a női, férfi, mint alapminőség harmonikus megtapasztalásában.
-Segít önmagunk magasabb tudatosságának megélésében.
-Segít a rezgésszintünk megemelésében.
A kezelések 60-90 percesek.
Várlak szeretettel:)
Érdeklődni:
tunde.m.17@gmail.com
https://www.facebook.com/SpiritIsland/photos/pcb.1644936645774414/1644936612441084/?type=3
QUANTUM GYÓGYÍTÁS
Egyénileg és Pároknak Quantum Gyógyitás
Ezzel a kezeléssel a probléma gyökér élményét tudjuk oldani!
Lehet ez párkapcsolati ,egészség ,anyagi probléma.
Előző és jelen életbeli események feltárása, és oldása.
A kezelés
-Segít a belső harmónia, a kiteljesedés állapotának létrehozásában.
- akár fizikai , érzelmi vagy mentális elakadások oldásában.
-a női, férfi, mint alapminőség harmonikus megtapasztalásában.
- önmagunk magasabb tudatosságának megélésében.
-segít a rezgésszintünk megemelésében.
-egészségügyi problémáknál az orvosi kezelés kiegészítésében
-függőségek tisztításában,és feltárásában
- önbizalomhiány, önértékelési problémák esetén
-párkapcsolati problémákban
-szorongásos tünetek oldásában.
-rendszeresen felbukkanó, negatív élethelyzetekben
-új pozitív élethelyzetek és események megteremtésében
https://www.facebook.com/SpiritIsland/photos/pcb.1636078943326851/1636078599993552/?type=3
SZERETETTEL várok mindenkit, aki életében a minőségi, Pozitív változásra vágyik! Ha esetleg tudsz bárkit, akinek segítségre van szüksége, és úgy véled, hogy ajánlanál, hálásan köszönöm, ha eljuttatod hozzá is a lehetőséget!
https://www.facebook.com/theta2heart/photos/a.1413412978981379.1073741829.1409366849385992/1538076416515034/?type=3
http://www.lotuszvirag.com/page/rolam
http://lelekportalblog.blogspot.hu/p/tanacsadas-terapia.html
https://www.youtube.com/watch?v=DUNztyKVsdk#t=717
http://igazabolszerelem.hu/krisztarol/
https://www.facebook.com/szelidmegoldas/?ref=br_rs
http://kellergyongyi.hu/miert-kiabalunk-amikor-duhosek-vagyunk/
https://www.facebook.com/mosolyom.eletmodkozpont/?pnref=lhc
http://www.eletkozpont.hu/rolunk.html
https://www.facebook.com/Szeretet89/
https://www.facebook.com/weloveencounter
http://www.csaladesegeszseg.hu/munka-es-spiritualitas/a-boldogsaghoz-vezeto-szokasok
http://boldogsagfrekvencia.hu/
A Boldogságfrekvencia Program olyan módszereket, gyakorlatokat tartalmaz, amikkel elérhetjük ezt a tiszta, boldog rezgésszintet és ezzel megindul felénk az ÉLET CSODÁJA! Egy módszer, ami megváltoztatja az életedet! Ha végigcsinálod a programot, már soha nem leszel ugyanaz az ember, mint előtte voltál!
https://www.facebook.com/Eszticicamica/posts/10200833310150889:0
http://www.metafora.extra.hu/badonyibemutatkozas.html BÁDONYI ANDRÁS REIKI MESTER-TANÁR
http://homeonatural.hu/szolgaltatasok/57.html
https://www.facebook.com/boldogsagkozpont?fref=ts
http://www.perfektpower.hu/pphome/ujphoen.htm Brian Tracy: Új Phoenix szeminárium
http://www.namaste-szeretetegyseg-akademia.com/rolunk/
http://kvantumszemlelet.hu/tanfolyamok/a-kvantumgyogyitas-gyakorlata
http://csodakutja.shp.hu/hpc/web.php?a=csodakutja
http://onmunka.blogspot.com/2011/04/elet-es-halal-1.html
http://heka-macskaszem.blogspot.hu/
https://www.facebook.com/951566244855912/photos/pcb.1163461326999735/1163453413667193/?type=3 svéd és szeretetmasszázs
https://www.facebook.com/masszazs.meditacio/
http://lomilomiart.hu/lomi-lomi/egyeni-masszazs/
Lazulj,töltődj,gyógyulj Lélekringatással!
http://5mp.eu/web.php?a=lelekmasszazs-aniko