,,A sikeres fejlődést,
a képességek kibontakozását
a külső optimális feltételek,
elsősorban
a támogató társas környezet mentén látják biztosítottnak."
,,Remek emberek vesznek körül.
Sok múlik a közegen.”
“A gondolatainkkal emeljük fel magunkat.
A saját magunkról alkotott kép
segítségével
kapaszkodunk feljebb.
Ha ki akarod szélesíteni
az életed,
először tágítsd ki
a gondolataidat
az életről és magadról.
Tartsd szem előtt
a magadról alkotott ideált,
azt,
amilyen szeretnél lenni
mindig és mindenhol.” (Orison Swett Marden)
,,A megfelelő környezet teszi lehetővé,
hogy a legjobb formánkat hozhassuk."
Jó játékoskerettel bírunk.
Klasszisok alkotják a csapatot.
Munkamániás, és ezt várja el mindenkitől.
Két tényező
teszi sikeressé az embert:
a tehetsége és a motiváltsága. - Seth Stephens-Davidowitz
Azt kell csinálnunk,
amiben a legjobbak vagyunk.
Képesek vagyunk rá,
mert
nagyon sok minőségi játékosunk van,
és igyekszünk.
Nagyon komoly támogatást kapott.
Mindent a célért!
Erősen hiszem,
hogy ha keményen dolgozom,
elérhetek a legmagasabb szintre.
,,Az emberek jobban teljesítenek,
és az eredményességére is ösztönzőleg hat,
ha vizualizálják a hatékonyságukat."
A ,,győztes” filozófia
„Egy győztes nem folyton az elszalasztott lehetőségekre gondol.
A figyelem most a jövőre irányul, a múlt már irreleváns, amennyiben képes vagy tanulni belőle."
A kvalitásunk megvan, hogy elérjük a céljainkat.
Azért vagyok a legjobb,
mert a legjobbakkal dolgozom együtt.
Minden rendelkezésre áll.
Tett-e eleget azért,
hogy megszerezze a győzelmet?
Ha valamit igazán akarsz, akkor meg is csinálod!.
Ha sikerre vágyunk,
akkor a munkára kell figyelnünk!
,,Az álom egy napon valósággá válik,
ha hiszünk, és teszünk érte!”
A legtöbb ember nincs tisztában azzal,
hogy a sikertelen és a sikeres emberek
alapvetően nem a képességeik terén
különböznek egymástól,
inkább abbéli vágyukban,
hogy kibontakoztassák
a bennük szunnyadó lehetőségeket.
Márpedig ha a lehetőségek kibontakoztatásáról van szó,
akkor mi sem eredményesebb,
mint elkötelezni magunkat
a személyünk fejlesztése mellett.
(John C. Maxwell)
,,Azok a legsikeresebb
sportolók, edzők
és vezetők,
akik
mindig keresik
a tanulás,
növekedés,
a fejlődés
lehetőségét."
"A legjobb módszer, hogy elérjük az általunk vágyott jövõt,
ha megteremtjük azt
- és olyan mértékben tudunk jobb életet teremteni,
amilyen mértékben elhisszük, hogy erre képesek vagyunk." (Gordon Stokes)
A minőség a csapatunkban
hozzásegít a győzelemhez.
,,Arról szól,
megfelelő-e a közeg,
amelyikben nevelkedik.”
,,Azt mondta, hogy
a tanulás a legfontosabb.
Ha abba
kellő időt és energiát fektetünk,
akkor bármit elérhetünk.
Édesanyám is nagyon meghatározó példakép volt számomra gyerekként.
Az a támogató, elfogadó attitűd
és a túláradó szeretet,
amit biztosított számomra,
nagyban hozzájárult a fejlődésemhez."
https://rtl.hu/capak-kozott/2024/02/07/interju-dr-varga-eszter-coach-befekteto-uzlet-ferje-karrier
,,Minden ember
legmélyebb
érzelmi szükséglete,
hogy szeressen és viszontszeressék.
Ha érezzük mások szeretetét,
képessé válunk
a bennünk rejlő lehetőségek kibontakozására.”
,,A bajnok
először az edzésen válik bajnokká,
és utána a pályán.”
,,Ha gondolatban
ragyogó és boldogító kilátások
képét fested le,
olyan helyzetbe hozod magad,
ami elmozdítja
a célod megvalósítását." (Norman Vincent Peale)
Nagyon jó hátországgal rendelkezem
(párom, sportpszichológus, szülők, edzők, stb.).
Profi környezet, van lehetőség a fejlődésre.
A győzelem érzése.
,,Az igazság az, hogy soha nem ismertem még olyan sikeres embert, aki mélyen legbelül ne értékelte volna a kemény munkát, a fegyelmet.
NYERNI, NYERNI és NYERNI!"
Nagyon akarja és elszánt.
"Mindenki a győzelemről álmodik,
de a bajnok felkel és elmegy edzeni."
„Igazán alázatos, szorgalmas sportoló,
aki elkötelezett a folytonos szakmai fejlődés mellet."
Mindennap azért jár edzésre, hogy jobb és jobb legyen.
Nekem olyannak tűnsz, aki eléri azt, amit akar.
„A sikertudat legfontosabb tényezője az önbecsülés:
higgyük el, hogy képesek vagyunk rá.
Ha elhisszük, ezzel kiérdemeljük, és el is érjük.”
Igaz az állítás:
a sikeres embereknek
versenyképes csapat kell.
"Ha hiszel a győzelemben,
a győzelem is hinni fog benned."
Sikert hozó szokásaim vannak. Tele vagyok energiával.
Szeretem magam. Megvalósítom céljaimat.
Szorgalmas vagyok.
A legfontosabb a szorgalom!.
,,Minden pillanatban
megváltoztathatod a jövődet,
de ehhez az kell,
hogy a vágyott cél felé haladj
gondolatban,
kommunikációban,
és tetteidben
egyaránt."
"Hogy megváltozzanak a körülményeid,
neked kell először megváltoznod.
Ahhoz, hogy más legyen a helyzeted,
neked kell másnak lenned.
Az anyagi sikert mindig meg kell, hogy előzze,
a személyiséged fejlődése." (Jim Rohn)
Hogyan járul hozzá a pozitív önkép a sikeres mindennapokhoz?
Ha az ember egyszer eltökéli,
hogy csupa jót gondol magáról,
akkor nem ismer lehetetlent. - Robert Merle
A siker bekövetkeztének valószínűsége
attól függ,
hogy mennyire látod tisztán a számodra tökéletes célt,
és annak megvalósítását
mennyire átgondoltan
és részletekbe menően tervezted meg. - Brian Tracy
A felszálláshoz maximális tolóerő kell!
Nem a tehetség,
hanem
az "égő vágy"
tesz győztessé. – Jim Dornan
„Az erős, pozitív énkép
a lehető legjobb felkészülés a sikerre.” – Joyce Brothers
„Viselkedj úgy, mint egy bajnok, hogy azzá válj.”
,,Jó játékhoz jó játékosok kellenek."
A csapatot jó futballisták alkotják.
Van potenciál az együttesben,
a minőség meghatározó.
Meg akarja valósítani a célját,
és bele is teszi a munkát.
Amit a motivációs trénerek, life coach-ok sulykolnak:
„Élj úgy, mint egy sikeres ember,
és bevonzod a sikert!”
Figyelem magát, őstehetség.
,,Ha hisz abban, hogy képes valamire, akkor meg is tudja csinálni.”
Akkor megcsinálom. Képes vagyok rá!.
,,Úgy érheted el,
hogy a tudatodat kitartóan a képzeleteddel töltöd meg
- elképzelve magad annak,
aki lenni akarsz,
és elképzelve azt,
hogy megkapod, amire vágysz."
Mindig fontos
a megfelelő közeg.
Ha jók a körülmények,
akkor jobban teljesítek.
Nagy a minőség a csapatunkban.
Nagyon nagy kvalitású játékosaink és szakembereink vannak.
„A támogató környezet hozzá tud tenni a sikerhez”
,,Egy jól funkcionáló csapat
csodákra képes.”
Mindent meghatározott célból teszünk.
Ha keményen dolgozol,
akkor bármit elérhetsz!.
,,TUDTAD, HOGY HOVA KELL SEGÍTSÉGÉRT FORDULNI.
EZ A SIKERES ÉLET KULCSA."
A megfelelő háttérrel jól teljesít.
Számít a pozitív környezet.
Szeretetteljes és támogató közösség.
Ha más közegbe kerül,
annak hatása van az emberre. Pl. Norvégia, Spanyolország, Dánia, USA.
Minőségi játékosok kellenek.
„Jól képzett mérnökök, technikai szakemberek dolgoznak nálunk."
,,Lépésről lépésre összeállítottuk a megfelelő csapatot.
És a megfelelő csapattal elérheted a céljaidat.
Szóval az egész a csapatról szól."
,,Minőségi szakembereket szerződtettünk.”
A játékos állományunk nagyon magas színvonalú.
„Az a dolgunk, hogy a csapatnak minden olyan háttértámogatást megadjunk,
amivel ők a leghatékonyabban tudnak részt venni a mérkőzéseken, és a legjobb formájukban tudjanak teljesíteni.”
„A siker titka pont a kultúra, ami az egész céget meghatározza:
a ’képesek vagyunk rá’ hozzáállás.
Elég jó vagyok hozzá.
A szeretet a mesterkulcs.
Mindig az elérendő célokra fókuszálunk.
Csak akkor haladhatunk előre az úton,
ha látjuk magunk előtt a célt,
ha magabiztosak vagyunk,
és hiszünk abban, hogy nyerhetünk. - Orison Swett Marden
Nem úgy érsz el nagy dolgokat,
ha arra gondolsz,
amilyen vagy.
Úgy érsz el nagy dolgokat,
ha arra gondolsz,
amilyen lenni szeretnél,
és ezt nap mint nap újra és újra elképzeled.
- Andrew Matthews
Naná, hogy odamegyek,
ahol megvalósíthatom a magasztos céljaimat.
Képes vagy rá!.
Az az igazán bátor, aki kristálytisztán látja mi áll előtte, legyen az dicsőség vagy veszély, és mindazonáltal dacol vele.
A jutalom mindig motivál.
,,Ha azt akarod,
hogy fény jöjjön az életedbe,
ott kell állnod,
ahol ragyog.”
"A tehetségen kívül
kell egy olyan társadalom is,
amelyik ezt
méltányolni tudja.” – Szent-Györgyi Albert
Ehhez a megfelelő emberekkel kell körbevennie magát.
„Ez a fajta támogató közeg,
amiben találtam magam,
óriási segítség.”
,,Nem találtam fel semmi újat. Egyszerűen csak felhasználtam az évszázadok óta tevékenykedő, sikeres emberek ötleteit."
,,A sikeres ember
mindig azon gondolkodik, hogy mit szeret,
mit szeretne,
mi a célja,
és azt hogyan érheti el."
Idő kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek arra,
hogy csak akkor leszek sikeres,
ha változtatok és tanulok másoktól.
Hiszek abban,
hogy ha megteszek minden tőlem telhetőt,
megadhatom a reményt az álmaimnak,
hogy valósággá váljanak.
Mertem álmodni
és keményen meg is dolgoztam érte.
Ami kiemelt,
az az olthatatlan tudásvágyam
és vágyakozásom volt.
,,Mindig úgy voltam vele, hogy ha eleget dolgozom, annak előbb-utóbb biztosan meglesz az eredménye."
A munkát el kell végezni.
Gyakorolni (50 perc - 5 óra - 2 hónap). Tedd oda magad. Menni előre.
Mindenre képes vagy, amit a fejedbe veszel!.
„Ahol nincs a jövőbe vetett hit,
ott a jelenben nincs erő.”
,,Minél nagyobb a szereteted,
annál nagyobb erőket mozgatsz meg."
„A szeretet olyan erő,
ami a lehetőségből valóságot teremt.”
• Tanuld meg érezni a gondolatot,
amit a képzeletedbe fogadtál!
Ne feledd, az érzés az,
amit a testedben érzel, miközben a megteremteni kívánt dolgon gondolkodsz, vagy azon,
akivé szeretnél válni.
Csukd be a szemed, és figyeld meg, milyen érzés ez a testedben.
• Bármilyen érzés merül is fel a testedben,
miközben a vágyaidra, kívánságaidra gondolsz,
fürdesd azt szeretetben - ami Isten szinonimája.
Képzelj el bármit,
amit csak akarsz.
Képzeld el és érezd
azt a szeretetet,
amit akkor éreznél,
ha már a tiéd lenne,
amire vágytál.
Maradj
addig ebben a szeretetben,
mígnem már azt érzed,
hogy tényleg
a tiéd az a valami.
Miközben így teszel,
arra gondolj,
hogy
minél több benned
a szeretet (Isten),
annál
hamarabb válik
valósággá
a vágyad.
Nézz bátran
a tükörbe,
ezt mondván:
nem egyszerűen szeretlek
- a szeretet vagyok. - Wayne Dyer
,,Csak a szeretetben van fejlődés"
Szeretet a teremtő erő.
Magas szintű imádat.
A csodákat el kell tudni fogadni.
Nem mondhatod csupán, hogy: ,,én akarom”. El is kell fogadnod.
Lehozzuk azokat hittel.
Amint megkérded magadtól,
hogy mért is akarod azt a valamit,
a vágyad esszenciája aktiválódik és az Univerzum hozzálát,
hogy azt megteremtse
számodra.
Minél intenzívebbek
a pozitív érzéseid,
annál gyorsabban jut el hozzád.
(Abraham-Hicks)
Mindent elérhetsz,
amire valaha is vágytál.
A sikeres szerepléshez
ez egy kiváló közeg.
Ha hiszel benne eléggé,
ha vágyod eléggé, és ha teszel is érte, eléred…
"Tedd magadévá az érzést,
ami a valóra vált álmokhoz fűződik.
Képzeld el
és érezd át azt a boldogságot,
amit akkor éreznél,
ha vágyad tárgya már a birtokodban volna. Ha így teszel, vágyad magától tárgyiasul." (Neville Goddard)
,,Minden attól függ, hogy
mennyire jó a csomagod / a csapatod."
,,Megfelelő légkört teremtve,
a személyek hozzásegíthetők
ahhoz,
hogy személyiségük optimális irányba fejlődjön.”
Teljesen jó és pozitív helyre érkeztem. Ez mesés! :)
,,A siker egyik összetevője az volt,
hogy a vezetők
megteremtették
a szükséges feltételeket.”
A siker attól függ,
hogy kik vesznek körül.
A sikeres és a sikertelen emberek
közötti különbség az,
hogy
a sikeres emberek életét
a legjobb pillanataikban született gondolataik,
hatalmas optimizmusuk
és mérhetetlen tapasztalatuk
irányítják és vezérlik.
A sikertelen embereket
viszont
múltbéli kudarcaik
és kétségeik irányítják és vezérlik. – Jim Dornan
,,Beleteszi a munkát."
,,Szóval
a siker kulcsa ez:
az
életünket
a pozitív és negatív
szempontjából kell értékelni.

és kizárólag
arra
összpontosítunk,
hogy milyen emberek akarunk lenni.
Mit akarunk elérni.?!
Ez az 1. lépés
a lelki egészség, a testi egészség,
a siker és a boldogság útján az életben.”
– Brian Tracy
Jelzés, hogy nem szeretsz eléggé,
és
nem jó emberek vannak körülötted.
Értékesebbnél értékesebb emberekkel
vettem körbe magamat.
,,Mindannyian szépek, és isteniek vagyunk,
csak olyan környezetre van szükségünk,
amelyben felismerhetjük azt."
Ha sikeres akarsz lenni valamiben,
semmi sem fontosabb annál,
mint hogy kész legyél
nagyon keményen
és hosszú ideig munkálkodni célod elérésén.
Egészen addig, amíg oda nem értél. - Brian Tracy
Szerezd meg az égető vágyat álmod után,
és válj megszállottá.
- Ez legyen az első számú prioritásod (nagyon közel áll hozzád).
- Ha nem tud égető vágyat elérni,
akkor tényleg nem „akarja és vágyik” az álmára.
Csak az az, amit „úgy gondolsz, hogy akarnod kell”.
- Amikor valóban összhangban van az álmod azzal,
aki „igazában vagy”,
azonnali, mély megszállottság és égető vágy lesz,
hogy elérd azt.
- Átmenetileg hajlandó leszel bármiről lemondani,
hogy KIZÁRÓLAG arra tudj összpontosítani,
amire vágysz.
- Összpontosíts EGY CÉLRA.
Legyen FŐ CÉLOD.
Egyedülálló a cél.
Mi a Te taníthatósági indexed?
-- Van benned hajlandóság a tanulásra és a változás elfogadására?
-- Nem tudod, amit nem tudsz.
-- Legyen nyitott a véleménye megváltoztatására.
A képzési mérleg skála = Attitude/Skills
-
Töltsd a „képzésed” nagy részét a hozzáállásoddal:
A MIÉRT, Álmod,
Gondolataid és érzéseid.
-
Töltsd a képzési idő egy részét
a „Hogyan” elsajátítására:
technikák, módszerek, folyamatok.
**A miért = 90% A Hogyan = 10%**
Határozd meg az álmod,
és szerezz égető vágyat
annak megvalósítására
- MINDEN sikeres ember és kiválóan teljesítő
ezt rendkívül magas fokon teszi.
Tudják, mit akarnak,
és megszállottan akarják elérni.
- Álmodj NAGY ÁLMOKAT!
Forrás: https://theofficialkevintrudeaufanclub.com/hu/siker-lepesek-hogy-elerje-amit-akar%EF%BF%BC/
“Amikor meghatározod az álmodat,
és égető vágyat adsz a megvalósítása iránt,
az olyan gyorsan működik, hogy ijesztő.” - Napoleon Hill
Ahhoz, hogy megváltoztasd azt, ami benned van,
légy szeretetteljesebb önmagad iránt. - Dr. Wayne Dyer
A siker nagysága
egyedül annak a vágynak az intenzitásától függ,
amellyel célja elérését kívánja. (Erhard F. Freitag - Az erő benned van)
Nagyszerű bátorság nem létezhet ott,
ahol nem lakik meggyőződés,
és nincs önbizalom.
A csatát félig már megnyerted,
ha mélyen hiszed,
hogy végig tudod vinni az elkezdett feladatot.
- Orison Swett Marden
Győzni akarunk,
mindent meg is teszünk a győzelemért.
Ahhoz pedig, hogy ez sikerüljön,
szerinte
három kulcsfontosságú elemre van szükség.
„Az első
a kiváló emberekből álló minőségi csapat.
A második az,
hogy a győzelem megszállottjai legyünk.
A harmadik
az együttműködés.”
,,A gondolat,
amely mögött egy erős vágy húzódik meg,
rendelkezik azzal a képességgel,
hogy átváltozzék saját fizikai ekvivalensévé.
Az állhatatosság olyan tényező,
amely nélkülözhetetlen ahhoz a folyamathoz,
amelyben a vágyat átváltoztatjuk pénzbeni ekvivalensévé.
Az állhatatosság alapja az akaraterő.
Az akaraterő és a vágy,
ha megfelelően alkalmazzák, ellenállhatatlan párost alkotnak.
Azokat, akik nagy gazdagságokat halmoznak fel, általában érzéketleneknek, néha kegyetleneknek tartják. Gyakran félreismerik őket.
Az akaraterő az, amivel rendelkeznek.
Ezt vegyítik az állhatatossággal, és ezzel dúcolják alá vágyukat, hogy biztosítsák céljuk elérését.
Az emberek többsége kész arra,
hogy céljait és szándékait elfelejtse,
és próbálkozásait az ellenállás vagy a balszerencse első jelére feladja.
Kevesen vannak,
akik a nehézségek ellenére is folytatják erőfeszítéseiket,
amíg céljukat el nem érik.
Az állhatatosság hiánya a kudarc egyik legfőbb oka.
Mi több, sok ezer embertapasztalata bizonyítja, hogy az állhatatosság hiánya olyan hiba, amelyjellemző az emberek többségére.
Olyan hiba ez, amely erőfeszítéssel leküzdhető.
Az, hogy mennyire könnyű vagy nehéz,
teljes mértékben attól függ,
milyen mély az a vágy,
amely a cél felé hajtja az egyént.
Minden eredmény kiindulópontja
a vágy.
Tartsd ezt állandóan szem előtt.
A gyenge vágy gyenge eredményeket hoz, mint ahogy egy kis tűz kevés hőt termel.
Ha nem vagy elég állhatatos, ezt a hibát orvosolni lehet,
ha a vágyad alá nagyobb tüzet raksz.
A vagyon olyan törvényszerűen gravitál azokhoz,
akiknek agya fel van készítve arra, hogy azt magához vonzza,
mint ahogy a víz elkerülhetetlenül az óceán felé folyik.
A szegénység azokhoz vonzódik, akiknek a gondolkozása ennek kedvez,
a pénz pedig azokhoz gravitál,
akiknek a gondolkozása tudatosan fel van készítve arra, hogy azt magához vonzza.
Mindkét esetben ugyanaz a törvény hat.
A szegénység tudatosság önkényesen foglalja el annak a gondolkozását,
amelyet nem foglalt el a pénztudatosság.” - Napoleon Hill - Gondolkozz és gazdagodj
El tudnál-e vinni olyan helyre,
ahol sikereket tudok elérni?
”Én képes vagyok
öt percig egyfolytában koncentrálni
valamire” - Andrew Carnegie
Töltsd fel magad gazdagsággal / szeretettel / fénnyel!.
Az akarat és a szeretet kombinációja.
,,Semmi sem engedhet neked,
ha nem elég figyelmet fordítasz rá.
A létezésben semmi sem fog meghajolni előtted,
hacsak nem figyelsz rá, ugye?"
,,Azt vonzzuk be életünkbe, amire gyakran gondolunk, amire mélyen koncentrálunk."
,,Azzá válsz, aminek érzed magad.”
,,Akit-amit szeretek,
azt létében akarom elősegíteni."
,,Szeretet
fenséges állapotába kerülni,
hogy egészségesek lehessünk
és pozitívan alakuljanak
az életkörülményeink."
,,Minden nagy szeretet egy újjászületés:
mássá lesz az ember."
,,Én ilyen vagyok,
már öt perc után keresem a jót.”
,,Kapcsoljunk át egy másik pályára az agyban, és erősítsük azt!"
Sugározz ki pozitivitást,
és pozitív energiákat vonzol az életedbe
(támogató emberek,
nagyszerű lehetőségek
és szórakozás!). - Lynda Field
Ahhoz, hogy pozitív dolgokat vonzzon
az életébe,
kezdje pozitív energiával.
,,Legyen az az energiája,
amelyet vonzani akar.”
,,Rendszeresen képzeld el,
hogy milyen érzés lesz sikeresnek lenni!
Ez erősíteni, és motiválni fog."
,,Tudd, hogy minden pillanat,
teremtő pillanat,
így az a lényeg,
hogy mindig figyelj,
mindig a most-ban légy,
és válaszd folyamatosan
azt,
amit valóban szeretnél."
Klassz csapatunk van, sok jó ember dolgozik náluk.
,,Egyetlen álom sem képtelenség,
feltéve,
hogy először van elég bátorságunk
hinni benne."
“A vesztesek a múltban élnek.
A győztesek tanulnak a múltból,
és élvezik,
hogy a jelenben dolgozhatnak a jövőn.” (Denis Watley)
,,A pszichológiai jóllét a siker kulcsa?
A pszichológiailag biztonságos környezet
megteremtése
kulcsfontosságú.
A pszichológiai biztonság
az első számú jellemző
a magas szinten teljesítő csapatoknál
– nem csak a sport területén.
A pszichológiailag biztonságos környezet
a kulcstényező
a
remek teljesítményhez."
https://mindsetpszichologia.hu/a-pszichologiai-jollet-a-siker-kulcsa
,,Egy olyan környezetben,
ahol jobb teljesítményre ösztönöznek,
és látják, mire vagy képes,
az szó szerint
SZÁRNYAKAT AD."
A pozitív dolgok akkor történnek,
amikor eltávolítjuk magunkat a negatívaktól! (Yehuda Berg)
,,A szellemi fejlődés egyik feltétele
a megemelkedett rezgésszám,
s ezt nagyban segíti
a tudatosan kialakított
harmonikus környezet.”
Minőségi játékosok kellenek.
Teljesen jó és pozitív helyre érkeztem.
Ez mesés.
Egy igazi összetartó csapatba kerültem itt,
ahol nagyon jól érzem magam.
Minden adva van a hatékony munkához.
Munkánkat szakemberek segítik.
Következetes munkával komoly eredményeket érhetünk el.
Dreams Do Come True
Ideje készülődni, ideje átváltozni.
„Írjunk listát arról,
amit meg szeretnénk tenni, vagy el szeretnénk érni.”
Szeretnél sikeres karriert építeni?
Megtalálni a nagy őt?
Megtanulni gitározni vagy szambázni?
Tengerparti házban élni?
Eljutni a norvég fjordokhoz? Jó szülővé válni?
Sokan vágynak ezekre a dolgokra,
de csak kevesen vannak,
akik tiszta
és éles képet alkotnak ezekről a vágyaikról,
vagyis tudják, hogy pontosan mit akarnak.
Miután eldöntöttük,
hogy milyen célokat szeretnénk elérni
bontsuk azokat részfeladatokra.
Az agyunk nem szavakban,
hanem
képekben gondolkodik.
Éppen ezért
fontos,
hogy az álmainkat
minden részletükben,
kristálytisztán lássuk magunk előtt,
sőt,
a feléjük tett lépéseinket is.
Ehhez a vizualizáción keresztül vezet az út.
https://pszichoforyou.hu/allan-es-barbara-pease/
,,A siker titka az,
hogy akarni kell, és minden tőlünk telhetőt meg is kell tenni érte."
„Nagyon jó játékosaink vannak,
szakmailag és emberileg is nagyon jó emberek dolgoznak az egyesületnél."
Képeznem kell magam,
hogy fejlődjek.
Képzeld el magad annak a birtokában,
amire vágysz,
és úgy érezd, mintha valójában, éppen most,
az álmod vagy célod birtokában lennél.
-
Az „érzés” elsajátítása a kulcs,
és ha „látjuk” önmagunkat lelki szemünkben abból a szempontból,
hogy a szemünkön keresztül nézünk úgy, ahogyan a jövőben tennénk.
-
Használd a MINT HA-elvet
élénk, részletes mentális képpel kombinálva.
-
Mondd ki HANGOSAN az „ÉN VAGYOK” kijelentéseket, például:
„Az álmaimat élem. Gazdag agyok.
Anyagilag szabad vagyok.
Csodálatos és szenvedélyes, vidám, egészséges kapcsolatban élek.” Stb.
-
Csináld ezt MINDENNAP, naponta többször.
Ideális esetben az ELSŐ DOLOG reggel 5 perccel az ébredés után.
És KÖZVETLENÜL MIELŐTT elalszol.
* ÉREZZ => REZEGJ => HIDD => SZERESD => LÉGY HÁLÁS ERRE*
* Engedélyező állapotban kell lenned!
Engedd el, lazíts és engedd el. Legyél jelen és izgatott!*
Ahhoz, hogy mester legyél, el kell sajátítanod az alapokat.
- Koncentrálj az alapokra.
- Csak olyan magasra építhetsz, amilyen mély az alapod.
- Légy hajlandó 1 lépést hátralépni, hogy 2 lépést előreléphess.
Forrás: https://theofficialkevintrudeaufanclub.com/hu/siker-lepesek-hogy-elerje-amit-akar%EF%BF%BC/
Sikeres, gazdag és nagy hatalmú vagyok.
,,Kemény munkája és a játék iránti szeretete révén
a legnagyobbak közé emelkedett."
Bizonyította, benne van a győzelem.
„Az ember megtanulja, hogyan kell nyerni.
Ennek is megvan a maga energiája, fontos a megfelelő mentalitásod.”
,,Minden vállalati siker mögött
egy jól működő csapat áll."
,,A siker titka
a munkában rejlik és a kiváló szakmai stábban."
Igazság és szeretet kitétele.
Pontosan milyen életet szeretnék élni,
és mit kell érte tenni?
Mi a siker titka?
Sikerorientáltak vagyunk.
Nagyon magas a játékos-minőségünk,
valamint
nagy tudású, képzett, kiváló szakembereink vannak.
A klubnál
mindenki sikeréhes, motivált, szeret győzni.
Van egy olyan tőkeerős támogatónk,
aki tudja biztosítani a feltételeket.
A győztes előre néz.
"Ez persze a tanulási folyamat része."
Szerető, pozitív légkör / környezet.
,,Igénytelen társaságban nem fogsz fejlődni."
Nagy a minőség a csapatban.
„Nem álltam meg,
tele vagyok ambícióval,
terveim vannak és bízom benne, hogy meg is tudom valósítani őket.”
Amit emberek állítanak, hogy:
Ha nagyon akarunk valamit és hiszünk magunkban,
a világon bármit elérhet!.
,,Ha azt akarod,
hogy fény jöjjön az életedbe,
ott kell állnod,
ahol ragyog.”
Vedd körül magad
pozitív energiával.
,,A pozitív energia
több energiát,
több kezdeményezést
és több boldogságot vált ki."
,,Vedd körül magad pozitív energiával.
Lelki jólléted,
sikered
és boldogságod múlik ezen.”
,,A sikeres emberek
így gondolkodnak:
ők alapvetően
nagy hangsúlyt fektetnek arra,
hogy lelkileg rendben legyenek,
fejlesztik
az önértékelésüket.
Sikeres emberekkel
veszik magukat körül.”
Olyat akarnak igazolni,
aki ténylegesen hozzá tud tenni
a csapat sikeréhez.
,,Mikor pozitív emberekkel leszel körül véve,
na akkor fogod végre elhinni,
hogy MINDEN LEHETSÉGES."
,,Kezdj el dolgozni magadon, és törekedj a tudatszinted növelésére.
Akkor fogod elérni álmaidat,
ha a saját rezgésszintedet felhozod
álmaid, vágyaid rezgésszintjére.”
,,A siker titka,
hogy felismerd és kiiktasd az életedből
azokat a dolgokat, amik az utadban állnak."
„Ez egy nagyszerű projekt.
Fantasztikus, mennyi embert szerződtettek már a csapathoz.
Megtisztelő, hogy a részese lehetek ennek.
Ez fontos, mert
az ember
ne menjen úgy csatába,
hogy nincs mögötte
támogatottság.”
Felkészültünk jól,
bízom magamban és az edzőimben.
Ismét bebizonyította nagyságát.
,,Minél több pozitív energia van körülötted,
annál jobban fogod érezni magadat.”
Képzelj el egy belső ént,
aki csak támogat és szeret téged.
. …Ez a szeretetteljes hozzáállás fokozatosan kiterjed majd másokra is.
Elkezded visszakapni ezt az energiát,
és végül képes leszel szeretetről és örömről szóló gondolatokat küldeni mindenkinek és mindennek a világon. - Dr. Wayne Dyer
Köss egyezséget,
hogy gyakran emlékezteted magad arra a titokra,
hogy nem adhatsz ki semmit, amid nincs.
Ezután dolgozz az önszeretet,
az önbecsülés
és az önmegerősítés
személyes programján,
és készíts hatalmas leltárt arról,
hogy mit szeretnél átadni.
Ha önbecsülést és önszeretetet adsz,
az univerzum visszaadja azt a szeretetet és tiszteletet, amelyet sugároztál. - Dr. Wayne Dyer
Naná, hogy odamentem,
ahol megvalósíthattam a magasztos céljaimat.
Itt sikeres leszel, és eléred a célodat.
Úristen, Te ezt nagyon fogod imádni!.
A legszebb pillanatokért igazán megéri.
Hát, fókuszálj az erősségeidre, én azt mondom!.
Neves szakembereket igazolt a különböző részlegek élére.
Csapatom a garancia!
Továbbra is keményen fogok dolgozni,
hogy megvalósítsam a céljaimat.
Attól függ, hogy
mennyire vagy éhes a sikerre.
,,Tele van
jó képességű,
minőségi játékosokkal a csapat,
és a stáb tagjai is
szakmailag magas szintet képviselnek."
„Még nem értem el a csúcsot versenyzőként. Még tanulok.
Ez
a közegen is múlik,
azon, mi vesz körül.”
A társak nagyban hozzájárulnak a jó formámhoz.
Jó játékoskerettel bírunk.
Posztokra szerződtettünk új játékosokat.
Bőven van minőség a keretben,
a játékosok egyénileg is magas szintet képviselnek.
,,A biztos háttér,
jó hatással van a teljesítményre.”
,,A zavaró tényezők kizárása
Igazán valóra akarod váltani az álmaidat?
Akkor minden erőddel azon legyél,
hogy amennyire csak lehet,
zárd ki a zavaró tényezőket és a sikergyilkos embereket az életedből,
amikor a célodért dolgozol.
Ez nagy önfegyelmet igényel, de hidd el, megéri!"
A gazdagság - a béke, a szeretet és az öröm szintjén van.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=5112684598797465&set=p.5112684598797465
A szegénység - a negatív érzelmek és a felelősségvállalás-hiánya szintjén van.
Táplálj önmagaddal szemben
pozitív érzéseket és gondolatokat.
Sok nagyszerű emberünk van,
nagyszerű munkatársakkal dolgozunk,
és
fontos embereket veszünk fel.
,,Aki csinálja, azon látszik, hogy csinálja."
Mindig tudtam, hogy meg tudom csinálni, tudok fejlődni!
Elhatározta, hogy jobb játékos lesz.
"A fejlődésem szempontjából
a legjobb helyre kerültem"
A versenycsapatunk nagyon erős.
,,Rá szeretnék mutatni arra,
hogy milyen fontos,
hogy bizonyos célok elérése érdekében
fejlődést
támogató
környezetben legyél.
Bizonyos célt elérni
fejlődésedet támogató
környezet nélkül
adott esetben esélyed sincs,
de legalábbis sokkal több idődbe,
energiádba és pénzedbe kerül elérni ugyanazt a dolgot.”
Támogató környezet
A sikerhez vezető úton gyorsítópálya,
ha olyan emberek vesznek körül,
akik ambiciózusak
és a sikerhez vezető úton járnak.
Úgy tartja a mondás,
hogy
te magad is olyanná válsz,
mint a körülötted lévő
emberek átlaga.
Ennek megfelelően válassz magad mellé
társat, barátokat, tanácsadókat!
Tanulás, önfejlesztés, önismeret
Ha egy dolgot tanácsolhatnék csak fiataloknak,
akkor az lenne,
hogy
tanuljanak, képezzék magukat.
A tanulásnak köszönhetően jobban érted a világot és működését,
több emberrel, hatékonyabban fogsz tudni kapcsolódni.
A tárgyi tudás mellett
elengedhetetlen
az érzéseid,
gondolkozásmódod fejlesztése is.
Az elmúlt 5-6 évben
több millió forintot költöttem pszichológusokra és coach-okra
azzal a céllal,
hogy jobban megismerjem, és ezáltal képezzem magam.
Forrás és a teljes cikk: https://forbes.hu/legyel-jobb/a-siker-tanulhato-es-tanithato-17-apro-trukk-amivel-elerheted-a-legmereszebb-almaid-is/
,,Ahhoz, hogy meccseket tudjunk nyerni,
egy jó csapatra van szükségünk,
amiben jó játékosok játszanak.”
,,A klub profi, jól szervezett,
a játékosok keményen dolgoznak, fejlődni szeretnének,
és fejlődnek is.
A körülmények adva vannak
a minőségi munkához,
és élvezem, hogy remek helyen dolgozhatok.”
Az igényeinket felmértük,
és sikerült nagyon tehetséges játékosokat és szakembereket igazolni,
akikkel tovább növeltük az esélyünket a végső győzelemre.
Kiváló körülmények között,
csak a munkára koncentrálva dolgozhatunk,
és
minőségi játékosokat is tudunk igazolni.
Ez azonban semmit nem érne a befektetett munka nélkül.
,,Meglátszik, ki az, aki csinálja, és aki nem."

Döntsd el határozottan, mi a szándékod;
aztán pedig egyenesen törj a célod felé.
Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé - és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek. …
Minden jó dolognak a vágy a szülője, és minden őszinte imádságot meghallgat az ég.
Olyanokká leszünk,
amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk. (Elbert Hubbard)
Lenyűgözött, hogy ilyen rövid idő alatt így meg tudta változtatni a mentalitását.
Kiváló szakemberek.
,,Olyan játékost kerestünk,
aki minőségi futballista,
ennek megfelelően nagyon bízunk benne.
Ez egy közös munka,
mindkét félnek
jól kell együttműködnie ahhoz,
hogy sikeres legyen."
,,Carl Rogers üzenete egyszerű:
mindenki rendelkezik azzal a belső erőforrással,
ami lehetővé teszi számára,
hogy boldog és hasznos életet éljen.
Ha megfelelő attitűddel fordulunk embertársaink felé,
ezzel elősegíthetjük,
hogy felszabaduljanak ezek az erőforrásaik,
bölcsebbek, egészségesebbek, konstruktívabbak legyenek a döntéseik.”
,,Minden emberi lény gazdagnak született,
csak a legtöbben ideiglenesen éppen pénzszűkében vannak.
Mindenkiben megvan a képesség,
hogy valóra váltsa álmait.”
,,Minden, amit akarnak:
a boldogság, az öröm, a szeretet, a bőség áradat, meg a jólét,
ott van, arra vár, hogy megszerezzék maguknak.
Legyenek kiéhezve rá.
Akarniuk kell, komoly szándékokkal.
Ha megvan a szándék és lelkesednek, a világegyetem minden egyes dolgot meg fog adni, amit csak akarnak.
Vegyék észre a gyönyörű és csodálatos dolgokat a környezetükben,
örüljenek és áldják őket.
Öleljék magukhoz, amit akarnak, hogy még többet kapjanak belőle." - Lisa Nichols
Nagyszerű emberek vesznek körül.
Egy nagyon komoly csapat dolgozik mellettem.
Nagy a kvalitás a csapatunkban.
Jó közösség és jó környezet kell a sikerhez.
Nagyszerű stáb veszi körül.
Kik vesznek körül?
Ők befolyásolják az életed.
Vedd magad körbe olyanokkal, akik osztoznak az univerzum felé küldött rezgéseidben és meg fogod tapasztalni,
hogy sokkal könnyebben
és gyorsabban éred majd el álmaidat és vágyaidat! (Dr. Robert Anthony)
Úgy találtam,
hogy van valami,
ami a legtöbb embert visszatartja attól,
hogy a megérdemelt
gazdagságot elérje,
de ezen a legnehezebb változtatni.
A kapcsolatainkra gondolok.
Ahogy terjeszkedsz, növekedsz,
úgy fognak a kapcsolataid is.
Forrás és a teljes cikk: http://inspiralo-uzenet.blogspot.hu/2011/05/kik-vesznek-korul.html
,,Ne pazarold az időd fölöslegesen
olyan emberi kapcsolatokra,
amelyek nem építő jelleggel hatnak rád!”
,,Ne engedje,
hogy a negatív emberek
energiája
befolyásolja magát.”
Tartsd távol magadtól azokat az embereket, akik negatívan hatnak a törekvéseidre, ambícióidra.
A kis emberek mindig ezt teszik, a nagy emberek viszont támogatni fognak, hogy te is nagynak érezhesd magad. (Mark Twain)
Állj készen arra,
hogy megvizsgálj
minden olyan gondolatot,
amely
bármilyen módon
eddig korlátozott téged.
Jelentsd ki:
Mostantól
semmilyen korlátot
és akadályt nem állítok
útjába annak,
akivé válni
és
amit megvalósítani szándékozom. - Wayne Dyer
Minden adott a legmagasabb szintű teljesítmény eléréséhez,
hiszen professzionális körülmények között végezhetjük az edzésmunkát,
s a klub mindenben segít,
hogy mi maximálisan a feladatunkra koncentrálhassunk.
Motivált vagyok,
szeretnék újabb szép eredményeket elérni.
- Veronica Egebakken Kristiansen világbajnok, Európa-bajnok norvég válogatott kézilabdázó
Olyan környezetet teremtsünk,
amiben az egyén fejlődik.
A siker, a siker-gondolkodásmódnál kezdődik.
,,Minél tisztábban látod a célt, az annál könnyebben megvalósul.
Az út során lesznek akadályok,
de szeretetteljes gondolatokkal képes leszel legyőzni azokat.”
,,Ha a sikerre koncentrálsz,
sikeres helyzeteket kapsz.”
,,A nem éppen eszményi környezettel
úgy birkózhatsz meg a legkönnyebben,
ha szem előtt tartod a célodat.
A körülmények ritkán tökéletesek,
szóval ha a családi vagy munkakörnyezeted nem segíti elő
a sikered elérését,
fokozott erőfeszítéseket kell tenned
a fókuszod élességének megőrzésére!”
Felnősz a feladathoz!.
Tudom, mit kell tennünk, hívjunk egy szakembert.
Miként fest a tökéletes életed öt év múlva?

Kivé és mivé kell válni, hogy elérd a kívánt dolgokat?
Győztes mentalitás, Sikeres személyiség.
Menni előre.
Nagyon eltökélt vagyok. Elszánt.
„Ha így készülök, akkor annak ez az eredménye.”
„A sikeres emberek életének tanulmányozása azt mutatja,
hogy minden sikeres ember
fegyelmezett ember.”
A körülményekről úgy nyilatkozott, minden adott a sikerhez.
Régóta tudjuk már, hogy
az énképünk
- ahogy magunkról és képességeinkről gondolkodunk -
igen fontos szerepet játszik abban,
hogy életünket áthatja-e, vagy éppen elkerüli
a siker. – Steve Andreas
Tudod:
Ha az ember nagyon akarja, bármit elérhet a világon!.
Minden lehetséges, ha erősen hiszel benne.
A cél mozgatja.
"Képzeld el. Érezd át. Fogadd el."
Olyan emberek vesznek körül,
akik ambiciózusak és a sikerhez vezető úton járnak.
"Hunyd be a szemed és képzeld el a legeslegjobb énedet, ami lehetséges.
Ez vagy igazán te.
Most pedig engedd el azokat a részeidet, amelyek nem hisznek ebben." - (C.Assaad)
A siker, sikert szül.
Sokat számít
a pozitív környezet,.
Hasznos ismeretségeket kötni.
”Jó futballistákkal
minden könnyebben megy."
Olyan ajtók nyíltak ki azzal, hogy ebben a csapatban szerepelhetek, amik óriási fejlődést hoznak az életembe.
Amit ki tudnék elsőre emelni, az hogy erősebb lettem mentálisan és fizikailag.
A pozitív környezet a legfontosabb.
„Az elért álom"
A győzelemre van programozva.
,,Olyan környezetben vannak,
ahol értékelik őket,
és alkalmuk van
konstruktív módon
fejleszteni
az önbizalmukat.”
,,A pozitivitás és a szeretet visz előre, ami mindig is a te lelked meghajtója volt.”
,,Mindig reménykedő, álmodozó voltam,
aki nem ismer lehetetlent.
Szerintem
kellő munkával és kitartással
mindent el lehet érni."
„Támogatnunk kell őt, és ezt is tesszük."
Szisztematikus munkával,
megfontolt edzéstervvel és nagy adag türelemmel
eltüntetheti a hátrányát.
Boldog vagyok, hogy ilyen támogató emberek vesznek körül.
„Köszönöm ezt a csodálatos atmoszférát!"
,,Ha valakinek a gyengeségeire koncentrálunk, 25%-kal rosszabbul teljesít,
míg ha az erősségeire, akkor jobban, mégpedig 35%-kal! "
Tom Platz - Ha feladod az álmaidat, mi marad?
Ne feledd, az álmok nem működnek, ha te nem teszed!
Maradj fókuszált, légy eltökélt, és üldözd azokat az álmokat.
Higgy magadban, és soha ne becsüld alá a lehetőségeidet. Megvan benned az erő, hogy csodálatos dolgokat vigyél véghez. Menjünk ki, és hódítsuk meg együtt az álmainkat!
Mennyire akarod?
Érj el nagyságot!
Vágyj nagyra és érd el a csúcsokat!
,,Sokat elmond rólad,
hogy melyik 5 emberrel vagy kapcsolatban.”
„Bíztam magamban és a csapatban.
Örülök, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak,
amely mindig az aranyéremért száll harcba."
…az elvek csak akkor segítenek neked, ha alkalmazod őket. (Harry Lorayne)
Az életben a fejlődés titkos összetevője mindig ugyanaz: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. - Daniel Dennett
Sokan belevágnak a külföldi kihívásba,
hogy
a lehető legjobb lehetőséghez jussanak.
Nagyon boldog vagyok itt,
nagyon jó a hangulat van az öltözőben
és az egész klubnál.
Elégedett vagyok az edzővel és az egész edzői stábbal.
Megvalósítom az álmodat!.
A sikeres szerepléshez
ez egy kiváló közeg.
A körülményekről úgy nyilatkozott,
minden adott a sikerhez.
Bármire van szükséged, mi segítünk benne.
Több olyan területet is azonosítottunk,
ahol fejlődhetünk a második félévben, erről szólt az első félév.
Az csak egy dolog,
hogy valaki rendelkezik a tudással,
annál fontosabb,
hogy azt a tudást miként tudja átadni.
Nagyon nagy szakmai lépésnek tartom,
hogy megszabadultunk 3 játékostól,
akiknek
semmilyen hozzáadott értékük nem volt
a klub céljai elérése érdekében.
,,Merjünk álmodozni - a problémák,
körülmények és akadályok
ellenére. – Jim Dornan
A sikeres ember
pozitívan gondolkodik
A pozitív gondolkodás
tanulható.
A sikeres ember
túlteszi magát a kudarcon
A kudarc elkerülhetetlen,
ezért meg kell tanulnunk kezelni.
A siker nem a pillanat műve,
folyamatos erőfeszítések eredménye.
A sikeres ember
jól be tudja osztani az idejét."
,,Versenyképes,
kedves és rendkívül tehetséges versenyző.
Szóval, kissé megszállott is.
Ha valamiben nem volt elég jó,
akkor hónapokon keresztül
minden szabad percét
annak szentelte,
hogy jobb legyen.
Jól teljesít, és ez lenyűgöz.
Minden nap edzett,
hogy jobb legyen.
Ezt a tulajdonságot mindig csodáltam benne.
Sosem adja fel.
Mindig keményen dolgozik,
hogy fejlődjön.
Bármit csinál, mindig a maximumot hozza ki magából."
,,Ha tiszta, éles képet
alkotsz arról,
hogy mit akarsz,
a RAR nagyobb sebességre kapcsol,
és meg sem áll,
amíg meg nem találja számodra azt.
A saját magaddal folytatott
beszélgetés
és elvárásaid által
programozod a RAR-odat.
Ha az elvárásaid pozitívak,
automatikusan
arra programozod a RAR-odat,
hogy
a pozitív viselkedésre utaló információt
keresse, és szűrje a negatívról szólókat.
Készítsd el
a célok könyvét!
Gyűjts képeket és szövegeket,
amelyek
leírják vagy ábrázolják
a céljaidat!
Rendezd őket könyvbe,
és
olvasd mindennap!
pl.
- 50 országba elutazni, Edzőterembe járni, A piramisok megmászása" - A válasz A teljes élet titka - Allan Pease, Barbara Pease
Folyamatos tanulással gyarapítod tudásodat
és tágítod lehetőségeid körét.
,,Hihetetlenül
tehetséges és okos emberekkel dolgozhatok,
és mi engem illet,
nem hagyom,
hogy bármi elvonja a figyelmemet arról,
amit el akarunk érni, amit itt csinálunk,
ezek nagyon kellenek a sikerhez.”
,,Megosztjuk egymással,
hogy mi megy jól,
és min kell még javítani,
és így
lehet fejlődni.”
Mindenki fejlődhet,
függetlenül attól,
hogy mennyire sikeres egy sportoló.
Az építkezésben hiszünk.
Biztosítunk megfelelő hátteret
az eredményes munkához.
A klub,
a céljai megvalósításához
valószínűsíthetően közelebb került
a minőségi igazolásokkal.
Tapasztalt sportigazgató,
aki megfelelő szakmai és emberi kvalitásokkal
rendelkezik
a feladat elvégzéséhez.
A pénzünkért
megkapjuk a kvalitást.
Kiváló vezető,
nagyszerű ember.
Korábban is megmutatta,
hogy képes sikereket elérni.
,,Ha mindent megteszel a sikerért, a szerencse is melléd áll."
,,Pozitív szemléletmód jellemzi őket.
Hisznek abban, hogy a kihívásokon keresztül fejlődnek.
A kudarcot nem az intelligencia hiányaként, vagy akként
könyvelik el, hogy ők maguk értéktelenek lennének,
hanem katalizátorként tekintenek rá.
Egy kudarc katalizátor a fejlődéshez,
a már meglévő képességek
fejlesztéséhez."
A bajnokok szemléletmódja
http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/sikerert.html
Engedd el mindazt, ami nem válik a hasznodra
A szeretet ereje
A sikeres és gazdag emberek szeretik, amit csinálnak. - Pont ezért sikeresek és gazdagok.
És ezért jók, kellemesek, sikeresek a szeretetben gazdag kapcsolatok.
Egy milliomos céltudatosságával rendelkezem.
Mindig milliomosnak érzem magam. Mindig milliomosnak képzelem magam
Anyagi jóllétben élek.
Folyamatosan milliókat keresek.
,,A szeretetteljes kapcsolatok
eredményezik
a boldogságban kiteljesedett életet."
Helyes energiagazdálkodás
(pihenés, feltöltődés, kimerültség ne, energetizálók).
Ha energikus vagy – boldogabb és sikeresebb is vagy.
"Meggazdagodhat egy szegény ember?
Hát persze!
A vágy, a tervezés, az erőfeszítés és a kitartás
egyedülálló elegye
mindig ki fogja fejteni
a maga varázserejét.
A kérdés nem az,
hogy működni fog-e
a siker formulája,
hanem az,
hogy az illető fogja-e működtetni a formulát.
Ez az ismeretlen változó.
Ez a kihívás,
amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk.
Mindnyájan képesek vagyunk a jelenlegi helyzetünkből
eljutni bárhová,
ahová csak akarunk."
Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek ebben a kellemes társaságban.
Csodálatos ez az est.
Képzeljék el, együtt mire leszünk képesek!
Pontosan azt fogják megkapni, amire ők vágynak!.
És remek érzés megkapni, azt, amit akarsz. Nagyon jó érzés.
Hiszek ennek a fantasztikus közösségnek az erejében, hogy az idei szezonban minden célunkat közösen el fogjuk érni.
Mindig hittem abban,
ha valaki keményen dolgozik,
mindent belead, és száz százalékosan koncentrál,
akkor az a később kifizetődik és meghozza az eredményt.
„Sikerült kialakítanom egy olyan környezetet,
ami előrevisz,
és fejlődőképes vagyok benne.”
Mint mondta: a klubnál nyugodtan készülhet,
aminek „meglesz a gyümölcse”.
Ha értékes dolgokat akarsz elérni a munkádban,
és a magánéletedben,
értékes emberré kell fejlődnöd. - Brian Tracy
Nagyon jól érzem magam ebben a csapatban.
Keresd meg és használd
az erőforrásaidat
és erősségeidet!.
"Soha senki nem lesz kimagasló semmiben,
ha nem használja az erősségeit."
Hozzáállás és eltökéltség kell hozzá
a sok munka mellett.
,,Folyamatosan dolgoztam
a hiányosságaimon,
keményen melóztam
a konditeremben."
,,Tény, hogy a sikeres emberek
általában
sokat és hatékonyan dolgoznak."
,,Bárhol is vagytok,
ha elhatározzátok,
hogy az adott helyzetetek
előnyös jellemzőire figyeltek,
akkor felhagytok az ellenállással,
így semmi nem választ el vágyaitoktól."
Sikeres események. Győztes helyzetek.
Győztes mentalitás.
,,A profi stáb nagyon sokat segített abban, hogy megfelelő állapotban kerüljünk a pályára.”
,,Ha visszatekintünk Maxra, vagy akár Kimit vesszük most alapul,
ezeket a srácokat
igazán remek csapat veszi körül."
Egy győztes csapatot
akarok építeni.
Ott „megakadtam”, úgy éreztem, váltanom kell.
Sokat gondolkoztam azon, hogyan tovább.
Találtam egy kiváló lehetőséget a holland Team Gold csapatánál,
ahol több világklasszissal együtt készülhek.
Már most úgy érzem,
hogy jól döntöttem:
a csapattársaim nagyon befogadóak.
Álmodunk, szeretünk, ugrunk. És néha elesünk, néha a szívünk összetörik.
De El tudjuk érni azokat az álmainkat, amikről tudjuk, hogy elérhetőek.
Ez a siker, egy baromi nagy dolog! :)
Amikor ennek nekivágtunk,
akkor persze mindenkinek volt egy elképzelése,
tudtuk, mi az álmunk,
amit akadályon keresztül meg lehet megvalósítani.
A Team Goldnál Johan de Witnek és Magyarországon Balajcza Szabolcsnak
köszönhetően sokat fejlődtem,
nagyon jó állapotban lettem.
Szerintem az a legfontosabb:
hogyan tudok jobb lenni.
Fontos, hogy a játékosaink a világ legjobbjaival készülhettek,
hiszen
így lehettnek igazán jó eredményeink a jövőben.
„Én még akkor korcsolyáztam, amikor minden olyan »tudománytalan« volt, amikor egy-egy rosszabb eredményért csak a korcsolyázó volt felelős – mondta el Eric. –
A tudományos része érdekelt a sportágnak, hiszen tudtam, a tegnap válasza a ma kérdésére már nem válasz. Itt lehetőség nyílik a jó ötletek kipróbálására, megvalósítására.
A szövetség is segít abban,
hogyan lehetnénk még jobbak,
hogyan fejlődhetnénk még tovább. Nem túlzok: ez itt a mennyország.”
https://hunskate.hu/hirek/gyorskorcsolya/tanuljuk-meg-a-nevuket-kim-es-mun
,,Szeretetkapcsolataink azonban
nemcsak a nehéz élethelyzetek során fellépő negatív érzéseinket képesek mérsékelni,
hanem abban is segítenek minket,
hogy a problémáink ellenére is
képesek legyünk kibontakozni és fejlődni.
Egy jó társas kapcsolat arra sarkall bennünket,
hogy megragadjuk és kiaknázzuk
az előttünk álló lehetőségeket,
ennek eredményeképpen pedig emelkedik a jóllét-érzésünk.”
Forrás és a teljes jó cikk: https://elle.hu/eletmod/tarsas-kapcsolatok-egyeni-boldogsag-7233
A mentálisan erős emberek hálásak, és a pozitív dolgokra koncentrálnak.
A pozitív energia vonzza a pozitív energiát.
,,A pozitív cselekvéshez pozitív jövőképet kell kialakítanunk.”
,,Közvetlen összefüggés van a pozitív energia
és a pozitív eredmények között.”
Ha békében van, akkor pozitív energiát vonz.
Maradj a helyzet magaslatán!.
”A pillangó hívását kövessük,
ne a hernyóét.”
Nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki az itteni emberekkel.
Végtelenül kiváltságos embernek érzem magam,
mert olyan emberekkel dolgozhatok és találkozhatok itt, akik mellett sokat fejlődhetek, akik inspirálnak és motiválnak, hozzásegítjük egymást a nagy győzelmekhez.
Egy nagyon jó, támogató, segítő és szerető közösség, igazi csapat.
Szakértőkkel veszem körbe magam,
számomra ez roppant fontos.
Pozitív a visszacsatolás folyamatosan.
Egész héten keményen dolgoztunk. Sok munkát végeztünk el.
Taktikailag jobbak vagyunk.
És tehetségesebb játékosaink vannak.
,,Nem mindegy,
hogy milyen légkörben
töltjük a mindennapjainkat,
számos tanulmány bizonyítja,
hogy a jó légkör
jobb eredményeket is
produkál.”
„Ha azt szeretnénk, hogy a miénk legyen a világ legjobb csapata,
akkor alkalmazni kell a legjobb játékosokat, edzőket, segítőket.
Akarat, tudás, tehetség és szív."
Hagyják el a gondokat, bontsanak vitorlát az új kalandok felé!.
"Ne panaszkodj azokról az eredményekről,
amelyeket nem értél el
a be nem fektetett munkával.
Az egyetlen módja annak,
hogy sikeresebb legyél a legtöbb embernél,
ha hajlandó vagy a legtöbbet megtenni,
az emberek többsége nem hajlandó megtenni."
,,…Lehettem volna olyan, mint a legtöbb ember, és csak lusta lehettem volna. De a helyzet az, hogy nem akarok olyan lenni, mint a "legtöbb ember"… Ne legyél a legtöbb ember!
Tedd bele a munkát,
és érj el eredményeket!”
- Tarek El Moussa
https://www.instagram.com/therealtarekelmoussa/reel/Cy8rOWsLo7s/
Másfél év alatt rengeteg munkát beleraktunk,
és a csapat
nagyon sokat fejlődött.
A kiváló edzői stábunkkal lépésről lépésre haladtunk, mely során sorban jöttek a jó eredmények is.
Nagyon jó csapat vagyunk. Segítjük egymást.
A legjobb helyre kerültem.
Kiemelte, a beszélgetések alapján biztos abban, hogy
kettejük ambíciói egyeznek:
„Végső soron, nyerni akarunk.”
Mindenki a csapat győzelméért dolgozik.
,,Unalmasan hangozhat,
hogy csak versenyről versenyre haladsz,
és bizonyos szempontból az is,
de nagyon igaz."

,,A sikerhez vezető úton
két dolog elengedhetetlen:
muszáj minőségi játékosokkal feltöltened a csapatot,
másodsorban pedig szükséges a csapategység, a jó hozzáállás, ahogy mondtad, hogy mindenki tisztában legyen a feladataival, dolgozzon keményen.
Ez utóbbi nem csupán a játékosokra,
de az edzői és orvosi stábra, a menedzsmentre és az összes alkalmazottra igaz kell, hogy legyen,
hiszen mindenki munkájára szükség van ahhoz, hogy a csapat a lehető legideálisabb körülmények között koncentrálhasson a kosárlabdára.
Szerencsére ennél a klubnál ez maradéktalanul megvan."
https://olajofficial.hu/2022/09/03/potocnik-a-siker-kulcsa-a-minosegi-jatekoskeret-es-a-kivalo-csapategyseg/
A csapat fejlődése látványos.
Azt gondolom, ez a csapatváltás
az egyéni fejlődésének mindenképpen nagyon jót tesz.
,,Most már
azokban a pozíciókban is megvagyunk véleményem szerint,
melyeken úgy ítéltük meg,
hogy erősítésre szorulunk.
Nagyon motiváltak a játékosaim.”
,,Csúcsteljesítményünk
annak
a következménye,
hogy pozitív érzelmi állapotban vagyunk.
A pozitív érzelem pedig nem más,
mint a pozitív gondolatok eredménye.”
,,Az önkritikus hozzáállást
versenyzője
egyik erősségének tartja,
hiszen
a hibák kijavítása
és a fejlődés
komoly motiváció számára,
miközben a csapatnak is fontos az,
hogy egy-egy rontást követően
rögtön „vállalja a felelősséget”
és nem mutogat másokra, vagy az autóra.”
,,Fanatizmus, alázat, sok-sok munka és szerencse, de ha az előző három megvan, jön a szerencse is."
„Úgy néz ki, csak álmodozni kell” – Lukács Dániel már nap közben látta maga előtt a Fradinak lőtt gólját
,,Már napközben vizualizáltam, hogy gólt rúgok: elképzeltem, hogy felfelé rúgom.”
Látszik, hogy mire kell törekednünk.
Csinálj valamit MINDENNAP,
ami közelebb visz
célodhoz és álmaidhoz.
-- Csináld elég sokáig a megfelelő dolgokat,
és a siker meg fog látszani
-- Az erőfeszítéseidnek következetesnek
és kitartónak kell lenniük.
- Hozz létre sikerszokásokat.
Legyen pozitív önképed.
-- Tekintsd magad „lelki szemedben”,
mint aki lenni AKARSZ.
-- Használj pozitív „önbeszédet”,
hogy jellemezd magad magadnak.
-- Szeresd magad.
Szeresd önmagad, és erősítsd meg TE sok nagyszerű aspektusodat.
-- Lásd magad méltónak és megérdemeltnek a sikerre.
-- Tekintsd meg magad tiszteltnek és csodáltnak.
-- Tekintsd magad minden olyan tulajdonsággal,
amit szeretnél, még akkor is, ha jelenleg nem rendelkezel velük.
-- Az önmagadról alkotott kép mindent átalakít az életedben.
Határozd meg az álmodat,
és bonts le Célokra
és Napi cselekvési lépésekre.
Forrás: https://theofficialkevintrudeaufanclub.com/hu/siker-lepesek-hogy-elerje-amit-akar%EF%BF%BC/
„Ami az ember agyában megfogan, azt véghez is tudja vinni”
- Napoleon Hill gondolata
életbölcsességgé,
napi mantrává vált
azok számára,
akik
tétlenkedés
és önsajnálat helyett
nem félnek az álmaik nyomába eredni.
Tudatos,
precíz
és kitartó munkával
programozták sikerre az életüket,
és tervezték újra és újra, amikor valamilyen krízishelyzettel… kellett szembenézniük."

,,Tápláld az agyad nagyszerű gondolatokkal.”
Amikor pedig a régi rendszer már nem működik,
az újat pedig még építed,
nyilván van egy teljesítmény-visszaesés.
Át kell gondolni,
hogy és mit hibáztam,
levonni a tanulságokat,
aztán fejlődni, jobbá válni,
hogy
majd ezekkel a tapasztalatokkal
felvértezve
még jobb eredményeket lehessen elérni.
Motivált vagyok,
tudom,
miben kell fejlődnöm,
tisztában vagyok azzal is,
mi vezetett a sikerhez,
mit csináltunk jól
és mit nem,
utóbbiból pedig lehet tanulni és építkezni.
Játékosként is ilyen voltam:
maximalista és kritikus önmagammal szemben, ha valamiben hibáztam, ugyanazt mégegyszer ne kövessem el.”
https://m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2025/07/14/timar-krisztian-amit-fehervaron-hat-merkozes-alatt-ateltem-azt-semmilyen-kepzesen-sem-lehet-megtanulni/
Szóval, nagyon megszállott is volt abban a tekintetben,
hogy amikor valamiben nem volt elég jó,
egy, két vagy három hónap múlva láttuk,
hogy mennyit fejlődött!.
Minden egyes lehetőséget
megragadott az edzéshez.
Vannak emberek, akinek a szeméből,
a mosolyából látszik,
mennyire jók
és ő számomra ilyen.
Ez a legfontosabb gondolatom róla,
hogy mindig milyen kedves
és
elszántan küzd az álmaiért.
Rendkívül tehetséges versenyző,
és most megvan a lehetősége
egy topcsapatban szerepelni,
amely segít neki megmutatni tehetségét.
Több lépcsőben juthat el arra a szintre,
ahova ő elképzeli magát.
Nagyon szimpatikus, ami ennél a klubnál folyamatosan épül,
tudom, hogy a szurkolók mennyire szenvedélyesen szeretik a csapatukat, a focit,
szerettem volna én is ennek a részese lenni.
Nagyon örülök neki, hogy itt lehetek,
mindent meg fogok tenni azért,
hogy a csapat sikeres legyen,
az egyesület elérje a céljait.
Itt lehetősége van,
hogy olyan léptékű ugrást tehessen meg,
ami a képességeihez illik,
ezért jött ide.
Köszönjük a lojalitásodat, a csapattársaid, edzőid iránt mutatott szeretetet és tiszteletet, valamint a címerünk és a szurkolótáborunk iránti szeretetedet és elkötelezettségedet.
„Ez most nemcsak egy aranyérem,
rengeteg küzdelem, fel nem adás volt ebben.
Nagyon örülök, hogy nem adtam fel, és az elmúlt két hét úgy sikerült, ahogy.

https://m4sport.hu/uszas/cikk/2025/07/19/fabian-bettina-az-elet-altalaban-foldhoz-csap-megis-mindig-erosebben-allok-fel
A kudarc átfogalmazása tanulási lehetőséggé
Edzőként rendkívüli szereped van.
Nemcsak a sportolóid fizikai képességeit,
hanem az elméjüket is formálod.
Az egyik legjelentősebb lecke,
amit átadhatsz nekik, ez:
„A kudarc
nem a siker ellentéte,
hanem a sikerhez vezető út
elengedhetetlen része."

Mentális edzőként
az a feladatom,
hogy
segítsek nekik
olyan
gondolkodásmódot kialakítani,
amely a kudarcokat
nem buktatóként,
hanem
a sikerhez vezető
lépcsőfokokként kezeli.”
Forrás és a teljes cikk: https://sportorvos.hu/kudarc-tanulasi-lehetoseg/
A siker pszichológiájában
nagy jelentősége van
a szokásoknak is.
A rendszeres önfejlesztés,
a hatékony időgazdálkodás
és a folyamatos tanulás
hozzájárulnak
a hosszú távú eredményekhez.
Emellett a kitartás
és az önfegyelem
kulcsszerepet játszanak abban,
hogy valaki valóban elérje céljait.
Végül,
a társas támogatás
sem elhanyagolható.
A sikeres emberek
gyakran olyan közegben mozognak,
amely
inspiráló
és támogató
hatású.
A mentori kapcsolatok,
az együttműködések
és a pozitív visszacsatolás
mind hozzájárulhatnak
a fejlődéshez.
Összességében
a siker nem csupán szerencse kérdése,
hanem
egy tudatosan alakított folyamat eredménye,
amelyhez
a megfelelő mentális beállítottság
és kitartás
elengedhetetlen.”
https://www.scribd.com/document/830455734/4-A-Siker-Pszichologiaja
Időd nagy részét fizikai edzéssel töltöd,
amit jól teszel
— de gondoskodj róla,
hogy azokon a területeken
fejlődj,
melyek
a legfontosabbak és legszükségesebbek
a sikerhez.
Kérd ki edzőid és mások véleményét
és légy őszinte magaddal,
hogy mik az erősségeid,
és mik a gyengeségeid.
Ha jobb versenyzővé szeretnél válni,
akkor tudnod kell,
hogyan értékeld a módszereidet
és hogyan változtass rajtuk menet közben.
Versenyzőként kiemelten fontos,
hogy a mezőny előtt járj,
ezért minden alkalmat
meg kell ragadnod
a fejlődésre.
Azzal is a többiek elé kerülhetsz,
ha új
mentort, edzőt
vagy sportpszichológust keresel magadnak,
de akár azzal is,
ha új készségeket sajátítasz el a sportágadban.
Légy fitt és maradj is az
- Minél fittebb vagy,
annál jobban teljesítesz.
- dr. Leif H. Smith , dr. Todd M. Kays – Sikerpszichológia
Az elme ereje kulcsfontosságú a sikerhez.
Olyan emberek kellenek, akik képesek ár ellen úszni,
folyamatosan nézik a célt,
miközben nincs pihenés és leállás, a haladás meg lassú.
Azok érik el a sikert,
akik felfogják, hogy a mindennapi minimális fejlődés összeadódik,
és az lesz a sok. – Rátgéber László
„A sikeres ember rendelkezik azzal a szokással,
hogy megteszi azokat a dolgokat,
amelyeket a sikertelen emberek nem szívesen csinálnak.” - Stephen R. Covey
Minden ember alapvető vágya,
hogy szeretetkapcsolatban éljen.
„Személyében rendkívül karakteres, magas szintű játékost tudhatunk a csapatunkban,
aki mentalitásával és munkamoráljával is tökéletesen illeszkedik a játékrendszerünkbe.”
„Kissrácként a legjobb helyre kerültem”
Annak idején nyolc idényen át nevelkedett a Puskás Akadémián, vallja:
futballműhelyünknek
nagy szerepe van abban,
hogy elért oda,
ahol most tart.
– Mindennek az alapja a tehetség,
ám ez önmagában nem elég.
Rengeteg munka,
gyakorlás kell mellé,
és persze alázat is.
De rengeteg lemondással is jár az, hogy az ember eljusson idáig.
Ehhez munka kell,
és még több munka.
Ha siker ér,
ráteszek egy lapáttal,
ha kudarc,
akkor kettővel.
Ott voltam a nagyobb hazai csapatok és a magyar válogatott mérkőzésein, láttam a stadionokat, az akkori nagy játékosokat, hogy milyen miliő veszi őket körül, megszerettem az érzést, amit a szurkolók között tapasztal az ember, azt az ünneplést, amely a gólt követi.
Akkor döntöttem el, hogy futballista leszek,
és hogy egyszer szeretnék eljutni
a toplabdarúgás szintjére.
Onnantól, mint a lovak,
amelyekre szemellenzőt tesznek,
csak mentem a céljaim után.
Rengeteget gyakoroltam,
még az edzéseken túl is,
tényleg mindig csak a labdával voltam elfoglalva,
és
az lebegett a szemem előtt,
hogy a lépcsőfokokat megjárva
eljussak a célomig, először a felnőttcsapatig, aztán tovább, lépésről lépésre, valamely topbajnokságba egy jó csapat keretébe.
Ami ott van, egyedülálló a világon,
világszínvonalú az infrastruktúra
és a képzés is.
Minden ahhoz segíti hozzá a játékosokat,
hogy eljuthassanak a legmagasabb szintig.
Nagyon kevés helyen látni ilyesmit.
Azoknak, akik ott nevelkednek,
minden adott ahhoz,
hogy profi játékosok legyenek, minden más már csak rajtuk múlik.
Igen fiatalon, mindössze 19 évesen az akkor a Serie A-ban szereplő Palermóhoz kerültél kölcsönbe.
Hogyan szolgáltak téged az ott szerzett tapasztalatok?
– Rengeteget tanultam,
mentálisan sokat fejlődtem ott.
Akkor léptem ki először a topfutball világába,
belekóstolhattam, milyen a profi közeg.
Az elején kissé meg voltam illetődve,
megtapasztaltam,
hogy ahhoz, hogy az ember játsszon,
keményen oda kell lépnie
az edzéseken is,
fel kell vennie azt a ritmust
és mentalitást,
ami bennük megvan.
Ha nem, akkor egyszerűen nem lép pályára.
De tudom, hogy
ehhez
folyamatosan
keményen kell dolgozni.

Nehéz időszakot éltem meg,
de a családom, a párom sokat segített,
és
az előző állomásaimon
olyan mentális erőre tettem szert,
amellyel túl tudtam jutni a nehézségeken.
https://puskasakademia.hu/?q=news/12710#
,,A vezetőedzőnk egy nagyon komoly ambíciókkal
és tudással rendelkező szakember,
aki nagy lendülettel és bizonyítási vággyal vág bele a munkában,
amiben nagy segítségére lesz az egész szakmai stáb.
Köszöntjük őt és a stábját,
valamint az elkötelezett és sikeres munkájukat.”
„Manu” nagyon keményen hajtja a játékosokat,
de megvan az eredménye
a befektetett munkának.
Ebben is megmutatkozik a zsenialitása.
Néhány hét alatt is lejött róla,
hogy
eléggé célratörő személyiség.
Addig kell valamit gyakorolnunk,
ameddig
nem lesz neki megfelelő.
Ennek megvan a jó oldala is,
tényleg kihozza a játékosokból, amire képesek.
Illetve hozzáteszi taktikailag azt a tudását, amit mi belülről esetleg nem látunk.
A másodedzőnek is fontos szerepe van,
ők ketten minicsapatot alkotnak, jól kiegészítik egymást.
Sokat is edzünk,
és a tréningeken van lehetőség a hibák javítására.
Például Petrának is már az első hónapokban
megadtuk a kulcsot,
hogyan tud fejlődni
és eredményesen irányítani a csapatot.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. április 12-i lapszámában jelent meg.)
https://www.nemzetisport.hu/kezilabda/2025/04/kozos-almuk-a-budapesti-negyes-donto-igy-el-szemerey-zsofi-szollosi-schatzl-nadine-es-vamos-petra-metzben
Családjával egyetemben úgy véljük,
hogy számára a finn első osztály
nem jelentene
szakmai előrelépést.
,,… jött egy újabb mélypont, megint egy remény,
megint egy mélypont.
És ez kimerítő egy sportoló számára.”
Felmérem a viszonyokat, az erősségeket és gyengeségeket.
Meg kell néznünk,
mi a következő teendő.

Kihangsúlyozták a célokat,
amiket el akarnak érni a csapattal.
Nyerni vagyok itt.
Választhatsz, hogy stresszeled magad miatta,
vagy
megpróbálhatsz nem aggódni miatta
és a teljesítményedre összpontosítani,
ami biztosítja a jövődet.
Szóval csak a teljesítményemre összpontosítok,
Ez a feladatom, a mérnökök feladata:
próbálunk javítani a teljesítményen,
amennyit csak lehet.

Ezek a legfontosabb tényezők,
rengeteget dolgozunk.”
https://m4sport.hu/vizilabda/cikk/2025/07/24/varga-zsolt-melto-volt-az-egesz-vilagbajnoksag-arra-hogy-megunnepeljuk
Sok hibát vétett, de tanult!
Tudom, ezt még lehet fejleszteni,
tudok ennél gyorsabb lenni.
Egy év múlva tudunk következtetéseket levonni abból,
hogy hova tud előrefejlődni.

,,Nagyon erősek vagyunk. és még tudunk erősödni.
Én nagyon bizakodó vagyok.
Ez így sikerült,
fel kell tudni dolgozni és tovább kell lépni.
Ebből kell tudni tovább építkezni.”
„A prioritás az,
hogy a szezonra koncentráljon.
Addig, amíg a versenyévad folyamatban van,
nincs helye a pletykáknak.” – utalt arra,
hogy
a munkára kell figyelnie,
a pletykák pedig rossz hatással lehetnek a koncentrációra.”
,,Ha önzetlenül és feltétel nélkül szeretünk,
akkor állandó pozitív energiában áramlunk."
Azt látom, hogy nagyon tehetséges, intelligens, gyors, modern játékos, és ami legfontosabb, szeret edzeni. Látni rajta, száz százalékot belead azért, hogy sikeres legyen.
Az elszántsága, a szív és az akarat,
valamint fizikailag nagyon felkészült.
Munkánkat szakemberek segítik.
pl. eredménytréner, sportpszichológus, erőnléti edző,
kommunikációs szakember, masszőr, reikis, mentor, stb.
Támogató környezet.
Szerencsére, mindig jó helyen, jó csapatnál szerepelhetek.
A sikerünk titka:
a sok tehetséges játékos
és a remek edzésmunka mellett, a nagyszerű csapatszellemünk volt.
Folyamatosan csiszold a képességeidet.
Egész karrierjük alatt folyamatosan tanulniuk kell. A diplomájuk megszerzése után is folyamatosan csiszolniuk kell a képességeiket.
Ne hanyagold el személyes és szakmai fejlődésed!
Válaszd ki a legjobb képzéseket a szakmai fejlődésed érdekében!.
Az edzőtábor fontos eleme volt
a mentális felkészítés is:
képzett pszichológus, mentális tréner
segített a koncentráció és a figyelem fejlesztésében.
A résztvevők gyakorlati tanácsokat kaptak arra,
hogyan tudják
a mentális teljesítményüket optimalizálni
a mérkőzések során.
„A házifeladatot elvégeztük,
de most jön az igazi meló”
Az elmúlt öt hónapban
versenyképesebbé váltunk.
Az a terv, hogy megyünk tovább így,
és ezen az úton tartjuk a csapatot.
Ez egy nagyszerű csapat. Tudom, hogy a vezetők rendkívül elégedettek a csapat jelenlegi működésével és a versenyképességével.
Nagyon fontos,
hogy felismerjük a problémákat
és megoldásokat találjunk.
A legfontosabb,
azonosítsd a Stressz forrását és szüntesd meg!.
Amit biztosan tudok, az az, hogy
amennyiben elegendő időt
és nyugalmat adnak maguknak,
eljutnak oda, ahová el kell jutniuk. – Oprah Winfrey
„A jó közösség szeretetteljes, biztonságot és örömöt adó közösség.”
Szeretet-impulzus. Erősen kötődni.
Csak jó dolgokat tudok mondani,
a létesítmény, a körülmények
adottak a jó munkához.
A siker titkai:
együttműködések szorosabbra fűzése
sikeres cégekkel,
a vezetői struktúra átalakítása,
nagy nevek érkezése
mind a vezetésben,
mind a csapatot segítőkben,
mind játékosok terén.
,,A tartós sikerhez
jó hangulat és jó közösség kell."
Annak a szeretetnek és törődésnek köszönhetően, amit kapott,
nem sokkal később úgy virágzott, mint bármely más vele egykorú.
,,Mindent akaratlagosan úgy értelmezek,
hogy valamilyen módon
az előnyömre váljon.
Akkor lehetsz csak karizmatikus,
ha úrrá leszel
az
ezt akadályozó legfőbb tényezőn:
a belső kényelmetlenségen."
,,Izgatott vagyok és bátorít,
hogy ennek az útnak
egy tehetséges,
tapasztalt és motivált csapattal
vághatok neki.”
"Alattad a föld, feletted az ég,
benned a létra." (Weöres Sándor: A teljesség felé)
Ne a gyengeségeidre koncentrálj,
hanem az erősségeidre.
,,Nyersz,
..elkötelezettséggel,
..ambícióval
..minőséggel.”
Az edzőnek
jó motivátornak is kell lenni,
és
pontosan tudnia kell,
hogyan alakítsa ki a
„győztes kultúrát” a csapatnál.
A csapat ereje mindenkit húz magával.
"Ezért jöttünk ide,
ebben a sikerben
rengeteg munka van,
amely ebben a pillanatban mind kifizetődött.
Csak hinni
és dolgozni kell."
Sikerre éhes,
motivált,
energikus csapat.
Folyamatos fejlesztés.
Mindent meg kell tenni,
ami szükséges
a győzelem érdekében.
Jó energiák, jobb élet
,,Rogers a terápiás folyamatban
azt is felismerte ugyanis, hogy
a személy problémái
gyakran azzal kapcsolatosak,
hogy tudatos (szubjektív, aktuális)
énképe
nagyon távol van attól,
amilyen a vágyaiban lenni szeretne,
vagyis
amilyen az ideális énképe.”
,,Az ember ott a legboldogabb,
ahol legközelebb él
a szeretethez.”
Azt lehet fejleszteni,
aki hagyja magát,
aki fejlődni akar.


Tapasztalataid szerint mi a kulcs a hatékony programozáshoz?
• Részben a forró vágy, részben az erős hit.
• Az is fontos, hogy /örömmel/ éld bele magad célod elérésének elképzelésébe, mert a tudatalatti nyelve az érzelem.
• Lényeges továbbá, hogy napközbeni gondolataid támogassák, s ne rombolják a folyamatot. Ha tehát eszedbe jut a célod, mondd azt:
„úton vagyok felé”! (Domján László)
,,Ahhoz, hogy működjön, szeretnetek kell azt, amit csináltok.”
,,Minden problémát (anyagiakat, betegségeket is),
a szeretet áramlásának megszűnése, vagy akadályozása okoz."
Fejleszd magad!.
Légy jobb, értékesebb, fejlettebb,
és jobb, értékesebb, fejlettebb dolgaid lesznek.
Akarom, Szeretem.
Amint bent, úgy kint. Azt vonzod, aki és ami vagy.
,,Én Vagyok a boldogság, amit meg akarok tapasztalni. Én Vagyok a béke, melyet meg akarok tapasztalni.
…Én vagyok a bőség, melyet meg akarok valósítani."
Én Vagyok Az…
pl. Én Vagyok Az a béke Jeruzsálemből, - érezzétek a békét, ami ragyog ebből a városból.
Én Vagyok Az, Aki milliomos (Vagyok).
Az a milliomos vagyok, aki akarok lenni.
Az EGYSÉG érzése, energiája.
,,Azzá válsz, aminek érzed magad.”
,,Az legyen középpontban,
hogy miként fejleszd az elméd és a készségeidet.”
---------
A SIKERES EMBEREK azért válnak SIKERESSÉ,
MERT AZZÁ AKARNAK VÁLNI.
Fektesd be az időt, mint a pénzt – átgondoltan és körültekintően!
"Ha azt akarjuk, hogy bizonyos események vagy élmények bekövetkezzenek, akkor az a logikus teendőnk,
hogy keressük és gyûjtsük azokat az okokat és feltételeket,
amelyek ezeket kiváltják."
Ami fontos, azért harcolj, küzdj, tedd meg a célért. Előre megy. Jó mentalitású. Eltökéltség.
„Max úgy vezet, ahogyan Tyson Fury harcol. Ugyanazzal a hozzáállással. Egyszerűen tudod róla, hogy mindent belead, és amikor leviszed a földre, ő felülkerekedik.
Elképesztően akar, és nagyon elhivatott." Adj bele mindent.

Kétségek nélkül hinni – egyértelmű.
Amikor végre rájöttem,
hogy az elsődleges célom az öröm érzése,
akkor elkezdtem
csak olyan dolgokat csinálni, amik örömet okoznak. – Jack Canfield
Örömet okoz,
ha simogatom a macskámat,
vagy ha kirándulni megyek.
Elő akarom idézni ezt az állapotot.
És, amikor elérem,
csak annyi a dolgom,
hogy akarjam, amit akarok, és amit akarok, megvalósul. – Jack Canfield
Vagyis a belülről jövő boldogság
táplálja a sikert. – Dr. John Hagelin
Amitől jól érezzük magunkat,
még többet fog vonzani.
…Keressenek olyat,
ami jó,
ami közel áll a szívükhöz. – Dr. John Gray
,,Több pozitivitással jobban áramlik az élet."
,,Ha őszinte szeretet van benned,
az univerzum minden ereje mögötted áll."
,,Egyetlen dolog volt,
ami minden más körülménynél
jobban befolyásolta a résztvevők
fizikai és mentális állapotát
és a boldogságérzetüket:
a pozitív társas kapcsolatok.”
A szeretetteljes légkör az otthonodban,
megalapozza az életedet! (Tendzin Gyaco, dalai láma)
A siker érzése.
A győzelem motiválja.
https://www.youtube.com/watch?v=ueAQR5JBMC4&list=PLD4970748C58F6B7D&index=1 ,,Vannak, akik inkább a szívükre hallgatnak....
ők azok, akik emlékeztetnek arra, hogy ha elindultál az utadon, ne tántorítsanak el a kétségek és gyötrelmek, hogy jó abban hinni, hogy nincs "nem tudom", hogy nincs "úgyse sikerül" vagy "lehetetlen". Ők emlékeztetnek minket arra, hogy jó elhinni, a lehetetlen nem létezik."