Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sok jó tanács

A meditáló emberek sikeresebbek, boldogabbak, jobb és szebb életük van.

A meditáció egyértelműen pozitívan befolyásolja és stabilizálja általános hangulatunkat.

Kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat, és derűs-oldott elégedettség alakul ki bennünk.
Növekszik a testi és szellemi teljesítőképesség, az intelligencia pedig mérhetően magasabb lesz.


 

,,Minden ember legmélyebb érzelmi szükséglete, hogy szeressen és viszontszeressék.
Ha érezzük mások szeretetét,
képessé válunk a bennünk rejlő lehetőségek kibontakozására”

 

Érzelmi biztonság, elérhetőség — növeli a biztonságérzést.

Az érzelmi tényező az egyik legfontosabb tényező a gyermek fejlődése szempontjából.

A bőr érintése fizikai szükséglet, serkenti az idegrendszert,
jótékony a fejlődésre.

 

A szeretet maga az élet pozitív ereje!
A szeretet az oka minden pozitív és jó dolognak az életben.
Nincs több száz különböző pozitív erő az életben, mindössze egyetlen egy létezik. Szeress, mert ha szeretsz, a világegyetem leghatalmasabb erejét használod.

Minden, ami lenni szeretnél, amit tenni szeretnél vagy el szeretnél érni, a szeretetből táplálkozik.
A szeretet pozitív ereje inspirál, hogy mozogj, ez tölt el vággyal, hogy legyél, vagy bármit elérj.
Minden alkalommal, amikor valami jót tapasztaltál, szerettél és a pozitív erőt tápláltad.
 És minden alkalommal, amikor olyasmit tapasztaltál, ami nem jó, nem szerettél, az eredmény pedig csupa negatívum lett.
A szeretet a forrása minden jó dolognak az életedben,
a szeretet hiánya pedig minden negatív dologé, minden fájdalomé és szenvedésé.
- Rhonda Byrne


 

Ha beleszeretsz az életbe, nincs többé határ.

Minden korlát ledől, ami eddig a pénz, az egészség, a boldogság és a sikeres kapcsolataid útjában állt.

Ha beleszeretsz az életbe, többé semmi sem foghat vissza, és minden amit szeretsz, szinte azonnal megjelenik az életedben.

Az emberek megérzik a jelenlétedet, ha belépsz egy helyiségbe.

Csak úgy záporoznak rád a lehetőségek, a negativitás pedig a legkisebb érintésedre szertefoszlik.
Sokkal jobban érzed majd magad, mint azt valaha is lehetségesnek tartottad.

Tele leszel energiával és lendülettel, és kielégíthetetlen gyönyörűséget lelsz az életben.

Olyan könnyűnek érzed magad, akár egy levegőben repkedő tollpihe. Minden, amit szeretsz, a lábad előtt hever.

Szeress bele az életbe, engedd szabadjára magadban ezt az erőt,
és megállíthatatlan, legyőzhetetlen leszel!

Hogyan szerethetsz bele az életbe?
Ugyanúgy, ahogy egy másik emberbe - imádsz mindent ami vele kapcsolatos!
Ha szerelmes vagy valakibe, csak a szerelmet látod, csak a szerelmet hallod, csak a szerelemről beszélsz, és csak a szerelmet érzed, teljes szívedből!

És épp ez a megfelelő módja annak, hogy kihasználd a szeretet végső erejét - ha szerelembe esel az élettel.



Bármit teszel, bármiben veszel részt a nap folyamán, keresd azokat a dolgokat, amiket szeretsz.
 

Sétálj végig úgy egy utcán vagy egy bolton, hogy elhatározod, annyi szeretnivaló dolgot találsz, amennyit csak tudsz.

 Keresd a szerethető tulajdonságokat az emberekben is.

Kutass fel minden szeretnivaló dolgot a természetben – madarakat, fákat, virágokat, illatokat, színeket.

Nézd, amit szeretsz.
Hallgasd, amit szeretsz.


Beszélj arról, amit szeretsz.

Gondolj arra, amit szeretsz. Csináld azt, amit szeretsz. Mert ha így teszel, közben a szeretet érzése tölt el.

Beszélj arról, amit szeretsz az otthonodban, a családodban, a házastársadban, a gyermekeidben és a barátaidban.
És nagyon fontos, hogy nekik is mondd el, mit szeretsz bennük.
Beszélj azokról a dolgokról, amelyeknek szereted az érintését, az illatát, az ízét.

- Rhonda Byrne: Az Erő
https://edesvizkiado.hu/onfejlesztes/az-ero-kulcsai/

„A szeretet a mesterkulcs, amely a boldogság kapuját nyitja.”
- Oliver Wendell Holmes 

° Ahhoz, hogy tápláld az életedben a szeretet erejét, és elérd, amit akarsz, vagy megváltoztasd, amit nem akarsz, a teremtő folyamatot kell használnod.
 Ez mindig ugyanaz: 
Képzeld el. Érezd át. Fogadd el."

 

Sonja Lyubomirski lengyel származású pszichológus és boldogságkutató laboratóriuma volt az első, amely tudományos alapossággal bebizonyította, hogy a jócselekedetek, a segítségnyújtás valóban boldogabbá teszik az embereket.
A jócselekedetek gyakorlása a boldogság fokozásának hatékony eszköze.

Hatékony segítő
,,építő" módon beszélgetni - gyógyító kommunikáció - bizonyos üzenetek: terápiásak, gyógyítóak, előmozdítják a fejlődést – ezen ellentétesek romboló hatásúak

nonverbális üzenetek - tenyerünket magunk felé és testünkhöz közelítő - szem - csend - stb.

Puszta meghallgatás, odafigyelés.
Csodálatos élmény, amikor valakinek a csendje azt az érzést váltja ki belőlünk, hogy elfogad.
- aha, ühm - passzív-aktív figyelem

- hozzájárul a gyereke fejlődéséhez.
 

Az elfogadás elősegíti a jó változásokat, a fejlődést.
 

Egész emberként.
 

 

Minden játékost olyan lelki állapotba kell hozni, hogy a tudása legjavát tudja nyújtani.
Sok szakember foglalkozik a sportolók mentális állapotával: önző módon azt
éreztetjük velük, hogy biztonságban vannak, és így jól tudnak teljesíteni.
 – Kemény Dénes

 



A szeretet, mint csodagyógyszer
,,A szeretet valóságos életelixír, és rendkívüli a gyógyító ereje. Azonnal kivirágzunk, ha valaki barátságos szóval vagy szeretetteljes pillantással ajándékoz meg bennünket.
Az is gyógyít, ha önmagunkhoz viszonyulunk szeretetteljesen.”


 

Termékeny kapcsolatok, cselekedetek, gondolatok.

 

Köszönöm, hogy ráirányítottad a figyelmemet a jóra, a pozitívra, a szeretetre.
 

Szerelemprojekt.
 

Szellemeddel alkalmazkodj a szív szavához.
 

Ragyogsz belül.


 

Remek parti volt. Mindenki olyan kedves volt. És olyan jól éreztük magunkat.


 

,,Lipton azt állította, hogy ha a sejt veszélyt észlel a környezetében, automatikusan lezárja a külső membránján lévő receptorokat és védekező üzemmódba vált.
Amikor azonban a sejt ,,biztonságosnak” érzékeli a környezetét, megnyitja a membránjait, hogy befogadja kívülről érkező táplálékot, és fejlődni kezd.
A sejtek tehát a környezetük függvényében kétféle működési módra képesek: vagy védekeznek, fejlődnek.
 Lipton hozzátette, hogy ugyanezt a kettősséget (védekezés vagy fejlődés) figyelte meg valamennyi élő organizmusnál, így az embernél is.


A konferencián - hozzánk hasonlóan - mindenki állva ünnepelte Liptont, mivel rájöttek, hogy a kutatásai igazolták az anyákkal és csecsemőikkel, Illetve a mi esetünkben a felnőttekkel tudományos munka felfedezéseit.
Megfigyeltük, hogy ha a csecsemők bármilyen tekintetben veszélyesnek, vagy legalábbis nem támogatónak érzékelik a környezetüket, annak a fejlődésük látja a kárát.
Megfelelő, következetes gondoskodás, vagy ahogy mi nevezzük, feltétel szeretet nélkül a csecsemő nem tud fejlődni, és akár meg is halhat.
Ez a megállapítás vezetett minket a ,,kötődési trauma” és a ,,szeparációs trauma” meghatározásához valamint ezek hosszú távú következményeinek leírásához.
Egyre inkább úgy láttuk, hogy maga a feltétel nélküli szeretet a fejlődés energiája.

Minél inkább képes valaki feltétel nélküli szeretetet adni és elfogadni, annál jobban fejlődik.


Levédettük az általunk alkotott „LOVEvolution”* szót, amely tökéletesen kifejezi ezt az összefüggést.

 

Azt az összefüggést tehát, amit saját terápiás munkánk során felfedeztünk immár széles körű kutatások is megerősítették.
Most már semmi kétségünk sem volt afelől, hogy a gyermekkori fejlődési-mentális traumáknak hosszú távú hatása van az egyén fizikai és lelki egészségére nézve.

A közelmúltban Oprah Winfrey műsorának különkiadásában nyíltan beszélt a saját gyermekkori traumáiról. Mint mondta:
Ha nem a traumád gyógyításával foglalkozol, tévúton jársz... Ha nem gyógyítod be a lelkeden ütött lyukat... a sebeid forrását,  tévúton jársz... Ez nem kifogás, hanem magyarázat... Nagyon komoly dolog..., ami mindent megváltoztat.”

 A fejlődési trauma felfedezése óta több mint húsz könyvet irtunk erről a témáról szakembereknek és a szélesebb közönségnek.

 

A párkapcsolat fejlődésének legfontosabb feladatai - 0-7 hónap Kötődés kialakulása:
• Kapcsolatukban megélik a biztonságos és tartós kötődést.

• Mély ősbizalmat építenek egy-más felé.

• Kifejlesztik saját módszereiket a rezonáns kapcsolatban fellépő zavarok gyors orvoslására.

• Kialakítják saját kommunikációs és viselkedési normáikat.

• Megszületik a pár saját identitása.”

- Dr. Barry K. Weinhold - Vedd le a maszkod! - Út az önazonos élethez

 

 

 

A szükségletek kielégítéséhez hozzájáruló (,,igénykielégítők”( voltak:

1. Eredmények.

2. Elismerés.

3. Maga a munka.

4. Felelősség.

5. Előmenetel.

 Pusztán az akadályok hiánya ritkán eredményez elégedettséget - például a jó munkakörülmények önmagukban még nem ,,dobják fel" a dolgozókat.
 Rossz munkakörülmények azonban elégedetlenséghez vezetnek.

Csak az "ígénykielégitők" megléte (eredmények, elismerés stb.) okozza a ,,minden rendben" érzését. – Dr. Thomas Gordon
 

A csoporttagok csak akkor fogadják el a vezető befolyását és irányítását, ha olyan személynek tekintik, aki hozzásegíti őket saját szükségleteik kielégítéséhez.

Az emberek követik (és iránytani engedik) a vezetőt, akiről azt hiszik, hogy megszerzi nekik, amire szükségük van nekik, vagy amit szeretnének.

 Ebből következik, hogy az „elöljáró" csak akkor nyeri el és tudja megtartani vezetői szerepét, ha a csoporttagok szemében a „vezető követése" azzal a reménnyel kecsegtet, hogy vágyaik, kívánságaik teljesülnek.

 


Kutatások bizonyították, hogy azok az eredményes vezetők,
akiknek beosztottai, csoporttagjai is úgy érzik, hogy igényeiket kielégíthetik és a vezetők maguk is érzik, hogy igényeik, szükségleteik kielégülnek: sokan ezt nevezik „igazságos társadalmi cserének”.
– Dr. Thomas Gordon

 


MIT VÁRAK AZ EMBEREK A MUNKÁJUKTÓL?
A vezetéstudomány korai művelői azt gondolták, hogy az egyének elsődlegesen a pénzért, a haszonért dolgoznak. Ez a „gazdasági ember" elmélet.
Később azonban bebizonyosodott, hogy ennél sokkal többről van szó – a dolgozók igénye,
hogy

- befogadják őket,

- sikerélményük legyen a munkában,

- kölcsönösen jó társas kapcsolatokat alakítsanak ki

- és társadalmi rangot szerezzenek azzal, hogy a céghez tartoznak.

Ezért sokkal pontosabb megközelítés a „társadalmi-gazdasági ember" koncepció, amely felismeri, hogy a vezetők az ösztönzők széles skáláját tudják felajánlani a dolgozóknak, hogy a csoporthoz vonzzák őket. Dr. Thomas Gordon

 

A RENDSZERES TERVEZŐ MEGBESZÉLÉS

Ma már meg vagyok győződve róla, hogy ez az eredményes vezető egyik legfontosabb eszköze.

Ez a munkatársak számára kedvező alkalom, hogy bármilyen problémát vagy ügyet, ami befolyásolhatja teljesítményét, elégedettségét, jövőjét, megtárgyaljon a födőkével.
 

A kutatások megállapításai következetesen megerősítik a „részvétel alapelvét" is — azaz a csoporttagok sokkal könnyebben fogadnak el új gondolatokat és és új munkamódszereket,
ha lehetőségük van részt venni azok kidolgozásában, a változtatásra vonatkozó döntések meghozatalában, és annak meghatározásában is, hogy a változtatást miként vezessék be.

A legtöbb vezetéssel foglalkozó könyvben a „beosztottak részvétele" az eredményes vezetés ideális eszközeként fogalmazódik meg. – Dr. Thomas Gordon

 

A beosztottak csak akkor fogadják el irányításunkat és befolyásunkat, ha segítjük őket saját céljaik elérésében.
Ez elég egyszerűen hangzik, csakhogy először pontosan meg kell ismernünk csoporttagjaink valódi igényeit.
Csak, ezután hozhatunk számunkra kedvező döntéseket, cserében az ő tevékenységükért, melyet a cég érdekében végeznek.
Ez az egyenértékű csere a vezetés kulcsa.
– Dr. Thomas Gordon - V. E. T - Vezetői Eredményességi Tréning

 

SEGÍTENI A MUNKATÁRSAINK FEJLŐDÉSÉT
Néha a vezetőnek alkalma nyílik jelentősen hozzájárulni egy munkatárs személyes fejlődéséhez.
Az értő figyelem készsége nélkül a vezetők elmulasztják az alkalmat, hogy nehézségekkel küzdő beosztottjaiknak tanácsadói legyenek.

A felkészületlen vezetők közléssorompókkal elzárják a kommunikáció folyamatát és elszalasztják a lehetőségét annak, hogy segítsék beosztottaikat problémáik megoldásában és új ismeretek szerzésében vagy hatékony megoldások elérésében.

Az értő figyelem készségével rendelkező vezetők rendszerint segíteni tudják a beosztottakat, hogy a problémáikat is személyes fejlődésük előmozdítására tudják használni.

A beosztottakkal tartott tanácsadó megbeszélések gyakran eredményeznek jelentős javulást a munkahelyi teljesítményekben: a félénk embert segíti az értekezleteken való gyakoribb felszólalásban… – Dr. Thomas Gordon

 

„A KOLLEKTÍV BÖLCSESSÉG"
 

Nyugodtan kezdeményezhetünk problémamegoldó értekezletet, ha olyannak látjuk a problémát, hogy az akadályozhatja a munkát.

A hozzáállásunk ismét csak az lehet, hogy ,,mit tudok segíteni?” és nem az, hogy ,,itt nem megy ez a dolog – ki a bűnös?” – Dr. Thomas Gordon

 

Vannak más kérdések is, melyek egyformán fontos témákra irányítják a figyelmet:

Milyen ember akarok lenni?

Milyen kapcsolatokat akarok?

Milyen szervezetet akarok?

Milyen társadalmat akarok?

 

NE FELEJTSÜK:
A problémamegoldásban a legjobb eszközeink mindig az alábbiak:

- értő figyelem

- világos és őszinte én-üzenetek

- a másik igényeinek, szükségleteinek a tiszteletben tartása

- bizalom a másikban

- új adatok iránti nyitottság

- állhatatosság

- bizalom a sikerben

- minden rossz megoldás következetes elutasítása

- az I. módszerre vagy a II. módszerre való visszatérés kizárása. – Dr. Thomas Gordon

 

AZ ÉRZÉSEK MULANDÓK
Ha valaki azt mondja:  „utálom. ezt a munkát" vagy „nem tudok Bettivel együtt dolgozni" vagy ,,itt  senki sem értékeli a munkámat”,  hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ezek az érzések véglegesek és megváltoztathatatlanok.

És rendszerint minél erősebb az érzés, annál véglegesebbnek és megfordítatlanabbnak hangzik.

Például, ha a feleségem ,,Átkozottul dühös vagyok rád! " köszöntéssel fogadna a bejárati ajtóban, azonnal az jutna eszembe, hogy valami rémeset követhettem el ellene és mar soha nem fog úgy érezni irántam, mint eddig.
A szülőkben is hasonló reakciót vált ki, amikor a gyerekeik így törnek ki: „Soha többet nem megyek veletek sehova!”
Szerencsére a negatív érzések is átmenetiek.
Ennek egyik oka, hogy általában szándékosan választanak erősen negatív érzéseket kódként, ha ezt üzenik: „biztos akarok lenni, hogy teljesen rám figyelsz", vagy ,,akarom, hogy tudd, milyen rosszul éreztem magam miattad”.
Ha a fogadó képes dekódolni a negatív érzést és elfogadással, beleérző megértéssel válaszolni,
akkor az erős érzés - szinte varázsütésre – eltűnik és egy sokkal kevésbé heves heves, talán pozitív érzés váltja fel.

A következő alkalommal, ha valaki érzelemtől fűtött üzenetet küld, próbáljunk leülni vele és értő figyelemmel bizonyítani érzéseinek megértését és elfogadását.
Lehet, hogy a probléma olyan gyorsan múlik el, mint ahogyan jött.

Eljutás a probléma velejéig

A problémáink olyanok, mint a hagyma rétegesek. Csak miután a külső rétegek lefejtődnek, akkor mutatkozik… – Dr. Thomas Gordon

 

Értő figyelem - sokkal inkább elfogadást közvetít
és bátorítja a csoporttagot, hogy érzéseinél mélyebbre,
 a valóságos probléma meghatározásáig jusson el.
Kevés vagy semmilyen tanulásra nem kerül sor mindaddig,
amíg a vezető nem veszi tudomásul a beosztottak érzéseit és valahogy tovább nem segíti őket.
A tanításnak szünetelnie kell, amíg a vezető meg nem győződik arról, hogy a beosztottai ismét tanulásra készek.

Ez az eredményes oktatásnak a legfontosabb alapelve. – Dr. Thomas Gordon

 

Milyen egy jó mentor?

Fontos lehet, hogy az ember életében legyen egy mentor, aki hasznos tanácsokkal lát el, illetve, aki terelget minket az élet rögös útjain.

A mentor egy olyan tapasztalt személy, aki ellát minket a megfelelő tanácsokkal, visszajelzésekkel, ha kell, kritikákkal, illetve támogatással, ami ahhoz szükséges, hogy sikeresen haladhassunk előre a karrierpályánkon.

Tekinthetünk rá úgy is, mint egy tudás, illetve lehetőség központra, aki külső szemmel látja a helyzetünket, éppen ezért objektív véleményt tud alkotni rólunk.

Bármikor fordulhatunk hozzá, megbízhatunk benne, kérdezhetünk tőle, ráadásul új kapcsolatok kiépítésében is sokat segíthet.

https://www.profession.hu/cikk/milyen-egy-jo-mentor

Olyan személy, akinek rendkívüli elemző képessége van, határozottan és gyorsan dönt, döntéseiért vállalja a felelősséget, képes mások lelkesítésére, irányítására, támogatására, alkotó képzelőereje segíti a munkában.

Ideális helyzetben nagy empátiás készséggel bír, türelmes, jó szervező, rendkívüli elemzőképessége van.

A mentorokat jellemző fontos tulajdonságok:

A hajtóerő

A mentorokat jó, ha a magas teljesítményszükséglet, ambíció jellemzi. Képesek nagy energiákat mozgósítani céljaik elérése érdekében.
Kitartóak, szívósak, az akadályoktól nem hátrálnak meg.

A mentális és fizikai erőnlét fenntartásának és folyamatos megújításának képessége

Problémaérzékenység, problémamegoldó képesség

Erkölcsi értékek

Ilyenek a kedvesség, a humor (amely nagyon sok hullámvölgyön átsegíthet), a lelkesedés, az empátia, az őszinteség, a becsületesség, a megbízhatóság, a hitelesség és a nyitottság.
Ezek az értékek azért különösen fontosak, mert a mentornak segítenie kell a hallgatókat a nehézségek leküzdésében, a problémák megoldásában.

Előrelátás

A hosszú távú tervezés, az előrelátás a mentori munka egyik legfontosabb alapkövetelménye.

A mentori munka egyik nagy veszélye, hogy a napi feladatok végzése közben úgy tűnhet, hogy a hallgató segítése csupa sürgős feladat azonnali elintézéséből áll. Pedig ez nem így van.
Különösen olyan erős személyközi kapcsolatban, amikor az egyéni haladás, az eredmények hiánya következtében elszenvedett kudarc,
a kihívásoknak való megfelelés igénye azt követelik a mentortól,
hogy (természetesen közös megegyezés alapján)

képes legyen a hallgató számára hosszú távú terveket készíteni,
ezzel mintegy biztonságot, kapaszkodót nyújtva neki.

A kockázatvállalás bátorsága

Önbizalom

A mentornak erősen hinnie kell saját képességeiben, bíznia önmagában és a hallgatóban.

A leginkább igényelt segítség a sikeres (eredményes) együttműködés érdekében?

Forrás és a teljes cikk: https://ofi.oh.gov.hu/tudastar/foglalkoztatasba/mentornak-lenni-jo

 

 

Florence Littauer - Személyiségünk ​rejtett tartalékai

A személyiségteszt segítségével megtudhatjuk, miként határozza meg jellemvonásaink egyedülálló ötvözete érzelmeinket, munkateljesítményünket és társas kapcsolatainkat.

Megtanulhatjuk belőle elfogadni - és élvezni - mindazt, amitől annyira különbözünk egymástól.
A Személyiségünk rejtett tartalékai hasznos segédeszköz, amellyel megszépíthetjük életünket - és a környezetünkben élőkét is.
https://www.antikvarium.hu/konyv/florence-littauer-szemelyisegunk-rejtett-tartalekai-12084-0


,,Először a nyersanyagot, vagyis alapvető természetünket kell tisztán látnunk,
ezért a következőkben megismerkedünk azokkal a személyiség- vagy vérmérsékleti típusokkal, amelyeket Hippokratész írt le úgy két és fél évezreddel ezelőtt.
- Jót derülünk a népszerű szangvinikussal, akiből sugárzik az életöröm.
- Elkomolyodunk a tökéletes melankolikustól, aki mindenben a hibátlan rendezettségre törekszik.
- Nekilendülünk az erőteljes kolerikussal, aki született vezető.
- Végül lazíthatunk a békés flegmatikussal, aki könnyű szívvel kiegyezik az élettel.
Bármilyenek legyünk is, valamit mindegyiktől tanulhatunk.

 

A tökéletes melankolikus képtelen elhinni, hogy valaki előzetes megfontolás nélkül jártatja a száját.

A népszerű szangvinikus belekezd, azután majd kiderül, hogy mit mond.
 

A csapongó népszerű szangvinikus vonzódik az elmélyült tökéletes melankolikushoz, hasonlóképpen a visszahúzódó melankolikust magával ragadja a kitárulkozó szangvinikus.
Az erőteljes kolerikus vezető követőjének tökéletesen megfelel a békés flegmatikus, aki viszont tétova természete folytán határozott partnert keres.

A népszerű szangvinikus és a tökéletes melankolikus tehát éppúgy ellensúlyozzák egymás hiányosságait, ahogy az erőteljes kolerikus és a békés flegmatikus is remek kiegészítő párost alkot.
Mindössze arra van szükség, hogy megismerjék és elfogadják a másik vérmérsékletét.

 

Fred számára minden apróság fontossággal bírt, én pedig megjelentem az életében, hogy teljesen felborítsam a rendet.
Ő persze készségesen a segítségemre sietett, én viszont ahelyett, hogy értékeltem volna az életbölcsességeit, megkíséreltem keresztülhúzni a számítását, és ravaszul inkább őt az én képemre formálni.
Fred éveken át próbálgatta kikalapálni a hibáimat, én meg az ő fogyatékosságait igyekeztem rendbe hozni, de mindkettőnk fáradozása hiábavalónak bizonyult.
Azután a kezembe került Tim LaHaye Féken tartott vérmérséklet című könyve, amely ráébresztett, mit is műveltünk mi ketten.
Kölcsönösen át akartuk alakítani egymást. Nem fogtuk fel, hogy a másság nem feltétlenül baj.
Most megtudtam magamról, hogy népszerű szangvinikus vagyok, aki imádja a vidámságot és az izgalmat; Fred pedig tökéletes melankolikus, a komoly és rendezett élet híve.

Együtt tanulmányoztuk tovább a vérmérsékleti típusokat, és felfedeztük, hogy mindkettőnkben van valami az erőteljes kolerikusból, aki sohasem téved, és mindent jobban tud!” - Florence Littauer - Személyiségünk rejtett tartalékai

 

,,Lipton azt állította, hogy ha a sejt veszélyt észlel a környezetében, automatikusan lezárja a külső membránján lévő receptorokat és védekező üzemmódba vált.
Amikor azonban a sejt ,,biztonságosnak” érzékeli a környezetét, megnyitja a membránjait, hogy befogadja kívülről érkező táplálékot, és fejlődni kezd.
A sejtek tehát a környezetük függvényében kétféle működési módra képesek: vagy védekeznek, fejlődnek.
 Lipton hozzátette, hogy ugyanezt a kettősséget (védekezés vagy fejlődés) figyelte meg valamennyi élő organizmusnál, így az embernél is.

A konferencián - hozzánk hasonlóan - mindenki állva ünnepelte Liptont, mivel rájöttek, hogy a kutatásai igazolták az anyákkal és csecsemőikkel, Illetve a mi esetünkben a felnőttekkel tudományos munka felfedezéseit.
Megfigyeltük, hogy ha a csecsemők bármilyen tekintetben veszélyesnek, vagy legalábbis nem támogatónak érzékelik a környezetüket, annak a fejlődésük látja a kárát.
Megfelelő, következetes gondoskodás, vagy ahogy mi nevezzük, feltétel szeretet nélkül a csecsemő nem tud fejlődni, és akár meg is halhat.
Ez a megállapítás vezetett minket a ,,kötődési trauma” és a ,,szeparációs trauma” meghatározásához valamint ezek hosszú távú következményeinek leírásához.
Egyre inkább úgy láttuk, hogy maga a feltétel nélküli szeretet a fejlődés energiája.

Minél inkább képes valaki feltétel nélküli szeretetet adni és elfogadni, annál jobban fejlődik.



Levédettük az általunk alkotott „LOVEvolution”* szót, amely tökéletesen kifejezi ezt az összefüggést.

 

Azt az összefüggést tehát, amit saját terápiás munkánk során felfedeztünk immár széles körű kutatások is megerősítették.
Most már semmi kétségünk sem volt afelől, hogy a gyermekkori fejlődési-mentális traumáknak hosszú távú hatása van az egyén fizikai és lelki egészségére nézve.

A közelmúltban Oprah Winfrey műsorának különkiadásában nyíltan beszélt a saját gyermekkori traumáiról. Mint mondta:
Ha nem a traumád gyógyításával foglalkozol, tévúton jársz... Ha nem gyógyítod be a lelkeden ütött lyukat... a sebeid forrását,  tévúton jársz... Ez nem kifogás, hanem magyarázat... Nagyon komoly dolog..., ami mindent megváltoztat.”

 

A párkapcsolat fejlődésének legfontosabb feladatai - 0-7 hónap Kötődés kialakulása:
• Kapcsolatukban megélik a biztonságos és tartós kötődést.

• Mély ősbizalmat építenek egy-más felé.

• Kifejlesztik saját módszereiket a rezonáns kapcsolatban fellépő zavarok gyors orvoslására.

• Kialakítják saját kommunikációs és viselkedési normáikat.

• Megszületik a pár saját identitása.”

- Dr. Barry K. Weinhold - Vedd le a maszkod! - Út az önazonos élethez

 

 

 

A STRESSZT A TESTBEN LÉVŐ ENERGIAPROBLÉMA OKOZZA

Tételezzük fel, hogy ez a kudarc energiafrekvenciája.
Úgy változtatjuk meg ezt a frekvenciát, hogy megtámadjuk egy olyannal, ami pont az ellenkezője.

Semlegesítsük ezt a destruktív frekvenciát, és ha erre képesek vagyunk, a frekvencia forrása vagy meggyógyul vagy meg fog gyógyulni.

VÁLTOZTASD MEG A FREKVENCIÁT,
GYÓGYÍTSD MEG A PROBLÉMÁT

A problémáid meggyógyításához meg kell gyógyítanod a stresszt.

A stressz meggyógyításához meg kell gyógytanod az emlékeidet.

Pozitív, gyógyító energiafrekvenciák használatával ez kioltja és kicseréli a negatív, destruktív frekvenciákat.
- A Gyógyító Kód - Ben Johnson - Alexander Loyd

 

Az vagy, aki a szívedben vagy.

Azt teszed, amit az alapján teszel, ami a szívedben van. 

A prioritásaidat az határozza meg, ami a szívedben van. - A Gyógyító Kód - Ben Johnson - Alexander Loyd

 

Igazság és a szeretet kitételének megfelel?
Mielőtt milliárdos lett volna megjelent önmaga előtt milliárdosként.
Képzeletének ez az álma az igazság és a szeretet összefüggésében állt. (Teréz anyának nem)

Tehát elhívén szeretetben az igazságot az életedről, felszabadul az erő, amely meghozza az eredményeket… a legjobb eredményeket… a lehető legjobb eredményeket.
Egészségről, bőségről, meghitt kapcsolatokról, teljességről és természetesen szeretetről, örömről és békéről beszélünk.
- A Gyógyító Kód - Ben Johnson - Alexander Loyd



MI EZ AZ ELKÉPESZTŐ GYÓGYÍTÓ ENERGIA?
Csakúgy, mint ahogy a tiszta fehér fény a fény minden színét tartalmazza, hasonlóképpen, úgy hisszük, a tiszta szeretetben is minden erény benne van (bátorság, igazság/őszinteség, hűség, öröm, béke, türelem stb.).
Valójában úgy hisszük, hogy a tiszta szeretet energiafrekvenciája bármit meggyógyít — és azt is, hogy ez az egyetlen erő, ami ezt megteszi.
A szeretet vibráló frekvenciája a tökéletes gyógyító erőforrás.
 - A Gyógyító Kód - Ben Johnson - Alexander Loyd

 

Tekintsünk vissza szeretettel

Szeretetre és inkább pozitív emlékekre összpontosítsunk.

 

 

Szeretet és hála
A legkönnyebb módja a gondolatok tisztán tartásának, ha a szívünk tele van szeretettel és hálával - amelyek az univerzum legerősebb erői közé tartoznak.

Hagyjuk, hogy a személy iránti szeretet, akin segíteni akarunk, betöltse a szívünket. Őszinte vágyat kell éreznünk a segítésre.
Higgyünk abban, hogy képesek vagyunk rá, és legyünk hálásak Istennek, amiért ezt meg is tesszük. Ennyi az egész.
Azzal, hogy a szeretetet és hálát tekintjük a kezelés alapjának, olyan erőteljes hozzáállást kapunk, amely nem fér össze semmiféle rosszindulatú, negatív gondolattal, félelemmel vagy kétséggel.

Ha azon kapjuk magunkat, hogy a gondolataink negatív irányba tévednek, vegyünk egy mély levegőt, és a szívünket tudatosan töltsük meg szeretettel és hálával.
Bradley Nelson: Emotion Code


Képzeljük el, milyen lenne az életünk, ha szeretet és hála gondolataival lennénk tele! Képzeljük el, az emberek emberek mennyire vonzónak találnának!
Képzeljük el, milyen lehetne az életünk! Szerintem valójában ilyennek kellene lennie az életünknek.
- Dr. Bradley Nelson

 

 


Csillagos/fényes ötös, fénylő/fényes/szép jövő, lelkes(edés), lelkesedik, szokássá válik/váló, elégedett, elégedettség, elégedetten, alapos (an), jól teljesít, jól teljesített, tökéletesít.

Célorientált, fókuszált, figyelemre/tiszteletre méltó,
figyelmet/tiszteletet érdemlő, remek(ül), serkent(ő), első(ség), elsőbbség, előny(ős).

 

 

 

,,A P.E.T.-tanfolyam során sok szülő döbben rá, mennyire kínos viszonyban él az érzelmekkel - akár a sajátjaival, akár a gyerekeiével. Szinte kénytelen becsukni a szemét a gyerek érzései láttán, annyira rosszul tűri, hogy ezek léteznek. Van, aki ugyanezen okból azon igyekszik, hogy a gyerek minél hamarabb túl legyen érzésein, és ezért szándékosan nem hallja meg az ilyen üzenetet.
Némelyek úgy szoronganak az érzésektől, hogy felismerni is képtelenek a gyerek üzeneteiben.

A csoportjainkban ezek a szülők mégis megtanulják, hogy gyerekek (és felnőttek) óhatatlanul éreznek.
Az érzések az élet fontos részei, és nem valamiféle kóros vagy veszélyes holmik.

Rendszerünkben az is hamar kiderül, hogy az érzések többnyire átmenetiek - felbukkannak és eltűnnek anélkül, hogy bármilyen tartós veszélyt jelentenének a gyerek számára.

Elmúlásukhoz mindenesetre a szülői elfogadás nagyon is szükséges, ezt pedig legjobban az együtt érző értő figyelem közvetíti a gyereknek.
Amint valaki megtanulta ezt, tapasztalja majd, mennyire negatív érzések is gyorsan elillannak az értő figyelem nyomán.

Pali és Éva - akiknek két kislányuk van - örömmel számoltak be tapasztalataikról, amelyek megerősítették hitüket az értő figyelemben.

Kezdetben kettőjük kapcsolatában sikerült elfogadniuk, hogy léteznek érzelmek. Sok más P.E.T.-szülőhöz hasonlóan elkezdték egymásnak mondani saját érzéseiket, amit a másikuk mindig értő figyelmével segített.

Rátalálva a nyíltság és bensőségesség örömeire, Pali és Éva kellő bátorságot gyűjtöttek ahhoz, hogy lassacskán lányaikat is értő figyelemmel hallgassák.

A lányok hónapokon belül megváltoztak: a csöndes, „jól nevelt", befelé forduló és elnyomott gyerekekből spontán, kifelé forduló, vidám lányok lettek nagyszerű kifejező és közlő készséggel.
Ebben a felszabadult családi környezetben az érzések az élet elfogadott részeivé váltak.

„Sokkal több az örömünk azóta - meséli Pali. - Nem kell bűntudatot éreznünk az érzéseink miatt. És a gyerekek sokkal nyitottabbak és őszintébbek velünk."

 

Mindenki arra vágyik, hogy mások megértsék, mit érez, amikor beszél, és ne csak azt, amit mond.
 A gyerekek különösen érző emberek. Így legtöbb közlésüket érzések kísérik: öröm, gyűlölet, csalódás, félelem, szeretet, bosszúság, düh/ büszkeség, frusztráció, szomorúság, és így tovább.
És elvárják, hogy szüleik együtt érezzenek velük az ilyen érzések hallatán.
Ha az együttérzés hiányzik, a gyerek úgy érzi, hogy most legfontosabb „részét": az érzéseit nem értették meg.

Gyakori hiba, amelyet kezdők követnek el, hogy kimarad a visszajelentésből az üzenet

érzésrésze.

 

ÉRTŐ FIGYELEM - ROSSZKOR

Az értő figyelem kudarca gyakran abból fakad, hogy a szülők nem megfelelő időben próbálják alkalmazni.
 

NE A NEGATÍVUMOT HANGSÚLYOZZUK!

Egy másikfajta gyakori hiba a kezdőknél, hogy miközben sok-sok „én-üzenetet" küldenek negatív érzéseikről,
elfelejtik pozitív érzéseiket ugyanígy közölni.

 

Anyának, apának egyaránt szüksége van rá, hogy hatékonyan tudjon bánni az ő igényeit keresztező gyerekviselkedéssel.
Mert igenis van a szülőnek is igénye. Megvan a maga élete, és joga ahhoz, hogy örömet és kielégülést találjon az életében.


 

El kell fogadnunk, hogy az érzések átmenetiek, nem állandóak.
Az érzések változékonyak - gyűlölet szeretetbe csaphat át, a bátortalanságot a remény válthatja fel.
 Így hát nem kell félni az érzések kifejezésétől, ezek nem rögzülnek örökre…



Gyakorlat teszi a mestert, vagy legalábbis gyakorlat juttat el a hozzáértésnek egy jó, hatékony szintjéig.

Mint bármely más új tevékenység tanulásánál, itt is óhatatlanul vannak nehézségek, sőt kudarcok is.
Aki viszont valóban komolyan dolgozik az új készségek és egy újfajta érzékenység kialakításán, láthatja majd, hogyan fejlődik gyereke a függetlenség és érettség irányába, és élvezheti kapcsolatuk melegebbé, bensőségesebbé válását.


 

AMIKOR A GYEREKNEK VAN PROBLÉMÁJA

Az értő figyelem alkalmazása akkor a legmegfelelőbb, amikor a gyerek jelét adja annak, hogy problémája van.
Az ilyesmit a szülők észre szokták venni, mivel a gyerek hallhatóan fejezi ki érzéseit.

Minden gyerek életében adódik olyan helyzet, mely csalódást okoz, frusztráló, fájdalmas vagy megrázó; problémák a barátaikkal, testvéreikkel, szüleikkel, tanáraikkal, környezetükkel vagy önmagukkal.
Azok a gyerekek, akik segítségre találnak az ilyen problémák megoldásában, pszichológiailag egészségesek maradnak, erejük és önbizalmuk növekszik.
Érzelmi zavarok azoknál a gyerekeknél alakulnak ki, akik nem kapnak segítséget.

 

Ahhoz, hogy a szülő biztonsággal felismerje, milyen helyzetben ajánlatos értő figyelemre váltania, előbb rá kell hangolódni a „valami problémám van" típusú üzenetek meghallására.

Előtte azonban érdemes tisztázni egy fontos elvet: a „problémagazda" kérdését."

- Dr. Thomas Gordon: P.E.T. A szülői eredményesség tanulása -

 

„Mostanában egy rakás papírmunkám van. Ha az ember nem figyel oda kellőképpen, könnyen felgyűl a tennivaló. Ha pedig utánjár a dolgoknak és mindig napirenden van a munkával rendszerességre szokik. Ez azért elgondolkoztató.
Egy idő után már rutinná válik a folyamat. Ritmusa lesz a munkának és észre sem vesszük, hogy az ütem diktál. Aztán egyszer csak tudatossá válik ez a ritmus, ez az áramlás – és azt vesszük észre, hogy valahol legbelül mi is ezt érezzük. És amint tudatosul az áramlás, és közelebb kerülünk önmagunkhoz, egyszerre csak kezdünk megnyílni. Mintha kicsapódna egy kripta hatalmas acél ajtaja. Tudod, néha azt az érzésünk, hogy készek vagyunk egészen kitárulkozni...érzelmileg.
És aztán, amikor már tárva-nyitva vagyunk, érezzük a kihívást amit önmagunknak állítottunk – egy egész, belsőnkre kiható élménnyel leszünk gazdagabbak. Tudod, csak azt érzed, hogy ez az érzés tol el re – ennek az áradásnak a taszítása. Mintha az áradás pulzusa verne belsődben egyre mélyebben, testednek olyan részein is érzed, melyekről már teljesen megfeledkeztél.
Ennek a belsődben fokozódó érzésnek egy földrengésre emlékeztet moraja és ereje van, egyre csak erősödik, hatalmasodik, kalapál és kalapál benned – amíg aztán érzed, hogy ellenállhatatlanul is egy küszöb felé tartasz, lépteidet egy robbanás fogja követni. Tudod ez most miről jutott eszembe? Nem egy csodálatos élmény szerinted, amikor valamit ilyen mélyen, ilyen teljes beleéléssel tapasztalunk meg, hogy már szinte egy transzcendentális csúcs fele tartunk? Robbanj te is! Velem együtt!
Erről jutott eszembe. Mindig ezt érzem, amikor valamit igazán jól csinálok...és amikor a folyamatot még erő teljesebben érzékeled, amikor azt érzed, hogy egy új helyre érkeztél, mint amilyen ez itt, csodára ébredsz...”

Az agy oldott állapotban olyan anyagot is befogad, melyet normális esetben visszautasítana.
Normális tudatállapotban az agy valószínűleg visszautasítana egy olyan kulcsmondatot, hogy ,,Erős és öntudatos vagyok", mert irracionálisnak tekintené,
ellazult állapotban viszont sokkal készségesebben elfogadja.


Tapasztalataink szerint a megerősítések akkor működnek a leghatásosabban, ha jelen időben, egyes szám, első személyben használjuk, pl. "Meg tudom tenni!"


A megerősítések hatékonyságát azzal is fokozhatjuk, ha hangosan (nyugodt, társalgási hangerővel) ki is mondjuk azokat határozott, magabiztos és pozitív töltettel.
De adott esetben a hang nélküli (magamban mondom) módszer is eredményes lehet, ha az adott körülmények között nincs lehetőség a "hangoskodásra".
(Uhrinné Bárdi Zsuzsanna - Uhrin Ferenc György: Őserő – Az élet titkai)


A pozitív érzelmek kitágítják a határaidat
Te is tapasz­tal­tad már, ha folya­ma­to­san pozi­tív érzel­me­ket élsz át, való­ság­gal szár­nya­kat kapsz és egyre több ötle­ted van, egyre több jó tör­té­nik veled?
Ez azért van, mert a nega­tív érzel­mek inkább beszű­kí­tik gon­dol­ko­dá­sun­kat és cse­le­ke­de­te­in­ket, addig a pozi­tí­vak kitá­gít­ják meg­szo­kott gon­do­lat­vi­lá­gun­kat és kre­a­ti­vi­tásra, újdon­sá­gok kere­sé­sére és a töb­bi­ek­kel való kap­cso­la­tokra ser­ken­te­nek.

(Heute Psy­cho­lo­gie) http://lelkizona.hu/a-pozitiv-erzelmek-kitagitjak-a-hataraidat/

Az elmém a jólétre van hangolva. A bőség/jólét gondolata uralkodik/jár az elmémben.

Végtelen forrásból áramlik hozzám a pénz. Mágnesként vonzom a sikert, a pénzt.

Minden tekintetben sikeres vagyok. Elképesztően gazdag vagyok.
A gazdagság rezgésére vagyok hangolva. Egy hullámhosszon vagyok a sikerrel, a bőséggel.

Érzem a pénz, a gazdagság rezgését. Vonzom a bőséget. Hasznos vagyok.
Az az ember vagyok, akinek hihetetlenül sok pénze van.
Bőségben élek.

Nyitott és befogadó vagyok a gazdagságra. Tele vagyok erővel. Hasznos ember vagyok.
Vagyonos, gazdag ember vagyok. Jelentős ember vagyok. Fontos vagyok.
Tele vagyok pénzzel.

Szerintem te nagyon értékes vagy.

 

,,Ha tapasztalatod részévé szeretnél tenni valamit, amire vágysz,
a megoldás abban rejlik, hogy rezgéseidet összhangba kell hoznod vágyad tárgyával.

Ezt pedig úgy teheted meg a legkönnyebben, ha úgy teszel, mintha az adott dolog már a tapasztalatod része volna."



“Mert megérdemled.” “Mert megérdemlem.”

,,Változtasd meg a gondolatod, a gondolkodásod, és megváltozik az életed.”


Valójában a gondolataink nagyban befolyásolják tetteinket.


,,Az ember azt sugározza ki, amit belül érez.”
Tudjuk, hogy a Vonzás Törvénye egyszerűen azt mondja ki, hogy hasonló rezgések vonzzák egymást és különböző rezgések pedig taszítják egymást.

Más szavakkal soha nem fogsz gazdagságot bevonzani az életedbe, ha folyamatosan ellentétes vagy annak ellentmondó rezgést bocsátasz ki. Semmi esély nincs rá. Ebből az is következik, hogy sosem fogsz magas energiájú eredményre jutni alacsony energiájú rezgésszintről.

Lehet tökéletes társad vagy egy működésképtelen kapcsolatod. Te vagy az, aki választ (vagy nem választ) a FIGYELMED és a FÓKUSZOD által. És mivel az energia oda áramlik, amire a figyelmed irányul, azt fogod megtapasztalni életedben.
(Robert Antony)


,,Vedd körül magad pozitív energiával. Lelki jólléted, sikered és boldogságod múlik ezen.”


,,Olyan az életed, amilyen tudatszinten vagy.”


,,Mindenki csak azt tudja adni, ami benne foglaltatik a repertoárjában.” (Kurt Tepperwein - A pozitív pszichológia ereje)


Építsd fel a sok jó, pozitív gondolat, cselekedet és szeretet érzés, élmény által. És ne vidd le, - csak fel! Építsd a sok jóval.
 


Minőségi képzés. A képzés minősége, Önbizalom. Önbecsülés.


Nagyot villantani. Célba(érkezik).



A legjobbadat kell kitenned a pályára.

 

Nyilatkozott pozitívan.

 

Plussz, plussz…, Kellemesnél is kellemesebb. Intenzívebben, legintenzívebb, Mentális plussz, Mentális erő, Mentálisan erős. Fitt, Érett. Fejlett, Stílusos. Fantáziadús. Művészi, mester, művész.

Szuper prémium, prémium kategóriás, minőségi, kiváló / magas / szuper minőség. Magyar világszínvonal. Mesteri alaposság.

Hiperszuper. Ötcsillagos, csillagos ötös. 10/10. 10 pontos. 100%(-os).
A leg…, leg, leg…, még..bb.., Hab a tortán. Igényes. Jól muzsikál.
Egyedülálló eredmény(ek). Maximális(an).

 

 

 

 

”A pillangó hívását kövessük, ne a hernyóét.”

 

1. Vegyél mély lélegzetet, és képzeld el, ahogy a természet, vagy a mindenség pozitív energiája beléd áramlik, végighalad testeden és feltölti az aurádat!

 

2. Gondolj arra az öt szóra, amely a legjobb érzéseket kelti benned, és mondd ki őket!

 

3. Gondolj arra, amit nagyon szeretsz, és általában csinálod is!

 

4. Gondolj arra a tulajdonságodra, képességedre, vagy cselekvésedre, amiben nagyon jó vagy!

 

5. Gondolj a küldetésedre, arra a dologra, amely a legjobban motivál és lelkesít!

 

6. Képzeld el, amint csinálod és egyre jobb és jobb vagy benne!

 

7. Képzeld el, hogy pozitív, erőteljes energiáid kiáradnak belőled és környezetedet is elérik!

                                                      Forrás és a teljes cikk: https://www.egyenisegepites.hu/10-legjobb-szokas-sikeres/

 

Legyen pozitív önképed.

  • Tekintsd magad „lelki szemedben”, mint aki lenni AKARSZ. 
  • Használj pozitív „önbeszédet”, hogy jellemezd magad magadnak.
  • Szeresd magad. Szeresd önmagad, és erősítsd meg TE sok nagyszerű aspektusodat.
  • Lásd magad méltónak és megérdemeltnek a sikerre. 
  • Tekintsd meg magad tiszteltnek és csodáltnak. 
  • Tekintsd magad minden olyan tulajdonsággal, amit szeretnél, még akkor is, ha jelenleg nem rendelkezel velük. 
  • Az önmagadról alkotott kép mindent átalakít az életedben.

     

Határozd meg az álmodat, és bonts le Célokra és Napi cselekvési lépésekre.



Képzeld el magad annak a birtokában, amire vágysz, és úgy érezd, mintha valójában, éppen most, az álmod vagy célod birtokában lennél.

  • Az „érzés” elsajátítása a kulcs, és ha „látjuk” önmagunkat lelki szemünkben abból a szempontból, hogy a szemünkön keresztül nézünk úgy, ahogyan a jövőben tennénk, „aktiválja” a gondolati rezgést.
  •  Használd a MINT HA-elvet élénk, részletes mentális képpel kombinálva.
     
    Mondd ki HANGOSAN az „ÉN VAGYOK” kijelentéseket, például:
    „Az álmaimat élem. Gazdag vagyok. Anyagilag szabad vagyok. Csodálatos és szenvedélyes, vidám, egészséges kapcsolatban élek.” Stb.

     
  • Csináld ezt MINDENNAP, naponta többször. Ideális esetben az ELSŐ DOLOG reggel 5 perccel az ébredés után. És KÖZVETLENÜL MIELŐTT elalszol.

 * ÉREZZ => REZEGJ => HIDD => SZERESD => LÉGY HÁLÁS ERRE*

 * Engedélyező állapotban kell lennie! Engedd el, lazíts és engedd el. Legyen jelen és izgatott!*

 

Csinálj valamit MINDENNAP, ami közelebb visz célodhoz és álmaidhoz.

Csináld elég sokáig a megfelelő dolgokat, és a siker meg fog látszani.

Forrás:  https://theofficialkevintrudeaufanclub.com/hu/siker-lepesek-hogy-elerje-amit-akar%EF%BF%BC/

 

Csatlakozz sikeres csapatunkhoz.

 

,,A célod elérése arról szól, hogy mindig maradj összhangban azzal, amire vágysz.”

,,Azért nem kaptad meg eddig, mert más rezgésen vagy a vágyaddal.”


Vágyad azért nem teljesült még, mert olyan rezgésállapotban tartod magad, amely nincs összhangban vágyad rezgésével.

CSAK, ÉS KIZÁRÓLAG EZ AZ OKA!


Van bőséges szeretet. Bőséggel van pénz és energia. Van elég pénz, siker és szeretet.
A bőség, a pénz és a szeretet határtalan. Bőven van gazdagság. Bőséges a siker.
Bőségesen vannak jó, támogató, szerető emberek.



MINDENBŐL JUT BŐVEN MINDENKINEK

Folyamatos tanulással gyarapítod tudásodat és tágítod lehetőségeid körét.
 

„Tiszteld a fizikai templomot, amely otthont ad neked azzal,
hogy egészségesen étkezel, gyakorolsz, figyelsz tested szükségleteire, és méltósággal és szeretettel bánsz vele.'' - Dr. Wayne W. Dyer


„Tekints azáltal akadálynak tartott eseményeket tökéletes alkalomnak arra, hogy próbára tegye elszántságod és megtaláld a célod.” - Dr. Wayne W. Dyer



Amikor kifacsarsz egy narancsot, mindig narancslevet kapsz belőle. Ami kijön, az belül van.
Ugyanez a logika vonatkozik rád is: ha valaki megszorít, nyomást gyakorol rád, vagy valami nem hízelgőt vagy kritikát mond, és harag, gyűlölet, keserűség, feszültség fakad belőled, depresszió vagy szorongás, ez van belül.
- Dr. Wayne W. Dyer

 


“A változás képességének kulcsa a belső állandóság – annak a megingathatatlan tudása,
hogy
ki vagyok, mit akarok, és mit értékelek igazán az életben.”
 

AZ AKADÁLY, HA AZT GONDOLOD, HOGY: NINCS ELÉG.

Ha olyan érzéseket dédelgetsz, hogy nem vagy elég, vagy neked
nincs elég valamiből,
akkor akadályozod az Univerzum bőség áramlását.
Ez rászoruló energia.
És ez az alacsony szintű energia taszítja a kívánt dolgokat, mások támogatását, és a kreativitás energiáját.

 

Legyen továbbra is a szeretet a prioritásod.
 

 

Amikor energiánk a szeretetre rezonál,
akkor az univerzum kreatív erejére hangolódunk.


,,A szeretet az emberek számára elérhető
legmagasabb frekvenciájú energia a Föld bolygón.

A szeretet a Teremtés energiája.

A szeretet önmagad létrehozása és fejlesztése.

Ha az embernek sok ilyen -magas rezgésű- energiája van, akkor a Szeretet rezgésével rezonál és az energia állapotát érzésként érzékeli, s azt mondja, hogy "szeret".

A szeretet állapotában maximálisan megmutatkozik teremtő potenciálunk.

A legnagyobb teremtő potenciál azokban a kapcsolatokban rejlik, amelyek mindenekelőtt a feltétel nélküli igaz, abszolút szeretetre - mint a teremtés energiájára-épülnek.”

Késmárki László:A létezés kulcsa A tudatos életvezetés nagy könyve Ankh kiadó
https://joportal.hu/jotippek/9425/a-szeretet-mint-a-legmagasabb-frekvenciaju-energia




Hagyom, hogy ez az öröm átjárjon.

A te döntésed, hogy új, örömteli életet élsz, szórakozol, jóllétben élsz, és bevonzd azt, amire vágysz.

 

Hogy újra összhangba kerülj a szeretet energiájával.

A fényben élj! Sugározz fényt és szeretetet.
Légy fény és a szeretet!


 

“Amikor meghatározod az álmodat,
és égető vágyat adsz a megvalósítása iránt,
az olyan gyorsan működik, hogy ijesztő.” - Napoleon Hill



,,Gondolkozását azokra a dolgokra irányította, amiket akart, és távol tartotta azoktól a dolgoktól, amiket nem akart.
Ennek eredményeként égő vágyat fejlesztett ki magában,
hogy meggazdagodjon.”
- Napoleon Hill W. Clement Stone A SIKER TITKA: POZITÍV LELKI BEÁLLÍTOTTSÁG

 

Ne találjon hibákat, keressen megoldást– Henry Ford


 

A legtöbb ember több időt és energiát költ a problémák kísértésében, mint azok megoldására. – Henry Ford
 

 

Használjuk azt, ami lehetővé teszi a dolgokat. – Henry Ford
 

 

A közepesség a jólét legrosszabb ellensége. – Henry Ford

 

 

Bármit megtehetsz, ha van benned lelkesedés.
A lelkesedés az az élesztő, amitől reményeid a csillagokig emelkednek. A lelkesedés a szikra a szemedben, a lendület a járásodban, a kezed szorítása, az akaratod ellenállhatatlan hulláma és az ötleteid megvalósításához szükséges energiád.
A lelkesek harcosok, van bennük lelkierő, erős tulajdonságaik. Minden haladás mélyén a lelkesedés áll. Ezzel megvan a teljesítmény. Enélkül csak alibik vannak.
- Henry Ford





Ne keressen bűnösöket, hanem megoldásokat. - Henry Ford

 

Sok olyan embert keresek, akik végtelen kapacitással rendelkeznek,
 és nem tudják, mit nem lehet tenni.
- Henry Ford





,,Fókuszáld a figyelmedet azokra a dolgokra, amelyek építenek, segítik a fejlődésedet, önbizalmat adnak, boldog leszel tőlük, és megoldod általuk a feladataidat.”

 

 

,,Gondolkozását azokra a dolgokra irányította, amiket akart, és távol tartotta azoktól a dolgoktól, amiket nem akart.
Ennek eredményeként égő vágyat fejlesztett ki magában,
hogy meggazdagodjon.”




Ahhoz, hogy elérjük a tökéletességet, csak egyetlen út vezet: szabaduljunk meg mindentől, ami akadályozza annak megvalósulását.
– Kurt Tepperwein


 


Most eljött az ideje, hogy végiggondolja egyszer, mi igazán fontos az ön számára az életben.

 Szabaduljunk meg mindentől, ami nem tartozik igazán hozzánk.
– Kurt Tepperwein

 

 

,,Ugyan ki ne szeretne boldog és elégedett lenni, ki ne vágyna harmóniára és sikerre?
Majdnem mindenki erre törekszik, ám mégis igen kevesen érik el ezeket a célokat. Pedig nem olyan nehéz boldog, teljes életet élni.

Ehhez pedig a jelszó: elengedni - elengedni mindent, ami csak akadályoz abban, hogy valódi rendeltetésem szerint élhessem az életemet.

Segíteni szeretnék önnek abban, hogy megtalálja igazi hivatását, felismerje és elérje céljait.

Szabaduljon meg mindentől, ami nem tartozik önhöz!” – Kurt Tepperwein


 

Az élet csupa első lépésből áll, és az elbocsátással kezdődik.

Bocsássuk el azt, ami nem tartozik valóban hozzánk pl. bosszúság.

Az út azzal kezdődik, hogy elbocsátok mindent, ami rossz.
 


 

Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, nem szép vagy nem okoz örömet! - Regina Brett
 

,,Hagyjuk el a negatív energiákat!

Életünk során sejtjeink tudatában megoldatlan helyzetek, kellemetlen események, nyomasztó kapcsolatok hatalmas energiája halmozódik fel.

Ha nem sikerül ezektől megszabadulnunk, folyamatosan magunkkal cipeljük megoldatlan múltunk nehéz hátizsákját, ami jelentős mértékben megterheli mindennapjainkat.”
https://vitalitasportal.com/fittseg/hagyjuk-el-a-negativ-energiakat/

 

Engedje el, ami nem teszi boldoggá, és meglátja: belső szabadságából olyan
erőt meríthet,
amely segítségére lesz majd céljainak megvalósításában.
– Kurt Tepperwein

 

,,Otthonod kellemes, pozitív hely legyen,

mely alapja a boldog, sikeres életnek."

 

,,Aki eleget alszik, sokkal több energiája van,
jobban figyel, jobb a memóriája.

Az alvásmegvonás növeli a stresszt, akkor is,
ha épp nincs min stresszelni.

A boldog embereknél az alvás elsődleges, jobban is érzik magukat.”


 

Megfelelő emberekkel veszik körbe magukat a boldog emberek.

,,A boldogság embereken keresztül terjed.

Ha boldog emberekkel veszed magad körbe,
segít a magabiztosságodon, kreativitáson, és a jó kedveden.

Negatív emberekkel lógni pontosan az ellentétest hatást váltja ki:
azt akarják, hogy vegyenek részt a szomorúságukban,
ettől jobban érezhetik magukat.”




 

A világ arra épült, hogy fejlessze a jellemünket,
és meg kell tanulnunk, hogy a kudarcok és bánatok, amelyeket elviselünk,
segítenek nekünk a továbbmenetelünkben.
– Henry Ford


 

A sikertelenség mindig csak közbülső eredmény a végleges sikerhez vezető úton. – Kurt Tepperwein


 


,,Figyeld meg a sikertelen emberek szóhasználatát, majd az önmegvalósítókét!
Mi a legfőbb különbség?

Előbbiek olyan szavakat használnak, amelyek gyengítik, elkedvetlenítik őket,
míg utóbbiak olyanokat, amelyek erősítik, felemelik őket.”

https://www.egyenisegepites.hu/a-sikeres-ember-12-jellemvonasa/

 

 

,,A boldogság titka az, ha azt csináljuk, amit szeretünk, vagy megszeretjük,
amit csinálunk.”

 

 

Csatlakozz sikeres csapatunkhoz.






Az vagy, aki a szívedben vagy.

A szív problémái a lélek problémái
A következőkben néhány merész kijelentést fogok tenni.
Az 1. titoknál azt mondtuk, hogy minden esetben, amikor egészségügyi vagy az emberi kapcsolatainkkal összefüggő problémánk van, fel kell tennünk a kérdést:
 „Mi az a stressz, ami ezt okozza?”


Úgy gondolom, tovább kell mennünk, és mindig, amikor egészségügyi, az emberi kapcsolatokkal összefüggő, a karriert érintő problémánk van, fel kell tennünk a kérdést:
,,Mi a problémája a szívemnek, ami a forrása ennek, és hogyan gyógyítsam meg?"
A Gyógyító Kód, bár egy fizikai működés a testben, melyet fizikailag kapcsolunk be és hozunk működésbe, egyben spirituális gyakorlat is, melynek során meggyógyítja a szív problémáit.

Azt teszed, amit az alapján teszel, ami a szívedben van. 

A prioritásaidat az határozza meg, ami a szívedben van.
- A Gyógyító Kód - Ben Johnson - Alexander Loyd

 

 

Minden manifesztációs utazás első lépése, hogy legyen határozott elképzelésed.
Egyszerűen fogalmazva: nem juthatsz el oda, ahová menni szeretnél, ha nem tudod pontosan, hová tartasz.
Tehát minden más dolog előtt tisztáznod kell magadban, mit szeretnél kapni az univerzumtól.

Azzal kell kezdenem, hogy elmagyarázom, a manifesztáció szempontjából miért olyan fontos, hogy előbb pontosan tudd, mit akarsz, és csak aztán vizualizáld azt.
Amikor az elménkben létrehozunk egy élményt, az agyunk úgy reagál, mintha az valóban megtörténne.

Dr. Tara Swart neurológus A forrás című könyvében elmagyarázza, hogy
a vizualizáció azért működik, mert az agy számára meglepően csekély a különbség aközött, hogy egy eseményt közvetlenül a külvilágban tapasztalunk meg, vagy ugyanennek az eseménynek egy erősen elképzelt változatában.
Ha például elképzeljük magunkat egy stresszhelyzetben, az agyunk úgy reagál, mintha az valóban megtörténne.


Egy képzeletben lejátszott stresszhelyzettel szó szerint és élettanilag is stressz okozunk a testünknek. Ezzel szemben, ha nyugodt és békés helyzetbe képzeljük magunkat, az agyunk az idegrendszerünket nyugalomra, a testünket pedig ellazulásra készteti.
Az elménkben létrehozott képek fiziológiai változást okoznak a testünkben, és ennélfogva képesek befolyásolni a valóságot, amit aztán megtapasztalunk. - Roxie Nafousi – Manifesztáció




Elmondásuk szerint nagyon sok sztár, sportoló és ismert személy köszönheti a sikerét céljai kitartó vizualizálásának.
Michael Phelps minden idők legsikeresebb olimpikonja, 23-szoros olimpiai és 26-szoros világbajnok úszó, aki 23 alkalommal döntött rekordot, ,,elmondta, hogy minden versenye előtt a vizualizációt alkalmazta a felkészüléshez: nemcsak a győzelmet képzelte el, hanem azt is, hogy rosszul mennek a dolgok, és ő könnyedén legyőzi a kihívásokat.
Azzal, hogy vizuálisan elpróbálta az összes lehetséges forgatókönyvet, és mindig a lehető legjobb kimenetelt látta, képes volt minden esetben teljes mértékben a győzelemre felkészülten versenyezni.” - Roxie Nafousi

Minél részletesebb a vizualizáció, minél valóságosabbnak annál erőteljesebben működik.
Ahhoz, hogy életre keltsd a vizualizációdat, próbálj meg minden részletet a lehető legtisztábban elképzelni.
Álmaid tervezésekor legyél a lehető legrészletesebb!
Ha például az álmaid házát képzeled el, képes vagy meghatározni a helyét, a szobák számát és azok elhelyezkedését?
Látod a bejárati ajtó színét, vagy el tudod képzelni a virágokat a kertben? - Roxie Nafousi – Manifesztáció


 

Dr. Tara Swart - A forrás - Nyisd meg az elméd, változtasd meg az életed!

Ha bármit elérhetnénk az életben, mi lenne az?

A tudomány legújabb felfedezései azt bizonyítják, hogy képesek vagyunk aktívan megváltoztatni agyunk működését.

A világhírű neurológus, dr. Tara Swart megmutatja, hogyan használjuk ki ezt a fantasztikus erőt, amellyel átalakíthatjuk az elménket, bevonzhatjuk azt, amire vágyunk, és megragadhatjuk azokat a sorsfordító lehetőségeket, amelyek mindennap elhaladnak mellettünk.

A titok nem misztikus erők munkájában, hanem a Forrás hihetetlen hatalmában rejlik.

https://www.konyvtunder.hu/dr-tara-swart-a-forras--nyisd-meg-az-elmed-valtoztasd-meg-az-eleted-232846/


Már csak áldásos dolgokat gondolok, mondok és csinálok.

 

 

 

 

 

 

 

 

,,A pozitív gondolkodás a boldogság mágnese. Ha valamire gondolsz, azt vonzani kezded.
Ha gondolataid szépek, akkor szép dolgokat vonzol, míg ha pesszimistán látod a világot, akkor rossz lesz maga az életed. Változtasd meg, és boldog leszel!"



További boldogsághormon képződést vált ki az ismétlődő sikerélmény.
Sikerélmény lehet a munkában, tanulásban, párkapcsolatban, sportban, vetélkedésben, hobbyban, családi kapcsolatainkban, végül is önmagunkkal kapcsolatban (test-lélek-szellem) stb.
,,A sikerélmény ad önbizalmat.”

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a boldogság több tényezőtől is függ. Az egyik legfontosabb ezek közül a sikerélmények átélése.



Munka nélkül lehetetlen a siker.
Sajnos éppen azok, akik sikertelenek, akiket kínoz az unalom, a tunyaság, a magány, és még mi minden, pontosan ők azok, akik nem próbálkoznak azt egyetlen dologgal, ami segíthetne rajtuk – a kemény állhatatos munkával.
(Harry Lorayne)

…hogy mindent megtegyünk, ami erőnkből telik, türelemre és önuralomra, szorgalomra és akaraterőre, vidámságra és elégedettségre teszünk szert, és számtalan olyan erényre, amelyet a tunyák és lusták sosem ismerhetnek meg. (Charles Kingsley)


…ha valaki nincs megelégedve a sorsával,
az elégedettebb élethez csak egy út vezet:
ha elgondolkozik a gondolatain, elgondolkozik a módszerein, és változtat – vagyis cselekszik, méghozzá az eddigieknél hatékonyabban és eredményesebben.
(Harry Lorayne)

… a világ legnehezebb dolga megváltoztatni valakinek a gondolkozását, az életfelfogását. Sajnos ez nagyon is igaz.
Azért ,,sajnos”, mert sok olyan embert ismerek, akiknek nem kellene sikertelennek lenniük, vagy legalábbis sikeresebbek lehetnének, ha készek lennének változtatni,
ha készek lennének változtatni a gondolkozási, életmódbeli és cselekvési szokásaikon.
(Harry Lorayne)


A pozitivitás és a boldogság legnagyobb részben a gondolataid minőségétől függ.


Belső béke. Belső erő.


Az akarat, és a hit, hogy képes győzni.

Magabiztos és tehetséges.



Befektetés a jövőbe.


Mi az, amire vágysz, milyen cél lebeg a szemed előtt?

Adott a cél, és történet során a főhős legyőzi az elé gördülő akadályokat.
 

,,Azzá válunk, amire a legtöbbet gondolunk, és azt vonzzuk magunkhoz, amire a legtöbbet gondolunk.”

 

Ne veszíts időt; hasznos dolgon munkálkodj mindig; mellőzz minden fölös tevékenységet. (Benjamin Franklin)


A siker akkor jön, ha elkötelezed magad arra, hogy eljutsz a célba, és ég benned a szenvedély, hogy átlépd a célvonalat. (Bob Gass)


 

Come on! Légy pozitív!

Minden lehetséges, ha erősen hiszel benne.

Ég bennem, bennünk tűz és nagyon motiváltak vagyunk.
 

Remek személyiség és nagyszerű, nagyszerű versenyző.
 

Az eredmények jönnek, csapatként nagyon jól érezzük magunkat.

Imádok velük együtt dolgozni, nagyszerű karakterek, segítik a csapat fejlődését.

 

,,Úgy érzem, teljes mértékben felkészült a csapat,
nagyon jó állapotban vagyunk fizikailag és mentálisan is.
A csapatunknak erőssége, hogy nagyon nehéz helyzetekből nagyon jól jön ki.”



Megvizsgálni erősségeinket és gyengéinket, és megtanulni, miként hangsúlyozhatjuk kedvező tulajdonságainkat, illetve küszöbölhetjük ki a kedvezőtleneket.

 

Nem mindennapi az az áldozatvállalás és szorgalom, amit ez a fiú tesz a sikerért.

”MEGTANULOM!” – teljesítés.

 


Újabb tanuló pénzt dobott a perselybe.



,,Annak érdekében, hogy ezt a szintet meg tudja tartani, illetve fejlődni tudjon,
rengeteg munka vár még rá.”



,,Szeretném fejleszteni a mentális oldalamat is, erre egy teljesen idegen ország idegen közege jó alkalomnak ígérkezik.

Sok dologban fejlődtem az évek során. Több ezer pick and rollt játszottunk, rengeteg helyezkedést és játékszituációt gyakoroltunk. Ez nagy erőssége az itteni nevelő munkának.
Sokat fejlődtem védekezésben is. A nyarakat ugyancsak végigdolgoztam, aminek a technikai és a fizikális képességeimet köszönhetem.”

- Lelik Réka, magyar válogatott kosárlabdázó

 

,,A felkészülési meccsek felnyitják a szemünket. Megmutatják, hogy min kell dolgoznunk, és mire van szükségünk ahhoz, hogy jobbak legyünk. - Jaelyn Brown, kosárlabdázó

 

A jó szakember világszintre viszi a sportolót, megtanítja győzni, és érmeket nyer vele.
 

Az a lényeges, hogy a lehető legtudományosabb, legsportszakmaibb munkát végeztetni jó közegben,
mely által a munka is jó, egyben szórakoztató marad, a fiatal pedig boldognak érzi magát ebben a sportközegben.



Horner kiemelte, nemcsak Neweyra építhetnek,
Pierre Waché technikai igazgató és Ben Hodgkinson, a motorgyár vezetője is meghatározó vezérük.

„Pierre nagyszerű munkát végez a karosszéria terén. És ott van Ben Hodgkinson a Powetrainsnél, aki fantasztikusan dolgozik. Valamint Rob Gray az Advanced Technologynél.
Ez az üzlet az emberekről szól.”

https://m4sport.hu/forma-1/cikk/2023/05/01/megegyezett-a-szerzodeshosszabbitasrol-a-red-bull-es-adrian-newey


Nagyon jó embereink vannak itt, a legjobbak. – Helmut Marko

 


Olyan struktúrát kell teremteni, ami képes fenntarthatóan sikeresnek lenni.
 

Mindkét zsenit a sorainkban tudhatjuk.

 

,,Méred, értékeled, hogyan fejlődik a projekt.”


Egy kis idő kell, hogy megérkezzenek a megfelelő játékosok az adott posztokra.
 

Milyen egy jó mentor?

Fontos lehet, hogy az ember életében legyen egy mentor, aki hasznos tanácsokkal lát el, illetve, aki terelget minket az élet rögös útjain.

A mentor egy olyan tapasztalt személy, aki ellát minket a megfelelő tanácsokkal, visszajelzésekkel, ha kell, kritikákkal, illetve támogatással, ami ahhoz szükséges, hogy sikeresen haladhassunk előre a karrierpályánkon.

Tekinthetünk rá úgy is, mint egy tudás, illetve lehetőség központra, aki külső szemmel látja a helyzetünket, éppen ezért objektív véleményt tud alkotni rólunk.

Bármikor fordulhatunk hozzá, megbízhatunk benne, kérdezhetünk tőle, ráadásul új kapcsolatok kiépítésében is sokat segíthet.

https://www.profession.hu/cikk/milyen-egy-jo-mentor

Olyan személy, akinek rendkívüli elemző képessége van, határozottan és gyorsan dönt, döntéseiért vállalja a felelősséget, képes mások lelkesítésére, irányítására, támogatására, alkotó képzelőereje segíti a munkában.

Ő a főszereplő azon a helyen, ahol a hallgató eredményes munkájának a megvalósítása a cél.

Ideális helyzetben nagy empátiás készséggel bír, türelmes, jó szervező, rendkívüli elemzőképessége van.

A mentorokat jellemző fontos tulajdonságok:

A hajtóerő

A mentorokat jó, ha a magas teljesítményszükséglet, ambíció jellemzi. Képesek nagy energiákat mozgósítani céljaik elérése érdekében.
Kitartóak, szívósak, az akadályoktól nem hátrálnak meg.

A mentális és fizikai erőnlét fenntartásának és folyamatos megújításának képessége

Fontos tulajdonság ez egyrészt azért, mert ez feltétele a személyközi kapcsolatok optimális működtetésének, a jó értelemben vett irányítás egyenletes színvonalának, másrészt a mentornak példát kell mutatnia hallgatója (de kollégái) számára a folyamatos személyes és szakmai megújulásra.

A lényeglátás és szelektálás képessége

Problémaérzékenység, problémamegoldó képesség

Erkölcsi értékek

Ilyenek a kedvesség, a humor (amely nagyon sok hullámvölgyön átsegíthet), a lelkesedés, az empátia, az őszinteség, a becsületesség, a megbízhatóság, a hitelesség és a nyitottság.
Ezek az értékek azért különösen fontosak, mert a mentornak segítenie kell a hallgatókat a nehézségek leküzdésében, a problémák megoldásában.

Előrelátás

A hosszú távú tervezés, az előrelátás a mentori munka egyik legfontosabb alapkövetelménye.

A mentori munka egyik nagy veszélye, hogy a napi feladatok végzése közben úgy tűnhet, hogy a hallgató segítése csupa sürgős feladat azonnali elintézéséből áll. Pedig ez nem így van.
Különösen olyan erős személyközi kapcsolatban, amikor az egyéni haladás, az eredmények hiánya következtében elszenvedett kudarc,
a kihívásoknak való megfelelés igénye azt követelik a mentortól,
hogy (természetesen közös megegyezés alapján)

képes legyen a hallgató számára hosszú távú terveket készíteni,
ezzel mintegy biztonságot, kapaszkodót nyújtva neki.

A kockázatvállalás bátorsága

Együttműködési készség

A mentor szerepe – mint már említettük – magányos szerep, ennek ellenére a mentorálás mégis „csapatmunka”.
Nemcsak azért, mert a hallgatókkal együtt végezheti a feladatát, hanem azért is,
mert a tevékenysége nem képzelhető el a különböző csoportok mentoraival, a saját közvetlen munkatársaival, a vizsgaközpont munkatársaival, az OKI-val való együttműködés nélkül.
Ennek sikeres megvalósításához folyamatos együttműködésre, kommunikációra van szükség.

Mentori motiváció

A mentor a lelke mélyén vágyik arra,
hogy hatást gyakoroljon másokra, befolyásoljon embereket és eljuttasson csoportokat (vagy az egyént) bizonyos célok eléréséhez.

Ez egy olyan belső motor, amely a mentor leglényegesebb motivációja, amely két fő forrásból táplálkozhat.
Az egyik a személyes motiváció, amikor elsősorban azért szeretünk mentorok lenni, mert jó érzéssel tölt el bennünket, ha egy helyzetben dominánsak lehetünk, hatást gyakorolhatunk másokra, kipróbálni az erőnket, ötletességünket, kitartásunkat.

A másik forrás lehet a társas motiváció, amelynek lényege, hogy azért szeretnénk (szeretünk) mentorok lenni, hogy másokkal együttműködve érjünk el közös célokat.

Önbizalom

A mentornak erősen hinnie kell saját képességeiben, bíznia önmagában és a hallgatóban.

Kognitív képesség

A mentori tevékenységre vállalkozó személynek képesnek kell lennie nagy mennyiségű információ feldolgozására, szervezésére és értelmezésére.

Szakértelem

A mentornak ismernie kell hallgatójának céljait, megfelelő szakismeretekkel kell rendelkeznie,
hogy ő is átlássa a különböző megoldási lehetőségeket, képes legyen megfelelő értékrend kialakításával segíteni a célok elérését.
 

A leginkább igényelt segítség a sikeres (eredményes) együttműködés érdekében?

https://ofi.oh.gov.hu/tudastar/foglalkoztatasba/mentornak-lenni-jo


 

Célok és eredménycentrikus aktivitások
A munka világának jövőjét három egymással összefüggő dimenzió határozza meg:
-
a munkaerő,
- maga a munka tartalma és
- a munkavégzés helye.

Az új munkavégzési normarendszer kialakítása előtt kiemelkedően fontos, hogy meghatározzuk a szervezeti szintű és üzleti célokat,
amelyeket az új keretek – a rugalmas munkavégzési stratégia – kialakítása szolgál.

A személyiségfejlesztés és különböző sikerkurzusok modern gurujai sokszor hangsúlyozzák,
hogy eredménycentrikusnak kell lenni a cselekedeteinkben.

 

A célokat követően érdemes strukturáltan átgondolni,
hogy milyen eredményeken keresztül vezet az út a célok elérése felé.

 

Olyan fenntartható, rugalmas keretrendszert kell kialakítani,
amely figyelembe veszi a munkavállalói igényeket és szokásokat,
ugyanakkor a lehető legjobban szolgálja az üzleti célok elérését.

A kívánt eredmények eléréséhez szükséges és kritikus aktivitások a munkaszervezés alapját adhatják.
Definiálva további alapvető kérdéseket: az egyes aktivitás típusok legoptimálisabb megvalósításához szükséges lokáció (tér),
-
eszközrendszer,
- szereplők
- és gyakoriság dimenziókat.

https://www2.deloitte.com/hu/hu/pages/emberi-eroforras/articles/igy-dolgozunk-holnap-milyen-lesz-a-munka-uj-vilaga.html

 

 

Amikor megtanuljuk a problémamegoldást előmozdító készség használatát (segíteni a másikat, hogy oldja meg ő), akkor valóban könnyebbé válik a munkánk, mintha megkísérelnénk az összes problémát egyedül megoldani.

Tehát azt kell tanulnunk;
- hogyan kell a beosztottaknál elérni, hogy felvállalják saját dolgaik önálló megoldását;

- hogyan kell a problémák megoldására csapatot létrehozni;

- hogyan és mikor kell a csoporttagok alkotó erőit igénybe venni,

- és hogyan kell olyan munkakapcsolatokat kiépíteni, amelyekben a beosztottak nem tartanak távolságot tőlünk. – Dr. Thomas Gordon



A jó megoldást előmozdító munkáját kell végeznünk.
A vezetői eredményességnek a súlyponti követelménye, hogy pontosan tudnunk kell: a problémamegoldás folyamatot jelent és meghatározott tudás és képesség szükséges a folyamat elindításához és sikeres befejezéséhez. – Dr. Thomas Gordon

 

A csoporttagok csak akkor fogadják el a vezető befolyását és irányítását, ha olyan személynek tekintik, aki hozzásegíti őket saját szükségleteik kielégítéséhez.

Az emberek követik (és iránytani engedik) a vezetőt, akiről azt hiszik, hogy megszerzi nekik, amire szükségük van nekik, vagy amit szeretnének. – Dr. Thomas Gordon

 

A RENDSZERES TERVEZŐ MEGBESZÉLÉS

Ma már meg vagyok győződve róla, hogy ez az eredményes vezető egyik legfontosabb eszköze.

Ez a meghatározott idő arra szolgál, hogy
a főnök és a beosztott tervezetet készítsen arról,
hogy mit szándékozik a beosztott tenni az elkövetkezendő fél évben teljesítményének javítása,
új készségek elsajátítása, a munkával kapcsolatos változások ügyében.
– Dr. Thomas Gordon




 

A vonzás törvénye szerint a hasonló vonzza a hasonlót.
Ez azt jelenti, hogy egy magas frekvenciájú rezgés a magas frekvenciájú rezgéseket, egy alacsony frekvenciájú rezgés pedig az alacsony frekvenciájú rezgéseket vonzza magához.

A gondolataink, érzelmeink és érzéseink is mind energiából állnak, és a különböző érzelmek különböző frekvenciájúak.
Amikor változtatunk a gondolatainkon, az érzéseink és az átélt érzelmeink is megváltoznak, ami ugyanakkor megváltoztatja a teljes rezgési frekvenciánkat.
Ekkor visszavonzzuk magunkhoz azt a frekvenciát, amit kibocsátottunk.
Tehát ha megváltoztatjuk gondolatainkat és ezáltal az érzelmeinket, képesek vagyunk változtatni a rezgésünkön, és végső soron a valóságunkon is.


A manifesztáció tudománya egy másik fajta módon is működik, amely nem annyira a kvantumfizikáról, hanem inkább az idegtudományról, vagyis neurológiáról szól.
Ezen elképzelés szerint a neuroplaszticitást
(agyunk azon képességét, hogy a növekedés, tanulás és tapasztalatszerzés révén változzon és új pályákat hozzon létre)
képesek vagyunk az önértékelésünk tudat alatti érzéseinek növelésére és a korlátozó hiedelmek felülírására használni,
miközben az agyunkat felkészítjük arra, hogy felismerje a lehetőségeket, és a viselkedésünket a kívánt céljainkhoz igazítsa
.”
- Roxie Nafousi – Manifesztáció
 

Tehát - miközben úgy képzeljük el magunkat, hogy rendelkezünk azokkal a dolgokkal, amelyekre a legjobban vágyunk, olyan fiziológiai változást hozunk létre, ami megváltoztatja az energetikai rezgési frekvenciánkat, és következésképpen meghatározza,
hogy a vonzás törvénye alapján mit vonzunk be az életünkbe.


Amikor rendszeresen gyakoroljuk a kívánt dolgok vizualizálását, az agyunk erre úgy reagál, hogy a kívánt céllal összhangban elkezdi megváltoztatni a viselkedésmintáinkat és a környezetünkre vonatkozó interpretációinkat.
Emellett az agyunk élesebbé és nyitottabbá válik az olyan új lehetőségekre, amelyek összhangban vannak elképzeléseinkkel, miközben kiszűri az ettől eltérő nemkívánatos információkat.
Ez azt jelenti, hogy szó szerint felkészíthetjük az agyunkat arra, hogy kívánt jövőnk felé vezessen minket. - Roxie Nafousi – Manifesztáció



Képes vagyok rá. Nekem, ez sikerül. Nekem ez jár. Képes vagy mindenre, amit szeretnél.

Képes vagy valóra váltani a vágyaid, megvalósítani a céljaidat.
Tudod, milyen érzés valóra váltani vágyaidat. Tudod, hogy amire vágysz, az neked jár.
Tele vagyok energiával. Tele vagyok pozitivitással.
Én vagyok a bőség, a gazdagság.
Tudod, milyen érzés, amikor a vágyad már a tiéd, az életed része, és közben átjár az öröm, a boldogság, és a hála, hogy mindez a tiéd.
Megvalósítottad vágyaidat.
Tudod milyen érzés akadályok nélkül haladni a célod felé.

 

Pozitív párbeszéd és érzések önmagunkkal és másokkal.
 

Eljött az ideje, hogy a saját fényedben ragyogj! Ne állj többé az árnyékba! Ajándékozd meg a világot azzal, aki valójában vagy, szerethető és különleges lényeddel.
Így szeretlek, Élet! Köszönöm. Szeretlek

https://hu.pinterest.com/pin/301319031305027020/


 

,,Ha teszel a ragyogásodért, minden eljön hozzád.”

,,Csak akkor tudsz magadból szeretetenergiát áramoltatni, ha te jól vagy és szeretve vagy. Ahol nem szeretnek, onnan fordulj el! Ahonnan melegség, szeretetenergia, biztatás- bármilyen pozitív energia érkezik, amely hozzátesz az utadhoz és nem elvesz, oda fordulj bátran.
Ha teszel a ragyogásodért, minden eljön hozzád.

A ragyogást és a vonzerő növelését a Ragyogó test megerősítésével érheted el.

Bátorság, szépség, vonzás, lehetőségek és bőség! Minden elérkezik hozzád, ha teszel önmagadért!”

http://www.simratyogaworld.com/aktualis-programok/shine-ragyogj-6-hetes-online-kurzus-a-kundalini-joga-tanitasaival-es-gyakorlataival/

 

 


A KÉRDÉS, AMIT VALÓJÁBAN FEL KELL TENNÜNK
Az első kérdés. amit fel kell tenned, bármikor valamilyen problémád van, amelyen, úgy tűnik, nem tudsz túljutni:
„Milyen stressz tartja vissza az immunrendszeremet attól. hogy meggyógyítsa ezt, és hogyan tudom megszüntetni?”

 A STRESSZT A TESTBEN LÉVŐ ENERGIAPROBLÉMA OKOZZA

Mindenfajta egészségi probléma a destruktív energiafrekvenciákból származik.

Az, ahogyan a destruktív energiafrekvenciákat egészségessé vagy legalábbis ártalmatlanná változtatjuk, viszonylag egyszerű.

Tételezzük fel, hogy ez a kudarc energiafrekvenciája.
Úgy változtatjuk meg ezt a frekvenciát, hogy megtámadjuk egy olyannal, ami pont az ellenkezője.

VÁLTOZTASD MEG A FREKVENCIÁT,
GYÓGYÍTSD MEG A PROBLÉMÁT

Pozitív, gyógyító energiafrekvenciák használatával ez kioltja és kicseréli a negatív, destruktív frekvenciákat.

Valójában úgy hisszük, hogy a tiszta szeretet energiafrekvenciája bármit meggyógyít — és azt is, hogy ez az egyetlen erő, ami ezt megteszi.
A szeretet vibráló frekvenciája a tökéletes gyógyító erőforrás.

 - A Gyógyító Kód - Ben Johnson - Alexander Loyd

 


 

 


Erősen hiszem, hogy ha keményen dolgozom, elérhetek a legmagasabb szintre.

 

"Soha nem volt lehetőségem ezekkel a magas szintű játékosokkal játszani, csak a közelükben lenni - mondta Elizabeth Mandlik.
Ahhoz, hogy tudd, hogy ott lehetsz, és képes vagy legyőzni őket, olyan magas hitet hozol létre magadban, és abban, hogy ide tartozol.

A hit mindig is megvolt, de persze megkérdőjelezhető, mert még csak nem is volt alkalmam gyakorolni velük.
Most éppen meccset játszok, és megverem őket.


WTA Insider: Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel eddigi karriered során szembesültél?
Mandlik: A veszteségek leküzdése. Van az a három-négy hét, amikor folyamatosan veszítesz, de az egyetlen ok, amiért veszítesz, mert javítasz valamit.
Nagyon jól játszol a gyakorlópályán, de még nem tudsz átállni a meccsbe.
Szóval az a legnehezebb, hogy pozitívnak maradj ezekben a pillanatokban.

WTA Insider: Mi volt a legjobb tenisztanács, amit édesanyád adott neked?
Mandlik:
A nehéz pillanatok nem tartanak sokáig, de a kemény emberek igen.”

Forrás és a teljes cikk: https://www.wtatennis.com/news/2712963/get-to-know-elizabeth-mandlik-daughter-of-hana-mandlikova

 

 

 

Nagyon hosszú utat kell bejárnia, hogy eljusson a labdarúgás csúcsára, a válogatott szintig.

Ebben sokan tudják segíteni, a szülei, a társak, az edzői, a csapatai, de a legtöbbet ő maga teheti ezért.

Neki kell hozzátennie azt a munkát, azt az alázatot, ami nélkül senki sem juthat el erre a szintre.

– Szoboszlai Zsolt volt labdarúgó, a Főnix SE utánpótlás edzője, Szoboszlai Dominik édesapja, tanácsadója.
 

A szurkolók a mérkőzéseken csúnya szóval már csak a végterméket látják, a meccs egy eszköz ahhoz, hogy a labdarúgó bemutathassa,
nyomás alatt mit tud alkalmazni mindabból, amit az évek során elsajátított.

– Szoboszlai Zsolt

,,Egy pályafutás alakulása sok tényezőtől függ, és az egyén döntésein is nagyon sok múlik, hogy lépésről lépésre tudjon fejlődni. – Szoboszlai Zsolt
https://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/csak-mosolyogjanak-a-harmadik-szoboszlai-tanitvanybol-lett-valogatott-2948491

 

„Dominik mindig is fanatikus volt.
Érdekelte a futball és hajlandó volt dolgozni is a sikerért.
Arra bíztattam, hogy élvezze a játékot és ezt is tette.
Azt látjuk, hogy ő a pályán is mosolyog” - magyarázta Szoboszlai Zsolt.

A középpályásnak volt honnan örökölnie a szenvedélyét.
 „Fanatikus vagyok én is, nem szeretek veszíteni, mindent száz százalékosan csinálok.

Úgy tűnik, hogy ez a szemlélet beleivódott.” -
nyilatkozta az ARENA4-nek Szoboszlai Zsolt.
https://bdpst24.hu/szoboszlai-zsolt-fiam-dominik-mindig-is-fanatikus/


Édesapja örök győzni akarása ragadhatott tehát tovább a fiúra, akit Zsolt – az apa, aki korábban ugyancsak focizott, majd edző lett – hároméves (!) kora óta készít a profi labdarúgó karrierre.
Dominik kisfiúként nemcsak a saját korosztályával tréningezett, hanem a kisebbekkel és a nagyobbakkal is, miközben Zsolttal otthon külön is edzett.


„Kiskoromtól kezdve úgy neveltek, hogy csak akkor kapok meg valamit, ha ezt vagy azt megcsinálom.
Rögzült, hogy ha bármit el akarok érni, azért tennem kell.” – emlékszik vissza Dominik a fiúk számára mindig fontos apaképre.


„Zsolt nélkül nem tartana ott Dominik, ahol, de a saját karaktere nélkül sem.

Nekünk nem jelent problémát az önbizalmával foglalkozni, mert soha nem akartuk letörni azt.

Örülök, hogy ez nála szinte határtalan, mert ettől tud lépkedni.

Külföldön ez a normális, különben nem tudja az ember kihozni magából, ami benne van.”
– vélekedik Szoboszlai Dominik játékosügynöke Esterházy Mátyás.
https://ferfiakklubja.hu/fk_magazin/a_ferfi_utja/szoboszlai_zsolt_es_dominik_a_fiu_sikere_az_apa_sikere_is



 

Nyugodt voltam a szünetben, komolyan gondoltam, ha jól sikerülnek a változtatásaink, kijavítjuk a hibáinkat, fordíthatunk.

 

,,Nagyszerű, hogy számíthatunk az ő mély tapasztalatára és tudására, és arra, ahogyan a fiatalokkal dolgozik.– nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull Forma-1-es csapat vezetője Adrian Newey-ról


Mindketten nagy versengők.
Mindketten nyerni akarnak, és a csapatunk ezért is alkalmazza őket.

– nyilatkozta a Red Bull csapatvezetője Verstappen és Perez kapcsán


Sokat tanultam ezen a futamon, a csapat számára pedig ez egy nagyon jó eredmény. Hosszú még a szezon, és mint mondtam, ma is sokat tanultunk. – Max Verstappen

 
Meg fogjuk vizsgálni, hogy tanulhatunk-e belőle valamit a jövőre nézve. Ez a legfontosabb.
- Christian Horner
 

A csapat nagyszerű munkát végzett. Sergio Pérez
 

Sok mindent sikerült megértenünk, és már sokkal jobbak vagyunk. Sergio Pérez
 

„Én hittem magamban, de nagyon mélyre kellett ásnom az autó koncepciójában, és gondoskodnom kellett arról, hogy meglegyenek a megfelelő eszközeim a csatához.” Sergio Pérez

 „Mentálisan nagyon erős vagyok. A legnagyobb erősségem mindig is ez volt.” Sergio Pérez

,,Sokkal inkább arra figyelek, hogy mit csináltam rosszul Bakuban, hogy tanuljak belőle, hogy miben fejlődhetek.
Dolgozunk a mérnökeimmel.
 A legjobb módja a bajnoki győzelemnek, ha megvan ez a fejlődés a szezon során.”
- Sergio Pérez, a Red Bull versenyzője


,,Csapatként kell dolgoznunk és a legtöbbet kell kihozni a hétvégéből

Az első négy futam kapcsán megjegyezte, a legfontosabbnak továbbra is a tanulást és a rutingyűjtést érzi, és bár nincs száz százalékosan megelégedve az eddigiekkel, úgy érzi, jó irányba halad. „Várható, hogy lesznek hullámvölgyek és jobb napok is.
Minden hétvégén tanulok
és úgy érzem, hogy egyre jobban összeállnak a dolgok.

Következetesebbnek kell lennem, és minden nap jobban kell vezetnem. Nem vagyok elégedett, sok a tennivaló, sokat kell javítani, de jó irányba haladunk. És csak ez számít– emelte ki a Williams újonca, Logan Sargeant
https://m4sport.hu/forma-1/cikk/2023/05/05/gyerekkent-meccseket-nezett-a-stadionban-ami-mellett-most-versenyez


 

„A csapatnak egy következő szintre kell lépnie. Mindig is az volt a tervem, hogy új embereket és ötleteket hozok.”

 „Ez az, amit szeret csinálni, ezek a képességei.

Nagyszerű a kapcsolatunk, velem is személy szerint, de a csapattal is.”

,,Kétségem sincs afelől, hogy ő az, aki vissza tudja vezetni a Ferrarit az élre.
Fred a korábbi szerepköreiben már bizonyította, hogy tudja, mely területeken kell javítani, hogy sikeresek legyünk.

Neki jó szeme van annak kiszúrásához, hogy az egyes részlegek hogyan működhetnének jobban.
Folyamatosan elemzi a dolgokat”
– mondta Charles Leclerc a Ferrari versenyzője annak kapcsán, hogy miért ennyire biztos a Ferrari csapat főnökének Vasseur-nek a sikerében.

 

,,Keményen dolgozunk a fejlesztéseken, mind a bázison, mind a pályán, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a javulást csapatként érjük el.”

 


 

 „Egon egy nagy potenciállal rendelkező játékos, akinek egy az egy elleni játéka a csapat taktikájának alappillére.” – nyilatkozta Hanusz Egonnal kapcsolatban a stuttgarti klub vezérigazgatója Jürgen Schweikardt.

„Nagyon boldog vagyok a hosszabbítás miatt, mert jól érzem magam a Stuttgartnál.
Szeretem a csapatot, a klub jól szervezett, a szurkolók pedig nagyszerűek.
Szóval minden rendben van, ezért is döntöttem úgy, hogy idő előtt meghosszabbítom a szerződésemet.
– nyilatkozta Hanusz Egon magyar válogatott kézilabdázó, a Stuttgart játékosa




„Ennek a csapatnak az a szuperképessége, hogy a leghihetetlenebb helyzetekben is magára talál, feláll és győzedelmeskedik.

Úgy gondolom, hogy jó fizikai állapotban vagyunk. …Talán pont ezzel egyenlítjük ki az erőviszonyokat, hogy jó fizikai állapotban vagyunk.”

Giannis Athansopoukos (Vasas edző):
„Két hetünk volt felkészülni, elsősorban arra fókuszáltunk, hogy tudunk javítani a játékunkon, ahogyan maga az ellenfél, a Békéscsaba játéka is a szemünk előtt lebegett.
Mindenkire számítunk, meg nagy meccsek állnak előttünk.
Számítunk fantasztikus szurkolóink segítségére is, hiszen ők a hetedik játékosnak számítanak a pályán.
A hét folyamán felkészültünk a mérkőzésre, most még a taktikán csiszolunk egy kicsit. Kiemelt figyelmet kapnak a szervák, és a védekezés.
Minden nap egy kicsit jobb formába lendülünk, összességében jól nézünk ki.

Játszottunk három jó meccset a Nyíregyházával, utána pedig magunkra tudtunk fókuszálni, hogy minél jobban felkészüljünk a Békéscsaba ellen.
Videóztuk őket, és azokat az elemeket gyakoroljuk az edzéseken, amik fontosak lehetnek a döntőben.

A blokkvédekezésünk nagyon fontos lehet, hogy mennyire tudjuk őket megállítani támadásban, ezért ezt próbáltuk minél többet gyakorolni.
A saját játékunkat is gyakoroltuk, hogy tudjuk a támadásokat befejezni. - Török Kata, a Vasas és a magyar válogatott röplabdázója

,,Úgy érzem, teljes mértékben felkészült a csapat,
nagyon jó állapotban vagyunk fizikailag és mentálisan is.
A csapatunknak erőssége, hogy nagyon nehéz helyzetekből nagyon jól jön ki.”

https://m4sport.hu/roplabda/cikk/2023/04/27/toth-gabor-ez-a-parharc-beleillik-abba-a-sporttortenelmi-kepbe-amit-a-ket-csapat-eddig-hozott-egymas-ellen



Újabb tanuló pénzt dobott a perselybe.


,,A siker receptje szerinte az volt,
hogy a sok munka mellett nem keseredett el annyira az elvesztett meccseknél, illetve a spliti torna nehézségei is megedzették.

„Nagyon nehéz volt az esőszünetekkel tűzdelt horvát tornán helytállni. Az, hogy ott bírtam mentálisan, hogy félbeszakított meccsek közt kellett aludnom és reggel újra folytatnom, tehát erős tudtam maradni fejben és megnyerni a nagyon nehéz meccseket, óriási lökést adott.
Elhittem magamról, hogy ha ilyen nehéz körülmények közt is tudok győzni, akkor Challenger szinten ezt tudom folytatni.”

 „Most egy picit hosszabb időre meg lehet állni és elemezni a történteket és úszkálni a sikerben, mert életem legjobb két hetén vagyok túl.
Kicsit viszont derült égből villámcsapásként jöttek ezek az eredmények. Nem volt a legsikeresebb évkezdetem,
nagyon nehéz volt tartani az intenzív konditermi edzéseket úgy,
hogy szinte semmi komolyabb eredményem nem volt.

Próbáltam hinni magamban, és bár az áttörés szelét éreztem, azt nem, hogy ekkora siker jön, két trófeáról pedig nem is álmodtam.”

Evés közben aztán megjött az étvágy is, így Pirosnak most komoly tervei vannak a jövőre nézve.

Úgy érzi, erőnlétileg lépett annyit előre az elmúlt időszakban, hogy ATP-versenyen is megállja a helyét
„Úgy érzem, egy áttörés kapujában vagyok.”
– Piros Zsombor teniszjátékos, felnőtt magyar bajnok, U18 korosztályos Európa-bajnok, egyéniben és párosban junior Grand Slam-tornagyőztes – 2017-ben megnyerte az Australian Open junior fiú döntőjét, és júniusban a Roland Garros junior páros döntőjét.
https://www.nemzetisport.hu/tenisz/tenisz-eletem-legjobb-ket-hete-utan-cel-a-legjobb-szaz-piros-zsombor-2953485




,,A játékstílusa azonnal meggyőzött minket, ezért nagyon akartuk őt.
Minden adottsága megvan ahhoz, hogy főszerepet töltsön be a rendszerünkben, mert kemény, technikailag képzett és gólérzékeny játékos”
– nyilatkozott Sebők Balázs magyar válogatott támadóról Christian Hommel sportigazgató.
A jégkorongozó a finn Ilves Tampere csapatától a német Iserlohn Roosters együtteséhez igazolt.




Köszönöm, hogy ráirányítottad a figyelmemet a jóra, a pozitívra, a szeretetre.


A szív és az elme összehangolása
Miért is olyan fontos, hogy az elménk és a szívünk összhangban legyen?
Többek között dr. Joe Dispenza amerikai agykutató azt fedezte fel, hogy
ha a gondolataink és az érzéseink nincsenek összhangban, ha ellentétben állnak egymással,
pl. ha valaki gazdagságra vágyik gondolataiban, de szegénynek érzi magát,
akkor nem fogja tudni a bőséget magához vonzani.
Mert zavaros jelet küld a kvantummezőnek.
Viszont, idézem: Ha a gondolatunk és az érzéseink összhangban vannak, ha új lét állapotba kerülünk, akkor koherens jelet küldünk a láthatatlan hullámok útján. Másszavakkal: ,,A gondolat küldi ki a jelet, de az érzés húzza be a történést”.
Ez a meditáció egy hatékony technika a szív és az elme összehangolására.
https://www.youtube.com/watch?v=lA-FRTXnRKU&list=PLOAphgOH-do_xPhs5jgH_ziMbnt-NF91M&index=53 Így húzd magadhoz a vágyaidat - Döbbenetes ereje van! | szív agy koherencia | szívkoherencia meditáció




Mik a terveid a közeli, valamint a távolabbi jövőben?

Szeretnék újabb tanfolyamokon részt venni, újabb módszereket elsajátítani, bővíthetem tudásom, hogy minél hatékonyabban tudjak segíteni.

Mindig vannak új céljaim, célkitűzéseim, azok visznek előbbre és motiválnak a további fejlődésre,
mind szakmailag, mind magánemberként.

Szerencsém van, mert a Férjem minden elképzelésemben támogat, biztat.
- Schulcz Veronika személyiségfejlesztő, életvezetési tanácsadó, life coach